Próbahangszóró
(sokat látott darab)

Ha valamit el kellene már innen takarítani, akkor az a ferde tetejű SANYO deck,
vagy mondjuk a Nintendo lenne. A róluk szóló cikkek ugyanis már több mint
félig elkészültek. Vagyis még csak sok dolgom sem lenne velük. Amúgy
éppen ezért nézelődök errefelé. Konkrétan valami nagyon egyszerűt
keresek, ami ráadásul szétszedés után még el is tűnik innen.

Vagy ha eltűnni éppen nem is tűnik el, de legalább átkerül ide, erre a másik polcra.
Azt találtam ki, hogy ide gyűjtöm össze, rendezem át, kerítem elő azokat az apró
dolgokat, melyek néhanap kelleni szoktak. Ha beteg, akkor kipofozom, hogy
alkalomadtán bevethető legyen. Nem állítanám, hogy látványosan haladok
ezzel a tervemmel, de azért már vannak eredmények. A képbe balról belógó
UHER magnó például működik. Ezt csak azért tartottam szükségesnek kiemelni,
mert a 4000DS, és a GX630-as AKAI kivételével a többi magnóm mind ismeretlen
állapotban van. Kivéve mondjuk a Hi-Fi toronyban a Technics decket, mert arról
tudom, hogy már mindkét fele döglött. Szóval ha nem is lesz egyszerű, de azért
megpróbálom magam működő dolgokkal körbevenni. A sárga doboz például
egy mágneses térérzékelő. Aztán egy ellenállásdekád következik a sorban,
majd egy ékszermérleg. A fehér doboz egy jeladó, mögötte a kék a wobler
előerősítője. A piros zsinórral áttekert fehér doboz a kondenzátor mérőm, míg
a következő fekete doboz egy frekvenciamérő. Aztán van itt még pénzvizsgáló,
fémkereső, komolyabb multiméter, orosz órásszemüveg, meg néhány könyv
is akad kakukktojásnak. Ellenben a tekercsmérőm nincs itt, mert az éppen
felújítás alatt van. Ez konkrétan annyit tesz, hogy túrtam hozzá egy darab
panelt, két műszercsavart, majd így együtt áttettem őket a másik polcra.
Mivel egy nagy csomó tárgy neve kék, ezekkel már készen is vagyok.

Mi van ma velem? Ez a harmadik kép, és máris a boncolandó céltárgy van rajta?
Hát akkor rajta! Ez amúgy a kedvenc próbahangszóróm. Vagy az is lehet, hogy
a bevethető egyetlen? Bevallom őszintén, hogy teljesen ismeretlen az eredete.
Egyszer csak lett valahonnan néhány ilyenem. Az biztos, hogy két ilyen volt
felcsavarozva a Barkasba hátra. Szó sincs róla, hogy ez egy minőségi valami
lenne, hanem inkább csak azt mondanám, hogy strapabíró. Ez a példány például
biztosan az, ugyanis immáron évtizedek óta mindenre ezt kötöm rá, ami erősítőt csak
próbálok. Ez persze elsőre nem hangzik soknak, azonban az a rengeteg autórádió
amit javítottam, erősen megemeli a számot. Ahogy tologattam az asztalomon
a hangszórót, akarom mondani hangdobozt, felálltam, leültem, felálltam,
majd újra leültem, mikor, hogy került jobban a fotómasina elé a tárgy.

Aztán egyszer csak berágtam a székemre, mert egyrészt iszonyatos hangokat adott
ki magából mikor ráültem, másrészt pedig leeső félben volt a háttámlája. Ez egy
amolyan túlélő típusú szék. Már többször került kuka közeli állapotba. Volt,
hogy a pincéből exhumáltam, és lesz egy olyan cikk is, miszerint mindkét
részét újrakárpitozom, mert elporlott benne a szivacs. Most szerencsére
megúsztam a háttámla mizériát néhány csavar meghúzásával, illetve a
ráüléskor adott rémisztő hangokat is sikerült teljesen eltűntetnem, egy
mindössze babszemnyi gépzsír szétkenésével. Az utóbbi években már
annyira darabosan mozgott a szék, hogy már nem is emlékeztem
rá, hogy mikor még jó volt, milyen kellemesen rugózott.

