Farigcsálok -45- pótpolcot a virágállványra
(palántáknak)

Mivel idén a természet győzött, illetve voltam oly kedves és nem pusztítottam ki
a büdöske palántákat az ellenük elkövetett mindenféle ármánysággal, így most
mindent elborítanak. Bár erre a virágállványra a képen látható módon, vagyis
egymás fölé is lehet pakolni a ládákat, csak persze így az alsók nem igazán
kapnak elég napot. Mindezek okán a mai napon elérendő cél egy új polc
befaragása a két jelenlegi polc közötti helyre. Mivel az új polcot nincs
ami megtámassza, így ennek a valaminek az előállítása lesz a fő feladat.
Ezt a feladatot, ezt most nem nagyon lehet halogatni, mert a palánták nem
valami türelmesek. Ha nem kapnak napfényt, vagy csak oldalról? Na akkor
úgy elgörbülnek, hogy nem győzöm őket forgatni, amitől viszont megnyúlnak.

Na most így, vagyis a virágállvány állvány alá betolva a palántázót, így aztán
tényleg nincs rajta mit csodálkozni, hogy a növénykék nem kapnak elég fényt.

Mivel ez a centi az előszobában állomásozik, és már nagyon megszoktam,
hogy itt van, ezért valószínűleg úgy lesz, hogy mikor legközelebb
benézek az OBI-ba, veszek egy mérőszalagot a szobába is.

Odatettem a széket, ami mint asztal funkcionál, majd nekiálltam
és lemértem a polcrögzítő kifaragásához szükséges adatokat.

A számok a betonvasak közepének egymástól mért távolságát jelentik, míg a 11-es
számmal annak a lyuknak az átmérőjére utalok, ami az amúgy tízes betonvasnak
kell. Na most az van, hogy még most, vagyis a még friss adatokkal szaladok is
menten lefele a pincébe, nehogy mire odaérek elfelejtsem a felírt számok
jelentését. Már csak azért, merthogy előfordul, hogy ez napokba, de
akár még hetekbe is beletelik! De sajnos még olyan farigcsálós
projectem is akad, amihez évekkel ezelőtt írtam fel a számokat.
Ez speciel épp egy a virágállvány alá készülő (?) kihúzható fiók,
melybe a jelenleg még a sarokban állomásozó kárpitozott széken
elrendezgetett virág nyűvesztő szerszámokat készülök elhelyezni.

A fényképezőgépet innen elvéve, ugyan meginogtam, hogy mégiscsak
inkább a kerekded konnektorokat szedem szét, csak aztán erőt
vettem magamon és mégiscsak lebattyogtam a pincébe.

Még a 11-es fúró felkutatásáról sem feledkeztem meg.

Mivel ekkor még nem volt eldöntve, hogyan is fog pontosan kinézni ami csinálok,
ezért bemelegítés, illetve az elv próbájaképp, az előkapott keményfa
darabba fúrtam három különböző átmérőjű lyukat.

Melyekbe kisvártatva 6-os, 8-as, illetve 10-es menetet fúrtam.

Bár vadonat újnak nézett ki, de alig bírtam beletekerni a csavart a menetmetszőbe!
Ezt a munkafázis azért kellett mindenképp megejteni, mert míg egy vasból készült
anya esetében - mivel nagyjából egyforma keménységűek - nem lesz különösebb
baj a roncsolt menetből (maximum elakad a betekerés), addig ha az egyik anyag
lágyabb a másiknál, jelen esetben fa, akkor abból ki fog gyeketálódni a menet.

Ez a teszt arról szól, hogy mennyire, pontosabban szólva milyen erővel
lehet meghúzni egy olyan metrikus menettel ellátott csavart, ami
nem hagyományos anyába, hanem pusztán a fába
fúrt menetbe van belehajtva.

Előkaptam a készletből a leghosszabb villáskulcsokat, majd
szépen sorjában kajakra megtéptem velük a csavarokat.

Mint az ebből a képből egyértelműen kiderül, a csavarok fejei az erőltetéstől
már kezdtek belehúzódni a fába, de a meneteknek még kutya bajuk sincs!

