Íme a Bosnyák téri piac, szombaton, valamikor délután. Persze tudtam, hogy ilyenkor már nincs kint senki, szóval nem tévedésből bicikliztem erre, hanem csak a mozgás kedvéért.

   És akkor megláttam ezt a csomó ládát. Ezeket amúgy az árusok hagyják itt, csak persze nem ilyen szép kupacokban, hanem szanaszéjjel dobálva. Van amelyik láda sérült, de van amelyiknek még semmi baja, csak már nem kellett a gazdájának.
   Mikor megkérdeztem a takarítókat, hogy vihetek-e belőlük néhányat (mármint nem a takarítókból (bár néha azért azok is jól jönnének), hanem a ládákból), azt a választ kaptam, hogy akár az összeset bátran elvihetem, és ha van hozzá kedvem akkor adnak söprűt, és akár még söprögethetek is!

   Kosárból viszont hoztam néhányat, mégpedig azért, hogy a szétválogatásuk után majd legyen mibe belerakosgatnom az anyagokat. A faládákkal mondjuk lehetne fűteni, csakhogy azokban annyira kevés anyag van, hogy az csak akkor érné meg, ha itt helyben szedném szét őket. Már úgy értem, hogy amennyi azokból egy rakatra a bicajra felfér, az még egy őszi, csak kicsit hűvösebb napi begyújtáshoz is kevés lenne.
   Végül hoztam kosarat a piacról, úgy dereng, hogy talán háromszor is, de aztán felhagytam a gyűjtögetésükkel, mert ugye amíg nincs beléjük pakolva, addig ezek is csak az egyre fogyó helyet foglalják.
   Amúgy maguk a témáról készült képek is csak a helyet foglalták, amit úgy kell érteni, hogy több mint egy évembe került, hogy rávegyem magam, hogy végre megírjam alájuk az eddig olvasott, mindössze néhány kósza sort.

   Pedig amúgy már van helye, mégpedig abban az immáron szépen feliratozott villanykapcsolós dobozban, amit most épp a ki tudja mit tartalmazó szatyortól nem tudok kihúzni. (a szatyorban amúgy egy bordó szovjet kistévé van)
   Míg a dobozoktól balra azt a mikrohullámú sütőt látjuk, amibe épp csak be kellene szerelnem (a gyári digitális vezérlés helyére) a már beszerzett analógot, addig a tetején a két kis fehér kocka egy-egy 18 voltos váltóáramú dugasztáp, hagyományos trafós, Thomson HGW-hez. A nagyobb papírdobozban pedig egy Legafon van.

   Először akkor pöccentem be, mikor a Legafont nem tudtam elvinni a telefonos tematikájú polcig, mert az utat (konkrétan k*rvára) elbarikádoztam a szétválogatásra váró anyagokat tartalmazó dobozokkal.

   A következő lökést az adta, mikor megláttam a fehér szatyorban a bordó kistévét. Már úgy értem, hogy ekkor esett le, hogy mit takar a mindent tudó táblázatomban a "bordó kistévé" című bejegyzés.

   Jövő héten jön az új gazdája a kézszárítóért, s mikor ez végre innen eltűnik, akkor lesz egy arasznyi hely az asztal szélén, amit a jelen projekt kapcsán egy amolyan első lépcsőfoknak fogok tekinteni.
   A következő lépésem remélem az lesz, hogy amit csak érek, azt mind nekiállok elpusztítani! Innen el fog tűnni a három kicsi, meg a koszos elejű videó, alóluk a Samsung lézernyomtató, a fehér Philips rádió, mögüle a spektrumanalizátoros mélyláda, valamint visszakerülnek végre a helyükre a már ki tudja miért előszedett 71DA2 alapműszerek. Ha még a füles zeneládát, valamint a csiptetős géplámpa építős projektet is kifuttatom, akkor végre lesz némi hely az asztalon.

