Ez a kép még valamikor 2005-ben készült, mikor is még nemcsak, hogy volt hajam, de még színe is volt! A kép persze nem ezt mutatja, hanem egyrészt jobb szélen a konyhai rádiónkat, másrészt pedig azt, hogy én már akkor eltettem egy képet, megnyitva vele a konyhai rádióról szóló szétszedtem cikket, aztán egyszer csak hopp, eltelt 17 év, és már állok is neki szétszedni a rádiót. Idegbeteg kapkodó állat vagyok, az már biztos!

   Szegény készülék az idők folyamán több apró műtéten is átesett. Miközben minden egyéb része stabil működésűnek bizonyult, a forgókondenzátort meghajtó elemekkel mindig volt valami baj. Mármint apukám többször is szólt, hogy már megint nem lehet hangolni a rádiót. A szólások között persze évek teltek el.
   Valaha egy Sokol volt a konyhában, ami le lett cseréve egy Oriontonra, ami helyett idővel egy Camping Record lett. Ezek úgy cserélődtek, hogy az öregem az éppen aktuális rádiót mindig kivitte a telekre, mondván oda jobban kell, s mikor ezt az akciót követően már túl nagynak érezte a konyhában a csendet, olyankor mindig kerített valahonnan egy másik rádiót.
   Ezeket a készülékeket amúgy jórészt apám hallgatta. Volt is belőle némi vitánk, mikor nem tudván aludni ezt az éjszaka közepén tette, nem értve meg, hogy engem ezzel felébreszt, hiszen én reggelente a rádió hangjára kelek. Mármint álmomban nem tudtam megkülönböztetni, hogy az ébresztős rádió, vagy ez a konyhai szól.
   A problémára az élet mindjárt három megoldással is szolgált. A szüleim egyrészt kiköltöztek a telekre (csak telente jöttek haza), másrészt idővel, mikor a rádió újra bedöglött, már nem javítottam meg. A téma lezárása pedig az volt, mikor apukám meghalt, majd a rádió a feleslegessége és a működőképtelensége okán a pince mélyére költözött.
   A kép régiségét mi sem bizonyítja jobban, mint a rádió körül elhelyezett szódapatronos dobozok. Arra mondjuk nem mernék megesküdni, hogy ekkoriban még csináltunk itthon szódát (szerintem igen, mert apukám valamiért odavolt érte), az viszont biztos, hogy a konyha ablaka éveken át - míg el nem készültem a spéci kitámasztóval - egy szódapatronos dobozzal volt a huzat ellen kitámasztva.

   Miközben az ágyam szélén a puha szivacson állva billegtem, a legfelső polcról szedegetve le a rádiós témájú könyveket, mint az végül kiderült, a készülék leírása a Rádiótechnika 1982 márciusi számában található. Amúgy a rádió műszaki adatai között nincs sem alulteljesítő, sem kirívóan jó érték.

   Amit úgy kell érteni, hogy az alaplemeztől különálló egységet képez az URH tuner, az AM modul, az FM KF modul, a hangfrekvenciás erősítő, valamint ezeken felül a tápegység is.

   Miközben az előző képek és szövegek már rég elkészültek, a szerző még mindig azon lamentált, hogy az előszobába tegnap este kirakott Supraphon lemezjátszó helyett mit hozzon fel a pincéből.

   Ahol a konyhai rádió már rég oda volt készítve az Orion 449-es társa oldalára, mely készülék idővel persze majd szintén sorra kerül. Amennyiben továbbra is olyan szépen haladok, mint ahogy az utóbbi időkben tettem, akkor lehet, hogy ez az esemény még ebben az életemben fog bekövetkezni.

   A készülék szépségéről annyit, hogy az mondhatni nincs neki. Csúnyának ugyan semmiképp sem nevezném, csak valahogy nem állnak össze a részletek. Szóval ez a készülék számomra valahogy olyan semmilyen.
   Mivel a pincében senki sem javította meg, a mutatója most is pont annyira ferdén áll, mint mikor még hosszú évekkel ezelőtt levittem. Megjavítani amúgy nem áll szándékomban, épp csak megörökítem a részleteit, aztán vagy szétcsapom apró elemeire, vagy egyben kerül vissza a pincébe.
   Ez a rádió számomra amúgy azért mondhatni ikonikus, mert épp mint ahogy megannyi másiknak, úgy ennek a készüléknek is (meg persze főképp magamnak) már több mint egy évtizede mondogatom, hogy egyszer majd jól szétszedem. Hogy mennyi ilyen ikonikus státuszú tételem van még? Na ezt inkább hagyjuk...

