A pincei vegyes tartalmú dobozaim kiborogatása nemcsak azért vált aktuálissá (megjegyzem már hónapok óta így áll a helyzet), mert ez a kettő megtelt, hanem azért is, mert mikor keresek valamit, olyankor hiába tudom, vagy sejtem, hogy van, nem találom meg, mely helyzet minimum k*rvára idegesítő.
   Hogy most így hirtelenjében mit keresek? Egyrészt azt az ékszíjat, amit nem is oly rég termeltem ki egy mosógépből, másrészt egy olyan, kb. 10 centi hosszúságú, masszívnak tűnő csövet, aminek pontosan 10 milliméteres (vagy könnyedén azzá tehető) belső átmérője van. Míg az ékszíjról biztosan tudom, hogy van (ha csak az előkerülésekor valamiért ki nem dobtam), addig a keresett csődarab létezésében csak reménykedni merek.
   Ezeken felül, mikor ebben a pincében kell egy darabka drót, na olyankor hiába tudom, hogy valahol van (mármint itt), sosem találom meg, mire fel a fáspincében, vagyis itt is nyitni fogok egy drótos dobozt.
   Hogy meddig jutok ezzel a dobozborogatós projekttel, azt persze most még nem tudom, de ahogy magamat ismerem, nemcsak ez a két doboz lesz kiborítva, hanem úgy nagyjából az összes (mármint vegyes tartalmú), amit csak érek!
   Nyitásképp azt a dobozt kezdtem el keresni, amibe a múltkori válogatáskor azok az alkatrészek kerültek, amiket akkor hirtelenjében sehová sem tudtam tenni. Mármint nem volt a kezem ügyében számukra feliratozott doboz.

   Doboznak mondjuk nem doboz, hanem vödör, de ahogy idetettem, ez bizony azóta is ugyanúgy porosodott a polcon, pedig lehet, hogy van benne valami, ami épp nagyon kell valamelyik projektemhez. Na ezért kellene elsődleges cél legyen az anyagok szétválogatása című projektem, amivel most még nemhogy sehol sem tartok, de jelen pillanatban még csak esélyem sincs nekiállni, pedig már mind az első, mind a második előkészítési fázis lefutott.

   A kék dobozba kerülteket persze majd átviszem a lomos pincébe, de az azért nincs akkora mennyiség, hogy számottevően képes legyen javítani a helyzeten. Márpedig a nyitóképen szereplő két papírdoboz tartalmát - lehetőleg még ma - úgy kell szétszortíroznom, hogy a belőlük sehová sem illő alkatrészek úgy férjenek bele az átlátszó vödörbe, hogy arra visszaférjen a teteje.

   Miután a bojlerből kiszedett nagy kerek tömítést a gumis dobozba hajítottam, mindjárt megéreztem, hogy kénytelen leszek nyitni egy (esetleg két) új gumis dobozt is. A fenti kettő ezekhez történő hozzáválogatásáról már nem is beszélve! Mert ugye a keresésekor úgy azért nagyon nehéz megtalálni valamit, ha három különböző helyen is kutakodnom kell.

   Először az egyik dobozt borítottam bele az irodagépből megmaradt kedvenc csavarválogatós tálcámba, mire fel egyből előkerült a keresett ékszíj, amire az esztergához építendő áttételhez lesz szükség. Miután a nagyja dolgokat a tálcából elrámoltam, a következő vegyes tartalmú doboz beleborítása következett, amivel persze ugyanígy cselekedtem.

   Ha nem is volt egyszerű, de végül meglehetős szaladgálás bevetésével odáig jutottam, hogy a tálcában már csak az apróságok maradtak. Ami dobozokat közben csak elővettem, mivel mindig került beléjük valami még, azokkal a nagyja dolgok kiválogatásának végére úgy körbevettem magamat, hogy már-már mozdulni sem tudtam tőlük!

   Amelyikre csak rá kell csukni a fedelét, majd vissza kell tenni a polcra, azzal az ehhez szükséges hajolgatáson és nyújtózkodáson felül nincs gond, de amibe már nem fér, na azokkal a dobozokkal mindenképp kezdenem kell valamit. Épp mint ahogy azokkal is, amikben alig van valami. Ilyen doboz például a tolózáras, amit valószínűleg egyesíteni fogok a bútorzárassal. Erre már csak azért is szükség van, hogy legyen helye a mostanában született kupakos doboznak.
   Hogy minek gyűjtök kupakokat? Nos azért, mert ezekből csodás színes műanyag alátéteket lehet esztergálni. Már persze csak akkor, ha az eszterga forgását sikerül végre lelassítanom, mely projekthez most még ugye csak az ékszíjat találtam meg.

   Ezt a csodálatos kialakítású fatömböt szerintem még apukám készítette (legalábbis úgy emlékszem, hogy az ő egyik pincei dobozából került elő), de azt, hogy mire szolgált, na azt sajnos már sosem fogjuk megtudni...

   Ebben a lemezdarabban tudod mi az érdekes? Nos az, hogy bár a képe megvan az emlékezetemben, vagyis amint megláttam, egyből felismertem, azonban ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani, hogy miből termeltem ki.

   Bár a vegyes tartalmú dobozokból előkerült csavarok szétválogatásával még sehol sem tartok (a nagyobbakat mondjuk már betettem a helyükre), de attól még fogtam és összeborítottam a tálcába két vegyes szöges doboz tartalmát.

   Mivel a gumis dobozzal végül tényleg semmit sem tudtam kezdeni, ezért átmentem a lomos pincébe, lecibáltam a polc tetejéről egy méretes lapra hajtogatott dobozt, visszaformáztam, és még feliratot is tettem rá.

   Bár a nap zárásaként nekiálltam a tömegből kiválogatni a fa és lemezcsavarokat, majd egy kicsit még a metrikus csavarok kicsipegetésébe is belecsaptam, de végül kénytelen voltam feladni, mert megéreztem, hogy a széken az ölemben a tálcával történő görnyedés kezdi kiakasztani a derekamat. Az meg ugye nagyon nem lenne jó, ha egy hónapig újra (mármint ez már többször is előfordult) hanyatt fekve bámulnám a plafont. Szóval most egy kicsit pihentetem ezt a projektet, valamint ezzel együtt természetesen a derekamat is, aztán majd visszatérek rá mikor úgy érzem, hogy a megroppanásom nélkül megtehetem. Vagy úgy lesz, hogy mikor majd télen majd minden nap lejövök fáért (mármint tüzelőért), akkor majd bele belecsapok a dobozok kiborogatásába is. Az okozott kupit persze ettől függetlenül el kellene tűntetnem, nehogy még megakadályozzon egy másik projektet. Hogy mégis melyiket? Nem mindegy... Csak semmi se legyen hozzá útban!

