Hiába nem látszik, attól még nagyon is úgy van, hogy ott hever a sarokban a Compaq PC. Az persze lehet (sőt, egészen biztos), hogy úgy lenne értelmes dolog haladnom, hogy nyitásképp elpusztítom azokat a dolgokat, melyek a számítógép dobozáig útban vannak, de én persze nem, pedig micsoda jó boncalanynak tűnik a Videoton receiver, a fura talpas monitor, a Dédi rádiója, a laminálógép, vagy akár a régi konyhai rádiónk.

   Némi pakolás árán a PC ugyan még nem, de előkerült egy AKAI deck és egy barna dobozos kis asztali rádió is. Mikor a balra fent látható koszos laptop táskát megláttam, az csúszott ki a számon, hogy ha az nem üres, akkor itt valaki tökön lesz szúrva! A táska szerencsére üresnek bizonyult, miközben a mellette látható két papírdobozban valamik zörögtek, aminek részemről azért örültem meg, mert azt gondoltam róluk, hogy azok biztosan a múltkor nem talált készülékfülek.

   Erre fel a dobozban nem készülékfülek, hanem ventilátorok zörögtek, mely tény azért nem szomorított el, mert az asztalon nemcsak egy kósza fül, de egy egész zacskónyi ventilátor is várta, hogy végre odakerülhessen a többihez. A zacskónyi ventilátort amúgy mind egy döglött projektorból bontottam ki.

   Mivel két doboz volt, gondoltam majd a másodikba való a készülékfül, de nem, ugyanis ebben a másikban is ventilátorok vannak. Ezeket a dobozokat amúgy most még azért nincs értelme feliratozni, mert ugye egyrészt a tartalmuk fele kukázandó, természetesen csak a bemutatásuk után, másrészt most még ugye nem tudni, hogy végül miből mennyi marad meg. Hogy a dobozokat most még tenni sincs hova, az pláne értelmetlenné teszi a feliratozásukat. Nos ezért, mármint épp a helycsinálás miatt vagyok most itt.

   Mert ugye ha elpusztítok egy akkora dögöt, mint mondjuk a kép felső szélén látható öreg PC, akkor azért már csak lesz valamicske hely. Ez az állítás így magában állva persze semmit sem jelent (mármint értékelhető mennyiségű helyet nem), azonban ha hozzáadom az Orion 449-es, meg a szintén Orion AG604-es rádió foglalta helyet, meg mondjuk a lapostévét is hozzácsapom, meg Tóni bácsi hangfalát, meg a szovjet filmvetítőt, akkor annyi minden elpusztítása azért már simán kiad néhány papírdobozra való helyet.
   Ezt a képet, pontosabban szólva még odalent a pincében a helyszínt unottan nézegetve, egy kissé megakadtam, mert bár tudtam a Lyra táskarádió létezéséről, arra azonban már nem mertem volna fogadást kötni, hogy átesett-e a bemutatón. Ez már csak azért is kérdésesnek tűnt, mert ugye jó szokásommal ellentétben még nincs rajta folpack. Az persze lehet, hogy csak azért nincs, mert azt a részfeladatot idelent terveztem elkövetni, csak ugye az asztal foglaltsága okán épp nem volt hol.

   Mivel a PC végre előkerült, gondoltam ennyi volt (mármint kezdett elegem lenni  pakolásból), csak aztán eszembe jutott, hogy valamiért kiszedtem belőle egyrészt a videokártyát, másrészt a merevlemezt is. Míg a videokártya hollétéről fogalmam sincs, addig merevlemezből kettő is akadt a polcok szélein.

   Bár ennél tovább aznap már tényleg nem jutottam, annyit azért még megtettem, hogy kiemeltem a sarokból az amúgy dögnehéz PC-t, hogy majd ezt se legközelebb kelljen.
   Aztán ahogy itt álltam, azon kezdtem el merengeni, hogy mivel fogom megnézni a PC működését (már úgy értem, hogy az elpusztítása előtt utoljára), mikor az eredeti monitorát már rég elbontottam. Ekkor határoztam el, hogy az épp az előbb odébb rakott fura talpas monitorra közvetlenül a Compaq PC elbontása előtt fogok ránézni, hátha működőképes, és akkor sem a lakásban található tartalék monitort, sem a pincében található, természetesen már rég elcsomagolt társát nem kell elővennem. Mármint ki, majd visszacsomagolnom.
   Ezek a szépen kidolgozott, valamint logikailag helyes sorrendek nekem amúgy annyira tetszenek, hogy komoly szégyennek érzem, hogy a belefektetett energia ellenére szinte sosem tartom magamat hozzájuk.

