Bár ezen a cetlin egyáltalán nem látszik, de attól még az igazság az, hogy valami rettenet mennyiségű munka volt vele, amit természetesen nem a 364 rubrika besatírozása jelentett, hanem az, hogy azokhoz mind tartozik egy-egy szétszedtem cikk publikálás előtti átolvasása. Hogy ennek ellenére sok a helyesírási hiba? Hát ja. Meg az elírás, valamint a hülyeséget írás is.
   Mivel mikor ez a kép készült, akkor 2021 december közepe volt, s a táblázat kivégzése szerepelt az adott évi tervben (már csak a neve miatt is), gondoltam nehogy már azzal az egy rubrikával, illetve a hozzá tartozó cikk átolvasásával ne legyek meg.
   Ebben sajnos nem az akadályozott meg, hogy nem volt mit átolvasni, mert cikk előre százszámra készült, hanem az, hogy a mindent tudó táblázatban eljutottam egy olyan üres sorig, melybe egy magnóról szóló cikket kellett volna beillesztenem, csakhogy nem volt mit, mire fel gondoltam lemegyek a pincébe, ahonnan előtúrok valami olyan magnót, amit az adott pillanatban szétcincálásra érdemesnek tartok.

   Amit ebéd után nekem nagyon, de tényleg nagyon nem kéne csinálnom, az a logisztika. Most például csak annyit kellett volna megszerveznem, hogy miközben a minap boncolt AKAI deck a pincébe lekerül, vele együtt a rátett virágláda is leérjen. Visszafelé persze majd fel kell velem jönnie egy magnónak, épp mint ahogy egy szatyor tűzifának is. Hogy a magnó a pincében ne legyen koszos, tekertem rá némi folpackot.

   Majd fogtam és kitettem az előszobába, ahol aztán szomorúan állapítottam meg, hogy a lépcsőházba az előbb már kirakott virágládával együtt ha levinni nem is lenne kényelmetlen, hiszen jobbról és balról mindketten simán elférnek a hónom alatt, felvenni azonban már nem tudnám őket a földről, mert ugye ha az egyik hónom alá már betettem valamit, akkor az a kezem már foglalt. Ezt a logikai sort annak ellenére sikerült összehoznom, hogy a magnót arra a fahordó szatyorra tettem rá, melybe akár a magnó, akár a virágláda belefér, és persze szatyorhoz méltóan füle is van, vagyis még akkor is könnyedén felemelhető, ha nemhogy a másik, de akár még ugyanazon hónom alatt is van valami.

   Mivel az eltehető munkalap belső szélére oda lett készítve két orsó szalag (konkrétan egyszerűen csak itt maradtak), annyira tudtam, hogy kazettás magnót fogok felhozni, hogy az már szinte fájt!

   Már csak azért is, mert kazettásból idefent is volt néhány kósza példány. Ott van mindjárt balra fent a ferde tetejű SANYO, alatta pedig az a BRG MK-29-es, miből amúgy három is akad. Mármint itt a hallban, meglehetősen foglalva a folyamatosan szűkös helyet. No nem mintha a videokazetták eltűntetésével nem nyernék sokat...
   Ezek amúgy részben a jövő évi terveim. Mármint 2022-ben nemcsak a pincében kell végre újra járhatóvá válnia a földnek, hanem a hallban szabad polcoknak is keletkezniük kell, különben nem fogok tudni nekiállni a rádióbarkácsolásnak. No nem mintha a balra lent látható műanyag dobozban őrizgetett csiszolómalom 1.0 paneljával elkészültem volna...

   Az előbb használt folpack tekercsre az óraláncokat visszaakasztva, mindjárt eszembe jutott a még mindig bemutatatlan paraszt óra. Mármint ekkor a barna faházast és a kakukkos társát már letudtam. Ha a paraszt óra is szétszedésre kerül, akkor levihetem végre a pincébe a láncokat, valamint az órasúlyt is, ami persze szintén idefent foglalja az egyre szűkösebb helyet.

