Kiigazítom a tekercsmérőmet
(kerekedjenek a dolgok végre egésszé)

Az találtam ki, hogy erre a polcra rendezem össze az olyan apróságokat, melyek
használható állapotban vannak. Vagy ha épp nem? Akkor egy füst alatt ki is
pofozom őket. Mai értekezésem tárgya, a kondenzátormérő alatt található
tekercsmérő. A műszer belsejét már mutattam korábban, most a külsejéről
lesz szó. Ezen azért kicsit pontosítanék. Kezdetben még úgy volt, hogy így
lesz, vagyis a dobozzal is csinálok valamit, azonban kisvártatva módosítottam
a terveim, és csak a műszerhez való csatlakozás lehetőségét fésülöm meg egy kissé.

Valamelyik régebbi cikkben kiigazítottam a kondenzátormérőmet, hogy ezentúl
műszerzsinórral is rá lehessen csatlakozni. Ez a megoldás annyira megtetszett,
hogy gondoltam most is bevetek két csupasz banánhüvelyt, oszt csókolom.
Legalábbis ez volt az első ötlet, amit aztán egy kicsit felturbóztam.

Ezt a készüléket úgy kell használni, hogy először is rádugom a frekvenciamérőre.
Amúgy a tápfeszültségét is onnan kapja. A tekercsmérő előtét elején van egy
nyákcsatlakozó, amiből a kép jobb szélén látható két aprócska panelcsík
lóg ki. Mikor tekercset szeretnék mérni, olyankor ráforrasztom, vagy
csak úgy egyszerűen odanyomom. Ha ráforrasztok a paneldarabkákra
egy-egy banánhüvelyt, akkor ezentúl műszerzsinórral is lehet csatlakozni
a műszerhez. Hogy ez nem pontosan így lesz? Ugyan kérem... Mikor
szokott az megesni, hogy minden pontosan a terv szerint történik?

A múltkor, mikor az osztókat hajtogattam kartonpapírból a dobozaimba, annyira
belelkesedtem, hogy egy nagycsomó dobozt fel is címkéztem. Mivel ezekbe
nem igazán elektromos alkatrészek valók, gyorsan át is szaladok velük a
másik pincébe. Teszem mindezt azért, hogyha nem is sokkal, de azért
egy picivel nagyobb legyen a rend, illetve legyen hely az asztalon.

Mikor felmértem a pincében felhalmozott dobozkészletem, elsőre úgy látszott,
hogy kicsit túllőttem a célon a rengeteg rózsaszín doboz beszerzésével, de
a felcímkézés végére az derült ki, hogy hozhattam volna belőlük még
legalább két tucattal. Valamint ezen a képen még nem is látszik
annak a múltkori farigcsálós munkának az eredménye, miszerint
a dobozok magasságához igazítottam a polcok elhelyezését. Azért
jelent meg a polcos cikk hetekkel korábban, merthogy azt volt kedvem
előbb megírni. Ennek persze mindig az lesz a vége, hogy belezavarodok a nem
is létező sorrendbe, illetve folyton fel kell írnom a cikkekből hiányzó linkeket.

Ez annyira szép, mármint a rend, hogy valósággal elakad a szavam a látványtól!
Na jó. Őszinte leszek és bevallom. Már eleve nem akartam mondani semmit.
Már persze csak azért se, merthogy egyedül vagyok idelent a pincében.

Persze hiába voltak külön rekeszbe téve az újabb és a régebbi fajta műszercsavarok,
mert ha nekem egyszer válogatni támad kedvem, akkor bármi dobozt kiborítok.
No de mivégre mindez? Mit keresek én idelent? Mire fel ez a nagy turkálás?
Elsőre ugyan értelmetlennek látszik, hiszen az a kiinduló helyzet, hogy ott
ül a szobámban a tápegység előtt a szükséges két banánhüvely. Ellenben
ha elmondom, hogy mit találtam ki, mindjárt kiderül, hogy nem is vagyok
olyan hülye. Eddigi tapasztalataim szerint, ez igen ritkán szokott előfordulni.

