Alább a szobám látható
(itt szedődnek szét a dolgok)

Ez itt a hifi torony. Ebben nincsenek szétszedésre váró dolgok. Persze ez így ebben a formában nem igaz. Ha egyszer hajlandó leszek rendbe hozni az előerősítőmet, majd jól bemutatom mi rejtezik a dobozban. Az után épített QUAD405-ös erősítőmben is találhatók elkerülendő, intő ellenpéldaként bemutatható momentumok. Lent - a fiókos szekrénykétől balra - egy Calypso M8 várja türelmesen, hogy végre a boncasztalomra kerülhessen. Balról nekitámaszkodik egy könyv amiből épp az előbb fűrészeltem le egy centit, hogy beleférjenek a lapjai a szkennerbe. Donka maci háta mögött a printerem látható, melyet már csak ide tudtam bezsúfolni. Kellett hozzá vagy tíz méter kábel. Mindeközben a képbe jobbról belóg az asszony lába.
Ez itt az ágyam fejrésze feletti rész. CD lemezek, könyvek, plüss állatkák. A hifi torony tetején a robot kutya elem híján csendben várja sorsát, mely mint az sejthető, a szétszedtem rovatban fog kiteljesedni. A hangkazetták alatt van még egy villamos kutya, mely valószínűleg szintén az előző sorsára fog jutni.
Íme az ágyam feletti falszakasz. Balra fent a tartalék hangfalaim. A hangváltójukat kellene kipofozni. Mármint a dobozból néhány erőteljes suhintással, majd valami hallgathatóbb megoldást választani. Alatta bekötött RT újságok, jobbra bekötetlenek, alattuk néhány CD-re írt film, melyet esetleg egyszer még látni szeretnék. Alul balra zenék, jobbra pedig elektronikai témájú könyvek CD lemezen.
Ez már itt az ágy végi sarok. A polcon könyvek, emléktárgyak. Sétáló CD játszó várja az elkerülhetetlen végzetét. A békától balra néhány régi HDD ücsörög rekeszében.
Az előszobába nyíló ajtó feletti rész. Ezermester újságok bekötve. Tartalék toner a HP nyomtatóhoz.
Az íróasztalom feletti polcok. Dönci a denevér mögött a magnósok évkönyve sorozat, alatta az RT évkönyvek, jobbra a fekete szürke sorozat, felül galaktika újságok, üres füzetek és mappák. Alul a műanyag tartókban mindenféle iratok viszonylagos szétválogatottságban, előttük további kacatok, melyeket hirtelenjében itt helyeztem el.
Egy áttekintő kép az asztalomról. A két hangfal között monitor, balra műszerek, tápegység. Lent éppen szkennelem a Rádiótechnikai zsebkönyvet. Jobbra a pofámhoz méretezett félliteres kávésbögre, mögötte kicsi szemetes doboz, hátul kicsi hangfalak éjszakai üzemre. Fa vödörben tollak, bonctűk, egy arasznyi hármas csigafúró és egy olló társaságában.
A szkenner munkában. Jobbra a még épp könyv, balra a már kitépett és feldolgozott lapok. Ez a könyv sajnos nem éli túl az operációt. A könyv fizikai halála számomra némi lelki fájdalmat jelent, valamint fájdalmamat csökkentendő öt centi szabad helyet a polcomon. A szkenner előtt az asztal lapján jól látszik az éveken át intenzíven folytatott barkács tevékenység nyoma.
Az asztalomtól jobbra eső rész. Itt most akad némi hely, ugyanis innen nem is oly rég vittem le úgy egy köbméternyi kacatot a pincébe. Fent maradék videó kazetták, alatta katalógusok, lentebb könyvek, előtérben két bemutatásra váró zsebrádióval, a bal oldali egy orosz amit én raktam össze. Még alább vegyszeres üvegek és multiméterek.
