Ez egy annyira régi kép (amúgy a felettünk lakó Ilonka néni pincéjét mutatja), hogy ez még valamikor 2010-ben készült. Emlékeztetőül áll itt. Konkrétan arra a tényre szeretnék vele rávilágítani, hogy már akkor is (itt jogos az is, mert már azóta is többször) úgy voltam vele, hogy most aztán már tényleg mindjárt szétszedem a ma bemutatásra kerülő magnót. Azóta persze már rég elvittem innen a Salgó polcokat, illetve ezt megelőzően természetesen az összes lomot is. Aztán:
- lebetonoztam az alját
- kivágtam a linóleumából egy darabot a fáspince elé
- kifestettem
- készítettem bele két polcot
- elvittem belőle a két polcot
   A képen látható, azóta már rég szétszedett valamiket most nincs kedvem felsorolni, épp mint ahogy a még azóta is szétszedésre várókat sincs. No de hol van ezen a képen a BRG MK-27-es magnó? A kakukkos óra mellett sárgállik a gombja.

   Maga a magnó már úgy egy éve ide van készítve a sarokba. Hogy mi tartott vissza a szétszedésétől? Nincs rajta mit szépíteni, hogy a tőlem mondhatni már megszokott módon ismét a saját hülyeségembe zavarodtam bele.
   Szóval az úgy volt, hogy széthúzogattam az előre megírt szétszedtem cikkeket, mert azt találtam ki, hogy az így keletkezett résekbe fognak kerülni (természetesen valamikor később, de azért még éppen idejében) a magnók és a rádiók cikkei.
   Ez persze egyben azt is jelenti, hogy azóta már kismilliószor megemlítettem az MK-27-es magnót, mégpedig úgy, mint ami majd egyszer szét lesz szedve. Na most ha beteszem valahova a sorban előre, akkor az összes utána következő olyan cikkbe bele kell javítanom, melyben megemlítettem ezt a magnót.
   Mondjuk az is igaz, hogyha a sor végére teszem, javítani (linket beszúrni) akkor is kell, de akkor legalább nem lesz időzavar. Cserébe viszont üresen maradnak a direkt a magnóknak széthúzott sorok.
   Ilyet - mármint ezt a "nagyon okos" széthúzást - valószínűleg soha többé nem fogok elkövetni. Mert ugye nehogy már ne legyen számomra elég annyi nyűg, mint amennyit az élet amúgy is okoz.

   Ezen a polcon mondjuk nincs a keresett trafó, ellenben van rajta négy doboz olyan csavar, ami még véletlenül sem ide, hanem a másik pincébe való. Na most az úgy volt, hogy a múltkor megígértem magamnak, hogy ami itt van, de oda való, valamint ami ott, de ide való, azokat mikor meglátom, akkor nem legyintek rájuk a szokásos módon, hanem átviszem a helyükre.
   Szerintem a terv megszületése óta eltelt időben vagy úgy egy jó fél köbméternyi lomot már egészen biztosan megmozgattam, megjegyzem minden különösebb látható eredmény nélkül.

   Az előszobai szekrénykéről a virágládával együtt lehozott szögletes kávésüveg (ami amúgy a csiszolómalomhoz kell) elhelyezésekor szúrtam ki, hogy a van olyan nagy mint amennyire koszos tölcséres hangszórót a múltkor valami érthetetlen okból kifolyólag a piros vödör tetején helyeztem el.
   Az mondjuk igaz, hogy a hangszóró nem odaátra, hanem igenis, hogy ebbe a pincébe való, azonban az adott pozíció semmivel sem indokolható. Ha csak azzal nem, hogy épp itt volt hely...

