Ez a nap majdnem úgy kezdődött, mint ahogy a többi is szokott, azzal az apró eltéréssel, hogy miután hoztam magamnak egy kávét, valamint elolvastam a leveleimet, nem valamelyik szokásos tevékenységem következett, hanem az, hogy egyből, vagyis még kora reggel visszafeküdtem aludni. Mikor aztán úgy 10 óra tájban az ágyból újra kimásztam, majd benéztem a szobába, ez a látvány fogadott.
   Félálomban a látvány kapcsán arra asszociáltam, hogy anyám hazajött a telekről, majd valami érthetetlen okból a balkonajtónak támasztotta a gyúródeszkát. Erről persze szó sincs, hiszen mindössze arról van szó, hogy a pincéből a minap felhozott eltehető munkalapot egyrészt - hiába ez a neve - nem tudtam eltenni, másrészt én magam támasztottam az elmosogatása után az ablaknak száradni.
   Hogy miért nem fért a helyére? Nos azért, mert az ágy alatt (ahová eredetileg szántam) most épp két darab működésképtelen digitális mérleg hever, az irattartók nyomása alól felszabadított polcon pedig több napra, de inkább egy egész hétre elegendő apró szétszednivaló.

   Ezen gondolatmenet mentén került elém a lomkupacból ez az óra, csak előbb még kivégeztem a tőle jobbra látható listát, melyen tegnapról már csak egyetlen rubrika maradt besatírozatlanul.

   Ez az óra úgy volt a Bosnyák téri piacon 250 forint, hogy az alku nagyját nem én, hanem még az előző vevő intézte. Első felemelésre - megjegyzem mindenféle kérdés feltevése nélkül - azt mondta róla az eladó, hogy ez egy nagyszerű óra, ami 5.000 forintba kerül (nem írtam el, valóban ötezret mondott), mire fel aki felvette már mondta is: De nem nálunk, mert nálunk boltban még újonnan is csak 3.000. Akkor legyen 3.000, mondta erre az eladó, mire fel a vevő (valószínűleg a magas indítású árra reagálva) azt mondta, hogy legyen inkább csak 100. Itt aztán egy parázs vita következett, melyben természetesen felvetődött, hogy ha ez az óra működik (mert ugye azt is bőszen állította róla az eladó), akkor azt mégis miből tudja, merthogy az órában nincs elem. Mikor már valahol ezer forint alatt járt a ki, illetve lealkudott összeg (mármint odáig engedte le az eladó), egyszer csak előjött a vevő a tutival. Mármint a tuti kifogással, ami mindössze ennyiből állt:

Ember! Maga azt mondja, egy kicsit karcos, mikor ez össze van törve!

   Na itt jöttem én (mármint az előző vevő távozása után), aki a már kialkudott 500-ról 250-re dumálta le az árat. Ezt az összeget aztán már nem volt pofám nem kifizetni. Szóval ezt az órát tulajdonképpen nem azért hoztam el, mintha akár csak a legcsekélyebb szükségem is lett volna rá, vagy mondjuk érdekelt volna az óra belseje, hanem csak a sikeres alku varázsának hatására. A lomos piac az ugye olyan, hogy ott nem azt vesz az ember, amit épp akar, hiszen csak abból választhat, ami épp van. Mondjuk a rendes bolt is ilyen. Mondjak rá egy példát? Na jó...

   A múltkor - megjegyzem még számomra is meglepő módon - nem itthon jutott eszembe, hogy elfogyott a szalvéta, hanem még a boltban. Gondoltam veszek egy pakkot a legolcsóbból, erre fel az mind elfogyott, és már csak egészen lehetetlen mintájúak voltak. Megjegyzem - a csupasz fehérhez képest - valami horribilis összegért! Bezzeg ha baglyos szalvétát szerettem volna venni...

