Mikor a pincébe a két hangfallal leértem, majd komoly küzdelmek árán kinyitottam a magnós szekrény ajtaját, a látványtól hátrahőkölve azt voltam kénytelen megállapítani, hogy ezeknek a dolgoknak k*rvára nem itt, vagy ha esetleg mégis, akkor nem így kellene lenniük.
   Miközben a Terta 922-es az adott pillanatban már rég felboncoltnak volt tekinthető (vagyis a pince másik végén található polcon lenne a helye), addig a Mambó magnónak azért kellene innen kikerülnie, hogy legyen esélye szétszedődni. A minap amúgy még volt a tetejükön egy Tesla B70-es magnó is, csak azt már elraktam az útból.
   Mindeközben a két magnó közé rámolt, már rég bemutatott apróságoknak ugyan itt van a helyük, de csak ideiglenesen, míg le nem ürítek számukra egy újabb Salgó tornyot. Hogy a helyzettel most azonnal kezdenem kell valamit, és persze fogok is, azt az garantálta, hogy miközben a párom a kertben tevékenykedett, nekem még csak eszem ágában sem volt hozzá kimenni sarazni!

   Mivel többszöri nekifutásra valami csoda folytán végre nem felejtettem el, hogy a régebbi szétszedtem cikkek képeinek segítségével beazonosítsam a kapott és a talált lemezjátszót, a mai cikk témáját - mielőtt még lett volna pofám másképp dönteni - gyorsan kitettem a folyosóra.

   Majd a pincébe visszatérve kikaptam a szekrényből a már bemutatott Terta 922-est, a már szétszedett apróságokat átrendeztem balra, a magnóval pedig átsétáltam a számára kijelölt polcig.

   Sasszézás közben ugyan majdnem beestünk az innen nézvést bal sarokba, de végül mindketten megúsztuk az akciót. Természetesen egyből felmerült a kérdés, hogy a B70-est, no meg a régi konyhai rádiónkat vajon melyik hülye tehette ide?

   A három középmechanikás videótól balra látható Lyra táskarádióról időközben szerencsésen sikerült kiderítenem, hogy arra nemcsak úgy emlékszem, hanem azt már tényleg felboncoltam, vagyis végre azt is elcsomagolhatom. Hogy a folpackot nincs hol rátekerni? Most mond már...

   Ezt a kilincset a rádió alatt találtam, s azért indultam el vele a záras fiók felé, mert nem kellett a szobaajtó festésekor. Mármint az egyszerűség jegyében a cseréjük helyett inkább az eredeti zárat és kilincseket újítottam fel.

   Miközben a kilincsekkel nem jutottam el a sarokban elhelyezett fiókosig, útközben megtaláltam ezt a dobozt. No nem mintha szó lett volna az előkerítéséről, hanem csak úgy durván oda nem illő szereplőként ott volt az építőanyagos és szerszámos Salgó torony egyik polcán.
   Hogy mit rejt a doboz? Ha nem árulnám el, hogy ezek a formátlan valamik eredetileg plüssállatokat mozgattak, erre szerintem csak nagyon kevesen jönnének rá. Hogy ezek mégis mikorra lesznek felboncolva? Remélhetőleg hamarost, mert egyrészt már tényleg nagyon útban vannak (mármint azért, mert nagyon kevés a hely), másrészt csak fel kell már töltenem valamivel a farigcsálós cikkek között az adott pillanatban még mindig fennálló 43 hézagot. Hogy lesz mivel, az mondjuk eddig sem volt kérdés.

   Valahol van egy olyan cikk kezdemény, ami a "bóvli videójáték" címre hallgat, s amúgy valaha ezen videojátékok közül került volna ki az alanya. Hogy aztán külön írok-e róluk cikket, vagy az azóta már három (már ha tényleg csak annyi) játékot egybeveszem, azt még nem döntöttem el. Épp mint ahogy azt sem, hogy mi legyen a játékok alatt látható Compaq PC-vel. Mondjuk egyre inkább hajlok rá, hogy elbontsam, de csak mert el nem tudom képzelni azt az élethelyzetet, hogy szükségem legyen rá. Pláne nem is szeretném, ha ez bekövetkezne!

