Szóval az úgy volt, hogy mikor a boltba indultam, én persze már akkor is láttam, hogy a minap kint maradt a lépcsőházban a Compaq PC házának fele, csak nem volt kedvem foglalkozni vele, hátha valaki magáévá teszi. De persze nem, mire fel mikor lehoztam a szemetet, visszafele jöttömben letettem a vödröt, a vaslemezt pedig beügyeskedtem a bicaj mögé. A képen a dátum amúgy még véletlenül sem valós, pláne nem is szoktam a képeket dátumozni, épp csak még nem jöttem rá, hogy az új zsebfényképezőgépemen ezt a funkciót mégis hol kell kikapcsolni.

   Amint a pincébe leértem, s ott megcsapott a kellemes hűvös, menten úgy döntöttem, hogy bár csinálni egyértelműen semmit sem fogok (nem úgy voltam öltözve), de attól még maradok kicsit, a lenti rumlit a szokásos módon játszásiból megtekintendő. Terveim szerint egész nyáron minden nap lejövök (mármint ebéd után), s ha nem is nagy dolgokat, de apránként mindent a helyére teszek.
   Hogy a két elektronika mennyire nem való a szerszámos polcra, azt szerintem felesleges ragozni. Amúgy a csoki és a rettenetesen rozsdás áttételes homlokcsípő sem való ide. A háttérben megbúvó kertkapu zárakról már nem is beszélve! Ezek persze mondhatni semmi kis anomáliák, melyek csak keveset rontanak az amúgy már nem is annyira rossz összképen.
   Mikor ilyeneket írok, majd elégedetten körbenézek, részemről olyankor szoktam összeomlani. Ahogy álltam összeomolva, s már majdnem elkezdtem lefényképezni, hogy miről beszélek (mármint a szinte mindenütt eluralkodott szokásos rumliról van szó), hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy hiába szokásom, ezt most inkább mégsem teszem meg.

   Hanem megnézem inkább, hogy pontosan mi is az a két apróság, amit a minap a polcra feltettem. Miközben a balra látható hatalmas kijelzőjű valamiről nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet, cserébe nagyon ragaszkodó (mármint valamitől ragad), a jobbra látható kék könyvecske egy 12 nyelvű transzlátor, vagyis fordítógép. Ezek ketten egy-egy százasomba kerültek, miközben az aranyszínű marcipános csoki is 200-ba volt. A két törpe elektronika között látható rozsdás fogó pedig 500-ba, de csak mert már néhány hete is vettem egy amúgy a piacon csak ritkán feltűnő áttételes csípőfogót.

   Ha már szóba került a törpeség, természetesen törpés képem is van. Ez a fotó amúgy nem azért került ide, mert már rég félre volt téve, hogy majd valamelyik cikkbe beszúrom, hanem azért, mert épp ott volt a csomagban. Mármint abban a képtömegben, amit a zsebemben hordott gépről letöltöttem. Amilyen tök vagyok, a sorba persze egyből beleszerkesztettem.

   A hülyeséget félretéve (persze nem messzire, hiszen bármikor kellhet), mikor a pincéből feljöttem, a transzlátort és az új zsebfényképezőt egyből kitettem magam elé az asztalra. Mármint azért tettem őket magam elé, mert megígértem magamnak, hogy csak akkor vehetek a piacon bigyókat, ha azokat záros határidőn belül mind bemutatom. A mindössze 500 forintért vásárolt, s amúgy hibátlan fényképezőgépet persze nem fogom szétszedni, hiszen azt nem erre a célra, hanem használni vettem, mert a zsebemben hordott Samsung társa már nem volt képes éles képet rögzíteni. Az meg ugye milyen már, hogy látok útközben valami érdekeset (én amúgy szinte mindig látok), s még ott is a zsebemben a gép, épp csak nem lehet vele normális, értsd éles képet készíteni.

   Csak álltam felette, sokáig bámulva értetlenül (a hatalmas rutinom ugye), mire végre rájöttem, hogy az a fura rajz, az Európa egy részlete, mégpedig valószínűleg azon elv alapján odarajzolva, hogy a fordítógép mely országok nyelvét ismeri.