   Akár lehetett volna úgy is, hogy folytatom a megkezdett szétszedési projectet, csakhogy közbejött az ebéd. Mivel az evés engem rendszeresen elaltat, valami helyet kellett keresnem a magnóknak, hogy legalább addig ne legyenek útban, míg megírom a szöveget az eddig elkészült képekhez.
   Ez lenne az a hely. Itt valaha irattartók voltak, csak mikor egy kiadós álmodozást követően rájöttem, hogy az itt történő állomásoztatásuk abszolút indokolhatatlan, átrámoltam őket a szekrénybe.
   Bár a CB24-es telefonkészülék különhallgatóját már szétszedtem, azonban magát a készüléket még nem. Aztán van itt még két Harkov villanyborotva, egy magam készítette indexrelé, és még egy gerjesztett hangszóró is. Mondjuk ha lett volna eszem, és úgy csinálom, hogy előbb ezek esnek át a szétszedésen, és csak utána jönnek a magnók...

   Akkor persze nem alakult volna ki az a lehetetlen helyzet, hogy az éppen aktuális szétszedés tárolására, vagy a szétszedés félbehagyásának lehetőségére felszabadított polc így nézzen ki. Amúgy már nem is vagyok tőle olyan messze, hogy egyszer csak elkezdjen szabad hely keletkezni a szobában.
   A két rózsaszín valami GM számláló, a szürke csík egy BRG MK-29-es magnó, míg a balról belógó hangszóró a monitor célú erősítőmbe kell. Amennyiben ezeket végre szétszedem, illetve összeszerelem, megépítem, akkor az ezek által elfoglalt hely is felszabadul.
   Ez persze még nagyon a jövő zenéje, mert ugye amilyen sebességgel mostanában a dolgaim haladnak, illetve csinálom őket, na az semmiféle okot sem szolgáltat holmi elbizakodott nyilatkozatokra.

   Ez még a tegnapi, akarom mondani napokkal ezelőtti ebéd, aminek sikerült annyira megfektetnie (szó szerint), hogy annak hatására napokra megfeledkeztem a megkezdett magnós projectről. Ez persze nem mind, mert ez csak egy rántott csirkecomb fele, amiből néhány perccel ezelőtt még hat darab volt.
   A mai ebéd lecsó lesz, mely tény tudatának következtében tegnap délelőtt óta (akkor vettem meg a lecsóhoz való összetevőket) folyamatosan csorog a nyálam. Gondoltam mielőtt újra kiütöm magam egy iszonyú adag kajával, legalább a magnók tápegységeire vetek egy gyógypillantást.

   Ebben a hibában nem az az érdekes, hogy nincs beforrasztva a primer tekercsre menő egyik vezeték, hanem az, hogy ez valószínűleg nem gyári hiba. Erre abból következtettem, hogy egyrészt nincs itt annyi áram, hogy megolvadjon tőle az ón, másrészt a szabadon álló vezetékvég valósággal bele volt olvadva a műanyagba. Szó szerint alig lehetett onnan kihúzni!
   Hogy miért lett a kábelvég kiforrasztva? Ez valószínűleg azért történt, mert a gazdája szerette volna leselejteztetni azt a valamit, amit ez a dugasztáp eredetileg táplált. Ilyenkor az volt a szokás, hogyha tönkre is lett éve az adott készülék (mert különben nem selejtezték le), azonban éppen csak annyira, hogy aztán később, a selejtek közül kiemelve a szerkezetet, könnyedén javítható legyen a hiba.

   Na most az úgy volt, hogy átjött a párom, s a babaruhák fürdőszobában történő mosogatásával sikerült megakadályoznia a magnó műanyag alkatrészeinek csapban történő megtisztítását. Ezen állításom - ha van is egy kevéske valóságalapja - erős túlzásnak értékelhető.
   Mert ugye az igaz, hogy a párom lefoglalta a fürdőszobát, az azonban nem, hogy nekem bármiféle kedvem támadt volna magnókat mosogatni. Hogy mihez lett volna kedvem? Tényleg eláruljam? Sétálni. Mi az hogy miért? Nos azért, mert épp a cikk írásának időpontjában volt esedékes a környékünkön az éves lomtalanítás.