   Mivel a dobozborogatás egyik nem titkolt célja az, hogy találjak egy darabka 10-es belső átmérőjű csövet az épp nagyban készülő esztergaátépítős projekthez, gondoltam ha már turkálok, akkor előszedem a direkt a géphez félretett motort is, amit amúgy nem is oly rég termeltem ki egy kerek Hajdú mosógépből.
   Hogy ez így azért még nagyon nem egy eszterga? Ez mondjuk igaz, de akinek van szeme hozzá, az simán belelátja! Amúgy az alsó két tengelyt szeretném egy rájuk húzott épp méretes csővel összefogatni.

   Ez egy másik tengely, amire bár találtam illő csapágyakat, csakhogy a vége (mármint a jobb oldali) nem passzol a tokmány tengelycsonkjához. Ettől persze még jó tudni, hogy egy esetleges igény esetén ilyenem is van. Amúgy részben ez is célja ennek a borogatós projektnek. Mármint az, hogy legyen valami fogalmam a felhalmozott anyagkészletemről.

   Ez itt egy 250-es MZ-be való csapszeg, amit még egy korábbi turkálás alkalmával tettem be abba a dobozba, amiben a lomos pincéből a tűzifásba áthozandó apró alkatrészeket gyűjtögettem. Mármint itt, vagyis a fáspincében a szekrény aljában vannak a motoralkatrészes dobozok, ez meg ugye egyértelműen azok valamelyikébe való. A készülő eszterga tengelyére persze nem, mert egyrészt túl nagy benne a lyuk, másrészt ez az anyag valószínűleg van annyira jóféle acél, hogy még egy nap alatt sem fúrnám át.

   A változatosság kedvéért ez itt már a lomos pince, konkrétan a magnós szekrény előtti hely. Akarom mondani, hely az épp nincs. Illetve hej, ha itt egyszer rend lesz, akkor tuti, hogy abból az alkalomból pezsgőt fogok bontani!
   Bár nagyon is tudtam, hogy mi fog következni, de attól még teljesen elveszve ácsorogtam a szemétkupac előtt. Mármint ha a fene fenét eszik, most akkor is az a rész jön, hogy a balra látható három műanyag, majd a jobbra látható hatalmas papírdoboz tartalmát szép sorjában kiborogatom.
   Miközben épp nagyban gyűjtögettem a felvázolt feladathoz az erőt, természetesen végig az járt a fejemben, hogy mekkora barom vagyok. Mármint azért, mert ha az utóbbi időben letudott rengeteg apróság helyett mondjuk a bal sarokban látható Compaq PC-t bontom el, aminek már sikerült letudnom a CRT monitorát, akkor úgy egy arasznyival nagyobb lenne a hely. Ha meg az innen nézve balra lent nem látható Dédi csöves bolgár rádióját is elpusztítottam volna, akkor már valósággal táncolhatnék! Ha az Orion 449-es rádiót elbontom, akkor belépni lenne könnyű, mert nem akadnék egyből bele. A szintén Orion AG 604-es helyére pedig lazán odaférnének azok a papírdobozok, amiket nem győzők kerülgetni, illetve annak függvényében odébb rakosgatni, hogy épp hol vannak útban. Amennyiben végre lefényképezném a puzzle dobozokat, és persze el is ajándékoznám őket, akkor még le is tudnék ülni! Mármint a kirakós dobozai most épp a pincei székemen foglalják a helyet. A lábam mondjuk nem férne be az asztal alá, mert ott meg egy szovjet filmvetítő és egy hatalmas gerjesztett hangszóró várja, hogy végre megtekintsük a belsejüket. Ehhez képest az egyik következő szétszedésem egy tapipad lesz, ami olyan lapos, hogy akár könyvjelzőnek is használható lenne.
   Mivel a látvány egyrészt taszított, másrészt épp egy darabka csövet keresek, harmadsorban pedig mert csöves dobozom már van, így elindultam felkutatni. Tudni mondjuk tudtam, hogy hol van, épp csak felirat nincs még rajta. Hogy még el is volt barikádozva, az ebben a pincében annyira természetesnek mondható állapot, hogy nekem sokszor már fel sem tűnik! Tulajdonképpen inkább azon szoktam meglepődni, mikor valami nem. Mármint azon, ha csak úgy belépek, odanyúlok, és ott van amit épp nagyban keresek. Na ez mondjuk valami k*rva ritkán szokott előfordulni!
   Az sajnos sokkal sűrűbben, hogy valami úgy el van torlaszolva, hogy még csak nem is látom a betűket az amúgy már feliratozott dobozokon, mire fel elindítottam az 1673-as, fehér polcos áthelyezéséről szóló projektet, amitől idővel - mert nem haladt - visszavettem a számot. Ez a jelen cikk írásakor aktuális dátumhoz képest már négy hónapja volt, mely idő alatt - mint az sejthető volt - még semmiféle eredményt sem sikerült elérnem.

   A csöves dobozzal kapcsolatban viszont voltak sikerélményeim. Mármint ami apró csődarabot csak magam körül láttam, melyek persze mind azzal a felkiáltással lettek a polcok szélén, vagy akár más kacatok tetején elhelyezve, hogy idővel ide bekerülhessenek, na azok közül amiket csak láttam, mindet betettem ide!
   Hogy olyan cső még véletlenül sem volt a dobozban, mint amilyet épp nagyban keresek? Most mond már... Egyszer persze rend lesz, és nem ám csak itt, hanem az összes általam uralt helyen, csak addig még rengeteg dolgot kell elintéznem. Mármint tárgyat elbontanom, elcserélnem, elajándékoznom.

   Bár ez nem volt egyszerű, de végül azért sikerült hozzáférnem a "kerek" feliratú fiókhoz. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a fiók feliratának van kerek formája, hanem úgy, hogy főképp kerek és hengeres idomokat tartalmaz. Azért jogos a "főképp" jelző, mert az idők folyamán került bele más is, mely bigyókat persze idővel majd ki kell közülük szedegetnem. Ebben a fiókban például vannak bilincsek is, hiszen azoknak is íves a formája, mely alkatrészeknek a szomszéd pincében már van egy saját dobozuk.
   Hogy ebből a rumliból - rendrakás közben - csak valami eszement szaladgálást bevetve fogok tudni kiszabadulni? Hát ja. Bár már nagyon vágyok rá, hogy végre ott tartsak, de azért félek is tőle egy kicsit.

   Épp mint ahogy a hatalmas műanyag doboz tartalmát kiborítani is féltem, aztán meg olyan jól elvoltam a lomok visszarakosgatásával, hogy mire észbe kaptam, hogy fotózni is kéne, addigra már majdnem minden a helyére került. Na jó, akkor nem a helyére, csak vissza a dobozba. Ezt persze a másik két műanyag dobozzal is eljátszottam. Közben végig, hogy valami eredménye is legyen a bigyókkal történő zörgésnek, mikor olyat láttam, aminek már van saját doboza, és ahhoz még hozzá is férek, azokat az alkatrészeket zömükben félrerakosgattam.

