BRG MK-43 kazettás sztereó magnó
(nem volt sikertermék)

Mivel tegnap nem a hallban, hanem itt a szobában nyomott el az álom, ezért ezt
láttam mikor felébredtem. Ahogy álmatagon bámultam a szekrénysorra, mindjárt
két dolog is eszembe jutott. Az egyik az, hogy igazán szétszedhetnék már innen is
valamit, csak hogy fogyjon, illetve legyen már megint valami Hi-Fi cucc alapon.
A fekete tunert ugyan már mutattam, de a SONY erősítőt, a Videoton receivert,
a Tesla NZC420-as lemezjátszót, és a lengyel decket még nem. A másik dolog
az volt, hogy mivel már hetek óta be van rajta jelölve a lyuk helye, ezért most
már igazán megragaszthatnám a kép jobb felső sarkába belógó biciklibelsőt.

Nem tudom, hogy említettem-e már, hogy mennyire
szeretek a könnyebb ellenállás irányába haladni.

Lekaptam a polcról a próbahangszórót, kihúztam a szekrénysorból a Videoton
erősítős rádiót, majd megejtettem egy átfogó működési próbát. Gondoltam
hátha megjön hozzá a kedvem. Ugyan csak kívülről, de elnézegettem
egy jó darabig, aminek az lett a vége, hogy eszembe jutott, hogy
van nekem ebből egy erősítő nélküli változatom is, amit még
ez előtt kellene bemutatni. No persze nem feltétlenül,
de valamire csak rá kellett fognom, hogy miért
tettem vissza a rádiót a szekrénysorba.

Ezen magnó esetében nem hivatkozhatok arra, hogy valami mást kellene előtte
szétszednem, mert már mind az erősítőjét, mind pedig a hozzá tartozó rádiót
bemutattam. Gondoltam ráfogom a halogatást, illetve a félre tételt arra,
hogy olyan nehéz volt kifeszegetni a kazetta betöltő részt, hogy
annál már csak a kettérepedt szalagtovábbító görgő
látványa okozott nagyobb sokkot.

A Hi-Fi cuccaim kerülgetésével úgy elszaladt a délelőtt, hogy ez itt már
a délutáni mozizáshoz odakészített sütirengeteg. Most meg egyik
filmet sem volt kedvem megtekinteni. Ez egy ilyen nap...

Ez pedig egy polc a pincében. Balról kezdve; Tesla B-444, következőnek jön egy
NDK Hi-Fi kompakt, az előbb említett Videoton tuner, majd a már korábban
bemutatott lengyel párja. Amiről ma szó lesz, az a következő, szinte alig
kilátszó doboz. Mielőtt kiszedtem volna, bambultam még egy darabig
a lomokra. Vegyes a kép, mert ha mindent nem is, de egy csomó dolgot
már szétszedtem innen. Színes gombos hangszínszabályzó doboz, antenna
kihangoló, magam építette URH rádió, Extrafon tápegység, számláló jelfogó
vizsgáló, fordulatszámmérő, szovjet ajtócsengő. Mivel most nem volt kedvem
folpackba tekergetni, majd szépen sorjában átpakolni őket innen egy
másik polcra, elindultam inkább a magnóval az asztalom felé.

Amit aztán egyből ott is felejtettem, közvetlenül a bejáratban, egy
festékes vödrön billegve, ami nem igazán jó hely egy magnónak.

Mondjuk a bejárati ajtó mögött, az oldalára fordítva, az se normális
tárolási hely egy Hi-Fi cuccnak, még akkor se, ha csak már néhai.

Hiába rejtettem védelmül szatyorba, azért csak kapott a konyhától ajándékba
egy kis pörköltszagot. Már annyit vittem ide-oda ezt a magnót,
hogy a nagy sétálásban elkopott a cipőm talpa.