Szóval azt találtam ki, hogy nem két banánhüvelyt forrasztok a műszerhez, hanem
színes műszercsavarokat. A műszercsavar azért jobb, illetve annyiban más mint
a réz színű banánhüvely, hogy előbbihez csupasz dróttal is lehet csatlakozni.
A menetes réz részen az a színes gombóc, az egy csavar, amivel oda lehet
szorítani a vezetéket. Vagyis ha nem akarom, akkor még csak műszerzsinór
sem kell a tekercsméréshez. Az a panelcsík, amire a jelenlegi felállás szerint
rá kell forrasztani a mérendő tekercs lábait, az olyan keskeny, hogy könnyen
kijön a csatlakozóból, így keresnem kell a projecthez egy szélesebb nyákcsíkot.

A minap, mikor apukám régi alkatrészes dobozait néztem, és persze rámoltam is át,
szétszedtem ezt a félkész erősítőt. A hátsó panel azért nem lett kimaratva, mert
az hibás. Konkrétan az a baja, hogy 180 fokkal elfordítva lettek rajta kifúrva
a lyukak. Vagyis a rézfóliának nem a panel ezen oldalán, hanem a másikon
kellene lennie. El tudom képzelni, hogy mennyire örülhetett apukám mikor
meglátta, hogy fordítva van a lap. Mivel a panel még tartalmaz használható
részeket, gondolom ezen okból kifolyólag nem lett kidobva. Megvan itt kérem
minden, mégpedig úgy nagyjából ezer évre visszamenőleg! De amit éppen keresek...

Ugyan a jobbra látható nyáklap használt (pont mint amit az előbb mutattam), illetve
egy nagyobb panel széléből levágott darab (épp az előbb említettem ilyesmit),
azonban mivel kiadja a szükséges méretet, így bőven megfelel a feladatra.
A balra látható soklábú fekete panelcsatlakozó pedig csak azért
van ott, merthogy abba próbáltam bele a panelt.

Hogy akkor minek hoztam fel a pincéből?
Ne legyél már annyira kíváncsi!
Amúgy csak azért, mert!

Hogy már rég megszületett a megoldás? Ez engem egyáltalán nem akadályoz meg
abban, hogy előjöjjek az egyre újabb és újabb ötleteimmel. Például úgy is lehetne,
hogy a panelra forrasztok két krokodilcsipeszt. Ekkor még csak tekergetni sem
kellene a csatlakozáshoz a műszercsavarokat. Illetve lehetne műszercsavar,
meg krokodilcsipesz, és banánhüvely, valamint forrasztófelület akár
egyszerre is, és akkor... És akkor igazán elmehetnék már
a p*csába, a folytonos ötletelésemmel!

A panel van elég széles, miközben nem túl vastag. Mikor már minden ennyire együtt
van, akkor vajon mégis mi tart vissza a munkától? Egyrészt néha a kedvetlenség,
máskor meg a többi feladat. Két dolog mellett tettem le a voksomat. Az egyik
az volt, hogy ma megnézem a tévéhíradót. Mivel egyáltalán nem emlékszem,
hogy mely hír hallatán döntöttem így, biztosan nagyon fontos volt... A másik
cselekedet az lett volna, hogy befaragom végre a képen látható panelt a helyére.
Utóbbi nem jött össze, legalábbis az adott napon nem. Míg a híradó közölte állítólag
fontos történéseket bámultam, egész végig azzal voltam elfoglalva, miszerint
megpróbáltam kitalálni, hogy mégis mik lehetnek azokban a gyanúsan
csillogó nejlonzacskókban, melyek akkor még a tévé alá voltak
bedugva. Mivel nem sikerült kitalálnom, ezért megnéztem.

Bútorzsanérok voltak a zacskókban. Mivel a múltkor már volt Réka szekrénysoros
zsanérszerelős cikk, ezért most csak beszúrom ide a linkjét, és kész! Legalábbis
szerkesztési szempontból. A valóságban persze le kellett szerelnem az ajtókat
a szekrényről a zsanércseréhez, mely foglalatosság annyira lekötött,
hogy teljesen megfeledkeztem a tekercsmérőről.