   Mert ugye a minap arról volt szó (én legalábbis megbeszéltem magammal), hogy odafent utánanézek, hogy a balra látható két lemezjátszó közül melyik a talált, és melyik a kapott, majd mikor legközelebb lejövök, akkor valamelyiket felviszem. Na most attól, hogy ez nem történt meg (mármint a lemezjátszók eredetének azonosítása), attól még felvihettem volna valamelyiket, csakhogy...
   Csakhogy az úgy van, hogy egy lemezjátszó bemutatásához kell egy erősítő is, miközben az erősítőhöz kell két hangfal. Míg a két hangfal már kész az épp csak megtekintett BRAUN-ok képében, addig erősítőből is ott a szekrénysorban egy csinos SONY, csak azt még nem néztem át. Mikor megvettem, akkor azt hiszem megnéztem, hogy működik-e, ebben azonban nem vagyok egészen biztos. Szóval lehet az akár rossz is, és akkor ott állnék az asztalom előtt egy rossz lemezjátszóval és erősítővel. Ezt a malőrt mondjuk simán el tudnám kerülni a jobbra fent látható Tesla táskalemezjátszó bemutatásával, mert abban ugye minden benne van.
   Természetesen - mivel logikus lett volna - nem ezt az utat választottam, bár a föld járhatóvá tételének érdekében annyit azért megtettem, hogy felkaptam róla a fura talpú monitort, majd feltettem a székre.

   Mikor idáig eljöttem, azt mondtam magamnak, hogy ha én egyszer magnót akarok boncolni (ebben amúgy nem voltam egészen biztos), akkor nehogy már holmi útba rámolt akármik megakadályozzanak benne! Mármint felvetődött bennem a szekrényajtó kiszabadításának nemes, pláne szükséges gondolata.
   Megmutassam, hogy melyik az a magnóm, amelyik a legkevésbé van útban, pláne a legkevésbé elérhető? Szerintem már tudod, hogy úgysem úszod meg...

   A képen bejelöltem egy piros ikszel, ami amúgy persze csak a készülék oldala. Mármint szegénykém az élére állítva áll, tőlem úgy két méter távolságra, a képen látható módon elérhetetlenül, mire fel mindjárt megéreztem, hogy ő lesz az általam legközelebb, mármint a jelen cikk keretében felboncolt magnó.

   Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy abban a szent pillanatban ráforduljak az ellenkező sarokra, ahonnan nyitásképp a képen feketéllő vastag laptophoz való táskát tettem ki a folyosóra, komolyan reménykedve benne, hogy valaki elviszi. Ez amúgy a nálánál kisebb társával még annak ellenére sem történt meg, hogy kiraktam a lépcsőházba, és még egy faliratot is kapott, hogy ingyen elvihető, mondjuk szerszámosnak.

   Nyitásképp pakoltam kicsit, majd azt tapasztaltam, hogy a szétválogatandó anyagokkal tömött két dobozt képtelen vagyok a földön csak úgy egyszerűen odébb rúgni. Mármint annyira nem voltak hajlandók csúszni a linóleumon (szerintem az eltöltött idő alatt belesüllyedtek), hogy kénytelen voltam őket megemelni, mire fel menten elhatároztam, hogy ma tényleg nem orsós magnót viszek fel. Mármint már csak azok súlya miatt sem fogok erőlködni.

   Mivel az előbbi képen már a nyitott szekrény látható, amit persze fel szeretnék szabadítani a magnóim nyomása alól, s mivel ez amúgy is tervbe volt véve, no meg magam is kíváncsi vagyok rá, előkaptam belőle a Tesla B70-es magnót, ami amúgy már csak azért is útban volt, mert az egyik szélével a Mambóra támaszkodott, mely készülék bemutatása szintúgy tervbe van véve, mint mondjuk a jobbra fent látható rádióé is, ami valaha a konyhánkban teljesített szolgálatot. No de előbb a magnók jönnek, mert ugye azoknak lett a táblázatban előre kihagyva egy csomó hézag.

