Oripons EMG TR-1432
(kapacitás és ellenállásmérő híd)

Ahogy a reggeli felkelés után az ágyam előtt toporogtam, elsőként ebből a pozícióból
tekintettem meg a szobámban található kacatokat. Úgy értem abból a szempontból,
hogy kiválasszam közülük a mai szétszedésem alanyát. Csinálnom kellene már
végre valamit magammal, mert az idei év annyira nem akar beindulni, hogy
valósággal erőszakkal veszem rá magam, hogy hetente legalább egy izét
szétszedjek. Egyre csak azt hajtogatom magamnak, hogy majd tavasszal
biztosan beindulnak a dolgok. No de miért épp akkor tennék, ha addig nem?

Másodikként ezt a sarkot vettem szemügyre. Amennyiben az apró darabjaira bontott
lapozós órásrádiót méltóztatnék végre összeszerelni, akkor kiürülne a doboz, amiben
tartom. Ennél már csak a BRG MK-27-es magnó, vagy a jelfogó meghúzási időmérő
bemutatása lenne megokolhatóbb cselekedet, mert említettekből kettő is van. Vagyis
ha ezekre egyszer rákerülne a sor, akkor az amolyan kettőt egy csapásra project lesz.

Ebben a polcban az tetszik, hogy itt már csak két darab bemutatásra váró kincs van.
Az egyik az UHER kazettás magnó, míg a másik az apukám által épített tápegység.
Ez ráadásul még úgy is igaz, ha jobbra és balra kiterjesztem a látószöget egészen a
falig. A tápegységre néha még szükségem is támad, csakhogy annak nem lesz épp
egyszerű a felújítása, mert a telki szerszámosból került haza. Az a minimum, hogy
kikezdte a rozsda a mérőműveket. Ezt abból gondolom, hogy a műszer fogantyúit
látványosan igen. Ezek lepucolásához azt a csiszolómalmot kívánom bevetni, ami
jelen pillanatban még csak tervek szintjén létezik. Mivel képtelen voltam dönteni,
ezért lehuppantam az asztalomhoz és kipofoztam egy régebbi cikket. Egy idő
után távoli zúgást, morgást, valamint lassú ütemű kattogást hallottam.
Felálltam megnézni, illetve megfülelni a dolgokat, mert az utóbbi
időben ilyesmi hangokkal szokott szórakoztatni a számítógépem.

Szerencsére nem a PC volt a ludas, hanem csak ezek a munkásemberek, akik nem
átallottak szombat reggel nekiállni kutat fúrni. Vagy ha nem azt csinálták, akkor
nem tudom mivégre fúrtak le a földbe a kétméteres darabokból összetoldott
fúrójukkal. Ez volt a jobbra látható narancssárga gép, ami a morgó és a
zúgó hangokat produkálta. Az ütemes kattogásért a bal sarokban a fa
mögé bújt másik sárga masina volt a felelős, ami valamiféle püfölő
gép. A melósokat sokáig bámulva, arra a következtetésre jutottam,
hogy most már én is csinálhatnék valamit. Visszatértem a szobámba,
felkapcsoltam a lámpákat, mire fel egy közeli csendes kattanás fogadott.

Ismét kiégett egy LED-es körte az asztali lámpámban. Mióta megháromszoroztam
a számukat, azóta ez szerencsére már nem jelent teljes sötétséget.
No de mi lehet az a fekete pötty a kiégett lámpában?

Egyszerűen kipukkant benne egy LED, de annyira,
hogy még ki is forrasztotta magát a panelből.

Ráadásul nem csak egy LED adta meg magát, hiszen
azok a fekete foltok is a LED-ek kiégését jelzik.

Feltettem a kiégett izzót a polcra. Bár nem szokásom, de mivel drága, megvárom
míg kerül hozzá másik kettő (mert hármasával vettem), és be fogom cseréltetni
az ALDI-ban. Mint az a "hibás" feliratú doboz mögött látható, van még belőle
itthon tartalék. Aztán ahogy itt ácsorogtam, egyszer csak feltűnt a polcon
a Franzis rádió, aminek végre sikerült visszazökkentenie a jelenbe.