   Például már csak itt közvetlenül a házunk előtt is épp az MK-27-es magnóba illő kazetták tömkelege hevert. No nem mintha ne lenne itthon épp elég, akár teljesen beáldozható kazettám, hanem csak úgy mondtam.
   Épp mint ahogy azt is csak úgy mondom, hogy mielőtt ezt a kupacot a vasazók széttúrták volna, volt benne egy Xbox, egy CD lejátszó, meg vagy úgy fél méternyi vastagságú, innen fentről nézve komolyzenei témájúnak tűnő hagyományos lemezjátszóhoz való hanglemez.
   Hogy a felsoroltakból egyikre sem volt szükségem? Ez mondjuk igaz, de attól még megtekinthettem volna őket közelebbről. Mivel tudom magamról, hogy ennek semmiképp sem lett volna jó vége, így nemhogy a mások által szemétre dobott kincseket nem tekinthettem meg, de még csak a közértbe sem mehettem ki!

   Mivel turkálni nem mehettem el, magnót viszont nem volt kedvem szerelni, ezért - mondhatni pótcselekvésként - nekiálltunk a párommal egyrészt mozizni, másrészt pedig az éves leolvasztás okán kienni a hűtő tartalmát.
   A többnapi intenzív tévé előtt történő ülésnek és heverésnek végül az lett az eredménye, hogy a szétszedéseket (ikszek) utolérték a filmnézések (piros körök). Amúgy ebből a kettőből van itthon a legtöbb.
   Már úgy értem, hogy szétszedésre váró tárgyakból, illetve megtekintésre váró filmekből. Mivel egyik készlet sem igazán fogy, ezért teljesen mindegy, hogy melyiknek állok neki, mert úgysem látszik a haladás.

   A magnó előerősítője - köszönhetően a TBA820-as IC meglehetős bemeneti érzékenységének - mindössze egyetlen tranzisztorból áll, a T1 ugyanis az erősítésben nem, csak a felvételkori automatikus szintszabályozásban vesz részt.
   A teljes felvételi és lejátszási korrekciós hálózat érdekes - bár nem nem teljesen példa nélkül álló - módon a végerősítő IC visszacsatoló hálózatába került.
   A törlésre szolgáló oszcillátor tekercse (transzformátora) mindeközben maga a törlőfej, ami egy tipikus, de ettől még egyáltalán nem leszólandó, valószínűleg a BRG által kidolgozott megoldás.
   Mint az a magnó leírásából is kiderül, külső áramforrásról járatva, az áteresztő tranzisztor a belső telepeket használja feszültségreferenciaként, ami bár különös megoldás, de amúgy igen ötletes.

   Már úgy értem, hogy ez. Emlékeim szerint létezett a magnóhoz egy a fül helyére
illeszthető vállpánt is, erről azonban az interneten nem találtam semmi értékelhető információt, amin azért nincs mit csodálkozni, mert a gyári füzetben esik róla szó.

   Az előző kép készülte óta már több mint két hónap telt el. Az persze igaz, hogy ez a viszonylag rengeteg idő nem lustálkodással telt el (nem a fenét nem), de attól még a magam számára is érthetetlen, hogyan vagyok képes hónapokig halogatni egy olyan feladatot, ami még egy fél délutánnyi időt sem igényel.
   Pláne úgy, hogy még útban is vannak a magnó alkatrészei! A belső részek itt, míg a külsők hol a virágállványon, hol a szobai asztalon hevernek. Mikor éppen ráuntam a rumlira, s nagy hirtelen kijelentettem, hogy márpedig most összerakom a magnót, olyankor persze mindig közbejött valami.
   Hol a számítógépemben cseréltem alaplapot, hol valami egészen más, de azért alapvetően teljesen lényegtelen feladattal múlattam az időt. Most például az jött közbe, hogy kimentem a konyhába kávéért.

