BRG MK-21 kazettás magnó
(nem vagyok tőle elájulva)

Feltettem magamnak a kérdést, miszerint mégis mi a csudáért őrizgetem napok
óta a Hitachi, illetve az Unitra MK125-ös magnóból kiszerelt hangszórókat
itt a polcon. A válaszom az, hogy azért, mert majd szeretném odatenni
őket ellenpontnak, a BRG MK-21 hangszórója mellé, hogy lássuk
mitől volt a BRG magnónak jobb hangja, mint apró társainak.

Az "összes kazettás magnómat felboncolom zsinórban" elnevezésű projektem vége
még annyira a távoli jövőbe vész, hogy látható eredmények híján mondhatni egy
kissé megcsömörlöttem. Most talán nem számolnám meg, hogy hányadik lesz
a sorban az MK-21-es, hanem az értelmetlen visszatekintés helyett inkább
előkapom innen a sarokból, majd végre nekiállok a felboncolásának.

Mikor ezt a készüléket testközelből megláttam, nem nagyon tudtam hova tenni.
No nem is kellett, mert már eleve itt volt az asztalomon, mégpedig a szokásos
javítási okból. Balog Öcsi rokonom hozta, hogy nézzek már rá, mert folyton
feltekeri magára a kazettát. Nem Öcsi! A magnó! Amúgy Öcsi ezt a gépet egy
orsós magnóért cserélte, ami szerintem valóságos szentségtörés volt! A cseregép
ugyanis egy lábakon álló csontszínű szovjet csodamagnó volt, amilyet azóta sem
láttam. A típusára már nem emlékszem, mert gyermekként igazándiból nem is
volt szabad közel mennem hozzá a Kunmadarasi vályogház tornácán. Szóval
letette öcsi az asztalomra ezt a magnót, én meg csak néztem rá fanyalogva.
No nem arról van szó, mintha csúnya lenne (már megint nem Öcsiről van
szó), hanem inkább úgy mondanám, hogy olyan kis esetlen. Olyan mint
a Tanúban a magyar narancs. Ugyan citrom és savanyú, de a mienk!

A BRG MK-21-es tulajdonképpen olyan, mintha a Philips 2205-ösről
mintázták volna, csak tükörszimmetrikusra vették a figurát.

Vagy itt van ez a Telefunken 401-es, amire szintén kísértetiesen hasonlít.
Mondjuk ez még nem Compact, hanem DC International kazettás,
a gombok formája azonban szemlátomást innen származik.

Hogy ezt minek mutatom? Mert a múltkor úgy elpakoltam mindet, mintha csakis
a készülő rádióépítős oldalamhoz tartoznának a papírgurigák, pedig mivel
fehérek mint az alátétpapír, emelvényként is szoktam őket használni.

Mégiscsak kevésbé feltűnő a háttérrel azonos színű henger, mint az
amúgy helyette általános jelleggel bevetett piros Tanért hasáb.

Szerintem érdemes elolvasni a készülék leírását, hogy megértsük
az alant bemutatott, néhol szokatlan műszaki részleteket.

Ez a készülék olyan lapos, hogy konkrétan laposabb mint maga a kazetta.
Ennek a fejlesztési iránynak részemről nem láttam semmi értelmét,
mert szerintem semmit sem vont volna le a készülék értékéből,
ha tegyük fel egy, vagy akár két centiméterrel is magasabb.

Ebből a korabeli reklámlapból kiolvasható, hogy a magnó 55 milliméter magas.
Persze nem azért túrtam elő, mintha ne tudtam volna magam is lemérni,
hanem úgy került ide, hogy mivel ez a magnó már vagy tíz éve ült
a polcon, így bőven volt rá időm, hogy minden azóta kezembe
akadt róla szóló dokumentumot eltegyek. Aztán mikor már
túlvoltam a szétszedésen, nem győztem őket összerendezni.
Szerintem még évek múlva is fogok találni elrejtett anyagokat.

Bár ennek a magnónak a kortársaitól eltérően kifejezetten jó hangja volt, számomra
akkor is kétségesnek tűnt, hogy a kazettás technika valaha is képessé válna legyőzni
az orsós ellenlábasát. Persze végül győzött a kényelem, illetve a CD lemez, akarom
mondani az mp3. Ami még említésre méltó a képen, illetve számomra valahogy
fura, az a két forgatógomb közötti távolság. Meg mertem volna rá esküdni,
hogy az egyik valaha általam elbontott MK-21-esen nem így voltak
a gombok, hanem egymáshoz sokkal közelebb. El is mentem
turkálni az Internetet, és találtam is egy az emlékeimnek
megfelelő képet. Szóval nem álmodtam ezt a dolgot.

