A VEF222-es rádióból még mindig nem voltam képes kiszedni az IC-t, ellenben az általam átépített hétzenés kvarcórát már körbefényképeztem, és még folpackot is vettem, hogy a pincében is legyen mibe elcsomagolnom a már bemutatott, levitt, de el még nem pakolt kincseimet. Ezeken felül azért is le kell mennem, mert két már kiürült, vagyis felesleges palack is oda lett készítve.
   Ahogy itt álltam és vártam, hogy a reggeli kávém megmelegedjen, egyszer csak kiszúrtam az esernyőtartóról lógó gömb formájú webkamerát. Már az is érdekes, pontosabban szólva sajnálatos, hogy újra itt lóg (mert egyszer már bevittem, csak aztán helyhiány okán újra kikerült), de ami még eszembe jutott róla, az a szintén nagyon sokáig itt lógó BEAG mikrofonos füles. Szóval az nem egy jó ómen, ha itt hagyok valamit.
   Na ezen zavaros gondolatmenet hatására jutott eszembe, hogy ha már egyszer úgyis lemegyek a pincébe, meg persze egy fejhallgató is szóba került, akkor felhozom az általam egyszerűen csak feketének hívott fülest.

   Valamint az is eszembe jutott, hogy ha már egyszer lemegyek, ekkor felhozok egy átlátszó nápolyis vödörre való virágföldet is, amibe aztán be, illetve átültetem ezeket az úgy ahogy megerősödött petúnia palántákat. Ezt úgy kell érteni, hogy az életképesnek tűnő palánták már rég az ablakban burjánzanak. Szóval ezek már csak azok, amiket nem volt szívem kidobni, pedig nagyon úgy néztek ki, hogy nem lesz belőlük semmi. Ráadásul időnként sikerült róluk annyira megfeledkeznem, hogy vizet sem kaptak. Mikor aztán megláttam a kókadtra sárgult zöldeket, épp mint ahogy most is, újra és újra megsajnáltam őket.

   A lomos pincében egy kicsit ugyan alacsonyabb a páratartalom, mint amit a minap a fáspincében mértem (ott ugyanis 70% volt), de ez még mindig túl sok hozzá, hogy kedve legyen benne az embernek dolgozni. Na most ha nem így van, én akkor is erre fogom, hogy már megint nem idelent tevékenykedem.
   Az idelent már felesleges digitális légnedvességmérőt zsebre vágtam, a folpackot pedig odatettem a polcra a másik henger mellé, amin már alig van pár menetnyi anyag. Egy kicsit ugyan hajlottam rá, hogy még néhány másik dolgot is a helyére tegyek, de ezt a tervemet még tőlem is meglepő gyorsasággal sikerült feladnom.

   Mint az a kép közepén immáron normálisan látszó járdaszegély látványából kiderül, onnan van a föld. Ez mindenféle levél, utcai por, autó kerékdobjából kihullott olajsár keveréke, de tapasztalatom szerint nagyon is tápanyagdús. Ez annyira így van, hogy miközben ástam, több gilisztával is találkoztam, akik épp nagyban ették a földet, márpedig ők tudják, hogy melyik föld a finom.

   Szerencsémre a palántázókból annyi föld került ki, hogy majdnem megtelt velük a vödör. Mármint az volt benne a szerencse, hogy így nem kellett az út széléről behozott sárban matatnom. Mondjuk ha megszárad, akkor meg porolni fog, de az azért nem ma lesz.

   Mivel már mutattam a gyújtótrafót, az MZ indexet, az indexrelét, és még az általam épített visszajelző dobozt is, így ez egy úgymond jó doboz. Az indokom a kinyitására mindössze annyi volt, hogy a lomos pincében a zsebembe tömtem egy csomó olyan apróságot, amiknek itt a helyük. Míg ide csak az indexrelé került vissza, addig az egyik fiók egy csomó apró csapágyat kapott.