Ez egy HT videókamera. Már majdnem ő jött, de aztán mégsem, mert mikor
eszembe jutottak a vidikon összekevert vezetékei, valami érthetetlen
okból kifolyólag nagyon gyorsan sikerült róla újra lemondanom.

No de ha már egyszer levettem a polcról, majd igen gyorsan vissza is raktam,
csak már nem annyira fentre (mert nehéz), akkor a kínálkozó nagyszerű
alkalmat kihasználva, illetve meglátva az előbb még mögötte bujkáló
Oripons mérőműszert, szóval végül így sikerült mellette döntenem.

Juj de szép ez a műszer! Ezt Apukám hozta, de már nem emlékszem rá, hogy még
a Tanérttől, vagy már a Csepeli ÁMK-ból. Emlékeim szerint egy szokásos iskolai
selejtezésből származik. Az biztos, hogy dolgoztam vele, vagyis használtam, de
már későn jött. Már úgy értem, hogy mire ez hozzánk megérkezett, addigra
én már nem tekintettem annyira komolyan hobbimnak az elektronikát.

Az épp boncolni szándékozott műszerről ugyan nem találtam gépkönyvet, de ez a
1432/b jelű változat állítólag teljesen azonos, csak a kezelőszervek pozíciója
és a doboz méretaránya változott. Megjegyzem utóbbi
a műszer szépségének rovására.

Univerzális RC mérőhíd, elektroncsöves erősítéssel és indikálással. Ez magyarul
annyit tesz, hogy a mérőhíd után egy elektroncsöves erősítőt kötöttek, majd
arra egy varázsszemes indikátort. Ha valakit ennél részletesebben
is érdekel a dolog, az olvassa el a műszer leírását.

A "konduktometriás titrálások" kifejezés meghaladja a szellemi képességeimet.
Persze utána tudok olvasni, de annyira azért nem érdekel ez a rejtély.

Ez itt a műszer alkatrészjegyzéke. Amit hiányolok belőle
az az alábbi kapcsolási rajzon látható dióda.

Ha jól értem amit látok, akkor a mérőhidat akár váltó, akár egyenfeszültséggel lehet
táplálni. Utóbbi esetben a híd által szolgáltatott egyenfeszültségű hibajelet a rajzon
bekarikázott ötös számmal jelöl vibrátor alakítja át váltakozó feszültséggé, hiszen
a mérőerősítő a soros csatolókondenzátorai miatt csak azt képes erősíteni. Ez így
első olvasatra meglehetősen értelmetlen funkciónak látszik, hiszen mégis mivégre
a vibrátoros átalakítás, mikor már alapesetben is váltóáramról jár a híd. A rejtély
megfejtése a következő. Ha olyan ellenállást mérünk, aminek mondjuk kapacitív
komponense is van (például kábelhurok), akkor az meghamisítja a mérést, hiszen
a kondenzátor váltóáramú ellenállása párhuzamosan kapcsolódik a mérni kívánt
ellenállással. Ilyen esetben meg kell nyomni a műszeren a piros gombot. Ekkor
a híd váltó helyett egyenfeszültségű táplálást kap, a kapott egyenfeszültségű
hibajelet pedig a vibrátor alakítja át váltakozó feszültséggé, amit már fel
tud dolgozni az EM4-es indikátor elé kötött 6AU6-os erősítő cső.

Ebben a már szabványtalan dugós hálózati kábelben
az az érdekes, hogy még emlékszem az eredetére.

Valaha a képen jobbra látható elosztó hálózati kábele volt. Ezeket még
valamikor akkor vettem, mikor a KGST piacot a lengyelek uralták.

Már csak a tíz az akárhányadikon meghatározások nevesítéséből
is látszik, hogy ezt a műszert valaha tényleg használtam.
Ahogy így elnézem, az ezer mikrós méréshatárról
x108pF egyszerűen lefelejtettem egy nullát.

