Reggel, miután megvoltam a szokásos körökkel, úgymint virágok meglocsolása, beágyazás, kávéhozás a konyhából, önsajnálat, hogy egyáltalán fel kellett kelnem, és már a PC is bemelegedve várta, hogy megírjam a szöveget a tegnap szétszedett bigyóhoz, hirtelen kiderült, hogy ez valamiért nem történt meg. Mármint a tegnapi szétszedés, ami nemcsak azért baj, mert így nincs mihez írnom, hanem azért is, mert így mínusz egyben vagyok. Már úgy értem ahhoz a vágyott rendszerhez képest, hogy ha minden nap szétszednék vagy összeraknék valamit, akkor hónap végére ha rend ugyan még nem is lenne, de legalább lenne esély a nagyon előlévő boncalanyok olymódú elrendezésére, hogy az valamiféle rend látszatát keltse.
   Ez igényként minden egyes ősszel felmerül bennem, mikor anyám bemondja a telefonba, hogy mindjárt itt a tél, jön haza. Az persze nem gond, hogy az eltehető munkalapon díszeleg mondjuk a Werra, a bordó kistévé, az autóba való sziréna, meg a rádiós Walkman, mert ugye ezek épp ide valók, az azonban már igenis baj, hogy rumli tekintetében a jelen helyszínnel a lakás több más pontjának is sikerült felvennie a versenyt.

   A Benq FP937f monitor legalább már kész, azonban a hozzá csatlakozó AMIGA még elő sem lett véve a pincéből, amin azért nincs mit csodálkozni, mert jelenleg még annyi minden más van előtte, hogy bár fizikailag már odaférek a számítógépet rejtő sarokhoz, de logikailag még nem. Mármint hol van nekem annyi eszem, hogy ne csináljak folyton rendetlenséget...
   A múltkor például, mikor végre üvegeket kapott a Réka szekrénysor vitrines része, és még a Hi-Fi cuccos is, kikerült belőle a Videoton receiver, mert az a polc amin ült, az útban volt az egyik zsanérnak. Mivel a mindent tudó táblázatomból még ez az adat is kiolvasható, ezért megnéztem, hogy ez meg mégis mikor volt. Másfél hónapja! Én meg ennyi idő alatt nem vagyok képes rendezni egy rádió sorsát. No nem mintha apám Werra fényképezőgépe csak egy napja lenne a polcon... Ez persze úgy került ide (mármint megemlítés ügyileg), hogy a kép bal sarkába belóg az a kameraállvány, amit direkt azért hoztam fel a pincéből, hogy miközben én apám fényképezőgépét mutogatom, addig tartsa a kamerát. Mármint nem azt amit épp megmutatok, hanem amivel az eseményt rögzítem.

   Bár az elsődleges feladat egyértelműen a szoba felszabadítása lenne, hiszen anyám leginkább ott szokott tartózkodni, én mégis kijöttem inkább az előszobába, de csak mert tudtam, hogy itt - persze némi pakolászás árán - gyorsabban fogok tudni eredményt felmutatni.

   Az pedig pláne nem semmi, hogy képes voltam az amúgy szintén az előszobában állomásoztatott vonalzókkal lefáradni a fáspincébe. Azért a trehányságomért, hogy - megjegyzem a rendes helyük megkeresése helyett - csak úgy egyszerűen fogtam és leraktam őket az esztergára, majd akkor fogom a tíz körmömről lekapni magam, mikor legközelebb szükségem lesz a gépre.

   Hogy az se ott (mármint az előszobában) díszelegjen, a minapi nokedli készítés közben kipróbált Tetris is a pincébe került, amiről persze lazán lemaradt a folpack. No nem mintha a körülötte elhelyezkedő, amúgy már jórészt szétszedett és bemutatott tárgyaknak itt lenne a helye...
   Ahogy itt álltam, pontosabban szólva ültem valamin (de persze nem a székemen, mert azon épp több doboznyi puzzle hevert), hirtelen megláttam jobbra azt az apró aktív hangfalat, amit csak annak feltétlen megígérése árán hozhattam el (mármint a 2020-as lomtalanításkor, egy méretes szemétkupacból), ha záros határidőn belül szétszedem. Na jó, ez persze már meg is történt, de csak a minap, vagyis hónapok múlva. Hogy erre a feledékenységem lenne az ok, az mondjuk erős túlzás.