   Épp mint ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy ezt a szobai csobogót ne arra használjam fel, hogy a szétszedése közben bemutatom. Amúgy kell hozzá lennie valahol egy akvárium szellőztetőnek is, azt azonban az iszonyú kupiban már nem találtam meg.

   Ellenben a Karcsi barátom által elvágott lemezjátszót igen. Ha valaki nem látná, annak számára elárulom, hogy a mérleg bal széle alatt van, fekete fatapétával beborítva. Azt is ha elbontom, vagy legalább elteszem onnan valami még ennél is rejtettebb sarokba, hozzáférhető helyen lesz némi hely. Ez persze csak abban az esetben lesz igaz, ha a polc elé rámolt dolgokat is rendre eltakarítom.

   Mikor a fiókok tartalmának megtekintése kapcsán rájöttem (mondjuk eddig is tudtam, csak reménykedtem), hogy ezeknek az újabb alanyoknak a hangszórós szekrényben már nincs hely, mindjárt eszembe jutott az a tervem is, melynek keretében körmérkőzést rendezek a hangszórók között a bentmaradásért. Mármint amelyik annyira beteg, az repülne a kukába, hogy a maradéknak legyen hely.

   Bár a hangszórókat nem sikerült eltennem, a robotporszívót viszont igen. Hogy ebbe a fiókba inkább valami olyan való, amit sűrűn előveszek, vagyis hozzáférhető helyen kell lennie, az hiába evidencia, ha egyszer még nincs elég hely. Hej, ha én egyszer ezt a rengeteg sziriszart tényleg mind bemutatom...
   A gázpalack amúgy azon gondolatmenetet követve került a sorok közötti folyosóról a bal felső sarokba, hogy itt azért már tényleg közel nulla esélyem van rajta átesni. Hogy ami mögötte van, azt elbarikádozta? Hát ja, ez a pince idén még biztosan ilyen zavaros állagú lesz. Mármint ha minden igaz, és persze nem jön közbe semmi, akkor egy év alatt valószínűleg sikerülni fog annyira felszabadítani, hogy ha nem is lesz teljesen szabad a föld, de legalább mindenütt kényelmesen járhatóvá válik. Te, hogy ezt én már mennyire várom...

   Mikor ez a táp a sarokból előkerült, akkor részemről nagyon megörültem neki, mert azt hittem róla, hogy ezt emlegetem úgy, mint régiféle PC táp. Mármint a mindent tudó táblázat azon fülén, ahol a már megemlített, de szét még mindig nem szedett dolgokat tartom nyilván. Amúgy persze még véletlenül sem erről a tápról van szó, de egy kicsit azért legalább hasonlít.

   Konkrétan arról a tápról van szó, ami ezen a még több mint egy évtizede készült képen látható, mégpedig felül, a kép közepétől egy kicsit balra. Amúgy az itt látható tárgyak zömét már bemutattam. A nyomtató alatt látható PC mondjuk nem tudom, hogy hova lett. Mármint azután, hogy a pince kifestése közben sámlinak használtam. Ez amúgy még a pince lomtalanítása előtti állapot. (no nem mintha most nem lomok lennének benne) Még ott a bal sarokban valami fehér ajtós bútor, előtte pedig a még Pista bácsi által begyűjtött reluxa tömeg, ami természetesen egyetlen ablakunkhoz sem passzolt. Mindeközben a jobbról belógó téglavégeket egy korábbi akció alkalmával sikerült onnan eltűntetnem. A bakelitházas és a már majdnem daxli rádió viszont még mindig megvan.

   A mindenhonnan leesni akaró tartalék monitort betettem jobbra, majd amit csak értem, elkezdtem behordani a szekrénybe. Ide persze még véletlenül sem ezek a már nem igazán kellő kacatok valók, mint inkább az anyagok, amiket ugye már csak azért sem tudok szétválogatni, merthogy most még nincs hol. Mire mindent szétszedek, addigra annyi lesz belőlük, hogy szétválogatni nem lesz őket hova!

