Kézi szkennerek
(egy csapásra kettővel kevesebb)

Mivel a szobámban található tárgyak nem keltették fel az érdeklődésemet, ezért
lementem a pincébe. Persze a pincében sem jobb a helyzet, maximum ezeket
a tárgyakat nem láttam unalomig nap mint nap a polcaim szélein a puszta
létükért reszketni. Az orosz órástükör mindenképp megér egy misét, míg
a nyomógombos kézibeszélő végre valami olyan, ami rendesen össze lett
szerelve. Mindeközben a két szkenner teljességgel felesleges, vagyis
bátran elpusztíthatom őket. No persze nem mintha egyébként
félni szoktam volna szétszedés közben...

Először az egyiket találtam meg, majd lazán ledobtam a robogó ülésére.
Aztán ahogy a polcon turkáltam a lomok között, megint a kezembe került.
Még csodálkoztam is, mert mintha az előbb már egyszer odébb raktam volna.
Jól emlékeztem a dologra. Igaz pár perce még azt sem tudtam, hogy van ilyenem.

Ráadásul mindjárt kettő is! Élőben, úgy értem használatba véve, sosem volt ilyenem.
Mikor én szkennelésre adtam a fejem, akkor már rendes lapolvasó formára váltottak
a gyártók. Ez a kézi tologatós szkenner egy elég egy halott ötlet. Ha nem értenéd
mi ez, akkor elmondom, hogy ez egy olyan szkenner, amibe nem beleteszed
a papírt, és ő majd elintézi a többi dolgokat, hanem neked kell kézzel
tologatni a papíron a képen látható eszközt. Ügyes kütyü mi?

Tipikusan nem szabványos portra csatolható eszközök. Az egyiknek PS2-höz,
a másiknak viszont monitorhoz hasonlít a csatlakozója. Mindkét szkennernek
saját kártyája volt, ami persze sosincs az eszköz mellett a kukáspiacon.
USB előtti vad idők voltak ezek ha mondom!

Levágtam a kábeleket. Ezek mennek egyből a szemetesbe! Szóval az ember megvett
egy ilyen szkennert, és nem csak úgy rádugta a gépre, hanem előtte még be kellett
szerelni az eszközhöz kapott egyedi illesztő kártyát is, ami persze semmi máshoz
nem volt jó. Nekem szerencsém volt, az első szkennerem ugyanis már SCSI
csatoló felületű volt. Mondjuk az igaz, hogy egy kóbor meghajtón kívül
semmi más SCSI eszközöm sem volt. Az SCSI kábel amúgy már csak
egymagában vastagabb volt, mint ez a két kis fonnyadt együttvéve.

Ugyan az egyik Genius, a másik meg Qtronix, de a forma ugyanaz. Nem dereng,
hogy valaha is láttam volna ezektől alapvetően eltérő formájú kézi szkennert.
Néhány éve szinte tele volt ilyenekkel a piac. Mindig jól megnéztem őket,
s mint az látható, kettőt el is hoztam. Vagy ki tudja honnan vannak...

A Geniusnak hatalmas íves gombja van, a Qtronixnak meg nagy kerek.
Működés közben a sötét színű plexi alól fény dereng.
Ez nem dereng, hiszen élőben sosem láttam,
viszont jól belenéztem a dobozokba.

Beteszem őket a színes plexi feliratú fiókomba.

Levágtam a kábeleket, közben meg ott volt a végükön állatkodásomtól
mindössze néhány centire a csatlakozó. Ej, de sajnálom...

Belülről is azonos a felépítményük.

Először is valamivel meg kell világítani a papírt.
Az egyik masina LED-ekkel oldotta meg, a másik pedig fénycsővel.

Először azt hittem, ezek itt a LED-ek, de aztán mégiscsak felvettem a szemüvegem.
Szóval ezek itt még csak a LED-ek soros áramkorlátozó ellenállásai.

Így világít a LED sor, bár nem nagyon látszik.
No de majd én mindjárt megmutatom!

