Amiről ma szó lesz, az a kép úgy nagyjából közepén látható fehér doboz. Hogy az mégis hogy a csudába került oda? Mármint az iszonyú farakás tetejére? Nos úgy, hogy mikor a múltkor kellett egy szál laminált padló, azt az eszterga mögött látható polcrészből kihúzva, valahogy sikerült vele levernem. Hogy mégis mit a csudát keresett egy HGW a polcba dugott padlócsíkokon? Erre a kérdésre az a válaszom, hogy a legutóbbi pakolászáskor már csak ott volt számára hely. Hej! Ha én egyszer mindent a végleges helyére tudnék tenni...

   A laminált padló amúgy a szekrénykébe készítendő fiókhoz kellett. Ahogy itt álltam és megelégedetten nézegettem, erről is az jutott az eszembe, hogy ezt sem tudom a helyére rakni. Már úgy értem azért, mert ott valószínűleg még mindenféle fadarabok vannak, illetve most még nem is tudom pontosan, hogy hol lesz a helye.

   Íme egy kép a szerző fehér ciklusából, melynek témája fehér alapon, fehér habos vízben, kevésbé fehér doboz. Ez jelen esetben nem egy puszta doboz, mert ahogy volt, a belsejével együtt vágtam be a csapba. Hogy erre mégis mi volt az okom, az szerintem még így, vagyis félig a vízben ázva is egyértelmű. Mármint a dobozon látható valószínűtlen mennyiségű kosz. Ezt a HGW-t amúgy 200 forintért vettem a piacon.
   Mi az, hogy minek? Nos egyrészt ugye olcsó volt, másrészt pedig ott helyben (mármint a vásárlás pillanatában) képtelen voltam eldönteni, hogy akad-e itthon másik HGW a telefonos cuccaim között. Két régi Thomson ugyan biztosan van, csakhogy azok még csak nem is ADSL2+osak, vagyis ha feldugnám őket a mostani HGW helyére, akkor már össze sem szinkronizálnának. Ez meg ugye nemhogy 2+os, hanem egyenesen VDSL, ráadásul úgy, hogy visszafelé kompatibilis.

   Az egyre zörgősebb hangú ventilátor keltette huzat viszont szinte pillanatok alatt kifújta a dobozból a nedvességet. Már úgy értem, hogy másnap reggel már hiába rázogattam, nem csöpögött ki belőle semmi. Ennek ellenére persze - a tőlem már jól megszokott módon - hagytam neki a száradásra még néhány napot.

   Ha tökéletesen tiszta nem is lett, de a nagyja mocskot azért sikerült róla ledörgölnöm. Az elmosogatása előtti állaga amúgy leginkább arra emlékeztetett, mintha gyerekek játszottak volna vele egy homokozóban, ételmocskos kézzel.

   Hogy melyik lámpácska mit mutat, illetve arra, hogy mire valók a gombok, na azokra a kérdésekre a HGW leírásában található meg a válasz. Hogy miért nem írom le a saját szavaimmal? Nos azért, mert van ennél jobb ötletem is. Már úgy értem az, hogy mesélek róluk inkább történeteket. Konkrétan a WLAN gombról, mert azt valamiért rengetegen nem ismerték fel. Ez annyira így van, hogy akadt olyan ügyfél, akit egyszerűen képtelen voltam róla meggyőzni, hogy azért nincs WIFI, mert szerintem meg kell hozzá nyomni a gombot, szerinte viszont a HGW elején nincs gomb. Hiába mondtam neki, hogy ha kimegyek és én nyomom meg a gombot, akkor 4000 a kiszállás, meg a másik 4000 a munkadíj, mégis ki kellett mennem. Még a helyszínen is adtam egy esélyt az ügyfélnek a menekülésre, de még akkor is állította, hogy ennek a doboznak tiszta fehér az eleje, vagyis ezen nincs semmiféle gomb. Mikor aztán megnyomtam, majd elkezdtem írni a számlát, akkor persze már minden voltam, csak szent nem!
