1 kHz 0 dB

Ma erről a készülékről lesz szó. Meg persze ahogy szoktam, mellébeszélek.
Vagy mellé mesélek? Mindegy... Lényeg a lényeg! Azt beszéltem meg
magammal, hogy ma mindenképp csinálok valamit. Mivel kedvem
az igen sajnálatos módon nem volt semmihez sem, ezért úgy gondoltam,
hogy valami egészen egyszerű alanyt választok. Már majdnem nekiálltam
kicserélni a hálózati zsinórt a kenyérpirítónkon, mikor is rájöttem,
hogy van én nekem annál egyszerűbb szétszednivalóm is.

   Persze nem magamtól vagyok ilyen okos. Illetve mégiscsak de! Márpedig ez így van, hiszen én tartok rendet (még ezt a túlzást) a gépemen.
   Jelenleg a balra látható szétszedéseken dolgozok, mondhatni párhuzamosan. Már mindegyik projectet megnyitottam valamiért, ezért vannak jórészt beszámozva, illetve hoztam létre a képeknek, úgymond ráutaló névvel ellátott könyvtárat.
   Ez így azért jó, mert valamihez csak van kedvem a sok mindenből. Illetve azért rossz, mert ahogy ránézek a listára, mindig az az érzésem támad, hogy ennek sosem lesz vége.
   Most épp három nagy problémakör feldolgozásába vágtam bele. Lehet, hogy jobban járnék, ha egyszerre csak egy valamivel foglalkoznék, de most épp ez van.

Először is mindent szét kell szednem, illetve be kell mutatnom, ami csakis erre vár
a szobámban. Ez sajnos - minden utóbbi időben elkövetett igyekezetem ellenére -
nem kevés. Aztán ott van az a project, miszerint a néhai Ilonka néni pincéjéből
el kell takarítani a nagyobb lomokat, hogy szükség esetén (pince visszaadása)
gyorsan végezzek a kipakolással. Valamint már épp itt volna az ideje, hogy
kipofozzam a lakásban található apróbb hibákat. Utóbbival sajnos nagyon
el vagyok úszva, bár vannak bíztató eredmények is. Például kicseréltem
a szekrénysorban néhány zsanért, vagy megjavítottam a mélyszekrényben
évtizedek óta betegeskedő zárat. Pláne lefűrészeltem az éjjeliszekrény hátából!
Kész a spájzban a polc, az előszobában a cipőtartó, az ágyam alá az eltehető
szerelőlap. Már előkészületben van (konkrétan a virágállványon porosodik
apró darabjaira szedve) a nagyszobába szánt Panasonic telefon. Ha csak
terv szinten is, de már alakul a fiók, amit majd a virágállvány alá lehet
betolni. Utóbbiak viszonylag új keletű tervek. Már úgy értem,
hogy aligha lehetnek idősebbek néhány évnél.

Aztán persze vannak itt eldugva ezer éves elmaradások is. Egyrészt ugye itt
van mindjárt példának a Calypso M8, ami elé le van téve egy
papírdoboz, amiben a József klub erősítője van.

No de ezek azért nem olyan nagyon sürgősek, hiszen bármennyire is erőlködök,
nem ér hozzájuk az előszobaajtó. Ha meg nincsenek útban, akkor nincsenek
útban. Ráadásul nem is igazán feltűnőek. Jó. Beismerem. Ezek bizony
nagyon látszanak. Persze van ennél látványosabb helyem is.

Itt van mindjárt az éjjeliszekrény melletti hely, ahová épp le van támasztva kitűnő
példának a mai szétszedtem alany. Na ez az igazán nagy baj a rendrakással!
Míg mondjuk az eluralkodott káoszból nem lóg ki semmi, addig akár
csak egyetlen ficakot is rendbe teszek? Egyből feltűnik, hogy
mennyire elüt a többitől! Kicsivel később, mikor újabbakkal
pótlom a hiányzó kacatokat, akkor meg a korábban kialakult rend
kezd hiányozni. Na ezért nem szabad a lakásban hozzányúlni semmihez!