   Mivel a rádió a leírása szerint azonos a Stralsund RR 1211 fantázianevű készülékkel (csak abban két hangszóró van), visszamásztam az ágy végére, majd újra átnéztem a könyveket, de ahhoz a névhez sem találtam rajzot.
   A rádiót mindeközben azért fordítottam el, hogy az ágy szélén állva oda tudjak lesni az előlapon is olvasható névre és típusszámra. Hogy most nem azt kellett volna néznem, hanem azt a másikat ami a leírásban van? Ez igaz, mint ahogy az is, hogy így ebéd után már annyira sem fog az agyam, mint még délelőtt tette, mire fel rádiószerelés helyett már megint a szokásos délutáni szunyókálás következett.

   Álmaimból visszatérve, mivel nem voltam benne egészen biztos, hogy tényleg rádiót akarok szerelni, mondhatni felpörgetésemül eltettem a balra látható piezo lapocskát, amit amúgy a Panasonic M7-es kamerából szereltem ki. Ez lehet, hogy nem hangzik valami komoly feladatnak, csakhogy ahhoz, hogy ezt egyáltalán megtehessem, ahhoz előbb még mindent el kellett rámolnom az asztal jobb oldaláról, majd még az egyik hangfalat is ki kellett húznom a helyéről. Mármint azért, mert a képen látható fiók egyébként nemhogy nem vehető ki, de már eleve nem is látszik!

   Miután a kevéske mozgástól úgy ahogy feléledtem, óvatlanul odavettem magam elé a rádiót, mondván legalább annyit megteszek, hogy egy a fürdőszobából kihozott dörzsi szivaccsal ledörgölöm a tetejéről az évtizedes konyhai zsírködöt. Erre fel kiderült, hogy ezt már akkor megtettem, mikor a rádiót a pincébe levittem. Na most ha nem, akkor időközben valami lenti életforma leette a doboz tetejéről az odanőtt zsírt.

   Bár egy részét a műanyagból készült előlap képezi, de attól még a doboznak hasáb formája van. Gondoltam ahogy van, néhány csavar oldása után a dobozból az egész készülék kitolható. Mármint az előlappal együtt. Ez mondjuk nem így van, amit persze majd mindjárt meg is mutatok.

   A hátlapon már első ránézésre is találni két érdekességet. Míg az egyik az URH sávú antennacsatlakozók kettőssége (mármint van belőle egy a közeli és egy a távoli adókhoz is), addig a másik az, hogy bár mindhárman DIN szabványúak, a két ötpólusú tuchel és a hangszóró csatlakozó aljzat eltérő magasságban van.

   Ezek már rég nem a készülék eredeti gombjai! Hogy idővel eltörtek-e, vagy lecsentem őket, csak mert szépek voltak, vagy egyszerűen csak elkeveredtek, esetleg apukám már eleve gombok nélkül hozta a rádiót, arra ennyi év távlatából már nem tudom a választ. Ezek ketten amúgy egy Videoton autórádió gombjai.

   Az állomáskereső forgatógombja a magyar boltokban kapható egyetlen univerzális típus. Mármint ezen kívül más forgatógombot a Keravill üzletekben csak valamelyik készülékhez, főképp a VEF rádióhoz lehetett kapni. Vagyis aki barkácsolt valamit, az vagy ezt a típusú gombot használta (amúgy többféle méretű, azonos fazonú is volt belőle), vagy a VEF rádió gombjait dugdosta a potméterek tengelyvégeire. Én mondjuk esztergáltattam a QUAD-ra Módos Laci barátommal egy hatalmasat, miközben az első komolyabb erősítőmre magam készítettem spéci forgatógombokat.

   A műanyag előlap a fából készült dobozból nemhogy nem szerelhető ki, de még egyenesen bele is lett ragasztva! Ez gondolom azért történt, hogy a két anyagnak az illesztéseknél még csak esélye se legyen rezonálni.

   A rádió belsejét nézegetve, mivel az a doboza nélkül sem foglal sokkal kisebb helyet, és még kényesebb is, egyre inkább hajlok rá, hogy nem csapom szét. Persze ha apró elemeire szedném, akkor az alkatrészei simán belesimulnának a tömegbe.