Ha nem találok a célnak megfelelő mennyiségű keményfát, szerencsére akkor
sem fogok elakadni a projecttel, mert a múltkori csavarboltban történő
bóklászásom közepette megragadtam mind az alkalmat, mind
pedig ezeket a beüthető, illetve betekerhető anyákat.

Íme egy újabb doboz, bár ezt most nem azért nyitottam, hogy legyen hová
tennem az összegyűjtött alkatrészeket egy újabb elhalasztott projecthez.

Mivel a múltkor kifaragtam a csavaros dobozok elhelyezéséhez szükséges polcokat,
így egyre kisebb átmérőjű köröket vagyok kénytelen leírni a mindenféle vegyes
csavaros dobozok szétválogatása című projectem körül, amire egyre nagyobb
szükségem volna. Mert ugye így, hogy csak keringek összevissza, de nem
találok megfelelő méretű csavarokat, így azért nagyon nehéz normális,
illetve hatékony munkát végezni. Nyafog a szerző, mint szokott...

Bár erősen rezgett a léc, de ezt a rengeteg kitekerhető csavart tartalmazó
akármit mégsem hoztam el. Amúgy elhoztam volna, csak nem
akaródzott neki odaférni a bicikli csomagtartójára.

Az a kerek valami, az egy olyan talp, amit mondjuk útépítéskor szoktak kihelyezni.
Kiáll belőle egy cölöp, aminek sárgán villogó figyelmeztető lámpa van a végén.
Na most ezt azért nem hoztam el, mert nekem nem szögletes, hanem kerek
lyukúra lenne szükségem, mert ahhoz van itthon megfelelő karóm.

Mikor végre találtam egy elhagyott kereklyukú talpat, akkor kiderült, hogy ez bizony
annyira nehéz, hogy a rozzant hátammal fel sem bírom emelni! Amúgy onnan van
hozzá karóm, hogy hazahoztam belőle azt példányt a Hungária körútról, melyen
bicajjal áthajtva kevés híján kitörtem a nyakam. Amúgy a mai napig nem értem
a dolgot. No persze nem azt, hogy miért nem vettem észre amint hever a
cső az úton, hanem azt, hogy miért volt szétszórva többszáz darab.

A nyolcas csavarok alkalmazása nemcsak túlzás, hanem ezek egyrészt rövidek is
a feladathoz, másrészt pedig nem találtam belőlük nyolc egyformát. Mondjuk
négyet azt igen, csak az egyik elrepült, pedig nem is tekertem rá szárnyas
anyát, ami a repülést legalább marhaság alapon megindokolta volna.

Amúgy oda esett ni, épp a vödör elé, ami majd színültig van töltve csavarokkal.
Ezek sajnos vagy olajosak, vagy rozsdásak, így kiestek a lehetőségek sorából.

Na most az elv jó, csak nyolcas helyett egy a képen láthatónál vagy
úgy egy centivel hosszabb hatos csavar kell. Már ha találok
itt valamerre egy jó méteres darabnyi cseréplécet.

Itt mondjuk nincs. Valamint az ezen hely alatti polcon sincs. Szemben sincs.
A pincében sincs. A szekrény tetején sincs. A másik pincében sincs.

Még a szomszéd kipakolásra váró pincéjébe is benéztem, de itt sincs!

Annyira berágtam, hogy el kell mennem az OBI-ba egy semmi kis fadarabért, hogy
mérgemben bevágtam a pincébe a munkapadot. Aztán csak álltam az ajtóban
duzzogva, miközben azon törtem a fejem, hogy akkor most átöltözzek,
vagy ahogy vagyok, vagyis melósruhában karikázzak el a boltba?

Ahogy itt ácsorogtam - mint azt épp az előbb említettem - határozatlanul, egyszer
csak rájöttem, hogy most épp az hátráltatja a csavarválogatós projectet, hogy
hiányoznak a dobozokról a feliratok. Ha nem is volt egyszerű, de azért
csak sikerült visszarángatnom magam a jelen időbe. Mert ugye
a csavarválogatás, na az nem ma lesz! Mondjuk a polc és
a tartójának kifaragása se, ha csak bele nem húzok!