   Persze ellenpéldának akadt nem egy olyan eset is, ahol megköszönte az ügyfél (még a telefonba), hogy elmagyaráztam neki, hogy mi a baj, hol a gomb, de azt kell mondjam, hogy a vége felé már valahogy kezdtek túlsúlyba kerülni a lehetetlennél lehetetlenebb esetek.
   Maga a munka még csak hagyján, az még 50 év felett sem volt különösebben megterhelő (nem szép dolog, de leírom), a lökött ügyfelek azonban már valahogy egyre inkább. Szinte csodaszámba ment az a nap, mikor nem futott bele az ember valami blődlibe. Meséljek néhányat? Na jó...
   Szokásos hiba, nem működik az IPTV. Kimegyek, felcuccolok a negyedikre, hónom alatt egy HGW, egy STB, vállamon a laptop, meg persze az elmaradhatatlan szerszámos táska. Tényleg elakad az STB a betöltésnél. Mivel még a régiféle volt, gondoltam egyből odapróbálok helyette egy másikat. Mikor a régi STB-t kihúztam a tévéállványból, egyből kiszúrtam, hogy nincs bedugva a helyére a LAN kábel.
   Gondoltam ennyi, visszadugom és már ott sem vagyok! Ehhez képest nem volt a kábel sehol. Mondom az ügyfélnek, hogy itt valami árulás van, mert innen hiányzik egy kábel. Na erre az jött feleletül, hogy márpedig ők mindent áthoztak. Miután megkérdeztem, hogy mégis honnan, akkor kiderült, hogy a szomszéd szobából, ahol télen szeretnek lenni, mert besüt a nap, nyáron viszont a kisebbik szoba a nyerő, mert ugye az a hűvösebb. Na itt meg abból volt a morgás, hogy a lakáson belüli áthelyezés, pláne kábelépítéssel, az - mivel igazándiból nem hibaelhárítás - nagyon nem ingyen van.
   Épp mint ahogy az a másik eset sem volt ingyen, mikor a WIFI beüzemelése után kiderült, hogy az csak az én laptopomon működik, az ügyfélén viszont már nem, merthogy abban nincs is WIFI. Na itt is nagyon nehéz volt megértetni az ügyféllel, hogy ez aztán végképp nem a szolgáltató hibája.
   Aztán akadt olyan ügyfél is, aki visszamondta az IPTV-t, és csak az Internetet tartotta meg, aztán csak csodálkozott rajta, hogy sípol a riasztója reggeltől estig. Már úgy értem azért riasztott, merthogy nem volt benne telefonvonal.
   A másik meg már alig várta, hogy leteljen a hűségidő (ezt ő maga mesélte), s mikor ez megtörtént, ahogy volt, leadta az ügyfélszolgálaton (T pontban) az egész hóbelevancot. Mivel ebben a HGW is benne volt (mert ugye ha nem lett volna, akkor kiszámlázzuk), az ügyfél visszakötötte a drót végére az ADSL2+ protokollt nem tudó, ezért már mindenhonnan leszerelt Dialcom modemet, ami persze nem volt hajlandó a központtal összeszinkronizálni. Ekkor volt az ügyfélnek egy kis harca az ügyfélszolgálattal, de mivel szereld magad konstrukciójú szerződése volt, pláne saját modemmel, sikerült róla meggyőzniük a kollégáknak, hogy nem adunk másik modemet, merthogy sosem adtunk, hiszen az a sajátja. Miután az ügyfél kerített valahonnan egy immáron 2+os modemet, és végre újra lett otthon internet, akkor kiderült, hogy az csak egy gépen működik. Ekkor az ügyfél már annyira berágott, hogy addig üvöltött a hibabejelentővel, míg csak fel nem vett egy hibajegyet. Én meg kimentem, megnéztem a laptopommal, hogy van-e internet (volt), majd megírtam a számlát. Na itt aztán már tényleg minden voltam... Ez annyira így volt, hogy kénytelen voltam helyre tenni az ügyfelet. Már úgy értem elmagyarázni neki, hogy ha leadja a WIFI-s routert, akkor mégis mitől várja, hogy legye WIFI? Valamint hova akarja bedugni a másik számítógép felől érkező kábelt?
