Rezgőcsiszoló
(mert már nem csak rezgett)

   Ez a szerszám egy úgynevezett rezgőcsiszoló, ami nem azért került a szétszedtem látóterébe, mert a pincében már csak ezt nem szedtem szét, hanem azért, mert elkezdte feladni a normális működést.
  
Már régebben is voltak fura dolgai, csak mivel hozott helyette anyám a telekről egy szalagcsiszolót, ami ugye ennél a rezgősnél sokkal gyorsabban dolgozik, ennek szegénykémnek valahogy feledésbe merült a kipofozása.

 

 

Nem tudom mióta lehet meg ez a szerszám (talán 20 éve), de komolyan mondom,
hogy még sosem olvastam el a matricáját. (vagy csak már nem emlékszem rá)

 

 

 

   Na most az addig rendben, hogy zúg, hiszen kefés villanymotor van benne, de csattognia azt nagyon nem lenne szabad! Kezdetben azt hittem, hogy a csattogó hangot a vergődő smirgli adja, de sajnos nem. Erről úgy győződtem meg, hogy levettem róla a csiszolópapírt, azonban a masina továbbra is bőszen csattogott.

 

   Ennek a gérvágónak semmi köze sincs a csiszológéphez, ha csak az nem, hogy kétszer is sikerült a kábelével lerántanom az elektromos szerszámletevős polcról. Gondoltam ha már mindenáron szerepelni akar, akkor legyen!

 

 

   Ezeknek a fúróknak vagy barkácsolok egy saját tartót, vagy egyszerűen csak felcsavarozom valahova kézközelbe ezt a kéket, hogy ne kelljen folyton elővennem valamelyik nagyobb fúrókészletet.

 

 

   Mivel a csiszológép már pusztán a hangját bemutatandó néhány másodperces üzem után is fura szagot árasztott, tűzvédelmi szempontból nem mertem megkockáztatni, hogy feltegyem a polcra. Hogy aztán amit érzek, az elektromos szag, vagyis a motor kezd leégni benne, vagy mechanikus eredetű, vagyis a súrlódástól felizzó fém szaga, azt majd csak akkor fogom megtudni, ha kinyitom végre szegény szerszámot. Már úgy értem, hogy majd valamikor máskor, most ugyanis egyáltalán nem miatta jöttem ide.

 

 

   Hanem az a lehetetlenül szögletes sárga lámpa vonzott, csak ha már úgyis lejöttem érte (amúgy a lámpát természetesen idelent felejtettem), akkor már a nagyobbik kamerával jöttem, mert a Z10-nek nem jó a videója (illetve nincs hangja), a Fujit viszont nem merem idelent hagyni, mert félek, hogy belemegy az optikájába a por. Szóval meg volt ám ideologizálva rendesen, hogy mit miért, illetve mit miért nem csinálok.

 


 

A gép és a smirgli között található gumilap már nem az eredeti, mert az már rég
szétment. Hogy honnan lett rá új? Találtam az utcán. Mi az, hogy nem hiszed?

 

 

Tessék!

 

 

   A csiszológép egyértelműen azért került a munkapadra, mert ez a cikk róla szól, miközben a szívecske formájú doboz azért, mert rajta volt a jobbra látható bödlin, amibe a csiszológépből kitekert csavarokat kívánom elhelyezni.
  
Mivel a múltkor (megjegyzem teljesen véletlenül) megtaláltam azokat a pormaszkokat, melyeknek még véletlenül sem a szekrény mélyén kellene lenniük, hanem a szív formájú dobozban, az egyre inkább kialakulni látszó rend további fokozása végett, azonmód egyesítettem őket.

 

 

Kíváncsi vagy rá, hogy mi ez a két lepedőnyi papír? Nem, nem
a csiszológép használati utasítása, hanem a pormaszké!

 

 

Szétkaptam a gépet, majd mivel nem látszott benne semmi feltűnő,
elkezdtem benne keresni valamiféle rejtettebb rendellenességet.

 

 

A motorjában nem találtam hibát.

 

 

Ez persze nem tartott tőle vissza, hogy kikapjam belőle a forgórészt,
gondolván hátha akad benne mondjuk egy széthullott csapágy.

 

 

Vagy egy eltörött alkatrész, ami a videón hallott rémes csattogást hallatja.

 

 

   Jó alaposan megnyomkodtam, meggörbítgettem, de semmiféle rendellenességet sem tapasztaltam. Azon felül, hogy egy kissé poros (ami ugye egy csiszológépnél mondhatni alapállapot), ennek bizony semmiféle látható hibája sincs.

 

 

   Lehúztam róla a smirgli mögötti részt, gondolván biztos ebben szállt el valami, de nem. Megnyomkodtam, megtekergettem, de minden egyben van benne, aminek csak egyben kell lennie.

 

 

A tengely nem lóg a furatában, és még a csapágyon sem érzékelhető kottyanás.

