Ezen a helyszínen nem az a meglepő, hogy a porzsák nélküli porszívót rejtő papírdoboz alatt egy Compaq monitor rejtőzködik, hanem az, hogy pusztán az itt állomásoztatott meglehetős mennyiségű szemét kidobálásának hatására nemcsak, hogy el tudtam készíteni ezt a képet, de már be is tudok lépni a pincébe.

   Ennek persze volt egy olyan ára, hogy egyéb helyeken nekiállt felgyülemleni a felaprítandó fadarabok hada, de ezt a problémát némi fűrésztologatással le fogom tudni küzdeni. Kisvártatva, miután az értéktelen fadarabok egyre csak sorjáztak elő a mindenféle eldugott sarkokból (de főképp az előbb látott pincéből), már kezdtem félni a feladattól.

   A monitorral kapcsolatban mára amúgy csak annyi akció lett betervezve, hogy kiszedem a lehetetlen helyéről, majd áthozom ide, ami végül sikerült is. Hogy most épp nem lehet tőle bemenni a pincébe? Most mond már... Nincs ezzel semmi gond, mert odafent a lakásban teli a fásszekrény, ugyanis előre tudtam, hogy idelent csak apró lépésenként fogok tudni haladni.
   Elmondjam miért? Nos azért, mert több idelent futó projectre érkezett egy olyan, miszerint vissza kell adnom egy pincét. Hogy melyik lesz az, és mégis hogyan és hova fogom kiüríteni, az a kétesélyessége okán most még annyira képlékeny, hogy inkább az előkészítő apróságokra koncentrálok. Mármint az olyan apróságokra, mint például ez a képen látható monitor, amiről részemről el nem tudom képzelni, hogy mégis mivégre szedném elő. Már ha csak nem mint ma, vagyis a szétszedése és az elpusztítása kapcsán.

   Mikor már valamikor másnap ebéd után átjöttem a lomos pincébe, meglepve néztem a kilincsről lógó kábelekre, mely elhelyezésben természetesen én voltam a ludas. Mondjuk amennyi mindent én tegnap csináltam, egyáltalán nincs rajta mit csodálkozni, hogy ezekről teljesen elfelejtkeztem.

   Ami viszont a kábelekkel ellentétben nem lepett meg, az a lomos pincében eluralkodott káosz. Ez most nemcsak úgy egyáltalán fáj, hanem azért is, mert így egyszerűen nincs hová áthoznom azokat a lomjaimat, melyek odaát (hogy pontosan hol odaát, az ekkor ugye még nem kristályosodott ki) felettébb útban vannak. Amúgy most nem hoztam, hanem viszek, mégpedig egy olyan PC-t, amivel kipróbálhatom az elpusztításra ítélt monitort.

   Már miért is ne az lenne a toronyban legalul, amire épp szükségem van. Illetve az eset kapcsán azonnal felmerült az az amúgy teljesen nyilvánvaló kérdés, hogy vajon tényleg szükségem van rá? Mondjuk most például kell egy monitor utolsó felvillanásához, de amúgy nem.
   Ez amúgy a néhai betárcsázó szerverem, amit még véletlenül sem azért hoztam haza a cégtől, mert kell, mint inkább csak azért, mert emlék. Mivel úgy döntöttem, hogy ezt is el fogom bontani, ezért nemsokára már tényleg csak annyi marad meg belőle. Mármint csak a puszta emléke.

   Mivel épp háttal álltam a helyszínnek, ezért tévesen gondoltam úgy (illetve már eleve nem is értem, hogy mégis hogyan gondolhattam), hogy míg kiveszem alulról a PC-t, addig a rápakolt kacatokat átrakom a székre.

   Mivel itt is nulla volt a mozgástér, ezért fogtam egy kosarat, majd belerámoltam azokat a kincseket, melyek már átestek a szétszedésen. Ezeket most nem sorolom fel, mert nincs kedvem megkeresni és beszúrogatni a rájuk mutató linkeket. Na jó, mondjuk a sárga fülest és a gömb formájú rádiót azért nem tudtam megállni, hogy meg ne említsem.