Valaha létezett a készülékből egy ilyen gombelrendezésű verzió is.
Forrás: Csabai Dániel, Magnósok Évkönyve, 1983

Két dolgot emelnék ki a műszaki adatok közül. Az egyik a két wattnyi kimenő
teljesítmény, ami úgy nagyjából az összes többi kortársához képest iszonyatos
hangerőt jelent. Ez a magnó könnyedén produkált akkora zenebonát, mint
egy Terta 811-es, vagy mondjuk a ZK140. A másik nem is olyan rossz
adat a 60-tól 10.000-ig terjedő frekvencia átvitel. Összehasonlításképp
a kortárs Poppy CR-200W mindössze 6.000-ig vitt át. Szóval ez a magnó
nem csak hangosan, de jól is szólt! Már amikor épp hajlandó volt működni.

Egy korabeli Rádiótechnika leírásnak köszönhetően nincs semmi akadálya,
ha szeretnénk újratekercselni a magnó törlő oszcillátorának tekercsét.

Szerintem ezek a BRG M11-es magnó gombjainak
kicsinyített, illetve egy kissé el is csúfított másai.

Ugyan praktikusak (hiszen rendben lehet őket tekerni),
azonban a szépségükhöz már férhet némi kétség.

Ez a műszer egyértelműen a BRG M20-ból öröklődött át. Hogy mi lehetett
rá az indok, hogy ilyen kis vékony lett? Vagy az, hogy egyes kazettás
magnókon még ennél is soványabb volt, vagy az, hogy kb. ekkora
méretű lehetett a műszerke elődje, vagyis EM84-es varázsszem.

Igencsak véznák ezek a gombocskák, de rendben megnyomhatók, mivel
a működtetésükhöz nem kell akkora erő mint egy orsós magnónál,
hiszen itt értelemszerűen kisebb tömegeket kell megmozgatni.

Áldja meg az ég aki kitalálta, hogy a gyorspörgetés gombjai nem maradnak lent!
Mondjuk engem a 70-es években olyan nagyon azért nem zavart a dolog, hiszen
én a Terta 811-hez szoktam, amin igazándiból nem is volt gyorspörgetés gomb.

Ezen a magnón nincs lehetőség póthangszóró illetve fejhallgató csatlakoztatására.
Cserében az "R" jelű tuchel csatlakozóban valódi vonalszintű kimenet van.
Vagyis nem a végfokról van meghajtva a feszültségkimenet, hanem
az előerősítő kimenetéről. Ez a dolog másoláskor sokat számít,
hiszen így nem adódik hozzá a kimeneti jelhez feleslegesen
a végerősítő termelte tetemes szintű zaj. No meg így akkor
is van jel a feszültségkimeneten, mikor lehalkítjuk a magnót.

A kazettaajtó kivitelezésének módjában többféle irányzat is létezett.
Az egyik a doboz dísze, a másik ez az azóta kiveszett belesimulós.

A kazetta kivételének és behelyezésének módja egy kissé szokatlan.
Ez a megoldás azóta már szintén kiment a divatból.
Pontosabban szólva el sem terjedt!

Íme a power LED őse. Hiába vannak azok a csálé
dolgok belül, ha egyszer a fénytől átlátszanak.

Íme a típustábla, a munkamorálra oly jellemző ferdén odavert sorozatszámmal.
Hiába csináltunk meg (véletlenül) valamit jól, ha mindig akadt valaki, aki
a végén feltette az i-re a pontot, természetesen valami szörnyű módon.

1970-ben a 2750 forint egy átlagember majdnem kéthavi bére volt.

Balról egy hiányzó csavar, aztán egy érintkező,
majd a tápegység kioldógombja következik.

A kék gombot megnyomva, könnyedén kihúzható a készülékből a tápegység.

Hát ja...

Érdekes mód a tápegység magnóból történő kifeszítése közben nem annyira a magnót
szidtam, mint inkább ezt a fotóállványt. Miközben én a készülék kettécibálásával
voltam elfoglalva, az állvány azzal szórakoztatott, hogy lassan lebólintott róla
a fényképezőgép, amitől természetesen azonnal nem engem nézett ahogy
szerencsétlenkedek, hanem az asztalt. Visszatoltam a helyére a tápot,
meghúztam az állványon a gömbfejet szorító csavart, majd megismételtem
a felvételt. A magnó rendben tudta a dolgát, ugyanis pontosan úgy szorult benne
a tápegység, mint tette azt előző felvétel idején. A kamera sem hagyta annyiban
a dolog, mert ő meg beroggyasztotta az egyik lábát, s így megint félrenézett.
No de mit panaszkodom, mikor harmadikra mégiscsak sikerült a felvétel.