   Mivel nem készültem rá, valahol itt jött közbe meglepetésként a piros konyhai aprító tönkretétele, majd megjavítása című fejezet, ami a fejhallgató bemutatását sokkal jobban hátráltatta, mint a növények átültetését.
   Hogy a fejhallgató nem sürgős eset, azt abból tudom biztosan, hogy az előre megírt szétszedtem cikkek száma a minap átlépte az 500-at! Vagyis ha innentől kezdve hátrateszem a kezem, nem írok egy betűt sem, és persze közben meg sem halok, a következő öt évben akkor is lesz minden héten két szétszedtem cikk. Ezt persze nem a mostani dátumtól kell érteni, hanem a jelen sorok írásakor aktuális 2020-astól.

   A harmadik nap reggelén hiába tudtam, hogy aznap nem állok készen semmiféle értelmes, vagy akár értelmetlen tevékenységre (amúgy az egész napom ilyen volt), gondoltam legalább annyit megteszek, hogy a fejhallgatót a szétszedése előtt egyszerűen csak körbefényképezem.

   Amennyiben működik, s miért ne tenné, akkor illene rajta lecserélni a zsinórt egy olyanra, amit valamelyik általam elbontott fejhallgatóról szereltem le. Mármint azért, mert a 4-erű lapos vezeték fejhallgatókábelnek egy kissé sprőd, no meg nem is mutat valami jól egy szinte minden elemében fekete fejhallgatón.

   Amennyiben nem váltom le a kábelt, akkor legalább ezt a 3,5-ös dugót igazán lecserélhetném 6,3-asra. Mint azt az előbb már említettem, ez a mai, na ez nagyon nem az én napom volt! Mert ugye most is simán nekiálltam tervezgetni egy olyan fejhallgató kipofozását, amire amúgy semmi szükségem. Befogadni is csak azon az alapon fogadtam be, hogy egy szétszedést ez is biztosan megér. Amennyiben erről a hülyeségemről végre leszoknék (mármint a mindent begyűjtésről), akkor azért sokkal közelebb kerülne a szétszedtem projekt vége.

   A first szó azt jelenti, hogy első, illetve egy csomó ehhez hasonló jelentése van. Talán az okozta, hogy nem volt rá igényem, hogy nekem eddig egyik fülesemen sem volt sztereo / mono átkapcsoló. Akarom mondani, a címke látványosan ferdén lett a helyére be, vagy talán csak visszaragasztva.

   A fülpárna bár jó nagy, a fül azonban nem fér bele. Amúgy nem ezt akartam a kép kapcsán mondani, hanem azt, hogy a membrán felülete majdnem akkora, mint a kerek lyuk a szivacspárna közepén, ami mondjuk egy kifejezetten jó jel.

   Talán majd holnap, tette vissza letörten a szerző a fejhallgatót a munkalapra. Mondjuk a többi kacatnak is ugyanezt mondogatom, ráadásul már viszonylag régóta (hetek), de előbb vagy utóbb azért csak történik már velük valami.
   Számomra minden egyes itt porosodó kacat egy tüske a lelkembe. Mármint azért, mert még mind a mai napig nem jöttem rá sem arra, hogy egy tárgyban mi taszít, sem arra, hogy mi vonz. Vonzani persze mindegyik vonz, hiszen már eleve azért kerülhettek ide, csakhogy ugyanekkor van bennük valami taszító is, hiszen még mindig itt vannak.

   Mivel a füles a pincében töltött úgy egy évet, már kezdtek rajta megjelenni a penészfoltok, ezért mielőtt feltettem volna a fejemre, kapott egy vizes szivacsos átdörgölést. Hogy addig is csináljak valamit, miközben a füles száradt, levettem a pult tetejéről a hajszárítót.

   Ami végül odáig fajult, hogy a hajszárító belseje visszakerült a pultra, míg a külseje a fürdőszobai csapban várta, hogy megfürdessem. Mivel a fejhallgatót is meg kellett fürdetni, gondoltam legyen meg egyszerre mind a kettő.

