Különhallgató
(telefonhoz)

Ezt a telefont mindenképp el kell innen tennem. Egyrészt folyton útban van, mikor
a növényeket egrecíroztatom, másrészt ha végre átesne a szétszedésen, akkor
a szkennerrel együtt visszatehetném a szekrénybe. Harmadrészt a fiókok
kihúzásakor is útban van, míg a negyedik ok a virágállvány szélére
építendő antenna. Az ötödik meg a korlátra építendő másik
antenna. Arról nem is szólva, hogy ugyan
hogy néz már itt ki?

Mármint nem maga a telefon, hiszen az nagyon is szép, hanem úgy értettem, hogy
a szoba sarkába hajítva. Elmondjam, hogy honnan van? Na most ahhoz képest,
hogy telefonszerelő vagyok, nem a melóból hoztam, hanem ezt apám egyik
kollégájától kaptam ajándékba, mondván ennek nálam biztosan jó, illetve
jobb helye lesz, mint ahol eddig hányódott. Én meg ugye - bár örültem neki -
bedugtam szegénykét a szekrénybe, ahol vagy húsz évet ücsörgött, ha nem többet!

Ez a különös formájú valami, ami amúgy nyilvánvalóan egy nyeles hallgató, arra
szolgál, hogy ne csak egy ember tudja hallgatni az aktuális telefonbeszélgetést,
esetleg mindkét fülére egyszerre tegyen valaki hallgatót, hogy jobban halljon.

Mivel van rajta egy akasztó, ezért pusztán logikai alapon is kikövetkeztethető, hogy
ez az eszköz nem is arra lett kitalálva, mint amire a jelen konstrukcióban használva
volt. Ez ugyanis eredetileg nem egy mellék, hanem személyesen maga a fő hallgató
volt, mégpedig abból az időből, mikor a kézibeszélő még nem létezett. Ekkoriban
a telefon még úgy nézett ki, hogy maga a készülék a falon volt, a mikrofon a
készülékbe (illetve rá) építve, míg a képen látható nyeles hallgatót
beszélgetéskor le kellett róla akasztani. A másik változat
szerint, bár az asztalon volt a telefon, de kiállt
belőle valami építmény végén a mikrofon.

A díszes faburkolaton belül, az a fekete valami, na az vas! Ez adta a hallgató súlyát,
hogy le tudja húzni az automata villáját. Automatának meg azért hívják, mert
mikor ráakasztották a hallgatót, akkor automatikusan bontotta a vonalat.

Szerintem ez a cég még ma is létezik.

Valaha kitalálták ezt az igen egyszerű felépítésű hallgatót. Ez a gyakorlatban
oly sikeres konstrukciónak bizonyult, hogy mind a mai napig gyártanak
ilyesféle elvűt. Lásd a korábbi telefonhallgatókról szóló cikkemet.

Mivel a modern hallgatókban a membránt már nem a kézibeszélőre tekert
hallgatófedél tartja a helyén (nem annak kell leszorítania), így idővel
erről az igen finom menetről leszoktak. Például a 35-ös készülék
hallgatófedelén már csak néhányat kell, illetve lehet tekerni.

Ez szegénykém mára már egy kissé törődött.
Mondjuk volt rá vagy 100 éve...

A tekercseket hordozó csévének lentebb kellene
állnia, mint a benne meghúzódó vasmagnak.

Ez itt eltörött.

Mégpedig azért, mert valaki galádul kicsente innen a csavart.
A tekercselő huzal pedig azért zöld, mert selyemszigetelésű.

Mivel többszöri megtekintésre is azt mondtam a meglévő csavarra, hogy 3,5-ös,
a végén mérgemben lemértem. Ennyit mára a megkopott szemmértékemről...

Belső rész helyretolva, hiányzó csavar pótolva, saruk a helyükön.

Ha fel is akad a membrán, de most már legalább nem a csévére fog.

A hallgató ellenállása 65 ohm. Szerintem a QUAD simán meghajtja.

A hallgató hangja természetesen telefon minőségű. No nem a mai, hanem a korabeli
igények szerinti. Az emberi hang érthetően átjön rajta, a többi meg úgysem számít.
Bevallom őszintén, hogy egy kicsit csaltam. Mivel nem tudna velük mit kezdeni,
illetve az egyértelmű túlvezérlés miatt felakad tőlük a membrán a meghajtásra,
ezért lehúztam a Winampban a mély hangokat. A Kraftwerk talán egy kissé
erős volt, de korántsem szól olyan rosszul, mint ahogy várná az ember.
A hangerő természetesen azért ilyen hatalmas, hogy relatív
távolról is fel tudja venni a kamera.

Ez a másik változat. Ez valószínűleg úgy keletkezett, hogy valaki félbevágott egy
telefonra való kézibeszélőt (24-es nyél), vagy elcsente a fürdőszobából a tust.

Mert ugye, hogy néz már ki ez a szerencsétlen...

Amúgy belső felépítésre épp olyan, mint amilyen a másik.

Még az is rá van írva, hogy 30 ohm a tekercsek egyenkénti ellenállása.

Bár megtehetném, de nem szedem szét. Már csak azért sem, mert ugye ennek
a valaminek nincs semmi olyan belső része, ami a szétszedéstől előkerülne.

Ez a felirat szerintem a hallgatófedél anyagára utal.

Ezek a számok meg momentán fogalmam sincs, hogy mire.

Mégis hogy a csudába tud ilyen csúnyán, pláne
duplán eltörni egy ennyire vastag alátét?

Már majdnem úgy volt, hogy innentől magával a CB24-es telefonnal
folytatom a bemutatót, csak aztán másképp akarták az égiek.

Először az energia fogyott ki mind a két fényképezőgépemből, majd ezt követően
a szerző munkakedve párolgott el. Gondoltam míg a töltés folyik, lerendezem az
eddig készült képeket. Na most a tömegüket látva, bár 28 kép nem olyan sok,
de ha csak gondolatban is hozzáadva a telefonról készült (amúgy még nem
készült) képeket, valahogy úgy éreztem, hogy az már sok lenne.
Na így lett ennek a különhallgatónak egy saját cikke.

A telefont meg felszórtam a polcra és úgy, de úgy elfeledkeztem róla, mintha itt
sem lenne! Ez jelen esetben legalább megokolható volt, nem úgy mint a múltkori,
hónapokon átívelő sarokban történő állomásoztatás. Tavasz lévén ugyanis akadt a
telefonnál néhány sokkalta fontosabb dolgom. Le kellett menni a pincébe, és át
kellett túrni a dobozokat. No nem a tartalmukat, bár arra is látok némi esélyt,
hanem a sorrendjüket. Mert ugye melyik doboz volt legalul? Persze, hogy
a legdrágább műszert tartalmazó! Még az kéne, hogy beázzon! Aztán
nekiugrottam a fürdőszobában a sarokcsap gombjának. A tavaszi
nagytakarításnak és nagymosásnak. A kertet is le kellett ápolni,
mert elnyomta a virágokat a tyúkhúr. Rendbe kellett tenni a tűzifa
maradékát, hogy lefektethessem végre a folyton mindenhol csak útban
lévő két tekercs linóleumot. Ha meg már lent voltam, nekiálltam előtúrni
a korábban óvatlanul megemlített kilométerórát. Szóval jól elvagyok...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.