A tápegységnek azért van ilyen fura formája, mert ennél a magnónál úgy oldották
meg az áramellátást, hogy vagy ezt a tápegységet, vagy az éppen ugyanilyen
formájú teleptartót dugjuk be a készülékbe. Van még egy harmadik út is,
de azt majd egy később következő képhez kapcsolódva mondom el.

Íme a tápegység kapcsolási rajza. Ha már magát a dobozt elfelejtettem kinyitni...

A magnó tápegysége egy annyira különálló dolog volt, hogy még saját árat is kapott.
Az elektromos érintkezést a kép alsó szélén látható két darab nem igazán
bizalomgerjesztő fémszínű valami biztosítja. Egyáltalán nem
mutatnak jól, de ennek ellenére nincs velük baj.

Eredetileg úgy működik a gomb, hogy mikor bedugjuk a tápegységet a helyére,
akkor bepattan a hátlapon számára kiképzett lyukba. A tápegység, illetve az
elemtartó kivételekor megnyomjuk, majd könnyedén kihúzzuk a fiókot a
helyéről. A korábban mutatott videón látható kínlódás oka általában
az, hogy a dobozban elkószált valamelyik vezeték, amitől a fiók
beékelődik a helyére. Betenni persze könnyű, mert olyankor
rátehénkedik az ember, aztán egyszer úgyis bekattan.
No de egy ilyen erőltetett akció után kivenni...

Úgy voltam vele, hogy csak azért is lefényképezem az apró izzószálat.
Ezzel ellentétben azt viszont nem árulom el, hogy hányadikra sikerült.

Íme a tápegység helye a dobozban.
Nem valami informatív kép...

Illetve a lyukon benézve annyi azért kiderült, hogy fordítva lett beszerelve a helyére
a hangszóró, ugyanis ha errefelé állnak a hangszóró lábai, akkor rátámaszkodik
a képen látható vaslemez, ami amúgy a magnó testpontja. Szerencsésebb
esetben recsegni fog a készülék, de ha épp rossz passzban vagyunk,
akkor egy ilyen aprónak látszó hibával simán kinyírjuk a végfokot.

Ez az alátét csak úgy egyszerűen kiesett a dobozból.
Azért nem kell ennyire elém szaladni!

Ugyan mutat életjeleket, de miközben mind a motor, mind pedig
a hangszóró rémisztően zúg, a jobb oldali tüske leginkább áll.

Megfenyegettem a magnót, hogyha záros határidőn belül nem hozza fel magát olyan
szintre, hogy legalább egy bemutató felvétel erejéig bele merjem helyezni
a bizalmamat, akarom mondani a próbakazettámat, akkor látok
rá némi esélyt, hogy apró darabokban végzi, a pákatrafós
fiók előtt állomásozó vegyes alkatrészes dobozomban.

A pirossal nyilakkal jelölt rugózó érintkezőkhöz csatlakozik a tápegység, illetve adott
esetben a teleptartó. A kékkel jelölt érintkezőkhöz pedig a szerkezet fenéklemezén
keresztül lehet hozzáférni. Hogy utóbbi lehetőség mire szolgált? Nézd, mutatom!

A BRG-ben kifejlesztették az MK-21-es magnószéria kiegészítéséhez az M-100,
illetve M-101 fedőnévre hallgató, hangszórókkal egybeépített tetszetős erősítőt.
Amolyan aktív hangfalféleség lett volna, csakhogy a kor divatja szerint sajnos
nem rendelt belőlük a kereskedelem. A magnók a képen látható esetekben
a hangfalakból kapták volna a tápellátást. Erre a célra szolgáltak volna
az előző képen kékkel jelölt érintkezők. A vezérlőjel elektromágneses
úton jutott volna át a magnóból az erősítőbe. A kapcsolási rajzokon
R 42-vel jelölt ellenállás helyett az MK-20-as verzióba még egy
tekercs volt beépítve erre a célra. A külső erősítőknek nem
voltak külön kezelőszerveik, mert a hangszín és a hangerő
szabályozását a magnó eredeti forgatógombjai látták el.
Forrás: Csabai Dániel, Magnósok Évkönyve, 1983

A készülék azért sikeredett ilyen nagyra, mert a két wattos végfok áramfelvétele
megkívánta a góliát elemek használatát, azok meg ugye nagyok. Ugyanez
a felépítmény bébi elemekkel sokkal kisebb dobozba is befért volna.

Az UNITRA M531S magnó mechanikája sem volt semmi, de el kell ismernem, hogy
a BRG MK-21 az igazi világbajnok! Ez a készülék mechanikai szempontból annyira
esetlen, szerencsétlen, hagy ne mondjam elcseszett, hogy bárhová néz (pláne nyúl)
benne az ember, folyton értetlenül ingatja a fejét. Persze értem, hogy egy magnó
mechanikáját nem egyszerű megkonstruálni. Pláne úgy nem, hogy mindenképp
alkalmazkodni kell a gyár lehetőségeihez. No de ennyi konstrukciós hibát tán
már csak készakarva lehet egymásra halmozni. Ez a készülék mechanikai
felépítés terén annyira rémesre sikerült, hogy rendesen kiverte
a biztosítékot a korabeli szervizekben.