   Hogy addigra a pincében is legyen, azt találtam ki, hogy ezeket az Ilonka néni hagyatékából származó ládákat elmosogatom, majd miután ezzel megvagyok, nem a lomos pincébe kerülnek vissza, hanem az útszóró sósba. Ennek persze feltétele, hogy a bármiféle fadarabokra épülő projektjeimet felfüggesszem, ami szerintem, ahogy én magamat ismerem, nem igazán fog nehezemre esni.

   Tetszik vagy sem, végre el kell engednem olyan nagyobb darab dolgokat, mint mondjuk ez a nyomtó, a Kontrax írógép, a Dédi rádiója, az Orion 449-es, a szintén Orion AG604-es, a kakukkos óra, meg ki tudja mi hever még itt nagyon, de már tényleg nagyon útban.

   Mivel itt most tényleg csak a helyet foglalták, a zöld ládákat is kitettem a kékek mellé. Míg a lyukacsos kékekben lehetnek mondjuk lemezanyagok, addig a teli aljú (és falú) zöldekben a szétgurulásra hajlamos apróságok.
   Jelen pillanatban még komoly akadály a ládák normális módon való elhelyezése felé vezető igencsak rögös utamon, hogy sehol sincs számukra hely. Mire ez a cikk megjelenik, addigra reményeim szerint már lesz (mint az már előre sejthető volt, nem lett), ugyanis tényleg komolyan bele fogok pusztítani a magnókészletembe.
   Amennyiben a magnós szekrény végre tényleg kiürül, akkor ezeket a ládákat abba betéve, meg persze beléjük a mindenféle anyagokat is, akkora lesz a rend, hogy azt talán már el sem fogom hinni!

   De most persze még csak ott tartok, hogy a múltkori alaplapcsere kapcsán megmaradt apróságok egy ekkora dobozban foglalják a már amúgy is kevéske helyet. A számítógépes cuccos szekrénybe azért nem tudom ezt a néhány dolgot betenni, mert annak már az ajtaja is alig csukódik be! Ebből valószínűleg az lesz, hogy a döglött, vagy egyszerűen csak öreg és kicsi HDD készletembe is komolyan bele fogok pusztítani. Vagyis ami már eleve nem kell, és csinálni sem lehet belőle semmi értelmeset, az mind menni fog a kukába!

   Ez a doboz azért maradt elől, mert most épp a szobában állomásoznak az innen kiszedett RJ11-es aljzatok. Ha azokat lehozom, ide visszateszem, akkor végre ez a doboz is mehet vissza a helyére.
   A polcokról néhány nagyobb darab holmit elbontva, azoknak a helyére is ilyen dobozok fognak kerülni, feliratozva, rendezett tartalommal. Hogy aztán tényleg így lesz-e, vagy csak álmodozom a dologról, azt majd meglátjuk. Vagy ha nem így lesz, akkor persze nem, vagy nem ezt látjuk meg, hanem valami egészen mást. Például lehet, hogy előbb halok meg, mint a lomjaim foglalta helyet visszaszerezném.

   Mint az sejthető, fogok nyitni egy PC ventilátor feliratú dobozt. Mint az szintén sejthető, ez a doboz olyan gyorsan fog megtelni, hogy idővel kénytelen leszek a ventilátorokra is ráereszteni egy még tőlem is szokatlanul durva selejtezést.

   Kezdetben még úgy volt, hogy készítek magamról egy képet, amint épp letörten ücsörgök az immáron felszabadított széken, de ezt a tervemet viszonylag gyorsan feladtam, de csak azért, mert a kamerán már megint nem találtam meg az időzítő funkciót.

   Ezt a két öregecske papírdobozt viszont megtaláltam az újrafaragott aljú lámpa mögött, amit azért nem tudtam mire vélni (mármint az ottlétüket), mert ezeket szerintem a múltkor, mikor a töltőceruzát, meg a négyszínű tollat, valamint a szorzótáblás tollat bemutattam, már akkor eltettem.

   Csakhogy nem, az ugyanis két másik doboz volt. Na ezt az állapotot, vagyis azt szeretném elérni az anyagaimra is, hogy mind olyan helyen legyenek, ahonnan csak úgy egyszerűen előránthatom őket, mint mondjuk most ezt az írószeres dobozt.