   Először még azt gondoltam, hogy ha csak ideiglenesen is, a PC-t fogom a próba után ide bedugni, aztán meg azt, hogy a legelső kép papírdobozában rejtegetett porszívót. Hát ja. Innen aztán már tényleg csak az a két tétel hiányozna. No nem mintha bármelyikük is ideférne...
   A barna bőröndben amúgy egy szovjet filmvetítő lakik, míg a hatalmas kék vászon mögött egy szintén hatalmas gerjesztett hangszóró. A tölcséres hangszórót viszont legalább már mutattam, ellenben még mindig nem helyeztem el a polcon. No nem mintha lenne számára hely...

   Ha már hely, akkor íme egy másik neuralgikus pont, ami sajnos nemcsak ennyi, hanem úgy nagyjából a lomos pince teljes padlófelülete. A balra lent látható dobozok tartalmát még nem mutattam, mint ahogy a kép közepén éktelenkedő szürke tömböt sem, ami amúgy egy kakukkos óra. Nos épp az ilyen holmik miatt vagyok most itt. Mármint az olyanok miatt, amiket megmutatok, aztán elbontok apróra, hogy legyen végre egy kevéske hely. Hej, ha ez nekem tavaszig összejön... Mármint addig kértem haladékot a pince visszaadására. Mondjuk akár már most is visszaadhatnám, csak ugye ha rákerülnének a lomjaimra az idegen kincsek, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy én azt a problémát, mármint a cuccaim elhordásának feladatát megoldjam.

   A billentyűzeteket jelenleg úgy tárolom, hogy csak úgy egyszerűen be vannak állítva a sarokba. Ez amúgy - megjegyzem sajnos - nem a sarok, az ugyanis innen még egy méterrel bentebb van. Mármint a billentyűzetek mögött van még egy Videoton daxli rádió, a mögött pedig egy fiókos szekrény, és csak a mögött a fal. Persze nem ez a baj, hanem az, hogy bár úgy látszik, mintha beférnék, csakhogy ezt a balról belógó ládáktól jelenleg csak lapjával tudom megtenni.

   Mint mondjuk ebbe a kanyarba a kiásott PC és billentyűzet, a próbaindításhoz szükséges, az ajtókilincsről elhozott kábelekkel. Ezek aztán itt is maradtak vagy úgy egy jó óra erejéig, míg én a többi kacatommal bóklásztam hol a kukákig, hol meg a közeli szelektív gyűjtőszigetig.

   Míg a kép közepén látható zárható létratartót most sem voltam képes kidobni, addig a korábban itt elhelyezett konzervdoboz és műanyag vödör készletemnek már nem kegyelmeztem. Na jó, egy tejfölös vödör megmaradt, de az is csak azért, mert abban a kertbe kiszórandó pétisó van.

   A másnap délutáni próbakor szegény PC igen veszett csipogásba kezdett, amit nem tudtam mire vélni, hiszen ez a gép valaha működött, én meg ugye azóta sem nyúltam hozzá. (vagy legalábbis nem emlékszem rá) Szóval ennek a monitornak, ennek ez volt a hattyúdala. Mármint a képernyőjére saját magától kiírt hibaüzenet.

   Az persze lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább lehúzom a monitor alaplapjáról a kábel csatlakozóját, de most valahogy barbárkodni volt kedvem. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy az előbb tettem be a kukába a fagylaltos doboz és szerszámos műanyag bőrönd gyűjteményemet, ami idegileg egy kissé megviselt. Mert ugye egy magamfajta gyűjtögető típusú ember számára bármit kidobni, az majdnem olyan, mintha vernék!

   Az apró ablakocska mögött egy négylábú csatlakozó lakik, amihez részemről sosem csatlakoztam. Ez a csatlakozási lehetőség gondolom beállításkor kell, vagy valami diagnosztikához, esetleg szoftverfrissítéshez.