   Egy újabb nyomós (amúgy persze szívós) ok a dobozok kiborogatására, illetve az eszterga forgásának lelassítására, a képen látható majdnem új Orion porszívó csőcsatlakozási problémája. Mármint az, hogy a lakásban található Hajdú porszívó csővége majdnem jó bele, épp csak egy millimétert kéne belőle leesztergálni, hogy passzoljon a lyukba. Vagyis hiába van itt ez a porszívó (a mellétett cső amúgy nem a sajátja, ezért nem passzol hozzá), valamint hiába van a kissé elvékonyítandó csőcsonkból egy plusz példányom, mégsem tudom a helyzetet rendezni, mert ha még sikerülne is valami csalafinta módon befognom az eszterga tokmányába az ahhoz képest túlméretes csődarabot, akkor sem tudnék vele mit kezdeni, mert a nekinyomott kés egyből elolvasztaná. Na most addig meg, míg csak a lehetőség meg nem teremtődik, addig itt lesz útban a lomos pince polcok közötti folyosóján ez a hatalmas papírdoboz, benne a porszívóval.
   Mindeközben balra a Weimar rádió várja, hogy végre alaposan megbökdössem a csavarhúzómmal. Mögötte egy Videoton daxli van. A Weimar tetején meg egy vezetékes telefonok tulajdonságinak meghatározására szolgáló műszer. Mindezek mögött egy Tesla B100-as magnó várja, hogy végre elbontsam. Szóval elvagyok. Mármint igencsak durván, mondhatni még hosszú évekre látva boncolnivalóval.

   Ezt az amúgy ingyen felkínált orgonát persze nem azért nem fogadtam be, mert már amúgy is minden projektemmel el vagyok maradva, csak egyrészt a mérete miatt ez aztán már tényleg nem fért volna be sehova, másrészt a súlya miatt mozgatni sem lettem volna képes, így végül elvitte helyettem valaki más.

   Épp mint ahogy ventilátorból is komoly túltengésem van. A motorjának újrahasznosítására mondjuk volt egy ötletem, de végül inkább nem hoztam be. Mármint az utcánk végében található szelektív gyűjtő mellől. Mármint azért, mert a szintén onnan behozott LCD monitor és lapostévé is még mindig az előtérben várják, hogy végre rájuk vessem magam. Én meg ugye pláne, mert az ősz lévén nemsokára lehozandó virágládák helyén ugyan mit keres egy tévé, meg egy ócska monitor? És még annyi ilyen kérdésem van, hogy abba már-már belefulladok...

   Ezt a rollert speciel azért nem hoztam el, mert attól, hogy csak úgy egyszerűen ott van, illetve jelen esetben kettétörve hever az utcán, attól ez még más tulajdona. Ez mondjuk nem mindenkit zavar, maga a roller viszont igen. Mármint hallottam egy olyan történetet a piacon, hogy mikor az illető háza előtt már a harmadik hülyegyerek esett át a járdán keresztben leparkolt rolleren, kik közül az egyik a saját lánya volt, természetesen az okostelefon nyomkodása közben, az akadályból a facebook okozta révületben semmit sem látva, akkor elkezdte őket behajigálni a kukába. Mármint a rollereket, nap mint nap, ahányat csak a járdán talált, mind bevágta a szemközti gyártelep utcán tartott nagy szemetes konténerébe, aminek a rollereket szolgáltató cég biztosan nagyon örült.

   Mindeközben a szerző a mikrofonokat vágta be abba a fiókba, amin telefon mikrofonok a felirat. Kutakodásaim közepette találtam még egy a laptop állvány lábainak megtámasztásához épp méretes szögvas darabot, egy műszercsavart, és még egy elektromágnest is.

   Ez itt a korábban látott hatalmas papírdoboz tartalma, jórészt már kirakosgatva, csak úgy egyszerűen a doboz mellé a földre. Mire ezeket a kincseket a dobozba visszapakoltam, akkorra újra tudatosult bennem, hogy az anyagok szétválogatása című projektem tulajdonképpen nem is lesz annyira bonyolult, épp csak el kell előtte pusztítanom egy csomó mindent, hogy legyen helyem egyrészt válogatni, másrészt szétpakolni a dolgokat.

   Hogy merre láttam, arra persze már nem emlékeztem, mire fel a dobozok egy műanyag ládába kerültek. A húsdarálóból bontott áttételes motort pedig teljesen egyértelmű, hogy csak a kupac díszítéséül hajítottam a tőle teljesen idegen halmaz tetejére. Na jó, a motorhoz csatolt áttétel műanyag házban van, de ez azért még nem szabadna ok legyen egy ekkora kaliberű trehányságra.

   Épp mint ahogy annak sem szabadna oka legyen a polcok közötti már-már járhatatlanul keskeny hely, hogy a már ki tudja mikor bemutatott tus még mindig a fiókos szekrény tetején heverjen, mire fel már kaptam is fel. Hogy nem fért bele a fiókba? Most mond már... De legalább cserébe megtaláltam azt a görbe csövet (lásd a fiók elejénél), ami épp passzolt az eszterga tengelyeire. Ezt persze onnan tudom, hogy a zsebembe egy 10-es fúrót - mint próbadarabot - rejtve jöttem ide.

   Sajnos nemcsak a fotón, de a valóságban is nehezen olvasható az új gumisdoboz felirata. Arról már nem is beszélve, hogy így hirtelen azt sem tudtam, hogy tegnap hova tettem a dobozt.

   Hogy a tengelyek mégis mit keresnek a bádogos páka és a vízmérték mellett? (mármint ez itt egy szerszámos polc) Nos erre az a frappáns válaszom, hogy csak itt találtam olyan mélységű helyet, amire egyrészt szabadon odalátok, másrészt bőven van olyan mély, hogy a tengelyek ne lógjanak bele a közlekedési útba.

   Ez pedig a fáspincében frissen fellelt két műanyag doboz, melyeknek ugye épp az előbb nyitottam egy ládát odaát. Már csak ebből is látszik, hogy nem tévedtem, mikor az előbb azt állítottam, hogy ez a rendcsinálós projekt egy durván túlméretes szaladgálásba fog fulladni.

   Bár magam is láttam, hogy erre szó szerint nulla esélyük van, de attól még bőszen mondogattam a gumibigyóknak, hogy bele fognak férni az új, a réginél kétszerte nagyobb dobozukba.

   Hogy a csapszeghez megtaláltam a bronzperselyt, abban az a furcsa, hogy meg mernék rá esküdni, hogy a 250-es MZ csapszege és hajtókarja között nem bronzpersely, hanem görgős kosár van.

   Bár még igencsak messze a rend, pláne bőven van még mit szétválogatnom, de attól én még egy kicsit összébb toltam a dolgokat, mert már nagyon rossz volt nézni a kupit. Ez biztos, mert már olyan régóta nézem, hogy tulajdonképpen ezzel telt az egész életem. Akarom mondani, mint ahogy azt korábban megálmodtam, időközben már lett is a fáspincében egy drótos dobozom. Hogy nem ez lett az egyetlen újabb doboz, arra ékes bizonyítékkal szolgál a következő kép.