 

 

   Mire fel összeraktam a gépet, majd a doboz két felét az eredeti masszív csavarozás helyett pusztán kézzel összefogva, megpróbáltam belőle a kilógó tengelyvég tekergetése által valamiféle rendellenes hangot kicsalogatni, ami olyan szinten nem sikerült, hogy mérgemben bekapcsoltam a gépet.

 

 

   Mely tettem hatására mindjárt két komoly meglepetés is ért. Az egyik az volt, hogy így már csattog mint a veszedelem, illetve időnként büdösödik, ráadásul meg is áll a motor, míg a másik az, hogy a sárga nyomógomb megnyomásának hatására a gép azonnal elindult.

 

 

Amin mondjuk annak fényében nincs mit csodálkozni, hogy a szétszedés
megkezdésekor elfelejtettem kihúzni a konnektorból a dugót.

 

 

   Annyira nem találtam a csattogás, valamint a lassuló motor okát, hogy összeraktam a gépet, majd újra szétszedtem, megnéztem benne még valamit, összeraktam, majd újra szétszedtem, s ezt így még vagy ötször.
  
Mindenféle lehetetlennek tűnő dolgokat ellenőriztem. Például még azt is megnéztem, nincs-e leszakadva egy rész a hűtőlevegőt szállító ventilátorból, ami csak forgás közben válik el, illetve ér hozzá, majd akad bele a motort megállítandó a gép házába. De persze nem...

 

 

   A bronzpersely se eltörve, se megkopva nincs, és még a WD40 sem használt neki. A gép elején ugye kilóg a motor tengelyének a vége (már ha leveszem róla a csiszolóvásznas részt), amit hiába forgatok, hiába rángatok, semmi baj, semmi zaj nem érzékelhető.
  
Itt aztán az következett, hogy mind a saját sikertelenségemen, mind a csiszológép helytelen működésén annyira elszomorodtam, hogy csak ültem a masina előtt az összecsukható széken kucorogva, azt nézve (valamint a bekapcsoló gomb megnyomása után természetesen hallgatva is), amint a gép éktelenül zakatol.
  
Mikor már azon voltam, hogy akkor ennek a masinának annyi, megy a többi használhatatlan lom közé a másik pincébe, s majd idővel veszek helyette egy másikat, egyszer csak véletlenül benéztem a hűtőlevegő beszívására szolgáló lyukon.

 

 

   Mármint ezen. Itt persze már az előbb is benéztem, ráadásul nem is egyszer, azonban csak azt a nyilvánvalóan a forgórész leégésére utaló jelenséget kerestem, amint épp veszettül szikrázik a kommutátor. Mivel nem szikrázott, haladtam tovább a hibakeresésben, pedig nem kellett volna.

 

 

   Illetve alaposabban meg kellett volna néznem, hogy mi történik a lyukban. Bár a kommutátor nem szórja a szikrákat (vagy csak annyira, amennyire megengedhető), a persely azonban vergődik a házában.
  
Bár a perselyt a házba a forgórész nélkül betéve úgy néz ki, hogy semmi hiba sincs a felfüggesztésében, illetve a befogásában, a rémes csattogó hang azonban mégiscsak innen származik.
  
Valamint a helyéről kimozduló persely okozza azt a jelenséget is, hogy mikor épp úgy tarja kedve, akkor az álló és a forgórész közötti súrlódástól lelassul, vagy akár teljesen le is áll a motor.
  
Ez utóbbinak ugyan van nyoma a forgórész kommutátor felőli végén, amit már eddig is láttam, de nem kapcsoltam össze a hibajelenséggel, mert azt gondoltam róla, hogy az biztos attól keletkezett, hogy nem fogtam össze a gépet rendesen, vagy mondjuk belement valami kosz.

 

 

   Mivel a számára kijelölt helyen vergődő persely problematikájára hirtelenjében semmiféle más értelmes, vagy akár értelmetlen megoldást sem tudtam kitalálni, azért fogtam és tekertem a külsejére egy kevéske öntapadós gumiszalagot.
  
Miután a gépet a már mondhatni szokásos módon, vagyis mindenféle csavarozás nélkül összeraktam, már az első gombnyomás hatására éreztem, hogy teljes a siker!
  
Komolyan mondom, hogy már évek óta nem hallottam a gép irányából azt az egészséges brunnyanást, amit a teljes sebességre felpörgő motor, valamint az általa igencsak hevesen rázott előlap okozta rezgés produkál.

 

 

Mert hagyta magát megjavítani, hálából kapott egy adagnyi vadonat új smirglit.

 

 

   Mivel a javítása által megspóroltam egy úgy 5 és 10 ezer forint közötti összeget, menten meg is ígértem magamnak, hogy mikor legközelebb ingerenciám támad, az adott keret erejéig kapok magamtól valami szép új, de azért főleg inkább hasznos szerszámot. Már ki is néztem magamnak egy fúrógépbe fogható horonymarót...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.