Mert ha az ember egyszer belekezd? Akkor nincs megállás! A múltkor például
azt gondoltam ki, hogy néhány mackót és egyéb plüssállatot bedobozolok,
majd elrejtem őket valahova a pince mélyére. Megtelt velük egy doboz,
de még mindig annyian voltak, hogy meg sem látszott a ritkítás! Hoztam
egy újabb dobozt, azt is feltöltöttük macival, de még mindig maradt belőlük
annyi, hogy minden polcomon ők uralkodtak. Végül egy harmadik doboz
medvével történő kitömése után, úgy-ahogy normalizálódott a helyzet.

Kinéztem az előszobába. Gondoltam hátha akad valahol, egy még a szétszedendő
etalon oszcillátornál is egyszerűbb feladat. A képbe balról belógó hálózati kábelt
a kenyérpirítóra kell rászerelni. Ez azért nem lesz egy nagyon egyszerű feladat.
A jobb sarokban megbúvó, évek óta az előszobafalon lógó BEAG gyártmányú
mikrofonos fejhallgató bemutatását sem fogom megúszni néhány képből.
Persze ezek nem olyan nagy dolgok, csak rengeteg van belőlük.

Már oda is van készítve az asztalra a fehér háttér a fotózáshoz, csak még nem az
aktuális témát boncolom rajta, hanem úgy döntöttem, hogy bemelegítésképp
kilyuggatom az eddig az előszobában heverő fagyis vödör alját. Nagyon
gyorsan elkészülök a feladattal, miközben a rendrakás terén
látványos haladást érek el. Ezt már szeretem!

Persze nem arról van szó, vagyis nem azzal dicsekszem, hogy már sokadszorra
sikerül úgy elvetnem a füvet, hogy a vödörnek csak az egyik feléből nő ki,
hanem ahogy ezt megtettem, a háttérben, stílszerűen szólva fű alatt,
felszabadult az előszobában az a polc, ahová hazatértemkor
a bevásárlószatyrot szoktam volt letenni. Ahogy így
ezzel megvoltam, úgy döntöttem, hogy most
jött el az ideje, hogy rátérjek végre
a mai cikkem tárgyára.

Ez a tehermentesítő, ezen az egyszer szigetelt hálózati vezetéken, nem egy
kifejezett életbiztosítás! Amúgy én tettem be alá a vezetéket, mert
eredetileg mellette volt. Szóval egyáltalán nem vagyok benne
biztos, hogy a készüléknek ez az eredeti hálózati zsinórja.
Ezer éve vettem, már nem dereng hogyan volt szerelve.

A generált jel a doboz másik oldalán jön ki, ezen
a két csavaros szorítón, illetve forrasztófülön.

Már megint majdnem sikerült megsemmisítenem a feliratot az alkoholos rongyommal.
Szóval ez a dobozka ennyit tud. Konnektorba dugva, 600 ohm impedanciára, nulla
decibeles, 1 kilohertzes jelet ad ki magából. Hogy aztán mindezt mivégre tette?
Ennek megfejtését rábízom a kedves olvasókra. A felhasználás lehetett akár
stúdiótechnikai, vagy távközlési célú. Például előfordulhatott, hogy valaminek
a kezelési utasításában benne volt, hogy méréskor adjunk a 17-es 18-as érintkezőkre
1 kilohertzes, nulla dBm szintű jelet. Aztán valaki feltette a kérdést, hogy mégis mivel?
Erre fel legyártottak, akarom mondani legyártattak, egy rakat etalon jelet szolgáltató
oszcillátort. Egyszer régen, még valamikor úgy a 90-es évek elején részt vettem egy
megbeszélésen, ahol elvárásként elhangzott, hogy a kiépített adatátviteli vonalak
hurokellenállását a szerelőknek le kell mérni. Én meg ártatlanul belekérdeztem,
hogy mégis mivel? Persze egyből visszakérdeztek: Miért? Nincs a szerelőknek
műszerük? Én persze rávágtam, hogy eddig nem volt, merthogy nem kellett.
Erre fel kaptunk központi keretet műszerbeszerzésre. Kisvártatva meg is
érkeztek a raktárba, a Fluke kéziműszerek, melyekkel kissé felé lőttek
a feladatnak. Még meg is dicsért érte a főnököm, hogy milyen ügyesen
csináltam, mert amúgy mindig is nehéz volt pénzt kisajtolnunk a gazdasági
osztályból. Aztán persze kiderült, hogy a szerelők hajlamosak belezavarodni
a mérésbe. Mikor nagyon ráuntam a beérkező lehetetlen mérési eredményekre,
átvizsgáltam a raktári selejtes dobozt, majd a fellelt földelési ellenállásmérőből
barkácsoltam egy olyan műszert, ami gombnyomásra hurokellenállást mér,
de ezen kívül nem tud semmi mást. Innentől béke volt és nyugalom.

