Farigcsálok -17- fiókot a virágállványra
(egy évek óta húzódó project befejezése)

Ez a mai nap befejezésre kerülő farigcsálós project, ez olyan régi, hogy azóta már
szinte az összes helyszín megváltozott. Ebből a pincéből például már elvittem
a balra látható két polcot. Szétszedtem a Fujitsu és a Canon nyomtatót,
valamint a fűtőtesteket és a tartaléknak szán bicajt is. A balra lent
megbúvó hűtőkompresszort is láttuk már. Amiért e kép itt
áll, az az éppen szemközt látható óriási PC ház.

Mivel erre már nincs szükségem, a helyére viszont igen, ezért úgy döntöttem,
hogy kitermelem és felhasználom a benne rejlő hasznos anyagokat.

Az egyik ilyen anyag a gépház alján található négy darab kerék. Ez annyiban
kapcsolódik a mai projecthez, hogy eredetileg úgy volt, hogy ezeken
a kerekeken fog gördülni az a fiók, melyet kezdetben még a
virágállvány alá terveztem elkészíteni. Mint az már
csak ebből a mondatból is sejthető, ezen
elképzelésemet idővel feladtam.

Ez itt a számítógép háza, illetve egy abból kivágott hatalmas darab formátlan,
akarom mondani a képen látható baltával megformázott lemez. Hogy ez mire
kell nekem? Nos arra, hogy kipótoljak vele, egy a kerítésen tátongó lyukat.

Miután a rögzítésre szolgáló lyukakkal és a festéssel is megvoltam, már csak
fel kellett szerelnem a helyére. Ez persze nem volt olyan egyszerű, mert
kellett hozzá némi földmunka, és még egy komolyabb adag favágás is.

A közelebbi sárga izé a kertkapu, míg a távolabbi az a kerítés szakasz, melynek
az előbb látott lemezzel pótoltam ki az alját. Mondjuk mióta felszereltem,
már kinőtt előtte a fű, de a kevéske zöldtől még bőven sejthető, hogy
mekkora volt a befoltozott lyuk. Amúgy semmi okot sem találtam
arra, hogy eredetileg mégis miért nem ért le a kerítés a földig.

Arra viszont igenis, hogy találtam okot, hogy elkészítsem ide azt a fiókot, melyben
ezentúl azok az apróságok lennének tárolva, melyek jelenleg szanaszéjjel hevernek
egyrészt magán a virágállványon, másrészt a környékén. Mikor ez a kép készült,
akkor még nagyban szétszedésre várt a sarokban megbúvó video kaputelefon,
valamint a fürdőszobai mérleg is. Velük ellentétben a vetítőhöz még azóta sem
nyúltam hozzá, pedig az is nagyon útban van a szekrényben. Amúgy magához
a fiók projecthez sem igazán nyúltam hozzá, hanem mint az az odatett füzetből,
tollból és a centiből sejthető, ezt ekkoriban még csak tervezgettem. Ez persze kell,
mert nem lehet csak úgy egyszerűen nekiesni egy feladatnak, ha nincs előtte
alaposan felmérve a terep. Az mondjuk igaz, hogy ezt a felmérős dolgot
mostanában egy kissé túlzásba viszem, ráadásul sajnos a kivitelezés
kárára. Ez annyira így van, hogy már egy egész csomó vasat tartok
a tűzben. Sajnos nemcsak ez a fiók farigcsálós project nincs kész,
hanem a forrasztópad sem. Aztán ott van még a monitor erősítőm
megépítése, valamint a zacskózáró tartó is csak tervszinten létezik.
Aztán készülne még egy akkukimerítő, egy TV antenna a virágállványra,
ablakkitámasztó a konyhába, pultocska az előszobaszekrényre, meg, meg, meg...

Íme a rekamiéra szerelt távtartó, ami bár nem volt beütemezve,
mégiscsak előbb készült el, mint az aprószerszámos fiók.

Na most, illetve dehogy most, hanem még valamikor két évvel ezelőtt úgy volt,
hogy a virágállvány alatti részre fogom megméretezni a fiókot. Bármi faanyag jó
hozzá, például tipikusan bútorlap, de az oldalaknak bőven megfelel akár a laminált
padló is. Utóbbi persze saroklécekkel. Szemből kapna egy szép fogantyút, miközben
az aljára azt a négy kereket szerelném, melyeket a PC ház aljáról szereltem le. Mikor
anyámnak elújságoltam az örvendetes hírt, hogy micsoda nagyszerű dolgot találtam
ki, mondhatni lerítt az arcáról, hogy a legcsekélyebb mértékben sem lelkesedik az
ötletemért. Amúgy bevallom őszintén, hogy én magam is pontosan így álltam
a dologhoz. Azt ugyan nem tudtam megmondani, hogy mi bajom is
van pontosan az elképzelésemmel, hanem egyszerűen
csak éreztem, hogy valamiért nem lenne jó.