Oripons a név, Orion a gyártó, Orion a jel, azonban az EMG-ben készült. Ez azért
van így, mert egyrészt épp mint ahogy manapság, úgy a néhai szocializmusban
is szokás volt átszervezni a vállalatokat, másrészt pedig az Orion név volt
bejáratva, így azzal jobb kondíciókkal lehetett értékesíteni a terméket.

Magyar gyártmány, mégpedig 1954-ből, vagyis még erősen a Rákosi korszakból.
Amúgy itt ül a polcon egy kortársa, mégpedig egy Orivohm műszer, melyet
természetesen szintén be fogok mutatni. Igazság szerint ma az Orivohm
következett volna, hiszen az nem volt eldugva a kamera mögé, csakhogy
annak van egy párja is a pincében, amiért aztán már végképp lusta voltam
lemenni. Talán majd úgy lesz, hogy mikor ezt a műszert leviszem,
akkor felhozom helyette a másik Orivohmot. Vagy nem...

A bal oldali potméterrel az indikátor erősítő érzékenységét lehet szabályozni,
míg a tangens delta gomb funkciójának elmagyarázása már
meghaladja a tudásomat, illetve a képességeimet.

Az "R" állásban ellenállást mér a műszer, a "C" állásban kapacitást, míg az EXT.
feliratra kapcsolva egy külső etalonnal hasonlítja össze a mért ellenállást, vagy
kapacitást. Na most a % jel egy igen érdekes mérést tesz lehetővé. Ilyenkor a
műszerre kapcsolt két alkatrész értékét lehet százalékosan összehasonlítani.
Ez a funkció arra szolgál, hogy a segítségével egyforma, illetve a kívülről
csatlakoztatott etalonnal egyező értékű alkatrészeket tudjunk válogatni.

Balra fent az indikálásra szolgáló EM4-es elektroncső látszik, míg a hatalmas gomb
körüli skáláról az éppen mért érték olvasható le. Vagyis ez a műszer (mérőhíd) nem
úgy működik mint az manapság szokás, mert nem írja ki a kijelző (már csak azért se,
mert nincs) a mért értéket, hanem a forgatógomb körüli skáláról nekünk magunknak
kell leolvasni. A mérés menete a következő. Beállítjuk a műszer méréshatárát, azt
követően az érzékenységét (utóbbit úgy, hogy érzékelhető legyen a varázsszem
ernyőjén az általa mutatott minimum), majd ezzel a képen látható hatalmas
gombbal minimumot állítunk, végül leolvassuk az eredményt a skáláról.

A műszercsavarok után következő piros gomb kapcsolja be a vibrátort. Mikor olyan
alkatrészt mérünk, aminek nagy az ellenállása, vagy épp kicsi a kapacitása, akkor
mérőzsinórok helyett közvetlenül a műszercsavarokra tanácsos odafogatnunk
az alkatrészt, hogy ne vigyünk be a műszerbe, akarom mondani a mérésbe
felesleges zavarjelet, az ugyanis meghamisítja, vagy akár lehetetlenné
is teszi a mérést. Ennek magyarázatául annyit tudok elmondani, hogy
a mérőzsinóroknak egyrészt van egymáshoz képesti kapacitása, másrészt
egy 4,7 MΩ-os ellenállás mérésekor - ilyen nagy impedancián - akkora hálózat
okozta 50 hertzes zavarjel keletkezik, hogy nem fog tőle rendesen
látszani a varázsszemen a nullpont indikálása.

A füle azért jó, hogy van, mert annál fogva könnyedén lehet hurcolászni,
miközben azért rossz, mert így nem igazán lehet letenni a tetejére
semmit, pedig milyen jól mutatna rajta mondjuk az Orivohm.

Vagy nem. Pláne mennyire veszélyesek ezek így egymáson! Ezt persze nem úgy
értem, hogy rám, hanem úgy, hogy egymásra, mikor épp lerepül a toronyról
a felső emelet. Az Oripons amúgy azért csillog olyan furcsán, mert ezt a
képet már utólag lőttem, mikor már rég folpackba volt csomagolva.

A doboz oldalán azért vannak ezek a levegő áramlását lehetővé tévő hűtőrések,
merthogy ebben a műszerben erősen melegedő elektroncsövek dolgoznak.

