Botorul azt gondolván, hogy előbb vagy utóbb, de idővel biztosan mindenhova odaérek, és az azért nem fog olyan nagyon sokáig tartani (hát persze...), a kiváló barátomtól kapott e-cigi, ahogy hazaért, egyből felkerült az előszobai polcra. Idővel eltűntek mellőle az olyan, a helyiség fényét igencsak hosszú ideig emelő tárgyak, mint mondjuk a furcsa formájú órás rádió, a Kenwood autórádió, vagy a motoros hajsütővas, így végül csak ez maradt itt, mint amolyan utolsó mohikán, pontosabban szólva a bemutatására váró kincs.

   Mivel tudtam, hogy a mai napra csak annyi lett beütemezve, hogy elkészítem ezt a néhány képet, majd nekiesek a lakásban újra eluralkodni látszó káosz eltűntetésének, már indultam is a kukák felé a hajszárító és az esernyő maradványaival.

   Nem anyám ül az ablakban, csak a minap kimosott nyári ingeimet napoztatom, mielőtt bekerülnének télire a szekrénybe. Ettől persze még úgy van, hogy anyám nemsokára ott fog ülni az ablakban, és persze addigra itt rendnek kell lennie.

   Míg a balra látható két anyagdarab az eltehető munkalapra való (por elleni védelmül), és azért nehéz őket összehajtogatni, merthogy körben gumírozottak, addig az ingek csak úgy egyszerűen maguktól állnak ellent a hajtogatásnak.

   Ahogy álltam a szobában, a csökkenőnek ugyan csökkenő tendenciájú rumlit bámulva, egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy a kicsi maci azt mondja-e a szürke plüssre mutatva, hogy ez a szamár folyton hülyeségeket beszél, vagy azt, hogy ez a hülye folyton szamárságokat. Azt viszont nem volt nehéz eldönteni, hogy sem ők, sem a mögöttük megbúvó Videoton receiver nem ide való.
   Mivel az említettek helyretétele végül csúfos kudarcba fulladt, mérgemben felhagytam mára a rendrakással, gondolván holnap is van nap. Ezt most azért engedhettem meg magamnak, mert a minap sikerült magamat ügyesen becsapnom. Mármint azzal, hogy bár anyám a telefonba azt mondta, hogy majd csak hónap végén érkezik, ami számomra - a rendrakás terén legalábbis - még egy hónap haladékot jelent, én azt mondogattam magamnak, hogy hétvégén, hétvégén jön, s addigra a szobában feltétlenül rendnek kell lennie, mire fel rendesen belehúztam.

   Ez a szintén e-cigihez tartozó valami még véletlenül sem az a tétel, mint amit az előszobából hoztam be. Mármint ezt a pincei vegyes tartalmú kosárból hoztam fel, mégpedig azért, mert ha kimarad a mai anyagból, akkor vagy írhatom bele utólag, vagy nyithatok neki egy új cikket.

   Mármint fel, és akkor előtűnnek azok a lyukak, melyekben valaha a különböző (vagy azonos) aromájú patronok voltak. A jobbra lent látható lyukba pedig magát az e-cigit kell beletekerni.
   Mikor a szétszedéssel itt, vagyis úgy nagyjából még sehol sem tartottam, akkor azt hittem, hogy ha mindkettővel talán nem is, de ezzel a dobozzal ma mindenképp végezni fogok.

   Erre fel szatyrában egy hatalmas dobozt cipelve megjelent a párom. A kezében tartott, meglepő módon azonos színű felsőt viselő plüssállatról nekem az LMBTQ jutott eszembe. Már eleve azon összevitatkoztunk, hogy maci-e, vagy inkább egy oroszlán. Amúgy persze nem ez volt a dobozban a lényeg.

   Hanem ez a kissé durcásan néző baba. Hogy egy ötvenes nő babákkal játszik, azt nekem azért nincs jogom megszólni, mert ugye nekem meg indokolhatatlan mennyiségű orsós magnóm van. A rádióimról már nem is beszélve! Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen egyiket sem szoktam bekapcsolni. Vagyis még csak nem is játszom velük.
   Na itt aztán el is akadt a nap szétszedéssel töltött része. Erre mondjuk nem annyira a baba volt az ok, mint inkább a ház már megint rendetlenkedő kapuja. Pusztán a változatosság kedvéért, most épp a nyomógomb nem érintkezett.

   Míg csak meg nem néztem közelebbről, úgy voltam vele, hogy ez biztos csak valami dísz. Mármint egyértelműen nem az, hanem egy apró LCD kijelző, mely alkatrész egy e-cigi dobozán történő szerepeltetése - mivel már nem dohányzom - számomra első, és még sokadik ránézésre is érthetetlen volt.

   Az LCD kijelző a kék háttérvilágításával mindössze annyit tud, hogy valamit négy négyzettel jelez vissza. Hogy mit, arra mondjuk nem jöttem rá. Mármint mégis mi a csudát tölthet a tápegység, mikor maga a cigaretta - amiben az akku van - rá sincs tekerve a csatlakozóra.

   Mikor már nagyon recsegett a doboz, de engedni persze még egy milliméternyit sem engedett, gondoltam mielőtt még rommá törném az egészet, teszek egy próbát a másik végével, mely kísérletem azonnali eredménnyel járt.

   Ami nincs meg, az a töltő (mármint a hálózati adapter), az illóanyagok tartájai (kapszulák), meg persze maga az e-cigi. Ami viszont megvan, az ez, amiről így hirtelen el nem tudtam dönteni, hogy mégis mi lehet a szerepe az adapter, vagyis az áramforrás és az akkumulátor között.