Felszeleteltem magamnak két almát, majd miközben a szoba közepén ülve
elrágcsáltam, oda-oda sandítottam a virágállványra, hátha rájövök
az elképzelésem hibájára. Ez persze nem történt meg, mint
ahogy magának a szerszámos fióknak az elkészítése sem.

Úgy egy év telhetett el, mikor biciklizés közben egyszer csak találtam egy
fadarabot, az oldalán két épp méretesnek tűnő fióksínnel. Mint az
a fenti képen látható, természetesen menten meg is ragadtam,
mondván ez még egészen biztosan kelleni fog valamire.

Egy újabb év elteltével, mikor is sikerült berágnom azon, hogy nem találtam
a palánták ültetéséhez szükséges kanalat (ami amúgy épp a kép közepén,
csak nem a virágállványon, hanem ugye a fürdőszobában volt), na akkor
döntöttem el, hogy a fiók, ha nem is ma, de még ezen a héten el fog készülni.

Az a fehér, az egy pót polc, melyet szintén azóta terveztem, és persze készítettem
is el, hogy a kerti szerszámos fiók ötlete felmerült. Az említett szerszámok persze
azóta is szanaszéjjel hevernek. Mondjuk mikor épp itt, akkor azért nincs akkora
baj, mint mikor mondjuk a fürdőszobában, bár egyes bigyókat még így is nehéz
megtalálni. Most például ezen a képen (és persze a valóságban is) alig látszik
az egyes és a kettes cserép előtt a fehér polcon heverő fecskendő, amire
olyankor szokott szükségem támadni, mikor túllocsolom valamely
növényt, s a víz kibuggyanni készül a cserép alatti tálcából.
Ezt mondjuk azóta már megoldottam, mert ha mindig
minden növényt alulról öntözök, akkor az említett
túllocsolás, na az egyszerűen nem történhet meg.

A kondenzátoros dobozt szerepeltetésének oka az, hogy ezzel (már úgy értem, hogy
a pincébe történő visszavitelének szükségességével) sikerült magamat rávennem,
hogy lejöjjek a pincébe. Az elkós doboz amúgy azért kellett, mert a minap
kipurcant belőlük néhány példány, az asztalomon álló monitorban.

Ha meg már itt voltam, gondoltam nézek a kupacból valami szétszedhetőt (ez mind
az), hogy itt is legyen valami haladás. Bár számomra is meglepő, de még idejében
sikerül előlük kimenekülnöm. Amúgy készülök egy olyan projecttel is, melyben
a pincében őrizgetett restanciáim mérem fel, illetve mutatom be, akarom
mondani vázolok fel belőlük egy újabb éves tervet, épp mint
ahogy a lakásban lévőkkel is megtettem.

A mikrohullámú sütőt még a fűtési idény megkezdése előtt kellene elpusztítanom,
mert az a legkevesebb, hogy k*rvára útban van a pince belépőjében. Mondjuk
a laminált padló fektetésének nem, hiszen mint az látható, már elkészült,
azonban a balról évek óta belógó bútormaradványok valószínűleg
szerszámos fiókokkal történő feltöltése azonban még nem.

Na most a fiókokhoz szükséges anyagok jelenleg épp abban a kanyarban vannak,
ahol a tűzifával szoktam kifordulni. Ezeket záros határidőn belül el kell innen
tűntetnem, különben nem fogok tudni mivel begyújtani. Ha csak nem velük.
Illetve az a piros, az egy hatkerekű banyatank, amit azért lenne szükséges
kiszabadítanom a faanyagok nyomása alól, hogy elkészíthessem belőle a
gázpalackszállítót. Ez természetesen egy újabb farigcsálós project lesz.
No persze ha tudtam volna, hogy ennyi farigcsálós project lesz, akkor
biztosan nem keverem őket a szétszedések közé. Ugyan ki tudnám őket
szedni, csakhogy keresztbe kasul össze vannak linkelve a cikkek, s a linkek
visszamenőleges rendbetételét nem vállalom, mivel van értelmesebb dolgom.

Ha már szóba került a linkelés, meg a vállalkozás is, akkor megemlíteném, hogy
mikor az előző képen látható fakupacot megláttam, igen link módon azonnal
kijelentettem, hogy nem vállalkozom a fióksínes fadarab felkutatására.
Mikor már épp kezdtem volna örülni, hogy micsoda nagyszerű okot
sikerült találnom a fiókkészítős project újabb elhalasztására, egyszer
csak megláttam a keresett anyagot. Ott van ni, a mini söprűtől jobbra.

