Ez itt a pincében a bicajommal szembeni rész, ahová egy óráért evett oda a fene. Illetve ez úgy volt, hogy mivel sem a kakukkoshoz, sem a nem kakukkoshoz, sem a paraszt órához nem volt kedvem (mármint a szétszedésükhöz), ezért mérgemben azt mondtam magamnak, hogy akkor legyen valamelyik másik óra.
   A mindent tudó táblázatomat még valamikor korábban átnézve, abban elsőre ugyan nem találtam meg a ma bemutatásra kerülő órát, de csak azért nem, mert nem a megfelelő fülön kerestem. Mármint azért nem, mert a "Yarus feliratú óra" elnevezést a táblázat már meglévő, de szét még nem szedett tételekre történő szűkítésekor nem tudtam értelmezni, ezért töröltem. Viszont vagy úgy egy évvel később - csodák csodája - beugrott, hogy miről van szó, ami kissé meglepett. Mármint az, hogy valami úgy jutott eszembe, hogy még azt is tudom róla, hogy merre van.

   Ez a kis faládika az egyik utolsó olyan pont, amiben még nagyon összevissza vannak a dolgaim. A tartalmát kiborítani és szétválogatni mondjuk most sem volt kedvem, de legalább egy már korábban megemlített tételt kivettem belőle. Ha így haladok, már csak 10 év kell hozzá, és ez a zug is teljesen rendben lesz.

   Nekem úgy dereng, hogy ezt az órát a sárga számlapja miatt szúrtam ki. Arra mondjuk már nem emlékszem, hogy csak úgy egyszerűen hevert a fűben, vagy lomtalanításkor vettem fel, ami mondjuk lényegtelen.

   Az órával a zsebemben kimentem a kertbe, ahol is megigazítottam a mostanában naponta többször is előforduló felhőszakadásban ázó szőnyegeket. Ezt úgy kell érteni, hogy a szőnyegeket az esővel mosatom ki. Amit jobbra lent látunk, az a komposztáló megépítéséhez szükséges faanyag, ami sajnos nagyon úgy néz ki, hogy előbb fog elrohadni, minthogy építenék belőle valamit.

   Hogy felhoztam a pincéből egy órát, és persze még véletlenül sem a már ki tudja mióta emlegetett kakukkosat, az azért volt részemről hülyeség (no nem mintha a többi tettem úgy nagy általánosságban véve nem az volna), mert már eleve volt idefent egy műanyag tokos karóra, valamint a digitális légnedvesség mérőbe is szeretnék belenézni. (ez utóbbiban is van óra) Szóval van lemaradásom (mármint az órák terén is) rendesen. Mondjuk ha a magnókból is csak néhány bemutatatlan típus lenne, akkor azért jobban érezném magam. Mármint azért, mert egy újabb, akarom mondani még meg nem valósított idei tervem, hogy legalább a jövő évi magnós cikkeket előre megírom. A többi cikk amúgy már 5 (öt) évre előre készen van, csak a magnós és a rádiós cikkekkel vagyok durván lemaradva.

   Az óra típusa e23, esetleg 25, mert ugye a második szám bármelyik lehet, pedig azt nem is a szovjetek írták oda az ellenség megtévesztésére. Mindeközben a CE jelölés vagy hamis (nem olyan, mint a szabvány szerinti), vagy csak annyit jelent, hogy china export.

   Ebben az órában az a jópofa, hogy mivel teljesen kerek, csak egy nagy lyukat kellene neki fúrni, majd beledugni, és már be is lenne építve. Hogy a lyuk mibe fúródjon, az mindenkinek a fantáziájára van bízva.

   Bár egy csomó helyre oda tudtam képzelni (ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a lakásban található, az órához passzoló méretű felületek úgy nagyjából 50 százalékához oda is próbáltam), végül mégis úgy döntöttem, hogy elpusztítom, de csak mert egy kicsit karcos az üvege, ami persze amúgy már rég műanyagból van.

   Hosszú percekig szórakoztunk egymással, mire az LR44-es gombelem végre hagyta magát lefényképezni. Amúgy nem gyárilag domború a felülete, csak mikor megküldtem apukám labortápjából, óvatlanul 2 amperrel, akkor mérgében hirtelen felfújta magát, valamint ezzel párhuzamosan az ujjaim megégetésével is jelezte, hogy mindketten úgy járunk jobban, ha inkább azonnal elengedem. Természetesen a pusztakézzel hozzáfogott krokodilcsipeszekkel együtt. Amúgy az elembe belement annyi energia, hogy az óra megindult róla, de persze csak egy percig működött.

   Ha már épp szóba került a csodálkozás, akkor itt említeném meg, hogy a másik dolog amire ma szintén sikerült rácsodálkoznom, az az ebédre főzött levesem volt. Mármint ez, amit ezen a képen látunk, ami valószínűleg úgy alakult ki, hogy míg a tasakos leves szerkesztője úgy gondolta, hogy meglep egy tésztával teli levessel, addig én botorul úgy, hogy a feltételezett hígsága okán felütöm egy adag grízgombóccal. Még a kanálban is csak azért látszik a leves, mert direkt úgy rendeztem. A leves amúgy majdnem főzelék sűrűségű lett. Finomnak mondjuk finom volt, csak leves létére nem volt leve. Mindezt úgy, hogy mikor láttam, hogy kezd a fazékban nagyon összeállni, akkor rázúdítottam még egy nagy pohár vizet.

   Miközben a levest kanalaztam, azt találtam ki, hogy fogok két darabka lefolyó vagy porszívócsövet, s míg az egyikbe a góliát elem kerül (mármint a csőből lenne az elemtartó), addig a másikba az óra lenne bedugva. Szerintem ez a brutális kombináció - a beletett hatalmas elemmel - tovább élne (járna) mint én.

   Bár nem igazán hittem benne, hogy innen valaha is lesz kikerülés, attól még eltettem az óra apróbb alkatrészeit. Mivel a bal oldali rekeszbe már alig fér valami, így egyértelmű, hogy ez már korábban, ráadásul többször is megtörtént.

   Ezeket a teljesen felesleges alkatrészeket már majdnem besöpörtem abba az apró szemetesbe, ami az asztalomon található, mikor a nyitott ajtón az előszobába kilátva felfigyeltem néhány odakészített PET palackra, aminek az lett a vége, hogy a gombelemet kivéve - környezettudatos módon - mind a szelektív műanyagos kukába kerültek.