Légnedvességmérő
(mutatós)

   Tegnap délután azt terveztem be mára, hogy most már aztán tényleg elmegyek biciklizni, csak úgy egyszerűen céltalanul, pusztán a mozgás, illetve a fejem kiszellőztetésének kedvéért. Erre fel tessék, befelhősödött az ég.

 

 

   Ami aztán később odáig fajult, hogy komolyan besötétült az ég alja. Az mondjuk igaz, hogy nálunk egy csepp eső nem sok, annyi sem esett, csak ugye én nem a ház körülre terveztem a biciklitúrát.

 

 

   Mivel az egyik tervem nem jött be, nekiálltam annak a másiknak ami arról szólt, hogy körbemegyek a lakáson és ami csak nincs a helyén, azt mind szép sorjában rendbe teszem. Amint az látszik, ahogy az ablakból egy kissé hátraléptem, már egyből a virágállvány látványa megakasztott.

 

 

   Nem tudom említettem-e már (mindössze kétezerszer), hogy mennyire gyíkom tud lenni a rendetlenségtől. Na jó, annyira azért nem, hogy ne állítsam elő újra és újra. Ez a gyík amúgy nagyon bátran viselkedett a fotózás közben, pedig még undokul bele is vakuztam a szemébe.

 

 

Miután a nagyja dologgal végeztem, szerintem jogosan
éreztem úgy, hogy igazán megérdemlek egy krémest.

 

 

Ami aztán - merthogy volt készleten - igen gyorsan több krémes megevésévé fajult.

 

 

   Bár az evéstől - jó szokásomhoz híven - egy kissé elálmosodtam, attól még elkezdtem rendezgetni a dolgokat, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy hol felraktam őket ide, hol meg leszedtem, aztán vissza, valami más rendezési elv szerint rakosgatva őket sorba. Hogy nem álltam neki egyiknek sem? (mármint szétszedni) Most mond már...

 

 

   Ez amúgy (mármint a lustaságom) idővel oda vezetett, hogy a megtekintett filmek száma (piros körök) meghaladta a szétszedések, vagyis az ikszek számát, ami a betárazott filmjeim mennyiségét tekintve egyáltalán nem volt baj. No nem mintha a szétszedésre váró lomjaimból nem lennék túlkészletezve...

 

 

   Bár rezgett a léc, hogy ezt a tömeget mégsem mutatom meg, csak aztán a már tőlem megszokott módon nem bírtam a véremmel. Ezekkel a felsorolásokkal amúgy nem az a baj, hogy vannak, mint inkább az, hogy nem kerekednek egésszé. Mert ugye a gyakorlatban úgy kellene kinéznie a dolognak, hogy miután ezekkel mind megvagyok (vagyis úgy egy jó fél év múlva), akkor visszatérek ide beszúrni a különféle témákra mutató linkeket. Ehhez képest viszont az van, hogy mikor azt megteszem, több a foghíj mint a számban, pedig a fogaim sem állnak valami jól.
   Részletezve a tételeket, balra fent egy kocka alakú analóg órás rádió látható, míg mellette egy AIWA márkájú, amit egy vezeték nélküli billentyűzet vevőrésze követ. Középen egy kerek alapműszer, majd egy a múltkor bemutatott bóvlival ellentétben komolyabb (értsd jó hangú) zenedoboz várja elkerülhetetlen sorsát.
   A sárga dobozban egy ipari időzítő van, míg a piros kisautó egyszerűen csak egy elemes kisautó. Az alsó sorban a kerek valami egy rádióvezérelt óra, amit egy felkaros OMRON vérnyomásmérő követ. A kerek műszer alatti kerek műszer egy légnedvességmérő (róla szól a mai cikk), míg alatta egy egyszerű (értsd alig van rajta gomb) távirányító várja, hogy végre megmutathassa magát. A maradék két tétel közül az egyik egy SHARP zsebrádió, míg a másik egy Maxell feliratú füles.
   A kép kapcsán persze jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis honnan a francból került ide ez a rengeteg kacat. Na jó, elmondom... A tárgyak fele friss beszerzés, míg a másik fele régi. A frissekre még csak-csak van magyarázat (mármint az, hogy még nem volt időm őket szétszedni), no de a régiekre... Amúgy természetesen rájuk is van, mert ugye ha csinálni nem is csinálok semmit, de magyarázni azt tudok.
   Szóval a többiek úgy kerültek ide, hogy megígértem magamnak, hogy ha nincs kedvem a lakásban található készlethez (mármint bármelyikük szétszedéséhez), akkor a szokásos semmittevés helyett irány a pince, ahonnan elő kell túrnom valamit. (mondom ezt úgy, hogy ott is szem előtt vannak) Ezzel az amúgy nagyszerű elgondolásommal (és persze cselekedetemmel) persze nem az a baj, hogy felhordtam a pincéből egy csomó mindent, hanem az, hogy egyiküket sem szedtem szét. Amúgy most sem csináltam velük semmit, de most legalább szépen összekoncentráltam őket egy helyre. Illetve megnyitottam a sort ezzel a mai cikkel.

