Polcokat építek fadarabokból
(ahogy lesz úgy lesz)

Legutóbbi pincés tevékenységemnek köszönhetően ebben a pincében
valószínűtlenül világos lett, valamint az utolsó Dexion Salgó
polc is eltűnt az innen nézve bal kézre eső sarokból.

Most meg az van, hogy annyira idekívánkozik egy polc, hogy mindjárt lesz is!

De nem ám ez, hanem valami egészen más! Ugyanis ezzel a konstellációval (sajnos)
egyéb terveim vannak. Persze az itt látható, zömében idegen tulajdonú lomok
kerülnének át az új polcokra. Meg persze minden más is, ami egyrészt
könnyen mozgatható, illetve és / vagy feleslegesnek ítéltetett.
Ezek még csak tervek. Már úgy értem, hogy a rámolás.
 Először mindenképp a polcokat kell megcsinálni,
melyekre aztán átrámolhatok. Remélhetőleg
ez még az idén megtörténik, hogy végre
teljesen szabad legyen az út a tüzelőig.

Ezek jelenleg annyira hülye mód vannak ide támasztva, hogy teljes hosszúságukban
nem is tudom őket lefotózni. Az előző képen is eltűnt a végük a semmiben.
Lényeges szempont, hogy ezek itt egyrészt útban vannak, másrészt
pedig teljesen feleslegesek. Vagyis ha nem építek belőlük záros
határidőn belül valamit, akkor vagy tűzifa lesz belőlük, vagy
ezentúl valahol egészen máshol lesznek útban. Vagy valami.

Bevallom őszintén, hogy mikor ezeket ide, a bicaj feletti polcra felpakoltam, bele
sem igazán mertem nézni a különböző szatyrokba és dobozokba. Azt persze
még így is teljesen tisztán látom, hogy vissza kell hajtogatnom egy nagy
dobozt lapra hajtogatott állapotából, amire majd ráírom, hogy ADSL
modemek és ISDN NT-k. Szerintem még meg is fog telni! Pedig
ha láttátok volna, hogy mennyit dobáltam ki belőlük, illetve
ajándékoztam el, mikor eljöttem a Telekomtól...

Ez is mind faanyag. Zömét a szomszédtól kaptam. Ha nem találok
náluk csúnyább deszkákat, akkor ezekből lesznek a polclapok.

Ezekkel a fogókkal fogom a deszkákat megszorongatni.

Meg persze ezekkel is. Az alsó polc smirgli gyűjteményével
meg majd jól lecsiszolom a szélüket.

Annyi gépem van, hogy deszkával szinte már bármit el tudok követni!
Mondjuk esztergám még nincs, de majd azt is reszelek egyet.
Amúgy ezen valóban agyalok, csak mindig elakadok,
a nagyon egyszerű, és a túlbonyolított között.

Ezek is deszkák. A bal oldali halmazból készül majd a pincei asztalra a pult.
De ez már egy másik farigcsálok cikk lesz, majd valamikor jövőre.

A szatyorban jobbra egy PCM vonaltöbbszöröző, balra két Speedtouch HGW.
Már persze csak akkor, ha valóban az van a dobozban, ami rá van írva.
A szatyor felett meg... Én, és az én következetességem... Bakker!
Eldöntöttem, mikor ezt a polcot megépítettem, hogyha egyből
talán nem is, de kisvártatva itt lesznek elhelyezve az összes
építős cuccok. Már úgy értem, hogy festős, kőműves, meg
ilyesmi felszerelés. Erre fel azonnal be is dugtam az egyik
alsó polcra egy komplett PC-t. Mondjuk a monitort azt már
azért átvittem a kezdőképen mutatott pincébe, mint értéktelent.

Hogy már hányszor, de hányszor nekifutottam annak a feladatnak, hogy a mindenfelől
összeharácsolt és hazahordott paneljaimat szétszedjem... De csinálhatok én bármit,
ha egyszer mindig előkerül belőlük egy újabb szatyorral. Ez mondjuk nem egy
akkora feladat. Bekapcsolom a pákát, beteszek háttérzajnak valami annak
való filmet, vagy mondjuk zenét, aztán csak cserélgetem a paneleket
a satuban. Akkor megmutatom, hogy hogyan is néz ki az
előbb vázolt panelbontás a valóságban.

Először is, mikor már végképp megtelt az előszobában a polc, és a cipők sem akarnak
már odaférni, akkor eldöntöm, hogy most aztán tényleg nekiugrok a feladatnak!
Persze ez csak egy döntés, és még véletlenül sem kezdek neki, hanem
tovább fokozom a panelgyűjtést, hogy lehetőleg az összes
bontásra váró lapot egyszerre szedjem szét.