Ez a plexitető borítja a jelgenerátor panelját. Tulajdonképpen nem értem minek.
Már úgy értem, hogy azt nem értem, hogy mégis minek belelátni a dobozba.

Mondjuk szép ez a panel, szóval lehet benne gyönyörködni.
Már persze csak annak, aki szereti nézegetni az ilyesmit.

ELKIS, azaz elektromos kisszövetkezet. A készülék típusa Q88, valamint 1985-ben
készült, mégpedig a sorban százötvenhatodikként. A gyártmányjelölő címke nem
fért el a panelen teljes méretben, ezért az egyszerűség jegyében ollóval le lett
vágva a sarkából. A kolléganő meg nem találta el az írógéppel a rubrikát,
ezért van lentebb kicsivel a gyári szám. Illetve ezek a dolgok azért lettek
ilyenek, mert a szocializmusban nem volt olyan szinten az együttműködés
az egyes osztályok között, hogy a tervező hagyott volna elég helyet a panelen
a gyári számnak, illetve a matricát megtervező ember figyelembe
vette volna, hogy mekkora egy írógép soremelése.

Íme a hálózati trafó. Meg mernék rá esküdni, hogy
az MK27-es magnó dugasztápjában láttam ilyet.

Ellenben olyat, hogy germánium alapú tűs diódát használjon valaki
tápegységben egyenirányítónak, na olyat még nem láttam!

Szerintem ezzel a képpel eredetileg a biztosítékot akartam mutatni. Azonban utólag
kiderült, hogy a biztosítéknál sokkal érdekesebb, hogy négy darab OA1180-as
diódán keresztül töltődik, a tápegység 1000 mikrofarádos kondenzátora.
Megnéztem a katalógusban, mert úgy voltam vele, hogy szerintem
már a biztosíték maximálisan megengedte 63 milliampert sem éli
túl ez a dióda. Mivel a katalógus szerint az OA1180-as 30 volt
120 milliamperes, így elmondhatom, hogy ismét tévedtem.

Ellenben a trafót illetően nem tévedtem. Mikor félrehúztam a két
piros vezetéket, előtűnt a matrica, mely szerint ez a trafó
eredetileg valóban az MK27-es magnóhoz készült.

Két darab 747-es IC van a panelen, melyek belül kettős műveleti erősítők.
Gyakorlatilag két-két 741-es van bennük. Rákerestem a neten, de nemhogy
kapcsolási rajzot, hanem egyenesen semmit sem találtam erről a szerkezetről.

Ha ráteszem a próbahangszórómat, akkor ha halkan
is (hiszen rossz az illesztés), de azért sípol.

Rajta hagytam a frekvenciamérőt, míg kimentem ebédelni.
Stabil a frekvencia, bár nem különösebben pontos.
Mondjuk az eltérés még az egy százalékot
sem éri el, konkrétan nyolc ezrelék.

Ez egy jó project volt! Már úgy értem, hogy szinte semmi kupit sem csináltam.
Csak az oszcilloszkópot kell elrakni, meg a fehér papírt kell összehajtogatni.

Oda kötegelőztem a textilbakelit alaplaphoz a hálózati kábelt, majd visszavittem
a dobozkát a pincei rejtekhelyére. Konkrétan nem tudnám megmondani, hogy
mire fog ez nekem kelleni. De mikor majd kell, akkor ott lesz, és én csak úgy
egyszerűen lekapom a polcról. Pontosan ezt mondtam magamban, mikor
Urbán úr boltjában megvettem ezt az izét, vagy úgy huszonöt évvel
ezelőtt. Oké. Elismerem. Nem mindig jönnek be a terveim.
De még kellhet egyszer valamire!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.