Átsétáltam a másik pincébe, ahonnan is ezt a minden tekintetben túlméretes
példánynak látszó fadarabot sikerült magammal ragadnom. Na most az
azért nem akkora baj, ha nagyobb, legfeljebb többet vágok le belőle.
Mondjuk az azért jó kérdés, hogy mégis hogyan lesz ebből a rémes
husángból valami olyasmi, amit cseréplécből akartam kifaragni.

Na most ez nemcsak, hogy nagy, hanem még formátlan is!

Ha valamit sose csináljunk, akkor az ez! Már csak azért se, mert a munkapad alig
fogja a körfűrészt, és ha ez innen kiszabadul, egyáltalán nem biztos, hogy még
idejében le tudok szállni a lábkapcsolóról. Amúgy a velünk szemben álló
fadarab azért van ott, mert ő nyomja helyettem a körfűrész gombját.
Alaphangon persze nem vagyok ekkora állat, csak mikor kihoztam
a polcról a kisebbik körfűrészt, majd már úgy hét perce nézegettem,
mire végül sikerült rájönnöm, hogy a múltkor nem is ezt kicsit, hanem
a nagyobbik körfűrészt csináltam meg munkapadba csavarozhatóra,
na akkor már csak azért is ezzel a kicsivel álltam neki a feladatnak.

Amúgy mindketten túléltük a procedúrát. Illetve az előbb még egyetlen
egységet képező fadarab most már háromban van, de hát ez volt a cél.

Előkaptam a polcból a csiszolópadot, majd elsimítottam vele a körfűrész nyomait.
Erre a munkafázisra valószínűleg nem lett volna szükség, ha nem gyeketáltam
volna szét a körfűrész tárcsáját a kertben történő favágással. Veszek újat...

Előkaptam egy kockás füzetet, majd felvázoltam,
hogy pontosan mit is szeretnék kifaragni.

Berajzoltam mind a vágási, mind pedig a fúrási helyeket.

Természetesen a fúrással nyitottam.

Majd befogtam a fűrészt a munkapad alá.

Annyira kényelmes, hogy csak állok és tolom az anyagot a munkapadból ki-be
mozgó fűrészpengének, hogy mióta ez az összeállítás megvan,
azóta valahogy sokkalta lelkesebben fűrészelek.

Gondoltam ha már egyszer épp az ablak előtt lesz,
legyenek már szépek azok az élek és oldalak.

A fába ezzel a satuval fogom belesajtolni az anyákat.

A szükséges nyolc darabbal szemben, jelenleg sajnos még csak ezt négyet.

Nemcsak fába sajtolható anyából nincs itthon több, hanem megfelelő hosszúságú
hatos csavar sincs készleten. Bevallom őszintén, hogy mikor ennek a feladatnak
nekiálltam, én már akkor le mertem volna fogadni, hogy ezt semmiképp
sem fogom csavarbolti látogatás nélkül megúszni.

Bár egy fa eltakarja a csavarbolt felirat elejét, de ettől ez még egy egész jó kis
bolt, ami még csak nincs is messze. Legalábbis azóta nincs, mióta a múltkor
rájöttem, hogyha átmegyek a mellettünk húzódó vasúti töltés túloldalára,
majd ott mindenféle kacsázás nélkül addig karikázok, míg csak át nem
tudok menni alatta, akkor már szinte ott is vagyok a boltnál. Mielőtt
erre az útvonalra rájöttem, vagy az éles sarok felé kellett kerülni,
vagy balra fordulni a Könyvesről a Kőbányai útra. No persze
ha a vasúti töltés ezen oldalán megyek, akkor is majdnem
ugyanoda lyukadok ki, csak ez az irány kerékpárral a
szűk úttest és a járhatatlan járda miatt veszélyes.