   Ahol is megláttam, hogy be van gyúrva a sütinek való tészta. No nem mintha akkora szakács lennék, hogy az egyszerű ételeken felül akár még ilyesminek is lelkesen (és pláne hozzáértve) nekiálljak, hanem csak azért, mert megmaradt az ebédből egy jó maréknyi tört krumpli.
   Mivel a hozzávaló sült csirke már elfogyott, azt találtam ki, hogy a krumplit összegyúrom némi liszttel, maradék tejföllel, szintén maradék margarinnal, plusz köménymag és némi reszelt sajt a tetejére, majd az ezekből létrejött tésztát kisütöm mint sós süti.

   Ez már a második tepsi. Ezt csak azért mutatom, mert ugye micsoda különös játéka a sorsnak, hogy miközben a tepsi a grillsütőben volt, vagyis még csak nem is láthattam a méretét, a gyúródeszkán előkészített süti kockák (plusz a két óriás ropi) épp kitettek egy újabb tepsire való adagot.

   Miután a süti kisült, kávé helyett egy a sóshoz jobban, illetve egyáltalán illő hatalmas krigli teát hoztam magamnak. Na most ha abba belegondolunk, hogy nem is oly rég megettem egy nagy csomó krumplit, valamint a hozzá tartozó hat darab csirkecombot, plusz a combok mellett párolódott hagymát és paradicsomokat is, majd nassolásként ráettem a képen látható adag sütit, akkor tényleg nincs rajta mit csodálkozni, hogy holmi magnószerelés helyett egyszerűen lefordultam a székről.

   Na ezért nyitottam a magnó összeszerelős projectet másnap azzal, hogy amolyan lefekvés gátlóként a heverőmre halmoztam a magnók házainak alkatrészeit. Menekülő útvonalként persze meghagytam a másik szobában az eltorlaszolatlan rekamiét. Végső esetben pedig a földön, vagy akár ülve is tudok aludni.

   Az elektronika panelján alig találni említésre méltó részletet. Sokáig nézegetve is mindössze annyi tűnt fel, hogy a három aktív elemen kívül (tranzisztorok) nem látszik semmi. Ennek oka mindössze az, hogy a TBA820-s IC épp a 150 nanós kondenzátor alá került. Az alkatrészkészlet a szocialista érában már mondhatni megszokott vegyes. Ez persze semmit sem von le a szerkezet értékéből. Már ha van neki egyáltalán olyan...
   Amúgy van, hiszen ez a magnó, annak ellenére, hogy tulajdonképpen épp csak egy kicsit továbbfejlesztett elektronikájú (IC-s erősítő), és módosított (hosszúkás) külsejű MK-25-ös, a maga nemében nem volt egy rossz készülék. Akiknek és amire kitalálták, vagyis fiataloknak, átlagos slágerzene hallgatásra, arra bőven megfelelt.

   Ez itt a szögegyszerű tápegység. Talán csak annyi benne a trükk, hogy zéner dióda helyett a telepek feszültségét használja feszültségreferenciaként, miközben egy kissé még tölti (regenerálja) is őket.

   A magnót a házából kiszerelve, az továbbra is működőképes. Ez persze nem vonatkozik a felvétel / lejátszás átkapcsolóra, valamint a hatalmas lendkerék forgásképességére. Mert ugye a panelt a magnó ezen állapotában nem fogja semmi, míg a mechanikát megfordítva, a lendkerék azonnal ráfekszik az asztalra.
   Előbbin úgy lehet segíteni, hogy a működési próba előtt a kapcsolót a kívánt pozícióba toljuk (ezt szabadon megtehetjük, mert nincs benne rugó), míg utóbbin úgy, hogy feltámasztjuk valamivel a mechanikát. Én speciel két darab épp kéznél lévő 9 voltos elemet vetettem be, illetve tettem oda a mechanika széle alá.

   Íme az előbb említett, az asztal lapjára felfekvő lendkerék. A rögzítése azonos az MK-25-ös ősben látott megoldással, vagyis bajonettzáras. Mivel nincs rajta hátsó támaszték, így a szíjcserét akár egy tíz éves kislány is el tudja végezni. Már ha van hozzá mersze, hogy kinyissa a szülőktől kikönyörgött magnóját.

