Polcot szerelek a pincében a falra
(de tényleg, csak lassan)

Mikor kinyitom a fáspince ajtaját, természetesen a nemrégiben (tényszerűen majd
egy évtizednyi várakozás után) felszerelt hevederzárral, akkor ez a látvány fogad.
Ezeket a dobozokat fel kéne innen tenni a polcra. Hogy melyik polcra? Hát ez az!

Mert ugye ez a korábban épített polc azóta már megtelt.
Amúgy nem lett görbe, hanem csak az optika csal.

Mindeközben idelent még mindig hatalmas a rumli.

A további polcok építéséhez szükséges faanyag már oda is van készítve a sarokba.
Megjegyzem így van ez már hosszú évek óta. A laminált padlóból dobozok lesznek.
Persze ők sem csak úgy egyszerűen maguktól fognak keletkezni, hanem azokat is
nekem kell legyártanom. Mondjuk nem mondja ezt nekem senki. Szerencsére!
Szóval én magam hajtom magamat. Mondjuk ahogy ezt a rumlit
elnézem, nem vagyok valami sikeres hajcsár...

Amit a képen látunk, az a leendő polcok helye. Ha nagyon olcsón akarom megúszni
a dolgot, akkor egyszerűen átugorhatom a polctartók kifaragását, mert a minap,
mikor a hevederzárat felszereltem, megtaláltam azt a fiókot, melybe a gyári
polctartókat rejtettem. Mondjuk nem ártana azoknál valami erősebb, mert
ugye ahogy szokott, itt bármi megeshet! Akár még az is, hogy a csavaros
dobozoknak készített polcokon csavaros dobozokat helyezek el. Mondjuk
nem ide kellenének a súlyos tartalmú csavaros dobozok, hanem ide inkább
azok valók, melyeket ritkábban szoktam elővenni. A ritkábban jelenleg még
azt jelenti, hogy soha, hiszen üresek a dobozok, mert még nincsenek is beléjük
szétválogatva a kincseim. Bevallom őszintén, hogy ma kerengős napom van.
Vagyis nem fogok csinálni semmit, hanem csak felmérem a terepet, hogy
ne akkor pazaroljam erre a drága időt, mikor buzog bennem
a munkakedv. Te! Hogy ez milyen ritkán van...

A gyáriaknál masszívabb polctartókhoz szükséges faanyagokat
még évekkel ezelőtt odakészítettem a polcok felszerelésének
helye alá. El ne hidd... Mindenhol vannak fadarabjaim!

Például itt, a bicajom feletti polcon.

Vagy ahogy belépek az előtérbe, egyből balra lent. Miután ráéreztem a tényre,
miszerint a fadarabok megtekintésében már akkora rutinra tettem szert,
hogy azt aztán már tényleg semmi értelme sincs tovább növelni,
elkezdtem inkább más, hasznosabb dolgok után nézni.

Itt van például ez a vegyes szerszámos polc. Jobbra a gumiláb mögött egy
EVA66 tápegységből kialakított valami van, mely eszközöm miben
állóságát eszem ágában sincs felderíteni! Ki kéne innen szedni
az összes szerszámot, majd átnézni, illetve alaposan megfontolni,
hogy mi az ami valóban ide kell. Már úgy értem, hogy a kezem ügyébe.
Ami nem, az mehet mind a fiók mélyére, hogy legyen hely.
Hej... Ha én ennek most nekiállnék...

Ez egy másik neuralgikus pont. Tegyük fel, hogy be akarok valamit olajozni.
Van hozzá olajam? Már hogyne lenne! Igen? És melyik az? Aztán felmerülnek
itt még más egyéb kérdések is. Például ami vegyszert nem ismerek fel a szagáról,
és felirat sincs rajta, azt mégis mire tartom? Illetve mit keres az ellenálláshuzal
a vegyszerek között? Miért nincs lefestve a fal a polcok mögött? Valamint
ugyan miért nem a polcépítéshez kapcsolódó kérdésekkel foglakozok?

