Farigcsálok -56- fiókot
(nem nulláról, csak egy szétesettet össze)

Ezek azok a meglehetősen apró, de ettől még látványosan zöld paprikanövények,
melyeket majd a jövő heti cikk elején fogok megemlíteni. Hogy miért itt van a
kép, s nem ott? Ennek oka, hogy már megint belekeveredtem a különböző
témájú képsorok készítési dátumába. Az időkeveredésre persze van némi
magyarázat. Mert ugye ha egy projekttel úgy készülök el, hogy a képei egy
hónap alatt gyűlnek össze, de közben valahol a háttérben azért csak összehozok
készre tíz másikat, melyek esetenként keresztbe kasul szintén egymásra lógnak,
na akkor már nem nagyon van betartható időrend. Ezek itt például az elsőnek
kikelt paprikamagok. Ezeket, miután jövő héten átültetésre kerültek egy
fagyis vödörbe, egy újabb, ennél sokkalta lelkesebb hullám követte.
Vagyis újra megtörtént, hogy mikor már azt hittem, ennyi volt,
kész, már nem hajt ki semmi, valóságos burjánzás történt!
Komolyan mondom, hogy volt olyan rekesze a palántázónak,
melyből tíz mag is kihajtott! Ezeket kiszedegettem és szétültettem,
hogy minden egyes rekeszben csak egyetlen palánta legyen.
Hogy termés is legyen, vettem egy tő paprikát a boltban.

Ez az! Egy kissé persze elszomorító, hogy az enyémek sosem lesznek ilyen szépek.
Ha meg netalántán mégis? Akkor arról úgyis be fogok számolni. Na most ha
felmerül a kérdés, hogy mit keresnek itt ezek a képek, akkor az rájuk
a válasz, hogy bár nagyon készülök a pincébe, türelmetlenül
lóbázom kezemben a fényképezőt, kattogtatok vele
mindenre, de hiába minden, mert csak nem
akar megszólalni a grillsütő csengője.

Persze azt a tényt, hogy innentől kezdve mintha teljesen elszökött volna belőlem
a korábban tapasztalt lelkesedés, azt egyértelműen ennek a két tányér (ez már
a második) rakott krumpli vérnyomáscsökkentő hatásának köszönhettem.

Az meg, hogy nem a jövő héten olvasható anyagszétpakoláshoz szükséges előkészítő
projectemet folytattam, na az meg annak, hogy a több kanálnyi tejföllel elkevert
kolbászzsír okán nem mertem nekiállni egy annyira húzós feladatnak, mert
ugye ha futni kell, akkor ne kelljen már annyi mindenen átugrálnom.
Szóval ezért választottam mára ezt a fiókkipofozási feladatot.
Már úgy értem, hogy ebből a két izéből, amit a képen látunk,
közreműködésem által nemsokára újra asztalfiók lesz. Miután
sikerült alaposan megtekintenem (a fiókkal kapcsolatban a szétesése
óta eltelt idő alatt valójában ezen kívül mást még nem is csináltam, szóval
tényleg alapos voltam), menten felmerült bennem az a nyilvánvaló kérdés,
ami a következőképp hangzik: Hát ezt meg ugyan a szétesése előttig mégis
mi a csuda tartotta egyben? Elárulom, hogy a fiók oldallapjain körbefutó
műanyagozás. Mivel ez az anyag (mármint a műanyag) idővel úgymond
elérik, töredezővé válik, így maga a fiók is szét fog esni. Az oldalainak
újraegyesítéséhez vagy sarokvasak kellenek, vagy stafnik. Mivel utóbbiak
apró fadarabok, s ezekből azért valószínűleg több akad egy fáspincében,
mint mondjuk lyukacsos vasanyagból, így ebbe az irányba indultam el.

Mondjuk messzire nem kellett mennem, hiszen a tett helyszínétől, vagyis a pinceajtó
előtti linóleumos résztől (ott szoktam dolgozni) mindössze másfél méterre van ez
a kifejezetten fadarabok fellelésének lehetősége okán a néhai virágállványra
helyezett vödör. Ha már itt tartunk, akkor feltétlenül meg kell említenem
azt a két történetet, melyek egyikében az állvány lábai kupakokat
kaptak, miközben a másikban linóleumot terítettem alájuk.

Ezen polc pedig azt a történetet juttatja eszembe,
mikor is idekoncentráltam a fadarabjaimat.

De persze akad belőlük (mármint fadarabból) a pincén belül is. Erre a legalsó polcra
mondjuk nem igazán vagyok büszke, mert bár az utóbbi húsz (20) évben egyszer
már megtörtént, hogy teljesen kipakoltam, de azóta bőven megérett a helyzet
egy újabb revízióra. Valamint éppen ezen a helyszínen folyna le egy újabb,
konkrétan a pince belső részének burkolásáról szóló project, ami persze
kissé összefügg az alsó polc kirámolásával. Illetve ekkor pontosan még az
sem volt eldöntve, hogy linóleum lesz leterítve, vagy esetleg megpróbálkozom
a laminált padló fektetése című munkafolyamattal. Ahogy itt leguggoltam, hogy
alaposabban megszemlélhessem a polc tartalmát, majd a Verhovina csomagtartót
meglátva inkább gyorsan elkaptam a tekintetemet, a következő kép tárult elém.

