Hogy egy PC alaplapjának cseréje miért az előző gép fogyasztásának lemérésével indul, azt majd holnap magyarázom el. A lényeg most csak annyi, hogy végre megnyitottam valamivel ezt a cikket, illetve a fogyasztásmérőt nem felejtettem el odatenni az asztal szélére, így holnap reggel lesz esélyem bedugni.

   A gépcserével összefüggésben szükségem lenne egy SATA merevlemezre, amire rápróbálhatom a Windows 7-et. Eláruljam, hogy a meglehetős tömegből melyik wincseszter SATA? Egyik sem! Miután erre rájöttem, még két nap sem kellett hozzá, hogy egyrészt találjak egy 400 Gigás SATA HDD-t, másrészt arra is rájöjjek, hogy úgy járnék jól, ha vennék egy 240 Gigás SSD-t. Persze mindezt megúszhatnám, ha úgy állnék hozzá, hogy miközben az új gép épül, a réginek nem kell működnie, és persze működőképesnek maradnia sem. A vége persze úgyis az lesz, hogy a régi gépet lecserélem az újra, illetve igazándiból fődarabok cseréje lesz, miközben maga a ház marad.

   A mai napra annyi mindent ütemeztem be, hogy azt mind felsorolni még nekem is sok, pedig amúgy ez az egyik mániám. Mármint a folyton mindent megemlítés. Nyitásképp az Orion AR 322-es rádiót kell összeraknom, mert már nagyon útban vannak a maradványai, majd egy csomó minden más jön, végül pedig egy a mai témához legalább úgy nagyjából csatlakozó részletkérdés, melynek keretében mindjárt két dolgot is fel kell derítenem. Míg az egyik az, hogy a tartalék PC-ben benne van-e a másik Sonic Impact S90-es hangkártya, a másik felderítendő kérdés az, hogy a múltkori átépítéskor megmaradt kábelek (főképp SATA és táp) idefent vannak-e, vagy valahol a pince mélyén tartom őket.

   Miközben a feladatok igencsak komoly tömege volt célként kitűzve, én nagyban azzal múlattam az időt, hogy az ágyam szélén ücsörögve megpróbáltam a hallban nap mint nap megjelenő szöszgombócok eredetét felderíteni. Mármint eddig is volt por, meg persze porcica is, csak nem ilyen kis hófehér gombóc, illetve gombócok (mert ugye több is volt belőlük) formájában.

   Miután a szemétlevitelt összekombináltam a tüzelőfelhozással, s már a mosógép is nagyban duruzsolt, rámentem a székcserére, ami úgy függött össze a hangkártya és kábelkereséssel, hogy utóbbiak fellelési helye nagyon közel található a térdeplőszék tárolási helyéhez.

   Mire fel szétcsaptam a szobát, majd a kínálkozó alkalmat és a porszívó csövét megragadva, feltakarítottam az asztal alatt, ahol a sok láb miatt a porszívó már nagyon rég nem járt. Mármint nem nekünk van sok lábunk, hanem az asztal alá betolt székeknek.