Átsétáltam a másik pincébe, de már félúton újabb félbehagyott projectek fogadtak.
Mikor a múltkor felpakoltam a földről a kacatokat a polcokra, akkor került ki ide
ez a táska. Azért nem dobtam ki, mert még használható részek vannak benne.
Szakadt bőrtáskában? Normális? Igenis, hogy az! Ha kivágom belőle magát
a bőrt, már úgy értem, hogy a nagyobb méretű ép darabokat, akkor azok
felhasználhatóak mindenféle érdekes projectekhez. Hogyhogy mire?
Például nem tudom, hogy tudtad-e, de a bőr megteszi zsanér helyett.
Bizonyos pozíciókba még jobb is mint a fém, mert nagyobb mozgásteret
enged. A táska mögött megbúvó ventilátor meg a pince átszellőztetéséhez kell.
A fél szovjet lemezjátszó még nem tudom mire is lesz jó pontosan, de ettől
persze szétszedtem alanynak még bőven megteszi, mint ahogy a piros
akkutöltő is. Az utóbbi időben azzal szoktam magam bíztatni, hogy
igenis, hogy van haladás! Egyre több hely látszik ha letisztultnak
nem is, de legalább rendezettebbnek, mint kicsivel (vagy sokkal)
korábban volt. Például ez a folyosó is milyen szépen ki lett festve.

Ahogy kinyitottam az ajtót, újabb adag polcdeszka fogadott.
Ezek készültek rám? Vagy mi van?

Közvetlenül a polcdeszkák után ez a kipofozásra, bemutatásra,
de minimum egy kábelcserére váró ventilátor köszönt rám.

Kissé meglepődtem, hogy mit keres ez a lámpa a földön, de nincs más akit
okolhatnék érte, mert már megint én voltam a trehány. Hogy aztán mikor
lesz ez a lámpa felújítva? Egy újabb kérdés, amire nem tudok válaszolni.
Ilyenkor azt szoktam csinálni (hogy le ne törjek), hogy keresek valami
olyat, amivel már elkészültem. Nekiállok nézegetni, majd büszkén
megveregetem a vállamat. Például jobbra az a fiókos, az már
elkészült, pedig eredetileg sokkalta szétszórtabb volt
annál, mint ez a mostani polcépítős project.

Na most (és persze máskor is) az a baj, hogy mivel nem futtattam ki a megkezdett
projecteket, vagyis túl sok mindent hagytam félbe, ezek idővel összeértek. Ha nem
is függ össze minden mindennel, de valamilyen szinten olyan szépen egymásra épül,
hogy még rágondolnom is rossz! Most például az van, hogy míg nincs kész a polc,
addig nincs hová tenni a dobozokat, ezért rendetlenség van. Amíg rendetlenség
van, addig nem lehet nekiállni (amúgy inkább nekiülni) szétválogatni a vegyes
csavarokat, mert nincs hol, és mivel nincs kész a polc, azért még nincs hova
tenni a csavaros dobozokat. A mibe kérdését azt mondjuk legalább már
megoldottam, mert a múltkor egyrészt osztólapokat szereltem a rózsaszín
dobozokba, másrészt pedig megettem egy csomó doboz fagyit, minek okán
utóbbiak doboza is rendelkezésre áll a szétválogatáshoz. No de miért állnék neki
szétválogatni a vegyes csavaros dobozaimat, mikor a vegyes elektronikás dobozaim
is tele vannak csavarral? Vagyis előbb ezeket kéne legalább kétfelé borítani. Ennek
persze csak akkor lehet nekiülni, miután rendet tettem ebben a pincében. Vagy ha
azt azért nem is, de legalább a földről fel kéne pakolnom a cuccokat a polcokra.
Ez eddig még nem is látszik bonyolultnak, illetve némileg már körvonalazódik
is a megoldás. Csakhogy belép a képbe néhány elmaradt szétszedtem, ami
alaposan belezavar az egészbe. Tegyük fel szétkapok valami apróságot,
ami apró elemeire bontva a vegyes dobozomban végzi. (lásd kép)
Amilyen tempóban én bontok, nem semmi idő kell hozzá, mire egy
ekkora doboz megtelik. Na itt jön a csavar! Vannak akkora cuccaim,
melyek szétszedése után lazán félig lesz a doboz, de még az is megeshet,
hogy megtelik! Ilyen böhöm bigyó például Fujitsu nyomtató, egy méretben
hozzá hasonló társ a kuka mellől, fénymásoló, néhány nagyobb rádió.
Úgy kéne csinálnom, hogy válogatás előtt ezeket is szétszedjem.