   Bár fejhallgató erősítőt igazándiból nem építettem, de attól még sikeresen megoldottam a dolgot, mégpedig úgy, hogy szereltem a hangfal elejére egy 6,3-as jack alzatot, ami a bemenetre van kötve. Vagyis abba bedugva a fejhallgatót, azt közvetlenül a hangkártya hajtja meg. Ebben az elrendezésben az az okosság, hogy így - megjegyzem nulla alapzaj mellett - még mindig bőven elegendő hangerőt kapok, amihez ráadásul semmit sem kell bekapcsolnom.

   Mikor a play gombot újra megnyomtam, akkor viszont már ilyen arcot vágott. Ez persze nem azért volt, mert ennek a fülesnek annyira rossz hangja van, mint inkább csak viccelt. Amúgy ez a ma boncolt fejhallgató nem valami jó hangú.

   Legalábbis a SONY XB700-hoz képest nem, amin azért nincs mit csodálkozni, mert a két füles gyártása közben egyrészt eltelt néhány évtized, másrészt ez azért egy viszonylag drága fejhallgató, míg a First egy kifejezetten olcsó példány.

   A fejpántjáról nem tudtam megállapítani, hogy gyárilag ennyire laza (mármint nagy a nyílás a két fülpárna között), vagy csak ki lett tágítva, mondjuk azért, hogy ne nyomja annyira a fejet. Szerintem az utóbbi lehetett, mert ebben az állapotában a fejhallgató kifejezetten hajlamos a fejről leesni.

   Bóvli ide vagy oda, igenis megbecsülendő, mikor a milliónyi kitekerhetetlenre rejtett csavar helyett, a fejhallgató betétet tartó lapot egyszerűen csak ki kell pattintani a helyéről, ami amúgy azért nem esik ki, mert nemcsak a négy pöcök tartja, de még a fülpárna rögzítése is.

   Ez egy különösen ronda rögzítés, bár ha azt veszem, hogy már évtizedek óta rendben teszi a dolgát (mármint nem esett ki a helyéről a hallgatóbetét), akkor nem igazán van rajta mit megszólni.

   Ez pedig az a társa, ami mellett a mono / sztereo átkapcsoló található. Utóbbi amúgy csak annyit csinál, hogy a fejhallgató mindkét oldalát átköti az egyik jelvezetékre, amit részemről egyáltalán nem neveznék korrekt megoldásnak.

   Hogy minek mosom ki, illetve rakom össze egyáltalán? Nos a kimosásra ok a műanyag felületén megjelenő gomba, ami a viszonylag magas páratartalmú pincében minden számára táptalajul szolgáló felületen hajlamos megjelenni, el pedig azért nem pusztítom, mert amúgy kutya baja. Na jó, a potméterei egy kissé már recsegnek, és a kapcsolója is, de azokat azért nem tart sokból kipofozni.

   Ezzel a képpel talán nem is azt szerettem volna megmutatni, hogy a fülesben van egy (amúgy kettő) tehermentesítő csomó is, mint inkább azt, hogy micsoda karmolási nyomok voltak a fröccsszerszámon.

   Sokat nem csúszhatok ezzel a cikkel (meg persze a többivel sem), mert ebben a táblázatban már csak 4 megvastagítható iksz van. Vagyis ha nem húzok bele, akkor a megtekintett filmek száma tényleg meg fogja előzni a szétszedésekét, amit aztán nem lesz hogyan jelölnöm. No nem mintha ez annyira számítana...

   Amit végül levágtam a zsinórról. Magát a zsinórt amúgy azért nem dobtam ki, mert épp igény mutatkozott a kertben némi ruhaszárító kötélre, csak aztán úgy voltam vele, hogy ha ezen ázik meg a lépcsőházi lábtörlő (ami amúgy egy kisebb szőnyeg), akkor az a súlyával a gyenge vezetéket simán eltépi.

