Mivel a HDD is benne van, akár még az is elképzelhető, hogy beindulna. Már ha méltóztatnék rádugni a többi perifériát, vagy legalább egy monitort, amiből amúgy szintén akad itt a pincékben egy, akarom mondani két elbontásra váró példány.

   Nos semelyik sem, hanem csak az alaplap volt vele kitámasztva a gépház menetes tartójához képest, hogy össze ne érjenek. Mit ne mondjak, ez azért nem valami bizalomgerjesztő konstrukció.

   Amúgy meglepő módon nem a PC tápja nem tud elindulni, vagy a CD ROM akarja, de nem tudja felpörgetni a lemezt, hanem a HDD nem pörög fel. Erről úgy győződtem meg, hogy az amúgy szintén zajos CD ROM-ról lehúztam a kábeleket, egy épp kéznél lévő fadarabbal pedig kitámasztottam a táp ventilátorát, majd újra bekapcsoltam a gépet. A HDD ugyan megpróbál felpörögni, amit idővel félbehagy, majd újrakezdi a folyamatot, de sajnos percek alatt sem jut a végére.

   Egy átlag felhasználót a HDD esetében mindössze egyetlen műszaki adat érdekli, mégpedig a mérete, amit a gyártók már-már kéjes előszeretettel hagytak le az adott hardver matricájáról.

   A hangszórót úgy szokás a házban rögzíteni, hogy a présgép kihajlít a lemezből néhány fület, amit aztán a gépet összeszerelő, illetve a házat az alaplap fogadására előkészítő ember - természetesen a hangszóró odahelyezése után - a hangszóró peremére görbít, vagy egyszerűen bedugja alájuk az apró hangszórót.
   Mivel jelen esetben semmiféle fülecske sem látszott, ráfogtam a mágnesre, majd rángatni kezdtem. Jelentem nekem volt igazam, merthogy a hangszóró egyszerűen csak rá volt ragasztva a lemezre. Ha ez a helyéről működés közben elszabadul, hiába volt a doboz alján, mondjuk egy szállítást követően simán valamiféle össze semmiképp sem zárandó elektromos érintkezők között köthetett volna ki.
   Ahogy itt álltam, s épp nagyban a konstrukció szörnyűségén merengtem, egyszer csak valami azt mondta a hátam mögött, ráadásul jó hangosan, hogy srrr! Megállt bennem egy pillanatra az ütő, annyira nem tudtam mire vélni a hang forrását.

   Szerencsére nem a korábban próbálgatott, most épp a szép színes doboz alatt bujkáló Samsung nyomtató gyulladt ki, hanem csak a falnak támasztott farostlemez csúszott egy kissé lentebb.

   Ahogy szép sorjában fogynak a dobozból az összetevők, úgy próbálok számukra valami értelmes célt találni. A tápegységből mondjuk sikerült meg, karom mondani újraálmodnom a fogtechnikusi maró működtetéséhez szükséges 42 voltos tápot, csak aztán elbizonytalanodtam. Már úgy értem azért, mert míg hagyományos trafót tekercselni ha nehézkesen is, de azért tudok, addig a kapcsolóüzemű tápegységek rejtelmei nekem valóban rejtelmek, minek okán előbb veszek a boltban kilóra tekercselőhuzalt, minthogy átméretezzem egy PC tápegységét.

   Amint megláttam őket, azonnal kimentettem a ház aljából a gumilábakat. Mi az, hogy miért? Nos egyrészt azért, mert ezek újrahasznosíthatók, másrészt a szerző gumiláb készletével ellentétben, ahol is kevés az egyforma alkatrész, ezek egyből négyen vannak.

   Kezdetben még úgy volt, hogy a váz megy a szelektívbe, csak aztán rájöttem, hogy ha félreteszem, és persze idővel kell, akkor majd lesz miből kivágnom az apróbb fadarabok széleire merevítésül (vagy a kopásállóságuk érdekében) "L" alakra hajtott lemezdarabokat.

   Íme a gép eredete. Na most ahhoz képest, hogy ez a masina valaha egy bankban szolgált, meglehetősen trehányul volt összerakva. Ez nem csak a már elmondott szörnyű részleteket jelenti, hanem azokon felül azt is, hogy például az összes meghajtó csak az egyik oldaláról volt rögzítve.

   Hogy mely részeket teszem el, és melyek kerülnek a kukába, azt azon vonal mentén fogom eldönteni, hogy mi az aminek már van helye. Mivel a jelenlévők közül már a számítógépes kábeleknek is van saját dobozuk, így ezek szerintem mind megmaradnak. Francba...

   Épp mint ahogy a HDD-re, úgy a lényeg a processzorra sincs ráírva. Az persze lehet, hogy az alján van valami sebességére utaló felirat, azt azonban elfelejtettem megörökíteni. További érdekesség a gép szerelési minőségével kapcsolatban, hogy a processzor és a hűtőborda között egy pöttynyi nem sok, annyi hővezető zsír sem volt. Mindezt úgy, hogy nem volt a processzoron aktív, vagyis ventilátoros hűtés.