Például a cserépkályha tetején, a Videoton receiveren
is van egy nagyobbacska IKEA dobozra való panel.

Megyek körbe a lakásban és ahol csak valami zöldet látok kikandikálni,
azokat a lapokat mind kihúzogatom. Erre mondják, hogy
hülye ember aki huszonegyre lapot húz.

Első menetben szétkapok mindenféle ilyen olyan panelt, melyekből
nincs sok egyforma. Pedig hogy megérdemelnék két egyformát...

Még hogy kettőt? Mikor van itt több is!
És ez még koránt sem a vége!

Egyre újabb és újabb hullámban törnek rám a panelek.

Mikor azt hiszem, hogy végre elfogyott, mindig
előkerül valahonnan egy újabb dobozzal.

Ezek speciel mind Dlink 360R ADSL modemek. Egy közepes zivatar
után hoztam el őket a selejtes dobozból. Mit ne mondjak,
igen csúnya károkat tud csinálni egy villámlás!

Kicsit már kezd tele lenni a tököm a panelekkel.

Aztán, mikor végre elfogynak az összes zöld lapok, már annyira fel vagyok pörögve,
hogy valósággal hiányérzetem támad, és beszerzek belőlük egy újabb adaggal.
Szerencsére ez már nem olyan egyszerű, legalábbis mióta eljöttem
a cégtől, de még így is termelődik, mert ha nincs velem
az asszony, nem lehet elrángatni egy-egy
kidobott zöld izé mellől.

Ez a kép úgy készült, hogy átdugtam a kamerát a lomokon. Már úgy értem, hogy
ennyire azért még nem lehet eltávolodni a tárgyaktól, mert annyi hely azért
még nincs. Meg persze rend sincs, amit inkább neki sem állok körbeírni,
bár bevallom, hogy terveztem egy ilyen cikket. Aztán persze feladtam.
Túl terjengős lett volna. No nem mintha ez a cikk nem lenne az...

Például csinálni kéne valamit a hatalmas doboz videokazettával. Mondjuk legalább
a csavarokat ki kéne belőlük menteni. Azt a kék valamit, ami amúgy egy autóba
való erősítő, azt meg direkt szétszedni találtam. Még tiszta szerencse, hogy
rengeteg áramot eszik, és nincs itthon az a táp, amiről egyáltalán
esélyem volna elindítani. No meg jól el is van ott felül.

Mivel mást csinálni épp nincs kedvem, ezért kinyitok egy szekrényt a nem is oly rég
beépítettek közül. Az ágyneművel letakarni készülök valamit, a sárga vödör pedig
a nemrég mutatott PC helyére való. A festőgép úgyszintén. Az üres diadobozok
feltöltendők lomokkal. A mögöttük megbúvó faládikás műszert ki kéne tenni
dísznek. A csatos bőrönd egy amatőr készítésű magnó, amin egy lehetetlen
forma telefon szerű valamit őrizgetek. És ez csak egyetlen zuga ennek
a pincének! Van olyan dobozom, amit kinyitva megállapítottam,
hogy abban minimum fél évre való szétszedtem alany van!

Ha ez a cikk a farigcsálok hét, akkor az erre az asztalra készülő pult lenne a nyolc.
Aztán persze eszembe jutott, hogyan is néz ki jelenleg a szobámban
az asztal középső fiókja. Én és a betervezett sorrend...

Az meg aztán végképp nonszensz, hogy ahelyett, hogy végre nekiállnék az érdemi
munkának, felhozom a pincéből boncolni ezt a telefont (vagy mit), mikor
a lakásban is annyi a bemutatatlan lom, mint a tenger! Mentségemre
szolgáljon, hogy a mai terv mindössze annyi volt, hogy felmérem
a terepet, miközben a következő fejezet az erőforrások
összegyűjtésről fog szólni. Legalábbis ez a terv.

Napok óta ücsörög az előszobában az a doboz, miközben én a szobában teszem
rutinosan ugyanezt. A doboz megtelt lommal, csakhogy én kevésbé energiával.
Képtelen vagyok erőt venni magamon, pedig le kéne vinni a dobozt a pincébe.
Akár úgy is lehetne, hogy nem öltözöm be melósnak, hanem csak úgy
egyszerűen felkapom, majd leszaladok vele. De persze nem...

Pedig mindössze annyi a következő etap, hogy egy helyre gyűjtöm az erőforrásokat,
azaz a polcépítéshez szükséges fadarabokat. Vagy ha nem is kell hozzájuk mind,
de attól még legyenek egy helyen. Ezt amúgy már többször is elgondoltam,
de még sosem sikerül kiviteleznem. Van deszka, mindig, mindenütt...