Ekkor még úgy volt, hogy talán lesz valami a tetejével is, ezért lementettem róla
a képleteket egy kockás papírra. Mivel semmi kedvem sem volt panelt faragni,
ezért azt találtam ki, hogy átteszem Excelbe a képleteket. Ugyan belekezdtem,
de aztán el is akadtam vele. Pontosabban szólva elment tőle a kedvem. Ugyan
sikerült amit akartam, de minden egyes módosítástól csak rosszabb lett
a diagramm, ami terveim szerint azt a célt szolgálta volna,
hogy közelítő értéket tudjak róla leolvasni.

Szerintem szegény műszer már kezdi unni, hogy folyton lekapom a polcról, aztán
mégse történik vele semmi. Se egy új csatlakozó, se egy eltévedt mérés. Most is
például már megint az asztalon volt, aztán kisvártatva mégiscsak visszadugtam
a polcba. Ezt persze csakis azért cselekedtem, hogy lássam, hogy befér-e majd
nyáklapostul a polcba. Mivel egyrészt kényelmesen befér, másrészt mégis ki a
csudát érdekel, ha tegyük fel kilóg pár centit, így ez sem lehet akadály. Ahogy
ez ilyen kerekre fogalmazódott bennem, azonnal be is dőltem a sarokba aludni.

Persze az nem úgy van, hogy nem csinálok semmit, hanem az úgy van, hogy mindig
csinálok valamit, de csak egy kicsit. Most például azt találtam ki, hogy koszosak
a műszercsavarok, ezért megfürdetem őket. Aztán természetesen az jött, hogy
forrasztás előtt száradniuk kell. Annyira átérzem, annyira sajátomnak tekintem
a mindennapi totyorgásomat, hogy valószínűleg ezért nem merek belefogni semmi
nagyobb volumenű projectekbe. Például monitor célú erősítő, vagy RF zajgenerátor.

Komolyabb építő jellegű munkák helyett mostanában inkább olyanokat játszom,
hogy megnyomom a gombot, aztán csak nézem, amint megtörténnek a dolgok.
Lásd példának a képen folyó biztonsági mentést. Persze eredetileg nem azért
került ide a kép, hogy ezt elmondhassam, hanem azért, hogy érzékeltessem,
hogy mekkora is a különbség egy szép, és egy csúnya doboz között. Jelen
esetben szó sincs a doboz formájáról! Bőven elég az undorhoz a jobbra
látható doboz felületének minősége. Elképzeltem amint lecsiszolom,
majd lefestem narancssárgára. Miután megszáradt, visszarajzolnám
a helyükre a képleteket, és még le is lakkoznám. Képzeld el Te is,
mert látni azt nem fogod! Még csak az kéne, hogy mindezek után
összekarcoljam valamivel a doboz tetejét! Jó nekem rozsdásan is!

Nem azért vetettem be a digitális tolómérőt, mert pontos méreteket
akartam kapni, hanem azért, mert ezen látom jól a számokat.

Megpróbáltam meghúzni a főbb vonalakat a panelra, de egészen egyszerűen nem
fogott rá egyetlen alkoholos filcem se. Először persze a tollakat gyanúsítottam,
illetve az asszonyt. Aztán kiderült, hogy valami fura kosz volt a lemezen.
Ugyan a felülete fogásra tiszta, törölgetés közben nem csak, hogy nem
ragad, de még csak a látvány sem változik. A panel letisztított fele
éppen úgy néz ki mint a másik, amire még nem lehet rajzolni.
Ellenben a rajzolást megakadályozó réteg feloldás után
szürkészöldes nyomot hagyott a porrongyomon.

Balra a készülő új, jobbra a csúfoska régi. Lehet, hogy úgy van, hogy nem
csak a tekercseket, de még magát a tekercsmérőmet sem szeretem?
Lehet, hogy azért lettem telefonos (hálózatszerelő), mert
valósággal taszítanak az összegubancolódott
drótok? Micsoda összefüggés...