Ez a kis kitüremkedés a doboz egyik lába. Az mondjuk igaz, hogy ez nem
gumiból van, mint ahogy az is, hogy sosem kopik vagy taknyosodik el.

Mikor egy üres dobozt látok, na olyankor nekem mindig beindul a fantáziám!
Most persze nem garázdálkodhatok vele, hiszen a műszert kell bele
visszaraknom. Amúgy valaha épp egy ilyen doboz tetejébe
készült az első komolyabbnak nevezhető erősítőm.

Íme a műszer belülről nézve.

Szerintem ez itt az én írásom. Bevallom őszintén, hogy meg is lepődtem volna,
ha nem nyitottam volna ki. Már úgy értem akkor, mikor hozzám megérkezett.

Vajon minek írtam rá a varázsszemet védő fémcsőre, hogy EM4 van benne,
mikor se kicserélni nem kellett, se semmi mással össze nem keverhető.

Ezek itt trimmer potméterek, csak nem a manapság megszokott szénréteg, hanem
még a huzalból tekercselt változatok. Ezek olyan időtálló darabok, hogy tán
sosem romlanak el! Épp mint ahogy a háttérben látható hatalmas társuk
sem. Utóbbi amúgy a legnagyobb előlapi gomb mögött található. Az
ellenálláshuzalból tekercselt potméterek további előnye a szénréteg
alapúakkal szemben, hogy ezek nemcsak úgy egyszerűen lineárisak,
hanem ráadásul azok is maradnak, mégpedig egészen az idők végezetéig.

Az előbbi állításaimra itt van mindjárt ez a két példaként önként jelentkező alany.
A jobb oldali huzalnak még kutya baja, a bal oldali szénréteg már kontakthibás.
Bár leginkább ezek ketten virítanak a képen, azonban nemcsak ők látszanak,
hanem az, is ami az előtérben van. Már úgy értem, hogy a foglalatából
sajnálatos módon jelenleg hiányzó 6X4-es egyenirányító cső.

Az mondjuk igaz, hogy pótolva lett ezzel a diódával, no de hogy néz már ez ki?
A működést persze nem befolyásolja, ellenben a korhűséget igen. Utóbbi
szempont mondjuk nálam sohasem jelentett semmit, így most sem
érdekel. Rendben van a tápfeszültség? Igen. Akkor meg...

Ha lehet ezt mondani, ez még az előző megoldásnál is csúnyább. Így ránézésre azt
mondanám róla, hogy én voltam, vagy lehettem akár én is. Ezek itt amúgy az
egyenfeszültségű méréshez szükséges alkatrészek. Mivel emlékeim szerint
a műszernek ezt a funkcióját sosem használtam (nem nyomkodtam rajta
a piros gombot, mert nem tudtam minek van), így elképzelhetőnek tartom,
hogy ezeket az évtizedekkel későbbi alkatrészeket nem is én varázsoltam ide.

Az eddig látottakon felül, a műszer aljában is található egy rakat alkatrész.

Ezek a műszerpontosságú, vagyis 1%-os ellenállások képezik a hiteles osztót.
Például ilyeneket is össze lehet sok darabból válogatni ezzel a műszerrel.

A hosszú fekete valami is egy huzalpotméter, csak ezt nem tekergetni
kell, hanem a csavar oldása után a bilincset lehet rajta eltolni.

Volt egy egész dobozra való éppen ilyen fazonú kondenzátorom, míg csak ki nem
dobtam őket, mert mint ahogy erről, úgy azokról is lejött a felirat. Ez nehezen
volna kopásnak nevezhető, mert ugye mégis ki a csuda dörgölgetné
egy műszerben az alkatrészeket?

Na ez is egy olyan nagyszerű kép, amiről épp csak a lényeg maradt le. Már úgy
értem, hogy igazán odatehettem volna valami ismert méretű dolgot, vagy
akár csak a kisujjamat a biztosíték mellé, hogy láthatóvá váljon,
miszerint ez kétszer akkora, mint a szokásos méret.