   Ez az egyértelműen hibás konstrukciójú dörzskerék viszont nem változott meg. Egyszerűen nem értem, hogyha egy adott valaminek ennyire nyilvánvalóan ez a legneuralgikusabb pontja, akkor miért nem kezdtek vele valamit. Mit tudom én...
   Például lehetett volna a tárcsa egy kicsit nagyobb átmérőjű, egy a peremére ugrasztott gumigyűrűvel, és akkor (nem lévén) képtelen lett volna benyaklani a vékonykára sikeredett gumiperem.
   Ez éppen ugyanaz az eset, mint amikor valaki elvesz feleségül egy undok kövér nőt. Már elsőre is látszik, hogy nem lesz jó vége, és mégis! Na most, illetve mikor válás után újra egy undok kövér nőt választ valaki, akkor még lehet mondani, hogy nem rendült meg a bizalma.
   No de a már ki tudja hányadik esetben, újra és újra? Ez azért már nagyon erőltetett. Mert ugye ez a nyomorult kerék már az MK-21, MK-25, MK-43 esetében is gondot okozott, plusz a Vega 326, és mégis újra itt van!

   Egy tengelyt úgy rögzíteni (pláne egy olyan precizitást igénylő helyen, mint mondjuk egy magnó szalagtovábbító görgője), hogy fogóval ráharapják a görgőhíd anyagát, az mondhatni egyedülálló.
   Hogy viszonylag szabadon beállítható, vagy az esetleges elgörbülés után visszaegyenesíthető legyen, a görgőhíd anyaga több helyen is vékonyított, valamint a mechanikai formázásához szükséges kapaszkodó lyukakkal lett ellátva.
   Tulajdonképpen ötletes, de ettől még úgy van, hogy a görgőhíd úgy nagyjából az összes többi magnó esetében van annyira pontos alkatrész, megjegyzem mindenféle szabályozás nélkül, mondhatni eleve elsőre, hogy nemcsak lehetőség, de még csak szükség sincs a finomhangolására.

   Mivel a magnók a pince mélyén fogják végezni (ha csak idővel el nem adom őket, akkor örökre), így a görgők cseréjének mindössze annyi értelme volt, hogy meg tudjam mutatni a magnók működését.

   Ez az állag szerintem nem a gyártó, hanem ez bizony a felhasználó hibájából állt elő. Mert ugye benne van a leírásban, hogy a szalagpályát (aminek a görgő is része) izopropil-alkohollal (vagy bármi más előírt anyaggal) kellene tisztítani, azonban a felhasználó, ami büdös a vegyszeres polcon csak akad, mindennel nekimegy.
   Aceton, nitrohígító, féklazító? Valamelyik vegyszer - már csak a mind nagyon büdös közös alapon is - biztosan jó lesz. Amúgy az eddigi legdurvább állagú görgőt egy Tesla B100-asban láttam.

   A kazettafészek két szélén látható kopásból visszakövetkeztethető, hogy volt a magnó használva rendesen. Amúgy nem azért vettem ki a fészket a helyéről, hogy franciakockás háttéren megmutathassam, hanem azért, mert koszos volt. Ráadásul nem csak úgy egyszerűen koszos, hanem ragadós koszos!
   Ebből visszakövetkeztetve, a magnó felettébb okos gazdája, vagy tán a szintén elmebajnoknak titulálható fuser, néhanap kontakt sprayt fújt a magnóba. Esetleg csavarlazítót, vagy WD40-et. Ezek aztán nem csoda, hogy megették a gumit.

   De persze az is lehet, hogy a kontakt spray nem is a mechanika, hanem a potméter hibájának kapcsán került befújásra. Ezt azért kellett mindenképp szétszednem, mert ugye elszakadt benne a porvédő szalag.
   Bár ettől még, ha kissé nehezen is, de azért tologatható volt a karocska, csak ugye a végeknél felakadt az összegyűrt szalagban. Ezt a hibát a legegyszerűbben a porvédő szalag kiemelésével lehet gyógyítani.

