Míg a balra látható WD MyBook idővel újra bevetésre került (legalábbis a kissé beteges HDD-je, igény esetén külön az USB SATA konvertere), addig a jobbra látható légtisztítóhoz még azóta sem nyúltam. Mármint azóta nem, hogy ez a kép még valamikor 2015-ben elkészült. Maga a légtisztító amúgy még ennél is régebbi, tényszerűen 2011-ből eredeztethető. Ajándékba kaptam Fábry György kedves olvasómtól, mondván ha működni már nem is működik, de egy szétszedést azért még bőven megér. Már csak a dátumokból is kitűnik, hogy miért nem érdemes rám bízni a mindenféle kincseket, mondván majd biztosan bekerülnek a szétszedtem rovatba. Hát ja. Idővel biztos bekerülnek...

   Mint ahogy azt már az előbb is mondottam volt, ezek a képek még valamikor 2015-ből származnak, mikor is úgy volt, hogy most aztán már tényleg mindent szétszedek, ami csak a közvetlen környezetemben épp ezt várja. Hát persze...
   Amúgy valószínűleg nem annyira a tárgyak várják a szétszedést, mint inkább én, hogy végre odaérjek hozzájuk. Ahogy így belegondolok, hogy az elmúlt évek alatt még mindig nem értem oda a HP 4L nyomtatóhoz, szerintem nem igazán van mivel dicsekednem. Na jó, az Onkyo tunert például már bemutattam, mint ahogy az ágyamban is lecseréltem az epedát szivacsra, és idővel (mármint 2015-óta) még a légtisztító tetején megbúvó BRG MK-27-es kazettás magnó is szétszedődött.

   Na most ha már dicsekvés (vagy ki tudja már, hogy mégis minek tettem ide valaha ezt a képet), ez itt a szerző ki tudja már hányadszori fűültetési kísérlete. Hogy nem sikerült? Hát ja. A kísérletek már csak ilyenek...
   Ez amúgy nem lenne baj, ha a kertben is nem éppen ugyanígy nézne ki a fű, pedig itt ugye (mármint a lakásban) locsoltam, míg a kertben egyáltalán nem. Erre fel mindenünnen kiszáradt. Szerintem utál engem a fű...

   Amivel mindig bajban vagyok, mármint a masszívan kiszáradó füvön felül, az a hely. Most például (még ha csak most...) rengetegre lenne belőle szükségem, hogy legyen hova el, illetve átpakolnom a Hi-Fi torony aljából kiszedni szándékozott kacatokat. Jelen helyszínt azért mutatom, mert vagy a fáskosár alatti fehér doboz fog képbe kerülni, vagy mint amolyan alkalmi szemetes, maga a fáskosár.

   Míg a Tronic PLL szintézeres rádiót és az elektromos cigarettát még nem mutattam, addig a hajvasaló és a különös formájú rádió már átesett a bemutatási procedúrán. Bár az utóbbi kettő között akad egy autórádió is, de arra már nem is emlékszem. Arra viszont igen, hogy idővel elkészültem a szatyrok tárolására szolgáló rekeszes akármivel.

   Elhúztam a helyéről az éjjeliszekrényt, idehoztam a porszívót, majd tettem egy mondhatni erőtlen kísérletet a lomtenger ésszerűbb újrarendezésére. Amúgy nem tudom kiszúrtad-e, hogy ekkor még nagyban ott vigyorgott a Hi-Fi torony aljában az azóta már rég bemutatott Terta 811-es magnó.
   Kezdetben úgy volt, hogy a rekeszbe szerelt HDD-k kerülnek a fehér dobozba, majd kisvártatva kipróbáltam mindenféle más egyéb megoldást is, de végül egyik sem jött be. Mégpedig most sajnos annyira nem, hogy mire végeztem a rendrakós elpakolós feladattal, se rend nem lett, se elpakolva nem igazán lett semmi.

   Kicsivel később kiderült, hogy a polcon is akad belőlük néhány. Akkor ennyi talán elég is lesz arról, hogy milyen az, mikor a szerző egy helyre koncentrálja az azonos típusú lomjait.

   Amekkora lendülettel nekiestem, annyira gyorsan vége is lett a rendrakásnak. Mármint ezt a képet úgy kell nézni, hogy tulajdonképpen nem változott rajta semmi, épp csak a HDD-ket sikerült a légtisztító mögött logikusabban, mármint jobb helykitöltési tényezővel elhelyeznem.