A fürdőszoba ajtó feletti rész. A felső polcon zsebrádiók várják sorsukat, egy Selga egy Philips és egy nagy Selga. Jobbra egy orosz elemes óra vár javításra, illetve szétszedésre. Az ajtó felett két csavarra akasztva kultúráltan lógnak a kábelek. A polcon - lomtalanítási tevékenységemnek köszönhetően - tágas hely látható, mely azonban igencsak sajnálatos módon folyamatosan fogyó tendenciát mutat.
Sarok jobbra fent. A már bemutatott Creative hangfal és az ő brutálisabb változata. Jobbra üres alumínium dobozok, melyekbe egyszer talán még építek valamit. Egy RF jelgenerátor volt tervbe véve, csak ugye ki tudja mit hoz a jövő.
Ez itt már a hátam mögötti szekrény teteje. Felül papír dobozokban szépen rendszerezett elektronikai lomok. A jobb felső doboz tetején egy fém dobozkába gányolt mikrofon látható. Be is van kötve a számítógépbe, és működik is. Balra egy szélharang, jobbra a szekrény ajtaját helyettesítő drapérián egy hatalmas plüss pók.
Az asztaltól jobbra lent mérőzsinórok lógnak az akasztókról kihasználatlanul. A szatyorban egy kávéfőző várja javítással egybekapcsolt szétszedtemes akciómat. Mindeközben a kiült székemen egy a párom által felvarrt pókhálós folt virít.
Az ágy vége lent. Az ébresztős rádió trafója zúg, azért lett kitámasztva a felső polchoz. Jobbra fénycsövek várják a csillár project beindulását. Még jobbra marcipános csokik dőlnek a HDD fiókoknak. Alatta egy mikrohullámú sütő kezelő része várja, hogy összeépítsem a vezérlendő részekkel. Lehet a mikrosütős projectet átadom valakinek, akiben több a lendület.
Ez mint az előző kép, csak most lejjebb. Néhány iskolai könyv, jobbra hangfal várja a kibelezést a Sokol projecthez. Alatta mini mélynyomó hangszóró, néhány bontott autórádió, majd tőlük jobbra Heuréka!!! Végre megtaláltam a fejhallgatómat. Lentebb még autórádiók. Fehér fiókban a Sokol project egy része. A nagy zöld doboz a woblerszkópom. Rajta - minő meglepetés - egy autórádió és egy rádiós óra készül unottan csavarhúzóim bágyadt döféseire várva a szétszedtem rovatba. A szkóp és az ágy vége között egy hatalmas vasdobozos modem billeg a hátul kilógó tápegységén. A sarokban denaturált szeszes flakon.
A hátam mögötti szekrény elhúzott függönnyel. Néhány papírdoboz. Ilyen dobozból egy hatalmas szekrényre valót hordtam le a pincébe. Úgysem nagyon barkácsolok már... Ha rám jön, akkor pedig itt van minden mindössze két emelettel lentebb a pincében. Két orosz, vagy talán inkább Litván oszcilloszkóp, meg egy magam építette HF millivolt mérő, balra rengeteg csavar szépen elrendezve műanyag dobozokba. Lentebb a rózsaszín dobozokban további elektronika kacatok. Ezek száma is erősen megfogyatkozott, majd újra felszaporodott a legutóbbi rendrakáskor. Voltak teljesen használhatatlan tartalommal bíró dobozok is. Például törött selejt ellenállásokkal és kondenzátorokkal, elégett tranzisztorokkal és integrált áramkörökkel teli doboz. Volt egy doboz hasznavehetetlen zárakkal telve, valamint volt egy másik is, amelyben talán nehezebb időkre félretéve egy liternyi kiégett üvegcsöves biztosítékot rejtegettem.
A képen látható két kis hangfal régen az asztalomon volt, de leváltottam őket. Jó hangúak, és jó rúgásúak is a szivacsos műbőr borításuknak köszönhetőn. Mágneses árnyékolás híján azonban szemet kevéssé gyönyörködtető szivárvány orgiát varázsoltak a monitoromra. A két kis hangfal egy mozdulattal üzembe állítható az alanti képen látható mélynyomó közepén található hatalmas fekete forgató gomb megtekerésével. A két hangfal között némi elemózsia, amit éppen most pusztítok el.