   Hogy nemcsak lábam nincs sok, de sajnos észnek is híján vagyok, azt mindjárt két dolog is bizonyítja. Miközben az egyik az, hogy a már mindenütt keresett kicsi Philips monitor a lakásból, konkrétan ebből a szobai szekrényből került elő, addig a másik az, hogy a hangkártya tartalék PC-ben történő meglétének kiderítéséhez csavarhúzót hoztam. Már úgy értem, hogy ehhez nem kell a PC-t kinyitni, és még csak kivenni sem a szekrényből, hiszen a hangkártya ottléte látszik a gép hátulján. Mivel a piros egérpad alatti műanyag dobozban még a keresett kábeleket is megtaláltam, a következő lépés a további teendők értelmes sorba történő rendezése volt.
   Az biztos, hogy ami csak a gépátépítős projekthez kell, azt mire ideér az új alaplap, addigra mind be kell szereznem. Mivel ez - legalábbis egyelőre - nagyon úgy néz ki, hogy mindössze egy szem 240 Gigás SSD meghajtó beszerzését jelenti (esetleg egy bootolható pendrájvét is) remélhetőleg nem fogok vele elúszni. Mikor a két beszerzéssel megvagyok, akkor átkarikázok kiváló barátomhoz, akitől kapok egy öregecske, de a mostaninál több mint kétszerte gyorsabb alaplapot, valamint egy a szomszédja által kidobott gépházat táppal. A PC házából kijön a régi alaplap, belekerül a gyorsabb, meg persze az SSD is, amit a Windows 7 feltelepítése kell kövessen. Mikor már ezzel is megvagyok, akkor következik az igazi fekete leves. Mármint azoknak a programoknak a Windows 7 alá történő feltelepítése, melyek nélkül nem vagyok meg.
   Miközben az általam használt programok egyik része nyugodtan lecserélhető újabb változatra, addig akad egy csomó olyan is, melyeknek szeretném megőrizni az általam megszokott régi, számomra kézreálló verzióját. Mindeközben a régi gépnek is működnie kell, hogy legyen mit csinálnom, mikor az új összeállítására ráunok.
   Mikor az új gépet már teljesen belaktam, minden működik rajta, akkor egyszerre kell szétszednem a régivel, majd megcserélnem a dobozokban az alaplapokat. Erre a mókolásra meg azért van szükség, mert a mostani házamat egyszer már sikerült elcsendesítenem, s az elért eredményt - mivel folyamatosan hallom, illetve épp, hogy nem hallom - szeretném megőrizni. Mindezt úgy, hogy a Biai telket eladtuk, anyám már folyamatosan itthon van, vagyis nem tehetem járhatatlanná a szobáját, mint ahogy azt éveken át nyaranta elkövettem.
   Amennyiben bármi okból mégis a szoba elfoglalása mellett döntenék, akkor a táp és a LAN asztalhoz közeli elérése már biztosítva van. Amúgy csak azért, mert régebben, mikor a fiam nyaranta itt volt, akkor az ő PC-je a szobai asztalon volt. Amúgy most is meg van még. Ráadásul nemcsak az utóbb vett Dell, de még az előző Compaq is. Mondjuk utóbbit - mire ideérek - remélem már szétcsaptam, de csak mert az aztán már tényleg nagyon foglalja a pincében a helyet.

   Ahogy ültem a gép előtt, s épp a díszpárnám kitöméséről készült egyik videót töltöttem fel, egyszer csak hopp, úgy állt meg a PC, mintha elment volna az áram, de sajnos nem. Mármint nem ez volt a hiba, hanem a gép adta meg magát. Mikor némi sokkos állapotban történő leledzés után a számítógépet az asztal mögül kivettem, majd levettem róla az oldalát, elfogott a szerencsére csak ritkán előforduló, "itt valami k*rva nagy baj van" érzés.

   Hogy egy PC kényes alaplapjában nem szeretek elkókat cserélgetni, az még csak hagyján. Már úgy értem, hogy nagyon úgy néz ki, hogy ennél most többről, egy általam már nem meggyógyítható betegségről lesz szó. Mármint azért, mert az alaplap a leállása után a power gomb megnyomására ugyan elindult, de ez csak annyiban mutatkozott meg, hogy bekapcsolódtak az alaplaphoz csatlakoztatott ventilátorok. Se videojel, se semmi csipogás, hogy valami baj van.

   Hogy a baj nem jár egyedül, arra az állításra kiváló példa, hogy mikor az asztal pultjára rakott fura talpas monitort onnan elhúztam, mondván most épp nagyon útban van, ezért inkább beviszem a szobába, az magával hozott még valamit, ami fél méter magasságból az asztali szemetesemre zuhanva, összetörte annak mára már rég pótolhatatlan fedelét. Amúgy tudod mi esett rá? Az a fényképezőgép, amivel ez a kép is készült, s amúgy ötven ropiba kerül. Míg a fényképezőgép szerencsére megúszta (eddig legalábbis nem vettem észre hibáját), addig én a további szerelést persze nem.