Így jár az, aki minden sarokba fadarabokat dugdos. Mert ugyan szépen kiganéztam
ezt a pincét, hogy ezentúl itt lesz az útszóró só, azonban a sót azonnal
körbevettem mindenféle fadarabbal, vasanyaggal, az előbbi
képen látható két beteges fűnyíróról nem is beszélve!

Nem! Ez nem mind! Persze egyből is kihordhattam volna mindet, csakhogy
látom előre, hogy mi az ami nem kell. Vagy legalábbis most épp nem.
Ezeket majd akkor gyűjtöm össze, mikor majd lesz hova.
Mondjuk eddig is ezt hajtogattam...

Mindössze ennyi volt a terv. Azonban - ha már ilyen szépen begyorsultam - nincs
értelme itt megállni, hiszen még alig csináltam valamit. Ha van kedvem,
akkor miért ne folytatnám? Gondoltam botorul, mely gondolat
folyományaként megdolgoztattam a harapófogót.

A terv a következő: Mindent, ami csak nem kell egyben, szétszedek.
Már úgy értem, hogy fadarabokra, szögmentesre.
Ezekkel például eleve nem volt dolgom.

Mivel nem láttam előre, hogy mekkora lesz a kihúzott szegek és a kitekert csavarok
mennyisége, ezt az óriás rekeszes valamit vetettem be. Ez persze a valóságban
úgy esett, hogy nem találtam dobozt, merthogy a minap voltam oly
kedves (rendes) és mind áthordtam a másik pincébe.

Például azért is elkerülhetetlen a szöghúzás, mint munkafolyamat, mert egy
ilyen farostlemez szélével találkozva, erősen megfogyatkozna egyrészt
a munkakedvem, másrészt az orvosi ügyelet tetanusz készlete.

Nagyon szépen bontódtak ezek a fadarabok.

Ezek viszont nem olyan szépen.
Majd holnap begyújtok velük a cserépkályhába.

Ezt a fiókot nem szedtem szét, mert egyben van vele tervem. Illetve nem is egyben,
hanem az úgy van, hogy valamit barkácsolnom kell a szobai asztalom középső
fiókjának helyére, amit ennek a fióknak a faanyagából áll szándékomban
kivitelezni. Vagy persze az is lehet, hogy nem. A terv még nem igazán
körvonalazódott. Meglehet, hogy nem is építek új fiókot, hanem csak
a régit vágom ketté. Keresztben? Hosszában? De hagyjuk ezt most...

Nem nagy mennyiség, ráadásul a szögek görbék. De hogy szükség esetén milyen jól
tud jönni, akár egy görbe szög is, azt az is mutatja, hogy mikor a múltkor kellett
két negyvenes, lefűrészeltem két hatvanasból, majd hegyesre reszeltem őket.
Azért ennél egy görbe szög kiegyenesítése csak gyorsabban meglett volna!
Ideologizálja meg a szerző a görbe szeg gyűjtését sikeresen. Amennyiben
a felhalmozott görbe rozsdás szegek elkönyvelhetők valamiféle sikerként.

Ez például igenis siker! Az eddigi állapotokkal szemben, miszerint a barkácsolós
pincém előtti felület olyan volt, mint egy hegyes dombos ország 3D térképe,
most teljes a simaság. Egyrészt bebetonoztam a lyukakat, másrészt pedig
linóleummal borítottam a betont. Tulajdonképpen egyetlen jól irányzott
mozdulat elég hozzá, hogy összeseperjem a partvissal az összes koszt.

Bevallom őszintén nem tudom, hogy ezek a fura husángok fognak-e kelleni a mai
polcépítéshez. De ha kellenek, akkor vannak. Valamint egyrészt így kisebb
helyet foglalnak, mint amikor még egyben voltak. Másrészt darabokban
sokkal átláthatóbb lett a készlet. Harmadsorban pedig ha kell valami,
akkor sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy felhasználom, megvalósítom
belőle a célt, mintha előbb még ki kell bontanom a helyéről az adott fadarabot.

Ezekből a bútorlapokból lesznek a polcok. De nem ma, hanem majd csak holnap!
Legalábbis valószínűleg. Valószínűleg ezekből. Valószínűleg holnap. Szóval
most abbahagyom, hiszen a mára betervezett feladat el lett végezve.