Mert ugye ha egyszer nekiállok szétszortírozni ezen dobozok tartalmát, akkor
valószínűleg úgy el fog menni a kedvem a szemecskézéstől, hogy soha
többet nem lesz kedvem nekiállni! De hogy a polcépítési
kedvem mitől mehetett el, azt nem értem...

Ugyan a polcépítéshez nem volt semmi kedvem, de annyi lelkesedés azért még volt
bennem, hogy felszaladjak a lakásba egy liter ecetért. A koszlott ventilátor ugyanis
nem véletlenül lett odatéve az ajtóba. Megszaladt itt a páratartalom, minek okán
penészfoltok jelentek meg azokon a tárgyakon, melyeken akadt számukra némi
tápanyag. Áporodott a levegő. Valamint annak ellenére, hogy meglehetősen
zárt ez a pince, meglepő mennyiségű pókkal találkoztam. Az ecet, ha
a pókokat és a gombát el nem is pusztítja, de legalább
a rossz szagot elűzi. Vagy nem.

Szétlocsoltam az ecetet az apró üvegekbe, majd kipakoltam őket a polcok szélére.
Remélem előbb fog elpárologni, mintsem leverném. Amennyit én
mostanában erre járok, az elpárolgás az esélyesebb.

Hogy mit keres egy polcépítős cikkben egy alaplap? Én kérlek szóltam előre, hogy
sokat fogok keringeni. Ez amúgy a saját gépem alaplapja, amin ezeket a sorokat
is rovom. Szóval az úgy volt, hogy toporogtam a pincében (állítólag a terepet
mértem fel), s miközben tombolt bennem a munkakedv (de tényleg), semmi
kedvem sem volt nekiállni a polcépítésnek. Azt mondtam magamnak: Géza!
Ha nem állsz neki azonnal odafaragni a polcot a falra, akkor meg kell helyette
csinálnod valami egészen lehetetlenül undok feladatot. Két esélyes volt. Az egyik
ez az alaplap, a felpúposodott kondenzátorainak cseréjével, míg a másik
a konyhaajtó lógó kilincse. Azt gondolom mondanom sem
kell, hogy a kettő közül melyik lett a befutó.

Mikor ezt a gépet összeszereltem illetve átdobozoltam, akkor úgy voltam vele, hogy
soha többé nem szedem szét! Aztán csak ki kellett cserélni az alaplapban néhány
kiszáradt elkót. Következőnek a tápegysége adta fel. Kicsit később kiderült,
hogy nincsenek kivezetve hátra a hangkártya tartalék bemenetei, majd a
processzoron pörgő ventilátor zajosodott be. Aztán került bele az addigi
egy helyett, immáron két giga RAM. Most pedig megint ott tartok, hogy
újabb elkók dőltek ki az alaplapból. De legalább nem kellett újat vennem.

Mivel még mindig fiatal volt az idő, újra lementem a pincébe, s mivel még
mindig nem jött meg a polcépítős kedvem (pedig még a postaládába is
benéztem), leszüreteltem a büdöskékről a magokat. Van egy olyan
fura érzésem, hogy csak akkor fog felkerülni a falra az a rohadt
polc, mikor már minden egyéb lehetőséget kimerítettem
a munkakerülésre. Sebaj! Holnap újra nekifutok.

Második menet
(melyben csinálok is végre valamit)

Korábbi felelőtlen ígéretemmel ellentétben, nem másnap van, hanem eltelt egy hét.
Mivel a polcépítéshez semmi kedvem sem volt, szétszedtem helyette ezeket.
Az interkom és a Bosch töltő öregebb project volt, mint a polcépítés.
A nyomásmérőről jutott eszembe, hogy nyomás polcot építeni!

Ahogy ezt így kimondtam, rögvest átszaladtam egy harmadik pincébe, s hogy mikor
kivágnak innen könnyű dolgom legyen, visszaszereltem a tartalék bicajba a hátsó
kereket. Ha kell a másikba? Akkor majd kiveszem. No de addig legyen már
a helyén! Már csak azért is, mert egy bicikli egyben kisebb helyet
foglal, mozgathatóbb, és még jobban is néz ki.