Mivel a fióksínek közötti bútorlap (ehhez a projecthez legalábbis) szükségtelen,
ezért az lett volna az értelmes megoldás, ha azt már eleve idelent hagyom.
Ez kezdetben így is volt, vagyis szándékomban állt szétcsavarozni, csak
sikerült kiütnöm az agyamból ezt a feladatot egy újabb kereséssel.
Hogy mit keresek? Nos azt a plexidarabot, melyből a fiókot áll
szándékomban elkészíteni. Mivel a keresett anyag a hűtőgépek
szétszerelésekor került a pincébe, azóta bárhová elkeveredhetett.

Végül itt, vagyis a legfelső polcon leltem rá. Mivel a többi anyag közül épp
csak az éle lógott ki, valóságos csoda, hogy megtaláltam! A történésekből
visszakövetkeztetve, valószínűleg az égiek is azt szeretnék, hogy rakjam
már össze végre azt a k*rva fiókot! Pláne úgy, hogy még a derékszögű
vonalzóim is meglettek. Ezek valószínűleg akkor kerültek közvetlenül
a plafon alá, mikor a tűzifa bepakolásának napján nagy hirtelen
minden olyat eltettem az útból ami le, illetve rám eshet.

Mivel épp azzal voltam elfoglalva, hogy a megtalált tábla plexinek örüljek,
teljesen elfelejtkeztem a biciklizés közben talált anyag szétcsavarozásáról.

Persze szétszedtem, csak nem még lent, hanem már idefent.

Íme a tetthely. Illetve ide csak a fiók készülne,
maga a munka a pincében fog megtörténni.

Mert ugye plexit fűrészelni, szőnyegezett környezetben, na azt a szanaszéjjel
repkedő apró forgácsok miatt erősen ellenjavalt. Én már csak tudom, ugyanis
régebben, mikor még nem volt felszerszámozva a pince, minden ilyen munkát
a lakásban végeztem el. Mondjuk a porszívó megeszi a műanyag forgácsot,
azonban nem magától, mert ugye végig kell tologatni az összes felületen,
amit csak összemocskoltam. Ez ráadásul nemcsak a vízszintes, hanem
mivel a műanyag forgács sztatikusan feltöltődik, s így mindenhez tapad,
a függőleges felületek porszívózását is jelenti. Na most a lényegre térve,
azért lesz a fiók plexiből, mert az átlátszik. Erre az átlátszóságra nem azért
van szükség, hogy betolt állapotában is belelássak a fiókba, hanem azért, hogy
átjusson rajta a fény. Szóval ezért, vagyis az árnyékoló hatása miatt vetettem
el a virágállvány alá betolható átlátszatlan anyagból készített fiók ötletét.

Mondjuk olyan nagyon sokkal azért nem lenne tőle sötétebb a szobában, hiszen
a szobába áramló fény nagyja nem a virágállvány alatt bújik át. Illetve attól,
hogy átlátszó anyagból szeretném a fiókot, attól még készülhetne akár
ide lentre is. Már ha volna hozzá megfelelő mennyiségű átlátszó
anyagom. Amúgy csak azért nincs, mert nem hoztam haza.

Az a két hatalmas tábla átlátszó valami, na az nem üveg, és még csak nem is
törékeny plexi, hanem a már nála sokkalta modernebb polikarbonát. És ezt csak
úgy egyszerűen eldobva találtam az utcán! A háttérben látható, fűre hajított ajtón
még a készülő fiók kihúzásához szükséges fogantyú is rajta van! Mondjuk fogantyú
az van itthon, plexi azonban nincs. Vagy ha van is, nem ilyen eszement, akarom
mondani kívánatos mennyiségben. Amúgy csak azért nem hoztam el, mert
egyszerűen nem fért fel a biciklire. Illetve legfeljebb úgy tudtam volna
elhozni, hogy ráteszem a velem átellenes pedálra, hozzákötözöm valamivel
az üléshez, majd nem ülök fel a bringára, hanem hazáig tolom. Mivel több mint
fél óra járóföldre voltam, így ezt nem vállaltam be. Na most boltban meg nem
veszek átlátszó lemezt, mert egyrészt drága, másrészt mindenképp az itthoni
készletet szeretném fogyasztani. Mert ugye ha mindenféle projecthez mindent
veszek, akkor mivégre őrizgetem azt a rengeteg begyűjtött kacatot? Szóval érted.