   Mivel biztosan tudtam, hogy a füles alkatrészei holnapra nem száradnak meg, ezért már vettem is le a pultról az RJ11-es telefonaljzatokat tartalmazó dobozt, mely cikket természetesen szintén sikerült félbehagynom.

   Másnapra a helyzet mondhatni annyira változatlan volt (mármint a nem létező munkakedvemet tekintve), hogy gyakorlatilag egész nap nem csináltam semmit. Na jó, a balról a képbe belógó szürke botot betettem a mélyszekrénybe, de ez azért nem volt egy igazán megterhelő feladat, illetve egy egész napra mindenképp kevésként értékelendő.

   Bár az előző képen alig látszik, de attól még azt mutatta az óra, hogy már délután 6 is elmúlt, mire fel gondoltam legalább annyit megteszek, hogy keresek egy új (amúgy persze bontott) kábelt a fejhallgatóhoz. A fiókot azért húztam ki, hogy belelássunk. Amúgy betolva szokott lenni, hogy ne porosodjon a tartalma.

   A kábelnek ezt a felét kell a monitorba dugni, míg az egyenkénti csatlakozókhoz a szín és a szinkronjeleket kell csatlakoztatni. Később persze rájöttem, hogy nem ezzel a kábellel fogom megpróbálni rákötni az AMIGA 600-ast valamelyik LCD monitorra, hanem azzal a másikkal, amit a Compaq monitorról szedtem le, mert annak az egyik vége - mivel egyszerűen csak elvágtam - teljesen szabad.
   Mikor még mindig az asztal előtt a földön (na jó, akkor a parkettán) ücsörögve megláttam, hogy a füleshez kiválasztott fekete kábel mennyire koszos, teljesen elveszítettem a fejem. Mi az, hogy nem hiszed?

   Ez pedig már egy harmadik helyszín, csak hogy igazoljam az előbbi állításomat, miszerint ha valahova odateszek egy kábelt, a mellé hamarost került egy másik is, majd idővel felgyorsul az öngerjesztő folyamat. Egyértelműen ennek köszönhető, hogy a lomos pincében rengeteg a kábel.

   Mivel ma már bemutattam az RJ11-es aljzatokat (legalábbis a valós időben így volt), és még a Triasun hajszárítót is összeszereltem, gondoltam ha csak annyit megteszek, hogy egy kicsit összébb söpröm a fejhallgató jelenleg még a lakásban szanaszét heverő alkatészeit, az azért már tényleg nagyon szép teljesítmény lesz. Mármint tőlem és egyetlen napra.

   Majd magam elé vettem a potmétereket és a kapcsolót, bár ekkor már tudtam, hogy vissza ugyan visszaszerelem őket, de bekötni a lábaikat nem fogom. Mármint azért nem, mert részemről nulla igényt érzek mind a mono / sztereo átkapcsolóra, mind a fejhallgatón történő hangerőszabályzás lehetőségére.

   És még a kapcsolót is kettévettem, majd kifényesítettem bennük az ezüstözött érintkezőket. Ez amúgy még a kifényesítés előtti állapot. Mikor az ember ilyet csinál (mármint potmétert vagy kapcsolót takarít), akkor ajánlatos a pucolás után rámenni a felületekre egy apró kefével is (például fogkefe), hogy a porrongyból vagy a fültisztító pálcikából származó apró szőröknek még csak esélyük se legyen az érintkező felületek közé keveredniük.

   Hogy az alkatrészeket nem fogom újra bekötni, az nem akadályozott meg benne, hogy rendesen leónozzam a lábaikat. Akarom mondani, csodák csodája, most nem felejtettem el, hogy ezt az amúgy teljességgel felesleges műveletet végre ne az asztalom már amúgy is rozzant állagát tovább rongálva, hanem a forrasztópadon dolgozva kövessem el. Ebben amúgy (mármint a forrasztópadban) az is egy hatalmas előny, hogy mivel pereme van, így nem gurulnak le róla az alkatrészek.

