Tus
(állítható vízsugarú)

   Mivel ezt már annyiszor megtettem (és még fogom is őket emlegetni egy darabig), ezért most nem sorolom fel, hogy mi van a pulton, hanem egyszerűen csak elveszek közülük egyet. Erre a rém egyszerű mozzanatra, ha rá tudnék gyúrni, mindjárt sebesebben haladnék!

 

 

   Ezt a tust azért hoztam haza, még valamikor a 2020-as lomtalanítás alkalmával, hogy szabadon belenézhessek. Mármint most épp nekünk is valami hasonló van a fürdőszobában, amit ugyan miért szednék szét (ha csak nem kíváncsiságból), mikor annak még kutya baja.

 

 

   Konkrétan arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan működik a vízsugarat variáló mechanikai rendszer. Mármint a balra látható karral lehet a különféle permetek között választani. Míg a miénk már ötféle módon tudja sprickolni a vizet, addig ennek a karnak még csak két állása van.

 

 

Hogy használt, az azért nem zavar, mert ugye ahogy én vizet szerelek,
ez szegénykém valószínűleg nem fogja túlélni a műtétet.

 

 

Ha jól értem amit az internet ír, akkor a miomare
termékeket mifelénk a Lidl forgalmazza.

 

 

Hoppá! Szóltam oda az úgy nagyjából a kép közepén pirosló valaminek, amit
ugye feltétlenül meg kell tekintenem. Tán bele is halnék, ha nem tenném...

 

 

   Ahhoz képest, hogy a vízközeli dolgok milyen szinten képesek összenőni, a hatalmas csavar könnyedén kitekeredett. Mivel ennek a tusnak az a része, ami a víz útját szabályozza, az nemcsak érdektelen, de még csak nem is látható, így azt már le sem fényképeztem.

 

 

Amire valószínűleg komoly okot adott a tusban talált elektronika,
amit persze mindjárt közelebbről is meg fogunk tekinteni.

 

 

   Csak előbb még megmutatom a szintén szétszedésre, de akár még az is lehet, hogy cserére váró fürdőszobai csapunkat. Az engem nem zavar, hogy levált róla a króm, az azonban már igen (megjegyzem teszi ezt már több mint 20 éve), hogy az irányváltója beteges, ezért orrba szájba dől belőle a víz. Mármint a tus használata közben a kádtöltő kifolyócsőből is, meg persze fordított üzemben a tusból is, ami minimum vízpazarlás.

 

 

Az elektronika csak azért élte túl a vizet, mert nyakon lett öntve műgyantával.

 

 

   Amúgy arra szolgál, hogy az RGB LED-eket a víz hőmérsékletének megfelelően működtesse. Ezt majd mindjárt meg is mutatom. Amúgy volt már hasonló tusfej a szétszedtemben, de az egyrészt nem működött (megette a rozsda a dinamóját), másrészt nem volt állítható a vízsugara.

 

 

Elsőre úgy tűnik, mintha ebben a részében nem lenne semmi érdekes.

 

 

   Azonban egy kicsit alaposabban megtekintve, mindjárt felmerül az emberben az a nyilvánvaló kérdés, miszerint az meg mégis hogy a csudába kerülhetett oda. Mármint az alátétnek tűnő, a csőhöz képest kissé lötyögő valami, ami szemlátomást nem fér át a cső kitüremkedésein.

 

 

Ja... Hogy az nem alátét, hanem zégergyűrű? Úgy könnyű!

 

 

Te! Hogy ez milyen hülyén néz ki a díszburkolata nélkül...

 

 

   Pláne szét is esik, mert a csövet és a zuhanyfejet a burkolat nélkül csak egy apró tömítőkarika fogja össze. Ennek persze nem a két alkatrész összetartása a feladata, hanem csak a tömítés. Mármint ha ez nincs itt (kimaradt összeszereléskor, vagy tönkrement), akkor a tusból nemcsak az erre a célra szolgáló lyukain, de az összes többi résén is dől kifelé a víz.

 

 

Bár úgy voltam vele, hogy biztos ragasztva van, vagyis majd rombolnom kell
(amit valahol a lelkem mélyén szeretek is), de ez bizony csavarozva van.

 

 

Azért ilyen a formája, hogy a beáramló víz jó hatásfokkal jusson a turbinára.

 

 

Mármint erre.

 

 

Ami a helyéről kivéve így néz ki. Ez itt a turbina, a belsejébe pattintott mágnessel.

 

 

Magát a tekercselést nem is látni, mert az bele van öntve a műanyagba.

 

 

A 3 vezetékből és a 6 diódából kitalálható, hogy a generátor háromfázisú.

 

 

Összerakni talán még egyszerűbb is volt, mint szétszedni.

 

 

Így világít mikor hideg víz áramlik rajta keresztül.

 

 

Ezt pedig a forróvíz hatására műveli.

 

 

Ha minden rendben, vagyis langyos a víz, akkor pedig zölden világít.

 

 

   Miután megszárad, lekerül a pincébe, ahonnan valószínűleg felhozom helyette azt a tartalék csapot, amivel a fürdőszobait fogom pótolni, míg kicserélem benne a tus és a kifolyócsőr között váltó mechanikát. Vagy - amilyen lusta vagyok - nem.

 

 

   Amúgy ez lett volna a nyitókép, a tus mellett a fúrógéppel hajtható szivattyúval, ami persze még hónapokkal ezelőtt készült a pincében, csak kissé belezavarodtam a rengeteg megkezdett képsorba...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.