Mivel az AKAI magnót és a rollert már mutattam, így az ezen a képen látható kincseim közül már csak a Videoton receiver vár bemutatásra, amit egy kiváló barátom szomszédjától kaptam (amúgy a magnóval együtt), szó szerint az utolsó pillanatban, közvetlenül lomtalanítás előtt.

   Még két DC2050-es hangfal is járt hozzájuk, azokat azonban nem hoztam el, mert egyrészt már eleve fel sem fértek volna a biciklire, másrészt elporlott bennük a mélynyomók pereme.
   Amúgy valaha nekem is egy ehhez hasonló hangfalam volt, konkrétan DC2016 néven, mint a Videoton éppen kapható legkisebb - pláne legolcsóbb - háromutas hangdoboza. A 2016-os hangfalban a közép és a magassugárzó egymás mellett volt, úgy lehetett ennél a típusnál mintegy arasznyival alacsonyabb.

   Miközben az előbb látott képek még valamikor két éve készültek, ez már friss. Amúgy azt mutatja, hogy miközben a BRG MK-29-es magnó tetején a röpképes helikopter doboza hever, addig a polcról épp nagyban levenni szándékozott szkenner tetején egy csomó távirányító.

   A receiver kapcsolási rajzát tartalmazó könyv természetesen a legfelső polcon van. Ezen látvány kapcsán azt kívánom megjegyezni, hogy mikor azt hiszem, hogy valami olyan helyre nézek, ahol már rendben vannak a dolgaim, olyankor szinte mindig meglátok valami olyat, amitől aztán rendre összeomlok.

   Most például három, még beszkenneletlen könyvet láttam meg, s mikor már épp kezdtem volna magamat mégsem érezni miattuk annyira rosszul, hirtelen kiszúrtam a felettük található polcra rámolt HDD-ket, melyekről fogalmam sincs, hogy mégis mit tartalmazhatnak. Ezek amúgy ezen meghajtók esetében nem kideríthetetlen információk, de csak mert egyszer már rájuk írtam. Velük ellentétben a pincei HDD tömegre semmiféle cetlit sem ragasztottam, legfeljebb pusztán gondolatban azt, hogy azok aztán már tényleg szabadon elbonthatók. No nem mintha a fenti készlet annyira kellene... Mármint ha évek óta nem nyúltam hozzájuk, akkor nagyon nehéz megmagyarázni az őrizgetésüket, amit most még csak meg sem próbálok!

   Pontosabban szólva, mire ezen sorok megírásához odaértem, addigra már rég nem tudtam, hogy mi honnan került elő, valamint mit s miért szkenneltem be, épp csak annyi derengett, hogy nem csak egy rajzot vittem be a gépbe.

   Remélem holnap gyorsan letudlak, szóltam oda a lakásban már ki tudja mióta, a beszerzése óta már rengeteg helyszínt megjárt rádiónak. Már úgy értem, hogy ez nem a nyitóképen látható példány, hanem egy annál jóval régebbi beszerzés. Bár megesküdni nem mernék rá, de mintha az egyik kollégámtól kaptam volna, csak úgy mellesleg, mondván biztosan ez is jó lesz szétszedtem alanynak.
   Amit a képen látunk, az amúgy már a készülék bekapcsolt állapota. Mivel semmiféle fényjelenséget sem mutatott, szerintem joggal gondolhattam úgy, hogy teljesen halott. A receiver működőképtelensége engem csak azért lepett meg, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy jó, épp csak a fele végfokával van valami baj.

   Mivel tényleg rengeteg helyszínen járt, ezért azt gondoltam, hogy valamelyik átrakás folyamán a villásdugó beakadhatott, de nem. Mármint egyik vezeték sincs a dugóból kiszakadva. Hogy ez a földelt villásdugó gyári-e, vagy későbbi szerelés, azt azért nem tudom megmondani, mert bár volt ilyenem (csak az erősítő nélküli változat), a villásdugó típusára azonban már rég nem emlékszem. Már csak azért sem, mert mikor a 80-as években lecseréltem egy RT7300S-re, akkor a régi rádiót eladtam. Mondjuk azóta már megint van belőle egy kósza példány a pincében...

