Hogy semmi szükségem egy digitalizáló táblára, attól persze én még képtelen voltam otthagyni a szelektív gyűjtő mellett. Épp mint ahogy a mögötte megbúvó monitort, meg persze a balra lent látható lapostévét is képtelen voltam otthagyni.

   Hogy nem kéne minden szemétkupacba beletúrnom? Na ez mondjuk igaz, épp mint ahogy az is, hogy az eddig megélt néhány évtized alatt még nem sikerült megtanulnom ellenállni a kísértésnek.

   Majd még aznap délután elém került. Hogy már a pincében is van Kocher, az azért nem gátolt meg egy újabb példány megvásárlásában, mert mindössze 200 forintba került. Amúgy a körző és az aranyozott 3,5-ről 6,3-ra alakító is. Az USB töltő viszont ingyen volt. Mármint azt a digitalizáló tábla mellett találtam.

   Foltos az érintőlap egyértelműen a belefolyt víztől lett. Amennyiben szét tudom szedni annyira, hogy kitörölgessem belőle a felesleges vizet, akkor megteszem, de a foltossága engem amúgy nem zavar.

   Mikor a címkén szereplő adatok alapján sikerült rájönnöm egyrészt arra, hogy mi ez az izé, másrészt arra is, hogy nekem már volt korábban egy ehhez hasonló digitalizáló táblám, na akkor mindjárt megéreztem, hogy ennek ezennel annyi. No nem azért, mert az említett korábbi példányt nem tudtam használni (amúgy nem tudtam), hanem azért, mert ehhez szükséges egy toll is, ami nélkül használhatatlan.

   Mint ahogy mindennek, úgy ennek is van egy titka. Mármint a szétszedésének, amit ha nem ismer a boncmester, vagy nem jön rá, akkor csak úgy repkednek szanaszéjjel a lepattogzott műanyag darabkák! Már csak azért mondom, mert sikerült rájönnöm, hogy a balra látható vaslemezt a jobbra látható fekete műanyag lapból úgy lehet kivenni (persze csak a csavarok oldása után), ha épp az ellenkező irányba mozdítja az ember, mint ahogy az elsőre logikus lenne.

   A jelen készletből hiányzó (amúgy aktív) toll hegyének pozícióját a sok kis négyzet alkotta hálózat érzékelte. Aprítani amúgy azért aprítottam fel, hogy beleférjen a szemetesbe.

   Ez a kép úgy került ide, hogy mikor a pincébe levitelre váró alkatrészeknek az átlátszó dobozt kerestem, akkor azt itt találtam meg, párnákkal feltöltve. Már csak ebből is látszik, hogy nálunk a rumlinak nem szintje van, hanem megkapta helyette a "kilátástalan" jelzőt.

   A tehermentesítő tán soha többé nem kerül elő, a ferritcső felhasználásomról sem tudnék valami sokat mesélni, de a színes, pláne vékony vezetékek azért még kellhetnek. No nem mintha nem lenne belőlük rogyásig...

   Mivel az előző megállapításommal most valahogy nem voltam elégedett, ezért azonnal elkezdtem keresni valami okot a kábel elpusztítására, amit aztán a képen látható ragacs képében igencsak gyorsan meg is találtam.

   Bár mikor nekiálltam, akkor még úgy voltam vele, hogy semmi okom sem lesz megbánni az elpusztítását, ez a vélekedésem azonban hamarost megváltozott. No nem a már szétnyigázott kábelnek találtam utólag valami értelmes célt, hanem csak az erőlködés közben megnyomódott ujjaimat kezdtem el sajnálni.

   Az USB dugó széttrancsírozásának viszont nekiálltam, pedig ennek nem volt semmi értelme. Ha a dugó újrahasznosíthatónak bizonyult volna, akkor persze rá lehetne fogni, hogy azért csináltam, de persze nem újrahasznosítható...

   Maga a kábel viszont nagyon is jól jöhet, ha épp négyerű árnyékoltra támad szükségem. Hogy a pincében a kábeles dobozok el lettek barikádozva, ezért nem fogom tudni a megmentett kábelt a helyére betenni? Na ez mondjuk igaz.

   Épp mint ahogy az is, hogy ha sokat nem is, de azért ma is sikerült egyet előrelépnem. Már úgy értem, hogy nálam valami elpusztítása, az nem sajnálatos esemény, hanem egyenesen pozitívumként értékelendő!