Olyan elképesztő rutinnal kerülgetem a munkát, hogy az valami csuda! Most például
azt találtam ki (el ne hidd, ez is egy évtizedes project), hogy ha az előszobafogast
felcsavaroznám valahova, akkor épp megtenné kábeltartónak. Ebben az a ráció,
hogy nem bevágva sarokba, doboz mélyén, vagy szatyorba gyűrve hevernének
a kábeleim, hanem kilógatva, valahol szem előtt, igény esetén előszedhetően.
Én már tudom is, hogy hová tudnám felszerelni ezt az éppen alkalmas tartót.

No persze nem ide, hanem itt csak annyit szeretnék rendezkedni, hogy az óriás
kávéfőző gép, meg a leszakadt csatú (amúgy vadonat új) táska, meg a pétisó
elkerüljön innen. Aztán ahogy ezeket elveszem, úgyis azonnal előkerül egy
rakat mindenféle más lom, melyeket szintén illene végre a helyükre tennem.
Már úgy értem, hogy most még talán akad némi hely azokon a polcokon, amiket
a múltkoriban hoztam át a motorosból a fáspincébe. Legalábbis remélem így van.

A görbe cső azért jött velem, mert az megfelel detektoros rádióhoz tekercstestnek.
Ráadásul teszi ezt úgy, hogy még akkor is alkalmas, ha véletlenül az az őrült
ötletem támadna, hogy be akarok fordulni a tekerccsel a sarkon. Az óra
bemutatásra vár, míg a doboznyi dió feltörésre, illetve madarakkal
történő megetetésre. Amúgy ezeket is most egyesítettem, mert
eddig külön lakott a szépséges doboz, illetve a zacskó dió.

Na most aki úgy gondolja, hogy lőttem egy csomó képet, ami nem a polcról szól,
az csak annyiban téved, hogy a mellébeszélős képek zömét kidobtam, illetve
már eleve el sem készítettem! Szóval ezek itt már csak maradékok. Egy
korábbi rendrakás alkalmával (ja, mert ez itt épp úgy néz ki, mint egy
rendrakás utáni helyzet), miután a nagyjával végeztem, a maradékkal
nem tudván mit kezdeni, behajigáltam őket ebbe a dobozba. Most jött el
az ideje annak, hogy végre sikerült annyira útba kerülnie a doboznak, hogy
szétpakoljam belőle a lomokat. Illetve ezek azért nem annyira lomok, hiszen
a hosszabbítók kelleni szoktak mikor a fűnyírót tologatom a kertben, a törött
fúrógépállvány meg talán jó lesz az esztergapad átépítéséhez. Egy üres
doboz (mert terveim szerint ez mindjárt kiürül) pedig mindig jól jön.

Mert ugye most is! Innen nézve szabad a pálya, jöhet a polc!

No de ha innen tekintem meg a szükséges helyet, akkor az konkrétan nincs ott.
Illetve ott van az, csak még be van lakva mindenféle oda nem való kacattal.

Hopp! Már nem is!

Ugye, hogy most is milyen jól jött, az épp az előbb felszabadított doboz? No persze
mikor majd kell a tűzifa, akkor újra útban lesz, de reményeim szerint addigra lesz
itt annyi hely a múltkor áthozott polcokon, hogy mindent fel tudjak rájuk rakni.
Illetve vannak olyan terveim, hogy nekiállok a túlságosan szétszórt, ezért nagy
helyet elfoglaló projecteknek. Ilyen volt például a múltkoriban egy évtizednyi
várakozás után egésszé kerekített pinceajtóra történő hevederzár felszerelés.
Az is sok helyet foglalt a polcon, és nem lehetett tőle rendesen pakolni. Például
ha útban nem is, de szanaszéjjel vannak a bicajom tartalék kerekei, illetve gumijai.
Ha csak annyit tennék, hogy alkalmas akasztókat faragok valamiből az elhagyni
szándékozott pincében a falra, pillanatok alatt sokkal rendezettebbnek nézne
ki az egész. Persze a kerekek nem oda valók, csak a jövőbeli helyükön még
azok a kábelek vannak, melyeket épp az előbb említettem fellógatás ügyileg.
A kábelek alá viszont azok az anyagok vannak beszórva, melyeknek a kép bal
szélébe belelógó laminált padlókból tervezek dobozt építeni. Szóval itt még
mindig annyira összefügg minden mindennel, hogy szinte lépni sem lehet!

