Mértani építőkészlet
(műanyagból)

Lehoztam a pincébe a monitort, majd azon kezdtem el töprengeni, hogy felvigyek-e
innen valami újabb szétszednivalót, vagy inkább a lakásban felhalmozott készletből
válasszak. Mivel sehogy sem jutottam magammal dűlőre, csak ácsorogtam itt, meg
persze nézelődtem, miközben valahol mélyen magamban az "újabb" szó jelentését
rágcsáltam. Mert ugye lehet úgy nézni a dolgot, hogy újra innen választok valamit,
meg úgy is, hogy innen valami újabb beszerzésű kincset választok. Mert ugye hiába
ígértem meg magamnak, hogy márpedig ezentúl nem, mikor épp van mit, na olyankor
azért csak összevásárlom a fél piacot. Ilyen új keletű beszerzés például a jobbra
látható keverődoboz, a felette látható mp4 lejátszó, a tekercselő huzalok
spulnijai mögött megbúvó digitális képkeret, valamint a tőle balra látható
kisrádió. Na most akár azt csinálom, hogy a régi adósságokat pusztítom, akár
az újakat, mindenképp haladok, csak ugye mostanában sajnos egyre inkább nem
csinálok semmit. Ez persze kívülről nem látszik, hiszen előre megírtam egy
csomó cikket, de ettől én még igenis tudom, hogy mekkorákat lazítok.

Végül ezt a dobozt sikerült a tömegből kiválasztanom. Elmondjam miért? Persze,
hogy elmondom, hiszen éppen ezért vagyunk itt. Egyrészt azért, mert ezeknek a
Tanért hasáboknak a másik felük odafent van. Vagyis sikerült általa egy olyan
valamit választanom, ami lent is van, meg fent is van. Aztán a második ok az,
hogy bár ennek még alig vannak nyomai, de attól én azért már látom, hogy
ebben a pincében egyszer azért majd rend lesz. Mivel ez a doboz roggyant,
párszor már elszórtam belőle ezt-azt, így ez egy olyan project lesz, melynek
keretében egészen kevés munkával fog sikerülni egy egész doboznyi valamit
elpakolnom. Hogy aztán a 6030-as STB dobozába kerülnek a hasábok, vagy egy
olyan fiókba, amit épp a múltkor pofoztam ki, az most még nagyon a jövő zenéje.

A kék terítő a palánták átültetéséhez kell, míg az előtte pirosló valami a már korábban
említett zöld kisrádió, csak szemből, valamint folpackba csomagolva. A háttérben
az anyagok szétpakolásához készített dobozokat látjuk, míg a kép felső szélén
a már újrarámolt trafós polcot. Ami jobbról lóg be, az pedig a szétpakolásra
váró anyagok tornya. Mivel az utóbbi project már olyan régóta húzódik,
hogy mindig megrettenek már csak a gondolatától is, ezért a hónom
alá kaptam a pakkomat, és már húztam is innen fel vele a lakásba.

A csomag a szokásos helyen, vagyis az előszobai szekrénykén nyert elhelyezést.
A másik ilyen szokásos dolog, hogy mikor meglátom, akkor szinte mindig odaszólok
az esernyő tartóról lógó mikrofonos BEAG fülesnek, hogy te leszel a következő.
Erre az igen kevés valószínűséget tartalmazó, mondhatni folytatólagosan
téves kijelentésemre aztán mind a ketten legyintünk egy nagyot.

Azért áll itt ez a kép, merthogy ez is egy téves dolog. Ezt a levelet a lépcsőházban
találtam, miközben épp nagyban a lakók által szemetesnek használt faliújság alsó
rekeszének mélyéről kotorásztam ki a dolgokat. Kezdetben még úgy volt, hogy
elviszem és bedobom a címzettnek, csak aztán egyrészt még napok múlva
sem sikerült elolvasnom az utcanevet, másrészt ha az ott Francia út 31
akar lenni, akkor olyan cím nincs. Bár nem volt szép dolog, de ahhoz,
hogy el tudjam dönteni, hogy fontos-e, ahhoz felbontottam. Mivel egy
meghívó volt benne, a borítékon látható feladási dátum viszont már több
mint fél évvel ezelőtti, ezért úgy döntöttem, hogy ez már biztosan nem fontos.

Az viszont igenis fontos, hogy legyen némi rend a szobában. Egyrészt a mindjárt
bekövetkező palántázáshoz, másrészt az építőkockáim mosogatás utáni
szétterítéséhez, harmadsorban pedig csak úgy egyáltalán kellene
nekem itt némi hely. Hej, ha én azt csinálnám, amit kellene...
Most legalább bevágtam a felfújható matracot a sarokba.