   Ezek azok a mindennapi történetek, melyek mióta eljöttem a cégtől, valahogy nem hiányoznak. Aztán persze lehet, hogy ez nem így van, mert néha szoktam róla álmodni, hogy IPTV-t vagy telefont szerelek, mely álmokból valahogy különösen jólesik az ébredés.

   Mármint azok, amiket ide lehet bedugdosni. Itt aztán (mint már annyiszor) napokra elakadtam az írással. No nem azért, mintha nem tudnám, hogy melyik lyukba mi való, hanem azért, mert mivel ezek felsorolása unalmas, a helyettük elmesélni szándékozott történet ellenben annyira kusza, hogy az bizony napokig nem akart összeállni a fejemben.
   Persze nem magukról az eseményekről van szó, hanem a megfogalmazásukról, amit úgy kell érteni, hogy összetett mondatokban ugyan jó vagyok, valamint apró történetek elmesélésében is, de mikor valami komplexebb eseményt, pláne azok láncolatát - beleszőve a gondolataimmal - kell elmesélnem, akkor inkább feladom.
   Szóval a képességeim nem jogosítanak fel egy kisregény, de tulajdonképpen már egy novella megírására sem. Persze ennek ellenére, illetve a HGW hátulján látható csatlakozók unalmasságának okán, ha nehezen is, illetve napokon át belegondolva, végül mégiscsak nekiálltam a feladatnak. Hogy az írásom nem lesz valami összeszedett, azt mondjuk előre láttam.
   Belecsapva végre a lecsóba, vannak ugye az életben nagyon egyszerű dolgok, mint ahogy akadnak szerfelett bonyolultak is. A bonyolultsági fok véleményem szerint annak függvénye, hogy mennyire mélyen látunk bele a dolgokba. Aztán persze lehet a dolgokat azon a módon is bonyolítani, hogy látni ugyan nem látunk bele a mélybe, de ennek ellenére, illetve a hiányzó tudást saját kútfőből pótolva, a számunkra ismeretlen részeket agyament elméletekkel helyettesítjük. Mint az már előre sejthető volt, erre azonnal mondok egy példát. Nekem van egy olyan fixa ideám, miszerint a cégnél (úgy általában mindegyiknél) van két csoport. Míg az egyik azt figyeli, hogy mi hol megy rosszul, majd odacsap, addig a másik csoport feladata az, hogy a jól működő dolgokat rombolja le. Az első csoport neve MEO, vagyis minőség ellenőrzési osztály, esetleg minőségbiztosítási, addig a másik csoport nevét még nem sikerült megfejtenem, mert az vagy titkos, vagy csak még nem jöttem rá, hogy a fejlesztési osztályt takarja. Míg a MEO feladata teljesen egyértelmű, indokolt, értelmes, valamint köztudott is, addig a jól működő dolgokat a kiderülésükkor széttrancsírozó részleg valahogy kevésbé ismeretes, illetve hirdeti magát. Ezen utóbbi csoport ténykedésére a 40 év munkaviszonyom alatt annyi példát sikerült begyűjtenem, hogy az mindenképp túlmutat holmi légből kapott összeesküvés elméleten.
   Ezt úgy kell érteni, hogy mikor eljutottam arra a szintre, hogy az éppen aktuális feladataimat mondhatni hátratett kézzel is meg tudtam oldani, minden hiba és erőlködés nélkül, akkor ezt valaki valahol érzékelte, majd jó alaposan bekavart. Ennek a dolognak persze két oldala van. Míg az egyik az ember (jelen esetben egyszerűen csak munkavállaló) stabilitásra való törekvése, addig a másik a cég folyamatos fejlődésének igénye. Ezek közül mindkét törekvés teljesen érthető. Mert ugye míg a feladatokat végző ember utálja a stresszt (mai szóhasználattal élve a mindennapi kihívásokat), addig az a cég, amelyik óvatlanul lelép a fejlődés útjáról, az bizony menthetetlenül sodródik a csőd felé.