Bár kissé hülyén hangzik amit mondani fogok (Te, hogy ez mennyire mindennel így
van), de szerintem igenis vannak olyan tárgyak, melyek szinte kiáltanak a saját
halálukért, míg mások kifejezetten élni akarnak. Utóbbiak közé tartozik ez
a virágállvány. Erre a marhaságra abból sikerült következtetnem, hogy
mikor pótpolcot készítettem hozzá, akadt a pincében egy olyan bútorlap,
ami milliméterre stimmelt. Nem csaltam, vagyis nem én vágtam méretre, ami
abból is látszik, hogy a fehér színű pótpolc ezzel a vöröses árnyalatúval ellentétben
minden felületén laminált. Na most ami a virágállvány élni akarását jelen esetben
bennem még az előző esetnél is jobban megerősíti, az az a tény, hogy a polcok
szélessége, a fióksín, és még a hűtőből kikerült plexi is azonos méretű.
Konkrétan mind a három adat 25 centi! Na egy ilyen hármas
egyezés, az azért már egyszerűen nem lehet véletlen!

Na most az úgy volt, hogy ideültem a virágállvány elé, majd mindenféle lehetséges
(és persze lehetetlen) irányokból odapróbáltam hozzá az alkatrészeket. Kezdetben
pontosan úgy állt a fióksín, mint ahogy szokás szerelni, vagyis oldalról, azonban
kisvártatva rájöttem, hogy így, vagyis függőlegesen szerelve sokkal kevesebb
munkám lesz vele. Jó alaposan megmasszíroztam, hogy tart-e ebben a fura
pozícióban. Mivel az jött ki eredményül, hogy igen, ezért a továbbiakban
ehhez a felálláshoz méretezem a többi alkatrészt. Ezt persze nem úgy kell
elképzelni, hogy ülök és csinálom, hanem úgy, hogy időnként belekapok.

Mint az a kép látószögéből sejthető, most épp azzal szórakoztatom magam,
hogy a virágállvány előtti szőnyegen fetrengek, miközben
odaképzelem a fiókot valamelyik polc aljára.

A felső polc alá nem való, mert az túl magasan van. Ugyan belelátnék, hiszen
átlátszó anyagból lesz, azonban kényelmetlen lenne belenyúlni egy olyan fiókba,
ami vállmagasságban van. Valamint a hely is kevés a legfelső polc alatt. A pótpolc,
vagyis a fehér alatt úgyszintén kevés a hely. Illetve ez nincs is mindig betéve, csak
mikor épp szükség van rá a növények mennyisége, illetve az bevetett palántázó
tálcák számossága miatt. Mindenképp a fehér alatti polc lesz a nyerő, mert
az épp a megfelelő magasságban van, illetve az alatt bőven van szabad
hely. Ugyan tehetném a fiókot a legalsó polc alá is, de az egyrészt
ismét kényelmetlen pozíció lenne (mert ugye ki akarna folyton
lehajolgatni a szerszámokért), másrész pedig valószínűleg útban
lenne a virágállvány alá dugott palántázó tálcáknak. Így sikerült,
mondhatni kizárásos alapon meghatároznom a leendő fiók helyét.

Alkatrészek, centi, füzet és toll.

Első nekifutásra ezt a vázlatrajzot sikerült összehoznom. A fióksín (persze sínek,
hiszen a másik oldalon is lenne belőle egy) a két fadarab közé kerülnének.
A fiók magassága attól függ, hogy milyen széles lécet találok hozzá.

Mielőtt még nagyon mellélőnék, ellenőrzöm, hogy beférnek-e a szerszámok a 25x25
centisre megálmodott fiókba. Jelentem igen! Na most a fiók mélysége adott, hiszen
mind a három anyag 25 centis. A leendő fiók szélessége a plexi méretéből adódik,
hiszen ha levágok belőle egy-egy szeletet elő és hátlapnak, azok is éppen 25
centisek lesznek. Mivel ennél hosszabbak semmiképp, így kisebb
mondjuk lehetne a fiók, nagyobb azonban már nem.

Bár többször is újraálmodtam az egészet, de akkor sem itt alul lesz a fiók.

Ugyan nem volt feltétlenül szükséges, de attól még elmosogattam a fióksíneket.
Ezt valószínűleg arra gondolva tettem, hogy azzal is megy az idő, míg szárad.

Ennek mondjuk ellentmond, hogy a száradásra rásegítettem a melegítővel.

Ugyan minden a projecthez szükséges bigyó ki lett készítve az előszobába, azonban
mire ideáig eljutottam, addigra már rég elment a kedvem az egésztől. Ez persze
jelen esetben nem jelentheti azt, hogy nem készül el a fiók, hiszen ha tartani
akarom a magamnak tett ígéretet, miszerint ezen a héten el fog készülni,
akkor csütörtök lévén csak néhány nap haladékot adhatok magamnak.