   A terv amúgy az (na ja, én, meg az én nagyszerű terveim), hogy a piros szatyor után látható Tesla táskalemezjátszó bemutatása után vagy a mögötte megbúvó filmvetítő, vagy a piros szatyor mögötti hatalmas gerjesztett hangszóró következik, és ha ezek közül legalább kettő elkerül innen, akkor ugye legalább az asztal síkjáig újra rendben lesz a padló. Hogy a székkel is be tudjak gurulni az asztal lapja alá (mármint beférjen a lábam), arról viszont még csak álmodni sem merek!

   Mikor a kertbe kinézve láttam, hogy Andi odakint még serényen tevékenykedik, magam is nekiálltam a dolgoknak. No nem kint, hanem a pincében. Nyitásképp tettem rá egy erőtlen kísérletet, hogy a földes cserepeket úgy helyezzem el, hogy azok ne legyenek útban (Te, hogy ez nekem mennyire nem sikerült...), majd mérgemben hasogattam egy hétre való aprófát.

   Mikor már a favágásra is ráuntam, kiszóltam a páromnak a kertbe, hogy ha nem indul meg azonnal, akkor lent fogom hagyni, mire fel undokul egyből befogott bokrokat metszeni, mondván az azért mégiscsak férfimunka. Pontosabban szólva, ha nem állok neki én, akkor sosem értünk volna fel.

   Végül persze felért a lemezjátszó. Hogy aztán a róla szóló rész lesz-e olyan érdekes, mint ami az előkerítéséről szólt, az ha minden igaz, akkor még ezen a héten kiderül. Mármint már megint találtam magamnak egy hatalmas adag szokásos adminisztratív feladatot, amit még a lemezjátszó piszkálása előtt mindenképp szerettem volna letudni.

   Amúgy ha a lemezjátszó jó, akkor elképzelhető, hogy szívfájdalom nélkül lecserélem rá a szekrénysorban őrizgetett Tesla NZC420-ast. Már csak azért is, mert ugye a SONY társa a csehszlovák erősítős változatnál jóval laposabb.
   Hogy szoktunk-e lemezeket hallgatni? Nos nem, így ez a cserélős projekt csak azért élvez némi prioritást, mert kellene a Tesla lemezjátszó helye. Mármint egy a helyére megálmodott fióknak, amiből persze lehet, hogy ebben az életemben már nem lesz semmi.

   Kezdetben azt akartam írni, hogy a sebességváltó gombhoz nem kell magyarázat, csak aztán beugrott, hogy a lemezjátszók köztudatból történő kikopása óta már felnőtt egy (ha nem több) nemzedék, aki nem tudja, hogy a kislemezek 45, a nagylemezek pedig általában 33-as sebességgel játszandók le. Mindeközben a "repeat" gomb valamit megismételne, a "play" indítja a lejátszást.

   Az "automatic size select" valószínűleg azt jelenti, hogy míg a 45-ös sebességet választva a kislemez átmérőjéhez igazodva kerül a helyére, mármint az indulási pozícióba a kar, addig a 33-as sebességet választva a nagylemez méretéhez igazodik. A "start / stop" gomb funkciója mondjuk egy kissé zavaros. Már úgy értem, hogy ha a play gomb indítja el a lejátszást, akkor a start gomb mégis mit csinál?

   Ahogy itt ültem előtte, s átszellemülten olvastam a feliratát, azt kellett megállapítsam, hogy végre van itthon egy kislemezhez való eredeti SONY közbetétem. Na jó, eddig is volt, épp csak nem tudtam róla, hogy van. Mondjuk magáról a lemezjátszóról nagyon is tudtam, épp csak arról nem, hogy a márkája SONY, ami ugye rettenetes trehányságra vall. Amúgy akad a polcon egy SONY TC-U5 deck, a szekrénysorban a SONY erősítő, és még a pincében is kell lennie valahol egy SONY casseivernek, bár azt a készüléket az utóbbi években mintha már nem láttam volna. Mondjuk a két BRG M8-ast sem találtam, padig ugye azok sem épp valami apró dolgok.