Na most ötvenen túl már elmondhatja magáról az ember, hogy már egészen biztosan
túljutott az életében elkoptatandó cipők felén, szóval láttam már ezt azt, no de
olyat, hogy apró darabokban lemorzsolódjon egy cipőtalp fele, mégpedig
szinte a teljes felületén, olyat eddig még csak ez a cipő volt képes
produkálni. Ez olyan szánalmasan néz ki, hogy direkt azért tettem
ide a képét, hogy a következő fotó ne legyen annyira sokkoló hatású.

Ez egy kazettás rendszerű Hi-Fi deck a BRG-től. Annyira lehangoló
a látványa, hogy bár láttam a korabeli kirakatokban,
illetve reklámokban, de sohasem vágytam rá.

Most őszintén. Meg lehet ezt a magnót kívánni? Akkor már inkább az a rajzolt csaj,
aki leissza magát bánatában, mert néznie kellett a magnót. Ez a készülék annyira
nem volt sikertermék, hogy mint a szintén BRG gyártmányú Koncert magnót,
ezt is meg lehetett vásárolni darabokban a korabeli Ezermester és Keravill
boltokban. Ez annyira így volt, hogy tudok is rá mutatni egy példát!

Tessék! Ez szerintem semmivel sem lett csúnyább, mint ahogy az eredeti dobozolás
kinéz. Ez mondjuk az MK-43/a változat, ami abban különbözött a sima MK-43-tól,
hogy ebben két kisteljesítményű végerősítő is volt. Azért emeltem ki külön, hogy
"két", mert ekkoriban szokás volt sztereó magnót gyártani egy végerősítővel is.
Az mondjuk igaz, hogy orsós változatban, de mind a lengyelek, mind pedig
a csehszlovákok készítettek ilyet. Vagy mondjuk a Tesla B 100-ban, majd
később a B 93-ban is, ugyan sztereó volt az erősítő, de csak egy hangszóró
volt hozzá a dobozban. Szóval mint szocialista ipar, hajlamosak voltunk rá, hogy
közvetlenül a cél előtt feladjuk. Mikor már majdnem jó volt amit gyártottunk,
akkor csak azért is alapon, már csak virtusból is kihagytunk belőle a végére
valamit, ami adott a szerkezetnek egy kevéske keserű, mondhatni hazai ízt.

Amúgy nem csakliztam a képet a Vateráról, hanem elkértem.

Valószínűleg nem a műszaki értéke miatt kelt el 3.000 forintért,
hanem mint történelmi relikvia adtak ki érte ennyi pénzt.

Ezt a BRG MK-43-as kazettás mechanikáról szóló, 1977-ből származó hirdetést
természetesen csak jóval a cikk megírása után találtam meg. No persze semmiből
se tart utólag beszúrni egy képet, csak úgy mondtam. A hirdetésben megbújó
érdekesség, hogy ami rajzot a háttérben látunk, az még véletlenül sem
ehhez a magnóhoz tartozik, hanem egy URH sávos rádióhoz.

A kazettaajtót egyértelműen az MK-25-ös magnótól örökölte. Ez mondjuk
egyáltalán nem lenne baj. Már úgy értem akkor, ha szép lenne. Na jó. Ez
az ajtó azért nem olyan csúnya, hogy csak ezért megszóljam a magnót.

A gombok is szebbek lettek egy picit a szálcsiszolt fémbetéteikkel, mint amilyenek
az MK-25-ös készüléken voltak. Azt, hogy milyen formájúak voltak a gombok
az MK-25-ös magnón, azt az éppen arról származó piros gomb szemlélteti.

A magnó előbb mutatott mechanikai üzemmódjait vezérlő gombokon kívül,
mindössze ez a bekapcsoló gomb az egyedüli kezelőszerv. Nincs
itt kérem semmiféle kapcsoló, potméter, vagy műszer.

Az egyetlen flanc a bekapcsolt állapotot visszajelző lámpácska.