   Hogyha olyan nagyon nem is, de némileg azért közelítsek a tulajdonképpeni mondandóm felé, az eset valószínűleg úgy esett, hogy a jól működő dolgokba belerondító osztály egyik munkatársának elromlott a telefonja, mire fel felhívta a hibabejelentőt, ahol is a hívását egy profi hibafelvevő fogadta. A kolléga minden szót értett, helyesen és érthetően tájékoztatott, majd a feladatot (hibaelhárítás) az illetékes munkaterülethez továbbította. Nos ekkor, pontosabban szólva ezen eset hatására merült fel a kollégában, hogy ez mégis hogyan lehetséges? Mármint a mondhatni szokatlan hétköznapi profizmus. Mikor aztán ebbe alaposabban belegondolt, majd megrágta a dolgokat, arra az amúgy valóban helyes következtetésre jutott, hogy valahol valakik valamiért nagyon jól végzik a munkájukat. No de hogyan lehetséges ez? Nos úgy, hogy az adott szakterületen minden klappol. Már úgy értem, hogy a munkafeltételek, a dolgozók felkészültsége és darabszáma, és még a vezetés is. Miközben egy átlagember egy ilyen esetben egyből arra gondol, hogy végre egy olyan részegység a cégen belül, amivel nincs baj, aközben a jól működő dolgokat szétbarmoló csoport még véletlenül sem így gondolkodik! Mert ugye az ő agyuk egészen más srófra jár. Ha kitaláltad mire gondolok, akkor vagy okos vagy, vagy már magad is dolgoztál a rombolás kissé undok területén, esetleg tapasztaltál hasonló eseményeket.
   Hogy konkrétan miről van szó? Nos arról, hogy az a részegység, ami teljesen jól működik, az túl van fizetve, túl jól van ellátva a munkavégzéshez szükséges eszközökkel, pláne emberállománnyal, aki valószínűleg túlképzett, ami logikailag (legalábbis a rombolók logikája szerint) arra a megállapításra vezet, hogy az adott területről erőforrások vonhatók el. Mert ugye egy jól működő csapat akkor is jól működik, mikor a fele ember és erőforrás ott sincs. (szabadságolások) Amennyiben ez igaz (amúgy természetesen az), akkor a rombolók szerint onnan erőforrásokat nemcsak lehet, hanem egyenesen kell is elvonni. Nos ezen nem különösebben hirdetett utálatos gondolatmenetet követve került lerombolásra a hibabejelentő. Ez ráadásul még csak nem is a vázolt módon történt! Persze értem az okokat, csak ugye attól, hogy tudom, hogy a háromszor megsózott pörkölt a túlsózástól ehetetlen, na attól az még nem lesz ehető.
   Ami a hibabejelentővel történt, arra az adott okot, illetve azon gondolatmenet mentén került kivitelezésre, hogy ugyan minek van egy cégnél két olyan, amúgy teljesen különálló részleg, ami az ügyfelek hívásainak fogadásával foglalkozik. Míg az egyik részleg a hibabejelentő volt, addig a másik az ügyfélszolgálat. Mint az már csak az eddigi írásomból is kiderült, nem az ügyfélszolgálat, hanem a hibabejelentő esett áldozatul. Pontosabban szólva némileg az ügyfél, akarom mondani útközben természetesen én, vagyis a hibaelhárító. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy minden különösebb előzetes figyelmeztetés nélkül, egyszer csak elkezdett dőlni a gépből a szar.
   A szart úgy kell érteni, hogy az értelmetlenül, hibásan, kivizsgálás nélkül, vagy épp abszolút rossz irányba továbbított hibajegy. Ezen persze annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy az eddigi profik helyett holmi diákmunkások fogadták az ügyfelek hívásait, akiknek konkrétan nulla fogalmuk volt a cég szolgáltatásairól.
