Ezt a hatalmas Epson printert annak ellenére sikerült az egyik szomszédomtól befogadnom, hogy tudtam, milyen nehéz szívvel bontottam el a Fujitsu és az Epson társát. Hogy képtelen vagyok nemet mondani? Ez kérlek nem igaz! Például a lesz itt rend kérdésre simán kimondom, hogy nem! Vagy mikor bicajozás közben csak úgy meglátok valamit eldobva a fűben, mely tárgy természetesen azonnal rám kérdez, hogy: Ugye nem hagysz itt? Na akkor is nagyon sűrűn mondom, hogy nem.

   Miközben egy nagy tábla vaslemez elhelyezésével foglalatoskodtam, a printer tetejéről hatalmas robajjal borult le a porvédő plexi. No nem ennek hatására döntöttem úgy, hogy ennek a nyomtatónak vesznie kell, mint inkább a pincében kialakult permanens helyhiány miatt. Az egyik következő elbontott tétel a balra fent látható Kontrax villanyírógép lesz, míg egy másik a mellette szürkéllő öregecske laptop.
   Hogy mi van itt még nagyon útban ezeken felül? Azt most inkább nem állok neki felsorolni (pedig amúgy ez az egyik kedvenc szokásom), mert az nagyon félrevinné a nyomtató elbontós projektet, amit most egyszerűen nem engedhetek meg magamnak. Mármint azért nem, mert ha tegyük fel nekiállok a többi kacatot is lefényképezni, meg a létük tényén merengeni, még képes nekem a nyomtató nem szétszedődni. Márpedig ennek a nyomtatónak vesznie kell, mert egyrészt csak a helyet foglalja, másrészt megígértem magamnak, hogy ez még ma megtörténik.
   Odakint ráadásul épp rekkenő nyár van, a lakásban meleg, idelent a pincében viszont kellemes hűvös. Vagyis minden amellett szól, hogy idelent tevékenykedjek valami lehetőleg hasznosat. Szerintem télen meg majd az jön, hogy az amúgy nem ehhez a nyomtatóhoz, hanem csak úgy egyáltalán őrizgetett, majdnem teljes doboznyi leporellót fogom eltüzelni.

   Mivel most épp tudtam, hogy merre van a keresett doboz, beletettem a minap boncolt sugárzásjelző műszert. Hogy erre a dobozra az van írva, hogy műszerek, de nem voltmérők, mégis van benne egy voltmérő, az mondjuk igaz, épp mint ahogy az is, hogy már több mint egy évtizede mondogatom, hogy itt sosem lesz rend.

   Ennek szegénykémnek nem lesz rá többé lehetősége, hogy a frászt hozza rám a feldőlésével. Mármint az nemcsak az előbb, és nemcsak a tetejével esett meg, és még csak nem is egyszer!

   Nyitásképp az irodagépből bontott kedvenc tepsimmel takartam el az utcavégi szelektív mellől behozott LCD monitort. Ez persze nem volt semmiféle hatással arra, hogy a bal szélen még mindig virít a szintén a szelektív mellől származó, DVD-vel egybeépített lapostévé. Amúgy bejött amit sejtettem. Mármint az, hogy a hűvös idővel együtt a munkakedvem is el fog szállni. Ez annyira így van, hogy ezekhez a képekhez a szöveget már napok óta nem vagyok képes megírni.

   Nemhogy lehet, de egészen biztosan úgy járnék jobban, ha soha többé nem fogadnék be semmiféle nyomtatót, mert akkor nem kellene sajnálkoznom, hogy lerombolok egy ilyen technikai csodát.

   Nekem csak az maradt meg róla, hogy ezres. Vagyis az FX előtag újdonság. Mondjuk nem az enyém volt, hanem az egyik szomszédé, aki előszeretettel bízza rám a levetett hardvereit. Tőle kaptam a múltkor a hibás kijelzőjű LCD monitort, valamint azt a Samsung lézerprintert is, ami most épp odaát, vagyis a lomos pincében nyomja az asztalt, de nagyon, pláne már igencsak régóta.

   A pofára fordításért cserébe, kiesett belőle a tintás szalagot tartalmazó doboz. Ezt most nem fogom szétszedni, mert egyrészt fog, másrészt már mutattam ilyet korábban, mégpedig a másik két nyomtató szétszedésekor.

   Mikor az Ilonka nénitől örökölt porszívó csöve kiugrott a pince ajtajának kerete mögül, ezen tettével a frászt hozva rám, elmeséltem neki, hogy mi lett az elődjével. Remélem ebből megtanulta, hogy engem nem szabad ijesztgetnie.

   Én viszont nagyon úgy néz ki, hogy semmiből sem tanulok. Gyűjtöm, egyre csak gyűjtöm a mindenféle kacatokat. Hogy ezekből az alkatrészekből nem sok marad meg, az biztos! Mondjuk már eleve alig van a dobozban valami.

   Természetesen nemcsak a mechanikai, de az elektromos alkatrészekkel is ugyanígy vagyok. Hogy ifjú koromban nem volt valami sok alkatrészem, az szerintem nem kéne ok legyen rá, hogy most már több életre való is legyen.

   Most jön az a rész, melyben a szerző nem fényképez, csak dünnyög magában, miközben kimenti a mechanikából a szép hosszú tengelyeket, amikből persze szintén soha nem lesz semmi.

   A hatalmas gumírozott tengelyből valószínűleg már soha semmi értelmes nem lesz, a nagyobbik léptetőmotor oldalai azonban még felhasználhatók mondjuk csapágyháznak. Hogy egy kiváló barátomtól kaptam egy egész doboznyi léptetőmotort? Ez mondjuk igaz, de attól még nem dobom ki ezeket sem!

   Mikor az előbb látott bigyókat a lomos pincébe átvittem, ahol a többi anyag kitörő örömmel fogadta őket, visszafelé jövet magammal hoztam egy hatalmas átlátszó dobozt. Az egy szem bontásra váró nyáklapnak ez persze erős túlzás, de reményeim szerint hamarost kerül hozzá még, és nem ám csak a már említett Kontrax írógépből! Hogy aztán tényleg elbontom-e az asztalról a koszos elejű és a három kicsi videót, az nemsokára kiderül. Illetve még most, hiszen mire ideérek a cikkek megjelenési sorrendjében, addigra az említett magnós cikkek remélhetőleg már mind megjelentek. Én viszont eltűnök, hátha kedvem lesz még ma lemérni a trafót, valamint megszerkeszteni ezeket a képeket.
   Míg az előbbihez valamiért nem, addig az utóbbihoz volt kedvem, ami azért volt számomra meglepő, mert ezzel együtt több más szétszedtem cikk képeit is sikerült megszerkesztenem. Csak az a rengeteg összegyűjtött lom, csak azoktól nem tudok szabadulni...