   Ez egy jóval korábban készült kép, ami a ma bemutatásra kerülő PC eredeti billentyűzetét mutatja, ami egyszer a melóhelyen, mikor még ezen dolgoztam, akkora kokit kapott, hogy szegénykének nemcsak a gombjai repkedtek szanaszét, de még a kihúzható tartóját is vissza kellett szerkesztenem a számítógépasztalra. Az a csúf sárgaság onnan származik, hogy egyrészt akkoriban még erős dohányos voltam, másrészt ha nagyon azért nem is, de hosszú éveken át sütött rá a nap.

   A billentyűzetet amúgy azért nem fogom belülről megmutatni, mert időközben elajándékozásra került, aminek már csak azért is örültem, mert ugye egy kacattal kevesebb. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy csak ez az egy billentyűzetem van, mint inkább úgy, hogy egy kicsi kétajtós szekrény teljesen fel van töltve öreg, mára már rég használhatatlannak minősülő alkatrészekkel. Hogy az említett szekrényben mikor lesz rend, azt a szokásos módon még csak jósolni sem merem, pedig amúgy szükség lenne rá. Mármint a kacatok által elfoglalt helyre, hogy szétrendezhessem végre a mindenféle készülékek szétbontásakor megtartott anyagaimat, melyekből mindenféle érdekes, vagy akár teljesen érdektelen dolgokat szeretnék készíteni.

   Ezt a képet akkor találtam meg, mikor a szokásos módon megnéztem, van-e már a számítógépemen a "hátha kell majd" könyvtárban előre odakészített Compaq PC nevű mappa. A fotó amúgy a munkahelyi asztalomat mutatja, még valamikor az irodistaként töltött időm végnapjaiban, konkrétan 2004-07-06-án.
   A ma bemutatott PC ekkor még nagyban ott volt a céges alatt, mint afféle letöltő szerver. Ennek az vetett véget (mármint a céges hálózaton keresztüli zene és filmletöltésnek), hogy mivel épp le voltunk maradva az ADSL létesítési tervvel, ezért minden dolgozó kapott otthonra úgynevezett munkatársi ADSL-t. Végül ugyanez tette feleslegessé az István központban - amúgy persze szintén illegálisan üzemeltetett - betárcsázó szerveremet is.
   Ahhoz képest, hogy a Magyar Telekom egy hatalmas cég, mindenféle rettenetes biztonsági intézkedésekkel, mi dolgozók ezeket meglehetősen lazán kezeltük. Nekem például nemcsak ez, meg a már említett betárcsázó szerverem volt a cégnél, mint idegen számítástechnikai felszerelés, ami ugye biztonságtechnikai szempontból erősen tiltott dolog, hanem még a fiam öreg PC-jét is bevittem, ami talán még most is ott van a Ferenc központ kábelrendezőjében, a tologatós kocsin, mint az ADSL kapcsolatok működőképességének ellenőrzésére szolgáló PC.

   Ez itt szintén az én egyik régi számítógépem (a házat amúgy egy utcai sittes konténerben találtam, és a Simson ülésére PC kábelekkel drótozva hoztam haza), melynek az volt a legnagyobb előnye, hogy a ház teteje gombnyomásra nyílt, ezért nagyon könnyű volt szerelni. Ezt a gépet mondjuk nem én használtam mindenféle illegális dologra, hanem egy kollégám. Hogy hányan jártunk a cégnél tilosban, azt meg sem lehetett volna számolni! Ez persze nemcsak negatívum volt, hanem azzal a pozitív hozadékkal is járt, hogy a cégnél egy csomó ember, ha önös érdekből is, de kénytelen volt a számítástechnika terén a tudását folyamatosan fejleszteni. Nekem például már akkor volt itthonról amolyan magam barkácsolta távmunka lehetőségem, mikor a cégnél ezt még hírből sem ismerték! Miközben itthonról dolgoztam, persze - mint fő célkitűzés - hazaloptam a céges internetet.

   Ez itt az a hatalmas torony PC, amire az előbb látott gépet cseréltem le, hogy minden meghajtóm beleférjen. Azért van benne három fiók, mert akkoriban még az azokba szerelt merevlemezeken jöttek mentek a filmek és a zenék. Ez annyira így volt, hogy a párom úgy varrt plusz zsebet a dzsekimbe, hogy abba bele kellett férnie egy fiókba szerelt HDD-nek.

   Az előző kép készítése óta mindössze öt hónap telt el, s egyszer csak hopp, már újra itt is voltam! Amúgy nem a PC-ért jöttem, épp csak felderíteni, hogy mégis hová tehettem belőle a videokártyát, csak aztán a kitűzött feladattól - megjegyzem a tőlem már jól megszokott módon - mondhatni lelkesen eltérültem.

   Ezzel a képpel még véletlenül sem azt akarom mutatni, hogy a két merevlemez időközben egymásra került, hanem azt, hogy mennyire eldugtam az elosztót. Mivel erre a pontra az asztal lapjának szélessége miatt, az asztal előtt állva oda sem látni (a kép amúgy a fejem fölé emelt, majd előretartott géppel készült), így valóságos csoda, hogy az elosztót a kupiban egyáltalán kiszúrtam.