   Ez itt már a szokásos itt felejtési helyszín, mely trehányságomon úgy fogok megpróbálni változtatni, hogy a lehetőségekhez képest minden mást elpakolok innen, hátha ennek hatására távozáskor fel fog tűnni, hogy mit hagytam itt.

   Mivel nem volt kedvem a helyükre tenni, a csavarok mind mentek a vegyesbe. Ez részemről nem trehányság (már úgy értem, hogy a csavarválogatás lefuttatása után), hanem csak arról van szó, hogy néhány azóta előkerült, akarom mondani újratermelődött vegyes csavaros doboz kapcsán majd úgyis ismét neki kell futnom a feladatnak. Akkor meg már olyan mindegy, hogy egy marékkal több. Hogy mikor majd nekiállok a szétválogatásnak, akkor nem ezt fogom mondani, azt borítékolom!

   Hogy honnan került ide ez a kép? Ez kérlek olyan régi, hogy ez bizony még valamikor 2007-ből való, mikor is nyitottam egy régi PC nevű mappát, majd teleszórtam a mindenféle éppen aktuális képekkel.
   Mint az előtérben ekkor még nagyban feketéllő aljzatbetonból, valamint a már ki tudja milyen régen a lomos pincébe átkerült fiókos szekrény puszta látványából sejthető, ez tényleg nem ma volt. Amúgy a képen látható számítógépet arra használtam, hogy rá felállva könnyebben érjem el festéskor a pincében a plafont.

   Persze az integrált áramkörök száma még csak hagyján, hiszen azokkal egy számítógép részegység esetében nem sok dolga akad a felhasználónak, de ennyi jumper hatását kiolvasni a panelhez kapott könyvecskéből, na az azért már nem lehetett semmi feladat!

   Mikor ez a kártya készült, akkoriban a belső csatlakozók még nem voltak az alaplapra integrálva. Ez a kártya például két floppy, valamint két IDE portot tud. Amúgy nemcsak ilyen kis rövidke létezett belőlük, hanem olyan is, ami szó szerint az elejétől a végéig keresztülérte a házat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy míg a kártya hátsó vége az alaplap hátsó végénél volt, addig az eleje közvetlenül a PC házának előlapja mögött volt megtámasztva.

   Mivel ez is egy régi kép, innen nézve már meg nem mondom, hogy mi az amit már rég szétszedtem, vagy elajándékoztam, és mi az ami még mindig a pincében nyomja a polcot.

   Ennek a hangkártyának még külön volt a line (vagyis vonal az erősítő felé) és a speaker (vagyis a hangszóró felé tartó) kimenete. Mindez azért, hogy ne csak aktív, de passzív hangszórókat is rá lehessen kötni. Később aztán ezeket a kimeneteket egyetlen aljzatban egyesítették.

   Mivel ennek a kártyának csak a hátuljáról volt kép, az egy szem jack aljzat alapján erről nem tudtam eldönteni, hogy micsoda. Valamivel később, már a cikk újraolvasásakor (az ekkor még meglévő oldalnézeti képek alapján) kiderült, hogy ez egy ISA buszos CD ROM vezérlő kártya, mégpedig Panasonic vagy Mitsumi lemezmeghajtóhoz. Az egy szem jack alzat belül nem csatlakozik semmihez, illetve egy kábeldarabbal összeköthető volt a CD ROM audió kimenetével, hogy igény esetén az audio CD lejátszási lehetőséget is ki tudjuk használni.

   Ennek a videokártyának nem azért van két csatlakozója, mintha két monitort lehetne rákötni, hanem azért, mert ez egy úgynevezett 3D gyorsító, amit bár a gépbe kellett dugni, azonban egy rövidke toldókábellel kívülről csatlakoztatva kellett sorba kötni a videokártya jelével.

   Részemről mind a mai napig egy ilyen Vortex chipes Sonic Impact S90-es hangkártyát használok. Ez akkor került majdnem 10.000 forintba, mikor más hangkártyák árai már 2.000 alá mentek.
   Valahol itt gondoltam azt, hogy ennyi volt, vége, kivégeztem a több mint 10 éve félretett képsorokat, csak aztán találtam hozzájuk még néhány korabeli reklámot, amit egyszerűen képtelen voltam a nagyközönséggel nem megosztani.

   Részemről a QWERTY-ben vettem az első olyan gépem alkatrészeit, amit magam állítottam össze. Tiszta frászban voltam tőle, mikor az eladó csak úgy egyszerűen (már úgy értem, hogy mindenféle doboz nélkül) kirakta elém a pultra a 25.000 forintos 200 Megahertzes processzort. Úgy kellett rá megkérnem, hogy legalább az alaplapi foglalatba tegye bele, nehogy hazáig elhányjam.