   Na jó, menjünk bele... Szóval az úgy szokott lenni, hogy mikor a néhai magyar ipar egy "nagyszerű" termékéről leszedem a keresztvizet, az írásom kapcsán elég sűrűn kapok ledorongoló témájú olvasói leveleket.
   Ez egyrészt érthető, hiszen az öregek (bár már magam is közéjük sorolható korú vagyok) mondhatni védik a mundér becsületét. Másrészt viszont nem értem a dolgot. Mert ugye ami szar, az szar, bárki is követte el. Ezen szerintem egyszerűen nincs mit szépíteni!
   Én például voltam olyan barom, hogy pusztán mert volt itthon, illetve tetszett a formája, vasrudakból készítettem hűtőbordát az utánépített QUAD405-ösre. Vagy ott van a CB rádiókhoz készült mérőműszerem, aminek olyan magasra került a súlypontja, hogy folyton felborult.
   Megemlíthetném még az első komolyabb erősítőmben elméretezett trafót, vagy akár a javíthatatlanul zsúfoltra összeszerelt, pláne dokumentáció nélküli woblert. No de mit szépítenek az én marhaságaim azon, hogy a nagy múltú (ez mit jelenthet) BRG-ben képtelenek voltak úgy megszerkeszteni valamit, hogy passzoljanak benne egymáshoz az alkatrészek.
   Most őszintén! Látott már valaki bármelyik másik kazettás (vagy akár orsós) magnóban olyat, hogy a potméter (akár tolós, akár tekergetős) pozíciója állítható? Mert ugye itt az.
   A pirossal keretezett résekben tologatható a potmétert tartó két csavar, hogy egyrészt összeszereléskor ne akadjon fel a potméter a magnó műanyag házában, másrészt pedig elérjen a karjáig a doboz oldalában csúszkáló gomb. Vagy ha amit látok, az nem így és ezért van, akkor vajon miért?

   Mivel az egyik már eleve hiányzott, a másik pedig mosás közben keveredett el, egy-egy szeletke kábelburkolattal pótoltam a kazettaajtó határolójáról hiányzó tompítót. Ha nem is egy lassítás, de attól még fura hangot ad a magnó, ha ez az aprócska valami nincs a helyén.

   Ez a megoldás egyrészt ötletes. Másrészt viszont az világlik ki belőle, hogy nem volt a gyárban (vagy egyáltalán a beszerezhető alkatrészek között) kapcsolós borotva csatlakozó aljzat.

   Mivel igencsak gyanús volt, hogy sem a felvétel / lejátszás átkapcsolót, sem pedig a hangerő szabályozó potmétert tologatva nem hallatszott a hangszóróból semmiféle recsegés, idővel rákötöttem a magnóra a próbahangszórómat.
   Na most nem azért szól ilyen viszonylag jól, mert a próbahangszóró nagyobb mint az eredeti, hanem ez a magnó amúgy is jól szól. Szóval ha az egyes részmegoldásait meg is köpködöm, de a hangja attól még alapvetően jó.
   Ez köszönhető egyrészt a normális minőségű erősítőnek, másrészt az átlagosnál kicsit nagyobb hangszórónak, míg harmadsorban talán annak is, hogy nem spóroltak a magnó dobozának falvastagságával. Ez utóbbi két hatás ezen a videón mondjuk nem érvényesül, de attól még így van.

   Bár a helyszín még koránt sincs felszabadítva, de azért már alakul. Hogy még egy kicsit javítsak az összképen, illetve ha már úgyis felálltam a székemből alapon, a színes gumikarikákat tartalmazó zacskót áthelyeztem a gumitücskös dobozomba.