   Miközben a laptop töltőjének kábele bőven odaért, a nyomtatóé rövidnek bizonyult. Bár biztosan akad a hálózati kábeles dobozban egy rakat tápkábel, csakhogy ahol azt tartom, abba a sarokba jelenleg teljesen esélytelen bejutni. Amúgy most épp azt a projektet futtatom, ami ezt a szörnyű helyzetet a végén egyszer csak meg fogja változtatni. Mármint elbontom a nagyobb dolgokat.

   Az előző kép készítése óta már megint eltelt egy kósza hónap, s bár időközben többször is jártam erre, de a Compaq PC témája eddig még valahogy minden körből kimaradt. Természetesen most sem érte jöttem, hanem a számítógépem előző tápegységéért, amit azért cseréltem le, mert furcsa hangokat hallatott.

   Hiába mertem volna rá akár meg is esküdni, hogy a keresett táp ezen a polcon van, márpedig itt akkor sincs! Amúgy ott van jobbra, csak már megint sikerült úgy elépakolnom, hogy semmi sem látszik belőle. Hogy egyszer (az is mikor lesz...) itt is mekkora selejtezés lesz... A tápegység amúgy a gépemből legutóbb kiszerelt beteg alaplap teszteléséhez, pontosabban szólva próbálgatásához kellett, amit az apró elmaradások a lakásban tizennyolcadik fejezetének keretében kívánok elkövetni. Már ha csak azzal a projekttel is meg nem csúszok...

   A megcsúszás esélyét csökkentendő, egyből túrtam a próbához egy szabadvégű (amúgy nyomógombost akartam), és egy LED-es belső PC kábelt. Ez amúgy azért volt könnyedén megoldható, mert egy másik keresése közben, mondhatni teljesen véletlenül megtaláltam a "számítógépes kábelek" feliratú dobozt. Viszont mikor az elért sikereimen felbuzdulva a jobbra látható elosztódobozt is el szerettem volna eltenni, mondván az se legyen már elől, abba a feladatba már lazán belebuktam, mert azt a szekrényt amibe mostanában az apróságokat pakolom, nagy ügyesen már megint hozzáférhetetlenül eltorlaszoltam.

   Mivel a beteg alaplap próbájának lényegi része az lenne, hogy halljam csipogni, mert nincs benne RAM, meg persze videokártya se, így kell hozzá egy úgymond PC hangszóró, mégpedig a szabványos végű csatlakozós kábellel, amiből persze szintén találtam. Ez amúgy annak volt köszönhető, hogy az asztal előtt a rumlit rémülten bámulva, sorjában elolvasgattam a látható doboz és fiókfeliratokat.

   Eddig jó, mondtam ki a varázsmondatot hangomban némi kellemetlen érzéssel, mely hangulatra az adott okot, hogy a PC helyén valaha egy UWERTURA magnó állomásozott, hosszú éveken át, ami ezt a helyet, illetve az itt elhelyezett bármi várható szétszedési idejét illetően mondhatni nem egy jó ómen.

   Miközben a jelenlegi számítógépembe való LPT kábel mellé időközben már megrendeltem a RAM modulokat (de csak azért, hogy egyszerre tudhassam le az egész mizériát), a ventilátor mellé pedig idővel érkezett egy másik is, az időzítőt pedig mindjárt szétszedem, a pincéből szintén felkerült két merevlemez arra a próbára vár, hogy melyikük való a Compaq PC-be. Mindeközben a háttérben én meg már nagyon arra várok, hogy végre beinduljak, mert már megint olyan vagyok, mint akit agyoncsaptak. Ráadásul nemcsak a szétszedéseket hanyagolom, de még a gombnyomkodós részeket is, mire fel azok is nagyon felgyűltek. Bár ezt még csak álmodtam, de szerint úgy lesz, hogy valamelyik nap valamitől annyira beindulok, hogy este majd csak nézek, aznap mennyi mindent pusztítottam el. Ez amúgy szó szerint így is lett! Mármint az egyik nap konkrétan 6 darab szétszedtem cikket fejeztem be, valamint négy másikhoz (mint például ehhez is) kellett hozzáírnom.

   Újabb 6 nap eltelte után, mikorra a Compaq PC szétszedéséhez nem szükséges tápegység lecserélődött a bemutatáshoz szükséges egérre és billentyűzetre, azt mondtam, hogy jó, legyen meg a dolog ma. Gondolom nem árulok el vele titkot, hogy tegnap, tegnapelőtt, és már azelőtt is pontosan ugyanezt mondtam.
   A halogatás oka amúgy valószínűleg az volt, hogy számomra elszomorító egy amúgy még jól működő, csak mára már kiöregedett tárgy elpusztítása. No nem mintha nem erről szólna a szétszedtem projekt nem kevés része...