Ez itt a mikrofon és a lemezjátszó bemenet.

Ez pedig a rádió bemenet, illetve kimenet az erősítő felé.

Nem, ez nem gyári.

A készülék már-már szürrealisztikus egyszerűségét hivatott enyhíteni,
a pusztán meghökkentési célzattal csálén felragasztott AFIT matrica.

Aki ért belőle valamit, annak érdemes átböngésznie a műszaki adatokat.
Fogalmazzunk úgy, hogy nem nevezhetők éppen valami fényesnek.

Kapcsolástechnikailag rendben van a magnó, és még egy TAA310-es IC is került
bele. Persze fel lehetne neki róni a vonal szintű bemenet hiányát, de akkoriban
ez mifelénk még egyáltalán nem volt divat. Mondjuk a világ más tájain meg
az nem, hogy egy Hi-Fi kazettás magnónak szánt szerkezetben automata
felvételi szintszabályozó legyen. Érdemes megnézni, hogy mit gyártott
hasonló célokra a nagyvilágban a Philips, a Panasonic, vagy az ITT.

Ha valaki csak egyszerűen magában szerette volna használni a magnót, vagyis
semmi más Hi-Fi cucca sem volt, akkor ezt a végerősítőkkel készült változatot
kellett választania. Ebben az esetben a kezelőszervek mennyisége (a hangerőt
szabályzó tolópotméter okán) eggyel megemelkedett. Se balansz se hangszín,
se semmi más állítási lehetőség. Mindezen hiányokon felül, a zajcsökkentő
elektronika kikapcsolhatatlan. A TAA611-es IC-vel felépített végfokok
meg éppen csak arra voltak jók, hogy meghajtsanak egy kisohmos
Videoton fejhallgatót, vagy valami aprócska hangfalat.

Íme a készülék alja. Na most az úgy volt, hogy ültek az asztal körül a magnót
megtervezni szándékozó mérnökemberek, fújták a cigi füstöt, kortyolták
hozzá a kávét, s miközben éppen azon folyt a vita, hogy milyen színű
legyen a készülék gumilába, a véletlenül odakeveredett Józsi bácsi
az okkersárga szín említésekor nem átallotta beleböfögni a vitába,
hogy: Lószart! Erre persze mindenki felkapta a fejét, illetve a vitát
vezető főmérnök egyből vissza is kérdezett. Lószart mondott? Józsi
bácsi a helyzetet mentendő gyorsan helyesbített: Nem lószart elvtársak,
hanem lószőrt! Tegyünk oda a gumiláb helyére, egy darabka préselt lószőrt.

S lőn...

A 4.150 forint a 70-es évek elején egy nagyon jól kereső ember kéthavi bére volt.

Ez nem egy kifejezetten szabványos villásdugó.

Már olyan rutinnal dugok be a konnektorba bármit, hogy
időnként magam is rácsodálkozom a bátorságomra.

Szerintem ez a jelzőlámpa nem csak a látványával repít vissza a múltba, hanem
azzal is, hogy ahogy akkoriban szokás volt, egy kissé ferdén lett beszerelve.

A nyomógombok működése annyira beteges, hogy mikor megláttam, menten az az
érzésem támadt, hogy ennek a magnónak nem lesz működés közbeni bemutatója.

Miközben a fröccsöntő mesterek azon vitatkoztak, hogy pontosan miért is nem
lehet egyetlen darabból előállítani a magnó dobozát, Józsi bácsi a tőle
megszokott óvatlansággal ismét beleszólt a vitába. Most épp azt
merte mondani, hogyha ti nem tudjátok megcsinálni, akkor
majd én kifaragom nektek a dobozt holnapra fenyőfából!

Bár a magnót kívülről szemlélve nem gondolná az ember, de ennek a készüléknek
nem műanyagból, hanem csak tisztára olyan hatásúra festett fából van a doboza.
Persze csak a középső része, az alja és a teteje alumínium lemezből lett sajtolva.