   Bár teljesen egyértelmű, hogy nem érintkezett rendesen, mégsem a szétgörbült foglalattal volt a baj. Mármint a bal oldali érintkezők megigazítása után ugyanolyan sötét volt a rádió. A szerzőről már nem is beszélve!

   Hogy az én mondataim nem mindig értelmesek, azon szerintem nincs mit csodálkozni, hiszen nem vagyok egy lumen, de az, hogy egy gyári figyelmeztető szöveg is hibás, az azért már elszomorító. Mármint azért, mert ugye nem a fedél eltávolítása az életveszélyes, hanem a mögépiszkálás!

   A két cetli a készülékből esett ki, majd került át azonnal az asztali szemetesbe. Részemről a bal oldali példányra hívnám fel a figyelmet, amit vagy kivágni nem sikerült rendesen, vagy a számokat a papírlapocska közepére írni.

   Első ránézésre csúnyának ugyan semmiképp sem nevezném, a részleteket kissé alaposabban megtekintve azonban annyi benne a konstrukciós hiba, hogy rossz nézni! A vezérelv amúgy egyértelműen az volt, mint ami a Videoton modultévék esetében. Vagyis azonos modulkészletből minél többféle készülék előállítása.

   Ez itt például a készülék negyedét kitevő AM rádió panel, ami már csak azért is szükségtelen egy ilyen kategóriájú rádiós erősítőbe, mert hiába minden, ha egyszer zavartuk a Szabad Európa rádiót. Hogy valamelyik frekvencián mégiscsak be lehessen fogni, ebben a készülékben mindjárt három nyújtott rövidhullámú sáv is van, természetesen a középhullámon felül. Szerintem amit ezen a képen látunk, annak csak egy apró modulnak szabadna lennie, nem egy ekkora panelnak.

   Maga a modultechnika amúgy nagyszerű találmány, hiszen nem kell minden egyes készülék esetében nulláról indulni, elég csak új alaplapot tervezni a már meglévő modulokhoz. Ez a készülék zömében az AIDA (vagy Cleopatra) nevű rádió, csak kisebb házba tömörítve.

   Egy Hi-Fi tuner esetében ez az AM vételhez szükséges forgókondenzátor végére krehácsolt potméter annyira ergya megoldásnak tűnik, hogy ezt a szörnyű műszaki részletet inkább nem is ócsárolnám tovább. Amúgy ez a potméter szabályozza URH sávú állomáskereséskor a hangolófeszültséget.

   Miközben az egyik építési vezérelv szerint mindent be kell hogy tudjunk állítani (lásd a rengeteg trimmert), addig a másik szerint elég valamit egyszerűen csak jól megcsinálni, és akkor semmit sem kell benne állítgatni!

   Ezeket az adatokat egyrészt (már persze ha szabványon belül vannak) teljesen felesleges ráírni egy készülék hátuljára, másrészt hogy néz már ki a középső és az alsó sor, azokkal a megfaragott szélű betűkkel?

   A T100 jelű tasztatúra (URH FM programválasztó) 1985 júliusában készült. Ez persze csak már az amúgy fejjel lefelé felragasztott címke visszafordítása után vált olvashatóvá.

   Hiába néz ki precíz munkának, ha egyszer nem az. Mármint a panelt hol innen, hol a másik oldaláról megnyomva, van az a pont, mikor simán elhallgat a rádió, miközben hallani, hogy valami odaért valamihez, pedig nagyon nem lett volna neki szabad. Ez amúgy nem azért van, mert ez egy öreg készük (amúgy persze az), hanem mert a vasváz ellenére valahogy mégsem lett annyira masszív.

   Épp mint ahogy az FM tuner dobozát sem lehet egyetlen mozdulattal kivenni a hátlaphoz forrasztott, amúgy nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán koax, mint inkább közönséges árnyékolt kábel miatt.