   Szóval ült a szerencsétlen diákmunkás egy monitor előtt, miközben az ügyfél által elmondottakból tulajdonképpen egy szót sem értett. Ezt úgy kell érteni, hogy egy profi hibafelvevőnek egyszerűen nem feladat, hogy egy összevissza beszélő ügyfél által konyhanyelven elmondott hibajelenségből megállapítsa, hogy mégis miről van szó. Na ez a felállás változott meg arra, hogy az ügyfélnek a nem igazán egyértelmű kérdésekre adott nem igazán egyértelmű válaszai alapján egy képzetlen diákmunkás a képernyőn látható lehetőségek közül próbált választani, s így jutni tovább lépésről lépésre egészen odáig, míg csak le nem kerül róla, illetve el nem jut valaki máshoz a feladat.
   No persze teljesen feleslegesen morgok a dologra, hiszen egyrészt szó sincs róla, hogy az utóbbi megoldás ne lenne működőképes, valamint idővel ne vált volna be, csak ugye volt egy köztes, amolyan átmeneti, számomra nem különösebben rövidnek tűnő állapot, amikor a dolgok még véletlenül sem működtek jól.
   Illetve ez nem pontosan így volt, mint inkább úgy, hogy annak függvényében, hogy épp melyik brigád volt benn, illetve ki volt a főnökük, kifejezetten hullámzó volt a hibafelvétel minősége, ami aztán a gyakorlatban egy rosszabb napon úgy nézett ki, hogy annyi szar (azért nevezem így, mert az) dőlt ki a gépből, hogy az azért már tényleg megütötte a mértéket. Hétköznap, mikor a bent lévő többi kolléga (területes hibaelhárító) között eloszlott a dolog, akkor talán nem is volt annyira feltűnő, csakhogy hétvégén már igen. Mivel én úgy általában véve sosem tudom, hogy épp milyen nap van (amúgy kipróbáltam, és persze most sem tudtam), ezért én voltam a mondhatni állandó szombatos.
   A szombat az egy igen nyugodt nap. Ha nem is sűrűn, de időnként még olyan kevés feladat is előfordult, hogy egész nap nem kellett kimennem az épületből. Ezekre az esetekre azért emlékszem biztosan, mert aznap szedtem szét a faxot, egy másik alkalommal pedig a céges pincében valami irodagépet. Ez úgy történt, hogy a szétszedés közben időnként ránéztem a számítógépre, hogy jött-e valami feladatom, de egészen délutánig semmi sem érkezett.
   Na most az átlagos hibamennyiség szombaton (a főváros egy kerületére vetítve) 10 alatt volt. Ehhez képest arra beérni, hogy 30 hibajegyet köpött ki a gép, na az azért minimum sokkoló! Amennyiben ezek valós, pontosabban szólva mind rám tartozó hibák lettek volna, akkor azért, míg úgy, hogy a hibajegyek zöme eltévedt, a másik felük pedig konkrétan marhaság volt, na úgy meg azért volt sokkoló. Persze nem csak számomra, vagyis nem én voltam kényes az ilyesmire, hanem a többi szombatos területes műszerész számára is rosszul esett a dolog. Hogy egy ilyen napon mik hangzottak el a tartózkodóban, azt a vezetés biztosan nem tette volna zsebre, közszemlére pedig pláne nem!
   Némi adalék a számokhoz, hogy valós hibajegyből valahol 10 alatti az egy nap feldolgozható mennyiség. A valóst úgy értsd, hogy ki kell menni a helyszínre, elvégezni valami feladatot. Na most mikor a néhány valóban elhárítandó hibát 30 tételből kell kiválasztanod, ráadásul úgy, hogy a többivel is kezdened kell valamit, na olyankor azért nincs rajta mit csodálkozni, hogy bepöccen az ember.
   Ez a gyakorlatban (mármint a hibajegyek kezelése) úgy nézett ki, hogy először szép sorjában mindet a nevemre vettem, majd egyenként átolvastam, értelmeztem, és ha olyan volt, akkor még le is vizsgáltam a vonalat, ADSL-t, IPTV-t a különböző mérőszoftverekkel. Ez 30x5 perccel számolva úgy két és fél óra, hogy még csak fel sem emeltem a fenekem a székről!