   Mivel magyar ékezetes betűk a gombokon s persze mellettük sincsenek, így ez a fordítógép valószínűleg nem tud magyarul. Ez engem már csak azért sem vág földhöz, mert én meg az összes többi nyelvet nem ismerem.

   Mármint a műszer nemcsak akkor mutat konkrétan nullát, mikor a műszerzsinór másik vége a levegőben lóg (jó, akkor az asztalra van dobva), hanem akkor is, mikor a gépből kiszedett elemre rámérek. Mivel épp most cseréltem elemet az alaplapban, így akadt egy tartaléknak vásárolt vadonatúj elemem.

   Hogy ezen szörnyű kupac tetejéről az apró fordítógépet fogom elvenni, nem pedig ki alóla a Compaq PC alkatrészeit, az mondjuk - bár nálam aztán tényleg bármi megtörténhet - amolyan evidencia volt.

   Most viszont olyan lelkesen működik, hogy komolyan megsajnáltam, ami már csak azért is veszélyes, mert a végén még ezt az amúgy teljesen felesleges, pláne direkt aljas célból vásárolt bigyómat sem bontom el.

   Már úgy értem, mégis mi szükségem lenne rá, hogy ki tudjam mondani lengyelül a sült almát, mikor nem is szeretem. Kóstolni ugyan sosem kóstoltam, de már az is eleve azért volt, mert számomra a sült almának valamiért mind az illata, mind az állaga taszító.

   Ez biztosan nem az IQ-m, mert az csak két számjegyű. Ez amúgy egy számolás eredménye, ami annak köszönhető, hogy megtaláltam a fordítógép menüjében a számológép funkciót, merthogy az is van benne.

   Az akasztófás játékot csak akkor szeretném, ha dönthetnék róla, hogy kit lógassanak fel. Lényeg a lényeg, ez a gép nemcsak fordítani és számolni tud, de akár még játszani is lehet vele!

   Íme a gombsor és a kijelző közötti szalagkábel, az unalmasabb oldaláról mutatva. Amennyiben a könyv formájú dobozt kettévenném, akkor bizony komoly esély lenne rá, hogy azt az akciót ez az apró műszaki részlet nem élné túl.

   Mire fel azzal a lendülettel levettem a nyomógombos rész hátulját. A fényes vaslemez nehezék természetesen nem azért van benne, hogy a készülék fogásra komoly masina benyomását keltse, hanem azért, hogy az asztalra nyitott állapotban letéve, a könyv formájú doboz ne zuhanjon egyből hanyatt.

   Mivel a melegen elnyomott műanyag csücsköket nem vettem észre, lelkesen álltam neki a panel kifeszegetésének, mely tevékenységet idővel - mikor kiszúrtam, hogy mi van - feladtam.

   Mivel ez egy nagyon okos készülék, megkérdeztem tőle, hogy mi legyen vele, csakhogy nem válaszolt. Gondolom már csak az elpusztításának említésétől is lefagyott. Mivel a kijelzős felén nem látszott csavar, azt oly lelkesen álltam neki szétfeszegetni, hogy majdnem szétjött!

   Hanem azért, mert a panelt és a kijelzőt a jelen képen sötétkék csíkként látható ezerlábú szalagkábel köti össze, mely kapcsolatot nem szerettem volna tönkretenni. Francba! Pedig mennyire úgy volt, hogy ezt az izét is elbontom...

   Miután magamban többször is elmormogtam a szokásos "ez is mennyire kellett ide a polcra" szlogent, eszembe jutott a párom meg a fiam, gondolván hátha nekik majd kell.

   Mivel a kijelzőt övező ragasztós díszlemez a letépésekor menthetetlenül meggörbült, valamint az egyik sarkát is roncsolta a csavarhúzó, ezt az alkatrészt már eleve meg sem próbáltam visszaragasztani. Összegyűrni viszont összegyűrtem, hogy beférjen az asztali szemetesbe. Miközben fényképeztem, mivel megsértődött, hogy ő már nem jöhet velünk tovább, akkorát pattant, miközben természetesen mozdult is egyet, hogy azzal a frászt hozta rám. Mondhatni megbosszulta, hogy csúful tönkretettem.