Nem szép dolog tőlem, hogy ha ideiglenesen is, de mégiscsak a szemetes vödörbe
tettem a hosszabbítókat, meg a lábkapcsolót. Mondjuk most épp nincs rájuk
szükség. Az elsősegély dobozokra pedig remélem, hogy soha nem is lesz!

Szóval ide kell a polc. Tiszta csoda, hogy ideáig eljutottam! Mondjuk egyáltalán
nem stimmel a magassága, de most még nem is arról van szó, hanem még csak
a szélességéről. Illetve arról, hogy ki kellene végre találnom, hogy mekkorára
szabjam a bútorlapot. Hogy ezt átlássam végre, azért tettem oda ideiglenesen.

Ezt a darabka deszkát meg ide, hogy addig is tartsa valami a polc másik
végét, míg én komoly tervező munkát mímelve álmatagon nézelődök.

Természetesen szó sincs róla, hogy máris a helyére került volna, hanem még
csak arról van szó, hogy kiegyenesítettem az előbb látott ferdeséget.

Az egyik oldalon ez a darabka gerenda tartja a polcot.

A másikon pedig egy szál aláfeszített deszka. Ez azért egy elég halálos kombináció!
Mert ugye először azt kérdezi az ember magától, hogy jó lesz ez így? Mivel megállt
a polc a lábán, ezért a válasz igen. Majd három perc múlva, a dolog veszélyességét
elfeledve, nem felfelé, hanem lefelé bámulva, felmerül egy újabb kérdés. Melyik
barom tette ide keresztben ezt a deszkát? A következő kérdés már a kórházi
ágyon ülve merül fel, miszerint nem tudja valaki, hogy mi történt velem?
Vagy a baleseti sebészeten kérdez rá a doki kíváncsian, hogy míg ő
beköti a fejem, a jótettért cserébe elmesélném-e, hogy mégis
hogy a csudába sikerült magamat ennyire fejbe vágnom?

Bátran feldobhattam a polcra a két papírdobozt, hiszen üresek. No nem azért tettem
őket oda, hogy gyönyörködjek bennük (még ha most épp ezt is csinálom), hanem
azért, hogy lássam, hogy eltaláltam-e a polc és a plafon közötti távolságot.
Mert ugye két doboznak oda kell férnie. Odafér? Oda. Akkor
csináljak már végre valami érdemit!

Mivel most az a fázis következik, hogy kitalálom mi fogja a polcot a helyén tartani,
ezért beletúrtam ebbe a fiókba. Ugyan jópofák azok a gyári polctartók, és elég
masszívak is, hiszen az előszobában ők tartják a könyvespolcokat, azonban
itt vagy nincs mihez csavaroznom őket (gyenge oszlopok), vagy esetlenül
tehetők a helyükre, illetve nagyon a polc szélére kerülnének. (behajlás ugye)

Már fogalmam sincs, hogy mihez vettem őket, de ha
kellenek, akkor ilyenek is akadnak a tarsolyomban.

Csak ebből a lehetetlen szögből nézve van útban a polc a fénycsőcseréhez.
Szerencsére...

Hosszú percekig néztem a helyet, mire végre sikerült eldöntenem, hogy akkor most
mettől meddig is fog érni a polc. Miután ezzel megvoltam, előkaptam a centit,
lemértem vele a helyet, majd méretre szabtam a bútorlapot. Na! Megy
ez kérem, ha csinálom! Az persze egészen nyilvánvaló, hogy
eddig is a "nem csinálom" hozzáállásommal volt a baj.

Mindenhova benéztem, de sehol sem találtam azokat a konyhapultból megmaradt
elemeket, melyek úgy kb. fele ilyen szélesek voltak. Na most vagy az van, hogy
én emlékeztem rosszul (ami megeshet), vagy úgy eltettem őket, hogy még csak
a sarkuk sem látszott ki sehonnan! Ez persze lényegtelen, hiszen egy nagyobb
darab anyagból kivágni egy kisebbet, az nem kunszt. Pláne ha úgy adódik mint
most, vagyis kiadja az anyag a két darabot, ami a polc két szélére kell. Mondjuk
az egy jó kérdés, hogy mégis mivel fogok látható vonalat húzni a fekete
konyhapultra, de ezt majdcsak megoldom valahogy. A múltkor
például egy hegyes karctűvel sikerült összehoznom a dolgot.

