Isostat kapcsoló
(hiába kicsi, ha egyszer tovább bontható)

Ez itt az úgynevezett Isostat kapcsoló.

Persze van belőle hosszabb is, nem csak az előbbi képen látható rövid. Ez egy ún.
váltó kapcsoló. Alapvetően három lába van, melyek közül a középsőt hol ide,
hol meg oda kapcsolja. Amit a képen látunk, az ugyanez a három
lábú kapcsoló, csak természetesen megtöbbszörözve.

Nem csak hátrafelé, hanem oldalra is lehet növelni a méretét.

Míg az előző képen különálló kapcsolókat láttunk, ezek itt egymást kiváltók.
Vagyis mikor az egyiket benyomjuk, a többi automatikusan kiugrik.

Lehet úgy, hogy csak elől vannak mechanikailag összekötve.

Persze lehet úgy is, hogy hátul is kötve van. Ezen utóbbi megoldás akkor célszerű,
ha nincs nyáklapba forrasztva a kapcsoló, vagyis meg kell tartania saját magát.

Ha nem tetszett a boltban kapható kombináció, akkor építőkészletként
is meg lehet (vagy csak lehetett) vásárolni a kapcsoló egyes elemeit.

Ha épp erre van szükségünk, akkor akár vonatozni is tudnak a kapcsolók.

Lehet mindkét oldalon tüske, vagy mint az előbb láttuk, az egyik
oldalon vezetékek számára kiképzett forrasztófül.

A nem tetsző (útban lévő) lábakat szabadon levághatjuk.

A kapcsolóból a kapcsolólécet hátrafelé kell kitolni. Ezen okból kifolyólag, ha ilyen
elvű kapcsolót építünk be valamibe, s nem szeretnénk később a saját anyánkat
szidni, akkor jobban tesszük, ha nem szerelünk a kapcsoló mögé semmit.

Bár az előbukkanó érintkező nem látszik valami komoly rugónak, ettől még
simán elrepül! S mint az köztudott, a rugóelrepülés valószínűsége
egyenes arányban áll a kapcsoló pótolhatatlanságával.

Íme darabokban. Amennyiben az találna eszünkbe jutni, hogy innen
már nincs visszaút, akkor gondoljunk arra, hogy a gyárban
 is éppen ilyen apró darabkákból szerelték össze.

Bevallom őszintén, hogy még nem sikerült eldöntenem, hogy így valók-e bele
vissza az érintkezők, vagy fordítva. A kérdés eldöntése érdekében régebben
szétkaptam pár gyárinak tűnő kapcsolót, melyekben kifejezetten szerény
személyem megzavarására, hol így, hol fordítva álltak az érintkezők.

Az mindenesetre biztos, hogy így, vagyis hátulról, és az érintkezőket
a helyükre nyomva kell visszatolni a kapcsolólécet a helyére.

Valamint az is nagyon fontos, hogy helyesen, vagyis ebben a pozícióban álljon
a kapcsolóhoz képest a kapcsolóléc, különben a jelenleg felül látható
kitüremkedés miatt nem fogjuk tudni betolni a helyére.

Erről a kapcsolóról azért lehet egészen biztosan tudni, hogy ez szovjet gyártmány,
mert rá van pecsételve a gyártás dátuma. Hogy a dátumnak miféle szerepe van,
egy amúgy időtálló alkatrész esetében, arra eddig még nem sikerült rájönnöm.
Mondjuk egy kiszáradni képes elkónál még megértem. De egy kapcsolónál?

Először a zéger gyűrűt, majd a rugót kell levenni a kapcsolóról
Illetve kelleni nem kell, csak ez nálam ugye kényszeres.

Először a rugótartó, majd a laprugó, végül egy apró pöcök következik.

A piros nyíl egy lehajtott lemezfülre mutat.

Ezt persze nem kell ennyire agyament mértékben
roncsolni, mint ahogyan azt az oroszok tették.

Éppen elég csak lehajtani kicsit, hogy ne tudjon elcsúszni
oldalra az amúgy felerősítésül is szolgáló fémkeret.

Ezzel a képpel nem csak azt szerettem volna megmutatni, hogy a barbár
bánásmód miatt letörött a fülecske, hanem azt is, hogy ez az alkatrész
úgymond sprőd. Szóval nem egy precíziós finommechanikai munka.

Az oroszok valami érthetetlen okból kifolyólag mindent lezsíroztak. Mint ahogy
Zoli barátom boltban vett Verhovina mopedjének ülésén, úgy ezen kapcsoló
érintkezőinek belső felületén sem igazán indokolható a gépzsír használata.

Ez az a vájatjárat, melyben a korábban mutatott apró pöcök kóricál. Mivel fehér
alapon fehér, sajnos csak ennyit sikerült belőle megmutatnom. Amúgy ez
a járat, illetve a benne összevissza sétáló pöcök felel a benyomom
bent marad, majd benyomom kijön funkció megvalósításáért.

Ezt direkt követtem el, egy tipikus összeszerelési hibát prezentálandó.

Összeszereléskor nem csak arra kell figyelni, hogy innen nézve egy kicsit
jobbra toljuk a fémlemezt, hanem arra is, hogy egy oldalon legyenek
azok a lyukak, melybe kisvártatva az apró pöcköt kell betennünk.

Sikerült összeraknom. Nem csaltam, hiszen látszik a szétszedés közben letört pöcök.
Vagyis nem előbb készült a videó, majd csak utána szedtem szét a kapcsolót.

Ez nem hiányos, hanem ez egy olyan verzió, melynél a pöcköt nyomó
rugót, valamint a biztosítására szolgáló lemezdarabkát egyesítették.

A különféle Isostat kapcsolók meglehetősen szabadon kombinálhatók.
Amúgy ez a fajta kapcsoló nem csak egy gyárban készült,
hanem gyártották az egész szocialista táborban.

Akár még a gombjuk is karrá alakítható, mint tették azt az Orion
mérnökei, például az ST240-es tuner kapcsolói esetében.

Természetesen létezik Isostat márkájúból hálózati kapcsoló is, ami egyrészt nagyobb
áramú, másrészt az ívkioltás okán másképp, konkrétan sokkal gyorsabban kapcsol.

Barna alapon forrasztófüles.

Fekete alapon nyákba forrasztható.

Az előbbi két típusnak belül lett elhelyezve a működést gyorsító rugója.

Míg ennek az amúgy is nyitott példánynak kívül.

Az előző képen nyitva voltak az érintkezők, ezen pedig zárva vannak. No nem
mintha bárkiről feltételezném, hogy nem tudja elképzelni, hogyan kapcsol
egy kapcsoló, csak gondoltam ha már itt vagyunk, akkor megmutatom.

Mondjuk nem vennék rá mérget, hogy ez Isostat, bár a rá való gomb azonos.

Na tessék szépen visszatérni a díszes kavalkádnak a dobozba!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.