   Miután az alaplapnak még csak esze ágában sem volt elindulnia, pontosabban szólva kiemelt RAM modulokkal és videokártyával sem csipogott, benéztem a hűtőbordák alá, hátha ott látok valami olyan hibát, amitől az alaplap egyből kuka, mire fel megúszom az elkók cseréjét, de persze nem találtam. Épp mint ahogy más okot sem az alaplap elszállására. Az mondjuk igaz, hogy 2022-04-11-én hatalmas napkitörés volt, az azonban valószínűtlen, hogy az alaplapot az nyírta volna ki.

   Ami a napkitörésnél sokkalta valószínűbb, hogy a hibát valamelyik púpos elkó 1000 mikrofarád helyett már csak néhány nanós durva kapacitáshiánya okozta. Mármint az alaplapon egy csomó részegység úgy kap a PC tápegysége által szolgáltatottnál alacsonyabb tápfeszültséget, hogy egy FET impulzusokkal tölt egy elkót, hogy azon meglegyen mondjuk az 1,8 volt. Amennyiben az elkó kapacitása elfogy, a vezérlése egyre szélesebb impulzusokkal próbálja felpumpálni (mert ugye közben fogyasztás is van), amit aztán a rákötött áramkör egy idő után már nem biztos, hogy túlél. Már úgy értem azt nem éli túl egy olyan IC, minek tegyük fel 1,8 volt kell, hogy a stabil 1,8 volt helyett 5 voltos impulzusokat kap. Hogy az ilyen esetekre egy PC alaplapjában van-e valami védelem, vagy a gyártó úgy gondolta, hogy minek az, hiszen ugyan ki használ egy elektronikát az elkók kiszáradásáig, az egy nagyon jó kérdés!

   Épp mint ahogy az is, hogy ha tegyük fel egy héttel ezelőtt szedem ki a gépet az asztal mögül, mondván most aztán már tényleg ráfér egy alapos belső portalanítás, s akkor a púpos elkókat meglátva, azokat kicserélve, talán megúszom ezt az egész alaplapcserés mizériát. Pontosabban szólva nem úszom meg, hanem csak akkor kellett volna a feladatra rámennem, mikorra beterveztem. Vagyis nem most, még a cikk megnyitásának hetében, hanem majd csak valamikor hónapok múlva, nyáron.
   A kép "örültem" címe amúgy arra vonatkozik, hogy mennyire örültem, mikor  ezt az alaplapot 2018 nyarán kiváló barátomtól megkaptam. Még meg is dicsértem, hogy bár az enyémmel egykorú, de ebben egyrészt sokkal kevesebb elkó található, másrészt azok közül még egyik sem púposodott fel. Mindezt úgy, hogy a múltkori alaplapcserekor a tartalék gépem, ami persze működőképes állapotban lett eltéve, a púpos elkói miatt el sem indult.
   Miközben részemről erőst abban reménykedtem, hogy most azért szerencsésebb leszek, egyben abban is, hogy ez most nem fog kiderülni. Mármint azért nem, mert ha az alaplap gyógyítása sikerül, akkor a szobai szekrény mélyéről nem kell előszednem a tartalék gépet, amiről persze így majd nem derül ki semmi.

   Bár még véletlenül sem újak, de attól még vannak itthon alaplapba való elkók, melyeket a beépítésük előtt természetesen egyenként le fogok mérni. Mármint azért, nehogy egy rossz helyére egy másik rosszat építsek be.

   Amiket az alaplapból kiszedegettem, azok az elkók egytől egyig el voltak gyengülve, s persze időközben jutott a vödörbe az elkós dobozból is néhány, már eleve beteg példány.
   Az egyik elkó amúgy nem az alaplapból, hanem a videokártyából származik. Mármint abban is találtam egy púposat. Ha lesz kedvem (márpedig kell, hogy legyen), akkor valamelyik nap nekiállok, s a maradék elkókat is lemérem. Mármint a teljes tartalék készletet átnézem, hogy ne akkor töltsem fel velük a szemetest, mikor épp kellene belőlük valahova néhány pótlás.
   A helyes hozzáállás az lenne, ha mindet kidobnám, majd vennék helyettük a boltban vadonat újakat, hogy mikor kellenek, akkor ne a méregetésükkel kelljen szerencsétlenkednem. No meg egy új elkó, az új elkó, ami egy nap mint nap használt eszköznek igazándiból alaphangon jár. Nálam persze csak járna.