Ez a biciklim feletti, de igencsak lehetetlen módon, a másik polc alá szerelt polc is
megérdemelne már egy alapos áttekintést. Már csak azért is, hátha rögzül belőle
valami, hogy miket tartok rajta. Ha más nem is, de az biztos, hogy cserépléc az
nincs rajta egy szál se, mert mikor a múltkor kellett volna belőle négy apróbb
darabka, konkrétan a virágállványhoz polctartónak, akkor itt sem találtam.

Ahogy a munkapadra támaszkodva felegyenesedtem, egy újabb stafni lelőhely
tárult a szemem elé. Ilyenkor aztán egyből felmerül a kérdés, hogy ha ilyen
eszement mennyiségű fadarabbal rendelkezem, akkor ugyan már miért
nem csinálok belőlük valamit? Ha mást nem, akkor legalább tűzifát!
A kérdésre persze ott van válasznak az, hogy igenis, hogy csinálok
mindenféle dolgokat fából. Például madáretetőt, újra madáretetőt,
virágtartót, munkalapot, akkutartót, polcokat a spájzba, vagy akár
komplett polcokat, létraszár összefogatót, ládákat az apró lomoknak,
csiszolópadot, rengeteg férőhelyes szerszámtartót, fióktámasztót, fiókot,
polcot a csavaros dobozoknak, vagy épp üveget pótlok belőlük pinceablakba.

Csak ugye a felhalmozott iszonyú mennyiség okán nem igazán fogynak.
Ez persze nem baj, hiszen akad még bőven a tarsolyomban olyan
terv, ami jórészt ezekre az apróbb fadarabokra lett alapozva.

Mivel nem szeretném, hogy a sarkokba szerelendő stafnik a fiókból
felfelé kilógjanak, így 75 milliméteres fadarabokat kell leszabnom.

Na most hiába van itt ez a rengeteg elektromos szerszám...

...ha én egyszer inkább a keretes fűrészt választottam. Mi az, hogy miért? Nos nem
azért, mert egy ennyire egyszerű munkához lusta voltam befogni a szúrófűrészt
a munkapadba, amire a múltkor (megjegyzem évtizednyi várakozás után) végre
megteremtettem az egyszerű lehetőséget, hanem mert az éjjel sikerült elfeküdnöm
a vállam és a nyakam. Vagy az is lehet, hogy huzatot kapott, ami a végeredményt,
vagyis a csikorgó izületeimet tekintve mindegy. Tapasztalatom szerint esetemben
az ilyen apróbb nyűgöket nem pihentetni kell, hanem sokkalta jobban
járok vele, vagyis előbb múlik el, ha inkább kimozgatom.

Nem mintha ennek a négyszer két centi anyagnak az átvágása akkora mozgással
járt volna... Amúgy majdnem sikerült leszabnom egy ötödik elemet is, csak aztán
úgy döntöttem, hogy inkább megreckírozom a dolgot, miszerint ugyan csak nem
veszejtek már el - itt a pinceajtóban, egy helyben toporogva - a négyből egyet.

Mivel még mindig állt a bál a vállamban, a gépi
helyett inkább a kézi csiszolást választottam.

Embert barátjáról, mestert szerszámáról.
Nos igen, ezen nincs mit szépíteni.

Illetve dehogynem! Ugyan ez a smirgli sem új, de ez az előző feltéthez képest,
mondhatni még alig futott! Ezt a smirgli darabot amúgy egy olyan végtelenített
szalagból vágtam ki, amit a szalagcsiszolóhoz próbáltam meg összebarkácsolni,
a Pálmatex ragasztó azonban annyira nem akarta összefogni, hogy
az eredményt végül rá sem tudtam tenni a gépre.

Lazításképp (ezt úgy mondom, mint aki agyon dolgozta magát) besétáltam a pince
mélyére, hogy megtekintsem az ott rejtegetett anyagokat. A bőrszíj és a kisebb
nagyobb gurtnik ahhoz a projectemhez lettek idekészítve, ami arról fog szólni,
amint gázpalack szállító kiskocsivá alakítok egy hatkerekű banyatankot. Most
persze nem ebből a szemszögből vizsgáltam meg őket, hanem abból, hogy ugyan
alkalmasak lennének-e arra a nemes feladatra, hogy szerelés közben - míg más nem
tartja össze - összehúzassam velük a fiókot. Persze ez, bár amúgy nagyszerű
megoldás, de a feladat miben állóságát tekintve olyan erős túlzás,
hogy most inkább nem is engedtem meg magamnak.

No meg amilyen szerencsés vagyok, még át találtam volna
fúrni azokat a szépséges gurtnikat a Makita fúrógéppel.