Bár ezzel egy kissé előre szaladok, de itt kívánom elmondani, hogy ahhoz, hogy le
tudjam kapni a műszerről az előlapját, le tudjam mosni, újra tudjam feliratozni,
a háttérben megbúvó köhögő potmétert megjavítani, vagy akár kicserélni,
na ahhoz még ezeket a műszercsavarokat is le kellene bontanom.

Balra a hálózati kábel tehermentesítőjét, illetve dobozon belüli rögzítését látjuk.
Ez a részlet azért néz ki ilyen furán, mert eredetileg kör keresztmetszetű
gumikábelhez készült. Ezt speciel meg fogom tudni mutatni, mert
a pincében őrizgetett Orivohm műszeren, bár ma már erősen
mállófélben, de még gumiszigetelésű hálózati kábel van.

A bal alsó sarokban látható valami az előlapi piros gomb belső vége. Ami hosszában
húzódik át a képen, az pedig az általa működtetett rugócsoport. Bár egyáltalán
nem úgy néz ki, de attól még elmondom róla, hogy ez azért nem egy CMOS
kapcsoló áramkör. Cserébe nem is száll el holmi kósza statikus kisüléstől.

Ez itt a már korábban említett vibrátor. Ezt az alkatrészt - mivel működik, valamint
szükség is van rá - nem szedem szét. Belül gyakorlatilag olyan, mint mondjuk egy
zümmer, csak jelen esetben nem a hangja, hanem a szaggatási képessége van
kihasználva. Ha jól értelmezem amit a kapcsolási rajzon látok, akkor ez
az őt meghajtó 50 hertzes váltakozó feszültség ütemében szaggat.

Azért lett a kép címe "elkapta", mert a műszernek esze ágában sem volt
a bekapcsolás után elindulnia! Hogy végül mitől indult meg, azt nem tudom,
belepiszkálni feszültség alatt olyan nagyon ugyanis nem mertem. Ez mondjuk
nem jó jel. Mármint nem az, hogy félek az áramütéstől, hanem, hogy a műszer
nem működik stabilan. Szegényke legnagyobb baja az indikátor érzékenységét
szabályzó potenciométer beállíthatatlansága. Mivel ez az alkatrész az adott
pozícióból kiszedhetetlen, így valami más megoldás után kellett néznem.

Bár nagyon nem szeretem ezt az anyagot, de kénytelen kelletlen fújtam bele
néhány spriccnyi kontakt sprayt, ami jelen esetben nem igazán használt.

Ezt a flakont (illetve a tartalmát) Rimaszombaton készítették, még
valamikor a néhai Csehszlovákiában. Szóval nem egy mai darab.

Rácsíptettem a mérőzsinórok végére az elsőnek
kezembe akadt 1 mikrós kondenzátort.

Úgy kell mérni (bár ezt egyszer már elmeséltem), hogy addig-addig tekergetem
a gombot, míg csak szét nem nyílik a varázsszem ernyője, majd le kell olvasni
a forgatógomb mutatója által jelzett számot. Mivel a mutató az egyesen áll,
azt kell mondjam, hogy így első ránézésre jól mér a műszer. Kisvártatva
nekiálltam vele mindenféle más egyéb értékű kondenzátorokat méregetni.
Na ekkor viszont az derült ki, hogy bár stabil a mérés, vagyis minden esetben
ugyanazt mérem (hiába mozgatom a kapcsolókat), csak a kondikon található
feliratokhoz képest akár 50 százalékot is téved a műszer. Ezt a jelenséget
nem az indikátor, hanem a mérőhíd hibája okozza. Nem piszkálom...

Magam is látom, hogy nem ez lesz az év legjobban sikerült videója (vagy legalábbis
merem remélni, hogy így lesz), de csak ennyit sikerült összehoznom az indikátorként
alkalmazott varázsszem működéséről. A híd akkor van kiegyenlítve, mikor kinyílik
az ernyő. Hogy nem nyílik ki teljesen, illetve nem szép a képe, az azért van, mert
a szintszabályozó potenciométer hibája miatt nem lehet normálisan beállítani
az indikátor érzékenységét. Ezen felül rá kellene nézni az anódfeszültséget
szűrő elkóra. Az összes többi alkatrészről már nem is beszélve! Hagyjuk...