   A három doboz fehér csempe egészen biztosan nem ide, hanem az építőanyagos polcra való, míg a tőlük balra látható dobozokban (emlékeim szerint legalábbis) egy (esetleg több) A3-as telefonrendszer lapul. Na azoknak is pusztulniuk kell onnan, hogy majd legyen helyem hova letenni az anyagos dobozaimat.

   Bár az előbb úgy állt a helyzet, hogy alul voltak a fiókok, felül a papírdobozok, de rákerült a kupac tetejére egy újabb fiók, amit csak úgy egyszerűen üresen találtam. Mivel az összes fiók üres, ezért ezeket is át fogom vinni az útszóró sós pincébe. Természetesen csakis azért, hogy ne itt foglalják a helyet, míg én a pince padlóját - reményeim szerint legalábbis - teljesen felületében felszabadítom.

   És a takarítási művelet még csak nem is sikerült valami jól! Részemről abban reménykedek, hogy az anyagok szétpakolásának előkészületeinek tekintetében ennél jobb eredményt fogok elérni. Mondjuk az első és a második fázis már rég lefutott, és ha kell, akkor nyugodtan lehet negyedik és ötödik fázis is, csak jussak már el végre odáig, hogy ne kelljen valami anyagdarab után órákig kutakodnom.

   Mikor a közértbe indultam volna tonikért (mert tegnap Martinival voltam kénytelen hígítani a gyomorkeserűt), meglepve vettem tudomásul, hogy kaptam valakitől egy szép barna faládát. A valaki persze én voltam, csak a fene nagy szaladgálásban megfeledkeztem róla, hogy ez végül ide került, illetve itt maradt.

   Bár nemcsak ezért jöttem le, de attól még a vezérmotívum az volt, hogy a két jobbra látható kosár tartalmát először szétrakosgassam, majd újra össze, de akkor már úgy, hogy külön legyenek a már szétszedett, s a még szétszedetlen kincseim.

   Miközben a lomokat tologattam, egyszer csak annyira felszabadult a hely, hogy végre kinyithattam legalább az egyik fiókos szekrény ajtaját. Mivel két üres fiókot is találtam benne, s ezeken felül más fiókokban is akadnak olyan cuccaim, melyek nem oda valók, ezért úgy éreztem, hogy ha most ugyan még nem is, de idővel azért tényleg lesz hely hova szétrakosgatnom a különféle anyagaimat.

   Ezek itt már mind olyan dolgok, amiket régebben bemutattam. Egy részük ugyan még nincs elcsomagolva, amit persze majd még meg kell ejtenem, de az azért már nem lesz egy akkora feladat.

   Az viszont, hogy ezt az asztalt újra felszabadítsam, az nagyon is komoly feladat lesz! Mert ugye az előbb látott kosár tartalma csak úgy volt rendezhető, illetve azt a megoldást választottam, hogy amiket eddig még nem mutattam be, azok a tételek mind felkerültek az asztalra.

   Hogy a már szétszedettek se legyenek elől, arra meg azt találtam ki, hogy bár nem ebbe a szekrénybe valók, de attól még itt szabadítok fel számukra egy polcot. Ez persze csak azon az áron sikerült, hogy a Terta 811-es magnót, valamint a kicsi barna asztali rádiót az útból elpateroltam.

   Ez egy akkora polc, hogy ide még legalább ötször ennyi apróság befér! Vagyis ha nem is véglegesen, de a következő néhány hónapban biztosan lesz hova tennem a már szétszedett és bemutatott, de ki attól persze még nem dobott kincseimet.
   Ezeknek innen amúgy azért kell menniük, mert egy ilyen polcra sokkal inkább valók a lemezanyagaim, melyekből ha nem is sűrűn, de azért használok, mint például a csak nagyon ritkán kellő, már bemutatott dolgok. Már ha előfordul egyáltalán, hogy kell közülük valami...