   Hogy ezt a hibalehetőséget is kizárjam, az alaplapot megpróbáltam egy másik tápról elindítani (lásd a feketeséget balra), eredményre azonban ez a mókolásom sem vezetett. Illetve de, csakhogy arra, hogy mese nincs, az alaplap cseréje nyárról nagyon, de tényleg nagyon előre lesz hozva.

   Az alaplap meghibásodásának egy másik eredménye, hogy megígértem magamnak, miszerint amint azt időm engedi, úgy, de tényleg úgy rámegyek a polcok leürítésére, hogy a végén majd csak bámulom rémülten azt a rengeteg üres helyet! Mármint milyen dolog már, hogy ahhoz, hogy egy számítógépet szétkapjak, nincs a polciamon elég hely? Mindezt úgy, hogy csak az alaplapot szedtem ki, meg persze idehordtam a teszthez, valamint a tartalék gép beüzemeléséhez szükséges mindenféle kiegészítőket. Utóbbiakra azért volt szükség, mert bár ott az asztalon a döglött gép egere és billentyűzete, s persze a LAN kábel vége is szabad, csakhogy ezek mind az asztal mögött vannak, onnan egyszerű módon nem kifűzhetően, míg a gép kint az asztalon.

   Azt persze megtehettem volna, hogy a tartalék gépet nem az asztalon üzemelem be, hanem a kivett helyén, vagyis bent az asztal mögött, ez a nagyszerű megoldás azonban akkor és ott bennem valamiért még csak fel sem merült, csak már így utólag ugrott be. Ez persze lényegtelen, hiszen a lényeg most csak az, hogy kiváló barátom válaszolt, s holnap mehetek az alaplapért.

   Mivel ez egy kicsi lakás, szó szerint annyira nincs benne hely, hogy a fő gép maradványa csak a mélyszekrény és a rekamié között fért el. Persze akár azt is megtehettem volna, hogy a jó alaplap érkezéséig a megbontott gépet visszadugom az asztalom mögé, csakhogy ez a teljesen nyilvánvaló megoldás sem ugrott be.

   Mindeközben a fura talpas monitor is a szobába került. Ezt a szörnyű kupit ráadásul annak ellenére okoztam, hogy a korábban említett másik gépház (ami persze csak ideiglenesen kellett volna) már eleve ide sem ért, hiszen az új alaplap most már, hogy az előző megmakkant, egyből a gépembe kell bekerüljön.

   Íme az új alaplap. Amúgy persze nem új, csak nekem az, és még kétszerte (ha nem jobban) erősebb is a mostani gépemnél. Amúgy nem ez lett volna benne a lényeg, illetve nemcsak ez, hanem a 4 Giga RAM is, ami egy Windows 7 rendszer futtatásához azért nagyon kell.

   Mikor az alaplapot a helyére beszereltem, mindent rádugtam, hatalmas nyomást éreztem a mellkasomon, ami nálam annak jele, hogy vagy elrontottam valamit, vagy tőlem függetlenül valami k*rva nagy baj lesz (ez mondjuk ritka, hiszen a bajok általában tőlem erednek), mire fel - szörnyű előérzetemet igazolandó - a számítógépnek még csak esze ágában sem állt elindulnia!
   Hogy a power gomb csatlakozóját jó helyre dugtam fel, azt egy az alaplapon található egészen apró zöld LED gombnyomkodáskor történő felvillanása mutatta. Amúgy piszok szerencsém volt, mert az alaplap nem ment tönkre az állásban, és még csak attól sem, hogy fordítva dugtam rá a hátlapi USB aljzatok csatlakozóit, épp csak érzékelte az emiatt keletkezett zárlatot, s amiatt nem indult el.
   A hátlapi plusz USB aljzatokra (lásd őket balra) amúgy nem azért van szükség, mert az alaplapon nincs belőlük elég, hanem azért, mert azok ha nem is felül, de úgy nagyjából a gépház magasságának felénél vannak, amit az asztal alatt fekve csak komoly kényelmetlenségek árán érnék el. Mármint nem tudom beledugni a dugókat, csak vakon. Ugyanez vonatkozik az alaplapi hangkártyára is.