A levegő megmozgatásához márpedig membránfelület kell, ha a fene fenét eszik akkor is! A Deep blue see című filmet nézve éreztem, amint a tenger betör a szobámba, a Mátrix helikopteres jeleneténél pedig lobogott a karomon az ing. Szomszédjaim örömére nincs hűtőborda a végfokon, ezért csak addig tudok állatkodni, amíg le nem old a hővédelem. Balra lent egy UWERTURA sztereó orsós magnó várja az elkerülhetetlen véget, jobbra pedig egy 1 lóerős Bosch fúrógép jelzi a kíváncsiskodóknak, hogy itt kérem nagyban folyik a barkácsolás.
Az asztalom közepe szemből. A látható négy fiók eredetileg nem volt része az asztalnak. A felsőben szemetet tartok, ide szoktam fúrni faragni reszelni. Az alatta lévő csak egy ajtó, amely mögött további vegyszeres üvegcsék rejteznek. Még lentebb a felső Ikarusz buszajtó fogantyús fiókban mindenféle kábelek vannak. Az alsó fiókban pedig - minő meglepetés - további nagy rakás kábel található. A fehér fióktól balra látható kerítésfeszítő biztosítja, hogy lehetőleg ne dőljön össze az íróasztal, mikor épp felállok a lapjára, például egy könyvet levenni szándékozván a felső polcról. A jobb oldalon lent látható sérült fiók széle valamikor természetesen még megvolt, azonban egy erőteljes rúgással sikerült eltávolítanom. Ebben az alsó fiókban rejlik a Weller páka az ő trafójával.
Így néznek ki az asztal bal oldali fiókjai kihúzva. A legfelsőben reszelők fűrészek vonalzók tollak, valamint nagy mennyiségű fűrészpor található, ugyanis ide is előszeretettel szoktam szemetelni. Alatta papírok és a Miniplex a szükséges kismillió betétjével. Drótos fiók következik, méretre szabott blankolt végű ónozott huzaldarabkákkal, ugyanis utálom ha munka helyett mindenféle drótdarabok keresgélésével megy el az idő. Ragasztók tollak nyáklapok következnek. Legalul a nagyobb lélegzetvételű szerszámok találhatóak. Innen is lehordtam egy csomó mindent a pincébe. Másik satu, amerikáner, óriás reszelő, fúrógép, dekopír fűrész, gyalu...
Egy jellemző részlet. Az RT újságok tetején egy piros csipszes doboztetőben elemi darabjaira szedett hagyományos mechanikus vekker óra várja azt a pillanatot, mikor is rám tör az ellenállhatatlan vágy, hogy fogaskerekeket illesztgessek két réz lapocska közé.
Ez a rádiós óra is a szétszedtem rovatba való. Direkt erre a célra vettem a Verseny utcai piacon. Van benne rádió is. 200 forint volt, és egész délután jól elleszek a szét és összerakásával. Olcsó játék hülyegyerekeknek...
Az asztalom és a fal közötti hely. A számítógép ide került besúvasztásilag elhelyezésre. Nagy torony ház máshol már el sem fért volna a szobában. Picit előrébb húztam az asztalt, hátul pedig beletoldottam az asztal lapjába. Rácsukom a gépre az ajtót, ami némileg a hangokat is szigeteli. A gép háta az íróasztal háta mögött van. Igen érdekes mutatvány, mikor be kell dugni valamit a gépbe. Asszonyra mindig a frászt hozom, ha kinyitom a CD ajtaját, mikor éppen ott áll az íróasztal sarkánál, merthogy a CD ajtaja kilöki az íróasztal oldalára szerelt ajtót. Egyszer már magamat is sikerült megijesztenem, mikor egy CD írás végeztével éppen jöttem befelé a szobába, a Néró meg rám nyitotta a sütés végeztével a lemezajtót. A gép felett üresen tátongó konnektorok. Régen ez mind tele volt dugva! Régen az összes műszerem egyszerre az asztalon volt, a hifitoronnyal együtt.