   Ez a kép úgy került ide, hogy a fene nagy (képzelheted...) lelkesedésem közepette inkább elmentem biciklizni. Ez a látvány amúgy a néhai Pecsa maradványát mutatja, ami a városligetben ekkor már évek óta így állt.

   Amit ezen a képen látunk, az szintén állás. Mármint a kép közepén a fa mögött alig látható fehérség egy rettenetesen hosszú kamion, mely járműnek az utcánkba már befordulnia sem lehetett könnyű, kifordulni pedig csak úgy tudott, hogy már megint kiszedte a földből a sarkon a megállni tilos táblát. Ezt amúgy az utca végén beszoruló hosszabb járművek sofőrjei rendszeresen megteszik. Van aki kicibálja, s persze olyan is akad, aki az útban lévő táblát egyszerűen csak kidönti.

   Ha már egyszer döntés, akkor ha nehezen is, de végül úgy döntöttem, hogy az ágyamra odarakosgatott kellékekkel állítom magamat megfelelő pályára. Mármint ebben egyrészt az a jó, hogy így minden kézközelbe került, másrészt pedig az, hogy az összetevőktől nem volt esélyem lefeküdni.

   Mindeközben az eltehető munkalapon néhány egyéb PC alkatrész már nagyon várta, hogy melléjük kerüljön egy újabb adag. A PC ventilátor bemutatójával ekkor amúgy még nem voltam meg, viszont a minap vásárolt két RAM modult és az LPT kivezetést már beszereltem a gépembe, amihez persze szorosan hozzátartozott a processzort hűtő ventilátor kipofozása, valamint a balra látható öreg hangkártya kiszerelése. A jobbra látható PCIe hangkártya viszont csak a műtét után érkezett, így annak működőképességét nem tudtam kipróbálni.
   A dolgokba időnként (megjegyzem bármiféle értelmes tevékenység helyett) alaposabban belegondolva, komolyan elképzelhetőnek tartom, hogy ha a körém varázsolt kupiból (még szerencse, hogy én csináltam) egyszer kilábalok, akkor talán már nem is lesz máshoz kedvem, és még az is megeshet, hogy addigra már erőm sem marad.

   Ez a PC egy olyan szokványos példányhoz képest, mint mondjuk az asztal mögül a minap előkapott sajátom (pedig azon van egy plusz faburkolat is) egy kifejezetten nehéz darab. Majd mindjárt meglátjuk, hogy miért. Mielőtt nekiállnék a gép apró elemeire történő szétbontásának, előbb persze még mindenképp bekapcsolom.

   Az a kis piros kapcsoló azért veszélyes, mert mikor a felhasználó már mindent megpróbált, épp csak a hálózati feszültségválasztót nem billentette át, a Windows azonban még mindig nem töltődött be, akkor - mivel piroslik - rá is sor kerülhet.

   Míg más alaplapokhoz egy komplett könyvecske jár (amúgy lehet, hogy ehhez is volt, csak már nem emlékszem rá), jelen esetben csak egy a dobozba ragasztott matrica van. Mivel ezt az alaplapot nem nekünk kell beépíteni (hiszen ez egy komplettre összeszerelt gép), így nem is kell ennél több.

   Ez egy annyira jól szerelhető doboz, hogy folyamatosan rezgett a léc, miszerint megszánom és mégsem dobom ki. Ha az előző alaplapom nem döglött volna be, akkor igen nagy valószínűséggel beszerelném ebbe. Bár ennek nem sok értelme lett volna, de még az is felmerült bennem, hogy a jelenlegi gépemet építem át. Mármint úgy ahogy van, minden alkatrészét ebbe a házba. Ettől a tervemtől persze a várható rengeteg munkának, majd az azt követő semmiféle eredménynek igencsak gyorsan sikerült eltántorítania. Mármint a jelenlegi gépem ebben a dobozban sem lenne csendesebb, akkor meg ugye mivégre történne a dolog? Szerelhetőnek mondjuk szerelhetőbb lenne.
   Mikor rájöttem, hogy a jelenlegi gépházamnak kerekei vannak, s azok nagyon is szükségesek hozzá, hogy a hatalmas dobozt az asztal mögötti résbe be tudjam dugni, ez viszont egy duplafalú gépház, amit a kerekek átszereléséhez mindenképp ketté kellene vennem, na akkor már egészen biztos voltam benne, hogy itt kérem nem lesz semmiféle gépátépítés.

   Az 5,25-ös meghajtó helyét eltakaró lap szerintem nem ehhez a géphez tartozik, miközben a jobbra látható papírban a takarólap alatt látható, amúgy a géphez tartozó speciális csavarok voltak. Mármint belecsomagolva a gépbe.