   Majd még valamivel rá kell vennem magamat, hogy végre elengedjem az olyan dolgokat, amik csak a helyet foglalják, de kelleni biztosan nem fognak soha. Mert ugye egy hatalmas öregecske mátrix printer a lézerkorszakban, na az azért nagyon felesleges. A villanyírógép úgyszintén. A sort záró ős öreg laptop, mivel még csak nem is működik, pláne az! A barna rádió viszont ha menthető, akkor megmarad.

   A mindent tudó táblázatomban szerepel egy olyan tétel, aminek szovjet négyzet fehér IC a neve. Ezzel az a baj, hogy én nemhogy mindent nem tudok, hanem még csak azt sem, hogy az említett IC hol van. Ha nem dobtam ki, akkor valószínűleg az egyik még vegyes tartalmú dobozomban.

   Bár ez nem kapcsolódik szorosan a jelen témához, vagyis az előkészítéshez, de annyiban azért igen, hogy csak úgy játszásiból, illetve ha már épp amúgy is előttem voltak alapon, kiszedegettem a tömegből a látványosan mechanikai alkatrészeket.

   Amiket aztán kissé unottan átdobáltam egy már csak anyagokat tartalmazó dobozba. Mivel nemcsak a szovjet IC-t kerestem, hanem egy fényes karikát is a pincei porszívóból kiszedett kábeldob újradobozolásához, így nemcsak a vegyes, de a már pusztán anyagokat tartalmazó dobozok tartalmát is megtekintettem.

   Végül nem voltam rest, s a lakásban épp megtelő félben lévő vegyes dobozt is lehoztam, majd azt is szétválogattam. Míg a projekt lehetőségeit balról Tóni bácsi gerjesztett hangszórója határolta, addig jobbról az Epson printer. A válogatást végül nem a helyszűke, hanem személyes, pontosabban szólva egészségügyi okokból hagytam félbe. Mármint a földön térdeléstől, de inkább a lehetetlen szögben történő előrehajlástól úgy megfájdult a derekam, hogy annak hatására azonnal megígértem magamnak, hogy míg csak nem lesz hely az asztalon, addig biztosan felfüggesztem az előkészületeket.

   Pedig amúgy a mai napon, mindössze alig valami pakolászással, igen szép eredményeket értem el. Amit balra látunk, az egy üres doboz, alatta egy kábeles kosár, alatta két szintén kábeles fiók. Vagyis ha lenne valahol hely, akkor ezek hárman - mivel már rendezettek - slutty, odakerülhetnének a végleges helyükre.
   A középső dobozban ugyan még vannak alkatrészek, de a tőle jobbra eső három már üres. Persze ha akár csak egy kicsit is eltávolodok a helyszíntől, akkor egyből láthatóvá válik a káosz, ami amúgy - a printer képében - be is lóg a kép jobb felső sarkába. Mire legközelebb ide esz a fene (mármint a jelen cikk témájában), addigra remélem, hogy ennél már sokkalta jobb lesz a helyzet.

   A minap elkezdtem átnézni, hogy mégis hol tartok a már megkezdett cikkekkel, pláne mennyi van hátra belőlük. Ekkor találtam meg ezt a cikket (megjegyzem rengeteg más társával együtt), amihez már több mint 7 hónapja nem nyúltam!
   Gondoltam lejövök a pincébe, hozom a fényképezőgépet, s legalább annak utánanézek, hogy volt-e valami haladás. Meg persze ha már itt vagyok, akkor annak is, hogy lehetséges-e egyáltalán továbbhaladni.
   Odafentről a lakásból nézve (mármint a lenti helyzetből még semmit sem látva) még úgy gondoltam, hogy valami apróságot biztosan tudok tenni a rend szintjét emelendő, ez azonban amint lejöttem, már egy nagyon csalóka elképzelésnek bizonyult.
   Mert ugye itt is mi van? Egy k*rva nagy torlasz! Az van. Mármint az van, hogy a mögötte lévő dobozokba kellene betennem például azokat a műszereket, melyek jelenleg épp nagyban az asztal lapját torlaszolják el. A VEF rádiót mondjuk már megmutattam, csak persze egy másik példányt, vagyis ezt már egyszerűen csak oda kellene tennem arra a polcra, ami valahol az STB dobozok mögött van, csak ugye oda most nem férek be. Az utcavégi szelektív mellett talált tévét és monitort mondjuk elbonthatnám, az Orion 449-es rádió helyzete azonban náluknál sokkalta bonyolultabb. Mármint azért, mert mivel az érték, így azt elcserélhetném valami másra, lehetőleg hasznosra, vagy ha nem, akkor legalább valami olyanra, amit még nem szedtem szét.
   Megmutassam, hogy mi van a kép jobb szélén látható, amúgy szerencsére már üres műanyag dobozok tetején? Hát persze, hiszen mindketten ezért vagyunk itt. Mármint a kedves olvasó persze csak virtuálisan.