 

 

   Kisvártatva persze szomorúan láttam, hogy az előbbi - mindent mindenhonnan összeszedek témájú - körutam még finoman szólva is sikertelennek bizonyult, mire fel nem voltam rest és újra nekifutottam a feladatnak.

 

 

   A Fuji Finepix S5700 fényképezőgépet valószínűleg nem fogom szétszedni, pedig ráférne egy reparálás a kiugró (illetve sajnos nem igazán kiugró) vakujára. Az Elektronika 13-as digitális órát nem azért vettem meg, mert olcsó volt (á dehogy az a potom 400 forint volt az ok), hanem mert abban hatalmas, pláne a foglalatukból kihúzható számkijelző csövek vannak. Hogy azok meg mégis mire kellenek nekem? Hát tudhatok én mindent? Na ugye, hogy nem!
   Azt a csinos kis filmes fényképezőgépet nem fogom szétszedni, mert azt csak dísznek vettem, a valamit felmelegítő fekete bigyót viszont igen. Már csak azért is, mert ugye már eleve le van róla vágva a kábele.
   Ha már kábel, akkor a következő tétel éppen az. Mármint egy olyan spéci kábel, ami a négylábú 3,5-ös jack dugót fordítja át RCA harangcsatlakozókra. A fekete valami pedig egy Philips zenelejátszó, míg a nálánál nagyobb fekete valami egy olyan router, amit nemcsak azért hoztam el (már úgy értem, hogy a földről lomtalanításkor), mert még megvan az 5 voltos dugasztápja (amit amúgy nem szoktam itthon találni), hanem azért is, mert a hátlapi csatlakozóit nézegetve valahogy olyan fura.

 

 

   Na most ami még szintén fura, az az a tény, hogy ennyi kincsből egy sem nyerte meg annyira a tetszésemet, hogy nekiálljak szétszedni, mire fel nekiálltam legalább azon tételek sorsát rendezni, melyeket lehetett. Míg a filmes fényképezőgép felkerült dísznek a polcra, addig a spéci összekötőkábellel már nem boldogultam, pedig azt épp csak be kellett volna tennem az épp az ilyen hasznos kábelek részére rendszeresített fiókba.

 

 

Mármint ebbe a kicsibe, amibe már nem fért be.

 

 

Mire fel mérgemben kiborítottam a tartalmát, majd kiválogattam a tömegből az oda
nem illőket, melyek aztán egy másik, még nem ennyire feltöltött fiókba kerültek.

 

 

   Aztán letettem magam elé a mai témát, de végül nem csináltam vele semmit. Na most az ilyesmiben nekem már akkora rutinom van, hogy nemcsak úgy egyszerűen hagytam a francba, de még meg is tudtam indokolni, hogy miért nem nyúltam hozzá. Jelen esetben az volt az ok, hogy a minapi elmosogatásakor valószínűleg belement a víz, mire fel elkezdett marhaságokat mutatni.
   Bár kezdetben úgy nézett ki, hogy pontos, hiszen éppen ugyanannyit mutatott mint a digitális társa, majd a mosogatás hatására még egyszer annyit, amin a belefolyt vizet tekintve nem igazán volt mit csodálkozni. Na most a kiszáradása után viszont már kevesebbet mutatott mint a digitális, mely tényből részemről arra következtettem, hogy vagy megártott benne valaminek a nedvesség, vagy még mindig vizes, mire fel rutinosan hagytam neki néhány további napot a száradásra.

 

 

Miután ráuntam, hogy itt van, újra összehasonlítottam a mutatott értékeket.

 

 

   A 35 és a 25 közötti eltérés azért már van annyira számottevő, hogy annak utánanézzek. No nem mintha amúgy nem szedném szét a műszert, csak így ugye már valami értelmes okom is van rá.

 

 

Ez annyira fénylik, hogy egyszerűen képtelenség
úgy lefényképezni, hogy látszódjanak a részletei.

 

 

   A skálalapot alaposan szemügyre véve, azon az látszik, hogy nemcsak körkörös, de innen nézve vízszintes csiszolási nyomok is vannak rajta. Hogy aztán ettől van-e, hogy bárhonnan nézve csillog, azt nem tudom.

 

 

Végre megtudtam, hogy mennyi az annyi. Mármint
a levegő egészséges légnedvesség tartománya.

 

 

Mikor a piacon a kezembe vettem, elsőként arra csodálkoztam rá, hogy milyen jó
fogás esik rajta. Most meg arra, hogy ennek ellenére nem tudom szétszedni.

 

 

Ez a része nem menet, hanem csak egy viszonylag puha bordázat,
aminél fogva bele lehet szorítani egy alkalmas méretű lyukba.

 

 

Miután feltettem a közelre látó szemüvegemet, örömmel vettem tudomásul,
hogy a műszer egy csavarhúzóval könnyedén újrakalibrálható.

 

 

Mely beállítást azonnal meg is ejtettem, s most
már mindkét műszer 35 százalékot mutat.

