Mikor a csavaros dobozok előtt tornyosuló vackokat megláttam, a kialakult nagyszerű hangulat emelése végett, egyrészt menten rájuk dobtam a dobozfedőt, másrészt azon a nyilvánvaló kérdésen kezdtem lamentálni, hogy nekiálljak-e rendet csinálni, vagy inkább vágjak ki mindet a szemétbe?
   Mivel egyik megoldás sem tetszett, akarom mondani az anyagok helyre történő pakolásához nem volt semmi kedvem, nekiálltam inkább valami más hasznos elfoglaltságnak. Már ha a dobozaimban történő turkálást annak lehet tekinteni...

   Nyitásképp előkaptam egy a bordó köpenyem segítségével mosás közben az uncsi fehérről rózsaszínűre változtatott kesztyűt, mert ekkor már tudtam, hogy rövidesen olajos helyeken fogok turkálni.

   Hogy mégis mit keresek a motoros cuccaimat tartalmazó dobozban? Nos éppen azt, ami tán a legjobban virít a színes lámpácskáival. Mi az, hogy minek keresem? Nos azért, mert a minap (vagy már ki tudja milyen régen) megemlítettem egy másik szétszedtem cikkben.

   Hogy hagyományos gyújtótrafót fogok-e szétszedni, azt most így hirtelen meg nem tudom mondani (amúgy valószínűleg igen), azt azonban biztosan tudom, hogy a szovjet elektronikus gyújtást már többször is megemlítettem.
   Azt mondjuk nem tudtam, hogy a doboz jobb sarkában látható fekete tömb még mindig megvan. Illetve ez úgy volt, hogy meg mertem volna rá esküdni, hogy bár kikötött állapotban, de benne volt a motoromban, mikor azt még valamikor a 90-es években elpasszoltam.

   A lomos pincében az asztalon hever egy csomó szétszedésre, illetve bemutatásra odakészített tárgy, míg a fáspincében az a helyzet, hogy szétszórva a polcok szélein. Ez meg itt az előtérben álló szekrény, melynek takarítószeres polcára valahogy egyáltalán nem illik a sárga füles.

   Mindeközben a lakásban található asztal pultján is hever egy csomó bemutatásra váró tárgy. Az persze igaz, hogy mint ahogy szinte mindig, úgy most is én vagyok a barom, hiszen én indítottam a kincseim ellen egy amolyan átfogónak tekinthető támadást, melynek végül az lett az eredménye, hogy minden igyekezetem ellenére, érzékelhető haladást eddig még egyetlen helyszínen sem sikerült elérnem.
   Az persze igaz, hogy a mindenhonnan el és előszedegetett bontanivalók feldolgozásának egyszer csak az lesz a vége, hogy minden egyes helyszínen elkezdenek fogyni, és már nem is fogom tudni őket honnan pótolni, mert addigra már a dobozaim mélyéről is minden elő lesz túrva, csak míg odáig elérek, addig sajnos folyton azt fogom érezni, hogy nincs semmi haladás.
   Mivel ezen cikk írásakor éppen január volt, ami nálam egy amolyan nyugalmas év eleji időszak, hatalmas alvásokkal és zabálásokkal, gondoltam ha nagy dolgokba azért nem is vágok bele, de legalább az apróságokat letudom.