   Hogy a pickup megmaradt, abban komoly szerepet játszott ez a karrögzítő mechanika. Mármint a másik ehhez hasonló pincebéli lemezjátszón nem láttam, aminek persze ettől kaszál is a karja, miközben összevissza rakosgatom.

   Épp mint ahogy komoly karcokkal is, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy éveken át valami olyat tartottak a lemezjátszó tetején (villanymacska, porcelánhal, asztali öngyújtó), amit valaki valamiért egy kicsit mindig odébb tolt.

   Ez pedig itt már a fekete leves. Mármint ugye olyan nincs, hogy előbb vagy utóbb, de valami bele ne rondítana a képbe. Persze egy használt készülék esetében ez mondhatni szinte természetes alapállapot.
   Mert ugye itt is mi van? Egyrészt hiányzik a bal oldali lyukból a szinkront (jelentsen az bármit is) ki be kapcsoló kapcsoló, másrészt a kék csatlakozóból egyértelműen kiderül, hogy ez a lemezjátszó egy rendszer, vagyis gyári Hi-Fi torony része. Arról a tényről már nem is beszélve, hogy a jobb oldali lyukból hiányzik a hálózati kábel.

   Ez itt egy házi gyártmányú RIAA korrektor. Amúgy az én lemezjátszóm is ilyen volt. Mármint olyan, hogy építettem bele egy jobbféle RIAA korrektort, hogy ne az erősítőét kelljen használni. Már csak azért se, mert akkor még nem volt kész az előerősítő.

   Akarom mondani kettő, de csak mert a műveleti erősítő kettős tápról jár. Mivel az áramkör egy diódanégyessel kezdődik (lásd a jobb sarokban), ezért egyértelmű, hogy a lemezjátszóhoz kell egy hálózati trafó is. Mármint az nincs a dobozban.
   Épp mint ahogy zéner sincs a tápegységben, pedig abból szerintem mindkét ágba kellett volna egy-egy 12 (vagy 15) voltos példány, mert anélkül ez így csak egy (amúgy persze két) elektronikus fojtótrafó.

   A kép közepén a karcsapágyat látjuk, a közepén átbukó vékony vezetékekkel, balra pedig egy apró panelt, amiről az őt eltakaró árnyékoló lapot csak azért vettem le, hogy megnézhessem hová megy a készülék hátuljából kilógó vékony egy eres vezeték. Mint azt sejtettem, a fekete vezeték földelésre szolgál, vagyis belül az árnyékoláshoz van kötve.

   Ezt a dögunalmas alkatrészt már majdnem elfelejtettem megmutatni, de szerencsére idejében eszembe jutott, hogy ez itt azért mégiscsak a szétszedtem projekt. A panel pedig amúgy az előlap mögött volt.
   Miután a kiszedegetett dolgokat a helyükre visszatettem, menten azon kezdtem el törni az okos kis buksimat, hogy mi legyen. Mármint hogyan tovább? Végül úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a lemezjátszóval, bár a beindításához sajnos mindenképp elő kell túrnom egy hálózati trafót.

   A trafó kettős tekercseinek összekötéséhez kellett még két szál csupasz drót is, amiből természetesen szintén akad készleten, miközben főképp tranzisztorok alá való távtartóból (ez mire lehet jó...) is rendesen el vagyok eresztve.

   Bár a 230 volt most épp nem krokodilcsipeszben végződő műszerzsinórokon érkezik (Te, hogy ez milyen fura egy érzés...), de attól még ez a szabad szerelés is ugyanolyan életveszélyes mutatvány. Mármint elég ha csak egy kicsit elkalandozik a figyelmem, mondjuk kíváncsiságból ráfogok a trafóra, hogy nem melegedett-e túl, mire fel egyből kiderül, hogy még mindig ugyanolyan gyorsan tudok-e hálózati feszültség alatt álló tárgyakat letenni, mint még fiatalabb koromban.