   A 301-es STB dobozába végül a CB55-ös telefon került, hogy legalább az ne foglalja a polcon a helyet. Ehhez a képsorozathoz amúgy azon tervem kivitelezése közben jutottam el (megjegyzem nagyon, de tényleg csak nagyon sokára), hogy ami cikkbe eddigi munkásságom kapcsán belekezdtem, az mind legyen megszerkesztve, megírva a nyitóképekhez a cikket felvezető szöveg, hogy mikor végre odajutok, akkor egyből legyen honnan folytatnom. Már úgy értem, hogy ne azzal kelljen kezdenem, hogy értetlenül nézem a valaha ki tudja miért épp az adott részletről készült képeket.

   Ez a kép a pincében készült, mégpedig 2021-11-27-én, vagyis a légtisztító érkezése óta simán eltelt 10 év, miközben a szerző mindennel foglalkozott, épp csak vele nem! Mivel nemcsak ez az egy ilyen státuszú tárgyam van, hanem szó szerint rogyadoznak tőlük a polcok, gondoltam legyen, elveszem a légtisztítót a spektrumanalizátoros mélyláda tetejéről. Hogy az Orion 449-es rádió mikor kerül sorra, azt persze most még csak jósolni sem merem!

   El sem hiszem, hogy tíz év multával egyszer csak ez a régi adósság tényleg felkerült a boncasztalomra. Mármint mi lesz itt még? Konkrétan igen nagy valószínűséggel az, hogy mivel az apróságok ha olyan nagyon azért nem is, de azért már fogyni látszanak, végre kénytelen leszek rátérni a nagyobbacska régi adósságok felszámolására. Erre amúgy is komoly igény van, mert kissé nyomasztó, hogy mennyi mindent írtam be a táblázatba, majd hanyagul nem mutattam be. Remélem, hogy mire ez a cikk megjelenik, addigra normalizálódik a helyzet.
   Mármint jelenleg (ez 2021 november végét jelentette) még mindig 37 beírt, de fel nem dolgozott tétellel kell magam felé elszámolnom. Mivel azt terveztem, hogy ezek közül minden évben letudok tizet, így mikorra ez a cikk megjelenik, már egyetlen régről elmaradt betervezett cikknek sem szabadna lennie. Szóval ahogy mindig is szoktam volt magamnak mondani: Hajrá Géza!
   Mivel az előbb említett 37-es szám nagyon csekélynek tűnik, így természetesen nem igaz. Na jó, igaz, de csak akkor, ha csak a táblázatba előre beírt, mármint már be is számozott tételeket vesszük. A már megemlített, de be még nem számozott tételek száma az adott pillanatban még 167 volt, ami azt vetíti előre, hogy a már nagyon régóta futó szétszedtem projektnek egészen biztos, hogy nem jövőre lesz vége, pedig már nagyon várom, hogy mikor térhetek rá végre a mindenféle rádiók barkácsolására.

   Ebből a matricából ha ki is silabizálható az eredeti szöveg, de attól még az idő nagyon megette a betűket. Hogy a párásító belsejével is valami hasonló a helyzet, azt a még valamikor 2011-ben mellétett levél írja le. Mármint az okozta a készülék vesztét, hogy mivel víz van benne, ezért került alá egy tálca, hogy ami a szekrény tetején történő rázkódás (ajtónyitogatás) hatására esetleg túlfolyik, az a víz ne a szekrényben végezze. Bár a szekrény nem ázott be, maga a készülék viszont a saját levében végezte. Mármint egy idő után észrevétlenül állt a szekrény tetején egy tálca vízben, mely állapot nem igazán barátja az elektronikus szerkezeteknek.

   Miközben épp nagyban azzal voltam elfoglalva, hogy a doboz lehetőleg ne csillanjon be, egyszer csak megláttam a készülék formáját, ami számomra oly ismeretlennek tűnt, mintha a dobozt még sosem nyitottam volna ki. Ez kérlek annyira így volt, hogy ha mondjuk megláttam volna egy ilyet a piacon, nem ismertem volna fel. Ez persze lehet, hogy már a kortól van...