   Ez a PC a selejtezésekor 35760 forintba került, s amúgy a gyereknek vettem meg, hogy mikor nyaranta nálunk van, akkor legyen ami lekösse. A géphez persze járt a monitora és a hangfalai is. Na most ha mégsem így volt, akkor valószínűleg úgy, hogy betárcsázó szervernek vettem meg. Amúgy eredetileg ez a gép volt az. Mármint erre a gépre volt feltelepítve az a mára már rég elfeledett nevű program, amivel "hazaloptam" a munkahelyi netet.
   Ami még ebben a papírban érdekes, az a felül olvasható 2003 februári dátum.

   Mármint azt furcsállom benne, hogy erre a másik, az átadást átvételt igazoló papírra 1999 október 13. lett írva. Mindeközben az átadó kolléganő a neve alapján nemhogy abszolút ismeretlen, de még csak nem is dereng, hogy láttam volna nőt a számítástechnikai részlegen. Mármint a József, István, vagy a Ferenc központban.

   Miközben a két kicsi zöld nyíl mutatta gombot megnyomva az előlap bukik le, addig a zöld mező közepén látható sárga téglalap gombot az 5,25-ös meghajtók kihúzhatóságához kell megnyomni.

   Ami átállítható függőleges állásúra is, mégpedig úgy, hogy a feliratos műanyag darab helyett egy másikat teszünk be, amin a szöveg 90 fokkal elfordítva áll. Ezek a szépséges trükkök ahhoz képest, hogy ezen gép előtt miféle szedett-vedett PC-im voltak (mármint cégesek), egy valóságos csoda volt! Úgy dereng, hogy mikor ezt kaptam, még spéci számítógépasztalt is adtak hozzá, betolható billentyűzettartóval, forgatható és magasságbeállítós monitorállvánnyal.

   Hogy most mi a helyzet, azt ugyan nem tudom, de egy időben biztosan úgy volt, hogy a gyártók mindent ráírtak a hardverre, épp csak a leglényegesebb adatot, a kapacitást nem. Ezen a RAM modulon ugyan olvasható egy 64-es szám, arra azonban egy árva fityinget sem mernék tenni, hogy ez valóban 64 megás.

   Miközben a processzor PII-400-as, külön paneles, foglalatos, akkora hűtőbordát kapott, hogy nem is kellett rá ventilátor, elég volt a hűtéséhez annyi légáram, mint amekkorát a tápegység ventilátora szolgáltatott.

   Ez a kiírás igaz is, meg nem is. Mármint miközben az idő biztosan nincs beállítva, a rendszer mégis miből gondolja, hogy az alapértelmezett idő helytelen? Az persze lehet, hogy összevetette a BIOS-ban látott időt azzal, mikor az oprendszer legutóbb futott.

   Rendben betöltődött az XP, s mint az a menük átnézése közben kiderült, ezen a gépen egyrészt nincs semmi (mármint semmi személyes adat), az általam használt programok nem kevés része fel lett rá telepítve, csak aztán nem lett használva. Gondolom az lehetett, hogy előkészítettem amolyan tartalék gépnek, csak aztán szerencsére nem kellett. A fiam dolgaiból pedig azért nincs rajta semmi, mert ő egy idő után azzal a Dell PC-vel nyomult, ami amúgy még szintén megvan.

   Mikor előkaptam az összeállításban eddig még nem szereplő LAN kábelt, majd a gépet összekötöttem a routerrel, s próbaképp beírtam a böngészőbe, hogy index.hu, a weblap azonnal megjelent. Az oldal egy kicsit ugyan másképp néz ki, mint ahogy manapság szokott, de elsőre azt gondoltam, hogy ez csak a mára már nagyon régi böngésző miatt van. Mikor bármire kattintottam, semmi sem jött be (mármint erről az oldalról a cikkek), azt kezdtem furcsállani, hogy mégis micsoda kérdés az, hogy ki az a Kovács Patrícia, mikor őt úgy nagyjából mindenki ismeri.

   Azért milyen csoda már, hogy a kedvencekhez semmi sincs hozzáadva? Szerintem az lehetett, hogy ezt a gépet egyszerűen csak újratelepítettem, természetesen a megszokott szoftverkörnyezetemmel, aztán egy percet sem használtam.

   Mivel a manapság dívó weblapok az évtizedes böngészővel már rég inkompatibilisek, gondoltam felteszek egy frissebb Firefoxot, de az meg az öregecske processzorral nem fér össze. No nem mintha ez most számítana...

   Ezt a wincsesztert a múltkor tettem fel a kupac tetejére, s valami csoda folytán még élénken élt emlékezetemben, hogy Windows NT van rajta, amit persze nem tudtam mire vélni, mert az ugye itthonra mégis minek?