 

 

   Ettől a ténytől persze még véletlenül sem nem álltak le a szétszedés irányába tett hadmozdulataim. Ez a képen látható valami amúgy nemcsak úgy egyszerűen nem akart lejönni a műszerről, hanem úgy nem akart lejönni, hogy semmi olyat sem láttam ami tartaná, mire fel elkezdtem húzni. Ha lassan is, de erre már reagált (érdekesség, hogy a csavarhúzóval történő feszegetésre nem), s végül lejött.
   Korábban (míg ezt a fehér karikát le nem vettem) azt gondoltam, hogy azért nem látom azokat a részleteket, amik a tulajdonképpeni műszert összetartják, merthogy azok biztosan a karika alatt vannak. Aztán most, hogy lejött, enyhe csalódottság érzésével vettem tudomásul, hogy nem.

 

 

   Mivel semmi más fogódzkodóm nem volt (már úgy értem, hogy valami olyan  amibe belekapaszkodhattam volna), épp mint az előbb a fehér karika esetében, nekiálltam lehúzni a fekete házról az aranyszínű karimát.
   Ha az előbbi fehér lassan engedett, akkor ez ahhoz képest valami k*va lassan! Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy más megfogási pont nem lévén (vagyis nem volt olyan rés, amibe betolhattam volna egy csavarhúzót), egyszerűen csak fogtam és húztam az elejét és a hátát, miközben végig azt mondogattam, hogy ez nem fog szétjönni. Vagyis tulajdonképpen az hozta meg a sikert, hogy a két fél széthúzása közben elbambultam, mire fel egy idő után engedett.
   Ez amúgy azért volt így, mert valamiféle nem teljesen merevre megkötő kulimásszal volt a két darab összeragasztva, mely ragacs egy idő után engedett az óvatos erőszaknak.

 

 

Hogy aztán megérte-e ezért a látványért egy
percig húzni, azt döntse el mindenki maga.

 

 

   Mikor ezt az apró műszaki részletet megláttam, ami ugye már maga a mérőmű, elsőre igencsak rácsodálkoztam. No nem annyira a méretére, mint inkább arra, hogy mégis mi a csudát keres benne egy gombelem.

 

 

Ami amúgy nem az, hanem egy spirálrugó.

 

 

   Konkrétan ennyi az egész műszer. A működési elve az, hogy a rugólap egyik oldalára ragasztott nedvszívó anyag a levegőből felvett nedvesség hatására megdagad, vagyis megváltoztatja a méretét, amivel aztán a rugótekercs piros pöcökhöz képesti szögállását is. A középső réztengely másik végén van a mutató, ami tulajdonképpen a rugó összetekeredettségi mértékét jelzi.

 

 

   A mérőműről lehúzott fekete idomot úgy kell visszatenni, hogy először beigazítjuk a lyukába a piros pöcköt, majd vigyázva rá, hogy közben semmit se görbítsünk el, egyszerűen csak visszaerőltetjük a balra lent látható rézgyűrűre.
   A műszert hitelesíteni pedig úgy kell, hogy a fekete idomot forgatjuk a skálalaphoz képest. Vagyis nem kell tőle megijedni, ha összeszerelés után hülyeséget mutat a műszer, mert az könnyen kiigazítható.

 

 

Részemről úgy múltam el 55 éves, hogy sosem volt itthon
légnedvességmérő, most meg ugye már kettő is van.

 

 

   A digitális változat visszakerült a fürdőszobába. Ennek amúgy két okból is itt a helye. Míg az egyik az, hogy csak úgy mellékesen mutatja az időt is, addig a másik az, hogy ha 60 százalék fölé megy a fürdőszobában a páratartalom, akkor azért már illik kinyitni az ablakot. Mert ugye ha nem, akkor egyből bepenészedik a plafon a leghidegebb, vagyis a külső falhoz közeli részénél. A fürdőszobát kifesteni meg ugye mégis kinek van kedve? Mert nekem tuti, hogy nincs!

 

 

   Na most az analóg műszer elhelyezésével viszont nem jutottam dűlőre. Talán még az volt a legjobb ötletem, hogy az ajtóra ragasztott digitális hőmérő fölött helyezem el. Persze nem így, hogy csak úgy egyszerűen oda van téve, mert így ugye egyből leesik ha kinyitom az ajtót, hanem kétoldalas ragaccsal odaragasztva gondoltam rögzíteni. Aztán meg azt is gondoltam, hogy már annyi szerszámom van a pincében, hogy azokkal aztán igazán készíthetnék ennek a műszernek valamiféle tartót, ami igen nagy valószínűséggel egy fadarab lesz. Tulajdonképpen csak egy hatalmas kerek lyuk kell bele, meg valami olyan alsó forma amin stabilan megáll. Ez lehet akár maga a fadarab alja is, mint ahogy egy másik, a lapjával síkban elhelyezett másik fadarab is.

 

 

Míg a műszer végleges formáját megálmodom, addig itt lesz. Már úgy
értem, hogy a hallban, hol erre, hol meg másfelé hányódva.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.