   Amúgy lehet, hogy az, mert a minap kaptam egy levelet, mégpedig az úgy egy jó éve elköltözött Ildikó szomszédasszonytól, hogy arra a címre (mármint email címre) küldhetem a képet. Hogy mégis miféle képet? Hát ez az! Mármint ez az, amire részemről már rég nem emlékeztem. Talán a kert ezen részletéről lehet szó, de ezt majd még meg kell erősítse valaki, aki valószínűleg a tetőtérben lakó Mártika szomszédasszony lesz, akitől amúgy a hír is jött, hogy Ildikónak kell valamiről egy kép. Juj de bonyolultak ezek a dolgok...

   Miután a csak úgy egyszerűen elrakható dolgokkal szép sorjában elszaladtam a helyükig, vagy ha azt azért nem is, de akkor legalább innen elkerültek, már sokkal rendezettebb a kép. Mondjuk ha a bontásra váró nyáklapok és a szőnyegre tett szatyorban megbúvó BRG MK-29-es magnó is elkerülne innen, akkor az azért sokat dobna a látványon.

   Mire fel azonnal behoztam ezt a szatyrot, melyben egy tévébe építhető teletext modul rejtőzik. A rejtőzés - mint kifejezés - jelen esetben teljesen jogos, ugyanis mindketten tudjuk, hogy szegénykém nem fogja túlélni a bemutatót. Ez a hardver úgy került hozzám, hogy egy kiváló barátom sajnálta csak úgy egyszerűen kidobni.

   Én meg azon gondolatmenetet követve kerültem újra a szobába, hátha valahogy mégiscsak sikerül a rádiót a helyére visszatömködnöm. Bár egészen jó ötleteim is voltak, de persze végül egyiket sem álltam neki megvalósítani, amin azért nincs mit csodálkozni, mert ezeknek zöme összefüggött a lemezjátszó jelenlegi helyére építendő fiókkal, az meg ugye nem kis munka lesz.

   Mire fel visszatértem a mai fő feladathoz, s kirámoltam végre a szatyorból a tévébe utólag beépíthető teletext rendszer összetevőit. Ez a készlet amúgy még a Bosnyák utcai elektromos kisboltban lett véve, mégpedig azért, mert ugye egyrészt érdekesség, másrészt olcsó volt.
   Ez valaha (még a szocialista alkatrész-kereskedelem következményeként) bele volt égve a vásárlókba. Mármint az, hogy mikor valami olcsó, pláne ritkaság és épp lehet kapni, akkor abból venni kell. Nekem például mind a mai napig megvannak az emlékeim szerint 5 forintért vásárolt 807-es csöveim, a BRG M8 magnóba való kombináltfejek (ami alkatrészt amúgy boltban előtte sosem láttam), meg persze kismillió más is, szépen kitöltve a helyet az alkatrészes dobozaimban.

   Hogy a négyzetbe nyolc pötty van rajzolva, de ennek ellenére mellettük mégis egy ötös szám szerepel, az nem hiba, mert a szám azt jelzi, hogy a pöttyökkel stilizált csatlakozók közül a panelt az ötös számúhoz kell csatlakoztatni.

   Na most ahhoz képest, hogy ez a távirányító még sosem volt használva, ezért természetesen dobálva és még ráülve sem, csak úgy magától letörött belőle egy darabka. (lásd a jobb oldali toronyról hiányzó részt)

   Az elemhez vezető drótokat egyrészt tehermentesítésül kell a résbe belegyűrni, másrészt azért, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor nem fér egymásra a távirányító két fele. Mármint billegni fog a vezetékeken a dobozt alkotó két fél műanyag. Ezt persze onnan tudom, hogy ez előbb sikerült az említett hibát elkövetnem.

   Bár a szándékom annyira komoly volt, hogy még kombinált fogót és kalapácsot is vittem magammal, csak ugye mikor rájöttem, hogy a ki tudja hanyadjára kiötlött megoldásomhoz ennyi szerszám nem elég, pláne nemcsak fúrni, de még fűrészelni is kell, újra feladtam a dolgot.

   Az meg pláne betette a kaput, mikor megláttam, hogy az amúgy szűkös helyhez viszonylag könnyen hozzáadhatnék néhány centit, ha megengedném, hogy a bútor keresztléce a legfelül található komponensből valamicskét eltakarjon. Mármint azért, mert ahhoz, hogy el tudjam dönteni, hogy ezt megengedhetem-e magamnak, ahhoz feltétlenül tudnom kellene, hogy mi lesz felül.