   Szélről alul van két csavar, amit ugyan még ma kitekerek, de a monitor hátát majd csak napok múlva fogom levenni. Mármint azért nem ma, mert ugye nehogy már valamelyik feltöltött kondenzátor agyonvágjon. Valamint egyben azért is, mert ha most azonnal szétszedem, akkor - a kukák jelenlegi telítettsége okán - most épp nem volna hova kidobnom.

   Bár a tervezés amerikai, a kivitelezés már kínai. Ennek ellenére ez a monitor rengeteget futott, mindenféle hiba nélkül. Mint az már csak a gyártási dátumból is sejthető, valamikor 2000 környékén kaptam. Mármint a cégnél, a hozzá tartozó, szintén Compaq PC-vel együtt. Amúgy ehhez a géphez jártak azok a Creative márkájú kishangfalak, amik jelenleg már az asztalomon teljesítenek szolgálatot.

   Ma csak annyi történt vele, hogy kapott egy pillanatra áramot, meg persze lekerült róla a folpack borítás, valamit a VGA kábel is. Bár jelen helyszínen egyértelműen útban van, de a sorban akkor sem ő fog következni.

   Meg ezeket a bicaj csomagtartóján felejtetteket is. Mindeközben a jobb felső sarokba belógó gömb egy webkamera, amit biciklizés közben találtam, és csak azért lógattam fel ide, hátha egyszer kelleni fog a kábele mondjuk kötözőnek.

   Ezt a routert azért nem mertem kidobni, mert egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy vajon szétszedtem-e. Amúgy igen, mire fel később, ami nem kellett belőle (papírok, szoftver, csomagolás), azt mind kidobtam.

   Az alját nem piszkáltam, az magától csúszott szét, míg a tetejét ugyanehhez már komolyan meg kellett feszíteni. Nem állítom, hogy élveztem, amint épp szabadon beledöfhettem valamibe a csavarhúzóm, de azért valahol mélyen igen.

   Bevallom őszintén, hogy nem vagyok magamtól elragadtatva, mikor valami olyat rombolok szét, ami még mindenféle hiba nélkül működik. Ha nem lenne feltétlenül szükségem a helyére, akár ez a monitor is simán megmaradhatott volna. Ez biztos, hiszen mind a mai napig őrizgettem.

   Ebben a monitorban valóban komolyan vették a mindenféle sugárzásról szóló feliratokat. Már úgy értem, hogy egy átlagos bóvli monitorhoz képest, ennek mindene mindennel össze volt földelve. (lásd a rengeteg lógó fekete vezetéket)
   Ami emlékem erről a monitorról van, az ezzel kapcsolatban mindössze annyi, hogy míg a bóvli monitornak nem győztem takarítani a képernyőjét (majd az elétett monitorszűrőt), addig ennél ilyen jelenség nem volt.

   Ezt a részt, vagyis a képeltérítő tekercset azért nem fogjuk apró darabokban látni, mert nem akart a képcső nyakáról lejönni, én meg letörni nem akartam. Mikor meg már le volt törve a képcső nyaka, addigra meg (volt vagy két perc) elfelejtkeztem róla, hogy ezt a részletet is apróra szétszedhetném. A kisebbik dobozba viszont belenéztem.

   A korrekciós mágnestagokat egyszer elpiszkáltam egy monitoron, persze csak úgy játszásiból, aztán csak bámultam a csúfos eredményt. Mármint nem sikerült velük az eredeti helyükre visszatalálnom.

   Kibírta, s már a kibontott panelek vannak benne. Ahogy álltam a maradványok előtt, két érzés viaskodott bennem. Az egyik szerint azon szomorkodtam, hogy már megint tönkretettem, illetve elpusztítottam valamit, míg a másik örömmel töltött el, mert ugye ezzel mégis micsoda hatalmas helyet sikerült visszaszereznem.