   Mármint ez, amin az látszik, hogy a szerző kénytelen volt újranyitni a kisebbik gumis dobozt, mert ugye a nagyba nem fért bele az összes gumibigyó. Ha már így alakult, akkor úgy döntöttem, hogy a nagy dobozban a nagydarab gumik lesznek, míg a kicsiben az aprók. Mivel a fáspincében csak ilyen kicsi dobozoknak van hely, ezért az aprógumis doboz itt marad, a nagygumis pedig átkerül a lomos pincébe. Hogy onnan aztán már tényleg csak ez a doboz hiányzott? Hát ja...

   Már csak ezt a néhány dolgot kell eltennem, és már végeztem is! Legalábbis a mai napra, mert ugye a pakolászás közben eszembe jutott, hogy a múltkor találtam valahol egy amolyan utolsó vegyes tartalmú dobozt. Persze mindig ezt mondom, de az a doboz akkor már tényleg nagyon a rumli végének tűnt. Hogy mégis hol van? Mit tudom én... Mire fel mérgemben feladtam mára a pakolászást.

   Búcsúzóul még szétválogattam a vegyesből kigyűjtött műanyag tipliket. Mikor eközben rájöttem, hogy ezek közül két doboz tartalma - egy rózsaszín dobozt felszabadítandó - összevonható, épp csak kellene hozzájuk az az osztódoboz, amit a minap láttam valahol, de most persze semerre sincs, annyira, de tényleg annyira megmérgesedtem, hogy legszívesebben földhöz vágtam volna valamit.

   Mivel az előbbi képen látható helyszín alatt ez van, így komolyan rezgett a léc, hogy a születőfélben lévő kupakos doboz lesz az áldozat (meg persze én, akinek az akció után össze kell szednie a kupakokat) mire fel inkább elmentem fűrészelni.

   Mármint ki a talált "S" alakú csőből az egyenesnek tűnő közepét, amit aztán menten rá is próbáltam a születőfélben lévő sebességváltós eszterga tengelyére. Bár a rézcső erősségének tekintetében vannak kétségeim, de most így hirtelen nagyon úgy néz ki, hogy jó lesz. Épp mint ahogy az is jó lesz, ha valamelyik nap újra lejövök, mégpedig megkeresni a remélhetőleg valóban utolsó vegyes tartalmú dobozt, aminek ha szétválogatom a tartalmát, akkor onnantól már tényleg csak az a kupi van (mármint a vegyes tartalmú dobozok mélyén), amit újólag hozok létre, az azért meg már csak kezelhető lesz valahogy.

   A minap a piacon vettem egy kesztyűt, mert a lenti fapakolós már elszakadt, s mivel épp nyitva találtam, vettem a kínai boltban egy tokmányt is. Míg a három 6201-es csapágy az esztergához kell, addig a kerékagyra is van egy felhasználási ötletem. Ezek a kincsek persze nem egyetlen nap alatt gyűltek össze. Már csak ebből is sejthető, hogy ezt a dobozborogatós projektet - épp mint ahogy annyi másikat is - egyáltalán nem kapkodom el.

   Íme a mai ebéd (persze volt belőle még két tányérral), ami az elkészülte után még nagyon nem így nézett ki! Ez amúgy tasakos leves, borsóval, bébi répával, valamint grízgombóccal feldobva. Főzés után a tűzhelyen hűlve, ahogy volt, a gombócok a leves összes, de tényleg az össze levét felszívták! Szóval ez most úgy ilyen, hogy tányéronként rá kellett borítanom egy pohár vizet. Ettől eltekintve nagyon is jó lett, pláne a grízgombóc állaga sikerült finomra és könnyedre.
   Mivel a leves zöme víz, gondoltam csak nem üli már meg a gyomromat annyira, hogy ne tudjak miatta lemenni a pincébe, legalább két órára, hogy végre sikerüljön valami látványos eredményt produkálnom. Már úgy értem, hogy amit eddig műveltem, azzal nagyon úgy néz ki, hogy csak a rumli szintjét sikerült emelnem.

   Hogy a tűzifapakoló kesztyűnek még csak esélye se legyen elkeveredni, egy olyan helyet találtam neki (mármint nem most, hanem még valamikor évekkel ezelőtt), ami egyrészt szem előtt van, másrészt ritkán járok arra, harmadsorban pedig már-már elbarikádozhatatlan. (lásd a lécek és a plafon közé gyűrt kesztyűt)
   Ahogy itt álltam, kezemben az új kesztyűvel, a tranzisztorizált Terta rádiót bámulva, egyszer csak kezdett gyanús lenni a mögötte megbúvó hely. Bár mára már csak nagyon halványan, de azért még dereng, hogy ezen a ponton egyszer már rendet vágtam. Sejtésem szerint itt kell lennie a szelénes doboznak. Már csak azért is, mert azt az utóbbi időben semerre sem láttam.

   Nyitásképp - egyből a rádió mögül - egy kesztyűk feliratú doboz került elő. Ha ebben kesztyűk vannak, márpedig miért ne azok lennének, akkor annak nagyon fogok örülni, mert a kesztyűs fióknak - mivel barkácsolás közben szinte mindig hordok cérnakesztyűt - már nagyon megfogyatkozott a tartalma. Amúgy persze kimosom őket, majd újra bevetem, de sok lesz közülük szakadt, amiket aztán anyám a telken tűntet el, mondván ott még jó lesz neki valamire.

   Nemhogy kesztyűk vannak a dobozban, de még egy olyan kesztyű is akadt benne, mint amit a minap vettem a piacon. Már csak ezért is szükség van a dobozborogatásra. Mert ugye ha mindig mindenből veszek újat, pedig amúgy van itthon belőle, az idővel oda fog vezetni, hogy minden egyes dobozom megtelik.

   A potya cérnakesztyűknek persze örültem, s menten fel is töltöttem velük a már erősen megcsappant tartalmú fiókot. Hogy a kesztyűknek talán nem egy fiókban kellene foglalni a folyton kevésnek bizonyuló helyet, az ugyan egyértelmű, épp mint ahogy az is, hogy még nincs rend. Ékes bizonyíték erre, hogy az előbb csak úgy egyszerűen kíváncsiságból a fiókokat kihúzogatva, nemcsak egyben láttam biciklihez való alkatrészeket, miközben azoknak van az előtérben egy saját polcuk. Hogy találtam féktárcsát, pedig az én bicajom hagyományos kétpofás felni fékes, az mondjuk nem lepett meg, mert még emlékszem rá, hogy az elbontott tartalék bicikli tárcsafékes volt. A lámpák tömege viszont komolyan meglepett. Épp mint ahogy az is, hogy van egy defektjavító palackom.