A mechanika többi elcseszett részével ellentétben, legalább a szíjcsere egyszerű.
No de miért kellett ezt a zseniális ötletet körbevenni a többi borzasztóval?

Az elektronikát hordozó panelba nincs okom belekötni.
Legalábbis így alulról nézve nincs.

Sose tudjuk meg, hogy milyen felirat van a csavar alatt, mert bár tervben volt, de
elfelejtettem alánézni. Persze semmiből sem tartana levenni a magnó hátulját,
kivenni a panelt, letekerni az anyát, Letörölni a ragasztós papírt, ha épp nem
lenne a magnó elcsomagolva folpackba, s a pince legtávolabbi sarkába rejtve.

Az elektronikát tartó anyacsavarhoz kényelmetlen fogóval odaférni.

No de nekem ne lenne itthon csőkulcsom?

Ezt a részletet azért fényképeztem le, hogy visszataláljak
a vezetékekkel a helyükre, ha mondjuk letörnének.

Ez itt a kombináltfej irányából érkező árnyékolt kábel, ami némi ráncibálás
hatására szintúgy hajlamos leszakadni, mint az előbb mutatott társai.

A csavarok kitekerése után, egyetlen mozdulattal kiemelhető a tartalom a dobozból.
Illetve a gyakorlatban úgy járunk jobban, ha letesszük a hátára a dobozt, majd
egyszerűen leemeljük a képen látható tartalomról. Utóbbi esetben ugyanis
szinte nulla valószínűséggel sikerül kitépni a helyéről valamelyik kábelt.

A doboz felső szélét belülről nézve látható, hogy a konstruktőr bőven
hagyott lehetőségeket a különböző készülékvariációknak.

Egy ilyen lehetőség volt a beépített középhullámú rádióvevő, mely variációból
- mint ahogy sajnos annyi másból - szintén nem rendelt a kereskedelem.

Nézegettem a magnó hordfülét, hogy a nagymosás idejére leakasszam, de
az bizony oda lett szegecselve. Persze az lehet, hogy kívülről valahogy
mégiscsak leugrasztható, de ennek felderítésébe nem álltam
bele, mert végül nem fürdettem meg.

Feltehetjük a kérdést, miszerint: Hová lett a hangszóró mágnese?

Mert ugye a szokásos helyen, vagyis itt hátul nincs.

A szemből szerelt mágnes ötletét csak olyankor vetették be, ha
nagyon lapos hangszórót szerettek volna kapni eredményül.

Ez nem én voltam, mert én rendre a kis piros Tanért hasábba
hajigálom a készülékből kitermelt anyákat és csavarokat.

A hangszóró mágnese akkora, hogy épp elfér
a membrán kúpja alkotta mélyedésben.

A csavar hornyán a gyilkolási nyomok nem jelentenek semmi jót.
Megnyomkodtam a membránt, természetesen óvatosan, illetve
szimmetrikusan, csak sajnos elfelejtettem megörökíteni az
eseményt, így kénytelen vagy elhinni nekem kedves
olvasó, hogy olyan rémesen súrlódott, hogy...

...azonnal le kellett vennem a helyéről a mágnest.
Jó. Beismerem. Amúgy is levettem volna...

Ezt a felépítésű hangszórót szerintem nem csak javítani, de gyártani is könnyebb,
hiszen míg a mágnest fel nem tesszük, minden része szabadon hozzáférhető.

Szabad szemmel nézve teljesen egyértelmű volt, hogy az van odaírva: 2 Ω
A fényképezőt viszont alig bírtam rávenni, hogy megörökítse!

Mondjuk így, hogy hátulról nézem a kontúros matricát, így azért már könnyebb.
Hogy miért 2 ohmos a hangszóró? Nos azért, mert a magnó végfokának nincs
csak 9 voltnyi tápfeszültsége. Ebből meg úgy lehet kihozni a két wattot,
hogy az átlagos negyedére csökkentjük a hangszóró ellenállását.

Vágtam egy papírcsíkot, majd megpróbáltam vele fémforgácsokat halászni a résből.
Ugyan szabad szemmel semmit sem láttam a résben, de a papír kihozott ezt azt.
Mert ugye az a hátulütője az elől mágneses hangszórónak, hogy nem lehet
egy egyszerű porvédő sapkával lezárni a lengőcsévéhez vezető utat.