   Miközben jelen pillanatban még azt sem tudom, hogy a jelenleg itt találhatók közül megmarad-e egyáltalán bármelyik. Mármint azért, mert ugye minek ide a SONY erősítő, ha az már eleve benne van a Tesla lemezjátszóban?
   Na most ha nem a SONY erősítő marad itt, akkor ugye a szintén SONY decket sincs értelme alá odatenni. Pláne úgy, hogy épp akad a pincében egy a SONY magnónál alacsonyabb AKAI deck.
   Aztán miért a Technics tunert tartanám meg, ha van belőle valahol a pincében egy jóval vékonyabb? Ha meg mégis a SONY cuccok maradnak, akkor minek az erősítős lemezjátszó, amiből természetesen szintén akad a pincében néhány erősítő nélküli változat. Míg az egyiket egy csiszológéphez kaptam, addig a másikat azt hiszem találtam. A harmadikból pedig Karcsi barátom fűrészelt le néhány centit, hogy beférjen a többi 42 centis gépe közé.
   Már csak ebből a viszonylag rövidke felsorolásból is kiderül, hogy jelen esetben nem az alapértelmezett határozatlanságom dominál. Mindezektől függetlenül, azt a polclapot persze beszabhatnám a helyére (vagy egyszerűen csak áthelyezhetném), aminek az alsó vonala egybeesik az üvegajtó aljával, hogy mikor odajutok, akkor már csak be kelljen szabnom a helyére a fiókot. Mármint azt a leendő fiókot, ami majd a lemezjátszó helyére kerül. Ez a projekt, ez kérlek így már annyira bonyolult, hogy inkább hagyom is a francba, mert a válaszok helyett folyton felmerülő kérdések megválaszolásához egyértelműen rettenetes mennyiségű időre lesz szükségem.

   Hogy MOS áramkörök vannak a dobozban található panelen, az azért lett ennyire feltűnően ráírva, hogy az amúgy valaha nagyon is drága részegységet ugyan ne nyírjuk már ki az első kíváncsi tapogatózásunkkal.

   Majd kivettem a keretből és áttettem ebbe a másikba. Vagyis a két keretben csak annyi a közös, hogy azok mindketten képesek befogadni a panelt, de amúgy nem tartoznak egymáshoz. Ez valószínűleg azért van így, mert a panel többféle tévébe is beilleszthető volt. A múlt idő meg azért stimmel, mert ugye hol van már manapság CRT tévé? A Teletext - mint szolgáltatás - persze még létezik, de időközben annyira lement a hardver ára, illetve olyan magas szintre nőtt az integráltsági fok, hogy már alapértelmezettként benne van a tévékben.

   Nem tudom észrevettétek-e, de a mai cikk (még ha csak...) egyik vezérmotívuma volt a "majd", mint jövőbe mutató időhatározó, amit úgy próbálok meg minimálisra csökkenteni, hogy mikor valamire azt mondom, hogy majd, akkor azt (már ha valami apróság) megpróbálom azonnal rendezni.
   Most például a "majd" mindjárt leviszlek a helyetekre kijelentésem hatására azonnal megindultam lefelé. Míg a műanyag alkatrészek a szelektív kukába kerültek, addig a szerző a távirányítóval a lomos pincébe.

   Melynek ajtaja előtt ácsorogva újra azt kellett mondanom, hogy "majd" ebből a lemezből fogom elkészíteni azokat a szappanöntő formákat, melyek létrehozását amúgy a párom követelte ki.

   Hogy a távirányító rá lett téve a többi tetejére, az tulajdonképpen nem azért problémás, mert (megjegyzem a rendetlenség szintjét tovább emelendő) nem a számukra feliratozott dobozba kerültek, hanem azért, mert ezek nem véletlenül maradtak elől.

   Amit alul látunk ferdén átvonulni, az a lomos pincei asztalom lapja, amit pedig felette az égig tornyosulni, az ékes bizonyítéka a szerző trehányságának. Mármint a távirányítók az alájuk halmozott videókhoz tartoznak. (vagy nem) Hogy ebből a rumliból nem fogok év végére kikeveredni, az kérlek tuti!

   Pláne úgy, hogy még a földet sem sikerült felszabadítanom a boncolásra váró tárgyak nyomása alól, bár ez a helyszín a Kontrax írógép és az Epson FX-1000 nyomtató elbontása után már egészen rendezettnek tűnik. Ettől persze még úgy esett, hogy az ős öreg laptopnak barátilag sikerült bokán rúgnia. Mondjuk inkább én őt, de ez persze fájni mindenképp nekem fájt jobban.

   Mikor azt hiszem, hogy máshol azért már rendezettebb a helyzet, mint mondjuk a lomos pincében, melynek ugye már csak a neve is determináló, na olyankor mindig sikerül belefutnom valami más durvaságba. Itt például egy az utca végében talált lapostévébe, valamint egy az elépakolt lomoktól már-már nem is látszó LCD monitorba trafáltam bele. A tévé és a monitor között a Simson ülésén azok a lomok vannak, melyeket a minap találtam egy szelektív gyűjtő mellett. Bár még egy HDD is akadt közöttük, de engem leginkább a leszakadt kábelű tapipad fogott meg, mint helyreállítható, és amúgy persze hasznos, bár nem igazán hiányzó eszköz.