   Majd lefáradtam a pincébe, a hangszórós szekrényhez, gondolván csak akad egy a magnóba illő típusazonos hangszóróm. Valaha ugyanis volt belőle egy párosom, csak ugye azóta már eltelt néhány évtized.
   A kép tájolása mindeközben azért ilyen ferde, mert nemhogy odamenni nem tudok a hangszórós szekrényhez (ami amúgy a kép jobb felső szélén látható), hanem még annyi hely sincs, ahol legalább úgy nagyjából egyenesen tudnék állni.
   Ez persze nem a mostani, hanem már egy jövőbeli állapot (még ezt az időzavart), mert azóta már többször is nekiálltam a rendrakásnak, majd újra és újra megteremtettem a káoszt. Utóbbit mondjuk mindig könnyebb volt előidézni, mint egy ilyen mérhetetlen rumliból elfogadható szintre visszajönni.

   Ez itt a kisebbnek nevezhető hangszóróimat tartalmazó fiók. Bár két, az MK-27-es magnóéval megegyező méretű hangszórót is találtam, azonban mind a kettőnek olyan az állaga, hogy egyszerűen indokolhatatlan az őrizgetésük.
   Amúgy sajnos nem csak az említett két hangszóróm beteg, hanem van belőlük még egy rakattal. Ennek szerintem - ha nem is most, de idővel biztosan - az lesz a vége, hogy lehozom magammal a hangszórók alapos meghajtására is alkalmas jelgenerátorom, és ami súrlódik, recseg, nem szól, azokat a hangszórókat egyszerűen kivágom a kukába. Legalább lesz hely a többinek.
   Mi az, hogy milyen többinek? Nos azoknak, melyeket a pincében szanaszéjjel heverő nagydarab rádiókból fogok kibontani. Van itt egy Orion 449-es, egy szintén Orion AG 604-es, egy Videoton Melodyn, egy Weimar, és a Dédi bolgár rádiója is itt ül a polcon.
   Ezeket a rádiókat, ha tegyük fel annyira elbontanám, hogy a maradékuk beleférjen egy-egy IPTV STB dobozába, akkor azzal talán nyernék annyi helyet, hogy meg tudjak mozdulni.
   Erre a lehetőségre azért lenne szükség, mert ugye így, hogy már szinte (néhány helyszínen pedig tényszerűen) lépni sincs hova, na így egyszerűen képtelenség nekiállni a rendcsinálásnak.

   Ha már rendcsinálás! Össze kellene hoznom egy olyan táblázatot, ami a pincei polcaimat ábrázolja. Mégpedig úgy, hogy maguk a polcok be vannak keretezve, meg van jelölve a pincében elfoglalt helyük, a táblázat celláiba pedig bele van írva az egyes dobozok neve.
   Erre azért lenne szükség, hogy mikor lejövök, akkor ne kelljen az összest végigolvasnom, majd a végén rájönnöm, hogy a keresett valamik (mint például ezek a kishangszórók) nem is dobozban, hanem egy IKEA fiókban laknak.

   Ugyan eszem ágában sem volt egy puszta bemutatás kedvéért előidézni, azonban a magnó volt olyan kedves és magától is bemutatta, hogy milyen hibát okoz a felcsévélő kuplung trehány felépítése.

   Bár bele tudtam volna hergelni egy az eredetinél kisebb átmérőjű hangszórót, vagy a teleptartó feláldozásával akár egy nagyobbat is, csak mivel nem láttam rá okot, pláne kettő is van ebből a magnóból, így ezt mégsem tettem meg.

   Ennek a magnónak, bár alapvetően ügyes felépítése van, szépen helyezkednek el benne a dolgok, de ettől még van egy kellemetlen utóíze. Ezt valószínűleg az okozza, hogy a konstrukcióban semmi sem igazán pontos.
   A mechanika például lötyög a helyén. (persze csak addig, míg be nem csavarozzuk). A hangszóró úgy másfél centivel kisebb, mint a számára hagyott hely, aminek az lehet az oka, hogy eredetileg egy másik, a jelenleginél nagyobb típushoz méretezték a dobozt.
   A vezetékek, bár több helyen is meg lettek kötve damillal, mégis olyan érzést keltenek, mintha összevissza lógnának. Az a kék elkó ott középen, az meg felfekszik a hangszórót rögzítő csavar fejére.