Mivel a pincéket elválasztó tákolmány minden, csak nem egyenes, így a polc két
szélét tartó idom sem lehet egyforma. Persze lehetett volna, de nem lett az,
mert a jobb szélen már fél centivel lentebb lóg a plafontól a gerenda.

A "mivel húzzak vonalat a fekete konyhapultra" kérdése abban a pillanatban egy
csapásra megoldódott, amint megfordítottam a munkapadon az anyagot. Miután
láttam, hogy mily girbegurba vonalakat sikerült elkövetnie az előző mesternek
az anyag mind a négy szélén, részemről azonnal lemondtam a dekopír fűrész
alkalmazásáról. Szerencsére ez a kisebbik körfűrészem is átéri az anyagot.

Ilyen nyílegyenes vágást a szúrófűrész még akkor sem tud, ha a NASA készítette!

Bár a famunkákat illetően egyre magabiztosabb vagyok (a tapasztalat ugye), de
azt azért nem mertem megkockáztatni, hogy előre berajzolom az összes
vonalat, és úgy állok neki a fűrészelésnek. Jobb az úgy, hogy egy
vonal egy vágás, majd onnan mérve jöhet a következő vonal.

Akkora port sikerült felvernem a tevékenységemmel, hogy az szinte
teljesen betakarta a pince elé tett faforgácsmintás linóleumot.

Na most nem arról volt szó, hogy nem volt a pincében ennyire hosszú hármas
fúróm, hanem arról, hogy semmilyen hosszú hármas fúróm sem volt!

Tetszik vagy sem, így lesz és kész! Próbáltam én a polctartó terveket nem felülről,
hanem - mint az megszokott - alulról szövögetni, csak mivel a pince alapvetően
alacsony, valahogy mindig az jött ki eredménynek, hogy vagy beleakadnék,
vagy lefejelném, vagy belelógna a látóterembe. Ez annyira így van, hogy
az alacsonyság okán a létra helyett használt hokedlire állva, ha nem
figyelek, hogy behúzzam a nyakam, belefejelek a mennyezetbe.

Nem tudom, hogy segít-e a tartásban az a léc, mindenesetre én odacsavaroztam.
Amúgy nem ez volt a kunszt, hanem az, ahogy ezt a képet elkövettem. Állok ugye
a hokedlin, az előbb említett okból behúzott nyakkal, miközben vagy úgy méternyit
hátradőlök a felsőtestemmel, hogy beférjen a polctartó az optika látómezejébe.
Amennyiben sikerült volna kirúgni magam alól a hokedlit, amire lássuk be
nem kis esélyem volt, a korábban mutatott dobozba halmozott farúd
köteg úgy lerendezte volna a bordáim folytonosságát, hogy azt
a fájó sóhajtások okán jó darabig nem tudtam volna feledni.

A kép címe: Egynek jó
Csak ez ugye így még nem tartja meg a polcot.
No persze nem csak ennyi hiba van...

A polc felcsavarozásához szükséges csavarok ugyanis abban a fiókban laknak,
melyet a faanyagok rendezgetése közben sikerült teljesen elbarikádoznom.
Mivel ez már nem először fordult elő, ezért erre az esetre már
kidolgoztam korábban egy nagyszerű megoldást.

Itt ez a szortiment, benne mindenféle csavarral és szöggel. Egyrészt pótolja a fiókot,
mikor az épp nem elérhető, másrészt pedig el lehet vele menni a feladatig, és akkor
nem kell folyton visszaszaladgálni a fiókhoz, akkor sem, mikor az éppen elérhető.

A jobb oldali polctartót érdekes lesz odacsavarozni, merthogy itt nincs az
a gerenda, ami a másik oldalon épp kapóra jött. Persze ha beletoldok
egy darabka anyagot hátrafelé, akkor itt is lesz helye a csavarnak.