   Na erre a helyzetre rágtam be, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy részemről az összes elém került hibásan felvett hibajegyet visszatöröltem. Az ügyfelek persze kapták az SMS-t a mobilszámukra, hogy a hiba el lett hárítva (csak persze nem), amire ki-ki vérmérséklete szerint reagált. Ez engem persze nem érintett, hiszen nem engem hívtak vissza, nem az én fejemet ordították le, hanem a hibabejelentőét.
   Egy idő után persze, mikor már náluk is kezdett sok lenni a dolog, illetve feltűnt, hogy ez jórészt egy emberhez tartozik (ez lennék ugye én), felhívott az éppen bent lévő főnök, majd kérdőre vont.
   Na most ha hülyeségről van szó, akkor ne állj le velem versenyezni, mert ha másban nem is, de nekem abban valami k*rva nagy rutinom van! Ez jelen esetben azt jelentette, hogy vittem magammal mappában az összes visszatörölt hibajegyet, így kapásból bármelyikről meg tudtam mondani, hogy miért törtöltem vissza.
   Soroljam? Na jó... Ilyenek voltak benne, mint "az ügyfélnél nem működik az ADSL szolgáltatás", amit részemről azzal a megjegyzés rovatba írt szöveggel töröltem vissza, hogy "az ügyfélnél nem működik ADSL szolgáltatás".
   Mivel a hibafelvevők épp aktuális (valószínűleg kissé rutintalan) főnöke nem értette a lényeget (konkrétan a szövegből az "a" betű kihagyását), így kénytelen voltam rávezetni a megoldásra. Mármint mondtam neki, hogy ugyan nézze már meg, hogy van-e az ügyfélnek ADSL szolgáltatása. Mert ugye ha nincs (márpedig nem volt), akkor mégis mi a hibabejelentés tárgya?
   A következő hibajegy arról szólt, hogy az IPTV szolgáltatáson csak a nagyszobai tévé működik, a konyhai viszont már nem, amit azzal a megjegyzéssel törtöltem vissza, miszerint "ezen azért igazán nincs mit csodálkozni".
   Miután a kolléga ránézett az előfizető szolgáltatásaira, meglepve vette tudomásul, hogy az ügyfélnek csak egy BOX-ra szóló előfizetése van, vagyis teljesen jogos a megjegyzésem.
   Aztán volt egy olyan hibajegy, ami arról szólt, hogy az ügyfél nem tudja hívni csak a hibabejelentőt, amit azzal a megjegyzéssel töröltem vissza, hogy "még jó, hogy nem"! Mármint azért, mert díjtartozás miatt ki lett zárva a forgalomból.
   Aztán volt olyan visszatörölt hibajegy, hogy "ügyfélnél nem működik a riasztó", amihez részemről megjegyzésként csak három kérdőjelet fűztem hozzá. Na ezt a kolléga már végképp nem értette, mire fel kénytelen voltam visszakérdezni, hogy nekünk, mint Magyar Telekomnak, mégis melyik szolgáltatásunkat hívják úgy, hogy riasztó. Ha meg nem fizet nálunk elő az ügyfél ilyenre (merthogy nincs ilyen szolgáltatásunk), akkor mégis mi közünk hozzá, hogy nem működik? Ekkor persze megkaptam a kérdést, hogy és akkor ezt miért nem mondtam el az ügyfélnek, amire már előre ott volt a tarsolyomban a válasz. Mármint a visszakérdezés, hogy a hibafelvevő kollégák vajon kimennek-e helyettem a helyszínre elhárítani a hibát. Mivel erre egyértelmű (bár egy kissé azért határozatlanul adott) nem volt a válasz, így magam is ugyanezt nyilatkoztam. Mármint azt, hogy én sem fogom elvégezni a hibafelvevők munkáját.
   Itt aztán volt egy erőtlen próbálkozás, miszerint mi lesz, ha szólva lesz emiatt a főnökömnek, amire persze rutinosan azonnal visszakérdeztem, hogy ezt komolyan gondolta-e. Mármint miért? (kérdezte a kolléga, a rutintalansága okán még csak nem is sejtve, hogy épp most húztam csőbe) Mármint azért (súgtam meg gonoszul előzékenyen hátba szúrva a hibafelvevők főnökét), mert akkor azzal kéne nyitnod, hogy 30 felvett hibajegyből 22 szó szerint marhaság volt, ami mondhatni felettébb rossz arány.