Megint sikerült feladnom magamnak a leckét a kép címével. Percekig rágcsáltam
a "pedigvoltak" kifejezést, mire végül rájöttem, hogy csak azt akarja jelenteni,
hogy pedig voltak elképzeléseim az újrahasznosításra, csak a finoman szólva
szedett-vedett alkatrészkészlet látványától elment a kedvem a monitorcélú
erősítővé alakítástól. Figyelted a dolgot? Mekkora rutinom van már abban,
hogy mit miért nem? Ha legalább ugyanolyan eredményességgel lennék képes
csinálni a dolgokat, mint ahogyan kerülgetni, illetve halogatni tudom őket,
már rég kijutottam volna a naprendszerből a sufni tuning űrhajómmal!

Ez a rajz a Rádiótechnika újságban jelent meg.

Ez pedig egy kapcsolási rajz gyűjteményből származik. A motoráramkör kapcsolói
a Rádiótechnika szerinti rajzon ábrázolt módon állnak közelebb a valósághoz.
Aki szereti az összehasonlítós rejtvényeket, bátran nekiállhat további apró
különbségeket találni a rajzok között. Illetve érdemes összehasonlítani
ezt a rajzot a következő képen látható BRG M20 kapcsolási rajzával.

Annyira egyértelmű, hogy ezt az amúgy nagyszerű kapcsolást módosították
a kazettás fej szolgáltatta alacsonyabb jelfeszültséghez, illetve a kilenc
voltos tápellátáshoz, hogy ez tény, és nem is képezheti vita tárgyát.

Ügyes megoldás, hogy a végerősítő teljesítménytranzisztorainak hűtőbordája közös
szerelvényt képez a potmétereket, illetve a műszert tartó alumínium lemezzel.

A potméter teljes méretű, nem holmi agyonnyomorított töppencs.
Újabb említésre méltó részlet, a japán gyártmányú elkó.

Semmibe sem került volna, ha ötször ekkora "arcot" raknak a műszerre, hiszen
a mutatót hajtó motornak meg sem kottyant volna a meghajtása. A műanyag
meg ugye filléres áru. Mennyivel szebben mutatott volna ugyanez nagyban!
Mondjuk a cikk elején mutatott Philips 2205 magnó kapcsán megtekinthető.

A tuchel csatlakozókat hordozó műanyag lapocska
ötletes módon kiemelhető a készülék dobozából.

MM elkók, nagy krumpli fóliakondenzátorok, sárga színű szénréteg ellenállások.
Úgy döntöttem, hogy nem szedem szét, mert nem kell innen nekem semmi.
Inkább így ahogy van, jól vagy rosszul, elteszem egyben az egészet.

Ez a felvétel / lejátszás átkapcsoló, mint ahogy a BRG MK-25 esetében is, saját
fejlesztés. Az apró rugók viszik le a jelet a panelra a kapcsoló mozgó részéről.
(felső bakelitlap) Tulajdonképpen mint hajlékony vezetékek szerepelnek.

Két ilyen apró ferritmagos tekercs is szerepel a kapcsolási rajzon. Az egyik
a korrekciós lánc része, míg a másik felvétel állásban akadályozza meg
a törlésre szolgáló oszcillátor jelének végerősítőbe történő bejutását.

Ezt az erősítőt nem csak azért nehéz tönkretenni, mert nem tudjuk rövidre zárni
a nem létező hangszórókimenetet, hanem ráadásul még az AD161/162 tranyó
páros is elpusztíthatatlan a kilenc voltos környezetben. Ezek itt ketten simán
vannak olyan erősek, hogy akár rövidre lehessen velük zárni az apró tápot.
Mondjuk ugyanezt a góliátelemekkel már nem tanácsos megtenni,
azoknak ugyanis sokkal nagyobb a rövidre zárási áramuk.

Japán kondenzátor dörgölődzik az OA1160-as diódához. Na most az, hogy kezdetben
nem tudtunk magnófejet gyártani, vagy precíz apró villanymotort, az a technológiai
háttér hiányával megmagyarázható. No de hogy elkót se? Ez azért valahogy fura.

A környezetéből meglepő módón kilógó zöld bogyó egy úgynevezett tantál
kondenzátor. A kapcsolási rajzot elnézve ez vagy a C3, vagy a C8 lesz.

Mivel a BRG M8 Calypso magnó boncolásával konkrétan még sehol sem tartok,
ezért kénytelen vagyok a kistestvérére, vagyis az M9-re hivatkozni. Már úgy
értem, hogy abban a mechanikában is látványosan értelmetlen mennyiségű
vasbigyó volt. Ha nem is a München kismagnót, mert belátom, hogy az
azért valahol nagyon az alja, de legalább a Philips N2202-őt érdemes
lett volna a szeme előtt lebegtetnie a konstruktőrnek. Hogy miért?