   Mikor a lemezjátszót bekapcsoltam, természetesen egyből ledobta a szíjat. (lásd balra lent azt a vékony fekete sávot) Ez mondjuk még nem volt baj, mert miután a szíjat visszatettem, a tányér víg forgásba lendült, és még a sebességváltó gomb és a karlift is rendben működött.

   Ami viszont már nagyon rossz előjel volt, az a lemeztányér alól hallható, csak néha megszűnő folyamatos kattogás. Erről az derült ki, hogy a lemeztányér közepén található fogaskerék, valamint a jobbra látható nagy fehér társának találkozása okozta. Hogy mit műveltem vele, azt ugyan nem tudom, azt azonban igen, hogy az egyik családi átok többszöri hangos elkántálása után a kattogás egyszer csak végre abbamaradt.

   Miközben a kislemez kezdőbarázdájához nekem kellett odaigazítanom a kart, a nagylemezhez maga a lemezjátszó elektromechanikája is oda tudta tenni. Mint az balra látható, még megfelelő aljzatokkal ellátott összekötőkábelt is találtam.
   Hogy miért nincs videó a lemezjátszó működéséről? Nos azért, mert miközben ő nem volt hajlandó megszólalni, én megjavítani nem voltam hajlandó. Mármint már így is nagyon veszélyes művelet volt, mikor a lemezjátszó megfordításakor a csupaszlábú trafót odébb tettem, ezért nem mertem kockáztatni.

   Mivel sem megtartani, sem szétszedni nincs okom, ez szegénykém visszakerül a polcra, gondolván hátha egyszer még szükségem lesz valamelyik alkatrészére, és akkor csak odanyúlok... Te! Hogy nekem már mennyi ezen elv alapján félrerakott, pláne használhatatlan kacatom van... Mindeközben a kábelek a dobozon belülre kerültek, hogy ne legyenek útban.

   Annyira jó, hogy nemcsak a magnózáshoz, de már a lemezjátszózáshoz is van az asztalon néhány csak úgy hanyagul ottfelejtett hanghordozó (szalag és lemez), hogy ebből nem is tudom hogyan leszek képes kikeveredni. Már úgy értem, hogy az egyik tervem az, hogy a következőnek felboncolt tárgy is egy lemezjátszó lesz (azt mondjuk még nem döntöttem el, hogy melyik), csak az arról szóló cikket persze jóval odébbra fogom beszúrni.
   Hogy a már bemutatott lemezjátszót most azonnal visszaviszem a pincébe, az már biztos, azt viszont még szintén nem döntöttem el, hogy egyből felhozok-e helyette egy másikat, esetleg kiveszem a szekrénysorból a Tesla NZC 420-at, vagy mondjuk - természetesen csakis azért, hogy a szavamat ne álljam - közbeiktatok egy rakat más egyéb szétszedést. A logikus döntés persze az lenne, ha nyitásképp arra koncentrálnék, hogy a farigcsálós cikkek között még mindig meglévő 42 üres sort feltöltsem valamivel. Már úgy értem, hogy a cikk elején írt 43 lecsökkent 42-re, mikor ezt a cikket befejeztem.

   Mikor a lemezjátszót óvatlanul tettem ki az előszobába, mondván jól ellesz ott addig a két percig srégen is a cipőtartónak támasztva, míg én elhatározom hogy felveszem a cipőm és a pincejáró bordó kabátomat, bosszúból, hogy nem néztem rá a RIAA korrektorának tápellátására (ezt sejtettem hibának) leugrott róla a teteje, és még a gumitányérja is! Én meg (szintén bosszúból) azonnal leugrottam vele a pincébe, s bár az volt a terv, hogy beviszem egészen a sarokig, ez a tervem azonban a kupi miatt már megint nem sikerült...