   A radio controlled felirat pedig az órába épített DCF77 vevőre utal. Amit meg felül középen látunk, az az óra szeme. Hogy ez pontosan mit csinál, arra mondjuk puszta próbálkozással nem jöttem rá, ugyanis hiába takartam le, majd vettem le róla az ujjamat, én ugyan nem tapasztaltam a működésében semmiféle változást.

   Na ezek azok a csúf törések, melyek említésének hatására az eladó, valamint a kezdetben mondott kimagaslóan magas ár egyszer csak végül összeomlott. Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy az elszállt árképzésű eladó körül ácsorgó többiek elkezdték felsorolni, hogy reggel óta mennyit árultak. Mármint árunként néhányszáz forintjával.
   Az persze addig rendben, hogy mindenki olyan áron adja a portékáját, amilyenen csak akarja, de attól még mindkét véglet érthetetlen. Mármint az is, aki mindenféle alku nélkül már eleve csak 100 forintot kér egy teljesen épnek látszó mondjuk Signal rádióért (amit persze el is hoztam), meg a másik is, aki szerint az ő rozzant papírdobozból árult törött és sáros szovjet kazettás magnója legalább 3.500 forintot ér. (ezt mondjuk nem hoztam el, pedig amúgy nagyon érdekes példánynak tűnt)

   Mire fel már indultam is a polchoz egy akkupárosért. Ezek amúgy azért lettek ilyen kevesen, mert a minap kiesőst játszottam velük. Mármint amelyik nem volt képes feltöltődni, majd azt követően legalább két ampert produkálni a multiméter árammérőjére, azokat mind leselejteztem.

   Kezdetben még úgy voltam vele, hogy nem lehet az amúgy meglehetős tömegből néhány akkunál több hibás, csak aztán mikor azt láttam, hogy ezek itt mind kiestek, kénytelen voltam tudomásul venni a szomorú tényt. Mármint azt, hogy részemről még a döglött akkukat is gyűjtöm. Az "is" úgy értendő, hogy döglött órákból is meglehetős készlettel rendelkezem.

   Melyek közé ez az óra mondjuk így első ránézésre nem került be. Az időt ugyan még nem tudja, azonban venni már veszi a jelet. Ezt onnan tudom, hogy másképp mutat az antennatorony ikonja, mikor még csak keresi, illetve várja a jelsorozat kezdetét, mint mikor már veszi, vagy már vette is.

   Míg az óra a kódok vételével múlatta az időt, addig én az alatta látható újabb cikkfelújítós lista egésszé történő kerekítésével. Ez jelen esetben mindössze annyit jelentett, hogy még valamikor tegnap alaposan belekavarodtam a sorszámokba, de csinálnom már nem kellett semmit. Mármint cikket újraszerkesztenem.
   Mivel az óra a lista kivégzése után még mindig nem mutatta az időt, egyrészt egy kissé elszomorodtam (mármint azon, hogy valószínűleg nem véletlenül dobták ki), másrészt nekiálltam az utóbbi időben a trehányságom okán újra elszaporodott apróságok rendberakásának.

   Olyan feladataim voltak, mint mondjuk levinni a kukába két, immáron üres tejes dobozt, vagy mondjuk áttenni a fürdőszobai polcról ezeket az apróságokat, melyek amúgy az Apukám által készített kisbbik labortáphoz valók, száradni ide a napra.

   Ebből az apró hengerből érkezik reggelente az éktelen csipogás. Azért írtam az ébresztés helyett reggelt, mert bár a menüben két választható időpont is szerepel az ébresztésnél, egyik esetében sem jöttem rá, hogy hogyan lehet az előre beállított reggeli 6 és 8 órás értékeket elállítani.

   Ez itt a DCF77 vevőhöz tartozó ferritrúd, ami mondhatni igen emberes méretű. Ezt persze nem azért mondtam, hogy csak úgy egyszerűen mondjak róla valamit, hanem azért, mert ennek a vételkészség tekintetében meglehetős jelentősége van. Mármint minél nagyobb egy ferritrúd, annál több mágneses erővonal halad át rajta, mire fel annál jobb vele a vétel.