   Ha valami, akkor ez a műszaki részlet mutatja meg igazán, hogy miről beszélek. Ez a felvétel / lejátszás átkapcsolót a mechanikával összekötő áttétel egyik részlete. A forgáspont a balra látható fekete alátét tengelyén van. A tolóerőt a kapcsoló felé a lefelé álló, kissé másképp fényes lemez viszi át.
   Utóbbi legörbített vége az előbbin látható három lyuk közül abba dugandó, amelyikben kiadja magát az áttétel. Mármint úgy, hogy a két szélső állása között működtesse az Isostat rendszerű kapcsolót.
   Ha csak nem arról van szó, azért van így, hogy másféle, vagyis eltérő kapcsolási hosszúságú kapcsolóhoz is illeszthető legyen a mechanika (bár a szocialista érában az Isostat kapcsoló volt a kapcsoló), akkor ez a megoldás nemcsak érthetetlen, hanem egy kissé szánalmas is.
   Amennyiben ezt a műszaki részletet tegyük fel én követem el, akkor nyugodtan hivatkozhatok arra, hogy egyrészt nem vagyok mérnök, ezért nem tudtam kiszámolni (bár matekból ötös voltam), illetve egyszerűen csak barkácsolok.
   No de a BRG-ben? Ott is barkácsoltak? Vagy ott sem tudták kiszámolni? Vagy annyira ingatag az egész mechanika, hogy a precíz munka hiányában jobbnak tűnt megteremteni a beállítás lehetőségét? Aki esetleg tudja, ugyan árulja már el...

   Na tessék! Addig-addig szidtam a BRG-t, hogy a végén elfelejtettem beszerelni a kazettaajtót. Még tiszta szerencse, hogy az ügyes konstrukció okán (csak, hogy dicsérjek is valamit), az ajtó a kazettafészekre kívülről is felpattintható.

   A magnó fülét a dobozban rögzítő PAT feliratú lapocskát nem így, hanem fordítva kell betenni a helyére, mert ezen állásában a hibás irányú ék okán nem fogja meg a fület. Én meg csak tologattam ki-be értetlenül...

   Mindkét magnót folpackba tekertem, hogy az állaguk az idők folyamán ne változzon. No nem mintha ennek bármiféle jelentősége lenne, csak gondoltam miután meghalok, a látvány hatására hátha megeresztenek a lomtalanítók egy "ez milyen k*rva rendes ember volt" kijelentést. Milyen jól fog az nekem esni odaát...
   A magnókat és a tápegységeiket a pincében a lomkupac tetején elhelyezve, majd a többi (még boncolatlan) magnóimat megtekintve, egyszer csak beugrott, hogy én tulajdonképpen vallássérült vagyok. Ezt úgy kell érteni, mára már oda jutottam, még csak nem is hiszek benne, hogy élek addig, hogy mindbe belenézzek...

   A magnóból kihagyott beteg hangszórót elnézve, először az jutott eszembe, hogy teszek rá egy cetlit, jó alaposan odaragasztva, s kirakom valahova szem elé a pincében egy polcra, hátha idővel akad, akarom mondani előkerül valamiből egy méretazonos típus.

   Mint az az égett (és még félre is csúszott) tekercselésből nyilvánvaló, a hangszóró túl lett terhelve. A magnóban végerősítőként szolgáló TBA820-as teljesítményének tükrében, ez leginkább úgy történhetett, hogy a telepek feszültsége valami rövidzár folytán a hangszóróra került.
   Mivel ennek a magnónak semmiféle hangszórókimenete sincs, ez szerintem csak úgy volt lehetséges, hogy a hangszóró a dobozban a lábaival hozzáért a panelen található valamely alkatrészlábhoz. Vagy ki tudja...