Tegnap? Holnap? Ne ragozzuk az időt... Még ez a mérőszalag is csigára emlékeztet!
Lényeg a lényeg, a mára előírt munkafázis, mindössze a polcok megtervezése.
Vagyis tulajdonképpen nem csinálok semmit, vagy legalábbis semmi igazán
látványosat, hanem csak szaladgálok, meg lobogtatom a centit. Mint az a
mérőszalagról leolvasható, a rendelkezésre álló hely több mint két méter.
Ha kell, akkor ezen még nyújthatok is, ha elhúzom hátra a Simsont, majd
eltolom jobbra a sarokba dugott, mindig mindenhol útban lévő lapos bútort.

Ezek a létrára emlékeztető valamik lesznek a polcok vázai. Ez egészen biztos,
ugyanis semmi kedvem sincs magam faragni valami hasonlót. Persze ha nem
adta volna őket a szomszéd, ácsoltam volna valami ilyesmit cseréplécből.
Hogy a polcok a fehér lapokból lesznek, vagy a kisebb barnákból,
az majd mindjárt kiderül. Legalábbis merem remélni.

Hogy az a k*rva ajtó mindig visszanyílik...

Gondoltam az lehet a hiba, hogy elfelejtettem betenni az ajtó alá az éket.
Igen. Illetve igen. Igen, elfelejtettem betenni az éket, és igen, azt
is elfelejtettem, hogy a múltkor levágtam az ajtó aljából.
Vagyis most már nincs hová beszoruljon ez az ék.

Gondoltam keresek valami alkalmas eszközt
az un. szépcsavaros nevű dobozomban.
Ezeket is de szét kéne válogatnom...

Minő csoda! Találtam egy a célnak épp megfelelő (erre találták ki) riglit.
Először úgy volt, hogy a jobbra látható bilincsbe lesz beakasztva,
de aztán addig túrtam, míg csak meg nem találtam a balra
látható eredeti szemes csavart. Rigliből meg azért
jó, hogy mindjárt kettő is akadt, mert az
egyiket sajnos egyből eltörtem.

Ahhoz ugyanis, hogy így álljon, 90 fokkal el kell fordítani a kampóját, ezt pedig
az elsőnek kiválasztott példány nem élte túl. A képnek meg azért van ilyen
lehetetlen színe, mert a bal felére fénycső világít, a jobb felére LED-es
elemlámpa, miközben a fényképezőgép fehéregyensúlya izzólámpához
van beállítva. Ennél több galádságot nagyhírtelen nem tudtam elkövetni.
Ebből is látható, hogy mennyire sok mindent tudok, csak fényképezni nem.

Egyáltalán nem úgy volt polctartó, mint ahogy most lesz, de ez teljesen lényegtelen.
Ugyanis aki az Ezermester újságon nőtt fel, az bármiből tud polcot varázsolni.

Ezek épp méretesre vannak szabva, csakhogy túl szépek ahhoz, hogy beépítsem őket
polcnak egy olyan pincébe, amit amúgy épp szándékomban áll elhagyni. Na jó.
Nem most, hanem majd akkor, ha új lakó lesz felettem, s kéri vissza.
No meg ezekkel más terveim is vannak, mert a cikk elején
mutatott szekrényszerű valamibe kellenek polcnak.

Pedig amúgy nem rossz összeállítás. Néhány csavar, s már készen is lenne.
Persze, hogy stílszerű legyek, engem nem olyan fából faragtak.

Hanem olyanból, hogy majd én faragok ebből a randa bútorlapból.
De ezt már csak holnap, merthogy így ígértem meg magamnak.

A fehér lapok olyan hosszúak voltak, hogy két polcot is bőven kiadtak, ezért
nagy lelkesen (a valóságban persze ebéd utáni félálomban)
kettévágtam őket. A csúnya szélüket pedig le.

Némelyik lapnak olyan az állaga, hogy enyhe undorral nyúlok hozzá.

Hat polcot szabtam le. Ha elég lesz, elég lesz, ha nem, akkor meg nem.
Van még anyag bőven. Ha épp tartja kedvem, van miből fűrészelni.

Ez volt az első terv.

A tervet a valósághoz illesztve kiderült, hogy nem jó, mert a tartókhoz képest
hátrafelé is kilógna a polc. Ez így azért nem smakkol, mert hülyén
mutatna mellette az amúgy még le sem szabott kereszttartó.

Módosítottam a terven.

Persze egy ilyen bevágás kicsit nehezebb mint két oldalról bevágva lecsapni
a sarkot, de a motoros fűrészt azért nem akkora nagy feladat tologatni.

Tökéletes! Ezt kérem pontosan így képzeltem el.
Meséli el rutinosan a "hát ez ilyen lett" című történetet a szerző.