   A jelen készülékből kihagyott alkatrészekre akkor van szükség (legalábbis ezt ókumláltam ki), ha az LCD háttérvilágítása nem LED-es, hanem úgynevezett EL, vagyis elektrolumineszcens fóliával van megoldva.

   Ezt a részletet nem azért mutatom, mintha bármi érdekes lenne egy elemtartóban hátulnézetből, hanem azért, mert számomra meglepő módon a két elem találkozási pontja is ki lett vezetve. Azon felül a jobbról és balról látható minta, ha innen nézve nem is, de a másik oldalról apró lyukakban végződik. Konkrétan azokon át jut ki az órából reggelente a csipogó hang. Már persze csak annak, aki reggel kel.

   Ez pedig az óra már kétszer is említett szeme, amiről az időközben a Conrad oldalán megtalált leírás azt mondja, hogy ez egy fényérzékelő az elem kímélésére. Mármint ha folyamatosra kapcsoljuk a háttérvilágítást (amit amúgy az óra tetején található gomb 5 másodpercig tartó nyomva történő tartásával lehet megtenni), akkor nappal nem világít feleslegesen, ami mondjuk egy igen ötletes funkció.

   Az óra újbóli szétszerelése (gyakorlatilag a házának kétfelé vétele) azért nem jelentett problémát, mert egyrészt még nem csavaroztam össze, másrészt a képen látható beakadós pöcök, meg persze a társai, már rég nem tartottak semmit.

   Én viszont tartok itthon elemet. Hogy miért cserélem le az akkukat? Nos azért, mert az akkukról, valószínűleg az erősen csökkent tápfeszültség okán (3 helyett 2,4 volt ugye) nehezebben vette az óra a DCF77-es hosszúhullámú adó jelét.
   Erre amúgy abból következtettem (mármint vissza), hogy elemről járatva (az akkukkal ellentétben) talán még három percbe sem telt, hogy magára, akarom mondani a pontos időre találjon az óra.

   Ha nem is volt egyszerű, de végül azért csak sikerült lefényképeznem az LCD háttérvilágítását. Miután már ezzel is megvoltam, elkezdtem helyet keresni az órának. A konyhában van egy tányérba szerelt, az előszobában egy hatalmas, a hallban egy LED-es (meg amúgy egy kivetítős DCF77-es vezérelt is), a nagy szobában pedig egy hangfelvevős. Mármint úgy az, hogy felveszi amit rábeszélek, aztán reggel azzal ébreszt. Mit ne mondjak, elég kellemetlen egy hangja van...
   Mivel nálunk már csak a spájzban és a fürdőszobában nincs óra, a spájzba tenni viszont egyértelműen felesleges, ezért maradt a fürdőszoba. Gondoltam kész, ennyi volt, a végére minden egésszé kerekedett.

   Valamint az is, hogy magamtól (vagyis a leírás nélkül) képtelen vagyok beállítani (a gyári értékről elállítani) az órán előre beállított ébresztési időket. A használati utasítást meg persze nem volt kedvem végigböngészni.

   Ugyan néhány perc erejéig a szobai asztalon időzött, az óra azonban nem járt úgy, mint a mellette látható vérnyomásmérő, aminek azóta (mármint a bemutatása óta) még mindig nem találtam a lakásban stabil helyet.

   Mivel odafent a lakásban nem kellett, de ettől én azért még igenis hasznosítani szerettem volna, lehoztam a lomos pincébe, majd letettem a polcra. Természetesen azonnal elvégeztem azt a kihagyhatatlan, és persze amúgy nagyon is szükséges kísérletet, miszerint idelent is megtalálja-e a DCF77-es adót. Mármint van-e vétel egy olyan vasbeton pincében, aminek nemcsak az ajtaja, de még az ablaka is vasból van. Mármint drótüveg van a vaskeretben. Mint ahogy az a kijelzőn látható, az óra előbb végzett a pontos idő beállításával, mint ahogy én a nézelődéssel.