A magnó tápegysége kísértetiesen emlékeztet az MK-21-es magnóéra.

Na most ha én reszelek ki valamit ferdére, az még csak hagyján.
No de ugyanezt elkövetni egy gyárban, az milyen dolog már?

Ahogy a nyáklapot nézegettem, az jutott róla eszembe, hogy
valószínűleg akad belőle egy teljesen szűz példányom.
Csak lemegyek a pincébe, felnyitom a "nyáklapok
és sorkapcsok" feliratú dobozt, és ott kell lennie.

Ha mondom!

Ez a panel nem bontott, hanem tényleg vadonat új, vagyis jól emlékeztem. Hogy mi
ebben az érdekes? Nos az, hogy még soha életemben nem láttam ilyen magnót!
Ez a mai alany az első példány amit kibontottam. Mindeközben a panel egyik
oldalára sincs ráírva, hogy mihez készült. Ráadásul megvan már nekem ez a
panel több mint negyven éve! Valószínűleg már megint valamiféle áthallás
keletkezett a magnószalag menetei között, amiről az életem programja fut.

Ez a kapcsoló is az MK-21-es magnóból öröklődött át.

Azért jó a korrekciós láncba épített vasmagos tekercs, mert ha véletlenül
sikerült az egész elektronikát teljesen leárnyékolni, ez még akkor
is képes összeszedni a zúgást a magnó alatt szerencsétlen
pozícióban elhelyezett végfok hálózati trafójából.

Az alkatrészkészlet meglehetősen vegyes, aminek
szerencsére semmiféle jelentősége sincs.

A kapcsolási rajz böngészése után elsőre sikerült eltalálnom
a tápegység felől érkező vezetékek beforrasztási helyét.

Mivel le vannak szakadva a vezetékek, illetve ez a csatlakozó a magnó kimenete
(ide kell bedugnom az erősítőt), ezért kénytelen leszek újraforrasztani. Amúgy
nem ezt akartam mutatni ezzel a képpel, hanem egyrészt a valami rejtélyes
okból szétfarigcsált fa keretet, valamint a csatlakozó közvetlen közelében
(hátha nem szórja a hálózati búgást alapon) elhelyezett hálózati kapcsolót.

A magnó mechanikája egyértelműen az MK-25-ösből származik. Na most
ha valamit nem volt szerencsés az MK-25-ös kripli mechanikájára
alapozni, akkor az egy Hi-Fi minőségűnek szánt sztereó magnó.

A nyávogás Hi-Fi szabványban megengedett szintjére előírtak okán, ebbe
a magnóba sokkalta nagyobb átmérőjű lendkerék került. Vagy csak
azért nagy, mert ez már nem rézből, hanem alumíniumból van?

Na most az igaz, hogy szerettem volna kivenni a kazettaajtót, de
részemről csak a műanyag fedél leemelése volt tervbe véve.

Ránézésre teljesen egyben van. Ahogy szerelés közben az előbbi mondatot
nyilvánvaló elhamarkodottsággal kimondtam, abban a pillanatban
elkezdtek elősorjázni a magnóból a lehetetlennél
lehetetlenebb hibák.

Például ferdén áll a helyén a fej, és nem csak, hogy ferdén
áll, de ráadásul még bele is akad a bal sarka a kazettába.

Mire végre megtaláltam a magnó tetejét rögzítő csavarokat, addigra
már majdnem sikerült magammal elhitetnem, hogy ebből
a konstrukcióból alulról kell kiemelni a mechanikát.

Ez a fából faragott magnó, ez annyira ott van, hogy mindjárt el is kezdtem rajta
gondolkodni, hogy mi lenne, ha magam is faragnék egyet. Természetesen
szintén fából. Az alaplemez lehetne centi vastag rétegelt lemezből,
a forgó alkatrészek pedig megállapodott tölgyfaparkettából.
Mióta esztergám is van, már kerek dolgokat is meg
tudok álmodni. Mondjuk legyártani azt még
nem, de mindent el kell kezdeni valahol.