   Bár kezdetben még úgy volt, hogy ma csak a holnapi etapot készítem elő az olyan apróságokkal, mint a maradék takarítás és az alkatrészlábak ónozása, de aztán - erről a tervemről megfeledkezve - haladtam tovább.

   Ezen a képen azt a balra látható fényes függőleges csíkot kell nézni, ami szerintem nem szándékos, hanem csak a hátoldali rács egyik rovátkájában túl vékonyra sikeredett a fröccsszerszám, ahol aztán ettől átszakadt az anyag.

   Mikor rájöttem, hogy a matrica nem azért állt csálén a helyén, mert rosszul volt odatéve, hanem azért, mert nagyobb mint a befogadására szolgáló lyuk, akkor fogtam, újra kivettem, majd mindkét széléből levágtam mintegy 0,5 millimétert. Hogy én vágtam a széleket ferdére, vagy a mélyedés oldalai nem párhuzamosak, az az eredményt tekintve olyan mindegy.
   Ezt amúgy (mármint a matrica ki és betételét) azért tehettem meg, merthogy a hátoldalára felvitt ragasztónak még csak meg sem kottyant a mosószeres víz! Ez annyira így volt, hogy a matricákat a virágállvány polcától csak csavarhúzós rásegítéssel sikerült visszaszereznem.

   A füles oldalából kilógó anyagdarab létezését ugyan próbáltam azzal az amúgy viszonylag értelmes feltételezésemmel magyarázni, hogy biztosan ez tartja meg elfordulás ellen a fülpárnát, de ez csak egy engusz, vagyis fröccsöntési maradék.

   Mondjuk mindkét idomban törött az egyik csavarhely, ami lehetett úgy, hogy azért történt, mert a kelleténél nagyobb csavar lett beléjük hajtva, de akár úgy is, hogy idővel azért került beléjük nagyobb csavar, mert a felhasadt lyukban az eredetiek már nem tartottak.

   Hogy ne repedjenek tovább, a csavarok számára kiképzett részeket egy-egy kábelköpeny darabkával fixáltam, ami amúgy a minap került elő valamiből, és persze kedvenc szokásomhoz híven eltettem.

   Mikor a fejhallgató alkatrészeinek összeillesztgetése közben semmiféle akadály sem gördült az utamba, mindjárt két dolog is felmerült bennem. Míg az egyik az volt, hogy még az ég is akarja, hogy ez a fejhallgató még ma egésszé kerekedjen, addig a másik az, hogy a könnyű haladásnak hamarost tutira meglesz a böjtje.

   Ami már ott elkezdődött, hogy a füles másik felére is kellett egy kábelbevezető lyuk. Ez azért nem akasztott meg, mert nem is oly rég pofoztam ki az akkus fúró töltőjét, minek hatására az akkuban még mindig volt áram, pedig amúgy hajlamos volt néhány nap alatt kimerülni.

   Amit aztán - ha már egyszer itt találtam meg - menten vissza is tettem a helyére. Kezdetben úgy volt, hogy a jelen kép kapcsán nem említem meg a felső dobozban rejtőző PDA-t, valamit az alsó dobozban évtizedes álmát szunnyadó lapozós órás rádiót, a jelfogó meghúzási időmérőkről már nem is beszélve, de aztán mégiscsak így alakult. Hogy aztán használ-e a szétszedtem projekt haladási sebességének, hogy folyton felemlegetem a restanciáimat (mármint látványosan fejben és persze egyben köztudatban is tartom őket), vagy árt, azt meg nem tudnám mondani. Mondjuk ezek amilyen régóta itt vannak, lehet, hogy inkább árt.

   Ami más színt a kábelen az immáron rányomorgatott tehermentesítő csőszegecstől balra látunk, az egy jelölés, amire azért volt szükség, hogy az elágazás után mindkét kábelre azonos távolságra kerüljön a rögzítés.

