Mégis miért kell mindig mindennek bedöglenie? Ez egy hülye kérdés! (ennyi telik tőlem) Nem döglik be mindig minden, hanem az kérem úgy van, hogy mikor minden rendesen működik, azt mint alapértelmezett állapotot észre sem vesszük. Jelen esetben azonban jól látható, hogy a vékony fénycső világít, míg a vastag társa már nem. Fele fény, fura árnyalat.

   Biztosan a fénycsőgyújtó lesz a hibás. Egyrészt azért, mert semmi kedvem sincs lemenni a pincébe másik csőért. Másrészt meg azért, mert jól hallani ahogy zúg a fojtótekercs az erőlködéstől az armatúrában.

   Néhány éve (és persze azóta is folyamatosan) volt némi átszervezés a dobozaim tartalmát illetően. Egy részük a pincébe került, egy szép nagy szekrénybe. Azok mentek le (mentek a csudát, én vittem őket), melyeknek tartalma ritkán kell idefent a lakásban. Belenéztem minden egyes dobozba, majd elmerengtem a látott tartalom fölött. Ilyenkor derül ki, hogy mennyi szart összeszed az ember. Néha komolyan tudom irigyelni a minden "szemetet" azonnal kidobó életvitelt folytató embereket. Én meg ugye...
   Persze ha barkácsol az ember, akkor minden jól jön, amiért nem kell berohanni a városba. Pláne, hogy mivel van itthon, nem kell megvenni. Más szemszögből nézve viszont, minek nekem négy liter villanymotor? Vagy a hangfalépítéskor krehácsolt panel, a sok kis kapcsolóval, meg kilógó drótokkal. De még egy olyan dobozom is volt, amire az volt ráírva: Vatta Persze kell a vatta csillapításnak egy hangfalba, de ha kell, akkor venni kell egy csomaggal, nem pedig raktározni. Később dobhattam ki a készletet, mert belefialt egy egér.
   De hol is tartottam? Ja! Szóval voltak olyan dobozok, melyeknek a tartalmuk alapján a lakásban kell maradniuk. Vagy legalábbis akkor úgy éreztem, hogy így van. Például tipikusan ilyen az "izzók" feliratú doboz. Persze hely az nem volt, ezért kerítettem. Például az apukám barkácsolta szekrény a sarokban még a régi szobabútorunk alacsony magasságához volt méretezve.

   Mivel szerintem nem bírta volna ki, hogy a tetejére építek egy fiókos szekrényt, valamint igencsak kényelmetlen lett volna felmásznom létrán a fiókokhoz, ezért alá építettem a rendelkezésre álló deszkatengerből egy toldalékot. Ide került az izzós dobozom tartalma, meg itt vannak a kondenzátorok. (legalábbis a készletem egy része) Hogy a nyomógombok (gombokra való sapkák) mit keresnek itt, azt viszont nem értem. Majd egyszer biztosan újrarendezem a készleteim, csak az nem biztos, hogy ez még ebben az életemben lesz.

   A fénycsőgyújtónak van köze az izzós dobozhoz. Legalábbis az én logikám szerint van. Ez az ősrégi alumínium tokozású, ha nem is egy mai darab, de azért még bőven megteszi. Tévedtem, ugyanis nem teszi meg. Már úgy értem, nem teszi meg még azt a szívességet sem, hogy méltóztatik beleférni a foglalatba. Vagyis még azt sem tudom kipróbálni, hogy jó-e.

   Fénycsőgyújtót csak este 10 után érdemes nekiállni javítani. Mondjuk mindegy, hiszen a konyhában döglött be, s ettől a szobában még világos van. Az persze meglehet, a szomszédnak más gondolatmenet érik az agyában, de aki ugattatja a kutyáját, majd kiabál vele, hogy miért ugat, az hallgassa csak amint a székemmel gurujkázok, meg húzogatom a fiókokat.

   Egy Sylvania és egy Tungsram. A Tungsram a konyhából származik, a Sylvania ellenben a munkahelyemről. Mindössze néhány napja lehetett, hogy felkiáltottam: Jé! Egy fénycsőgyújtó hever a sarokban! Ez egy olyannyira tarthatatlan állapot volt, hogy azonnal zsebre is tettem. Milyen furcsa véletlen, hogy most épp egy ilyenre van szükségem. Ráadásul haza is hoztam. Ott ült az előszobai szekrénykén. Persze nincs nekem olyan szerencsém, hogy működjön is. Mert ugyan a világ két átellenes csücskéből származnak, de azért csak van bennük valami közös. Például azonos célra készültek, azonos formában, pláne mindketten ugyanúgy rövidzárat mutatnak az elvárt szakadás helyett.

   Mi legyen veletek? Ilyen apróságokat venni szokás, semmiképp sem szétszedni és megpróbálni megjavítani. Pláne úgy, hogy tudom mi van belül, és azt is tudom, hogy nem javítható.

   A Tungsram korábban már járt a boncasztalon, erre utal a hiányzó zavarszűrő kondenzátor. Persze a korábban kioperált kondenzátor nemcsak zavart szűrt, hanem egyben ki is oltotta az érintkezők közötti szikrát. Szóval nem csoda, hogy besültek (összenőttek) az érintkezők.

   Mégpedig azért nincs, mert ezt találtam ki, (illetve az asszony volt az értelmi szerző), csak még nem szoktam meg, hogy ezentúl nem kell kicibálni a fiókot, hogy elérjem a kedvenc fogóim.

   Már csak a fénycsöveket védő (és a fényt némileg szétszóró) műanyagot kell a helyére visszabénáznom. A bénázás szó itt igen helytálló. Így utólag belegondolva, igazán lőhettem volna a nagy eseményről egy videót.
   A plafonról egy csövön lóg az armatúra. Mikor hozzáérek, akkor azonnal barátságos lengésekbe kezd. Miközben a plafonról lógva támolyog, én a hokedlin billegve próbálom elszántan a helyére illeszteni a búra peremét.