   Hogy a táblázat hézagait bőven lesz mivel feltöltenem, azt mi sem mutatja jobban, mint a szekrény alsó polcán ücsörgő BRG M20, az Unitra ZK-246, valamint a négysebességes Philips. Mivel úgy lenne logikus, ezért valószínűleg nem fogja őket megelőzni a tetejükön nyugvó rádióval kombinált időzítő.
   Terveim szerint az M20 megmarad, miközben a két még elektroncsöves M8-as társa elbontásra kerül. Utóbbiakat amúgy most épp (még ha csak most...) semerre sem találtam. A ZK-246-os hiányos, meg ugye nincs is a szívemhez nőve, így valószínűleg azt is el fogom bontani. Hogy a Philips magnóval mi lesz, azt most még azért nem tudom, mert ha tényleg annyira ragad benne a szíj maradványa, mint ahogy azt korábban tapasztaltam, akkor lehet, hogy egyben vágom ki. Valószínűleg persze az lesz, hogy a koszolás miatt idelent szedem szét.

   Amit természetesen csak akkor fogok tudni megejteni, ha előbb letakarítom az asztalt, amin ugye nemcsak a három középmechanikás videó van, hanem már a ma bemutatásra kerülő rádiós magnó is! Mármint életem kockáztatásával behajoltam a sarokba, megragadtam, majd kiemeltem. Mondjuk nemcsak én voltam veszélyben egy a sarokba történő bezuhanás erejéig, mikor is felszeletelték volna a bordáimat az útközben található függőleges pozícióba állított vaslemezek, hanem a magnónak is komoly esélye volt a visszazuhanásra.
   Ha már visszazuhanás, akkor itt említeném meg, hogy bár ez a jelenlegi rumli alapján egyáltalán nem tűnik úgy, de attól még igenis, hogy most köszöntött be az az állapot, hogy a felhalmozott lomok egyszer csak, ha nem is látványosan, de azért elkezdtek fogyni. A cikkek összevissza megjelenése miatt a rumlin ez persze még évekig nem fog meglátszani, de annyi is elég, hogy én legalább már látom az alagút végét. Mármint azt, hogy ha csak valami közbe nem jön, itt bizony előbb vagy utóbb (amúgy egyértelműen utóbb) egyszer csak újra rend, és persze nem kevés hely is lesz. Mert ha nem? Akkor úgy, de úgy kivágok innen valamit...

   Hogy ebből szegénykémből holnaputánra nem marad semmi, az mondhatni igencsak valószínű. Mármint azért csak holnaputánra, mert a szétszedése előtt még meg kell írnom a Neckermann és az AKAI magnóról szóló cikket, mert azokból a szavakkal még csúfosan adós vagyok. Mármint azért, mert különös módon újra beköszöntött egy olyan korszak, mikor gyorsabban szedtem szét, mint amilyen sebességgel írok, ami mondjuk nem hangzik rosszul. Mármint írni akár az éjszaka közepén is lehet, mikor felébred az ember, s persze épp van hozzá kedve, míg magnóval vagy rádióval zörögni éjjel már csak a szomszédok miatt sem illik.

   Hiába tudtam, hogy mindenképp adok magamnak, vagy ha úgy nézzük, akkor a Toshiba magnónak egy nap haladékot (de csak mert már nagyon szerettem volna semmit tenni), arról szó sem volt, hogy délelőtt ennyire szép lesz az idő. Mármint ezt ahhoz képest kell nézni, hogy tegnap nemhogy az ég, de már eleve a szemközti ház sem látszott, akkora volt a köd!

   Ebéd után konkrétan 16 fokot mutatott az ablakban a hőmérő. Mindezt úgy, hogy a naptár december 13-at mutatott, vagyis épp nagyban télnek kellett volna lennie. Mivel ha nem most, akkor idén már tuti nem lesz még egyszer olyan jó idő, hogy elguruljak az IKEA-ba, gondoltam legyen, biciklizek egy kicsit.