Mert a kazettában futó szalag mozgatásához, illetve a különböző
nyomatékhatárolási funkciók megvalósításához, egyáltalán
nem szükséges egy ennyire elbonyolított felépítmény!

A szalagpálya ép és tiszta. Ebben a korai konstrukcióban még nem
BRG gyártmányú fejek voltak, mert a kazettás magnóba illő
fejek gyártásra majd csak egy kicsit később áll rá a gyár.

Ez a fej nemcsak, hogy nem BRG gyártmány, de még csak nem is eredeti!
Ilyen kétoldali szalagvezetős típust félsávosban még nem is láttam!

Ráadásul helytelen pozícióban, a szükségesnél kissé jobbra tolva lett beépítve.
Ez azért nagyon nem mindegy, mert így nincs a helyén a szalagnyomó filc.
Illetve a filc az a helyén van, benne a kazettában, csak nem pont mögé
lett beszerelve a fej. Ennyi elég is a magas hangok elvesztéséhez.

Persze meg lehet érte szólni, hogy mit kritizálom a konstruktőrt, de szerintem aki
valaha is megpróbálta bármi okból kiszedni a tüskéket, például azért, hogy
lecserélje az innen nézve alsó peremén található gumikarikát,
az egészen biztosan velem fog egyetérteni.

Ez a gumigörgő olyan látványosan nem illik ide, hogy őszintén szólva
nem is értem, hogyan gondolta a dolgot, aki ezt ide befuserálta.

Az orsózónak nekifutó apró fekete színű gumilapocska a fék. Az egyik irányban
az őt tartó vaslemezen törik meg, míg a másikban egy kicsit odébb. Így érték
el, hogy az orsó fogásának irányától függően eltérőek legyenek a fékerők.
Szóval azért vannak ám itt zseniális megoldások is, nem csak borzasztók.

Rendesen kellett reszelni a talpán, mire befért az idegen fej. Azt láttátok volna, hogy
akkor mit össze kalapáltam, mikor egyszer egy AKAI 4000DS-be voltam kénytelen
más alkalmas fej nem lévén beszerelni egy BRG magnóba való negyedsávos fejet.

Ez a mechanika végére szerelt apró segédpanel a motor fordulatszám szabályzó
elektronikája. A tekercs valószínűleg a motor termelte zajt hivatott csökkenteni.
Azért írtam a valószínűleget, mert a kapcsolási rajzon nem sikerült azonosítani.
Lehet, hogy ő lenne a gyorspörgetés gyorsaságát biztosító 27 ohmos ellenállás?
Ugyanis ez a magnó úgy működik, hogy a fordulatszám szabályzó elektronika
csak felvétel / lejátszás esetén hatásos. Gyorspörgetéskor ha nem is direkt,
 de egy 27 ohmos ellenálláson keresztül kapja a motor a feszültséget.

Számomra képtelenségnek hangzik, hogy a mindössze két tranzisztort tartalmazó,
egészen egyszerű elektronikát ne lettünk volna képesek itthon legyártani.
Valószínűbbnek tartom, hogy ingyen adták a japánok a motorhoz.

Később persze, mint ahogy a fejeket és az elkókat is, ezt a motort is kiváltottuk
magyar gyártmányra. Úgy dereng, hogy az MK-27-es magnóban már nem
japán, hanem magyar motor volt. Persze majd azt is megnézzük,
merthogy természetesen olyan magnóm is van a polcon.
Komolyan mondom, hogy még vagy tíz kazettás
magnót szétszedek, és akkor el is fogytak!
Ez persze nem igaz, csak valahogy olyan jó
érzés leírni. A valóságban úgy van, hogy mikor
rendre végiggondolom, hogy pontosan hány kazettás
magnóm is van még bemutatatlan státuszban, miután befejeztem
a töprengést, mindig beugrik még vagy három. Aztán legközelebb, mikor már
az eszembe jutottakkal is számolok, megtörténik újra ugyanez. Már az is az eszembe
jutott, hogy végignézem az összes polcot és szekrényt, és beírom az összes magnót
a táblázatba előre. Ez azért lenne jó, mert akkor legalább látnám, hogy mennyi
van még hátra. Viszont az meg nem tetszene, hogy ettől aztán rendesen
megugrana a táblázatba beírt, de szét nem szedett tárgyak száma.

Itt kérem valaki nagyon rágerjedt a rugókra! A felvétel és a lejátszás gombokat
ugyanis két-két rugó húzza vissza. Ugyan mindenre létezik valami értelmes
magyarázat, de egy ennyire agyament részlet láttán azért már csak-csak
ledobja az ember agya a gépszíjat. Nem lehet mindent kimagyarázni!