Ez egy igen sokat látott krokodilcsipesz. Mivel hangszórókimenetekre szoktam
csatlakozni vele, ezért kifejezetten ellenjavalt a csupasz csipesz használata.
Mert ha hozzáér valami máshoz? Szerencsétlen esetben behal a végfok.
Mivel a megléte óta eltelt harminc évben ilyesmi nem fordult
elő, ezért valószínűleg nem fogom lecserélni.

Ez azért ilyen, mert ha nem lehet elég szélesre nyitni a két krokodilcsipesz közötti
teret, vagy rövidült a zsinór, mert elszakadt és visszavágtam,
olyankor széjjelebb húzok kicsit a kábelen.

Amúgy füle is van a hangfalnak.

Vagy az is lehet, hogy talpa? Ez csak attól függ, hogy honnan nézzük.
Ha onnan nézzük, hogy harminc éve tervezem leszerelni róla, mivel
útban van, akkor ez se nem fül, se nem talp, hanem inkább
a trehányságom egy rettenetesen régi jelképe.

A rögzítő keretet akár körbe is lehet fordítani a doboz körül, de jelen funkciójában,
mint próbahangszóró, a létező összes szögben csak útban van. Egyetlen értelmes
bevethetőséget ugyan sikerült kidolgoznom, de ezt később elvettettem. Ugyan
jelen állapotánál sokkalta jobban mutatott volna, ellenben nehezebben fért
volna a polcra. Azt találtam ki, mert az nem úgy van ám, hogy a kezem
jár, az agyam meg nem, hogy készítek egy alátétet a hangszórónak,
fából, nagyon szépre, majd rácsavarozom a keretnél fogva. Valahogy
úgy képzeltem el, mint valami díszes bemutatóeszközt a fizikaszertárból.
Sajnálatos mód (mert igen lusta vagyok manapság) ez csak elképzelés maradt.

Nem hagyott nyugodni a "puissance" kifejezés, mert még soha sehol semmiféle
elektronikán sem olvastam. Ez mondjuk nem is csoda, mert talán még sosem
került a kezembe francia nyelvterületre készült elektronika. A puissance
franciául annyit tesz, hogy teljesítmény. Már megint tanultam valamit!

Arra ugyan nem emlékszem, hogy honnan van ez a doboz, arra viszont pontosan
emlékszem, hogy honnan van a négyes anyára való csőkulcsom. Fura dolog az
emlékezet, az biztos! Valahol a Köztársaság téren volt egy telefonközpont.
Míg a főnököm ügyintézett az épületben, én a központban ücsörögtem,
és unalmamban nyitogattam a gépeket eltakaró hatalmas ajtószárnyakat.
Az egyik rekeszben - a rengeteg jelfogó mellett - találtam egy táskát. Furcsa
formája volt, a szélén körbefutó cipzárral. Látványosan oda volt nőve a sarokba,
mint amihez évek óta nem nyúlt senki. Kicibáltam és belenéztem. Ekkor jelent
meg a hátam mögött az alközpontos műszerész. Úgy voltam vele, hogy most
fognak leb*aszni, hogy mit piszkálok hozzá, ha egyszer nem az enyém.
Ehelyett a kolléga rákérdezett, hogy mit találtam. Mondtam, hogy
ez valószínűleg a központhoz adott gyári szerszámkészlet
lesz. Erre fel azt mondta: Hú de jó! Aztán meg azt
kérdezte: Megfelezzük? Megfeleztük.

Az természetes, hogy egy csehszlovák hangdobozban Tesla hangszó lakik.
Azonban az, hogy a pereme lemezollóval körben le van vágva, az egy
kifejezetten szokatlan dolog. És még csak nem is emlékszem rá,
hogy mivégre műveltem a hangszóróval ezt a szörnyűséget!