   Ezt a skálaizzó foglalatot aki ide betervezte, vagy tojt rá, hogy a skálahúrozáson keresztül kell hozzáférni, vagy nem is tudott róla, mert az öve csak egy részfeladat volt. Ez sajnos nemcsak erre az egy részletre igaz. Mármint ez a készülék tisztára olyan műszaki hangulatot áraszt, mintha az egyes elemek készítői nem igazán beszéltek volna egymással. Mindenki elvégezte a maga dolgát, de mikor össze kellett volna állnia a csodának, a varázslat valahogy mégsem történt meg.

   Ha ekkora tömegben nem találok két egyforma 6,3 voltos skálaizzót, akkor... Akkor kénytelen leszek várni, vagy ki sem cserélem, mert a többi izzó mintha jelenleg a karácsonyfa takarta egyik fiókban lakna.

   Egy kicsit mintha túltolták volna a fiuk a skálavilágítást. Mármint ennyire fehéren nem annyira hangulatos, mint az a nyugati készülékektől megszokott, mint inkább bevilágítja a szobát. Ez persze könnyen orvosolható azzal, ha az eredetileg 300 milliamperes izzókat 100, de lehet, hogy inkább 50-esekre cserélem.

   Szerintem ha valamit a mérnökök megterveznek, amit aztán a gyárban pontosan legyártanak, akkor annak, pontosabban szólva azoknak az alkatrészek passzolniuk kellene egymáshoz. Itt meg azért van ráhagyás rendesen, hogy a magyar ipar "minőségi" munkájának ellenére a dobozt mégiscsak össze lehessen csavarozni.

   Hogy nem tetszik a belseje, az annak fényében valahogy annyira szörnyű, hogy ez valaha a magyar ipar csúcsteljesítménye volt. Hogy az én 80-as években épített erősítőm sem szép, konkrétan hemzseg a konstrukciós hibáktól, az azért nem szépít a helyzeten, mert én nemhogy egy nagynevű gyár, villamosmérnök, de még csak elektroműszerész sem vagyok!

   Mármint lehoztuk a párommal a rádiót a pincébe, ahol is a fura talpas monitor mögött helyeztem el, miközben Andi az alkatrészes vödröt betette a laminálógép alá. Hogy ebből a rumliból mikorra keveredek ki, azt bár tudni nem tudom, de várni már nagyon várom! Már csak azért is, mert jelenleg nincs annyi hely az asztalon, hogy ott el tudjam csomagolni a rádiót.

   A minap voltam a Covid elleni harmadik oltáson (ez még 2022 januárjában történt), s a Pfizer ha csak két napra is, de úgy levett a lábamról, hogy szó szerint nem maradt bennem erő a rádió megigazításához. Bár ezt a részletet külön nem fényképeztem le, de ezen a készüléken kettős szigetelésű, már fröccsöntött dugós hálózati kábel van.

   Mivel a két rádió cseréjét összekombináltuk a szemétlevitellel, a huzat csapkodta lépcsőházi ablak becsavarozásával, s a pincéből még egy szatyornyi tűzifa is felkerült, a kialakult helyzetet kihasználandó, a kicsit koszos kezem okán nekiálltam a gombok elmosogatásának. Miközben a jobbra látható gombon nikotinköd van, addig a bal oldali testvérét valami vegyi anyag, akár kézkrém támadta meg.

   Miután megkaptam a Covid elleni harmadik oltást, az úgy levert a lábamról, hogy két napig csak ténferegtem. No nem mintha ez máskor nem szokott volna előfordulni... Hogy ez mennyire így volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy úgy kiestem a szinkronból, hogy ezt most írom le másodszor. A paplanom amúgy azért szárad a cserépkályha tetején, mert az éjjel annyira szétizzadtam, hogy kénytelen voltam forszírozottan szárítani. Az igazi persze az lett volna, ha egyből kimosom, csakhogy egyrészt épp nem volt mosógépünk, másrészt mégis minek tettem volna, ha éjjel úgyis újra beleizzadok.