   Ha levenném róla a skálát, akkor sem lenne sokkal kisebb (alacsonyabb), mert ugye a modulok ettől még ugyanúgy kiállnának az alaplemezből. Ezt csak azért írtam, hogy lásd, miért nem lehet csinálni belőle egy egészen lapos rádiót. No nem mintha ez szerepelt volna terveimben...

   Bár egy szem csavarral pótolni a dupla skálavezető görgő fekete alaplemezről letörött tengelyét nem lett volna embert próbáló feladat, mégis úgy mondtam le róla, mintha csak kötelező lenne!

   Hogy nem először járok erre, arra kitűnő bizonyítékkal szolgál a forgókondenzátortól balra látható mókolás. Miután a forgó tengelye megszorult, nemcsak annak csapágyazása tört ketté, hanem a tengelyt meghajtó skáladob is elengedett, mely hibát a skálahúr leugrását megakadályozó perem alacsonysága tetézett meg, mely hibát végül - a tőlem kitelő zseniális módon - egy pluszban odaragasztott fehér műanyag lapocskával elimináltam.

   Ez a három különös formájú alkatrész felel az alaplemezből kihúzható modulok rögzítéséért. Amúgy egyszerűen csak össze kell őket nyomni, mire fel ha nehezen is, de lehúzhatókká válnak.

   Mármint a piros idomokról kell, illetve lehet őket lehúzni. A korábban említett, a hátlapi csatlakozók magasságában megmutatkozó eltérést az okozza, hogy míg a két tuchel panelba forrasztható típus, addig a hangszóró csatlakozó aljzat nem az, ami már csak azért is különös, mert ugye abból a fajta csatlakozóból is létezik panelba forrasztható változat.

   Balra az AM, középen az FM KF, míg jobbra a hangfrekvenciás erősítő modulját látjuk. Ezek olyankor jönnek jól, mikor pont ilyenekre van szükség. Hogy ez mikor van, azt most inkább nem ragoznám. Már csak azért sem, mert ugye nem sűrűn előforduló eset. Ettől persze még megesik, de most inkább hagyjuk a szerző folyton csak emlegetett, de be nem teljesülő műszerépítős álmait.

   Mivel a nyugati norma szerinti frekvenciaértékek oda lettek firkantva a skála szélére, így teljesen egyértelmű, hogy ezt a készüléket már áthangoltam. Mármint nem most, hanem még valamikor több mint egy évtizeddel ezelőtt.
   Mindeközben jobbra fent a helyéről levált dupla skálavezető görgő látszik, amit ugye nem áll szándékomban rögzíteni. Hogy ebben a kérdésben még csak esélyem se legyen meginogni, már le is emeltem a készülékről a húrozást.

   A skálahúrozás hiánya azért nem jelent problémát, mert ez egy úgynevezett kétkörös rendszerű skálahúrozás, ahol külön húr van a mutató, s egy másik kör a forgókondenzátor meghajtására. Hogy a skálahúrozást nem én vettem ketté, azt a készülék szervizkönyve bizonyítja.

   A korábban látott, a hangszóró mágnese vonzotta apró rugó a forgókondenzátor fehér négyzettel jelölt részei közül akadt ki. Amúgy valaha ez (mármint az apró rugó) biztosította, hogy a fogaskerekes meghajtásnak ne legyen kotyogása.

   Azt mondjuk nem állítanám, hogy a műanyag váz javításkor nincs útban, de mivel egy rádió ritkán romlik el (ebben sem a forrasztásokkal volt a baj), így nincs mit megszólni a keresztbordákon.

   Miközben a hátam mögötti dobozok között az apró rugóst kerestem, őszinte meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az egyik doboz címkéjén "mágnesek és motorok" felirat olvasható. Mármint úgy egy perccel ezelőttig meg mertem volna rá esküdni, hogy a lakásban már nincs villanymotoros doboz. Már csak ez az apró történés is kiválóan bizonyítja, hogy a mindenféle dobozaim között lenne mi okból rendezkednem. Mármint úgy kellene őket elhelyeznem, hogy ami kell, az ugye ne a pincében legyen, míg ami nem, az ne idefent.

   Miután a rádiót az előszobába kitettem, nemcsak azt nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen a következőnek felboncolt akármi, de már eleve azzal a kérdéssel sem boldogultam, hogy a pincéből túrjak elő egyet, vagy a boncalanyt inkább a hall valamelyik polcáról kapjam le. Mivel még mindkét helyszínen bőven akad tennivalóm, ezért nagyon úgy néz ki, hogy ebből már megint a szokásos semmittevés lesz...