   Bár a szelénes doboz létének ténye nem ért meglepetésként, az viszont már igen, hogy két dobozra való is foglalja belőle a helyet. Ezeknek annyira, de annyira a lomos pincében lenne a helyük, a többi elektromos alkatrész között, hogy tényleg csak azért nem viszem át őket, mert odaát már negatívba fordult a hely. Mármint nemcsak úgy egyszerűen nincs, hanem mindenütt van valami, ahol semminek sem szabadna lennie.

   Itt a fáspincében annyira azért nem rossz a helyzet, de azért itt is előfordul, hogy csak úgy egyszerűen fel van dobva valami a dobozok tetejére. A tipliket persze majd még össze kell rendeznem, csak kerüljön már elő hozzájuk a minap valahol már látott rózsaszín dobozokba készített osztódoboz.

   Míg a bútorgörgők megvásárlására emlékszem, addig a szerszámtartókéra már nem. Hogy mennyi ilyen bigyó lehet még körülöttem? Gondolom nem árulok el vele titkot, ha azt mondom, hogy több ilyen felsorolós szétszedtem cikkre való. Már csak ezért is át kell néznem a dobozaimat, hogy melyikben mi van.
   Az előbb például beraktam a rugós dobozba egy marék rugót, ami úgy nagyjából üresnek bizonyult. Mármint alig hempergett a doboz alján néhány rugó, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy dugig van. Ez az állításom valószínűleg igaz is volt, csakhogy nem a pincei, hanem a lakásban lévő rugós dobozra, amit az odafenti dobozborogatáskor kénytelen voltam kettéválasztani. Mármint egy kicsi és egy nagy rugókat tartalmazó dobozra.
   Mikor úgy érzem (ez de gyakran van...), hogy itt aztán tényleg sosem lesz rend, olyankor mindig azzal szoktam magamat vigasztani, hogy megtekintem ami már elkészült. Most épp az első, a második, majd a harmadik csavaros dobozoknak szánt polc megtekintésével próbáltam magamat egy kissé jobb kedvre deríteni.

   Miközben a pinceajtó előtti linóleumra a biciklis ládát kicibáltam, óvatlanul sikerült megtekintenem az egyik utolsónak megmaradt vegyes tartalmú zugot, melynek anyagkészletére egy külön projektet fogok indítani. Ez annyira így van (megjegyzem már hosszú évek óta tervezgetve), hogy ez a feladat még bele is lett írva a restanciás táblázatomba.

   Hogy a lábpumpa, a Hajdú porszívó, a géplámpa, a lapos Videoton rádió, az audió mérőműszer, a légtisztító, a laptop, a sárga villogó és az öngyújtó mikor fog sorra kerülni, azt azért nem tudom megmondani, mert egyrészt ugye fogalmam sincs, másrészt az adott pillanatban a táblázatban (ezekkel együtt) 239 tétel szerepelt. És ezek még csak azok, amiket voltam oly kedves felírni.

   A szerszámos és a biciklis láda viszont már kerekesítve lett, mert különben még felszántották volna nekem a pincében a laminált padlót. Hogy így könnyebb őket húzni, mint még kerekek nélkül, az meg pláne jól szokott esni!
   Hogy miért vettem elő a biciklialkatrészeket tartalmazó ládát? Nos azért, mert mielőtt még Balázs Laci szomszédom megajándékozott volna az apró faesztergával (amit ugye azóta is elszántan módosítgatok), már volt egy eszterga építős tervem, amit arra alapoztam, hogy az akkus fúrógépről levett tokmányt épp fel tudtam tekerni egy olyan tengelyre, ami valaha egy bicikli kerekében teljesített szolgálatot. Hogy akarok-e belőle csinálni valamit, vagy sem, az most olyan mindegy (amúgy ehhez a projekthez vettem a jelen cikk keretében korábban mutatott kerékagyat), de ha már pakolok, akkor ugyan kerüljön már elő az a tengely is. Mármint azt sem láttam már hosszú évek óta.
   Turkálásaim közepette, mikor valami olyasmi került a kezembe, ami nem oda való (jelen esetben a biciklis ládába), akkor azt vagy félretettem, vagy egyből elsétáltam vele a helyéig. Már persze csak akkor, ha volt neki olyan. Az egyik ilyen helyretétel közben elkezdtem keresni azt a papírdobozt, amit utolsónak sejtek, mint vegyes tartalmút.

   Hogy ez nem az, na abban egészen biztos vagyok! Vagyis ez csak úgy mellesleg került elő. Akkor ennyit mára arról, hogy emlékei szerint a szerzőnek már csak egy vegyes tartalmú doboza van. Amúgy terveim szerint - ha már előkerült - akkor ez a rengeteg szeg is ki lesz válogatva a csavarok közül.

   Miközben nagyban a bicajos ládában turkáltam, s ami csak a kezembe akadt, azokat a tengelyeket rendre belepróbálgattam a jobbra lent látható tokmányba, de persze egyik sem passzolt hozzá, hirtelen eszembe jutott, hogy valamikor korábban már nyitottam egy fiókot az eszterga alkatrészeinek. (lásd már oda is téve a láda tetejére) Hogy a keresett tengely ebből sem került elő? Ez itt kérlek a sztenderd állapot. Mármint az, hogy semmi sem ott van, mint ahol keresem.

   Cserébe viszont - minő csoda - megtaláltam a sárga fúrógép tengelycsonkjába passzoló balmenetes 5-ös csavart. Hogy ez az alkatrész most már nem kell semmire? Hát ja. Mármint időközben más módon készítettem el a nyeles tokmányt.

   Mikorra ráunok az ücsörgésre, addigra általában annyi olyan bigyó kerül elő, amit el kell vinnem a helyéig (már persze ha van neki egyáltalán olyan), hogy szó sincs róla, hogy csak ücsörögnék. Most például (természetesen a kismillió apróságon felül) egy strandszivacs került elő a pince mélyéről, mikor a farakásra dőlve vizslattam a polcokat, hátha ott hever valahol az utolsónak gondolt vegyes tartalmú doboz. Mindeközben a nápolyis vödör olyan apróságokkal telt meg, amiknek a lomos pincében a helyük.
   Hogy szó szerint vödörszám viszem a mindenféléket innen oda, onnan meg vissza, és ennek semmi látszatja sincs? Ez annyira igaz, hogy ha nem tudnám (mert látszani ugye még nem igazán látszik), hogy ha lassan is, de azért már fogy a rumli, akkor még képes lennék és feladnám.
   Itt aztán azon kezdtem töprengeni, hogy ha a rendcsinálást nem is szabad feladnom, de attól még van egy csomó olyan dolog, amit tetszik vagy sem, el kellene végre engednem.

