Mikrofonok
(csak mert mindent összeszedek)

Mikor megláttam egy mikrofont a Verseny utcai piacon, akkor - persze csak ha olcsó volt -  megvettem. Ha túl drága volt (értsd több mint 200 forint), akkor alkudoztam. Valamikor réges-régen, mikor még nem átjátszó kábellel vettem fel a rádióból, ha elővettem a mikrofont, apukám mindig azt mondta: Már megint az enyémet használod! Ez egy eléggé értelmetlen mondatnak számított, hiszen csak egyetlen mikrofonunk volt. Talán ez lehet a mikrofongyűjtő szenvedélyem eredete.
Melynek az lett az eredménye, hogy csak gyűltek, egyre csak gyűltek az előszobai szekrényen a mikrofonok. Ez egy béketűrő család, nem szólt senki egy szót sem a kisszekrényen heverő első 10-15 mikrofon miatt. Aztán meg el is pakoltam őket, hol ide, hol meg oda. Végül már mindenfelé mikrofonok voltak. Idővel kineveztem számukra egy saját papírdobozt. Most a szekrény tetején laknak a sarokban.
Íme a doboz tartalma kiborítva. Tulajdonképpen nem valami nagy gyűjtemény. Mindössze ennyiféle mikrofon jött össze, úgy kb. egy év alatt a Verseny utcai piacról. Lett volna több is, csak még idejében kiadtam magamnak az állj parancsot. No persze mikor látok egy szép mikrofont a piacon, még mindig megdobban a szívem, csak már nem veszem meg. Na jó. Néha megveszem, de már nem olyan sűrűn, mint tettem azt kezdetben.
Ez speciel nem piacról van. Valami boltban vettem a Keleti pályaudvar mellett, csak mert rémesen olcsó volt. Mindig arra vágytam, hogy kapjak két egyformát. Persze most, hogy már van két egyforma mikrofonom, így már sosem használom őket.
Motorola adóvevő mikrofonja. Kettőt is vettem, mert egyrészt nagyon szép, másrészt párban adták. No meg olcsó is volt. A másikból a fiamnak barkácsoltam egy mikrofont a PC-hez, de nem vált be.
Ez egy EM250 típusú Dyras sztereó mikrofon.
Ez egy magyar gyártmányú adóvevő mikrofonja. Nem szedtem szét, hogy mi van benne, de valamitől iszonyat nehéz. Jaj! Hát nem szedtem szét! Bocsika...
Ezt a hiányosságot azonnal pótolom.
Miranda fantázianevű CB rádió mikrofonja.
Szép AKAI mikrofon. Egyszer, még valamikor nagyon régen, majdnem szereztem két ilyet Halasi Laci barátomtól, de sokalltam érte az árként megjelölt két üveg rumot.
AKAI gyártmányú ACM90-es electret mikrofon. Elemet kell bele tenni, hogy működjön.
Monacor ECM74 electret mikrofon.
Tesla AMD531. Ezt a csehszlovák magnókhoz volt szokás venni, illetve a BKV járatain is használták a megállók bemondására.
MD35 No ez az igazi BKV mikrofon!
HAMA márkanevű EM01 electret. Eredetileg természetesen nem ilyen csúnya, csak mára már hiányzik róla a szélzaj fogó szivacs.
Philips N8-212-00 típusú mikrofon. Ehhez a szép Philips orsós magnóhoz kaptam a piacon.
Ismeretlen, de azért szép. A kábel végén egy iszonyat minőségű szocializmusbeli utángyártott jack dugó.
BEAG MD102 Átlátszó plexi dobozban, szivacsba ágyazva lehetett kapni. Lehetett vele távvezérelni a BRG, és a Tesla magnókat. (ezekben ugyanis volt elektromos úton távvezérelhető pillanat állj)
Japán gyártmányú NDM42
EAG MD100
Philips
1977-es évjáratú szovjet gyártmányú MD200-as mike. Sokáig nézegettem a talpát, de nem jöttem rá mitől maradt volna nyitott állapotban.
Nincs rajta márkajelzés. Egyszer szétszedtem. Van benne egy tekercs, aminek a jelével ki lehet kompenzálni a dinamikus mikrofon tekercse által összeszedett búgást. Ügyes! Persze egyszer minden kikerekedik. Szegedi András megírta, hogy ez egy BEAG MD210-es típusú mikrofon, s így már ezt is tudjuk.
Ez csak egy egyszerű rács. Volt egy párja is, amit eladtam a CB rádiómmal együtt. Beleépítettem a mikrofont az erősítőjével a rácsba, majd egy rugó közbeiktatásával összekombináltam a CB mikrofon csatlakozó dugójával. Nagyon profin nézett ki a President Grant oldalából kilógva.
Ez is egy hasonló rács, csak ebben még pluszban benne van a mikrofon is. Szóval ez egy AMD19-es mikrofon. A gömb alul egy tuchel csatlakozóban végződik.
1978-as évjáratú orosz MD201-es mikrofon. Lehet, hogy a hangja pont ugyanolyan mint egy japán mikrofonnak, de a külalak versenyben erősen alul marad.
EAG MD911-es. Hátul van egy kapcsolója. Nem elektromos dolgot kapcsol, hanem a mikrofon hátulját nyitja ki akusztikus értelemben. Így lehet állítani, hogy gömb, vagy vese karakterisztikájú legyen a mikrofon iránykarakterisztikája.
BEAG MD7-1
EAG MU902. A hátán található címke szerint a korabeli ára 322 forint volt. Akkoriban 1.000 forint havi bér jó fizetésnek számított.
Terta mikrofon. Ez olyan szép, hogy kettőt is vettem belőle. Formatervezés terén az 50-es 60-as években nem voltunk lemaradva. Az ember ránéz erre a csodára, és melegség önti el tőle a szívét.
Szovjet mintájú MD47-es mikrofonok. Az egyik 1967-ből, a másik 1970-ből származik. Nekem idővel egy ilyen került a Terta 811-hez, bár nem emlékeztem rá, hogy ez orosz mikrofon volna. Vagy az is lehet, hogy mi is gyártottuk. Vagy az oroszok másolták rólunk? Mindenesetre itt egy kép a hozzávaló magnóval.
Secretary (titkárnő) felirat van rajta. Valami diktafonnak volt a mikrofonja, amit viszont már nem vettem meg hozzá a piacon.
Egy gyönyörű darab a Grundigtól. A Grundig jel nagyon szép rajta. (már ha ez valamiféle korabeli Grundig embléma) A kábel végén a jack dugó iszonyatosan néz ki. No nem mintha mások sokkal szebb dugót gyártottak volna...
Német gyártmányú TD9-es.
Tesla AMD108
Valamikor réges-régen az Ezermester újsághoz Ezermester bolthálózat is tartozott. Egy úgynevezett Ezermester egységcsomagban volt ez a két mikrofonfej. A Rákóczi téri Keravillban pedig 5, azaz öt forintért adták a mikrofon transzformátort kábellel és tuchel dugóval együtt. Ilyen trafót amúgy égen-földön nem lehetett kapni. Ez a szocialista ipar egyik érdekessége volt. Időnként csuda dolgok kerültek elő a raktárak mélyéről, mégpedig inkurrens árúnak minősítve.
Eredete ismeretlen. Úgy dereng, mintha a BRG D810-es diktafonjához adtak volna ilyet.
Filmtechnika gyártmány.
Ez pedig egy saját gyártmány. A CB rádiómhoz készült. Ha az ágyon hevertem leverten, s lusta voltam odabaktatni a CB rádióhoz, no erre az esetre készítettem egy párhuzamosan rádugható másik mikrofont. A doboz a BRG MK-27-es magnó tápegységének tokja. Az adáskapcsoló számológépből van kitermelve. A mikrofon pedig egy kihangosítós NDK EVA fantázianevű telefonkészülékből származik.
Ez egy mikrofon talp, ami az összes hengeres mikrofonhoz illeszkedik.
Így néz ki egy mikrofonnal kombinálva.
Ha nem használjuk, akkor össze lehet csukni. Ez milyen ügyes...
Ide kerültek vissza a mikrofonok a fényképezkedés után. Tudom tudom, festeni kéne...