   Mivel előre tudtam, hogy a mai nap az ördögé lesz, gondoltam legalább annyit megteszek, hogy a vegyes alkatrészes doboz kiürítésekor már kétszer is itt maradt bigyókat leviszem a pincébe, ahol is mindjárt két dolgot is meg szeretnék nézni.

   Érdeklődésem egyik iránya az, hogy végre megtudjam az erősítő nélküli Videoton rádió mellett (a képen felett) található, a mindenféle nyilvántartásaimban egyszerűen csak szoci casseivernek hívott Hi-Fi cucc pontos típusát.

   Idővel - gondolom azért, hogy külföldön is el lehessen adni - az előlapi feliratok angolra cserélődtek, amit a világon úgy nagyjából mindenki megért. Az FM sáv 5 memóriája manapság persze már nevetséges, de mikor ez a rádió kijött, akkor még csak három URH sávú adónk volt. Mindeközben a "mute" gomb nem az erősítőt csendesíti el, hanem az FM zajzárat kapcsolja. A "wide band" szó szerinti fordításban széles sáv, ami amúgy AM vételkor - a hangminőség javításának érdekében - kiszélesíti a szűk KF sávot.

   Ezen a készüléken már kereszthornyos fejű csavarok tartják a doboz tetejét, ami bár a készüléket a helyére, vagyis toronyba téve nem látható, de mikor igen, akkor mégiscsak nyugatias hangulatot kölcsönöz.
   A következő képen valami annyira, de tényleg annyira durvát mutatok, hogy ha épp eszel valamit, akkor szerintem előbb nyeld le, és csak utána görgess.

   Ez a valószínűtlenül gusztustalan valami, ez kérlek a plomba. Az addig rendben, hogy a fejlettebb országok termékeihez képest ez a készülék nem egy nagy szám, és ezt persze tudtuk is honi iparunk remek termékeiről, no de az 1985-ös magyar átlagfizetés háromszorosáért ezt a trutymát adni a vásárlónak, na az azért már tényleg pofátlanság! Amúgy eredetileg valószínűleg jobban nézett ki (már ha úgy volt), csak mára valamitől kipergett a közepe. Kívülről félkörben a sötétszínű hurka, meg alatta a sárgás romlott szaft, az viszont még biztosan az eredeti.

   Hogy üt a tengely vége, az még csak hagyján, mert abból a felhasználó semmit sem érzékel, az azonban már nagyon csúnya hiba volt, hogy az ép plomba ellenére a készülék vezetékezése a lendkerék szélén súrlódott. Szegény vásárló meg csak hallgatta a gomb tekergetése közbeni sercegést. Mikor ezt megszűntettem (csak úgy egyszerűen odébb nyomtam a vezetékeket), majd megpörgettem a gombot, kérdvén végigfut-e a mutató a skálán, a furatban prellező tengely olyan szörnyű hangot hallatott, hogy a hideg futkosott tőle a hátamon! Erre mondták a korabeli eladók a Keravill boltban, hogy: Mégis mit akar 8.400 forintért?

   Ennek a változatnak már a lábait is kereszthornyos fejű csavarok tartják, miközben a balra látható mélyedés tisztára úgy néz ki, mintha lett volna belőle gumilábas verzió is.

   Aminek komolyan ellentmond, hogy a fenéklemez másik oldalán nincsenek süllyesztett lyukak, csak ilyen nagyok. Az persze lehet, hogy a gumilábak nem a süllyesztett, hanem a sima lyukakba valók.

   Ahhoz képest, hogy ezt a készüléket én piszkálom először (lásd a még ép, csak nagyon gusztustalan plombát) a két csavarfej felületkezelése meglehetősen eltérő. Mondhatni raktak bele mindent, ami csak a gyári dobozokban akadt. Már ha a csavarokat nem a fiók aljából söpörték össze...