A színes hasábokat meg a csapba. Elmondjam, hogy honnan vannak? Ezeket még
a Verseny utcai piacról hoztam, ahogy az előbb láttad, kompletten, dobozostul.
Mikor először megláttam, mindjárt megéreztem, hogy ez mind az enyém lesz!
Úgy voltam vele, hogy a rettenetes tömegük okán mindenképp megérik azt
az 500 forintot. Ez persze még nem az alku eredménye volt, hanem ezt
az összeget előre gondoltam ki. Az eladó viszont úgy gondolta, hogy ennyi
színes hasáb ellenértéke mindenképp több ezer forintra rúg, mire fel otthagytam.

Mire elértem a piac másik végéig, addigra jöttek a rendőrök és a közterületesek,
s ahogy volt, szétzavarták az egész piacot. No persze a piac területén árusítókat
nem, azonban az utcaiakat mind. Mivel mire ehhez a rádióhoz értem, addigra
már senki sem volt akivel az árról alkudozhattam volna, így csak magamat
kellett róla meggyőznöm, hogy ugyan ne drótozzam már fel a biciklire.
Néhány évvel később azért csak sikerült belőle szereznem egy ennél
sokkalta épebb darabot, amit a párom nagymamájától örököltem.

Na most ahogy jöttem vissza a piac másik vége felől, egyszer csak ott hevert
a járdán ez a doboz. Mivel már itt sem akadt senki akivel alkudozhattam
volna az árról, ezért megragadtam a kínálkozó alkalmat, illetve magát
a dobozt, s elraboltam magammal, a sok ezer forint helyett ingyért.

A piaci áru előélete olyan szinten bizonytalan, hogy bár egyáltalán nem látszottak
koszosnak, mindenképp át kellett rajtuk futtatnom egy nagymosást. Ezen a képen
már a kádban láthatók az elmosogatott hasábok, mégpedig az elöblítésük előtti
pillanatokban. Ezt azért éreztem szükségesnek, mert ha már egyszer tiszták
lettek, akkor ugyan ne legyenek rajtuk még csak mosószer foltok se.

Mivel a cserépkályha teteje foglalt volt, ezért valami más helyet kellett számukra
keresnem. Már úgy értem, hogy míg megszáradnak. Bár az előbb már úgy voltam
vele, hogy tulajdonképpen rend van a szobában, azonban a megszokottnál kissé
alaposabban körbenézve, ezen állításom már valahogy nagyon távolinak tűnt.

Például találtam az asztalon egy hatalmas kupac már megszáradt, azonban még
összepárosítatlan zoknit. Ezek úgy kerültek oda, hogy a kiborításuk előtt
még a korábban látott piros kosarakban laktak. Ezeket eltettem.

Ezt a korábban már látott, csak akkor még a szoba sarkában bujkáló felfújható
matracot beépítettem az ágyamba. Az mondjuk igaz, hogy kisebb mint a hely,
s ettől csúszkál, mint ahogy az is igaz, hogy bár a hátamnak kifejezetten jót
tesz, azonban forduláskor kapaszkodni kell rajta. Ezt a fura jelenséget
vagy meg fogom szokni, vagy találnom kell rá valami megoldást.

Ha már a találásnál tartunk, itt említeném meg, hogy bár évekkel később, azonban
csak sikerült találnom a piacon egy komplett Tanért mértani készletet. Az a kék
az ott jobbra fent. Tőle balra egy gerjesztett hangszóró elektromágnesének
tekercse látszik, míg alattuk a dobozban egy szovjet tévéfocit őrizgetek.
A balra látható táskarádiót viszont már mutattam. Bár úgy néz ki, hogy
az adott ponton 3:1-re vezetnek a még bemutatatlan tárgyak, csakhogy
ez nem így van, hiszen már korábban elszedtem innen az Orionette
rádióból kiszedett hangszórót, meg mondjuk a ZK magnó ócska
hangszóróját is, és akkor már mindjárt 1:1-re vált át az arány.

Ezt a valamit így összecsukva felismerni a piacon, na ahhoz azért kell egy olyan
szem, ami mondhatni rááll a direkt ilyen és hasonló elszalaszthatatlan kincsek
felfedezésére. Mindezt úgy, hogy eddig még sosem láttam ilyen készletet!

Most már legalább tudom, hogy neve (építődoboz technika 1-4) is van a gyereknek.