   Miközben Miks Imi kiléte egyből beugrott (kiváló kolléga), hogy innen hogy lehetne továbblépni, az viszont már csak a gép lerombolása után, a délutáni szunyókálás közben. Mármint bár nem voltam számítástechnikus, meg persze az emlékeim is homályosak, de attól még mindig tudom a céges gépekhez (legalábbis ezekhez az öregekhez) a rendszergazdai jelszót.
   Hogy ez a céges merevlemez mégis hogy került hozzám? Valószínűleg úgy, hogy miután néhány gép a többszöri leltárból kimaradt, azokat idővel már senki sem kereste, s mikor már tényleg senkinek sem kellettek, egyszerűen csak ki lettek dobva. Én meg ugye olyan voltam, aki költözéskor nagyon is rájárt a már feleslegesnek ítélt, szanaszéjjel hagyott dolgokra. Például találtam költözéskor elhagyott plottert, csak úgy otthagyva a folyosón, ami mondjuk nagyobb volt mint én. Azt vagy azért nem szedtem szét, mert túl nagy volt, vagy azért, mert már nem maradt rá időm.

   Most viszont úgy döntöttem, hogy akár van rá időm, akár nincs (amúgy persze bőven volt), olyan nincs, hogy erre a rengeteg wincseszterre rá ne nézzek! Nem találtam rajtuk semmi érdekeset.
   Ezekből amúgy úgy van ennyi, hogy a többségüket már lehordtam a pincébe. Idővel persze majd onnan is selejteznem kell, de azt most még egy nagyon távoli projektnek érzem...

   Miközben a megfordítható és a feliratos betétet csak játszásiból pattintottam ki, addig a power gombot azért, hogy aljas céljaimra (gombgyűjtés) megszerezzem. Ezen a gépen amúgy nem volt reset gomb, csak power.

   Miközben a top tooling felső szerszámozást jelent, a balra látható csavar arra szolgál, hogy legyen mihez odafogatni a hátlapi takarólemezeket. Mármint akkor, ha egy kártya beépítését követően a takarólemez felszabadult. Na most ha nem, a csavarhelyet én akkor is erre használtam, mikor a gépbe a modemet az előző irodai gépemből átszereltem.

   Mivel ez egy komoly gép, szinte maximális kiépítettséggel, s az alaplapon van AGP busz is, így olyan nincs, hogy ez a PCI buszos ATI 3D rage pro lenne az eredeti videokártya, ami amúgy emlékeim szerint egy Tseng ET6000-res volt, amiről viszont nem tudom, hogy most merre lehet. Nagy itt a rend...

   Egy ilyen hálókártya már csak azért is nagyon jól jöhet, mert például a mostani gépem alaplapi hálókártyája is döglött. Hogy aztán egy esetleges igény esetén megtalálom-e, vagy kénytelen leszek venni egyet a boltban, az csak azon múlik, hogy mekkora rendet tartok. Ez persze nemcsak azt jelenti, hogy a kacatjaim között, hanem azt is, hogy a fejemben.

   Mármint a csavarfejek támasztják ki, vezetik meg a meghajtó oldalát, azokat akár vízszintes, akár függőleges állásban betolva. Mármint a kövér csavarfejek passzolnak a képen látható hosszúkás résekbe.

   Miközben az ember egyértelműen azt mondja rájuk, hogy ezek aztán tényleg nem kellenek, ez nagyon nem így van, hiszen a balra fent látható képződmény egy olyan beépítő keret, amivel be lehet tenni a 3,5-ös meghajtót egy 5,25-ös lyukba.

   Annyira figyelmes vagyok, hogy csak most szúrtam ki, hogy ISA buszból kettő is van. Amúgy valaha, mikor még ez volt a betárcsázó szerver, a másik slotban volt a modem, ami persze valahol a pince mélyén még mindig megvan.

   Bár az alaplap elkói a processzor és a tápellátás hűtőbordái közé szorultak, vagyis hűtés szempontjából nagyon nincsenek jó helyen, még egyik sem púpos! Mindezt úgy, hogy ez a gép - mikor még ő volt a betárcsázó szerver - gyakorlatilag éveken át 7x24 órában ment.

   A múltkor, mikor az előző alaplapot próbáltam feltámasztani, épp ilyesmikért túrtam fel a pincét. Mivel most került belőlük, valószínűleg soha többé nem lesz rájuk szükség.

   Néhány pillanatig ugyan értetlenül bámultam a fenéklemezre ragasztott gumibogyókat, de aztán rájöttem, hogy ezek arra valók, hogy az alaplapot alulról pluszban megtámasszák.

   A külső ház a belső szerelőlemezhez képest nem azért áll ferdén (mármint innen nézve kétoldalt), mert kitekertem a két anyagot összefogató csavarokat, hanem mert miután ezt megtettem, a külső lemezre eltávolításul rátámaszkodtam. Mit ne mondjak, ez aztán egy tényleg masszív felépítmény!