   Az egyik ilyen tétel a jelen polc alatt porosodó Simson, a hozzá tartozó tartalék gumikkal együtt. Ha csak ez utóbbiaktól megszabadulnék végre, a helyükre simán beférnének azok a biciklihez való alkatrészek, melyek most a fáspincében található nagy barna szekrénykomplexum fiókjaiban foglalják a helyet.
   Hogy a felesleges biciklialkatrészeket is el el kellene végre engednem? Hát ja... Csak ez ugye számomra, meg persze az összes többi tárgymániás gyűjtögető ember számára, valahogy annyira nehéz...

   Hogy ezzel is meglegyek, áthoztam a vegyes apróbigyós vödröt a lomos pincébe, majd a tartalmát hozzáöntöttem a két műanyag dobozban található hasonszőrű társaikhoz. Ez a képen ugyan nem látszik, de attól még sikerült, bár be kellett hozzá vetnem a dobozrázogatás ősi varázslatát. Ha meg már úgyis itt voltam, elkezdtem keresni azt a vegyes tartalmú dobozt, ami az emlékeimben él.

   Bár magam is meglepődtem a tényen, de a képen látható barna papírdobozok zöme üresnek bizonyult. Míg kettőben főleg PC-be való ventilátorok voltak, addig a harmadik lakottban azok az apróságok, amiket épp nagyban kerestem.

   Mármint ezek, amiket ha szétválogatok, akkor ugye már nem találhatok belőlük többet. Ehhez persze még hozzájön a fáspincében található maréknyi vegyes csavar, meg a szöges ládika is, de aztán már tényleg vége!
   Valahol itt kezdtem el úgy érezni, hogy valószínűleg újra sikerült tévednem egy jó nagyot. Mármint azért, mert amiket az utóbbi időben elbontottam, na azoknak a bigyóknak a maradványai még nem lettek szétválogatva anyagokra és elektronikus alkatrészekre. Én legalábbis nem emlékszem rá, hogy ezt megtettem volna. Ettől persze még bármi lehetséges...
   Ha csak óvatosan is, de körbepislogtam, hátha találok még néhány vegyes tartalmú dobozt, de csak az a vödör került elő, amit a lakásból legutóbb lehoztam. Mondjuk az összes kupacnak nem ástam le az aljáig. Ez persze majd még meg fog történni, csak nem most, hanem valószínűleg az előkészületek az anyagok szétválogatásához három című felsorolós pakolászós cikkem keretében, amit amúgy bár már megnyitottam, de ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani, hogy meddig jutottam vele. Mármint nem a pakolással, mert azzal láthatóan semeddig, hanem az arról szóló cikkről nem tudom, hogy mi van benne.

   Bár ez valószínűleg nem segíti a projektjeim haladását (mert ugye most már tényleg csak az hiányozna, ha nekiállnék ücsörögni), de ha nem is volt egyszerű, végül azért csak sikerült felszabadítanom a széket.
   Egy újabb apró érdekesség, hogy közben előkerült a már ki tudja mióta nem látott, rozzant állagú, német nyelvű, Skoda szervizkönyv. Na ez se volt semmi eset! Mármint nem a megtalálása, hanem az elkeveredése. Mikor valaki elkérte, s a könyvet a pincében még meg is találtam, gondoltam mínusz egy! Vagy elviszem, vagy feladom postán, vagy eljön érte aki kérte. A dolgok úgy alakultak, hogy az utóbbiról lett volna szó, csakhogy addigra (ez lehetett úgy két nap) a könyv már el is keveredett. Mivel itt lent találtam meg, ezért egyértelmű volt, hogy valahol itt kell lennie, de persze semerre sem találtam, mire fel elkezdtem átnézni a két pince közötti folyosószakaszt. Útközben ugyan találtam könyveket (nagy a rend na), de persze egyik sem a Skoda szervizkönyv volt. Bár úgy derengett, hogy nem vittem fel a lakásba, de attól még ott is megtekintettem a fellelési helyeket. Mármint azért, mert derengett valami olyasmi tervem, hogy a könyv elajándékozása előtt azért még belelapozok. Mármint annak ellenére, hogy egy szót sem tudok németül.
   A keresett könyv amúgy látható is, mégpedig a kettővel fentebbi képen, a piros puzzle dobozok és a rátett barna között. A könyvet már több mint egy hónapja ígértem el, csak aztán, mivel nem találtam, nem válaszoltam a kérőlevélre. Most meg már annyira szégyellem magam miatta, hogy azért nem válaszolok. Amúgy épp így vagyok a puzzle dobozokkal is. Mármint azokról meg kéne egy kép, hogy mifélék, amivel már hónapok óta adós vagyok.

   Na az hogy a p*csába lehet, hogy az odaát látott, és persze keresett dobozt itt találtam meg? Mármint azt, amit a jobb alsó sarokban látunk, s amúgy magam készítettem belőle osztásnak egy csomót a rózsaszín dobozokba.
   Így utólag, mármint írás közben belegondolva, ez valószínűleg úgy történhetett, hogy több ilyen félretett osztódobozom is van, mégpedig különböző helyszínekre szétdobálva.
   Ahogy itt álltam a dobozok előtt, egyszer csak beugrott, hogy adós vagyok két dobozfelirattal. Míg az egyik az LCD kijelzőket tartalmazó, a balra láthatókhoz hasonló papírdobozra való, addig a másik felirat témáját - mire ideértem a szövegben - már rég elfelejtettem.

   Mivel ez már többször is megtörtént, ezért egyrészt van idelent egy csomó biankó (értsd betűk nélküli) dobozfeliratom, másrészt gondoltam előkapok az irodaszeres részlegből egy cetlit, amire aztán felírom, hogy milyen feliratokat kell kinyomtatnom. Egyrészt csak A4-es lapot találtam, meg persze csak karcosan fogó tollat, másrészt miután ennek ellenére sikerült vele a papírra felvésnem, hogy milyen feliratok kellenek, a cetlit sikerült valahol elhagynom.

   Épp mint ahogy az előző helyszínt is, visszatérve végre az utolsónak gondolt vegyes tartalmú doboz szétválogatásának nemes feladatához. Bár elsőre nagyon úgy tűnt, hogy a feltűnően vegyes tartalom miatt ez csak nehezen fog menni, de mire észbe kaptam, addigra alig maradt a dobozban valami.

   A mai napi etap zárásaképp, de tényleg csak azért, hogy ebbe is belekapjak, átborítottam a tálcába a főképp szegeket rejtő doboz tartalmát. Erre azért volt szükség (mármint a belekapásra), nehogy még nekem a szeges doboz úgy találjon maradni a polcon. Mármint szétválogatatlanul.

   Mivel holnap érkezik a család, így kénytelen leszek tartani minimum egy nap pihenőt, de aztán tényleg rá kell vetnem magam a feladatra. Mármint azért, mert a háttérben annyi minden másba is belekaptam, hogy most már aztán tényleg ki sem látszom belőlük.