Először még nagyon úgy nézett ki, hogy a lakásban fogom méretre szabni a panelt.
Ezen tervemen annak a ténynek sikerült változtatnia, hogy rohadtul útban voltak
a kertbe való füvek az előszobában. A palántázóban persze csak azért van fű
mert kipróbáltam, hogy a fű is kirohad-e belőle. Jelentem igen! Vagyis a
csilipaprika nevelési terveim valószínűleg a palántázóban lévő föld
hibájából kifolyólag hiúsultak meg. A pici cserépbe ellenpróbaképp
(fűmag tesztelése) konfettibe, azaz papírszemét közé ültettem füvet.
A nagy cserépben meg azért van fű, mert ez legalább szép zöld. Illetve
most azt játssza, hogy kezd bebarnulni, ezért kiültetem a kertbe. Had éljen!

Ha már úgyis lementem az udvarra, illetve a pincébe a kisásóért, semmiből
sem tartott előkapni a munkapadot, a satut, meg a keretes fűrészt.

Szerintem még öt perc se volt, mire eljutottam idáig. Hogy miért tököltem ezzel
a semmi kis feladattal már hetek óta? Na erre kéne egyszer rájönnöm!
Illetve nem is rájönni kéne, hanem egyszerűen átlépni, és csinálni
tempósan elejétől a végéig, amibe éppen belekezdtem. Hát ja...

Csak ellenőrzöm a konstrukciót.
Nincs benne hiba!

A doboz belsejében eddig testre voltak kötve a nem használt érintkezők.
Ezeket most felszabadítottam, nehogy később valami zavart okozzanak.
Ez ugyan elsőre kicsit hülyén hangzik, azonban egy krokodilcsipesszel
a kilógó panelra ráfogva, simán lehetett volna csinálni egy rövidzárat
a tápfeszültségre. Ugyan mind a saját frekimérőmé, mind a vásárolt
műszerem tápja bírja a rövidzárat, de akkor is jobb az óvatosság.
Ilyen ínséges időkben (munkakedv) jobb nem kockáztatni
egy esetleges műszertáp javításának kényszerűségét.

Szerintem ez tökéletes lett! Amúgy ez a panel hátoldala. Ha úgy dugom be
a műszerbe, hogy a panelnak ez az oldala kerül felülre, akkor pont
olyan mint eddig. Vagyis rá kell forrasztani a tekercs lábait.

Ha meg úgy dugom be, hogy ez a része van felül, akkor a műszercsavarokra
kerülnek a mérőpontok. Nem merném állítani, hogy ezek lettek életem
legszebb forrasztásai, de azért bőven megteszik. Hurráááááááááá!

 Ezekkel a piros és fekete műszercsavarokkal kifejezetten szép lett az eleje.
Mondjuk a fekete-fehér párossal is jól mutatott volna, de végül ezek
mellett döntöttem. Gondolom az lehetett az oka, mert a piros szín
félreérthetetlenül jelzi, hogy melyik a mérőbemenet melegpontja.
Te! Hogy én mennyire oda meg vissza vagyok magamtól...

Próbaképp rákötöttem egy tekercset, amire 223, azaz 22 millihenry volt írva.
Ha tudnék programozni, akkor egy bármilyen mikrovezérlő kiszámolná
nekem az eredményt, illetve meg is jelenítené egy LCD kijelzőn.

Mivel nem tudok programozni, megmaradok annál
a megoldásnál, hogy kiszámolom az eredményt magam.
Gondoltam ennyi munka után igazán megérdemlek egy kávét.

Ahogy itt állok a csapnál, ami amúgy csepeg, vagyis meg kell javítanom a kifolyó
csövét, egyszer csak elkezdtem szemezni a konyhaszekrény gombjáról lógó
hálózati kábellel. A minap a hűtőt barkácsoltam, de annak nem kábel
hibája volt, hanem termosztát. Mit kereshet ott az a kábel? Azért
van ott, mert ki kell cserélnem a kenyérpirítón található rövidre.
Pont az előbb lettem kész valamivel. Mondhatni jelen pillanatban
meg vagyok elégedve magammal. Erre fel tessék! Ezek a mindenfelé
elmaradt mindenféle feladatok folyton belepofátlankodnak az örömömbe.

De legalább a polcon alakulni látszik a rend. Illetve ez nem is rend, hanem
ezek itt mind működőképes eszközök. Ugyan kicsit még furcsa, hogy
működnek, de szerintem hozzá fogok tudni szokni a gondolathoz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.