   A terv amúgy Mindössze annyi, hogy a polcokon szanaszét szórt apróságokat beteszem egy a képen jobbra fent látható IKEA fiókos szekrényke rekeszeibe, ezzel javítva fel a hall látképét.

   Ezt és az előző képet nézegetve, ezen a két beteg, az előzőn pedig a még valószínűleg jó, leakaszthatónak tűnő hangfalakra koncentrálva, azt találtam ki, hogy ha a magnót tényleg elbontom (ez amúgy feltett szándékom), akkor lazán megcserélem a hangfalakat. Mármint azért, hogy legyen a szobában két egyforma kisméretű hangfal, s ne kelljen minden egyes próbához előszednem a szekrénysor mélyén őrizgetett BRAUN társaikat. Persze magam is látom, hogy ez azért nem valami nagy ívű terv, cserébe valószínűleg kivitelezhető, nem úgy, mint mondjuk az áttételes eszterga építése, amivel úgy elakadtam, hogy már majd egy éve hozzá sem nyúltam az összekészített alkatrészeihez.

   Miközben a megálmodott IKEA fiókosokból négy átlátszó műanyag doboz lett (már csak a fiókosok 6990 forintos ára, valamint lecsökkentett mérete miatt is), addig a rendrakási terveimből szinte semmi. Az ugyan igaz, hogy a SONY deck mellett balról látható rész egy kissé mintha rendezettebbnek tűnne, és még a két sugárzásmérőt is sikerült begyűrnöm egy frissen felszabadult papírdobozba, az igazi azonban az lett volna, ha a rengeteg polcra rámolt tételt mind feldolgozom.
   Ez az álom amúgy egyre inkább úgy néz ki, hogy ha nem is hamarost, de idővel tényleg teljesülni fog. Mármint ha jól éreztem meg a helyzetet, akkor a minap volt a körülöttem hosszú évek óta fennálló kupiban egy csúcs, amitől - ha csak be nem szerzek hirtelen rengeteg kacatot - innentől fogva már lefelé vezet az út. Ez persze a megjelenő cikkekben még évekig nem fog látszani, hiszen azokat ugye már jó előre megírtam.
   Mivel ez semmibe sem került (már ha az időt nem számoljuk), megszámoltam a mindent tudó táblázatomban a még mindig fennálló réseket, melyek száma az adott pillanatban 43-ra rúgott. Vagyis ha megírok 43 szétszedtem cikket, akkor egyrészt végre egyenesbe kerül a táblázat (mármint nem lesznek benne a farigcsálós cikkek között kihagyott sorok), másrészt onnantól kezdve megszűnik a cikkek összevissza sorrendben megjelenése okozta időzavar. Arról már nem is beszélve, hogy ha a szétszedett 43 tételnek csak a negyede valami nagyobb méretű tárgy lesz (mint mondjuk ez a ma szétcincált magnó), akkor annyi hiány azért már csak meg fog látszani a környezetemen.
   Ehhez persze az is kell, hogy tényleg ne fogadjak be semmit (épp a minap kínált valaki néhány magnót, de sikerült ellenállnom), és még csak lomtalanításkor se lőjek túl a célon. A lomos piaci vásárlásról már nem is beszélve! Utóbbit amúgy simán sikerült nullára redukálnom azzal, hogy nem megyek ki a piacra, mondván messze van (amúgy nincs messze), hideg tél van (nincs hideg tél), valamint lusta vagyok. (na ez mondjuk igaz)

   Hogy honnan van ez a magnó? A Gát utcában találtam lomtalanításkor. Nem gyűjtőkörúton voltam, csak épp munka közben arra autóztam, mikor megláttam. Egy kupac lom tetején kínálgatta magát, mondhatni teljesen önként jelentkezett a szétszedésre.
   Részemről mindjárt két okot is láttam rá, hogy a keresztségben a "jobbféle" nevet kapja. Míg az egyik szerint márkás (mármint a Toshiba név azért csak jelent már valamit), addig a másik szerint elektronikus vezérlésű mechanikák vannak benne, ami nemhogy egy hordozható, de még egy asztali gépben sem nevezhető szokványos megoldásnak.