   Számomra kissé ugyan gyanúsnak tűnik az a megállapításom, de attól még most így hirtelen nagyon úgy néz ki, hogy mégiscsak valós tény, miszerint ez itt az összes szegem. Persze biztosan akad belőlük mindenfelé még néhány zacskóval (például zárszeg), dobozzal (kék fejű szeg), de azok már feltételezhetően egyneműek, pláne nem ennyire rozsdásak. Bár ennek semmi értelme sincs, hiszen az éves szögfelhasználásom erősen konvergál a nullához, de ennek ellenére én azért bőszen tervezem ezeket a rozsdás szegeket a csiszolómalomba beszórni.
   Hogy a csiszolómalom még csak mint elképzelés létezik? Hát ez az! Mármint ez az egyik olyan tény, ami afelé hajt, hogy ami csak a megvalósítás útjában áll, azt mind befejezzem. Mármint nemcsak a csiszolómalom, hanem úgy nagyjából az összes építős projektem útjában áll a még mindig meglehetős kupi. Egyszer persze minden projekt véget ér. Már ha él odáig az ember, aki csinálja...
   Részemről reménykedek benne, hogy fogom látni forogni a csiszolómalmot, fogok tudni sebességet váltani az esztergán, meg ki tudja mennyi csoda van még, amiket eddigi életem folyamán megálmodtam, de ez elkészítésükig valahogy még sosem nem jutottam el.

   Amennyiben ebben a tempóban haladok a csavarválogatással, akkor ez a projekt sem lesz meg ebben a hónapban, pedig még csak negyedike van. Mert ugye most is félbehagytam. A vegyesből ugyan már kiválogattam a szögeket, a fa és a metrikus csavarokat, csakhogy ezek további szétválogatása, pláne a maradéké még hátravan.
   Amennyiben a holnapi napot nem viszi félre valami, akkor vagy korábban jövök le, vagy kicsit tovább maradok, mert már kezdenek zavarni a mindenféle szétszórt dobozok. Mármint például az eszterga átépítésében, mely projekthez most épp azt sikerült kitalálnom, hogy nyitásképp a csapágyházakat építem meg.
   Mikor ezzel megvoltam (mármint a kitalálással), mindjárt rájöttem, hogy talán nem akkor kellene porolnom a fúrással, fűrészeléssel és csiszolással, mikor egy csomó csavaros doboz hever szanaszéjjel, pláne nyitottan. Mondjuk a már szétválogatott csavarok dobozain sincs fedő, de azok úgy vannak a polcban, hogy nem igazán száll beléjük a por. Amik meg széjjel vannak hagyva, azok meg eleve olyan szemetesek, hogy azoknak egy kevéske por biztosan nem fog ártani.
   Aztán ahogy itt az ajtóban ácsorogtam, kezemben morzsolgatva azt a zacskót, amibe a tervezést megkönnyítendő a csapágyakat és az alátéteket rejtettem, oda odasandítva jobbra az esztergára, ha nehezen is, de végül azért csak felmerült bennem a kérdés, hogy amíg csak le nem vettem a gépről a főbb méreteket, majd meg nem határoztam a hiányzókat, addig ugye pontosan milyen helyre is szeretnék én csapágyházat faragni? Majd csak kialakul valahogy, bíztatta magát a szerző, majd rácsapta a pinceajtót erre a dobozborogatós projektre.

   Ez itt még nem a vége, hiszen egyrészt a zéger gyűrűket és a távtartókat még ki kell szedegetnem a maradékból, másrészt a már kiválogatott csavarok, anyák és alátétek még nincsenek a számukra feliratozott dobozokba széjjelszortírozva, ami amúgy szintén babra, de nem kis munka.

   Pláne olyankor nem az, mikor mondjuk a szerencsére meglehetős mennyiségben rendelkezésemre álló 6-os csavarok nem akarnak beférni a dobozukba. Kezdetben úgy volt, hogy a tömegből a csúnyább csavarokat kiválogatva, azok átkerülnek az egyik szortiment üres rekeszébe, de mivel már így sem fértek el (de csak mert kevés volt a csúnya csavar), a csúnyák helyett végül a tőcsavarokat tettem külön. Ezzel persze nincs semmi baj, csak el ne felejtsem, hogy hova tettem át őket.
   Bár úgy szerettem volna, hogy mikor legközelebb lejövök, akkor már minden egyes bigyót a helyére teszek, de ez persze nem így lett, hiszen hátravannak még olyan apróságok, mint a dobozok át, vagy egyáltalán feliratozása, meg a szekrény fiókjainak kiborogatása.
   Utóbbira mozzanatra azért van szükség, mert egyrészt nem tudom, hogy a fiókok mit tartalmaznak (mélyek, némelyiknek le sem látok az aljáig), másrészt mióta azokat telepakoltam, egy csomó mindennek már lett saját helye. Ha meg már végre belecsaptam a rendcsinálásba, akkor ugye vigyem is végig.
   Aztán van egy olyan nem titkolt szándékom is, hogy ha valamelyik fiók kiüríthető (esetleg fiókok, de az azért már tényleg csak álmaimban fordul elő), akkor azzal esetleg kiválthatnám annak a fióknak (fiókoknak) a megépítését, amit a polcosba tervezek betolni.
   Ahhoz persze, hogy a rendezetlen tartalmú fiókok tartalmát szétrakosgathassam, előbb még mindenképp el kell tennem a jelen pillanatban még szanaszéjjel rámolt csavaros dobozokat. Szóval már csak néhány rászánt délután kell hozzá, s készen is leszek a pakolással. Bíztatja magát a szerző, már hosszú hosszú évtizedek óta...

   A mai nap csak annyit sikerült produkálnom, hogy kiválogattam a 4-es csavarok közül a süllyesztett fejűeket. Az mondjuk igaz, hogy ez így csak mínusz egy elől lévő doboz, de ha azt is hozzáveszem, hogy előtte vagy egy órán át méricskéltem az átépítésre váró esztergát, akkor legalább érthető, hogy mivel ment el az idő.

   Jelen kép nemcsak azt mutatja meg, amint épp nagyban összekombinálom a bútorzáras és a riglis fiókot, hanem egyben azt is, amint a háttérül szolgáló világos színű szekrényajtóról leszerelt dolgokat - nehogy a rumli még a dobozborogatás közben újratermelődjön - egyből a helyére teszem.
   Maga a bútorlap a pince mélyéről került elő, ahová a 2020-as lomtalanításkor érkezett. Meglepő módon nem mint faanyag szereztem be, hanem csak alátétül szolgált a Réka szekrénysor üvegeinek. Mármint a bicikli csomagtartóján volt alájuk téve, nehogy az üvegek a szállítás közben eltörjenek.