Találtam a múltkori felmosásból negyed vödörnyi koszos vizet.

Ahogy némelyik lap kinézett, még így is jobb, mint törölgetés nélkül.

A törlőrongyot kimostam (persze a koszos vízben), majd kilógattam száradni, mert jó
lesz az még legközelebb is. Az a lánc ott a háttérben? Tudod, hogy úgyis elmesélem...
Szóval az úgy volt, hogy nekem többször is előjött olyan hiba, ami úgy általában egy
motoros életében egyszerűen nem is létezik. Ilyen hiba volt, hogy eltörött az MZ
kipufogójának hátsó tartóbilincse. Képtelenség egy ilyen hiba, de megtörtént.
Vettem egy másik bilincset. Egy év sem telt bele és megint eltört. Gondoltam
majd én adok a problémának Hilti szalaggal. Heteket bírt csak. Ekkor berágtam!
Előkaptam a készletből egy használt láncot. Leszabtam belőle egy darabkát, s azzal
vettem körbe a kipufogót. Ennek elszakadását már nem érte meg nálam a motor,
a lánc viszont még azóta is, vagyis már több mint húsz éve itt lóg a kilincsen.

Szériában gyártom a polclapokat. Ezek ezentúl
nem foglalják, hanem csinálják a helyet.

Egyelőre még nagyon tákolmány, mert csak a saját súlya tartja egyben.
Illetve még az sem. Épp ezért tettem oda mellé balról a plusz
elemet, mert különben egyszerűen bedőlne a sarokba.

Ezek fogják megtartani a vázat. Egyrészt megadják (megtartják) a két oszlop
közötti távolságot, másrészt nem engedik oldalra elcsuklani a polcot.
Persze kell belőle még kettő, hogy alul és felül is legyen egy-egy.

Csak a fotózás kedvéért tettem ide. Így lesz, csak persze nem itt, hanem
épp a polc másik oldalán, és nem középen, hanem alul felül egy-egy.

Ugye mondtam, hogy eldől ha elveszem mellőle a plusz elemet!
Ugye mondtam, hogy nem fér el széltében a pince előtt!

Ugye mondtam, hogy a fölöslegesnek ítéltetett fadarabokat ne dobáljam széjjel!
Á, dehogy...

Valamitől kikészült a csuklóm (talán a szöghúzások miatt),
ezért a Makita fúrógéppel tekertem be a csavarokat.

Mielőtt előfúrtam volna a csavaroknak, a polc mindkét végen beállítottam
a távolságokat, és természetesen (szerencsére) a derékszögeket is.
Valamint mind a négy sarkot rögzítettem asztalos szorítóval.

Fogalmam sincs, hogy hova lett a rövidebbik, mindössze
hatméteres hosszabbítóm, ezért kénytelen vagyok
a néhány plusz méterért kicsomózni a hosszút.

Tulajdonképpen kész. Vihetem is a helyére. Bár meglehet, hogy jobb volna,
ha még itt kint dönteném el, hogy akkor most kell még
bele polc, vagy már nem kell bele.

Állítva nem fér ki az ajtón, fektetve viszont kiesnek belőle a polcok.

Tiszta szerencse, hogy felépítéséből adódóan a polcok nincsenek belecsavarozva.
Persze ha így lenne, akkor nem kéne őket kiszedni, merthogy nem esnének ki.

Kicsit bénáztam vele a kanyarban, mert valahogy
mindig útban voltam, de végül is befért.

Szerintem ide bőven jó lett ez a polc!

Akarom mondani ez a két polc.

Persze tudtam én, hogy elkelne bele még néhány polclap,
csak mondhatni reménykedtem, hogy hátha mégse.

Múltkoriban ezek estek ki a fiókos szekrénykékből, s épp útban voltak.
Egyrészt ott, ahová letettem őket, másrészt pedig a cserépkályha felé.
Mivel pont olyasmi darabok kellenek, melyeket kiad, bevetem őket.

Négy polcnak nyolc széle van. Jó. Akkor egy deszkányit túllőttem a célon.
És akkor mi van? Kicsit megszaladt a fűrész. Úgy esett,
hogy a fene sem számolta a leeső darabokat.

Már majdnem sikerült valami egészen bonyolult cselszövést összehoznom, mikor is
kicsit nem figyeltem oda, erre fel minden különösebb méregetés nélkül,
pusztán csak egy fadarab ideiglenes odahelyezésével sikerült
azonos magasságba szerelnem a polctartó keresztléceket.

Szerintem ez ide bőven jó!