   Mármint a dupla lemezdoboz, mégpedig úgy, hogy mindkét anyag meglehetősen vastag, mire fel újra elkezdtem sajnálni a tönkretett gépházat. Még egy olyan tervem is volt, hogy újra összerakom, s inkább a pince mélyén őrizgetett, valami rettenetesen gyenge, alig valamicske anyagot tartalmazó, de amúgy vadonatúj társát dobom ki. Ebből az amúgy nagyszerű tervemből persze nem lett semmi...

   A gépház nagyobbik felét alkotó lemezt nem azért egyenesítettem ki, mert rossz vagyok, s mindig csak a rombolás jár a fejemben (á dehogy), hanem azért, mert a pincében csak így fér el. Már ha befér még az útszóró sós szekrény és a fal közé, ahol amúgy már ott van a Pentium processzoros és a betárcsázó szerver háza is, természetesen azok ketten is kiegyenesítve.

   Mivel terveim szerint majd jön még hozzájuk, így a már nem kellő kiegészítőket nem tettem be a szekrénybe. Hogy ezek nem mutatnak valami jól a szoba sarkában? Na ilyen az, mikor a szerző rendet csinál...

   A PC belső alkatrészeit pedig az eltehető munkalapon helyeztem el. Mivel ezek az alkatrészek nem igazán kellenek, meg persze már nem is nagyon jók semmire, így erre a témára majd még mindenképp vissza kell térjek, mégpedig remélhetőleg még ezen cikk keretében. Na most ha nem, akkor a processzort esetleg kaphat egy saját cikket.

   A gépház belsejét és külsejét azért így tettem oda az ajtóba, hogy azok ketten mindenképp útban legyenek, s így még csak esélyem se legyen rá, hogy ezeket nem most azonnal viszem le.

   A gépház belseje a kép alsó széle közepén látszik. Bár nem szabadna melléjük pakolni, ez azonban részemről már csak azért sem szemetelés, mert innen a fém oly gyorsan tűnik el, hogy mikor a múltkor kitettem valami nagyobb darabot, s nem volt nálam fényképezőgép, mire kihoztam a pincéből, addigra az értékes fémdarab már itt sem volt! Hogy innen tényleg mindent elvisznek, arra kiváló például szolgál a következő kép.

   Mivel ebben a házban manapság már csak én vagyok barkácsolós, így a lépcsőházban ha csak egy napra is, de attól még ottfelejtett csodaszép hatalmas vaslemezre senki sem csapott le.
   A barkácsolás - mint hobbi - amúgy nagyon kiveszett. Míg valaha a felettünk lakó bácsi a csöves rádióját átépítette a vitrines szekrénybe (én szedtem ki belőle, mert költözéskor nem vitte el), a szomszéd Kássa bácsinak pedig saját építésű táskarádiója volt, addig apukám bútorokat készített a lakásba, de akár ki is festett! A földszinti Pista bácsi folyton esztergált valamit, míg taxis Laci rengeteget ült a pincében, a vödörszámra őrizgetett apró kincseit válogatva, azokból mindenféle dolgokat készítve a horgásztanyára. Mondjuk már láttam a garázsában vakolni és villanyt szerelni az egyik harmadik emeleti lakót, így ha csak el nem költöznek, nekem is lesz kire hagynom a még Pista bácsi által épített fűnyírót.

   Ezzel a képpel nem azt mutatom, hogy a PC házát a bicajom mögött helyeztem el (lásd jobbra lent), hanem azt, hogy már eleve van itt egy tábla vaslemez. (lásd felül végig átvonulni a peremét)

   Míg a rezgőcsiszolót eltakaró hatalmas kijelzős valamiről nem tudtam eldönteni, hogy mi az, addig a kékes árnyalatú társával könnyű dolgom volt, hiszen rá van írva. Ezeket amúgy már megint csak azért vettem meg, mert képtelen voltam ellenállni a szokásos 100 forintos árnak.
   Hogy végre szétszedek egy nagydarab valamit (mármint a PC-t), s ahelyett, hogy örülnék a keletkezett nem kevés helynek, meg persze a -1 feldolgozásra váró tételnek is (amúgy persze nagyon is örülök), menten veszek két másik bigyót, az annyira Gézás, hogy szinte már nem is fáj.

   Hogy a tápegység szigszalaggal történt körbe ragasztózása nem gyári, az biztos! Az ok amúgy valószínűleg az volt (mármint a ragasztózásra), hogy mikor ezt a gépet hazahoztam, mivel a munkahelyemen rengeteg órát futott, alaposan kitakarítottam. A szigszalag persze nem ezt jelzi (bár ezt is), hanem a káros rezonanciák elkerülése végett került oda. Gondolom gyárilag is lehetett a széleken valami ragszalag, különben miből gondoltam volna, hogy kell.

   Miközben a szigszalagot leszedtem, s már nem is tettem vissza, a tápegység belseje nincs beporosodva. Vagyis ez a gép itthon már nem sokat futhatott. Amennyiben mégis, akkor a takarítás már valamikor ezután történt.