   Ezt a pillepalackot céllal hoztam le a pincébe, csak ugye ki emlékszik már arra, hogy az meg mégis mi a csuda lehetett? Mivel épp amúgy is pakolásban voltam, szaladgálásaim közepette megláttam, hogy az egyik pinceajtóról hiányzik a felirat, amit úgy terveztem pótolni, hogy a palackból kivágott átlátszó műanyag lapocska mögé teszek egy nyomtatott cetlit. Hogy ennek egy teljesen mezei, IV. emelet / 1. ajtó, filctollas felirathoz képest semmi értelme sincs? Hát ja. A szerző projektjei már csak ilyenek.
   Az viszont - a rend szintjét egy újabb lépésnyit emelendő - nagyon is jó ötletnek tűnt, hogy egy egyenes részt a felirat elé - csak úgy találomra - kiszabva, a palack többi részét a szemetesben helyezzem el, mire fel már nyúltam is oda az ollóért.

   A mai nap amúgy nem azzal a céllal jöttem le, hogy a dobozborogatós projektet lökdössem előre, hanem egyrészt a pince végében porosodó rollerig vezető utat szerettem volna felszabadítani, másrészt ha már egyszer sikerült eljutnom odáig, akkor magát a rollert is szét szerettem volna szedni, ami amúgy végül össze is jött. Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy időnként más apró feladatokba is belekapjak. Most például azt a vödröt borítottam ki, amiben azokat a mechanikai alkatrészeket gyűjtögettem, melyek nem ide, hanem a lomos pincébe valók. Hogy ennek volt értelme, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a közülük kiválogatott két maréknyi, valahol itt a fáspincében maradó alkatrész.

   Bár úgy volt, hogy kész, befejeztem, nincs több szeg, de mikor a szétbontott roller kerekeit a folyosói stelázsin elhelyeztem, akkor - csak úgy mellesleg - találtam belőle egy dobozzal, még Ilonka néni hagyatékából. Hogy már ezek se legyenek széjjel, beszórtam őket a többiek közé.

   A kisebbik lemezt a szappanöntéshez tettem félre, s amúgy (már ha nem csal meg az emlékezetem) a gyári fényképszárítóból való, míg az alatta elterülő három tábla kétoldalas üvegszálas nyáklap a megtalálása óta várta, hogy végre a helyére kerüljön. Mivel eddig ilyen nem volt (mármint megszokott hely a nyáklapoknak), ezért a lomos pincében az asztal és a fiókos szekrény közé kerültek, csak előbb még - oxidáció elleni védelmül - tekertem rájuk egy réteg folpackot.
   Hogy ezeken felül még mennyi ilyen aprót léptem? Rengeteget! Szó szerint azt játszottam, hogy az összes olyan apróságot betettem a helyére, amit már ki tudja mióta valamiért nem voltam hajlandó.

   Hogy a kupakok se porosodjanak, meg az általam hajtogatott osztódoboz is bekerülhessen végre az egyik műanyag tiplis dobozba, utóbbiból kiszedtem a celluxot és a biankó címkéket, majd kapott a doboz egy "kupakok" feliratot.

   Majd megkerestem a fagyis dobozokra való tetőket, ami azért volt egyszerű, mert a legutóbbi rámolásomkor - amolyan utolsó tételként - sikerült őket a kupac tetején ízlésesen elhelyezett fiókba tennem.

   Ezekre nem tető kell, hanem mivel még fiatal volt az idő, ezért úgy gondoltam, hogy ma is kivégzek közülük egyet. A választásom végül az anyásra esett, de csak mert az tűnt a legkevesebb munkával szétválogathatónak.

   Mikor már majdnem odatettem magam elé az anyás dobozt, kis híján sikerült összetaposnom az időközben szép csendben a földre hullott osztódobozt (lásd középen), mire fel nehogy még megsemmisüljön, segedelmével már álltam is neki összevonni a 6-os és a 8-as tipliket tartalmazó dobozt. Ebben az az okosság, hogy így egyrészt felszabadul a polcon egy doboznyi hely, másrészt maga a doboz is, amibe ugye nálam mindig van mit belepakolni.

   Míg a balra látható rózsaszín dobozban a 12-es tiplik vannak, addig a jobbra láthatóban a 10-esek, csak annyira kevesen, hogy nem kell, pontosabban szólva teljesen felesleges lenne nekik egy saját osztódoboz, mire fel gondoltam keresek a 10-es tipliknek egy zacskót. Mivel zacskó a pincében nincs, gondoltam beborítom a balra látható zacskóból a 12-es tipliket a többi közé, majd beteszem a helyükre, mármint a már üres zacskóba a 10-es tipliket. Mikor a kiborítás (ez magamra is vonatkozott) fáradságos feladatával megvoltam, akkor kiderült, hogy a zacskóban már eleve csak 10-es tiplik voltak. Hogy miket mondtam a zacskóba történő visszarakosgatásuk közben, azt helyhiány miatt most inkább nem részletezném. Akarom mondani, pont most nincs itt az asszony, hogy legalább ráfoghatnám a figyelmem elterelődését.

   Bár úgy néz ki, mintha még három doboz válogatnivaló volna, de ez már csak kettő, mert a jobbra látható dobozban már csak banánhüvelyek, banándugók, valamint kapcsolókhoz való hollandi anyák vannak, melyek mind a másik pincébe valók, és már van is saját dobozuk. A középső dobozban vannak az alátétek, míg a bal oldaliban azok a bigyók, amiket a válogatás közben vagy nem tudtam hova besorolni, vagy annyira kevés volt belőlük, hogy nem válogattam őket külön. Vagyis már csak néhány nap (ha nem leszek lusta, akkor csak egy), és zárhatom is a dobozborogatós projektet.
   Mivel ez a cikk már így is túl hosszúra nyúlt, ezért úgy döntöttem, hogy a fiókok tartalmának kiborogatására egy másik cikk keretében fogok sort keríteni. Hogy aztán erre a szerszámok normális szétpakolásához szükséges fiókos megépítése előtt kerül-e sor, vagy majd csak utána, azt most nemcsak így hirtelen, de még alaposan belegondolva sem tudnám megmondani. Már csak azért sem, mert ugye a szerző, meg a logikus sorrend, na ők ketten sosem voltak szoros barátságban...

   Mivel a címke olajos eltávolítása után az apró szortiment teteje továbbra is ragadt, ezért nekimentem hígítóval, ami persze lazán lehozta, csak nagyon büdös lett tőle a pincében. Ez most azért nem zavart (mármint a szag), mert az előbb az egyik polcot régiféle denszesszel töröltem át, aminek aztán tényleg iszonyú szaga van, a szomszédnak meg benzin bűzlik a láncfűrészéből.

   Van az úgy, hogy valaminek nemcsak az elkezdése, de még a befejezése is nehéz. Ez most azért van így, mert ugye ami a végére maradt, az már annyira vegyes, hogy vagy tíz dobozt kellett hozzá zsinórban elővennem, mire végre minden a helyére került.

   Mindkét doboz tartalma a lomos pincébe való, csak míg a bal oldali tartalmát már van hova szétrakni, addig a jobb oldali dobozból még a vegyesbe mennek a bigyók. Hogy azok mikor lesznek szétválogatva? Ha én azt meg tudnám jósolni, akkor akár lottózhatnék is...