   Mire fel letettem magam elé ezt az apró dobozt. Ez valaha úgy volt felszerelve a motoromra, ami akkoriban egy 250-es MZ volt, hogy a kormánytartó bilincsekkel egybeépített műszertartók között virított. Már meg sem kérdezem, elmondjam-e miért, hiszen úgyis tudod, hogy vissza sem tudnál tartani.
   Szóval az úgy volt, hogy miután megvettem a motort, megjegyzem bár elfogadható, de azért rengeteg részletében felújítandó állapotban, majd a téli pihenő alatt kiglancoltam, a rákövetkező tavasszal mindjárt le is amortizáltam.
   Maga az eset úgy történt, hogy a többévnyi motorozós tapasztalatom ellenére sikerült nem észrevennem a Thököly úton a macskakövek közül kiálló villamossínt. Valahol az Ilka utca környékén sikerült a sín mellé párhuzamosan befutnom, aminek az lett a következménye, hogy menthetetlenül kidőlt alólam a motor.
   A motorról történő leesésemnek mindeközben az, hogy mivel fogalmazzunk úgy, hogy nem mentem lassan, amúgy meg ügyes voltam, futottam tovább vagy úgy jó nyolcvannal. Akkora volt a lendület, hogy mindössze néhány lépéssel elszaladtam a villamosmegállóig, ahol is alaposan sikerült meglepnem az ott ácsorgókat, s ha már így esett, mint kugliban a golyó, menten fel is borítottam őket. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy senkinek semmi baja nem esett.
   Természetesen kivételt képzett ez alól a frissen felújított motorom, mert ugye ahogy az szegénykém a macskaköves úton történő pattogás után kinézett, na az nem volt egy szívderítő látvány. A téli szoba melegében gyártott, mondhatni még ropogós indexek mind meg lettek rajta ropogtatva, valamint a műszerek és a lámpafej is rommá gyűrődött. A kisebb nagyobb külalaki hiányosságoktól eltekintve működni ugyan még működött, azonban a közelgő műszaki vizsgán már nem ment volna át.
   A motoros boltokat bejárva az derült ki, hogy míg a magam építettek helyett eredeti indexeket azonnal kaptam, és még az összenyomorodott csepp alakú lámpám helyett is került egy hasonló formájú, csak nem MZ, hanem Jawa első lámpa, addig MZ műszereket semerre sem lehetett kapni.
   A kor szokásához híven, akarom mondani más megoldás nem lévén, Jawa műszereket vettem. Mivel ezek méretileg csereszabatosak voltak, gondoltam ugyan mit számít a típus.
   A közelgő műszaki vizsgát megelőző kipofozáskor persze egyből kiderült, hogy a Jawa műszerekben nincsenek visszajelző izzók, márpedig lila színű reflektor visszajelző nélkül akkoriban motort át nem engedtek a vizsgán! Ez annyira így volt, hogy ha nem volt a műszerfalon gyárilag, akkor fel kellett rá szerelni valahova egy plusz lila lámpácskát.

   Arra persze senki sem kötelezett, hogy ennyire túltoljam a dolgot, csak gondoltam ha már egyszer nekiállok a hiányzó, illetve feltétlenül szükséges lila visszajelző felszerelésének, akkor megadom a módját.
   A szélső sárgák az indexlámpák működését jelzik vissza, míg a két középső piros a hátsó és a féklámpáét. Balról a piros a töltés, a fehér a kislámpa (erről majd egy kicsit később) a zöld pedig az üres visszajelző, melynek vezetéke értelemszerűen valahol a sebváltóban végződött.

   Na most a formák kiválasztása nem úgy történt, hogy válogattam a boltban, hogy melyik izzó foglalata milyen alakú és méretű legyen, hanem úgy, hogy olyat vettem, amilyen formájút épp kapni lehetett, majd megpróbáltam őket ízlésesen, jelen esetben szimmetrikusan elhelyezni.

   Az előbb említett puha alumínium nem a doboz anyaga, hanem az csak tapéta, melyen egy későbbi karambol komoly nyomokat hagyott. Ez az eset úgy történt, hogy míg én úgy gondoltam, hogy azon a zöldön még átférek, addig a Trabantos úgy, hogy ő még bőven kifordul előttem. No de ezt egyszer már megénekeltem...

   Íme az apró doboz lényegi része. Az persze igaz, hogy a mindössze két színű vezeték felhasználása okán a bekötés kissé áttekinthetetlen, mint ahogy az is, hogy ezt a dobozt valószínűleg sosem kellett kinyitnom.
   Hogy miért került leszerelésre a motorról? Nos azért, mert idővel kerítettem gyári MZ műszereket, illetve az összetörtek tanulmányozása kapcsán rájöttem, hogy azok bár peremezve vannak, de attól még szét és összeszerelhetők, mire fel ezt rengetegszer meg is tettem velük.
   Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a sajátjaimmal, hanem úgy, hogy miután a barátaim a műszereimben világító LED-eket meglátták, nekik is mind kellett, aminek idővel az lett a vége, hogy már-már sorozatban gyártottam a három LED-es villogókat, majd szereltem be a motorok műszereibe.