   Hogy az új alaplap csak akkor lát ki a netre, ha már telepítésre került a gépre a hálókártya drivere, azt ugyan tudtam, de annyira örültem neki, hogy elindult a gép, hogy még magamat sem morogtam meg miatta, hogy nem előre töltöttem le. Ehhez amúgy már elő sem kellett vennem a tartalékgépet. Mármint elég hozzá a laptop is.

   Miközben néhány dolog a háttérben nagyban másolódott, én azzal múlattam az időt, hogy áttekintettem a szobai szekrényből előcitált doboz tartalmát. Amilyen kábelt kerestem benne, olyan természetesen nem volt. Mármint az alaplapokon ugyan mostanság is van printerport, csakhogy kivezetve már nincs, mire fel a már erősen öregecske HP 4L nyomtatómat ezentúl nem fogom tudni használni. No nem mintha annyira kéne... No nem mintha nem lenne a pincében egy már USB portos Samsung...
   Mivel a keresett kábelt az alaplapokhoz általában adják, de kelleni már csak nagyon keveseknek kell, majd nézek egyet a piacon. Hogy idővel találok, az már csak azért is valószínű, mert mikor kellettek, zömükben ezeket a kábeleket is a piacon vettem.

   Mivel az alaplap leírásának idevágó részét nem tudtam kinyomtatni, így az előlap irányából érkező vezetékek feldugási helyének térképét magam vázoltam fel. Mármint még valamikor korábban, aztán hátha legközelebb is kell, a cetlit a gépház aljában helyeztem el.

   A két, amúgy adattárolásra szolgáló SATA HDD kábelét azért húztam le, mert jelenlétükben a Windows 7 telepítését nem mertem megkockáztatni. Mármint azért, mert ha a telepítésnél valamit elrontok, s bármi megsérül, akkor nekem egészen biztosan végem!
   Már eleve ez a mindössze három napig tartó mizéria annyira kikészített, hogy azt inkább nem is ragoznám. Mindezt úgy, hogy a melóhelyen hibaelhárító voltam, ahol gyakorlatilag percről percre azzal kellett foglalkoznom, hogy a dolgokat a helyükre rakjam, megjavítsam. Nincs rajta mit tagadni, megöregedtem. Manapság sajnos már nagyon nehezen, pláne egyre nehezebben ugrom át az élet folyton elém sodorta akadályokat. Legszívesebben csak ülnék a saját kis világomban, miközben a megszokott dolgaimmal foglalkozom. Hogy ebbe mennyire nem tartozik bele az XP-ről Windows 7-re történő átállás, azt gondolom nem kell ecsetelnem.
   Bár ez már nem része a mai projektnek, de attól még elmondom, hogy kihúztam a gépből az SSD-t, bedugtam helyette egy 400 Gigás SATA HDD-t, majd mikor ráeresztettem a Windows 7 telepítőjét, akkor menten kiderült, hogy a partíció másodlagos, a HDD meg nem aktívnak van beállítva. No de mit nekem a dolgokat a laptop bevetésével helyrehozni... Mármint azért, hogy a HDD-re az előbb már felpakolt dolgok megmaradjanak.