Beesett néhány újabb mikrofon
(vagyis hiába adtam ki magamnak a STOP utasítást)

Valahogy úgy lehetek vele mint a katona, mikor attak közben lelövik. Már rég lyukas a szíve, de ő ettől még ordítva támad tovább. Vagyis hiába adtam ki magamnak a (további mikrofonok megvásárlását leállítandó) STOP utasítást, én attól még - mintha mi sem történt volna - továbbra is lehajoltam a piacon minden egyes alanyhoz. Végül is az vetett véget a vásárlásnak, hogy bezárták a Verseny utcai piacot.
A Tesla magnómhoz volt ilyen, de mikrofont én akkor már csak a próbafelvételekhez használtam.
Ez egy Tesla AMD104. Onnan vagyok ilyen okos, hogy a neve rá van írva a talpára.
Kibontva látszik, hogy még egy apró illesztő trafó is van benne.
Ez meg csak egy amolyan áttekintő kép, mely azt bizonyítja, hogy tényleg nem vagyok normális, ha egyszer rákattanok valamire.
Ezt az MD-7 HL típusú mikrofont szerettem, bár olyan lehetetlen a formája, hogy sehogyan sem lehetett stabilan odatenni a rádió hangszórója elé. Mondjuk az igaz, hogy nem talpas, hanem kézbe való típus, de ha egyszer nem volt itthon másik...
Két tuchel dugóban végződő kapcsolós Philips. Az a nagy piros izé rajta a kapcsoló.
Ez nem mikrofon, hanem csak egy átjátszó kábel. Mindjárt mutatom, hogy miért vettem meg.
Ezért a csupa fém külsejű gyönyörűséges tuchel dugóért.
Ez a mikrofon valahogy olyan érdekes formájú.
Mégis mi járhatott a konstruktőr fejében a forma megalkotása közben?
Újabb kapcsolós mikrofon.
Ez egy szép formájú japán, csak valahogy olyan elnagyoltnak tűnik.
Ennek meg kézzel lett ráírva a tövére a gyártási szám.
Igen régi, még nem különösebben formatervezett Crown mikrofon.
Ez a valami nem mikrofon, hanem egy mikrofonhoz való illesztő transzformátor. A dinamikus mikrofonbetét impedanciája általában kicsi, úgy valahova a 100 ohmos nagyságrendbe esik. A magnók és az erősítők pedig - legalábbis a csövesek - nagyimpedanciás mikrofont szeretnének a bemenetükre.
Rá van írva, hogy 100 ohmos mikrofont illeszt 100 kiloohmos bemeneti impedanciához. De azt, hogy vajon miért van koporsó formája, azt meg ne kérdezd!
Ez nem mikrofon, csak majdnem. Ez ugyanis egy japán gyártmányú telefon mágneses terét (illetve a telefonban található indukciós tekercs jelét) érzékelő tekercs. Ennek segedelmével lehetett felvételt készíteni a telefonbeszélgetésről.
Ennek a példánynak mondjuk szép mikrofon formája van.
Ennek meg nincs.
Ez meg nagyon úgy néz ki, mint aminek egy kissé ki lett rabolva a belseje.
De most aztán tényleg legyen vége!

 Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.