Ez az amúgy földgömböt mintázó Tanért logó számomra olyan ismeretlennek tűnik,
pedig ennél a cégnél húzott le Apukám évtizedeket, hogy biztosan nem erről
ismertem fel, hogy erre a valamire márpedig nekem mindenképp
szükségem van. Egy zárt doboz esetében kitalálni, hogy
abban valami érdekes lakik, na ahhoz aztán tényleg kell
egy kis érzék. Vagy egyszerűen csak mindet ki kell nyitni,
csak ez ugye egy nagyobb piac esetén rengeteg guggolással
jár, illetve iszonyúan sokáig tart. Ez persze engem semmiben
sem akadályozott. Guggoltam és nyitogattam, ahogy kell!

Szerintem a korabeli mesterek egyszerűen képtelenek voltak megegyezni a termelési
értekezleten, hogy melyik idom milyen színű legyen, ezért lett az összes forma
narancssárga. Mivel a vásárláskor a párom is ott volt velem a piacon,
így ha én vehettem magamnak egy ránézésre semmire sem jó
készletet, akkor neki is kapnia kellett valami hasonlót.

Jelen alkalommal Andi választása egy olyan szerencsétlen
sorsú macira esett, aminek nem volt meg az orrszőre.

Míg én a műanyag darabkák mosogatásával voltam
elfoglalva, a párom is nagyban serénykedett.

Mármint visszahímezte a maci kikopott orrát.

Ennek a másik medvének is varázsolt orrot, csak ennek bőrből.

Valamint egy ilyen csinos kis ruhácskát is, szintén bőrből, melynek hatására
a maci a keresztségben a rá leginkább illő Bartók Béla nevet kapta.

Hogy ez a kép mégis hogy került ide? Nos úgy, hogy még valamikor évekkel ezelőtt,
mikor nekiálltam ennek a cikknek (lásd a 174-es sorszámot), akkor valamiért úgy
gondoltam, hogy épp ide illik ez a csomag régiféle vécépapírt ábrázoló fotó.
Gondolom valami olyasmi lehetett a vezérelv, hogy én mindent szart
összevásárolok, és akkor már ugyan legyen mivel kitörölni.
Mivel ez a cikk azóta sem készült el, így ha a fenekemet
van is mivel, azonban a rengeteg évvel ezelőtti beszerzések
nyomait még mindig nem sikerült a környezetemből kitörölnöm.

Most épp a sarokban állomásoztatom a rengeteg színes hasábot. Remélem nem járok
vele úgy, mint mondjuk a HT kamerával, meg a hozzá tartozó monitorral, mely
kincseimet simán megsétáltattam a pince és a lakás között oda-vissza,
ahelyett, hogy még első nekifutásra szétszereltem volna őket.

Így kiborítva nem is tűnnek olyan soknak. Persze valószínűleg ennyi hasábot míg
élek nem használok el! Itt aztán mindjárt (megjegyzem jogosan) felmerül a kérdés,
hogy mégis mi a csudára lehet elhasználni egy ekkora rakat műanyagból készült
építőkockát? Már úgy értem, hogy azon kívül, mint építőkockának. Eláruljam
a titkot? Kötőelemnek! Majd mindjárt megmutatom, csak mivel közben
eltelt néhány nap, újra neki kellett ugranom a rendcsinálásnak.

Most például az ágyam eredeti matraca van útban, mert nem lehet tőle
kihúzni a zoknis és az alsógatyás fiókokat, pedig mikor ezt
ide feltettem, akkor még olyan jó ötletnek tűnt...

Mivel máshol nem fért el, ezért be, akarom mondani ráépítettem a rekamiéra.
Bár ez így első ránézésre - épp mint a tegnapi - nagyszerű ötletnek tűnt,
azonban estére kiderült, hogy a plusz 20 centis emelkedéstől
nem látom a tévét a saját lábfejeimtől.

Miután ráuntam a szobai dolgok rendezgetésére, nekiálltam és szétválogattam
a hasábokat méret, akarom mondani szín szerint. Bár nemhogy egy, de akár
még egyszerre az összes hasáb súlya sem nevezhető megterhelőnek, ettől
függetlenül mégiscsak sikerült kicsinálnom a pakolásukkal a hátamat.
Ezen nagyszerűnek nem minősíthető járulékos eredmény annak
volt köszönhető, hogy az asztal szélétől távolabb eső hasábokat
előredőlve rakosgattam. Miközben a sajgó derekam ropogtattam,
azon kezdtem el törni a fejem, hogy milyen sorrendben tegyem vissza
a dobozba a hasábokat. Mert ugye lehet úgy ahogy volt, vagyis ömlesztve,
de lehet sorban is, csak akkor ugye álljanak, vagy feküdjenek a hasábok?
A sorrendről és fekvésről az jutott eszembe, hogy... De inkább mutatom.