A lejátszás gombot még tövig lenyomva sem ér hozzá a gumigörgő a szalaghúzó
tengelyhez. Sok dolgot lehet itt állítani, de ezt a pozíciót speciel nem.

Olyan nincs, hogy ez azért van, mert ennyire elkopott a görgő!

Mondjuk a kombináltfej állapotából ítélve akármi is lehetséges. Amúgy
nem azért szereltem ki a fejet a helyéről, hogy ezt megmutassam,
hanem azért, mert valami gyanúsat éreztem a környezetében.

Pedig mikor még a helyén volt a fej, akkor teljesen eltakarta ezt a hibát.

Már úgy értem, hogy a fejtartó lemez alól kihúzott forrasztófül
az előbb még egészen biztosan nem az eredeti helyén volt!

Amúgy így kell összeszerelni.

A változatosság kedvéért most a törlőfej nem fér bele a kazettába, pedig
a fejtartó lemez innen nézve bal oldalához még hozzá sem nyúltam!

Megtette ezt helyettem korábban valaki más. Mert ugye az a mechanikának
nekimenő végű csavar, az egészen biztosan nem lehet odavaló!

Kerestem helyette egy kisebbet, valamint kivettem alóla az oda nem illő
alátétet, ami amúgy a doboz fedelét tartó csavar alól származik.

Így kell kinéznie. Kivéve persze a kép előterében látható érintkezőket. Kicsit olyan
ez a magnó, mint a szintén BRG gyártmányú Koncert, melynek szintúgy annyi
hibát sikerült produkálnia zsinórban, hogy a végén annyira ráuntam
a javítgatásukra, hogy örömmel szabadultam meg tőle.

Támadt egy furcsa gyanúm, ami a nyomógombok
lepöckölése után rögvest be is igazolódott.

Ha nincs a helyén a play gomb, akkor egy csavarhúzóval nyomkodva rendben
működik a magnó mechanikája. Konkrétan az van, hogy az előbb azért nem
maradt lent a play gomb, merthogy felakadt a széle a magnó dobozának
peremében, s ezért nem tudta eléggé megnyomni a mechanikát.

Kitekertem egy csavart, majd ideiglenesen megemeltem
a mechanika pozícióját egy csipesszel.

Mivel így jó volt, ezért egyértelmű, hogy vagy görbíteni
kell a lemezen, vagy be kell szerelni alá egy alátétet.

Részemről az alátétet választottam.

Kicsit berágtam a magnóra. Kitekergettem belőle a csavarokat, majd átrendeztem
a pozíciójukat. A balra látható nagyfejű típus például egyértelműen kívülre való.

Mivel kezdett összeállni a kép, gondoltam teszek bele egy kazettát,
csak előtte még nyomok egy alapos törlést a gumigörgőre.