   Nos ez. Vagyis az, hogy a dobozok sora már majdnem a plafonig ér. A zömük szerencsére üres, de ettől még ugyanúgy nincs őket hova áttenni, mintha tömve lennének az épp nagyban szétválogatásra váró anyagokkal. Amúgy már szépen alakul a helyzet (hát persze...), épp csak nem látszik.

   Mármint ezen a képen már nem látszik például az a több doboznyi puzzle, amit időközben sikerült elajándékoznom. Cserébe már megint itt vannak a mindenféle kosarak és ládák, amiket végül azért voltam kénytelen az útszórós sós pincéből visszahozni, mert odaát nem fértem tőlük oda a faanyagaimhoz. Márpedig azokra szükségem van, mert ugye azokból szoktam mindenféléket barkácsolni. No nem mintha a kosarak által elfoglalt hely itt nem kéne...

   Na most ami nagyon, de tényleg k*rvára nagyon nem kéne itt legyen, az ez a rengeteg kacat, amit persze mind azért rámoltam fel az asztalra, hogy egyrészt ne máshol legyenek útban, másrészt azzal a feltett szándékkal, hogy majd néhány napon belül szétszedem. Erről az előbb említett néhány napról, na erről persze hetekig tudnék mesélni, miközben... Na jó, az időközben már rég megtörtént szétszedésekről is, amit persze folyamatosan meg is teszek, épp csak látszatja nem igazán van a munkámnak. Ez persze szintén nem igaz. Illetve csak annyiban az, hogy a jelen projekt, vagyis az anyagok szétválogatásához odaférés szempontjából nincs. Amúgy még ez az utóbbi állításom sem igaz, hiszen a valós időben (ez 2021 januárját jelenti) épp most jutottam el oda, hogy az elvett dolgok mögül, ha még ki is borul egy-egy másik, de legalább már nem kettő, pláne több! Vagyis ha elveszek innen valamit, akkor annak most aztán már tényleg fel kell szabaduljon a helye. Hogy ez a valóságban mégis mennyire van így, azt a kérdést szerintem most inkább ne feszegessük...

   Amit a képen látunk, az az egyik szétválogatandó anyagos doboz. Mivel a benne található bigyókat legalább tíz (ha nem több) helyre kellene szétraknom, az eddig látott képek alapján azonban nemhogy tíz, de még egyetlen dobozt sem lehetne normálisan elhelyezni, így ez a harmadik próbálkozásom ugyanúgy befuccsolt, mint ahogy az első és a második nekifutásom is tette.

   A rendrakásról szövögetett csalfa álmaim végül akkor foszlottak végképp apró cafatokra, mikor a Dédi rádiójának oldalán elhelyezett projektor felfelé álló lába a melóskabátomba undokul beakadt, majd a helyéről lerántott eszköz - a valóságba visszarántó célzattal - jó alaposan bokán vágott.
   Hogy itt mégis mikorra lesz olyan szintű a rend, hogy végre neki tudjak állni az anyagok szétválogatásának? Szerintem én már rég olyan helyzetben vagyok, hogy részemről bármiféle ígérgetés igencsak durva felelőtlenség volna...