Szóval ez. Alulra került a kék színű felfújható matrac, amit egy cicamintás pléddel
borítottam le. Erre a borításra mindjárt két okból is szükség volt. Az egyik az volt,
hogy ugyan ne recsegjen már, mikor forgolódok rajta, míg a másik az, hogy még
csak csúszkálni se csúszkáljon. Na most ehhez képest egész éjszaka recsegett,
valamint csúszkált is, ráadásul valami rettenetesen rossz érzés volt rajta aludni.
Szóval ez a kombináció, na ez nem jött be! Ezen mondhatni még dolgoznom kell.

Ez a matrachoz hasonlóan szintén felfújható párna viszont nagyon bejött! Mivel
fáj a hátam, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy már eleve attól is megfájdul, ha
nekitámaszkodok vele valaminek, ezért már mondhatni szinte minden, akár
csak egy kicsit is alkalmasnak látszót odapróbáltam a hátam és a székem
támlája közé. Természetesen semmi sem vált be. Már úgy értem, hogy
ezt a párnát kivéve. Ez viszont nagyon bejött! Szerintem ennek az lehet
a trükkje, hogy elosztja a terhelést a hátam teljes felületére. Vagyis sehol
sem nyom, illetve a teljes felületen elosztva teszi. Cserébe ez is recseg,
illetve úgy rá tud izzadni a hátamra, hogy jön velem amikor felállok.

Visszatérve a színes hasábok eredeti céljuktól eltérő felhasználásának kérdéséhez,
íme az általam mindössze két perc alatt előállított kötőelem. Ezzel a valamivel
oly egyszerűen, illetve könnyedén lehet rögzíteni mondjuk egy panelt, vagy
összefogatni egy műszerdoboz oldalait, hogy az valami elképesztő! Már
úgy értem, hogy a könnyebbség az, amit a fémek megmunkálásával
szemben jelent. Ilyen színes, általában piros hasábok vannak
például az első komolyabb erősítőmben, a mostani
előerősítőmben, valamint az utánépített
QUAD405-ös erősítőmben is.

Úgy áll benne a négyes csavar, és még a hármas is, hogy még!

Egyszerűen semmiből sem tart összeragasztani belőlük egy ilyen, vagy bármilyen
más formát, amit csak kiadnak, vagy ami épp kell, amire aztán már csak fel
kell csavarozni, vagy ha úgy is jó, akkor ragasztani az oldallapokat.
De persze nemcsak erre jó, hanem még mindenféle másra is.

Apukám (ez ugyanis az ő műve) egyszerűen átfúrta, majd mint
kulcskarikára fűzhető (valaha) feliratozott címkét vetette be.

Vagy mint ezen a képen látható, a rózsaszín hengereket fúrta át, melyek innentől
fogva mint távtartók funkcionáltak. Például ezek közbeiktatásával lett feltéve
a telki ház ablakaira a rács, hogy legyen helye az ablakok alján található
esővető léceknek. Mert ugye a szomszéd lakatos ember megcsinálta
méretre, de azt már nem nézte, hogy még ablak is van a keretben.

Valahol itt tarthattam, mikor egyszer csak megéreztem, hogy valami nem stimmel
ezekkel a hasábokkal. A súlyuk még csak-csak, azonban a fogásuk valahogy
teljesen más. Pláne az volt gyanús, mikor az egyik hosszút könnyedén
sikerült a ferdeség állapotából visszagörbítenem. Lekaptam a polcról
a toluolos üveget, majd végeztem egy oldási próbát. Míg a régi hasábok
polisztirolból vannak, addig az újak anyaga valószínűleg PVC. Mondjuk
biztos van oldószere a PVC-nek is, csak nem nálam a polcon. Ez persze
semmiféle problémát sem jelent, hiszen ha ilyen szép hosszúakból nem
is, de a piros színűből egy egész fiókra való régifélével rendelkezem.

Onnan lehet a régit és az újat megkülönböztetni, hogy míg a régin
láthatók ezek a körök, addig az újak közül már egyiken sem.

Hogy ne legyen köztük keveredés, nekiálltam és pikkpakk kikapkodtam az újak
közül a régieket, majd elhelyeztem a számukra rendszeresített dobozba.