A pénteki nap kiesett, szombaton pedig ez a látvány fogadott a pincében. Mondjuk
szó sincs róla, hogy ne tudtam volna arról a tényről, miszerint bútorlapokkal
barikádoztam el a bejáratot, de ettől még most valahogy rosszulesett.
Habár a mai projectnek olyan nagyon azért nincsenek útban, gondoltam
bemelegítésképp elrámolom őket. Ha mindet nem is, de legalább a nagyját.

Természetesen olyan egyszerűen nem úsztam meg, mint azt elsőre képzeltem, mert
minden egyes bútorlapból apró tiplik meredtek szanaszéjjel. Így meg ugye
nem lehet őket jó helykitöltési tényezővel egymáshoz passzintani.

Kissé meglepett, hogy a bútorlapok IKEA márkájúak, de nem ezért fotóztam le
ezt a címkét, hanem azért, hogy majd odafent vissza tudjam fejteni, hogyan
nézett ki eredetileg. Ugyan rengeteg találatot kaptam, de épp ez volt a baj,
ugyanis semelyik bútor sem hasonlított a szomszédtól kapott anyagkészletre.

A hosszú fehér polctartó bigyók idővel át fognak kerülni a másik pincébe, míg
a facsapoknak itt van dobozuk. Lényeg a lényeg, mind a kettőnek van hely!

És most már nekem is, bár olyan nagyon azért nem akartam ide bejönni.

Mivel ezeket a léceket is a minap kaptam, így még nem tudatosult bennem a létük.
Mivel szélességre épp megfelelnek, valamelyikből legyártom a fiók oldalait.

Mindeközben a bicaj ilyen szép, egységes színű hátteret kapott. No nem mintha
bárki is igényét érezte volna, hanem most épp így jött ki. Majd mikor elkészítem
a szomszédasszonynak a tűzifa tárolására szolgáló kisszekrényt, meg a fiókokat
a pincébe, a beépített polcba, meg a bútormaradványokba is, addigra remélem
elfogynak. Ha meg nem? Akkor valószínűleg idővel el fogom őket tüzelni.
Ennek persze előfeltétele, hogy az összes olyan projectet kifuttassam,
melyet fadarabokból áll szándékomban elkészíteni. Aztán ahogy
itt álltam és ebbe az előző mondatba, illetve a lényegébe
alaposabban belegondoltam, menten sikerült is
megállapítanom, hogy ez valószínűleg
sosem fog bekövetkezni.

Kitettem a pince elé a munkapadot, rátettem az anyagokat, majd nekifogtam őket
mindenféle irányokból összeilleszteni. Mivel semmiféle választási lehetőségem
sem volt, így ezzel a bemelegítő szerencsétlenkedéssel hamarost felhagytam.

Áttértem helyette az átlátszó műanyag mindenféle
kusza vonalakkal történő összefirkálására.

A derékszögű vonalzók ennél normálisabb kivitelű tartójának elkészítése
természetesen egy újabb farigcsálós project lesz. Mondjuk deszka az
épp van bőven, azonban a szabad hely már egy kissé fogytán.

Mivel nincs másik darab átlátszó műanyagom, így nem mertem megkockáztatni,
hogy géppel vágjam el. A kesztyűk és a porrongyok is azért lettek odatéve,
nehogy véletlenül valamelyik asztalos szorító megroppantsa a plexit.

Bár nem hoztam magammal órát, de érzésre úgy kb. 5 perc kell hozzá,
hogy átvágjam a plexiben a 25 centis távot. Ezt majd még kétszer
meg kell ismételnem, hogy az elő és a hátlappal is elkészüljek.

Ez az a két vágási vonal, amiről az előbb beszéltem.

Mivel csak akkor vettem észre, hogy a fényképezőgépet elfelejtettem lehozni,
miután lejöttem, szóval ez a történés egy amolyan rossz ómenként vetült erre
a projectre. Már úgy értem, hogy előre sejtettem, hogy nem lesz szerencsém.
Szerencsére nincs nagy baj, mert csak azt néztem be, hogy hol kell először
elvágni a maradék plexit. Mert ugye ha nem így vágom, hanem elsőnek
az egyik, másodiknak a másik csíkot szelem le az anyagból, akkor
mindkét esetben lett volna minél fogva odaszorítani a padhoz.

De persze így is megoldottam, csak nem volt olyan kényelmes, illetve biztonságos
a vágás, mint teszem azt elsőre. Ezen a képen amúgy azt látjuk, amint épp
befogtam a kézi csiszolómat a satupadba. Azon tologatva simítottam
el a kiszabott anyag széleit, valamint természetesen az éleit is.