Valószínűleg az lehetett, hogy a dobozban lakó eredeti hangszóró javíthatatlan volt.
Vagy mondjuk már eleve meg sem volt. Ami hangszórót itthon találtam, az meg
szerencsétlenségére nem stimmelt a dobozba. Mondjuk a hangszóróimat
a múltkor már rendbe tettem, így akár oda is sétálhatnék hozzájuk
és kereshetnék köztük egy ide (ezen csavartávolságok közé)
illő példányt. Csak ugye minek? Ha eddig jó volt
így, szerintem ezután is jó lesz.

Onnan voltak ilyen hangszóróim, hogy apukám hozott belőlük rakattal a Tanérttől.
No nem újakat, hanem igencsak hányatott sorsúakat, melyeket a diákok,
de sajnos sokszor még a tanárok is megkínoztak. Én meg ezeken
a szerencsétleneken gyakorolgattam a hangszórójavítást.

Például egy ilyen lyukat simán be tudtam foltozni papírral meg ragasztóval.
Mondjuk jelen esetben nem tettem meg, ami nem vall igényességre.

Mivel a kommersz Tesla lemezjátszók hangfalai valóban hangfalak voltak, vagyis
nem zárt dobozok, ezen okból kifolyólag hozzáférhető volt bennük a hangszóró.
Szerintem elég volt csak belengetnie az énektanárnőnek, hogy a következő órán
végre meghallgatjuk kiváló zeneszerzőnk Bartók Béla, zene húros hangszerekre,
ütőkre és cselesztára című örökbecsű művét, és a szünetben máris odaosont egy
ügyesebb kezű diák a hangszóró mögé, s a kisujjával kikotorta helyéről
a hangszóró membránjához tartó egyik vezetéket. Én meg mit
össze ragasztgattam, hogy megint szóljon.

Tucatnyi ilyen hangszóróm volt, de ez a típusszám egyáltalán nem derengett. Amúgy
az előbb említett Bartók mű sem. Viszont most, hogy a cikk írása közben hallgatom,
utóbbit már értem miért. Szerintem valahogy úgy eshetett, hogy valaki nagyon
felhúzta szegény Bartókot, mire fel ő megírta ezt a borzalmas darabot.
Közben valószínűleg folyamatosan mormogta az orra alatt:
Ezt hallgassátok meg rohadékok!

A két szembefordított elkó azért van ott, hogy semmiképp se kerülhessen az éppen
javított erősítőből a hangszóróra egyenfeszültség. Illetve ezzel az egyenáramú
leválasztással nyugodtan beköthetem a hangszórót egy hídvégfok rendszerű
erősítő felére is. Ez két okból is előnyös. Egyrészt így külön-külön vizsgálható
a hídvégfok két fele. Másrészt mivel messzire kerülnek egymástól a próbahangszóró
krokodilcsipeszei, ezért nem tudnak rövidzárat okozva összeérni. Már csak azért,
mert jobb nem tönkretenni amit épp javít az ember. Az a piros vezeték, az meg
nagyon nem való oda, mert korántsem bírja annyira a hajtogatást (rezgést),
mint az eredeti. Ellenben ha harminc éve így van, és még nem
volt vele gond, akkor továbbra is így marad!

Nézegettem ezt a szerencsétlent, miközben azon merengtem, hogy leváltsam-e?
Van egy olyan speciális tulajdonságom, hogy ha a gyakorlatban már nem is,
hiszen dolgozni lusta vagyok, de elméletben azért még képes vagyok igen
erősen túldimenzionálni a dolgokat. Részemről ahogy itt ülök ezen romos
Tesla hangszóró előtt, már bele is álmodtam a dobozba egy szép kapcsolót.
Először még csak AC-DC kapcsoló volt, de aztán rögvest odaálmodtam mögé
egy impedancia illesztő trafót, és a kétállású kapcsolóból menten sokállású lett.
Innen már csak egy lépés, hogy erősítő is legyen a dobozban, és akkor már el
is jutottunk egy régóta dédelgetett álmomhoz, mégpedig a monitor célú
erősítőmhöz. De ez már egy nagyon másik project ami már lehet,
hogy nem is itt lesz, hanem majd a rádióépítős oldalamon.