Már úgy értem ebben, ami a múltkori dobozrendezés óta folyamatosan
itt lakik a hátam mögött, hogy ne legyen semmiféle akadályozó
tényező, mikor épp össze szeretném csavarozni a dolgokat.

Mivel ott volt a kupac tetején, így ezt a rácsot is elhoztam a piacról.

Ez valaha egy olyan képességfejlesztő játék volt, amire a lyukakba dugott kék
gombácskákra akasztott befőttes gumikkal lehetett rajzolni. Ez biztos, mert
volt itthon ilyen, csak már nem tudom, hogy hova lett. Amit még szintén
nem tudok, az annak a különös jelenségnek a titka, hogy mégis hogyan
élhette túl két ilyen apró kék gomba a mosogatást. No nem arra gondolok,
hogy ártana nekik a víz, hanem arra, hogy mivel fürdetés közben sokszor nem
volt bedugva sem a csap, sem a kád lefolyója, mégis hogyan nem úsztak el?

Én viszont már megint elúsztam... Ismét ott tartok, hogy mi legyen velük. Na
most az egy dolog, hogy így vagy úgy lesznek a dobozban. No de visszategyem
őket a rozzant pirosba, és majd átrendezem őket a pincében a végleges helyükre,
vagy most azonnal szaladjak le egy fiókért, vagy ha úgy döntök, akkor a dobozért?

Végül - kedvenc szokásomhoz híven - a lehető
legegyszerűbb megoldást választottam.

Az persze igaz, hogy mivel az összes hosszú kéket betettem alulra, így azokhoz
nehéz lesz hozzáférnem, no de az is igaz, hogy míg kitart a már korábban említett
még csupa ragasztható pirosakból álló készlet, addig nem sok okom lesz ezekhez
fordulni. Ha meg valamiért mégiscsak feltétlen hosszú kell (mert a pirosak
rövidek), akkor majd legfeljebb kiborítom a készletet, s morgok
magamra egy jót a szerencsétlen elhelyezésük okán.

Épp mint ahogy most is megszóltam magam, csak most épp a felfújható matrac miatt.
Mert ugye eddig még mindig úgy szoktam felérni a polc legtetejére, hogy fellépek
az ágyra, arról az asztalom lapjára, és akkor ott toporgok egy jót, most viszont
már az ágyra történő fellépés pillanatában elakadtam. Mondjuk még mindig
így volt a jobb, mintha már csak a felfújt matracon billegve jöttem volna rá,
hogy mekkora szarba is léptem pontosan. Itt aztán meg is álltam, majd azon
kezdtem el töprengeni, hogy merre lehet az a helyszín, ahol már többször is
majdnem kitörtem a nyakam. Ha gyorsan mondjuk nem is, de végül azért csak
beugrott, hogy a pincében, illetve a fás pince előtt, ahol barkácsolni szoktam.
Hiába terítettem le az adott helyet linóleummal, illetve betonoztam le, ha
egyszer ahol munka közben állok, billegek a mindenféle lécekkel,
na az a rész még tiszta egy merő lyuk! Ezek begipszelése,
bár nem egy megterhelő feladat, szerintem csak a pincei
elmaradások három című project keretében fog megtörténni.

Egy jó darabig nézegettem őket, hogy nekiálljak-e építeni belőlük valamit, de aztán
úgy döntöttem, hogy bár meglehetősen infantilis vagyok, de ezt most kihagyom.
A dobozt viszont nem hagyom kint a polcon, hanem ráteszem a többi hasáb
tetejére, és együtt mennek le a pincébe. Ahogy magamat mostanában látom,
nem lesz okom a morgásra, hogy mikor majd kell, akkor lentről kell előtúrnom.

Ezek a rácsok például nagyszerűen megfelelnek rácsnak, épp csak ki kell belőlük
vágni a szükséges méretű darabkát, és már el is készült a feladat. Már úgy értem,
hogy a puszta lemezből álló anyag szitává történő furkálásához képest gyorsan.

Kitettem a hasábos dobozt az előszobába, majd magamat is kiröhögve
szóltam oda a BEAG fülesnek, hogy holnap már tényleg te jössz.

Majd a polcra bámulva, mondhatni büszkeséggel töltött el a tudat, hogy már csak
két darab bemutatnivaló dolog van rajta. Amúgy ha már itt tartunk, eláruljam,
hogy mitől féltem ezen cikk kapcsán? Nos attól, hogy mivel gyakorlatilag
semmit sem szedtem benne szét, nem fogok tudni mit írni a képek
alá. Na most ehhez képest, így a végéről visszanézve, ebbe a
cikkbe igencsak átlagon felüli mennyiségű betű került...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.