   Hogy még nem ugrasztottam össze a maradék összetevőket, hanem csak odafogtam a füleimre a füles két felét, az azért jött jól (már ha lehet ilyet az adott esetben egyáltalán mondani), mert a fejhallgató mindkét oldala recseg.

   Mégpedig azért, mert a jelen rögzítés utáni elágazásnál mindkét kábel törött. No de mit nekem túrni egy új, akarom mondani másik kábelt? (bízta el magát a szerző a szokásos módon gyanútlanul)

   A fejhallgató már majdnem készre szerelt összetevői nem azért kerültek át az ágyra, mintha velük szerettem volna aludni (a szokásos ebéd utáni alvás - mint ahogy maga az ebéd is - ma amúgy kimaradt), hanem azért, mert most nem volt kedvem a kábeles fiókot a földön kiborítani.

   Mivel még mindig nagyon fiatal volt az idő, valamint normális (értsd vastag, hosszú, 6,3-as jack dugós) kábelt pedig nem találtam, gondoltam felkapom a pultról a dobozt és a tégelyt, majd megindulok velük a pince irányába, ahol is meglehetős mennyiségű mindenféle kábelt őrizgetek.

   Hogy az RJ11-es aljzatok végre visszakerültek a helyükre, az azzal az eredménnyel is járt, hogy visszatehettem a rózsaszín dobozba azt a két osztódobozt, ami már ki tudja mióta hempergett az asztalon.

   Ez itt az a sarok, ahova most még be sem tudok lépni! Hogy ez ne így legyen, ahhoz le kellene futtatnom az anyagok szétválogatása című projektet, mely rendezkedés előfeltétele, hogy elpusztítsam az olyan nagyobb tételeket, mint mondjuk a jelen képen látható telefonkészüléket bemérő műszer, az alatta elterülő Weimar rádió, a mögötte lévő Videoton daxli, az azon található komolyabb kétkazettás rádiós magnó, valamint a tetejükre helyezett néhai konyhai rádiónk, mely kincsek még finoman szólva is k*rvára akadályoznak benne, hogy odaférjek a balra található Salgó polc ráadásul még két polctartó állvánnyal is elbarikádozott alsó részéhez.

   Mivel hely az semmi, jobbra az asztal, balra még a föld is eldugítva, ezért a doboz tartalmát a két helyszín közé szorulva, számomra meglepő módon negatív eredménnyel válogattam át.

   Bár a műszer 70%-os páratartalmat mutatott, mire fel izzadtam mint egy ló, annyi energia azért még maradt bennem, hogy nekiálltam felkutatni az eredeti audio kábeles dobozt.

   Még a szekrény elől is elpakoltam, ráadásul teljes magasságában, de a keresett doboz sajnos innen sem került elő, aminek mondjuk lehet oka, hogy időközben átneveztem, vagy nagyon mélyre sikerült elrejtenem. Na erről szól, illetve majd csak fog szólni (legalábbis merem remélni) az átrakok egy fehér polcost című szétszedtem cikk.
   Hogy ebben (mármint egy polc áthelyezésében) mégis mi lesz a szétszedés? Nos az, hogy ehhez - ha csak nem találok rá valami más megoldást - a fél pincét szét kell szednem! Na ezért (is) van hanyagolva az a projekt. Meg mondjuk olyanokért is, hogy a szekrényben a helyet még mindig teljesen felesleges dolgok fogyasztják, úgymint audio kazetták, floppy lemezek (ráadásul tartóstul rogyásig), valamint egy Stuzzi orsós magnó (lásd balra lent), amit kifejezetten azért vettem, hogy a Mambó bemutatása után, ami ugye egy öreg konstrukció, lássunk az osztrák cégtől valami fiatalabbat is.
   Mire ez a mostani cikk megjelenik, addigra remélem már be fogom tudni szúrni az említett két magnóra mutató linket, mert mint ahogy annyi töméntelen mással, úgy a rádiós és a magnós cikkekkel is újra elmaradásba kerültem.