Két kérdés vetődött fel bennem. Egyrészt ott van az a nem különösebben hajlékony
piros vezeték. Mi lenne, ha kicserélném? Másrészt meg mit össze vergődhet
a dobozban az a két szerencsétlen összeragasztott kék kondenzátor?
Gondoltam odaragasztom őket a hangszóróhoz egy kétoldalas
ragasztólappal, de aztán mint szokott, már megint közbejött
az ebéd, minek folyományaként ezen ötletemet elfelejtettem.

Leszedtem a hangdobozról a fület, majd elbúcsúztam az alkatrészektől
a szokásos "sajnos ti már nem jöttök velünk tovább" szövegemmel.

Ez a csavarfejre pattintható díszkupak, ez egy ritka különleges megoldás.
Már úgy értem, hogy nem szokás, mert egyszerűbb egy szép fejű csavar.

Már éppen úgy voltam vele, hogy megveregetem a vállamat,
mikor is rájöttem, hogy két oldalról lyukas lett a doboz.

Leszaladok vele a pincébe, előkapom a satupadot, belefogom,
tolok rajta párat a keretes fűrésszel, majd lesorjázom a szélét.

Ha sok eszem nincs is, de annyi azért akad, hogy rájöttem, miszerint
az előbb, ha a valóságban nem is, de gondolatban legyártottam
két alátétet, ezért inkább beletúrtam ebbe a dobozomba.

 Ha nem tetszik fényesen, akkor majd lefestem.
No de kit érdekel, hogy nem fekete?

Még azon gondolkodtam el, hogy mi lenne ha kiborítanám a kábeles fiókokat,
és áttúrnám a tartalmukat, hátha akad bennük valami jóféle hajlékony kábel.
Mivel egyrészt a fiókok el vannak barikádozva, másrészt lusta is vagyok,
így a zsinórcsere ezennel elmarad. No meg mi végre lenne a csere?
Míg jó a régi, teljesen felesleges lecserélni. Holt a szerző
egy nagyszerű ötlete újra hamvába.

Összeraktam a dobozt, és már majdnem felraktam a polcra, miszerint kész, akkor
ez a project ennyi volt, mikor is elkezdtem unottan rakosgatni magam előtt az
asztalon. Pillanatok alatt kiderült, hogy ez bizony éppen úgy viselkedik,
mint ahogy eddig is tette. Vagyis sehogyan sem akar normálisan
megállni. Csak olyankor stabil, mikor a hátára, vagy
épp az elejére fordítom. K*rva életbe...

Először úgy volt, hogy visszaszerelem rá a rögzítő pántot, lemegyek a pincébe, majd
mégiscsak reszelek neki fából egy alaplapot, mégpedig egy újabb farigcsálok cikk
keretében. Aztán úgy döntöttem, hogy sokkal egyszerűbben megúszom a dolgot,
ha a farigcsálás helyett inkább keresek a dobozhoz négy alkalmas gumilábat.

Néhány perc alatt meg lett a négy lyuk, meg a gumilábak helyretömszködése.
Semmi értelme sem lett volna túllihegni a feladatot. Az persze lehet, hogy
szebb lenne egy fa talapzaton, de akkor már talán magát a hangszórót is
le kéne cserélnem, mert akkor meg ő lenne a csúnya az összeállításban.

Kéne a doboz hátára egy lyuk, amin kijön a kábel. Így ugyanis, hogy szemből jön ki,
egy kicsit valahogy trehány benyomást kelt. Csakhogy ahhoz, hogy a kábelt
a lyukon átfűzzem, le kéne forrasztani a hangszóróról. Ehhez meg elő
kéne vennem a pákámat, meg be kéne kapcsolni a pákatrafót.
Néha magam is meglepődöm, hogy mennyire lusta vagyok!

Szerintem most évekig az lesz, hogy mivel megszoktam, hogy a próbahangszóró
jobb kéz felől van a polcon, ezentúl majd mindig rácsodálkozok, hogy hova
a csudába lett. Mondjuk amilyen sűrűn kell, biztosan megleszek valahogy.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.