   Úgy fél óra telhetett el csendben, majd megint csörgött a telefonom, mert akadt két újabb, számukra értelmezhetetlen megjegyzésem. Az egyik hibajegy arról szólt, hogy az ügyfél nem tud vidékre telefonálni, amire azt írtam, hogy "ez természetes", míg  másik ügyfél azt panaszolta, hogy nem kap távhívó hangot, amit azzal a megjegyzéssel reagáltam le, hogy "nem is fog, ha csak nincs otthon időgépe".
   Míg az első esetben az volt a probléma, hogy a vonal az ügyfél kérésére ki volt zárva a távhívásból, addig a másodikban az, hogy a távhívó hang egy 10 éve megszűnt műszaki megoldás, mire fel a kolléga kínjában azzal próbált viccelődni, hogy egyszer azért már igazán neki is lehetne igaza, mert ugye így, hogy mindig én nyerek, így egyre nehezebben mer felhívni.
   Már nagyban hazafelé tartottam, mikor a ligetben karikázva újra megszólalt a zsebemben a telefon. Na itt kötnék rá, illetve vissza a képen, konkrétan a HGW hátulján látható csatlakozókba dugandó, illetve dugható mindenfélék témájára, az adott hibabejelentés tárgya ugyanis az volt, hogy a telefont a kettes csatlakozóba dugva, az nem ad vonalat, mely tényhez a hibajegy téves felvétellel történő visszatörlése előtt nem átallottam azt a megjegyzést fűzni, hogy "még jó, hogy nem". Ez volt az, amit a hibafelvevő kollégák már tényleg nem tudtak megfejteni, mire fel bele is haltam volna, ha nem kérdezek vissza, hogy hány telefonszáma van az ügyfélnek. Mert ugye ha egy, és az ott van az egyes csatlakozóban, akkor mégis miféle vonalat hiányol a kettesből?
   Aztán volt még egy durvább eset is, csak az valamikor néhány nappal később, miszerint "az ügyfél szeretne egy másik modemet" tárgyú hibafelvételt a szokásos visszatörléssel toroltam meg, valamint egy a megjegyzés rovatba írt "na ez meg mégis kit érdekel" kommentárral, ami aztán a hibafelvevőknél végképp kiverte a biztosítékot. Hiába hívott fel a kolléga fölényesen, hogy ezt aztán már tényleg nem úszom meg, mert ezt a csatát is én nyertem.
   Mert ugye ha valakinek szereld magad konstrukciójú Drávanetes naked ADSL előfizetése van, akkor annak nemhogy nem adunk modemet, de mivel még csak nem is a mi ügyfelünk, ezért egyenesen nem is adhatunk! Már úgy értem, hogy nem csak úgy egyszerűen nem, de még csak el sem, hiszen nincs tőlünk számlája, amihez hozzácsaphatnánk a modem árát. Ezen túlmenően már eleve a hibajegyet sem lett volna szabad felvenni, merthogy nem Telekomos, hanem Drávanetes az ügyfél, vagyis hívja őket, ha valami baja van.
   A hibafelvételek körüli mizéria idővel persze rendeződött, méghozzá annyira, hogy már diákmunkás sem kell hozzá, mert még őket is lecserélték, mégpedig egy Vanda nevű automatára, akit, akarom mondani amit néhányszor már el is küldtem abba a jó édes gépanyukájába. Mármint akkor, mikor én jelentettem be hibát. Mondjuk Vanda nem kényes, vagy csak nem tudja értelmezni a szidalmakat.