Annyira szépek ezek a csavarok és anyák, hogy mikor ilyeneket látok, engem
bizony mindig magával ragad a barkácsolási láz. No persze azt is be kell
valljam, hogy ez nálam (sajnos) egy igen gyors lefolyású betegség.

A második anyanégyest már a lakásban sajtoltam a helyére.

Természetesen nem azért állítottam vízszintbe, mintha annyira igényes vagy
precíz lennék, hanem csak azért, hogy majd ne folyjon ki a virágládák
tálcájába zúdított víz a beöntéshez képesti átellenes oldalon.

A konstrukciót szemlélve feltehetnénk a kérdést, miszerint hol van innen a polc?
Mely kérdést természetesen én magam is feltettem magamnak. A válasz
a kérdésre természetesen az, hogy még valahol a pince mélyén.

Na most kétféle megoldás is lehetséges. A felső szerint oldalra nyúlik be a polc
a virágállvány szárai közé, míg az alsó méret úgy adja ki, hogy a polc az állvány
szélső szárai közé kerül. A konstrukciók közötti különbségbe belegondolva, az jött
ki eredménynek, illetve hibalehetőségnek, hogy a felső ábra szerinti megoldású
polcot oldalra meglökve, azon mindössze öt centit kell tolnom, hogy leessen
a tartójáról. Mindeközben az alsó megoldásnál a lebillenéséhez szükséges
érték 15 centiméter. Ráadásul befelé tolva még bőven a 15 centis érték
előtt megállítja a polcot az ablak. Mivel az alsó ábra szerinti polcot csak
úgy lehetne véletlenül leborítani, hogyha elkezdem húzni magam felé, így
ez lesz a nyerő megoldás. Ha meg mégsem a keresett értéket adja ki a megtalált
bútorlap? Akkor rácsavarozok az aljára két apró peremet, amitől oldalra
elmozdíthatatlanná válik a polc. Miután a lehetőségeket ilyen
profin végiggondoltam, lesétáltam a füzettel a pincébe.

Mely tettemnek az lett a következménye, hogy immáron az összes kockás füzetem
nekiállt világtalálkozósat játszani ezen az ideiglenesen kialakított pincei polcon.

Na most az, hogy csak úgy odanyúlok, majd kihúzok a sorból egy
a keresettnek éppen megfelelő hosszúságú bútorlapot,
már az is a csoda kategóriájába tartozik.

No de az, hogy az elővett anyag szélessége mindössze öt milliméterrel
marad el a keresettől, az már annyira valószínűtlen, hogyha
ez nem velem történik meg, akkor el sem hiszem!

Hogy ne haladjak olyan valószínűtlenül gyorsan, közbejött egy szomszédasszony,
akarom mondani egy pinceablakra rozsdásodott lakat leflexelése. Azért voltam
kénytelen keresztben belevágni, mert csak így fértem oda hozzá a tárcsával.

Na most az, hogy ez a szépen körbelaminált bútorlap néhány éve még az egy
emelettel feljebb lakó Szabóéknál volt szekrényajtó, az mint ahogy
engem, úgy a virágaimat sem igazán fogja érdekelni.

A polc elhelyezése a virágállványra csavarozott polctartókon
mindössze annyi energiámba került, hogy odatettem.

Felpakoltam a palántázókat és a virágládákat az immáron újabb polccal bővített
virágállványra, majd miután alaposan meg is locsoltam őket, minek okán
a ládák alatti tálcák pereméig ért a víz, na csak akkor jöttem rá,
hogy elcsesztem a sorrendet, illetve az elhelyezést.

Bár szó sincs róla, hogy az új polc le akart volna csúszni a helyéről, de biztos
ami biztos alapon, másnap délután kapott a sarkaiba apró gumilábakat.

Némi töprengés után egészen jól sikerült elhelyeznem a virágládákat. Ez a kialakítás
persze nem sokáig marad így, hiszen amint a büdöskék annyira felnőnek, hogy
megálljanak a szárukon a kertben előforduló szélben, már ültetem is őket
kifelé. Aztán jön belőlük a következő eresztés. Szóval jól elvagyok.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.