Már csak be kell pakolni, de azt nem most, hanem majd valamikor máskor.
Persze itt, ebben a cikkben, csak nem ma, mert ma
már nincs kedvem pakolni.

És akkor megláttam a sarokban ezt a kupacot.
Mit is mondtam? Hogy mihez nincs kedvem?

Nézegettem a pincét, a polcot, a lomokat, s közben önkéntelenül elkezdtem
dobozokat rakosgatni. Persze nem így lesz, illetve nem pontosan itt lesz.
Ugyanis az van, hogy a polcokat egyszerűen csak letettem a pincébe
a fal mellé, de nem igazítottam oda semmihez. Most meg ugye
mindkét széléről van egy rés. Akár erre, akár arra, de
valamerre odébb kell tenni. De ezt aztán
tényleg nem ma...

Gondoltam akkor kész vagyok, s mikor munkavégeztével be akartam csukni az ajtót,
a lendülettől az ajtórésbe repült a rigli kallantyúja. Először azt gondoltam, hogy
biztos csak véletlen. Azonban a harmadik sikertelen ajtóbecsukási kísérlet
után már tudatosult, hogy a centrifugális erő már csak ilyen. Gondoltam
megadom a módját! Kerestem egy apró csavart, kivágtam egy antennatoldó
kábel közepéből egy centit, természetesen csakis a szigetelő köpenydarabka miatt,
majd ezt építettem belőle. Ha beteszem a csavar mögé a kallantyút, stabilan
ott marad. Most, hogy ezzel is megvagyok, már csak 9786 más egyéb
problémát kell orvosolnom. Meg persze holnap jön a pakolás...

Még hogy holnap? Hát persze! Már két hét is eltelt azóta, hogy az előző képet lőttem.
Gondoltam ráveszem magam valamivel, hogy lemenjek a pincébe, aztán ha már úgy
is lent vagyok, lezavarom a semmi munka rámolást. Kerestem valamit a lakásban,
aminek a pincében van a megoldása. Ezer éve egy Valarianás üvegcsében tartom
idefent a gépzsírt. Már alig látszik a matricán a felirat. No nem az, hogy gépzsír,
hanem az, hogy Valeriana. Gondoltam megadom a módját. Először is kerestem
valami alkalmasabb tégelyt, mint az orvosságos üvegcse. Aztán nyomtattam
hozzá egy feliratos papírcsíkot. Gondoltam lemegyek és átkenek bele egy
adag gépzsírt a pincei dobozból. Ugyan lemenni lementem, és még csak
a kenőcsös dobozkát sem felejtettem idefent. Ellenben megtölteni?
No már azt elfelejtettem. Persze csak azért, mert annyira
belefelejtkeztem a rámolásba.

Balra a pince ajtaja, mellette a pince fala (fehér fa rács), egy megmaradt kósza
polctartó elem, egy eltévedt fiók, majd a minap megépített polc. Ami a képen
nem látszik, az egy pont ugyanilyen polc, valamint az utána következő hely.
Arról van szó, mert csinálni azt még nem csináltam semmit, hogy a két polc
erre legyen feltolva, avagy amarra? Esetleg a kettő között hagyjak helyet?

Végül - az egyszerűség okán - eltoltam mindkét polcost jobbra. Szerintem ebben
a résben hamarost rengeteg deszkák lesznek. Ugyan arról volt szó, hogy ezt
a pincét gyorsan elhagyhatóvá alakítom, de ettől még csak kell valahova
tenni azt a rakat faanyagot! Ideologizálja meg ismét a szerző,
az eredeti tervtől történő komoly szintű elhajlást.

És akkor - immár tizenhetedszerre - belerúgtam a sehová sem férő karnisba.
Gondoltam bemelegítés képpen keresek neki valami helyet.
Persze tudtam én, hogy sehová sem fér oda.

Ez a pincénk előtti rész. Azt találtam ki, hogy betolom a karnis végét a szomszéd
pincéjébe (a képen ez a messzeségbe tűnő vége), majd ügyeskedve átbújtatom
a fénycsőarmatúrába vezető kábel felett, és visszahúzom. Tulajdonképpen jó
volt a terv, azonban a karnis még ennél a viszonylag hosszú helynél is négy
centivel hosszabb. Valamint sikerült úgy beszorítanom, hogy se ki, se be!
Már úgy voltam vele, hogy most jött el az ideje, hogy kettévágom, mikor
mégiscsak sikerült kiszabadítani. Hogy örültem neki, hogy már megint ott
állok a pince közepén a rettenet hosszú bizbasszal, ami nem fér oda sehova.