Sikerült működőképessé tennem a magnó alapvető mechanikai funkcióit.
Az elektronikaiakat mondjuk nem, mert a felvétel az nem működik.
Utólag belegondolva lehet, hogy már megint én voltam a hülye
(ez amúgy az alapértelmezett állapot), mert rosszul (fordítva)
forrasztottam be a tuchel csatlakozóba a ki és a bemeneteket.
Ez nálam azért eshet meg, mert az előerősítőm nem bolondbiztos.
A magnó hangjáról annyit tudnék elmondani, hogy számomra kifejezetten
kellemes meglepetést okozott. Minden gond nélkül végighallgattam rajta oda-vissza
az egész kazettát. Nem csak, hogy mechanikailag bírta, de kifejezetten kellemes
hangja volt. Amúgy beugrott, hogy hol láttam, illetve hallottam ilyen gépet
élőben. Lendvai András osztálytársamnál volt valami házibuli, vagy tán
szülinap, és Andrisnak volt ilyen magnója. Mondjuk neki a kettővel
nagyobb változat volt, ami fizikai méretét tekintve már háromszor
akkora mint ez, mert az MK-42-be betettek a magnó mellé egy 2x10
wattos sztereó erősítőt, hogy minden más különösebb felszerelés nélkül,
illetve két hangfalat rákötve egyből lehessen vele bulizni. Ekkoriban nekem
egy Terta 811-es magnóm volt, ami bár nagyon jól tudott szólni, de azért lássuk be,
hogy messze nem volt a technika csúcsa. Szóval mikor megláttam Andris kazettás
sztereó magnóját a hangfalakkal, azt éreztem, hogy ha csak holmi gondolatban
lejátszódó versenyben is, de mindjárt alul fogok maradni az öreg Tertámmal.
Kicsit később, mikor Andris bekapcsolta a magnóját, jóleső érzéssel vettem
tudomásul, hogy olyan kritikán aluli hangminősége van, hogy az szégyen!

Ez a műanyag fröccsöntés helyett fából faragott magnóváz, ez annyira ott van, hogy
egyszerűen nem tudtam betelni a látványával. Persze aki élt a szocializmusban
az pontosan tudja, hogy az egész ország így volt összerakva, oda nem illő,
de valamilyen szinten azért alkalmas emberekből és egyéb alkatrészekből.

Két dologgal nem tudok betelni. Az egyik a pillanat állj gomb felengedésekor kapott
hangeffektus, a másik pedig Barry White hangja. Míg az utóbbi egy igen kellemes
élmény, addig az előbbiről nehéz elhinni, hogy ez a készülék így jött ki a gyárból.
Vagyis az a nyiffanás, az nem hiba, hanem az egy alaptulajdonság. Kész horror...

Miután kiszereltem a helyéről a lendkereket, megjegyzem ez az akció egyáltalán
nem volt tervbe véve, majd közelebb toltam a lendkerékhez a csapágyházat
(az a fehér valamit ott középen), mindjárt abba is hagyta a magnó
az eszement morgást. Hogyhogy milyen morgást?

Ezt a morgást! Hogy rohadj meg!
(szólt oda a szerző a magnónak barátságosan)

A morgásnak (no nem az enyémnek) két oka is volt. Az egyik az, hogy hozzáért
a lendkerékhez a felvétel / lejátszás átkapcsolót megnyomó mechanikai elem.

A másik ok az, hogy szarrákopott a szalaghúzó tengely csapágyazása.

Először ezt a fémlemezt kell beszerelni a kazettafészekbe,
és csak azután jöhet rá a műanyagból készült takarólap.

Végül is előkerült a magnóból a fedőlemez rögzítéséhez szükséges mind
a négy nagyfejű csavar. Azért kell alájuk a műanyag alátét,
hogy ne karmolják össze a fényezett felületet.

Sem a tudása, sem a külalakja nem tette lehetővé a BNV nagydíjának elnyerését.
Bár ki tudja? Abban a rendszerben bármi megtörténhetett. Én például voltam
kiváló dolgozó (ráadásul többször is), ami engem annyira meglepett, hogy
a mai napig emlékszem rá, hogy mennyire elszégyelltem magam miatta.
Álltunk a néhai József központ hálózatos osztályának előterében, mikor
is a főnököm nem átallotta azt mondani, hogy kiváló dolgozói elismerésben
részesül Gömör Géza. Én meg komolyan azt hittem, hogy ez valami vicc.
Épp annyira volt valószínűtlen a dolog, mint ez a ma bemutatott magnó.

Ugyan az előbb már rajta volt az alja, de újra levettem, hogy belegyűrjem
a dobozba a hálózati kábelt. Elteszem a pincébe a polcra, és majd csak
akkor veszem elő újra, ha el kell adnom, mert már nem telik kalácsra.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.