   Jelen esetben a mindenféle adatokat tartalmazó matrica a HGW aljára került. Ehhez meg egy olyan történetem van, hogy egy ügyfél váltig állította, hogy az ő HGW-jén semmiféle matrica sincs, így hiába kapcsolta be az előlapi kapcsolóval a WIFI-t, illetve hiába találta meg a laptopjával, mint a környéken legerősebb jelforrást, mert ugye jelszó hiányában nem tud hozzá csatlakozni. Én az ilyen esetekben mindig mindenkinek elmondtam, hogy ha mégsem a szolgáltató a hibás, akkor 4.000 a kiszállás, plusz 4.000 a munkadíj, ez azonban meglepően sokakat nem hatott, illetve nem ijesztett meg.
   Na most az említett esetben az volt, hogy kimentem az ügyfélhez, ahol az egyik kezemmel felfordítottam a HGW-t, a másikkal pedig rámutattam a matricára. Erre jött válaszul az a kérdés, miszerint: Ja! Az az alja? Mintha mondjuk volna neki, vagy akár bármi más tárgynak több is. Én meg már rajzoltam is a betűket meg a számokat a számlára, mire fel az ügyfél azt mondta, hogy nemhogy nem fizeti be, de még meg is fogja reklamálni, mire fel egyrészt tájékoztattam, miszerint az összes beszélgetést rögzítjük (mármint a hibabejelentéseket), másrészt megmutattam neki a hibajegyet, amire rá volt írva (mármint eleve azzal a megjegyzéssel esett ki a nyomtatóból), hogy az ügyfél állítása szerint a HGW-n nincs semmiféle adatokat tartalmazó matrica.

   Míg más azt sem látja, ami a szeme előtt van, addig nekem - már ha ki akarom nyitni ezt a dobozt - rejtett csavarok hollétét kell felderítenem. Ez (illetve ezek, merthogy ketten vannak) amúgy csak a doboz talpat tartják.

   A részemről szokásos elbizakodott, eddig jó felkiáltással először a talpat vettem le, majd mindjárt meg is állapítottam, hogy a 13 darab beakadó pöcökkel már nem olyan könnyű boldogulni, mint amennyire a talpat rögzítő két csavarral.

   Ez a különös formájú izé a WIFI antennája, mely alkatrészből akad egy másik is, mégpedig a jobb térerő elérésének céljából 90 fokkal elforgatott tájolással. Vagyis annak ellenére, hogy a jelen eszköz esetében a dobozon belülre került az antenna, mégis jobb a WIFI vételi lehetősége, mint a korábbi külső, de csak egy antennás típusok esetében. Ha meg nem, akkor már megint tévedtem egy nagyot...
   Egy további megemlítendő érdekesség, hogy a panelra forrasztott antennán felül van egy (valójában persze két, ugyanis a másik antenna mellett is van egy) antennacsatlakozó. Lásd az X6 jelű, már-már felismerhetetlen alkatrészt.

   Ez az IC felel a WIFI-ért, mégpedig olyan szinten, hogy még az adótranzisztorok is bele lettek integrálva. Legalábbis én nem láttam tranyót az IC és az antenna között. Mondjuk amilyen aprók ezek a mai alkatrészek, megeshet, hogy ott van valahol, csak nem vettem észre.

   Ami a képbe bal lentről belóg, az egy szokásos 3 milliméter pengeszélességű csavarhúzó, mely szerszám szerepeltetésével a 20 Megahertzes kvarc miniatűr méretére szerettem volna rámutatni.

   A rendszer végül ebben a két LED-ben állapodott meg. Amennyiben rádugtam volna a sajátom helyére, akkor valószínűleg összeszinkronizált volna a központtal. Hogy ezt miért nem tettem meg? Nos azért, mert mikor a cégtől eljöttem, akkor már valami teljesen automata beállító rendszer volt használatban, amit nem akartam egy a vonalra óvatlanul feldugott VDSL HGW-vel megtéveszteni.

   Ez a chip olyan forró, hogy ha egyszer bevetem ezt a HGW-t (mert mondjuk a másik bedöglik), akkor biztosan fel fogok rá ragasztani egy apró hűtőbordát. Ez még akkor is sokat javítana a helyzeten, ha ezt egy pöttyi nem különösebben jó hővezető Gumiám pasztával (ami tulajdonképpen sziloplaszt) tenném.