Annyira undok dolog, hogy a már szépen felcímkézett dobozok elé oda van téve valami, amitől aztán nem látom a feliratokat, hogy ha ezt a galádságot nem magam követtem volna el, akkor biztosan valagba rúgnék érte valakit.
   Míg ma a szatyorban megbúvó bordó kistévé kerül sorra, addig a tőle balra látható mikrohullámú sütő cikkét már csak be kellene fejeznem. Ehhez persze még bele kellene kombinálnom azt az analóg vezérlő fokozatot, amit az eredeti digitális helyére vettem.
   A bal felső sarokban látszó barna bőrönd egy szovjet magnó, amit kifejezetten azért kaptam, hogy bekerüljön a szétszedések közé, de még mind a mai napig nem voltam képes feldolgozni. No nem a történteket, hogy csak úgy egyszerűen kaptam egy magnót, hanem magát a készüléket.

   Hogy az előbb említett, a rend ellen elkövetett galádság igen nagy valószínűséggel be fog következni, arra komoly előrejelzést ad, hogy a még valamikor évekkel ezelőtt meghallgatott magnószalagokat sem voltam képes a dobozukba betenni. Erre egyetlen mentségem, hogy az említett doboz tartózkodási helyéről jelen pillanatban fogalmam sincs. Meg persze ha tudnám, a földön jelenleg uralkodó kupi miatt úgysem tudnám előhúzni, az asztalra feltenni a pakolás idejére pedig pláne lehetetlen vállalkozás lenne.

   Ez itt már a tévé teleszkóp antennájának vége, a fürdőszobában a kád szélére támasztva, mégpedig már az elmosogatása után. Összenőve ugyan nem voltak az antenna pálcái, de egy kissé azért már ragadtak.

   Épp mint ahogy maga a tévé is, ami azért került a körbetörölgetése után az ablakba, mert itt éri legjobban a huzat. Ekkor még úgy volt, hogy ezt a tévét már mindjárt a pincéből történő felhozásának napján szétszedem, de mint ahogy az általában lenni szokott, így most is másképp alakult. Ez persze még nem olyan nagy baj, ha méltóztatok szétszedni helyette valami mást.

   Balról ott kínálkozik mindjárt a Kontrax írógép, mellette az ős öreg laptop, miközben a nagy sárgás valami egy Epson 1000-res printer. A jobb alsó sarokban, a ventilátor lába mögött pedig az A3-as telefonrendszer várja türelmetlenül, hogy végre megmutatkozhasson.
   Maga a lényeg, amiért újra ide evett a fene a pincébe, az a képen nem is látszik. Mármint a fent középen sötétlő barna folt, ami egy fiókos szekrény ajtaja, s többek közt azt a fiókot is rejti, melyben a tápkábeleket őrizgetem.
   Mint azt már kismilliószor mondtam, az egyik idei tervem, hogy semmi elé ne legyen odapakolva semmi, melynek megvalósítása - ha csak nagyon bele nem húzok a rombolásba - teljesen esélytelen. Én persze attól még serényen (khm...) próbálkozok.

   Majd a két kiválasztott kábel a csapba került. Míg az egyik tisztának tűnt, addig a másikat már elkezdte megenni a penész. A penész persze nem a kábel műanyag burkolatát eszi (bár ki tudja), mint inkább arról a zsíros ujjlenyomatokat.
   Ez a két kábel amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a bordó tévéhez való. Már úgy értem, hogy eredetileg a Junoszty tévéhez adták őket, a csatlakozóik viszont hasonlóak. Ezt meg úgy kell érteni, hogy meg sem néztem, hogy passzolnak-e a tévé hátulján található lyukba.

   Mint az a növények mögött sötétlő háttérből egyértelműen kiderül, a nap már rég lement, miközben mindössze annyi történt, hogy az antennát is elhoztam a fürdőszobából. Mivel este villanyt nem gyújtva jöttem el idáig, mármint becsukni az ablakot, így a tévé és az antennája kevés híján kizáródott.

   A név születésekor gondolom az lehetett a vezérelv, hogy amiben elektronika van, annak legyen a neve is az (a krumplileves legyen krumplileves), meg persze kapjon egy számot is, hogy meg lehessen különböztetni a többitől.

   Balázs Laci szomszédomat én mindig taxis Lacinak hívom, mert sosem jut eszembe a neve. Amúgy tőle van a tévé, illetve a párjától, akitől megkaptam egy csomó ehhez hasonló, már rég használhatatlan elektronikát. Mint ahogy az a két dátumból kiderül, ez a tévé 1991-ben két alkalommal is javítva volt.