   Hogy az előbb nem túloztam, arra kiváló példa ez a két másik csavar, szintén az előlap alján, csak már a másik oldalon. Az a malacfarka sorja a bal oldali csavar sliccében, az egy k*rva drága Hi-Fi cucc esetében annyira szánalmas látvány...

   A receiver alapja, valamint az összes panel is olyan példásan feliratozott, hogy ezen megoldás előtt tényleg le a kalappal! Arról már nem is beszélve, hogy a fóliázás a kék festés által az alkatrészes oldalról is látszik, ami olyan szinten könnyíti meg a szervizesek dolgát, hogy az összes többi gyártót valagba kellene rúgni, aki nem így csinálja!

   Amiről úgy letörött a csatlakozó, hogy azt végül komoly trükk volt a helyére visszadugni. Amúgy a többi, még ép csatlakozójú modult sem volt valami könnyű. Ez egyik panel visszadugásakor például annyira meggörbült az alaplap, hogy szó szerint látszott a púposodása, amit aztán csak egy igen erőteljes rátámaszkodással sikerült orvosolnom.

   Ez itt az URH tuner, amiről most nem veszem le az árnyékoló lemezt. Mármint azért nem, mert ez tervbe van véve az ekkor még be nem mutatott RT6303S tuner boncolása kapcsán. Hogy ennyire nincsenek sorba téve a dolgaim, az engem azért nem szomorít el, mert bármit is szedjek szét, az a mindmáig rettenetes hosszúságú sorból mindenképp -1 tételt jelent.

   Ez pedig a négy, a nikotinködtől mára már kissé megsárgult forgatógomb, amiről azt tudom elmondani, hogy a hangerőt szabályzó szerintem minimum háromszor, de legalább kétszer ekkora kellett volna legyen.

   Hogy a végfok miért kapott Motorola TE1819 / TE1820 típusú tranzisztorokat, mikor a MEV szinte a teljes BD sorozatot - tudtommal jó minőségben - gyártotta, azt így hirtelen nem tudnám megindokolni.

   Ahogy ültem a készülék előtt, s a hátlapra csavarozott tranyókat bámultam, egyszer csak hiányolni kezdtem mellőlük valamit. Mármint miközben a melegedés megemeli a végfokozat alapjárati áramfelvételét (akár a menthetetlenül tranyó halált okozó hőmegfutásig), addig a kapcsolási rajzokban a két végtranyó bázisa között található hőfüggő elem (régebben termisztor, aztán dióda, végül tranzisztor) ezen hatás ellen dolgozik. Teszi ezt persze csakis akkor, ha szoros hőkapcsolatban van a hőmegfutástól védeni kívánt tranzisztorokkal.

   Mármint a rajzon szereplő VT17 jelű tranzisztor helye szerintem a hűtőbordán lenne. Ezt amúgy úgy szokták megoldani, hogy a végfokmodul szélén van egy "L" alakú fém, tipikusan alumíniumból készült közbetét, amihez a panel felől a tranyók csatlakoznak (természetesen VT17-el együtt), míg az "L" másik szára a tényleges hűtőbordához csatlakozik. Ennek a megoldásnak még az az előnye is megvan, hogy így a végfokmodul a helyéről kivéve is működőképes, tesztelhető, épp csak bőgetni nem szabad.
   A rajzon amúgy több hiba is van. Míg az egyik szerint a VR21-es ellenállás felső lábáról hiányzik a kötéspont (mármint az egészen biztosan össze van kötve VT17 kollektorával, addig a rajz szerint a VC42-es 10 pikofarados kondenzátor rövidre van zárva. A panel mintázata alapján VC42-vel amúgy VR41 van áthidalva.