Tessék!

Megvan világítva a papír, toljuk felette a szkennert. A haladás mértékét pontosan
vissza kell jelezni az elektronikának. Erre a feladatra szolgál amit a képen látunk.
Ez alapvetően egy gyorsító áttétel, amit a szkenner hasán található gumigörgő hajt.
Mi toljuk a szkennert, a görgő forgatja az áttételt, az áttétel végén ott van az a
lyukacsos tárcsa, ami pontosan olyan, mint amilyet az egér golyója forgat.

Nyikorog kicsit, de hát öreg a szentem...

Ez meg itt a szeme.
Ezen az optikán keresztül vetül rá a kép a CCD érzékelőre.

Az áttétel elemei kiszerelve. Mondhatnánk, hogy értelmetlen,
de aki az ezermester újságon nőtt fel, annak mindenre van ötlete!
Például rászerelem ezeket, és még egy hosszú görgőt, mondjuk bármire.
Meghajtom a lyukacsos tárcsát egy kismagnó motorjával. A két egymás mellett
lassan forgó gumihengerre ráteszek egy orvosságos üveget, amiben homok és persze
a homokkal csiszolandó tárgyak vannak. Aztán elfelejtkezem a dologról egy időre.
Az üvegcsében a homok bőszen teszi a dolgát, csiszolja a, a mit tudom én mit...

Az optikából a CCD-be érkező jel a szürke kábelen jut be az elektronikába,
aki ettől teljesen összezavarodik, majd ijedtében átküldi az
adatokat a dróton a PC-ben található kártyába.

Ez a CCD. Ilyen van videó kamerában is.
Az persze két dimenziós, ez meg ugye csak egy.
Vagyis ez az érzékelő csak egy vékony csíkot lát a világból.

Mivel az egyik IKEA-ban vásárolt fiókos akármire lencsék címke került, gondoltam
kiszedem innen ezt a picinyke optikát. Mint látható, ő ezt nagyon nem akarta!
Apró darabokban sikerült ugyan lefarigcsálnom róla a műanyag burkolat
felét, de ennyitől még esze ágában sem volt kijönni a helyéről!
Bezzeg ha azt szerettem volna, ha nem mozdul el...

Közmondások ide vagy oda, mindig a puszta erő győz.

Mivel a szkenner tulajdonképpen lát, aljas módon odatettem elé a szerszámokat,
majd megkérdeztem tőle: Na! Tudod-e kicsim, hogy most mi következik?

Éppen ugyanolyan darabokból áll, mint a másik.

Viszont ennek az optikáját - mivel ezt bilincs fogta - könnyedén ki tudtam szerelni.

Unalmas panelek, és még csak nem is mind, mert ez így hiányos.
Eredetileg volt benne még egy panel, amit csodák csodája elhasználtam.
Ez egy nagyfeszültségű tápegység panel (transzverter) a szkenner fénycsövéhez.
Az asztalomra készült belőle egy lámpa, amolyan háttérvilágítás félének.

Itt van ni!

Egy apró fadarab, telefonzsinór, telefonfülke kézibeszélő zsinór védő spirál,
szkennerbe való fénycsőtáp. Mindez az egyszerűség jegyében
a PC-hez való kishangfal dugasztápjáról járatva.

A fénycsőre átlátszó slag van húzva, nehogy összetörjem.
Nem is rossz a fénye, bár valami okból sosem használom.

Ez a rengeteg erű árnyékolt kábel biztosan kelleni fog, de akkor majd nem lesz!

A színes drótokat kiszedtem a burkolatból, mert ugyan van egy asztalfiókra való
szép színes drótom, de ha 25 centi zöld kellene, akkor biztosan nincs elég hosszú.

A másik kábel belülről kicsit más. Ennek csak néhány ere volt árnyékolt.

Nem volt szívem veszni hagyni a színes drótokat...

Ez a kép csak azért készült, hogy ne mindig csavarok legyenek az utolsó fotón.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.