Ez egy másik hosszúkás hely a mennyezet közelében. No nem azért került fel ide,
merthogy karnis, hanem itt volt elég hosszú hely. Persze normálisan itt se fér,
hiszen a kép jobb felső sarkában látszik, hogy a pince fa rácsa elfordul
a karnis alól. De ez aztán már tényleg lényegtelen...
Itt marad örökre és kész!

Ezt is a szomszédtól kaptam, Szépdarab munkalap. Ahogy elnézem,
szinte már sajnálom, hogy nem akarok belőle asztalt építeni.

A k*rva anyját az ilyen barkácsoló baromnak! Már többször éreztem, hogy a pincék
közt szaladgálva időnként mintha itt ott beleakadnék valamibe, de eddig még nem
vettem magamnak a fáradtságot, hogy kiderítsem mi okozza az időnként recsegő
vászonhangot. Ez. Az egyik szomszéd belülről kifelé tekert be néhány csavart,
aztán leszarta, hogy kívül kilóg a hegye. Toltam rajta kettőt egy reszelővel.
Persze még így is bele lehet akadni. Végleges megoldás majd valamikor
máskor, mert most épp nincs kedvem leflexelni szintbe.

Mindössze néhány perc kellett hozzá, hogy a polc és a pince fala közt meghagyott
helyet feltöltsem deszkákkal és bútorlapokkal. Persze nem csak ennyi van.

Illetve még ez sem csak annyi mint azt az előbbi képen láttuk, hiszen itt ott felér
a rakás az égig. Pedig tudom, hogy úgy kéne, hogy ne legyenek egymáson,
mert így nem igazán lehet őket átlátni. Persze ez csak akkor számít, ha
épp keresek valamit. Ellenben most nem keresek, hanem pakolok.

Az volt a terv, hogy az első (közelebbi) polc az eredeti tulaj lomjaié, a belső
- ha csak ideiglenes jelleggel is - az enyém. Úgy nagyjából megvalósítottam
az elgondolást, de akkor sincs ez így jól. Nem a polcokon kéne lenniük
a telefonoknak. A többi lom sincs a helyén, de ez a legfeltűnőbb.

Mint ahogy ez (mármint a motorbelső gyűjteményem) sem való ide. Az ősi biciklis
ládának még nincs helye, ellenben a megmaradt szürke fiókosnak már találtam.
Ha megcsinálom a farigcsálom ki tudja hányas cikk keretében a másik pince
asztalára a polcost, vagy pultot? Mindegy... Akkor azoknak a deszkáknak
a helyére ez éppen odafér. Abban a sarokban úgyis olyasmik vannak,
amikhez ritkán nyúlok. Ha mégis kell valami, akkor sincs probléma,
hiszen ennek kereke van, ezért bárhová eltolható.

Na nehogy már kidobjam! És ha épp kell egy gumi? Na jó. Akkor egy fél gumi.
Mit is csináltam gumiból legutóbb? Megvan! A PC-ben motorbelsőre lógattam
fel a HDD-ket. Szóval ez is marad. Fogtam egy szatyrot, és az összes gumit
belegyűrtem. Mikor ezt így elgondoltam, a szatyrot jó mélyre
eltettem, azonnal találtam egy újabb fél belsőt.

Vannak olyan státuszú lomjaim, melyek szétszedés után mennek a kukába. Ráadásul
még nagyok is! Tehát ha elbontom őket, akkor egyszeri munkával nyerek valami
nagyobb darabka helyet. A terv az, hogy ezeket - vagy legalábbis néhányukat -
átpakolom a másik pincébe. Amúgy is fut egy olyan alproject, melynek az a
neve, hogy a "tíz legnagyobb". Persze - mint ahogy a többi - ez sem halad.
Évekkel ezelőtt indítottam, s mindössze a 600-as sorszámú Tesla lemezjátszó
valósult meg belőle. Ami ezen a képen látható, az egy nyomtató, rajta egy hordozható
fénymásoló, előtte pedig egy lemezjátszó, melynek széléből Karcsi barátom
levágott néhány centit, hogy ráférjen a Hi-Fi tornya tetejére.

Ugyanaz a polc mint az előbb, csak öt perc lomtologatás után. Ha egyszer lesznek
itt üres polcok, akkor majd rendet tudok csinálni. Ábrándozik munka helyett
a szerző szinte folyamatosan. A lényeg, hogy jól telik az idő. Ha már idő!

Akkor itt ez a három szép óra. Egy kakukkos, egy un. paraszt, meg egy orosz.
Ha így haladok, akkor meglehet, hogy sosem érek oda hozzájuk!