   Épp mint ahogy magát a készüléket is. Mármint míg a képen függőlegesen álló rés teljesen jogos, hiszen az a hangfal és az elektronika doboza között van, addig a vízszintes rés a ki tudja mitől levált előlapot mutatja.

   Csatlakozó a fülesnek, power gomb, hangerő és balansz. A két forgatógomb közötti lyukban pedig egy mono electret mikrofon kapszula van. Mármint úgy mono, hogy nincs belőle másik.

   Ezek a gombok viszont egyértelműen azt jelentik, hogy a magnó mechanikái elektronikus vezérlésűek. Mármint ezen gombok mögött csak elektromos érintkezők vannak.

   Miközben a magnó működőképességét próbálgattam, azt mormogtam az orrom alatt, hogy "nem akarom, hogy működj", mely kívánságom ha csak részben is, de teljesült. Mármint miközben a rádió rész - némi kontakthibától eltekintve - rendben működik, addig a magnó mechanikái mindössze annyi életjelet adtak, hogy a villásdugó bedugásakor egy pillanatra hallhatóan felpörög egy motor, de aztán semmi több, még csak az üzemmódokat visszajelző LED-ek sem világítanak.

   Ezzel a gombbal (meg persze a párjával) a hangfalak mechanikai csatlakozását lehet fixálni. Erre azért van szükség, nehogy a hangfalak a készülék hordozásakor leessenek.

   Ezek ketten annyira könnyű műanyag doboznak tűnnek, hogy hiába vettem tervbe, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy próbahangfalnak nevezném ki őket. Mondjuk az eddigi két kicsi talán még ezeknél is gyengébb eresztés, cserébe azok legalább szépek.

   Mivel videó nem készült, ezért csak elmesélem, hogy bár szólnak, de tényleg nagyon dobozhangjuk van, mire fel én már látom is, hogy a pince mélyén fogják végezni. Már ha csak ki nem vágom őket a szemétbe...

   Az a piezo lapka mint magas hangú sugárzó, biztosan sokat számít. Amúgy igen, hiszen ha az ember ráteszi az ujját, akkor azért hallani, hogy egy kicsit kevesebb a csilingelés.

   Erről a még az előlapjával együtt is lapos hangszóróról pedig az jutott eszembe, hogy ha készítenék hozzá fából (azért fából, mert azzal az anyaggal már úgy ahogy tudok dolgozni) egy olyan hátlapot, ami amennyire csak lehet, nem áll ki, akkor mégiscsak lehetne belőle próbahangfal, mégpedig annyira lapos, hogy szinte semmi helyet sem foglalna a polcon. Mikor ezt ilyen szépen megálmodtam, akkor meg az jutott eszembe, hogy még csak famunkáznom sem kell, hiszen akár az a megoldás is megtenné, hogy az eredeti dobozból vágom le a fölösleget. Ezt a tervet pedig az vétózta meg, hogy időnként lehet kapni a lomos piacon úgymond flat, vagyis lapos hangfalat, amit ugye egyszerűbb megvenni, mint elkészíteni.

   Mikor a készülékről a nagyja mocsok már rég lerázódott, hoztam egy vizes rongyot, majd beletöröltem vele a maradék koszba. Mindezt annak ellenére, hogy ekkor már tudtam, hogy ennek a masinának bizony annyi. Mármint csak az apró alkatrészeket fogom belőle megtartani. A takarításnak amúgy ha sok nem is, de legalább annyi értelme volt, hogy nem koszoltam vele össze magamat.

   Nem, azok ott hárman nem bedugós kábelek, és nem, nem én kötöttem le őket. Én csak annyit tettem, hogy korábban rácsodálkoztam a magnót vezérlő gombok működésképtelenségére.

   Valahol él a világban egy ember, aki arra vár, hátha talál valahol az ugyanilyen rádiós magnójához egy még ép előlapot, miközben én meg kidobom. Ez azért valahogy még akkor is szomorú, ha nem lehet minden egyes apró kacatot meghirdetni. Már csak azért sem, mert ugye kinek van arra energiája?