Például ennek a guminak a szélessége sem magyarázható semmivel. Ha háromszor
ilyen széles lett volna, valószínűleg soha semmi baj sem lett volna vele,
minek okán kevésbé őszültek volna a magnójavító szervizesek.

Ez a gumi nem ferdült el. Vagyis nem arról van szó, hogy meghibásodott az
idők folyamán, és azért csálé, hanem ez már gyárilag is ilyen volt!
Az horony ugyanis, amiben tartózkodik, az kérem ferde.

A magnó szétszedése óta eltelt időben (két hét) végig az a kérdés motoszkált
a fejemben, hogy hol a csudában is láttam én ilyen fura színű gumit. Aztán
egyszer csak beugrott a megfejtés! Mikor keresztapámhoz kilátogattunk
kőbányára, a vele szomszédos akkumulátorgyár előtt hevertek ilyen
színű gumidugók a járdán. Gondolom a melósok dobálózhattak
vele. Mi is az öcsémmel ha felszedtük, majd a falnak
hajigáltuk őket, igen jópofán pattogtak.

Ez viszont kővé van keményedve! Egészen érdekes hangot ad, amint
a felkeményedett gumifelület korántsem könnyedén fut a smirglin.

Amit az előbb láttunk, az egy ilyen apró kuplungszerkezetet takar.
Ez arra hivatott szolgálni, hogy a szabványban előírt értéket
semmiképp se lépje túl a gyorscsévéléskor kifejtett erő.

Így utólag már meg nem mondom, hogy mit, de annak
a vaslemeznek a görbítésével lehet beállítani.

Az orsózó tengelycsonkot hátrafelé nem lehet kivenni a helyéről, mert az idom,
amibe a tengelye bele van ragasztva, hozzá lett szegecselve az alaplaphoz.

A lépcsős rész a felcsévélő kuplung erősségének beállítására szolgál.
Már úgy értem, hogy azon kell léptetni az összenyomó rugót.

Ez meg itt a lendkerék tengelyének csapágyazása, ami igencsak
szokatlan módon nem bronzból, hanem műanyagból van.

Gondoltam ránézek a motorra, kiderítendő, hogy mégis mi a csuda adta
benne azt a rémséges zörgő hangot amit korábban hallottunk.
Ritka nagyon szét van kopva ez a motor, annyi szent!
Szóval ez a magnó, ez aztán futott rendesen!

Levettem a tengely végéről az apró csavarral rögzített ékszíjtárcsát. A csavaros
rögzítési módot az MK-25-ös esetében felváltotta a festékpettyes ragasztás.

Ez a motor annyira szétkopott, hogy ennek aztán már tényleg annyi.

Kiszedtem a helyéről, hogy az alsó tengelyvég felől is tudjak adni neki egy kis kenést,
ami jelen esetben egy csepp WD-40-et jelentett. Ha rendbe ugyan nem
is jött tőle, de legalább annyira elhallgatott, hogy egy rövid
bemutató erejéig ne harsogja túl a motorhang a zenét.

Nincs ennek elég baja, hogy még én is fordítva szerelem be a görgőt?

Aztán mikor megfordítottam, abban a pillanatban kiderült, hogy kell a tengelyre
a zéger alá egy műanyag alátét, mert egyszerűen kell és kész! Még tiszta
szerencse, hogy az ilyen esetekre alaposan fel vagyok készülve.

Ebből az irányból sem lehet lehúzni a kazettát tekerő akármit a tengelyéről, mert itt
meg nem fér ki az őt körbevevő lemezektől az aljára felpattintott apró gumikarika.
A gyárban persze még akkor tették be ide a helyére, mikor még nem voltak útban
azok fényes lemezek. Nem állítanám, hogy nem tudnám őket onnan leszedni, de
azt, hogy vissza már nem lenne kedven szerelni őket, azt már egészen biztosan
merem állítani! No de miért is akarom én ezt innen kiszerelni? Egy korábbi
videón látszott, amint lejátszás állásban meg-megmozdul ez a valami, bár
csak egy egészen kicsit tette. Most, hogy az előbb mutatott kuplungot
kipucoltam, megigazítottam, alátéttel helyretámasztottam,
most már folyamatosan forog. No de hogy?

Ez annyira rémesen üt, hogy nem bírtam megállni, és csak
azért is kicibáltam a helyéről a jobb oldali tüskét.

Szerintem ezt a látványt szükségtelen kommentálnom.

Kéne túrnom a lomosban egy másik ilyet.

Vagy legalább egy olyan gumikarikát, aminek ezzel a rémes
tojásformával ellentétben, valóban kör alakú a külseje.

Felmerült a szerzőben a kérdés, miszerint nem lehetne-e megjátszani
azt, hogy így ahogy van, átsöpröm az egészet a szemetesbe?

