Úgy döntöttem, hogy ma mindenképp innen veszek el valamit. Természetesen ahogy szoktam, a legkönnyebb ellenállás irányába indultam el, ami jelen esetben a jobb szélen félénken meghúzódó apró fehér papírdobozt jelentette, melyben egy zsinórnélküli telefonkészülék beszélőkészlete rejtőzik.

   Így került ma boncasztalomra (mármint úgy, hogy ez volt balról a következő) ez az általam készített indexrelé. Elmondjam, hogy mivégre készült? Az mondjuk egyértelmű, hogy egy gyári kiváltására, csak ugye minek, mikor azzal nem igazán szokott baj lenni.
   Szóval az úgy volt, hogy mikor végre megvettem a 250-es MZ-t, még valamikor az 1980-as évek elején, addigra a barátaim motorjainak szerelgetéséből már meglehetős tapasztalattal rendelkeztem az előforduló elektromos hibák terén, mire fel úgy gondoltam, hogy amiből tudok (legalábbis szerintem) jobbat, mint az eredeti gyári megoldás, azt megépítem magam. A teljesség igénye nélkül:

• nekem nem a hátsó fékdobban volt a féklámpa kapcsolója, hanem egy köztes fékkarhoz csatlakoztatva, mégpedig egy hatalmas mikrokapcsoló formájában

• az indexlámpáim sem gyáriak voltak, hanem magam építette változatok, melyekben nem rugós szorítós volt a vezetékek bekötése, valamint nemcsak előre vagy hátra világítottak, hanem mindkét irányba egyszerre, vagyis az eredeti megoldással ellentétben nem egy, hanem két izzó volt bennük

• a feszültségszabályzó és a töltéskapcsoló nem elektromechanikus volt, hanem teljesen elektronikus, mindenféle beállítási igénytől mentes

• bár ez később történt (már úgy értem, hogy nem a motor első felújításakor), de idővel a gyújtást is elektronikusra cseréltem, mégpedig egy 12 voltos szovjet rendszer 6 voltosra történő áttekercselése által

   Eláruljam miből van az indexrelé doboza? Nos ez egy MZ-be való akkumulátor dobozának egyharmada, mely alkalmatossághoz egy döglött akku beáldozása által jutottam hozzá.

   Emlékeim szerint a két kilógó lemezfülnél fogva volt odacsavarozva a motor közepén található légszűrődobozhoz, de persze az is lehet, hogy az akku és szerszámtartó alumínium keretéhez, ami szintén a motor közepe tájékán volt.

   Azért váltottam tiszta lapra, mert a több évtizedes szigszalag ragasztója mára megtaknyosodott, minek okán ahány fogás rajta, annyi kézmosásomba került, hogy újra hozzá tudjak, vagy mondjuk inkább úgy, hogy merjek nyúlni a kamerához.

   Mondjuk ragadni így is ragadok (vagyis továbbra is szükségesek a kézmosások), de így legalább nem az asztalt, illetve a háttérnek használt kedvenc franciakockás papíromat nyírom ki, akarom mondani kenem össze.

   Mivel nemcsak a szigetelőszalag, hanem maga a doboz is ragadt, ezért azt csináltam, hogy így ahogy látod, körben ráhajtogattam a papírt, majd az immáron nem ragadós formációt megkíséreltem elhelyezni az asztalon található kedvenc szemetes dobozkámban.

   Azt kell mondjam, hogy ez annyira szörnyű, hogy erre az iszonyú krehácsra mindössze annyi magyarázatot sikerült a mentségeimet tartalmazó agyi mappámból összekotornom, hogy mind a tudásomból, mind pedig a képességeimből akkoriban ennyi tellett. No nem mintha azóta olyan sokat fejlődtem volna...

   A panelt az alkatrészek oldaláról megtekintve, tisztára úgy néz ki, mint bármelyik másik 60-as 70-es években készült gyári elektronika, csak ez mondjuk 80 akárhányban készült.

   Mindeközben kivágva azért lett a plexiből egy hosszanti csík, hogy elférjen benne a kép közepén díszelgő csavar. Magára a csavarra pedig azért volt szükség, mert pótolnom kellett valamivel az eredeti szegecset.
   Hogy a szegecset minek fúrtam le? Nos azért, hogy ki tudjam szedni a reléből a tekercset, majd át tudjam tekercselni 6 voltosra. Mert ugye miért is lett volna itthon 6 voltos relém, ha még normális alkatrészeim sem igazán voltak.