Mivel a lemezcsavar a nem erre a feladatra történt kitaláltsága okán képes
szétrepeszteni maga előtt a puhafát (már persze ha nem fúrok neki elő),
no meg azért is, mert a csavarok szétválogatása után már semmiféle
gondot sem okoz, hogy találjak tizenkét egyforma facsavart, így a fiók
most ilyenekkel, vagyis az anyaghoz megfelelőkkel lesz összecsavarozva.

Ez így, hogy munka közben nem kell csavarokért turkálnom, hanem egyszerűen
csak odanyúlok, ez annyira megkönnyíti a munkát, hogy most már tényleg
nem nagyon van mire fognom a fából készült projectek halogatását.
Mert ugye attól, hogy az előbb felsoroltam egy csomót az időközben
már elkészültekből, attól még nagyon nincs kész a fejhallgatótartóm,
a szerszámtartó a másik pincébe, a sámli, és még a zacskózáró tartó se.
A többi eltervezett bigyó - így írás közben - pedig már eszembe sem jutott!

Bár a BIT tartó egyáltalán nem erre a célra készült, de attól még oda van készítve
a sarkába az előfúráshoz szükséges négyes fúró. Na most ha már itt járunk,
akkor meg kell említenem, hogy a csigafúróknak nem azért nem készítek
fából egy tartót, mintha az olyan nagyon bonyolult feladat lenne, hanem
azért nem, mert már évek hosszú sora óta arra várok, hogy találjak a piacon
egy gyárit, olcsón, fúrókkal feltöltve. Néha láttam is, csak sajna sohasem olcsón.

A reszelőkre és villáskulcsokra hajított fúrógép látványa okán, egy régóta
megválaszolatlan kérdés jutott eszembe. Van nekem egy óriási táblázatom,
melybe néhány éve összerendeztem a már megemlített, de el még nem készült
szétszedéseket, meg persze az építéseket is. Na most szerepel ebben a táblázatban
egy tétel, ami az "elektromos szerszám letevő polc" névre hallgat. Erre a cellára,
ahányszor csak elolvasom a tartalmát, mindig rá szoktam csodálkozni. Mert
ugye mégis mi a csudára akartam utalni valaha ezzel a különös névvel?
Most, hogy ezeket a sorokat rovom, nekiálltam kibogozni ezt az évek
hosszú sora óta felderítetlen rejtélyt. Mivel a google nem igazán adott
a kérdésemre releváns találatot, így kénytelen voltam a saját házam táján
keresgélni. A 884-es cikkben utaltam rá, hogy kellene készítenem egy polcot
- amúgy éppen ide - amire meló közben úgy tudnám letenni az elektromos
kéziszerszámokat, hogy azok a súlyuktól (és persze a kábelük húzásának
ellenére) nem erre kifelé, hanem a fal felé akarjanak elmozdulni. Vagyis
lejtsen az a polc egy kissé a fal felé. Vagy ha ezt azért nem is (már csak
azért se, mert ugye milyen hülyén nézne már ki), akkor legalább legyen
egy pereme, ami nem engedi leesni a szerszámokat. Ezen polc elkészítése
előtt persze még ki kellene festenem a mögötte látható falat, ami az aljzatbeton
burkolása előtt amúgy is szükséges. Ha ezekkel ugyan még nem is, de a ládák
kerekesítésével legalább már elkészültem, ami szintén előfeltétele volt
a padlóburkolásnak. Mert ugye nehogy már a szép új linóleumon
(vagy laminált padlón) húzogassam az éles sarkú ládákat.

A ceruza hegye fura mód nem kitörött, vagyis nem roppant, hanem csak úgy
egyszerűen kiesett a helyéről, miközben én nagyban, illetve jelen esetben
kicsiben húzogattam volna vele a vonalakat. A feladat nem igazán
kényes mivolta okán, ráadásul még csak nem is egy vonalzó
mellett, hanem csak úgy egyszerűen szabadkézből.

A lyukak, bár már ki lettek fúrva, azért nem látszanak, mert az oldallapok
műanyagozásának most persze esze ágában sem volt engednie.

Na ennyi volt. Már vihetem is át a másik pincébe a többiek közé.

Mielőtt még a fiókátvitel nem különösebben fárasztó feladatát megejtettem volna,
vetettem egy pillantást a már többször is megemlített padlóburkolós, illetve
a banyatank átépítős feladatok összekészített elemeire. Tettem ezt
természetesen csakis azért, hogy adjon egy kis kezdeti
lendületet a reám váró feladatok látványa.
Már úgy értem, hogy elhajtson innen.

Volt ebből a fotóból vakuzott, vagyis kevésbé komor hangulatú is, de direkt ezt
a változatot szúrtam be záróképnek, mert igazán csak ez mutatja meg, hogy
mennyire nincs (legalábbis jelenleg) kedvem nekiállni az anyagszétpakolási
előkészületek kettő elnevezésű, mint a neve is mutatja, pakolászós projectnek.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.