Mivel az egyetlen adat amivel dolgoznom kell, az az összes anyag esetében
25 centi, így szinte képtelenségnek tűnt, hogy bármit is elméretezzek.

Aztán tessék, mégiscsak sikerült. Így ebéd után - erősen megzuhant vérnyomással -
még az is komoly agymunkámba került, hogy rájöttek, hogy ezt mégis hogy a jó
édes anyukámba sikerült összehoznom! Mondjuk a megfejtés nem igazán volt
bonyolult, hiszen mindössze azt a hülye hibát követtem el, hogy elfordítottam
az anyagot 90 fokkal. Úgy meg ugye keskenyebb volt a maradék, mint 25 centi.
Na ezzel mi legyen? Tettem fel magamnak a jogos, illetve égető kérdést. Mondjuk
ha letörölném az eddig készült képeket, majd letagadnám, hogy valaha is
terveztem egy ilyen projectet, az lenne a legkönnyebb megoldás,
csak akkor ugye nem készülne el a fiók a virágállványra.

Végül ezt a másik, szintén nagyon egyszerű megoldást választottam.
Egyszerűen levágtam a fiók alaplemezét olyan szélességűre,
mint amekkorára az elcseszett elő és hátlap sikeredett.

Majd kivágtam a hátlapból a fióksínek végének helyét. Bár minden anyag 25 centis,
erre azért volt mégis szükség, mert az előlapi (és persze a hátlapi) plexi nem rá,
hanem bele lesz csavarozva a fiókba. Na ezért lett a kétszer 5 milliméteres
vastagságukkal kevesebb a hely. Az egyik 5 millimétert megúszom, mert az
rálóghat a plexire, a másik ötöt viszont majd le kell varázsolnom a fióksínből.

Természetesen a fiók oldalai sem lehetnek 25 centisek, hiszen ezek méretéből is
le kell vonni az elő és a hátlap vastagságát. Bevallom őszintén, hogy
álmosan még ez az egyszerű számítás is nehezemre esett.

Mikor a fúrógép állványát fogattam be a satupadba, akkor jutott eszembe, hogy
innen is hiányzik egy újabb farigcsálós project, melynek célja két darab, kézzel
is könnyen tekerhető hatos anya legyártása lenne, célszerűen keményfából.
Ugyan az előkészületekkel már megvagyok, de ez még csak annyit tesz,
hogy kinéztem az anyagot az OBI-ban, illetve beszereztem a fura
forma megrajzolásához szükséges szoftvert, no meg a fába
sajtolandó hatos anyákat is. Mondjuk ez is valami.

Ez a szék viszont legalább már rendben van. Volt róla szétszedtem project (bár nem
erről, hanem a kipofozhatatlannak minősített elődjéről), illetve készítettem hozzá
egy igencsak egyszerűre sikeredett tartót, hogy mindig ott legyen a kezem
ügyében, illetve még ha akarom, akkor se tudjam elbarikádozni.

Eddig jó! Tévedett a szerző egy óriásit az évek hosszú sora alatt felhalmozott
hatalmas rutinjával. Mondjuk olyan nagy baj azért szerencsére nincs, de
azt mindenképp el kell ismernem, hogy a fiók alulról felfelé történő
felszerelésének problémaköre, na az eddig még
csak fel sem merült!

Mióta elkészültem a csavarok szétválogatása című projectemmel, illetve
a csavaros dobozokhoz méretezett tartóval, azóta szinte élvezet
előtúrni az aktuális projecthez szükséges csavarokat.

Mivel ez az irodagépből kimenekített tálca a csavarválogatáskor egyszer már
bevált, így azóta is ezt használom, mikor válogatás közben szét szeretném
teríteni a csavarokat, hogy jobban átlássam a készletet. Mert ugye sok
minden van ezekben a dobozokban, de a több egyforma
csavar, na az azért nem jellemző.

Ez még csak keret a sínekkel, vagyis a fiók alja még nincs felszerelve.

Most meg már fel van szerelve.
No de hol a fiók füle?

Nem ott van? Nem ott van?

Mivel épp az imént említettem, ezért nehéz lenne ráfognom, hogy az eltelt idő
oltotta ki fejemben annak emlékét, miszerint a fiókból hátrafelé kilógó
fióksínből le kell köszörülnöm azt a túlnyúló 5 millimétert.
Erre egyébként csak azért van szükség, hogy
ne tudjon beleakadni a függöny.

Na most a köszörű azért nem látszik valami jól, mert mióta legutóbb használtam,
szóval azóta ennyire poros lett. Mivel beteg az alja, így erre a masinára is
ráférne egy farigcsálós project, melyben valamiféle, a jelenleginél
mindenképp stabilabban álló talpat varázsolok hozzá.