   Magát a panelt biztosan én martam ki, mégpedig a szokásos módon, vagyis egy Miniplex fúrógépbe fogott csigafúróval, azonban a konstrukcióba teljesen felesleges panelszéli süllyesztett lyukak alapján bátran állíthatom, hogy maga a panel újrahasznosított.

   Az elkó lábába (mivel nem ért oda a helyéig) egyszerűen beletoldottam. Na most ez nem azért baj, mert hú micsoda dolog beletoldani, hanem azért, mert ez az indexrelé egy motorba készült, ami ugye erősen pattog az úton, illetve épp eleget rezeg csak úgy egyszerűen magától is. (konkrétan az egyhengeres motorblokktól) Mondjuk ehhez képest nem ment tönkre. Emlékeim szerint akkor került kiépítésre, mikor egyszer télen kint hagytam a ház előtt a gépet, mire fel tavaszra lerohadt róla az egész huzalozás, én meg ahol csak tudtam, egyszerűsítettem. Már úgy értem, hogy amiket nem éreztem feltétlenül szükségesnek, vagy hasznosnak (például a visszajelzőket tartalmazó piros dobozt), azokat a részeket az újrahuzalozáskor már nem szereltem vissza.

   És még a körbe szigetelőszalagozott tranzisztort is eltaláltam. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy ez minek kellett bele. Mert ugye egy relét még az OC1072 is bőven képes kapcsolgatni. Talán az lehetett, hogy túlbiztosítottam a dolgot.

   Elmondjam, hogy honnan származik ez az ellenállás? Szóval az úgy volt, hogy én voltam a gyerek, aki nem csokit vagy rágót hordott magánál mint a többiek, hanem csavarhúzót és csípőfogót. Mikor megláttam egy kuka mellé kidobott tévét vagy rádiót, menten ott termettem mellette, és már csipkedtem is belőle kifelé az ellenállásokat, meg amit még érdemesnek tartottam kiszedni.

   No nem mintha bármely alkatrészére igényt tartanék, csak gondoltam ezt aztán már tényleg nem teszem el. Erre amúgy az vitt rá, hogy a minap (megjegyzem őszinte rémületemre) újra megtekintettem a már szétszedett, majd újra összerakott, a pince mélyén rejtegetett kincseim tömegét, valamint egy füst alatt azt is, hogy hány farigcsálós projectem van még hátra addig, hogy lemenjen a számuk 10 alá.
   Ezen a tízen persze nem az összest kell érteni, hanem csak azokat, melyeket már beírtam a táblázatba. Bár már közelítek, azonban még a lemaradásnak sem sikerült rávennie arra, hogy összerakjam végre a forrasztópadot, pedig már annyi minden megvan hozzá, hogy most már tényleg csak a munkám, illetve a munkakedvem hiányzik, pedig a forrasztópadra tényleg szükségem lenne.
   Mert ugye itt is mit látunk? A papír alá be van dugva egy szál laminált padló, hogy a lecsepegő forró óncseppek ne égessék fel az asztalról a maradék lakkot. Mindez ahelyett, hogy a már megálmodott forrasztópadon szerelnék.
   Az egyik jövő évi tervem valószínűleg az általam egyszerűen csak akadályozó tényezőknek nevezett apró hiányosságok elhárítása lesz. Hogy melyek ezek, azt a tömegük okán még csak meg sem próbálom felsorolni!

   No nem arról van szó, hogy gyűjtöm a lehullott óncseppeket (amúgy gyűjtöm), hanem arról, hogy még a használt nyáklapokat is! Hogy aztán idővel szedek-e ki a használt nyáklapos dobozból, vagy csak teszek bele, az már rajtam múlik. No nem mintha a használt nyáklapok gyűjtésére bárki is kényszerített volna...

   Hogy lássuk az általam krehácsolt és a gyári indexrelé közötti különbséget, már találtam is lomtalanításkor egy a nemes célra önként jelentkező boncalanyt, melyet ha nem leszek rest, akkor jövő héten fogok bemutatni.