Az asztal pult alatti része. Írógépszalagos dobozokból készült ellenállásokkal teli dobozkák. Nem kell keresgélnem semmit, mert minden itt van a kezem ügyében. Jobbra a piros dobozokban csavarok. Középen a fekete dobozban rendetlenség. A hirtelenjében sehová sem való dolgokat tartom itt. Ezek később a helyükre kerülnek, vagy akár a kukába. A pult lapja alatt egy kézi szkennerből kiszerelt fénycső látható, ami éppen csak annyi fényt ad, hogy lássam a gombokat a billentyűzeten. A lámpácska a balra látható hangfal tápegységéről üzemel, mégpedig anyag és energia spórolás ügyéből kifolyólag.
Az asztal pult alatti része balra. Mobil töltő. Segédanyag a szkenneléshez, tetején egy történelem könyvvel. Jobbra jó kis Panasonic telefon. Alul a már többször említett Sokol project, a saját dokumentációjába csomagolva, de már jórészt üzemképesen. Csak ki kell húzni a füzetet amin van, és már folytathatom is a szerkesztést.
Az asztal felső pultja. Bemutatásra váró szoba termosztát, ami kemény 50 forint volt a Verseny utcában. Tőle jobbra szobai ionizátor gyűjti a port, tetején egy félig már feldolgozott zsebrádió doboza hever. Jobbra egy szerencsemalac orra látható.
Asztal sarka fent. ADSL modem háttérben wincseszterrel. Az ágyneműtartót meg már nem is mutatom meg, mert nemrégen csináltam benne rendet, s így már nem is olyan érdekes...
Nem tudtam hová tenni ezt a hőmérőt. Hol a polcon hevert, máskor meg valahol az asztalon. Egyszer rendrakáskor mérgemben, hogy sehol sincs normális helye szegénykének, szóval egyszerűen ráragasztottam az ajtóra.
Ez a mai szerzemény, illetve újabb jövevény a szobámban. Hát nem egy plusz diszkontos digitális az biztos, de így talán érdekesebb is. Arra tökéletesen meg fog felelni, hogy lemérjem vele a konyhai melegfújó fogyasztását. A vége úgyis az lesz, hogy szétszedem.
Mondhatnánk mennyi kutyafüle van a szobámban, de nem! Kutya volna, ha volna neki füle. Csakhogy a kutya füle lemaradt. Vettem egy rakás agyagot a cserépkályha kiigazításához. A megmaradt anyagból gyurmáztam egy kicsit, majd ki is égettem a cserépkályhában. Később kifestettem, és még le is lakkoztam. Mindenesetre elmondhatom, hogy ezt én készítettem. Ennyit mára az agyagművesség területén elért eredményeimről.
Az asztali lámpám fényerő szabályozója éppen belefért az asztal sarkán található lyukba, ezért azonnal bele is csavaroztam. A kapcsoló gomb azért van leszedve, mert az erre járó gyerekek előszeretettel kapcsolgatták le s fel a lámpámat. Persze csakis akkor, ha éppen szükségem volt egy kis fényre. Azóta csak a lámpa tetején található kapcsoló működik. A dimmer felett a lámpa asztalhoz való csatlakozása látható. Eredetileg egy üreges fekete műanyag darab volt, de ezt egy morcosabb pillanatomban szétrúgtam. Keményfából készültem készíteni egyet, de mielőtt még nekiálltam volna a feladatnak, megvásároltam a képen látható mosógép motorra való ékszíj tárcsát, mégpedig a Verseny utcai piacon, komoly 20 forintos összegért.
A ruhásszekrény mindössze egy akasztó a fürdőszoba ajtaján. Itt kérem minden hely ki van használva. Persze a plafon például még teljesen üres, csak a csillár árválkodik rajta, de már be is iratkoztam egy levitáló tanfolyamra.
Íme az ágyam. Itt alszom, mikor elnyom az álom a szkennelés és a szétszedtem után, vagy akár közben.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.