Végre eljutottam oda, amiről a nyitókép szólt. Vagyis meg tudom mutatni, hogy
mennyivel nagyobb hangszóró lakik a BRG MK-21-es magnójában, mint
az UNITRA MK125-ben, illetve a még nála is apróbb hangszórójú
Hitachi kismagnóban. Nem állítanám, hogy érdemes volt,
de szerintem mindenkinek kell valami hobby.

A szerencsétlenül alakult sorsú magnókból kitermelt hangszórókat a pincei
hangszórós fiókos szekrényemben helyeztem el. Remélem, ez nem végső
nyughely! Már úgy értem, hátha egyszer még csinálok belőlük valamit.

Az apró műszer a távoli műszeres dobozba kerül, mint további felhasználásra
alkalmas alkatrész, míg a fehér karika közvetlenül az orrom elé, mintának.

Ne kérj innen semmit, mert irigy vagyok!

A nagyobb dolgokat átdobáltam a jobb oldali dobozba.

Majd az apraja közül kiválasztottam ezeket.

Természetesen tettem mindezt a doboz előtt guggolva, mert mint az látható, az
asztalom teljesen be lett terítve lomokkal. Hogy legyen hová elpakolnom őket,
ahhoz úgy tíz nagyobb darab valami szétszedésére lenne szükség. Mondjuk nem
kérek hozzá segítséget, hiszen nekem ez a hobbim. Meg persze a farigcsálás.
Utóbbi kedves elfoglaltságomat azért említettem meg, ugyanis azért volt
szükséges guggolnom, mert a múltkor ripityomra törtem a sámlimat.
Szóval lesz sámli farigcsálós cikk is. Vagy ha nem? Akkor el kell
pakolnom az asztalról. Ahogy így belegondoltam a helyzetbe,
lehet, hogy mégiscsak úgy lesz, hogy inkább leülök a földre?

Levittem a hangszórókat, de idefent felejtettem az MK125-ös tápegységét.
Utóbbit majd akkor viszem le, mikor a felesleges görgőket visszaborítom.

Ez a kövér gumis cseredarab annyira nem akart beférni a helyére,
hogy keresnem kellett helyette egy kopottabb gumijú példányt.

Megharagudtam a magnóra, és minden ellenkezése ellenére addig toltam, tekertem,
csavargattam, gyömöszöltem szegény gumit, míg csak be nem ugrott a helyére.

Mivel szó nem volt róla, hogy ennél többet szeretnék ettől a magnótól,
azért ahogy idáig eljutottam, máris nekiálltam összeszerelni.
Ennyi volt! Kész! Csókolom! Megmutatta magát!

Nem állítanám, hogy kifejezetten könnyű szerelni, de nem is nehéz.
Ugyan a kábelek a normális illetve rendezett, akarom mondani
rögzített elrendezés hiánya miatt hajlamosak beszorulni
ahova nem kéne, de ez azért kezelhető probléma.

Ugyan különösebb energiát nem fektettem bele, de a görgők felcsiszolása
által a gyorspörgetés is rendbejött annyira, hogy legalább meg tudjam
mutatni, miszerint van. Ez a mechanika már olyan ócska, hogy
egészen egyszerűen nincs értelme kínlódni vele.
Mutassak valami érdekeset?

Ilyet még biztosan nem láttál! Mivel az MK-25-ös mechanikája alapjaiban véve
csereszabatos az MK-21es magnóéval, ezért valaki egyszer régen belereszelt
egyet. Mondjuk azt nem értem tisztán, hogy miért kellett szétfűrészelni az
MK-25 gombjait, ahelyett, hogy egyszerűen csak átszerelte volna őket.
Lehet, hogy meg sem volt a régi mechanika? Amúgy nem én voltam
az elkövető, hanem én csak elbontottam ezt az átalakított magnót.

A tápegység végében az üres rekesz arra szolgál, hogy belegyűrjük a hálózati kábelt.
Lehet vele próbálkozni, de én a részemről merném állítani, hogy nem fog sikerülni!

Csak akkor fér be a kábel a rekeszbe, ha előbb ilyen szépen összehajtogatjuk.

Most már tényleg nagyon mehetnékje van innen ennek a magnónak...

Mint az a hangszórórács bordái közt virító koszból sejthető, ennek a magnónak
nem mostam ki a dobozát. Egészen egyszerűen úgy voltam vele, hogy
semmiképp sem akarom egy napnál tovább látni az asztalon!

Hogy a pincében ne koszosodjon tovább, kapott néhány réteg folpackot.
Szerintem előbb fog lekerülni a helyére, mint ahogy a háttérben
megbúvó Terta 811-est felboncolnám, pedig annak már
nagyon itt volna az ideje, mert már szinte minden
cikkben megemlítem. Mindig a lustaság győz!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...