Nem tudom, hogy ismeritek-e azt a jelenséget, hogy mikor kidobjátok a bármiből
leeső anyagot, akkor egy perc, egy nap, egy hét, vagy bármennyi idő múlva,
de mindenképp akkor, mikor már nincs meg, épp arra a leesett darabka
valamire lenne szükség. Az ilyen esetekre rendszeresítettem ezt
a vödröt, melyben a már használhatatlan méretűnek
látszó fadarabokat őrizgetem.

Mint azt már többször is produkálta, úgy most is akadt
benne egy éppen megfelelő méretű fadarab.

Azt ugyan nem mertem kipróbálni, hogy rácsimpaszkodok és kirúgom magam alól
a hokedlit, de ettől még meglehetősen stabilan áll a helyén. A tartócsavarjai
azért nem látszanak, mert eltakarja őket a fehérre festett kartonpapír.

Míg bejelölöm a csavarok helyét, illetve átnézem a konstrukciót, hogy maradt-e
benne esetleg valami szarvashiba, újra az épp méretes deszkával támasztottam
fel a polcot. Szóval ezt még csak az alulról történő nyomás tartja a helyén.
Vagyis megint ott tartok, hogyha kirúgom onnan azt a deszkát, akkor
polcot kapok az arcomba. Ez az állapot szerencsére
csak mintegy két percig tartott.

Innentől kezdve a csavarok tartják a helyén a polcot. Hogy mennyire,
azt most ne ragozzuk. Tudom én azt, hogy nem vasdarabok
valók ide, és nem is azokat fogom ide felpakolni.

Már ha odaférnek a dobozaim a fénycső mögé. Természetesen nem férnek.
Szóval oda majd a szokásosnál kisebb dobozokat kell tennem, melyeket
nem lesz egyszerű a fénycső mögül kihúzni. Pont mint ahogy a bal
sarokban papírdoboz szétcseszési szándékkal megbúvó
hatalmas szeget sem volt egyszerű.

Még tiszta szerencse, hogy megtaláltam az erre a célra rendszeresített harapófogót.
A rozsdás szögek esetére is ki van találva valami, de a csiszolómalom az egy
teljesen másik project, minek előtte még szeretnék összeállítani egy
állványt a szalagcsiszolónak, illetve egy másikat a körfűrésznek,
majd egy tokmányt sem ártana felhergelnem a mini esztergára.

Ha a polc elindulna lefelé, majd faragok alá valami ilyesmit.

Rápakoltam azokat a dobozokat, melyekben egyrészt ritkán használt bigyókat
tartok (például műanyag tipli), másrészt pedig könnyűek. (például üres
dobozok). No meg az elsősegély felszerelés is odakerült, mert
ott fent azért csak nem fog sikerülni elbarikádozni.

Ez itt még nem a rend, hiszen a csavarok szétválogatása még távol, hanem csak azt
akartam mutatni ezzel a képpel, hogy egy kissé felszabadultabb lett a helyzet a
polcon. Bár úgy néz ki ez a pince, hogy minden egyes ficakba be van tömve
valami (mely helyzetelemzés természetesen tökéletesen fedi is a valóságot),
azonban a helyzet mégsem reménytelen. Például leveszek a polcról egy fiókot,
kipakolok belőle, szétrakom a kacatokat a helyükre, és máris került egy üres fiók,
vagy ha azt is elteszem innen valahova, akkor a helye. Néhány ilyen ötperces
megmozdulás után szinte fel fog lélegezni az a pince! Meg persze én is.

A csíkos csempe a sarokban, az egy készülő forrasztópad. Ugyanis azt találtam ki,
hogy jobb lenne nem rongálnom tovább az asztalom lapját. Gondoltam szépen
bekeretezek valamivel egy csempét, és ezentúl majd azon forrasztgatok. Ezt
mondjuk annyira nem ma ötlöttem ki, hogy a képen látható csíkos csempe
mögé azóta begyűjtöttem már vagy fél tucatnyi mindenféle más színűt is.

A mai feladatok csúcspontjaként, betettem a fiókos szekrénybe a nyomásmérő órát.
Na nyomás a fürdőszobába! Merthogy itt az ideje kimosni a hajamból a faforgácsot.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...