   Ha ez lett volna itthon az egyetlen kazettás magnó, akkor persze nekiálltam volna a törött panel drótozásának, de így, hogy semmi szükségem rá, még csak hobbiból sem láttam értelmét.

   Mikor megláttam, hogy fog a szétmállott szíj, akkor bizony komolyan rezgett a léc, hogy ahogy van, az egész készüléket kidobom. Végül azért kapott kegyelmet, mert bár az eredménye ugyanúgy néz ki, ez valamiért nem úgy koszol, mint az eddig általam látott elkenődött szíjak. Mármint miután összekentem vele magam, már nem fog, valamint a nyoma denaturált szesszel könnyedén letörölhető.

   Bár ekkor azért még messze voltam tőle, hogy nekiállhassak pákázni, de hirtelen felindulásból amellett döntöttem, hogy ennek a panelnak még ma pusztulnia kell! Már csak azért is, mert holnapra nem annyira rombolás, mint inkább rendrakás lett beütemezve, amit ugye már annyira várok...

   Hiába kár értük, hiszen elektromechanikus vezérlésűek, vagyis akár távirányíthatók is, ezeket most egészen addig fogom bontani, míg csak nagyon el nem kezdenek fogni.

   Míg a magnó alkatrészeinek zöme első osztályú módon lett beszerelve, addig akadt közöttük néhány olyan is, aminek hosszúra lett hagyva a lába, valamint ferdén is állt. Arról már nem is beszélve, hogy egy csomó alkatrész volt a panel fóliás oldalára forrasztva, némi utalást téve ezzel az átgondolatlan tervezésre.

   Hogy valami hasznosat is csináljak, miközben az alkatrészeket kipákáztam,
a háttérben megtekintettem a forró vizet a kopaszra című magyar filmet, amivel azon a téren is sikerült eggyel csökkentenem a régi adósságaim számát.
   Feltéve magamnak azt a kérdést, hogy megérte-e elhozni a szemétkupac tetejéről ezt az ócska rádiós magnót, miközben a válaszom egyértelműen az, hogy igen, arra a másik kérdésre, hogy megérte-e ki tudja hány éven keresztül tárolni és kerülgetni a pincében, egyértelműen az, hogy nem. Hogy minden igyekezetem ellenére mennyi ugyanilyen státuszú lomom van még? Valami k*rvára sok...

   Miközben az elektronika 11 darab integrált áramkört tartalmazott, mely szám alapján bőven magas integráltsági fokúnak tekinthető, a balra látható hatalmas kupac tranzisztor 58 példányból áll, mely szám alapján az elektronika viszont inkább az alkatrésztemető címet érdemelte ki.

   A hangfalak pincébe történő levitelére csak azért adtam magamnak egy teljes nap haladékot, hogy holnap délelőtt feltehessem őket a cserépkályha tetejére, ahol aztán alaposan átmelegedve lesz esélye elpárologni róluk és belőlük minden apró cseppnyi, még az óvatlan mosogatáskor rájuk került víznek. Persze a pincében is bőven megszáradnának, csakhogy én még előtte szeretném őket elcsomagolni. Mármint ez már csak azért is szükséges, mert ugye hiába van a pincében nemhogy egy, de egyenesen két tekercsi folpack, ha egyszer annyi hely még mindig nincs, ahová két ilyen böhöm hangfalat letehetnék.

   Mivel mindkét feladatot fontosnak éreztem, pláne simán összekapcsolhatók voltak, a boombox alkatrészeit a már kipusztult növényzetű cserepekkel együtt vittem le. Bár rezgett a léc, hogy keresek a pincében valami más felboncolható bigyót, de végül csak egy kosár fával tértem vissza, mondván holnapra tényleg rendrakás lett betervezve. Persze ha nem lesz hozzá kedvem, akkor úgy, de úgy szétkapok valamit...