   Mikor levettem a dobozról az egészen addig amolyan rögtönzött fülként szolgáló átlátszó ragasztócsíkot, majd összegyűrtem és bedobtam az asztalomon található apró szemetesbe, akkor nem gondoltam volna, hogy két napig azt fogom hallgatni, ahogy zörög. Mármint ahogy a ragasztószalag kezdte magát kirúgni, időnként megzörrentette a szemetesben található dolgokat, mely hanghatás tisztára olyan volt, mintha mondjuk beszorult volna valahova egy nagyobbacska bogár.
   Ez amúgy egy minapi történet. Mármint az, hogy egy télire behúzódó poloska a kényelmes helyét keresve napokig zörgött a könyvespolcon található lomok és a fal között, mire végre sikerült kiszabadulnia. Hogy az a körömnyi bogár mekkora zajt tud csapni, pláne mennyire bosszantja vele az embert, az minimum meglepő!

   Szégyen ide vagy oda, ezt én eddig még sosem láttam! Ha bedobozoltból ugyan nem is, de olyanból, amit szétszedésre tettem félre, de még nem néztem bele, na olyan kincsből szerintem még mindig nagyon sok van. Konkrétan annyira sok, hogy ha tartom az idei tempót (mármint az évenkénti 100 feletti szétszedést), akkor még mindig két évre van hozzá szükség, hogy mondhatni fellélegezhessek.
   Ez a készülék amúgy épp a légzés segítésére, pontosabban szólva a páratartalom beállítására szolgál, de persze csak olyan helyeken, ahol nem páradús, hanem kifejezetten száraz a levegő, vagyis nem páramentesíteni, hanem párásítani kell.
   Páramentesítőt mondjuk még nem szedtem szét, de már terveztem venni egy nagyon kicsit, konkrétan nem kompresszoros, hanem Peltier elemes felépítésűt, mely készülék ugyan nem nagy teljesítményű, a pincébe azonban ettől még bőven megfelelne. Mármint azért kellene oda, hogy ne penészedjenek meg a cuccaim. No nem mintha ez a kacatjaim esetében annyira, vagy egyáltalán számítana...

   Ez itt egyrészt a víztartály, másrészt az ultrahanggal elporlasztott víz kijárata is. Utóbbi valaha felül jött ki, jobbra a kék átlátszatlan bigyó alól. Mindeközben a kép azért kapta a "kár hogy" nevet, mert olyan szép ez az izé, hogy őszintén sajnálom, hogy nem jó semmi másra. Mármint én ekkor már éreztem, hogy ez a valami nem éli túl a mai délutánt. Ezt az érzést konkrétan a gépből folyamatosan hulló rozsda keltette bennem.

   Miközben a készülék dolgozik, ez a része világít. Hogy a tartályban lévő víz hogyan mutat sejtelmesen megvilágítva, azt - mivel nem tettem bele vizet - nem fogom tudni megmutatni.

   Alul úgy nagyjából középen az áthúzott kád, na az nagyon meglepett! Mármint mégis miért tenne a kádba bárki is párásítót, mikor akörül már amúgy is magas a páratartalom? Ennyi erővel azt is odarajzolhatták volna, hogy tilos grillsütőn belül használni.

   Ami a készüléket összetartó négy csavarról viszont már nem mondható el. Míg kettő simán kijött, egy pedig hiányzott, addig a negyediknek leszakadt a feje, mely jelenség legalább felkészített a készülék belsejének látványára.

   Mármint erre, ami bár első ránézésre nem tűnt vészesnek, másodikra azonban már igen. Mondjuk nekünk nincs szükségünk párásítóra, így nem fájdult bele a szívem a hamarost bekövetkező pusztítás rémképébe. Mondjuk a pusztítás nálam nem annyira rémkép, mint inkább hétköznapi általánosság.

   Párásításra pedig azért nincs szükségünk, mert elég csak kinyitnom a fürdőszoba ajtaját, és nálunk már dől is ki onnan a pára. Amúgy a lakás többi részén is magas a páratartalom.

   A kellemes hangulatot árasztó fényjáték persze - mivel ez egy teljesen lényegtelen részlet - rendben működött. Mármint a kúpot egy RGB LED világítja meg, melynek különböző színeit voltam oly kedves egymásmellé fényképezni.

   Mikor levettem a polcról a multimétert, mondván még a kiszedése előtt lemérem a hálózati trafó szekunder tekercseinek feszültségeit, meglepve vettem tudomásul, hogy a gyártó olyan rendes, hogy ezeket a trafó tetejére már eleve rámatricázta.

   Második ránézésre viszont már azt, hogy a szokásosnál jobban kilógó pöckű nyomógombokat biztosan ki fogom a panelből szedegetni. No nem mintha olyan sűrűn kellenének, de attól még jó ha van belőlük a dobozban, s nem kell a más típussal való pótlásukkal szerencsétlenkedni.