Mivel a múltkor megígértem nekik, gondoltam legyen meg ez is.
Már úgy értem, hogy függőlegesbe állítottam a fúrókészleteket.

Kitettem a fiókot az előtérbe, az immáron leterített linóleumra, s miközben
a művemben gyönyörködtem, azon törtem a fejem, hogy mit felejttettem el.
A korábban mutatott rajzról sikerült leolvasnom, hogy a fiók felszereléséhez
szükséges távtartókat. Ezekre azért van szükség, mert a fiók nem szerelhető
közvetlenül a virágállványban található polc aljára, hiszen azt alulról végig
körbeveszi az állvány anyaga, ami 10-es betonvas. Ennek okán
lenne szükség a 12 milliméteres távtartókra.

Mivel nemcsak a csavarokat, hanem előtte (és persze közben is) a más egyéb
apróságokat is szétválogattam, így a keresett távtartók felkutatása mindössze
annyiból áll, hogy felnyúlok a polcra a bútorbigyós dobozért. No persze
nincs benne amit keresek, bár némi fűrészeléssel előállítható
lenne a SCART kábelekből megmaradt kupakokból.

Erre a dobozra az van írva, hogy "távtartók toldók", de sajnos ebben sincs amit
keresek. Ellenben odafent is van, illetve most már csak volt egy ilyen nevű
papírdobozom. Ez utóbbi akkor szűnt meg, mikor kipofoztam a hátam
mögötti szekrényben található dobozokat. Azóta is mindig
megakadok, mikor épp távtartót keresek.

Mikor feljöttem, majd nekitámasztottam a fiókot a virágállványnak, na csak akkor
tudatosult bennem, hogy odakint már lement a nap. No nem mintha ezt valaha
megtette volna idebent, hanem csak úgy mondtam. Mivel nem volt kedvem
sötétben, illetve lámpafénynél szerencsétlenkedni, így a fiók
beszerelését másnapra halasztottam.

Bár oda volt rajzolva, azonban a távtartók tegnap nem készültek el, gondolván
majd keresek valami alkalmasat idefent. No persze ha idefent sem találok,
akkor még mindig visszamehetek a pincébe levágni egy-egy csíkot abból
a fadarabból, amiből tegnap a fiók oldalait vágtam ki. A nagyobb tapadási
felület okán, valószínűleg jobb is lenne, mint néhány holmi csőből készült
távtartó. Mondjuk az igénybevétel a fiók esetében szinte semmi,
szóval akár így, akár úgy, mindenképp jó lesz.

Na most a távtartó kifaragása, illetve mint az mindjárt kiderül felkutatása előtt
még közbejött egy, majd ezt követően még két tányér túrós csusza. A színe
azért olyan különös, mert próbaképp színes tésztát főztem ki hozzá. Na
most az íze a színe ellenére azonos a színtelennel, azonban főzés
közben ennek a tésztának egy kissé zöldség illata van.

Mindenképp jobb ez így szétválogatva, szortimentben, mint ahogy
előtte voltak tárolva, vagyis összeborítva a toldók és a távtartók.

Bár a tizenegy még nem tizenkettő, de már majdnem!

A csavarok mondjuk hiába lettek szétválogatva, ha egyszer egyik sem felel meg.
Vagy hosszú, vagy rövid, vagy vastag, vagy vékony. Ha esetleg egyik se, akkor
feje nagy! Mivel nem volt kedvem lemenni a pincébe az ottani dobozokhoz,
ezért nekiálltam, akarom mondani nekiültem, majd addig turkáltam,
míg csak meg nem találtam a megfelelő csavarokat.

Azért nem lettek meg elsőre, mert bele voltak tekergetve ezekbe a tiplikbe.

Bár a célnak valószínűleg így is megfelelne, de ez így annyira esetlenül
áll, hogy mindenképp ki kell hozzá találnom valami központosítót.

A korábban látott kék műanyag tipli nem vált be, azonban ez a zöld már igen.

Bár mindenképp pazarlás csak emiatt elvágni őket, de mivel van belőlük bőven,
ezért úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak ezt a fényűzést.
No meg ennyi tiplit, szerintem míg élek nem használok el!

Íme az eredmény.

Illetve a hiányzó milliméterek pótlására be kellett vetnem hat darab alátétet.
Valószínűleg úgy lett volna egyszerűbb, ha még tegnap, már úgy értem, hogy
még odalent a pincében kiszabom a hat darab távtartót fából, vagy hármasával
összefogva a feladatot, megoldom két hosszúkás lécdarabbal. Amit csak eddig
összeszerencsétlenkedtem, az mind arra utal, arra vesz rá, hogy felhagyjak
az ebéd utáni barkácsolással. Vagy még délelőtt kell megcsinálnom, amit
meg kell csinálnom, vagy át kell időzíteni az ebédet követő alvás utánra.