   A dobozt tartó lemez fele hiányzik. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a másik fele (bár úgy is), hanem úgy, hogy ennek a fele. Na most ha nem, akkor sincs semmi baj, hiszen a balesetveszélyes lemezvég nem került emberközelbe, mert az be volt gyűrve a műszereket burkoló gumiharangok mellé.
   A barátaim motorjait, illetve azok buherált műszaki megoldásait elnézve, ez a rögzítési mód egyáltalán nem lógott ki a sorból. Mondjuk már eleve a motorok is igen érdekesen néztek ki.
   Sajnos akkoriban nem volt fényképezőgépem, így csak elmesélni tudom, hogy míg Tomi Verhovinájában Simson blokk volt, Andriséban Jawa, az enyémben Balkán, addig Laciéban 100-as Csepel. Míg Tomi gépe egészen jól nézett ki, addig Andrisé szinte csak a puszta váz volt. Mindeközben az enyémben vízvezetékcsőből voltak a hátsó teleszkópok.
   Mikor áttértünk a nagymotorra, akkorra persze javult a helyzet, ami valószínűleg a kötelező műszaki vizsgának volt köszönhető. Ettől persze még mindenkinek lehetőleg egy a gyáritól nagyon eltérő kormánya volt az MZ-n. Karcsinak chopper, Sanyinak Verhovina, másnak egy darab egyenes cső, miközben nekem egy törtpályás, két ponton is hegesztett, amiért annyit csesztettek a rendőrök (mármint a kormány műbizonylatának hiányáért), hogy azt végül kénytelen voltam lecserélni egy hasonlóra, amin hegesztés helyett csavaros kötések voltak. Az ülés bőrét ki ilyenre, ki olyanra varratta, az egyéb csicsákról már nem is beszélve!
   Nekem például kerek pótlámpáim voltak (lásd a korábban említett kislámpa visszajelző funkcióját), míg Tomi barátomnak szögletesek. Míg az enyémek az alsó teleszkóptartóra voltak erősítve, addig Tomi lámpái valahova a kerék tengelyének közelébe, Jóskának meg a bukócsövekre.
   Mivel akkoriban tilos volt fehér fényű lámpát szerelni a motor középvonalától eltérő pozícióba, annyira ránk szálltak miattuk a rendőrök, hogy ezek a lámpák végül elektromosan ki lettek kötve. Mert ugye dísznek ott lehet, de ha be is lehet kapcsolni, akkor az bizony már szabálysértés, ami büntetendő.
   Ha már a díszeknél tartunk, itt kívánom elárulni, hogy nekem egy alumíniumból öntött repülő volt az első sárvédőmre csavarozva. Mivel akkoriban még nem volt fényképezőgépem, így erről csak egy rendőrségi fotó árulkodik.

   Ez a kép "motorosok ellenőrzése a ligetben" címmel jelent meg a korabeli rendőrújságban. Mondjuk ha olyan nagyon azért nem is, de alaposabban megnézve kivehető a krómozott csavarokkal díszített szegélyű ülésem, a már korábban említett első kislámpák, és még az első sárvédőre szerelt repülő farka is.
   Bár ezen a képen nem igazán feltűnő, de attól még úgy van, hogy a műszerfal a jobb láthatóság miatt, (vagy ki tudja mi okból) két görbített tartó közbeiktatásával meg lett döntve.
   Amúgy a bal szélen látható figura vagyok én, majd Gyula következik a sorban, aki mondjuk szintén rendőr (övé a háttérben meghúzódó 125-ös MZ), csak mivel civilben van, nem rendőrként, hanem az igazoltatott oldalon szerepel.
   Ez a kép a városligetben készült, még valamikor a 80-as években. A néhai Petőfi csarnok úgy nagyjából a hátam mögött van. Mivel nem az út szélén volt szokásunk táborozni, hanem a KRESZ parkban, ezért a rendőrök megkértek minket, hogy egy fotó erejéig legyünk szívesek átparkolni az út szélére.

   A múltkor, mikor kipakoltam apukám szekrényét, megtaláltam az alumínium tapéta többi részét. Vagy ez már akkor volt, mikor az irattartókat pakoltam át? Ugyan ki emlékszik már az ilyesmikre...