   Bár a merevlemez igazítása jól sikerült, és még az oprendszer is gond nélkül felment, és még a drájverekkel sem volt gond, mint ahogy az oprendszer aktiválása is elsőre könnyedén sikerült, ami azonban utána jött, az volt a szokásos fekete leves. Mert ugye valami k*rva gondnak mindig lennie kell...
   Most speciel attól akadtam ki, mikor az XP-hez képest ortopéd kinézetű hetes windózt megláttam. Mármint a látott csicsa picsa fejlesztéseket nemhogy nem kértem, de első nekifutásra még csak kezelni sem tudtam! Ebből szerintem csak akkor lesz igazi átállás, ha bármi okból teljesen ráunok a szétszedésekre, vagy ha valamibe annyira beleakadok, hogy azt az öregecske XP alól már végképp nem lehet megoldani. A terv amúgy is az volt, hogy az átállást a laptopon kezdem el, ami már csak azért is egyszerűbb, mert ugye azon nem csinálok semmi érdemit. Mármint csak a híreket olvasgatom, meg persze fekve mozizok. Ezekhez meg bőven elég egy jó fájlkezelő, egy normálisabb böngésző, meg egy a videókat lejátszó program. Hogy ebből a tervemből is mikorra lesz valami...

   Máskor meg betekertem egy csavart. Miközben én a rendcsinálásra fókuszáltam, a kamera már megint a háttérre. Mivel mindig így szokta, ez szerencsére nem az esés következménye.

   Mikor beleteszem a párhuzamos port kivezetését, az új elemet, valamint teszek egy próbát az alaplapi hangkártyával, akkor persze majd mindenképp újra ki kell húzzam, de ahogy én magamat ismerem, ez az akció ez nem mostanában lesz!

   Ellenben az, hogy a még mindig elől maradt dolgokat eltegyem, az kérlek olyan nincs, hogy az ne most azonnal történjen meg! A kép amúgy nem véletlenül kapta a "selejtezni" nevet. Mármint idővel rá kell mozduljak a szobai könyvszekrény aljára, különben megtelik. Most mondjuk ürült, hiszen kikerült belőle a Philips monitor, de attól még tele van oda nem illő dolgokkal.

   Előbbi állításomra kiváló példával szolgál ez a kupac, még a konyhaszekrény festésekor, vagy tán a spájz polcainak újraburkolásakor megmaradt meglehetős mennyiségű viaszos vászon terítő, ami ezentúl úgy, de úgy a pincében lesz! Hogy oda minek, azt inkább ne kérdezd meg, mert mikor majd kiderül, akkor úgyis biztosan elárulom.

   Mikor az ember azt hiszi, hogy kész, ülhet vissza a gép elé a megszokott módon a képeket megszerkeszteni, mindig előkerül még valami. Bár a régi alaplapot akár egyben is kidobhatnám, csakhogy azt találtam ki, hogy kiszedem belőle az összes elkót, majd lemérem őket. Mindezt csakis azért, mert mikor a cserepéldányokat beletettem, akkor a dobozban a használtak között több hibás példányt is találtam, mégpedig annak ellenére, hogy nem voltak púposak!
   Miközben a zsiráf (akit amúgy csillagszemnek hívnak) engem bámul, én megpróbálok a jövőbe látni, csakhogy az előbb felvázolt, mindössze néhány óra alatt kényelmesen egésszé kerekíthető projektet még csak lövésem sincs, hogy mikor fogom lefuttatni!

   Pedig ezek az apró kondenzátorok - pláne ezen a helyen - nagyon útban vannak ám! Már csak abba belegondolni is fáj, hogy mikor a dobozt leverem, ezek mind szanaszéjjel gurulnak. Ez mondjuk nem is egy rossz megoldás! Mármint akkor, mert ugye kinek van kedve hajolgatni, simán összeszedné őket a porszívó.

   Hiába próbáltam a rendcsinálós feladataimat rangsorolni, ha egyszer az jött ki eredményül, hogy a terítőmaradványok pincébe történő levitele ráér, miközben a jelen cikk képeinek szerkesztése nem. Mármint mégis hogy lesz így rend?

   A dobozt amiben az alaplapot hoztam (amúgy nem az eredetije) csak azért tettem fel a polcra, hogy legyen mibe pakolnom azokat az apróságokat, melyeket kiváló barátomra sózok rá. Hogy a szatyortartó tetején is szatyor van, pedig az épp azért készült, hogy ez ne így legyen, az alaplapos dobozon meg kitudja miféle könyvek hevernek, az a káosz nálunk szerintem már sosem, legfeljebb a halálom után fog rendeződni. Mármint itt már tényleg csak a lomtalanítók tudnának rendet vágni...