   Persze lehetne kísérletezni a feltöltésével, csak mivel az akku egyrészt pufi (mármint tisztára olyan, mintha fel lenne fúvódva), másrészt láttam már ehhez hasonlót az asztalomon lánggal égni, így inkább nem szórakoztam vele.

   Mivel az IC teljesen csupasz (mármint nincs rajta semmiféle felirat), így még csak esélyem sincs utánanézni, hogy mégis mi a csudát művel. Az addig rendben, hogy meghajtja a négypöttyös LCD kijelzőt, valamint a három LED-et is, meg persze a nyomógombokat is kezeli, de mindezt mivégre?

   Bár kezdetben úgy volt, hogy ennyi elég lesz mára (de csak mert már megint kezdett szétcsúszni a derekam), de végül erőt vettem magamon, majd kihúztam a sorból az e-cigit tartalmazó dobozt.

   Mármint ezt, amiről a mai cikk tulajdonképpen szólna. Ezt egy kiváló barátomtól kaptam ajándékba, egyrészt azért, mert volt valami baja, másrészt azért, mert ugye ilyet még nem szedtem szét.
   Ilyet amúgy nem játszunk (mármint az olvasókkal), mert ha mindenki elküldené a kedvenc akármilyét, ami neki már felesleges, és persze szeretné látni általam szétcincálva, akkor egyrészt úgy körberakná velük a posta a házat, hogy ki sem tudnék belőle menni, másrészt a szétszedéseket ebben az életemben már tényleg nem lenne esélyem befejezni.

   Mivel nemcsak a kupak van rajtuk, de még az azokat rögzítő matricák is teljesen épnek tűnnek, így ezek valószínűleg még sosem voltak használva. Ettől én még biztosan nem fogom kipróbálni, mert úgy érzem, hogy életem egyik sikertörténete volt, mikor sikerült lejönnöm a cigiről.
   Amúgy egyszerűen csak abbahagytam, mely hirtelen változás nem biztos, hogy jót tett a szervezetemnek. Az idegrendszeremnek, épp mint a bélműködésemnek, mondjuk biztosan nem használt. Már csak azért sem, mert amennyi mogyorót, gumicukrot, egyéb rágcsát a cigi helyett befaltam, na az biztosan nem volt egy egészséges húzás!

   Mint az a buborékolva csillogó löttyből kiderült, ez a kapszula valóban nem üres. Amúgy így működik az e-cigi. Mármint úgy, hogy egy izzószál elpárologtatja (atomizálja) a balra látható lötyit, aminek a füstjét aztán a delikvens belélegzi. Mondjuk ez mindenképp jobb megoldás, mint a hagyományos cigaretta, mert ebben az esetben legalább nem képződik kátrány.

   Ezt sajnos nem tudom megmérni, mert ugye a töltő kimenetéhez nincs mivel csatlakoznom. Mivel jelen sorok írásakor a töltő még mindig az előszobai polcon hevert (mit ne mondjak, nagy itt nálam a rend), kimentem érte, majd két bonctű segítségével rácsatlakoztattam a multimétert. Mint az a mérésből kiderült, a töltő a 4,15 voltjával egy kissé alulteljesíti a specifikációt.

   Ezt annyira nem szabad játszani semmiféle anyaggal, hogy arról igencsak durva történeteket tudnának mesélni az ujjaim. Mármint régebben, amit csak meló közben idegen mikrofont vagy hallgatót értem, azt mind kibontottam, s közben persze nem egyszer szenvedtem komoly bőr és húsfolytonossági sérüléseket.

   Bár nem az eredeti akkumulátoráról, hanem apukám labortápjáról indítottam, de a valószínűleg egyszerűen csak izzító betét attól még nekiállt atomizálni. Bár a füstbe már csak pusztán kíváncsiságból is beleszagoltam, de az szerencsére nem tartalmazott semmi olyat, amit megkívántam volna.

   Ez itt az akkumulátort tartalmazó rész alkatrészeinek felsorolása. Az akku menete (lásd balra) amúgy megegyezik a másikfajta e-cigi menetével. Mármint kipróbáltam, s rátekerhetőnek bizonyult.

   Bár ez a jelen képből már-már visszafejthetetlen, de attól még úgy van, hogy a tápegységen a LED a töltés kezdetekor piros, majd közben is piros, a végén viszont már zöld. Mivel nekem már eleve zölddel indított, így a már ki tudja mióta töltés nélkül ácsorgó akku mára már valószínűleg kakukk. Mármint már eleve meg sem indult irányában a töltés.

   Mivel a másik akkumulátoros részt nem bontottam szét, rátekertem a töltőre, majd egy órára bedugva hagytam. Mivel közben a LED fénye nem váltott át pirosra, így a töltés valószínűleg már eleve meg sem indult. Ezt később az akkun mért nulla voltos feszültség is igazolta.
   Amúgy persze ezt a töltőt is szét akartam szedni, de az apró fekete doboz olyan szinten állt ellen a lerombolására tett kísérleteimnek, hogy végül - még a magam számára is meglepő módon - kegyelmet kapott.

   Miután kikerültek az előszobába, a két dobozka sorsáról napokig nem tudtam dönteni. Míg a kicsi fekete egyértelműen a pincei "műanyag dobozok" feliratú kosárba való, addig a papírdoboznak - mivel az a mágneszáras oldalánál fogva könnyedén, pláne elegánsan nyitható - megpróbáltam találni valami célt. Mivel ez a célkeresés a közeli napokban már többször is majdnem sikerült, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy ezek ketten a pincébe csak valami nagyon lassan értek le...