Bár a lapostévé és a monitor régebbi beszerzésűek, ettől még a fényképszárító lesz a mai boncalany. Egyrészt azért, mert az van jobban útban, másrészt azért, mert a fényképszárítót csak azzal a feltétellel engedtem meg magamnak behozni, ha azt még ma szétszedem.

   Mármint innen hoztam be, az utcánk végében található szelektív gyűjtő mellől. Amúgy a tévé és a monitor is innen van, de azokat majd csak sokkal később fogjuk látni. Mármint azért később, mert a mindent tudó táblázatomban találtam a minap néhány komolyabb rést, ami egyértelműen azért keletkezett, merthogy helyeket hagytam ki a barkácsolós projektek között, amiket aztán elfelejtettem más egyéb szétszedtem cikkekkel feltölteni. Hogy ezek a rések vannak, arról persze tudtam, csak mivel a sorban már rég továbbhaladtam (mármint az üres sorok kihagyása óta rengeteg cikket megírtam), ezért a hiány nem volt annyira feltűnő. Miután a minap (ez még valamikor 2020 nyarának elején volt) egészen 2025-ig rendeztem (előre beírtam) a majd megjelenő cikkek dátumait, akkor viszont már nagyon is feltűnővé váltak a rések. Gondoltam a réseket majd olyan apróságokkal töltöm fel, melyek friss beszerzésűek, mint mondjuk ez a fényképszárító. Mármint azért, hogy ne álljon elő az az időrendi keveredés, hogy elmaradásként emlegetek egy már rég szétszedett tárgyat. Ez persze a magnóknál és a rádióknál - mivel azokat a cikkeket mostanában utólag írom meg - úgyis bekövetkezik.

   Tisztára hihetetlen, hogy még csak néhány perce van a birtokomban, és máris felkerült a boncasztalra. Illetve ez most a pince és a munkapad, de az mindegy. Amúgy nem azért hoztam be, mintha bármi szükségem lenne rá, csak gondoltam, hogy az apukám által készített társa után megmutatom, s egy füst alatt persze magam is megnézem, hogy hogyan néz ki belülről (és persze kívülről is) egy gyári fényképszárító. Nos így, vagyis úgy nagyjából ugyanúgy.

   Ennek a fűtőfelülete ugyanúgy nem krómozott, mint ahogy apukámé sem volt az, csak ahhoz a géphez tartozott egy plusz lemez. Mondjuk lehet, hogy eredetileg ehhez is volt, csak az már nem volt benne mikor megtaláltam.

   Most jön az a rész, hogy ami csavart csak érek, és persze hagyja is magát, azt mind kitekerem. Vissza már nem lesznek tekerve, mert úgy döntöttem, hogy a krónikus helyhiány okán ennek a készüléknek pusztulnia kell.

   A dupla alaplemez a hőszigetelés miatt kell. Már úgy értem azért, hogy a dobozból a hő ne itt alul, mint inkább a felső lemezen keresztül akarjon távozni. Apukám fényképszárítójában ez a lemez speciel azbesztből volt, illetve van is, mert azt a gépet - mivel emlék - nem dobtam ki.

   Mármint ezek valamelyikébe. Mivel már megint megteltek, ezért egyértelmű, hogy hamarost újra neki kell állnom a tartalmukat szétválogatni. Mivel épp nagyban rekkenő nyár van, ez a válogatós feladat - a pince hűvösében - egy felettébb kellemes tevékenységnek ígérkezik.

   A két tengelyt, ha csak ideiglenesen is, de ide tettem, mert tengely néha szokott kelleni, és olyankor nagyon jól tud esni, hogy nem kell értük átmennem a lomos pincébe, feltúrni az ottani készletet.
   Hogy mégis minek nekem egy tengely? Például az egyiket már ki is neveztem alkatrésznek az esztergához. Mármint a hosszú tengelyt a gépbe befogva, majd megpörgetve szoktam ellenőrizni, hogy mennyire üt a tokmány.

   A nagy fényes lemez anyaga nagyon gyenge, mégpedig annyira, hogy azt akár szabadkézzel is össze tudnám gyűrni. Amúgy kifejezetten ezen tulajdonsága miatt nem tettem el. (mármint át a másik pincébe a többi anyag közé) Hogy aztán ebből fogom-e meghajtogatni a szappanöntő formát, vagy sem, az majd idővel kiderül.

   Bár kezdetben még úgy volt, hogy mivel már bőven van mindenféle tengelyem, ezért az "U" alakút egyszerűen csak összébb görbítem, majd kidobom, de aztán mégis inkább kifűrészeltem belőle az egyenes részeket. A képen látható, immáron rövidszárú maradvány "U" alakú anyaggal volt egy tervem.