   Miután az eredménytelen kutatást követően feljöttem a lakásba, kihúztam az asztal alól ezt a másik fiókot, amiben bár tudtam, hogy már csak hálózati kábelek vannak, de én azért mégis reménykedtem egy kicsit.

   Mire fel mérgemben begyűrtem a fejhallgató alkatrészeit a polcba, rá a Barbie babákra, majd nekiálltam azon agyalni, hogy mégis hova kerülhettek az általam elbontott nem kevés fejhallgatókról leszerelt kábelek. Bár ennek kezdetben nem sok eredménye volt, de mikor utánanéztem a már elkészült szétszedtem cikkek között, hogy hová került az általam egyszerűen csak nagyon hangosnak hívott füles kábele, akkor kiderült, hogy az még rajta van.

   Maga a füles pedig még mindig itt, vagyis az egyik 301-es STB dobozban, amit most még azért nem tudok levinni a pincébe, mert ott egyrészt már végképp nincs hely, másrészt ha levinném, akkor neki kellene ugranom az összes ilyen doboz tartalmának átválogatása című feladatnak, ami - mivel nincs hely - jelenleg még egy teljesen esélytelen vállalkozás.

   Mivel a nagyon hangos fülesről lecsent kábelen (ami amúgy egy régiféle telefonzsinór) nincs elágazás, azért most kénytelen leszek a fejpántból kihúzott kábelt a helyére visszafűzni. Ez a feladat azért nem akasztott meg, mert telefon, pontosabban szólva távközlés technikai hálózat szerelő lévén, a fél életemet mindenféle kábelek és vezetékek csőbe történő húzkodásával töltöttem.

   Zárásképp felraktam a hallgatókra a fülpárnákat, majd kijelentettem, hogy kész, az a projekt ennyi volt. Itt aztán egy tőlem szokásosan alapos zenehallgatás következett, ami azzal a megállapítással zárult, hogy bár a fejemen jártak közül nem ez a fejhallgató a legjobb hangú példány, de attól még bőven együtt lehet vele élni. Már persze csak addig, míg az ember oda nem tesz mellé ellenpontnak egy nálánál jobbat.

   Bár a tervem az volt, hogy betekerem folpackba, s úgy kerül a pincében a polcra, de ezt végül elhalasztottam, gondolván maradhatott még némi víz a füles puhább részeit alkotó szivacsokban. Vagyis a füles, ha egész nyáron át azért talán nem is, de egy darabig még biztosan a virágállványon fog száradni.

   Zárásképp fogtam és lehúztam a listáról a fekete fejhallgató című tételt, majd mikor nem találtam a következőt, őszintén meglepődtem. Mármint azt az órát nem találtam a táblázatban, amiről tudtam, hogy a pincében hol van.
   Mint az később kiderült, ez azért történt, mert a jelen táblázatfül készítésekor nem tudtam értelmezni azt a tételt, melynek címe "Yarus feliratú óra". Mármint az összes olyan tételt töröltem, amiről el nem tudtam képzelni, hogy mégis mit jelent, illetve mely tárgyamat takarhatja. Ez persze jelen esetben csak annyit tesz, hogy ha a Yarus feliratú órát szétszedem, akkor nem fogok tudni kihúzni a táblázatból egy újabb sort, mely tény földhöz ugyan nem fog vágni, azonban lehet, hogy megtorpedózza azt a tervemet, miszerint így nyár elején, a meleg hónapok lustító hatását egy kissé kompenzálva, egy kicsit előre dolgozok. Ez azt jelenti, vagy fogja jelenteni, vagy csak jelentette volna, hogy júniusban legalább 20, természetesen végre letudott tételt kell törölnöm a listáról. Persze majd úgyis elmondom, hogy ez a tervem végül mivé fajult...