   Hogy még csak esélyem se legyen az alkatrészeket az asztal pultjára hanyagul visszarakosgatni, amivel végeztem, azzal mint elszaladtam valameddig. Ezekkel azért idáig, mert remélhetőleg hamarost le fogom őket vinni a pincébe.

   Mivel ezen alkatrész számára többszöri nekifutásra sem sikerült értelmes célt találnom, s amúgy még értelmetlen sem, végül kidobtam. Ez amúgy arra szolgált, hogy legyen mibe belepattintani az előlap mögötti plusz ventilátort.

   Egy darabig ugyan töprengtem rajta, de viszonylag gyorsan rájöttem, hogy a kártyákat azon elv mentén kell kettéválasztanom, hogy bedughatók-e a gépembe, vagy sem. Mivel az ISA buszos hangkártya kivételével mind bedugható, elmentem túrni nekik egy dobozt, de csak mert tudtam, hogy ami doboz a szekrényben van, abban ennyi panel számára már nincs elég hely. Hej, ha én egyszer képes lennék az összes felesleges vackot leselejtezni...

   Miközben a floppyt tartó keretet megtartottam, maga a floppy kiesett. A floppy már csak azért is felesleges, mert van a szekrényben egy USB csatolófelületű 3,5-ös meghajtó, amit bármikor előkaphatok. A múltkor, a még floppyra fényképező SONY Mavica kamerához még kellett is, ami egy valóságos csoda! Mármint az, hogy egy régi vackom legalább néhány rövidke pillanatra hasznosult.

   Bár kiírva nem volt, attól én még családi versenyt hirdettem, mégpedig egy különös versenyszámban. Míg a téma anyám részéről az ebéd elkészítése, addig részemről a floppy és az alaplap szétcsapása volt. Anyám győzött.

   Mármint miközben én az időt még nagyban az alkatrészek kiforrasztásával múlattam, anyám beszólt a konyhából, hogy kész az ebéd. Mondjuk anyám fórral indult, hiszen a pörkölt már korábban elkészült, csak a tésztát kellett hozzá kifőzni.

   Az FDP6035L egy FET. A jobb oldalinak kiszedés közben kijött az egyik lába, ami a FET felhasználási volumenemet tekintve nem hiszem, hogy fájdalmasan érintett volna. Ezt úgy kell érteni, hogy a szétszedés, majd a jelen sorok megírása között már megint rengeteg idő telt el, minek következményeképp már nem emlékeztem rá, hogy az alkatrész tönkremenetele egy héttel ezelőtt megroppantotta-e a lelkemet, vagy sem.

   Hogy még csak esélyem se legyen rá, hogy a szokásos módon ezt a projektet ne ma fejezzem be, a lehordandó vackokat egyből beszatyroztam. A Maja magnó ekkor még nagyban a szétszedésére várt, miközben én arra, hogy végre minden eltűnjön a munkalapról, s behozhassam a hallba a magnót.

   A munkalap ugyan nem lett teljesen üres, de csak mert a PC ventilátorát bemutató cikk ekkor még nem volt kész, a két merevlemezről pedig képtelen voltam eldönteni, hogy mi legyen velük. Mikor már épp kitaláltam, hogy legalább az egyiken egy amolyan melegtartalék Windows XP rendszer lesz (ami ezt az apró részprojektet elősegítendő természetesen már eleve rajta is van), akkor mindjárt beugrott, hogy a minap mit felejtettem el. Mármint bár szó volt róla, de a RAM modulok és az LPT kivezetés beszerelésekor az IDE kábel végét elfelejtettem az alaplapra feldugni. Hogy én ezért az apró műveletért a gépet az asztal mögül nem szedem elő, arra komoly pénzekben mernék fogadni!

   Miközben a kapacitásmérő adapter a számára már túl nagy 4.700 mikrofarádos elkók töltésével és kisütésével foglalatoskodott, én a maradék alkatrészekkel a lakásban mint a mérgezett egér szaladgáltam! Ez már csak azért is elengedhetetlen lépés volt, mert ugye korábban a billentyűzetet a virágállvány melletti babatároló széken helyeztem el, miközben más alkatrészeket ízlésesen szanaszét. Azt azért nem állítanám, hogy a végére minden a helyére került, de legalább a nagyja eltűnt.

   Egy darabig ugyan toporogtam a hallban, mert már nem volt elég erőm a Hi-Fi torony aljából azt a csavaros szortimentet előszedni, amiben a PC-be való elkókat tartom (mit ne mondjak, nagy itt a rend), de aztán rájöttem, hogy ha el még nem is készültem minden aprósággal, de az elkók már megkapták a saját, pláne átlátszó, viszont még nem feliratozott dobozukat. Hogy az elkós doboz helye a pincében lenne, s nem a hallban a polcon? Hát nem azt mondom folyton, hogy még milyen messze itt a rend...