   A lyukakon egy csavarhúzóval benyúlva, a tévé piktogramoknak megfelelő paramétereit lehet beállítani, úgymint függőleges képméret, függőleges szinkron, függőleges pozíció.

   Az antenna csatlakozója és a hálózati kapcsoló a tévé hátulján, ezen a ferde részen kapott helyet. A nagy piros gomb amúgy csak a hálózati tápegységet kapcsolja. Vagyis mikor akkuról jár a tévé, akkor az a másik kapcsoló él, ami a hangerőszabályzó potméterrel van egybeépítve.

   Ez a két dugó ránézésre teljesen egyforma, épp csak a bekötésük más. Míg az egyik a 12 voltot viszi közvetlenül a tévé elektronikájának, addig a másik a 230-at a trafónak.
   Mikor a tulaj a hálózati kábel elkeveredése után fogta a másikat, mondván azon is ugyanolyan a dugó, mint azon a másikon volt, ami festéskor elkeveredett, majd a szivargyújtó csatlakozót lecserélte egy földelt villásdugóra (mert azt legalább megtalálta), majd bedugta a konnektorba, már vihette is szervizbe a kipukkadt belsejű tévéjét.

   A szivargyújtó csatlakozó használatát részemről azért találtam egyszerűbbnek, mint a hálózati kábel bevetését, mert ehhez a székemből még csak fel sem kellett állnom. Mármint a műszerzsinórok jobb kézre esnek, a tápegység meg kicsit balra szemben van.

   Erről a másik labortápról járatva, fél amper körül fogyaszt, ami 8 watt körüli teljesítményfelvételt jelent, ami azért fontos (mármint az, hogy ez ilyen alacsony érték), mert így anélkül nézhetünk meg kempingezés közben a kocsi akkujáról egy filmet, hogy azt a tévé lemerítené.

   Mivel nem működik, így semmi értelme őrizgetni, megjavítani meg ugye nem fogom. Már csak azért sem, mert az a rendszerű földi analóg adás, amit ez a tévé venni tudott, az már rég megszűnt, kábeltévénk pedig nincs.

   A kép amúgy valószínűleg azért állt olyan furcsán a helyén, mert az eltérítő tekercs ferritje apró darabokra hullott. Ezt nem én műveltem vele, hanem már eleve zörgött a dobozban.

   A tápegység panelen található, már ki tudja milyen állapotú stabilizátort megkerülve, egyrészt jóval világosabb lett a kép, másrészt, ha csak széltében is, de legalább már kitölti a képernyőt.

   Az a KF serleg, na az kérlek nem miattam van leesve! Mármint nem bántottam ezt a tévét. Hogy aztán Lacinál a telken, a pincében, vagy az autóban miféle atrocitások érték, az ugye mára már kideríthetetlen. A képeltérítő ferritvasának darabokra történő hullásának tükrében azt kell feltételeznem, hogy szegény tévével igencsak durva dolgok történhettek.

   A hangszórók mágneseinek ellensúly mágneseit - meglepő módon - szabványos kereszthornyos fejű sárgaréz csavarok tartják. Mármint nem a sárgaréz a meglepő, hanem a csavarfejekben látható szabványos kereszthorony. Márpedig ezek tuti gyári szovjet alkatrészek, mert a hangszórók környékén még az összes csavaron ép volt az anyarögzítő festékpötty.

   Nagyon úgy néz ki, hogy a több helyre is odakészített leviendőkkel egy kicsit túllőttem a célon, ami számomra azt vetíti előre, hogy ebből a helyzetből csak egy az átlagtól eltérően emelkedett szintű szaladgálással fogok tudni kilábalni. Vagy ha nem, akkor itt marad holnapra az összes kupac szemét.

   A kép címe azért "újra" mert egyrészt újra elfoglaltam a virágállvány polcát a kacatjaimmal, másrészt újra az van, hogy durván egymásra lógnak a projektjeim. Most például a tévébontós került a szappanöntős mellé.

   Mikor az előbb gyanútlanul azt mondtam, hogy a pincébe levitelre váró dolgok már mind az előszobában sorakoznak, a szappanöntőforma valahogy kimaradt az odaszállításból. Azt kell mondjam, még ha csak ez az egy tétel maradt volna ki...

   Például simán itt maradt a trafó, amit amúgy előbb majd még lemérek, a képcső, amit be kellene tennem valamibe, nehogy még eltörjön, valamint a két hangszóró, amiket szembe kellene egymással fordítanom, majd össze is kéne őket kötöznöm, hogy nagyobb esélye legyen a membránoknak nem kilyukadni.
   Hogy nekem mennyi esélyem van a kupi néhány napon belüli rendezésére? Ahogy én magamat ismerem, meg persze a dolgok állását látom, azt kell mondjam, hogy nem valami sok...