Bár próbálkoztam, de az jött ki eredményül, hogy semmiképp sem
úszom meg a növények lepakolását, illetve a polclap kiszedését.

Helyesbítek: Polclapok kiszedését! Innen nézve nem is értem, hogyan tudtam ide
betenni ezeket a növényeket. Valószínűleg az lehetett, hogy mikor betettem
a cserepeket, akkor még olyan kicsik voltak benne a palánták, hogy nem
darálta le őket a felettük lévő (csak már levettem állapotú) fehér polc.

Újabb koporsószeget jelentett az ebéd utáni barkácsolós projectek számára, hogy
már vagy tizedszerre futottam neki a feladatnak, mire végül sikerült rájönnöm,
hogy hogyan is tudom átrajzolni a lyukak helyét a fióksínről az alatta elterülő
polclapra. Valamiért többször is úgy akartam hozzáfogni, hogy odateszem
a sínt, és átjelölöm a kifúrandó lyukak helyét. Ez persze nem megy,
ugyanis a síneket nem lehet kettészedni. Mondjuk elcsúsztatni
el lehet, így azonban - ha lehet ezt egyáltalán fokozni -
még lehetetlenebbül álltak egymáson az alkatrészek.

Miután végre beugrott, hogy ha lemérem a szükséges lyukak helyét, majd a fiókot
félretéve, a kapott adatok alapján megszerkesztem a polclapon a hat pontot,
na akkor már célba is értem. Illetve az még hátravan, hogy előfúrjak a
csavaroknak. No de már oda is van készítve a fúrógép, a majd tövig
belefogott csigafúróval. Utóbbira pozícióra azért volt szükség,
hogy még véletlenül se tudjon átszaladni a fúró az anyagon.

Bár semmi szükség sem volt rá, de egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy egy
amolyan főpróbaképp hozzá ne csavarozzam a fióksínt a polclaphoz. Ugyan jelen
állapotában épp fejjel lefelé áll, illetve a hatból csak négy csavar lett betekerve,
azonban így is látszik, hogy tökéletes! Szóval kész. No persze nem eszik olyan
forrón a kását, akarom mondani a polclap berakása előtt sajnos mindenképp
szét kell szedni a konstrukciót, ugyanis így egyben nem tehető be a helyére.

Már annyira közel vagyok a célhoz, hogy mindössze hat csavart kell betekernem.

No persze ahhoz, hogy a két utolsót (szemből nézve persze a két elsőt) is be tudjam
tekerni a helyére, na ahhoz le kellett vennem a fiókról az előlapot, hogy a képen
látható módon be tudjam tolni, s így az első két tartócsavarhoz is hozzáférjek.

Bár a hátsó négy csavar esetében igen, de az első kettő esetében
már nem feledkeztem el a szerencsétlenkedésemet
bemutató time lapse videó elkészítéséről.

Íme a fiók kihúzva, most épp oldalnézetből. Bár mint kérdés nem merült fel, de
ettől még elárulom, hogy ez a fiókkészítős project, ez úgy került képbe, hogy
próbálom azokat előrevenni, illetve egyáltalán összehozni, melyek a 2018-as
tervben elmémben azon címszó alatt szerepelnek, hogy: Na ezeket sem fogom
összehozni! Ez a dolog, bár bevallom, hogy még számomra is hülyén hangzik, azt
eredményezte, hogy várakozásaimmal ellentétben, egyszer csak elkészültem az
ablak szigetelésének cseréjével, majd kisvártatva a virágállvány alatt húzódó
szőnyeg cseréjével is. A Terta 811-es magnóról nem is beszélve! Erre,
már úgy értem, hogy az előre vételre azért van szükség, mert
ha ezeket az évek óta húzódó tételeket év végére
hagytam volna, akkor egészen biztosan
nem lett volna belőlük semmi.

Egy szemből készült kép a fiókról. El kell áruljam, hogy miközben ezen művem
őszinte csodálatával múlattam az időt, egyszer csak rádöbbentem, miszerint
valószínűleg én vagyok a földön az egyetlen ember, aki ennyire zseniális,
csodálatos, ötlet dús, meg minden efféle jelzőkre jogosult, mikor épp
arról van szó, hogy ilyen hatalmas energiákat fektessen egy ecset,
metszőolló, fecskendő, palántázó kanál és kisásó elhelyezésébe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.