   Hiába kár érte, mert ugye ha vadonat új lenne, tökéletes működéssel, akkor sem jobb, hanem rosszabb lenne a helyzet. Már úgy értem azért, mert akkor csak nem rombolnám már le, mire fel bár sosem lenne használva, az idők végezetéig foglalná a helyet. Hogy mennyi ilyen státuszú bigyóm van? Na ezt most inkább hagyjuk...

   A szétszedés megkezdése óta háromszor mostam kezet, de már megint meg kell, mert ezekkel az ujjakkal nem igazán tanácsos összefogdosni a fényképezőgépet. Én persze - mint az látható - megtettem, mire fel a bontás végeztével végre legalább azt a masinát is volt okom jó alaposan letakarítani.

   A szokásos mindenre morgós üzemmódomat bekapcsolva, jelen kép kapcsán azt jegyezném meg, hogy egy olyan szerkezetbe, amiben víz van, azért tehettek volna rozsdamentes csavarokat is. Ez például olyan hangosat roppant, mikor a műanyag szorításából végre kiszabadult, hogy komolyan sikerült vele megijesztenie.

   Lesz PC ventilátor bemutató, és még az is lehet, hogy ez a példány is belekerül, no de az, hogy ez nem mostanában lesz, az biztos! Bár ki tudja? Mármint egyszer majd annak a témának is ki kell futnia.

   Mikor már majdnem sikerült róla magamat meggyőznöm, hogy erre a darabka kábelre semmi szükség, hirtelen azon kaptam magam, hogy bár levágtam róla a dugókat, de magát a drótot eltettem. Az mondjuk igaz, hogy egyszer még jó helye lesz a pincei "többeres vezetékek" feliratú dobozban, csakhogy az is, hogy a lenti rumli okán azt a dobozt jelenleg semmi esélyem sincs megtalálni. Mondjuk ha ezt elvettem a tömegből (mármint a párásítót), és persze nem hagyom abba a nagyobb méretű dolgok elpusztítását, akkor előbb vagy utóbb (szerintem inkább utóbb) egyszer csak lesz annyi hely, hogy a lomos pincében újra fogok tudni mozogni. Erről persze most még csak álmodozom.

   Ha nem találom meg a pincében a piezo csipogók dobozát, akkor itt valakire k*rvára meg lesz haragudva! Mármint azért, mert a minap, konkrétan egy direkt rombolási vágytól vezérelve beszerzett SHARP rádiós magnó boncolása után idefent nem találtam, mire fel az merült fel bennem, hogy ha fent nincs, akkor a keresett doboznak már valószínűleg odalent kell lennie.

   Amúgy ahhoz képest, hogy ez a modul nagyfeszültséget állít elő, az előbb olyan bátran simogattam a lábait, mintha nem tudnék olvasni. Mikor felmerült bennem a kimeneti feszültség lemérésének lehetősége, mindjárt eszembe jutott, hogy az előző multiméterem milyen szépen világított (mármint ívet húzott belül), mikor egy még valamikor évtizedekkel ezelőtti projekt keretében a He-Ne lézer tápegységének készítése közben túl nagy (értsd ívet húz) feszültséget próbáltam vele mérni.

   Amit - bár nem csavarok tartották össze - olyan természetességgel nyitottam ki, mintha kötelező lenne. Mondjuk a szétszedtem projekt keretében - már csak a név miatt is - egyértelműen az.

   Ez a kép azért mutatja a csövet és a hálózati kábelt a csapban, mert ha a többin valamiért nem is, ezen a kettőn lazán megtelepedett a pincei penész, ami mondjuk az összefogdosott kábelekre szinte mindig igaz. Mármint a lenti penész valamiért nagyon szereti, konkrétan jó táptalaj számára az emberi zsír. Kiváló példa volt erre mondjuk a sárga füles, meg az a laptop táska, amiben a kicsi Bosch fúrógépet rejtegettem.

   Mikor azt gondoltam, hogy a doboz tartalmát majd odalent szétválogatom, valamiért nem jutott eszembe, hogy a fém és a műanyag alkatrészek közös kukába valók. Az viszont igenis eszembe jutott, hogy a már üres dobozt el fogom tenni. Hogy aztán kell-e majd az anyagok szétválogatásakor, vagy idővel kidobom, az most még nagyon a jövő zenéje.