Ez a műszer olyan szép, hogy bele tudok felejtkezni a bámulásába. Akit ennél kissé
jobban érdekel, hogy miért tetszik ez nekem annyira, az üsse be a google-ba,
hogy Oripons, majd válassza a képek opciót. Az ebből a típusú műszerből
készült változatok közül szerintem a retikül formájú volt a legcsúnyább.

Elgondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha nekiállnék és kipofoznám.
Azt állapítottam meg, hogy az egy valóságos csoda lenne!
Ráadásul ennek pusztán annyi értelme volna, hogy
ez itthon az egyetlen mérőhíd. Mondjuk mivel
eddig még sosem szorultam rá, majd akkor
fogom kipofozni, mikor rávisz a szükség.

Nem azért fogom ilyen lehetetlen módon, mert ki akarom vágni, hanem azért,
mert az, hogy elfelejtettem elővenni a hálózati kábel összefogatásához szükséges
kötegelőt, na az már csak azután jutott eszembe, miután sikerült végre nagy nehezen
összetekergetnem a kábelt. Szóval összefogtam a kábelt a vázzal, elmentem vele
egészen a hátam mögötti szekrényig (ez látszik a képen), majd a dobozok
feliratait szép sorjában végigolvasgatva, elővettem egy kötegelőt.

Ez azért jó, mert a pincei polcról ha lóg, pláne szétesik a kábel, na annak
egészen biztosan nem lenne jó vége. Annyi hiba persze bekerült az
elképzelésembe, hogy nem számoltam a kábel vastagságával.

No de mit számít az, mikor a gyárban már az ötvenes évek elején tudtak róla, hogy
egyszer majd lesz egy hülye, aki megpróbálja visszafordítani a dobozba a hálózati
kábelt, s hogy ebből ne legyen semmi gond, kireszelték számára a doboz szélét.

Ez így annyira tökéletes, miközben tenmagam annyira tökéletlen vagyok...

Amit ezen a képen látunk, na az nem az optika torzítása! Az a kiálló élű süllyesztett
fejű csavar meg milyen balesetveszélyes már? Nagyon! Olyan egyszerűen nincs,
hogy az bele ne akadjon valamibe! Ha másba nem is, de egy körömbe
egészen biztosan, amibe még belegondolni is rossz!
Ez amúgy nem gyári, hanem leltári szám.

Ez a horpadás a dobozon valószínűleg úgy keletkezett, hogy szegénykém a polcról
vagy az asztalról a sarkára esett. Ennek a sérülésnek a keletkezését mondjuk
nem igazán volt nehéz megfejteni. Nem úgy a következő sérülés okát!

Mert ugye ez nem benyomódás, hanem egy olyan púp ami belülről kifelé van.

Bár többször is rezgett a léc, hogy szétkapom, de folyton az jött ki eredménynek,
hogy ez jelen pillanatban (mármint a javítás) annyira értelmetlen lenne, hogy az
"ugyan miért csomagoltam el hibásan" kérdésfeltevésen túl, végül semmivel sem
sikerült megindokolnom, pedig még azzal is megpróbálkoztam, hogy kitalálok
számára egy olyan mérési feladatot, melyet csakis ezzel a műszerrel lehetne
elvégezni. Végül nem sok híja volt, hogy nekiállok vele lemérni az asztalomra
kiépített antennák kapacitását, csak aztán egyrészt beugrott, hogy hibásan mér
a műszer, másrészt pedig még nincs kész a korlátra tervezett (más
források szerint a szomszéd fára áthajított) antenna.

Ugyan még van mivel betömnöm a polcon támadt üresedést, de a szobámban, pláne
az egész lakásban már egyre kevesebb az ide áthelyezhető dolog. Ez persze még
nem jelenti azt, hogy a szétszedtem project vége felé járnék, hiszen
a pince még tömve van bemutatásra váró kincsekkel.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.