A polcon egy számítógépkormányhoz való lábpedált látunk elterülni. Azt tudom,
hogy magát a kormányt már rég szétszedtem, de bevallom őszintén, hogy nem
emlékszem, hogy a pedálját is bemutattam volna. Belenéztem a régi cikkbe.
Nem mutattam a pedált. Gondolom úgy el volt dugva, hogy nem találtam
meg, ami most épp kapóra jön. Ugyanis ha szétszedném, épp annyi
helyet nyernék vele, mint amennyit elfoglal. Aztán elgondolkodtam,
hogy mégis mire lenne jó nekem egy ilyen pedál? Sajnos minden kacatra
van valami újrafelhasználási ötletem. Gondolom még valamikor kiskoromban
mehetett az agyamra az Ezermester, mint a nálunk szokásos kedvenc családi lap.

Ez nem pont az a halmaz, amit az előbb mutattam, mert a nyomtató alatt nem az
előbb említett fénymásoló van, hanem egy másik nyomtató. A Fujitsu DL2400
konkrétan olyan nehéz, hogy azt valószínűleg a pincében fogom szétszedni,
hogy fel se kelljen hozni. Amúgy egyszer régen már akadt rá jelentkező,
csak mivel nehéz, itt maradt. A papírdarálót is csak tologatom, tán
most lesz neki végre egy állandó helye. Gondoltam ennyi lom
nem is sok, legalábbis a létező polcokhoz képest nem.

Persze ez nem így van, hiszen további aknákat
helyeztem el a polcokhoz vezető út mentén.

Még tiszta szerencse, hogy ez a rengeteg doboz mind üres. Most nincs mit
pakolni beléjük (vagy csak kedvem nincs), ezért zömíthetem őket.

Így kevesebb helyet foglalnak. Ahogy ezzel megvoltam, azonnal hajtogathattam
is vissza egy kartondobozt, mert az előbb, mikor már az ötödik helyen találtam
porszívóhoz való toldalékokat, úgy döntöttem, hogy kapnak egy saját dobozt.
Erre fel egyetlen porszívó bizbaszt sem találtam. Mind elbújtak! Végül egy
hatodik rejtekhelyen akadtam rá két apró kefére, hogy ne legyen
szégyenszemre üres a frissiben feliratozott doboz.

Ez is kiürült. Vihetem ahova akarom, vagy akár szét is szedhetem őket. De akár még
az is megeshet, hogy ezekből lesz a pincei asztalra a pult. Majd ha lesz egy kis
kedvem, akkor leveszem a méretet, meg átnézem a rendelkezésre álló
anyagot, bár meg kell mondjam, most mintha kicsit elegem
lenne a pincéből, valamint a farigcsálós cikkekből.

Fontos eredmény, hogy már szabadon oda tudok sétálni a téli tüzelőhöz.
Vagyis úgy jöttem el egészen idáig, hogy semmit sem rúgtam fel!
Ez annak tükrében igen szép eredmény, ha megnézzük,
hogy néhány hónappal ezelőtt pontosan hol is álltam.

A Simson mellé is kényelmesen be lehet sétálni. A lomok zöme a polcokon
nyugszik, nem a földre szórva. Mondjuk a bicaj még fent van a motoron,
de azt csak egy mozdulat onnan levenni. Most jó helyen van egymáson
a két gép, ezért nem is piszkálom őket.

Tulajdonképpen nincs is annyira tele. Ha tegyük fel szétkapnám a nyomtatókat, meg
a fénymásolót, meg a két melegítőt, ami mindössze öt újabb szétszedtem cikk,
akkor szabad polcokat kapnék eredményül. Persze ahhoz, hogy ezeket
szétszedjem, kéne némi hely az alkatrészeiknek. Mondjuk ott vannak
a fiókok a minap épített bútorban. Csakhogy azokba még nem pakolhatok,
mert feketék. Persze semmiből sem tart kikenni őket belülről fehérre, és akkor
látszana, hogy mégis mit is pakoltam beléjük. Csak ugye a festés az nem téli munka.

Ha leszerelném innen, ezt az amúgy is üzemen kívül lévő riasztót, akkor akár be
is fejezhetném a pinceajtó festését. Ezt a múltkor azért hagytam félbe, mert
tulajdonképpen el sem kezdtem, hanem csak a festékes vödröcskéből
kentem ki valami értelmesnek látszó helyre a maradékot. No de
épp az előbb állapítottam meg, hogy a festés az nem téli
munka, mert ilyenkor ugye lassan szárad.

Persze beszélhetek én magamnak, mikor senkire sem hallgatok...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.