   Mikor évekkel ezelőtt iderendeztem a fadarabjaimat, akkor szó sem volt róla, hogy bármi más idekerülhet! Most meg tessék, hát nem odakerült egy vaskarika? A jobb sarokban látható Mozart és négy évszak CD-ről már nem is beszélve! Utóbbiakat amúgy a ház előtti fűben találtam, lomtalanítás után, maradékként.

   Na most amit még a lemezeken felül megtaláltam, az a kerti szerszámok tartójának alsó rekeszében látható fűrész, amit a minap azért kerestem égre földre (csak nem gondoltam volna, hogy valahol ennyire szem előtt van), mert a ház előtti kertben meg kellene végre rendszabályoznom azt a néhány orgonát, ami a múltkori igazgatásból valahogy kimaradt.

   Miután a kertet durván lerendeztem, majd lecsutakoltam magamat, ne maradjon ott máskorra alapon, nekiálltam elbontani a felgyűlt paneleket. Ennek ugyan nem sok értelme volt, hisz a jelen cikkben felsorolt elektronikák ha betegek, akkor mind erre a sorsra fognak jutni, de minő csoda, most valamiért úgy voltam vele, hogy mégsem gyűjtögethetem őket a végtelenségig.

   Hogy belülről koszos volt, az még csak hagyján, hiszen poros panelek voltak benne, de hogy kívülről is, azt már nem tűrtem el, mire fel rögvest elmosogattam, majd ráállítottam a ventilátort a megszárítására.
   Eláruljam, hogy hová való a ventilátor? Nos arra a polcra, ahová a pincében a Tetris játékot tettem, s miközben azt lefényképeztem, végig azon a rádión ültem, amit az adott pontról vettem el, és szét persze azóta sem szedtem, a helyét azonban elfoglaltam a mindenféle apróságokkal. Mivel az időjósok szerint holnap délután megérkezik az ősz (értsd akkorra 10 fokot esik a napközbeni hőmérséklet), ezért a ventilátor pincébe történő visszavitele nagyon is aktuális.
   Mikor aztán még az is eszembe jutott, hogy a pincei asztalon állomásozó videók dobozait (már ha menthetetlen a tartalmuk) időközben már előre elajándékoztam, de már azokon felül is van az új útszórós sós pincében néhány hasonló doboz, melyek szintén útban vannak, és még az esetleg elbontandó videók paneljait is szét kellene szednem, akkor egyből megindultam a panelbontás nemes feladata felé.

   Csak persze útközben még elmerengtem azon a kérdésen, hogy mégis mi a fenét keres a nyúl a székemen, az amúgy a hátam mögé való memóriahabos szivacsnak támaszkodva. Mégis hogy a csudába lesz ebből ősz végére rend?

   Bár panelt bontani akár még az ebédet követő vérnyomás zuhanás okozta kómában is lehet, de én mégis inkább előtte álltam neki. Mármint nem mertem megkockáztatni, hogy közben bealszom.
   Miután rájöttem, hogy akad a gépemen néhány olyan film, amire csak néha kell odanézni, levettem a monitorról az amúgy repkedő forrasztóón elleni borítást, majd a paneleket immáron mozizás közben bontottam szét.

   Már megint majdnem megtelt, pedig ezt a bontott alkatrészeket tartalmazó dobozt nem is olyan régen ürítettem ki. Mármint a tartalmát hozzáborítottam a pincében található többihez.

   Nem a fényképezőgép tartódott ferdén, hanem annak a lomkupacnak a teteje az, amire a szürke ládát tettem, amibe a trafók kerültek. Hogy miért nem raktam oda a többihez a polcra? Nos azért nem, mert jelenleg akkora itt a kupi, hogy a trafók elé odatett ajtót most még csak esélyem sem volt a helyéről leemelni! Na ezért hever körülöttem szanaszéjjel a mostanában bontott trafók sora, plusz a nem is oly rég vett tekercselőgép, aminek persze logikailag szintén a trafós polcon volna a helye.

   De legalább az előszoba rendesen puccba lett vágva. Ha még a magnót is elhoznám onnan, meg a polcról az e-cigit, akkor most, hogy már a cipőtartó is megemelésre került, az előszoba - futó projektek tekintetében legalábbis - késznek lenne nevezhető. De persze én, meg a logikus döntések, na az két külön világ...