   Ami ennek a készüléknek a legnagyobb hibája, az az URH sáv instabilitása, amit úgy kell érteni, hogy míg csak be nem melegszik, addig a rádió simán elmászik az adóról, ami nemcsak egy három havi átlagbérbe kerülő készülék esetében k*rvára idegesítő jelenség, de még egy párszáz forintos zsebrádió esetében is az, amiknek amúgy nem szokásuk ilyesféle hibát produkálni. Ez kérlek egy annyira durva hiba, hogy nem is lehet rá mit mondani. Hogy mit képes művelni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy miközben a fürdőszobában a négy megsárgult gombot mosogatva egy nagyon érdekes beszélgetős műsort hallgattam, a rádió egyszer csak sercegni és torzítani kezdett (magyarul elmászott a beállított frekvenciáról), majd ezt fokozva pofátlanul átugrott a szomszédos adóra, amin idegesítő kortárs komolyzene szólt. Én meg ugye tiszta mosogatószer voltam, meg persze a jelenség kapcsán k*rvára dühös is.

   Az AM vevő panelját oldalról tartó csavar fejének csak a fele fog. Ha nekem sikerül így egy konstrukcióm, azon nincs mit csodálkozni, de ha ez egy amúgy jó nevű gyárban is így van, na az azért már valahogy annyira szomorú...

   Hogy az alkatrészek szórását egy egész maréknyi trimmerrel kellett kompenzálni (lásd őket még az alaplapon is), az egyáltalán nem vet jó fényt erre a készülékre. Ez szerintem még akkor is igaz, ha néhány trimmer a vételi sávhatárok beállítására szolgál.

   A pirossal bekeretezett részen belül található két csavarral a hálózati kapcsoló pozícióját lehet az előlaphoz igazítani. Aki precíz munkához szokott, ilyenkor minimum egy "hogy mi van" kérdést megereszt.

   Gondolj bele, hogy kiadsz valamiért három havi átlagkeresetnek megfelelő pénzt, aztán mikor pusztán kíváncsiságból belenézel a dobozba, a fedlapot tartó egyik csavar így néz ki. Az a kis plusz a csavar hegyén, az annyira ott van... És akkor a többi hibáról még szó sem esett!

   Mikor ráuntam a receiver tartalmának nézegetésére, felraktam rá az alját tetejét, meg persze a gombjait is rátologattam, majd kiraktam az előszobába, pedig biztos volt benne még valami érdekesség, amit még nem fényképeztem le.

   Bár néhány napra levett a lábamról először a mosógép elvesztése felett érzett szörnyű fájdalom, majd némi lázzal kísérve a Covid elleni oltás is, ennek ellenére januárban minden különösebb erőlködés nélkül összehoztam 15 szétszedést! Ha valami csoda folytán egész évben sikerül tartanom ezt a tempót, akkor év végére úgy lefogynak a szétszedésre váró cuccaim, hogy alig marad belőlük valami.
   Mikor a sorokat rendezendő, kihúzogattam a mindenféle táblázatokból a már letudott tételeket, meglepve tapasztaltam, hogy a már megemlített, de szét még nem szedett tételekkel a 15-nek csak 8 átfedése volt. Ha ez egy általános értéknek tekinthető, akkor még két év kell hozzá, mire annyira lefogynak a hosszú évtizedek alatt felhalmozott cuccaim, hogy már keresgélnem kelljen valami addig még bemutatatlant. Te, hogy ezt az állapotot én már mennyire várom...

   Bár rezgett a léc, hogy aznap már nem csinálok semmit, épp csak felkészülök az új mosógép másnapi megrendelésére (ez mekkora feladat már...), ennek ellenére lementem a pincébe, s bár még a lakásban is akadt bemutatatlan magnó, ennek ellenére felhoztam ezt a kis lengyel csodát, ami remélem valóban az. Mármint azért döntöttem mellette, mert épp be kellett volna digitalizálnom a párom tornakazettáját, hogy egy mp3 lejátszón is tudja hallgatni. Persze feltehetnők a kérdést, hogy ezt miért nem az amúgy rendszerbe kötött Technics deckkel teszem meg, amire a válaszom az, hogy az a magnó még mindig hibás. Hogy mennyire kéne ide valaki, aki szeret magnókat javítani, azt inkább ne feszegessük...