Ez a nap is éppen úgy kezdődött, mint ahogy a többi, majd úgy is folytatódott. Bár anyám tegnap azt mondta, hogy csak rizses hús lesz az ebéd, de aztán csak került elé gombaleves, utána pedig egy hatalmas adag sajtos süti. Amit a képen látunk, az már csak a maradék.

   A szokásos zabálásnak köszönhetően, mire a mára kitűzött feladathoz a pincébe leértem, addigra a vérnyomásom már rég idelent volt. Nyitásképp kitettem magam elé a munkapadot, majd kisvártatva azon kezdtem el töprengeni, hogy mi lehet az a furcsa nyomás a mellkasomon.

   Szerencsére nem egy infarktus előjele volt, hanem csak a kertésznadrágom zsebében felejtett akkuk voltak ludasak a dologban, amiket menten át is helyeztem a direkt a számukra fülesített faládikába.
   Részemről annyira oda tudok lenni tőle, mikor ilyen szépen alakulnak a dolgok, hogy most is éppen ezért vagyok itt. Mármint azért, hogy megalkossak néhány úgynevezett nagyfejű anyát, mégpedig a fúrógép állványához.

   Mikor ezt a polcot meglátom, olyankor folyton rezeg a léc, hogy nekiállok innen elpakolni a ritkábban használt szerszámokat, csak aztán mindig rádöbbenek, hogy jelen pillanatban még nincs hova.

   Íme a mai napra esedékes céltárgy. Természetesen tudom, hogy ez meglehetősen messzire esik egy normális állványos fúrógép tudásától, de még mindig jobb, mint mikor a kézben tartott fúrógéppel szerencsétlenkedek.

   Kinyitom a munkapad satupofáit, mintegy 3 centire, beleteszem a résbe a képen látható fadarabot, aztán ráhúzom a pofákat az állványból kilógó 6-os csavarokra, majd a kézzel kényelmesen tekerhető anyákkal megfeszítem a rendszert. Hogy mit kell ezen megváltoztatni? A kézzel tekerhető anyákat.

   Amit egyszer ugyan már megpróbáltam módosítani (átfúrni), ez azonban nem sikerült. Hogy miért kellene rajta átjutnia a csavarnak, illetve miért nem tudtam átfúrni? Nos átfúrni azért nem sikerült, mert a műanyag egy zsákfuratos anyára lett ráfröccsentve, ami a fúrás közben meglágyuló anyagban elforog.
   Magára az átmenő furatra padig azért van szükség, mert az eredeti állapot szerint mindössze 5 milliméter mozgásterem van. Mármint arra a célra, hogy meglazítsam az anyát. Mikor épp nem sikerül ezt az 5 milliméteres korlátot betartanom, eltalálnom, olyankor az anya egyszerűen leesik.
   Egy hosszabb csavar beépítése sajnos nem lenne megoldás, hiszen az anya pusztán 5 milliméteres mélysége a korlátozó tényező. Ebből kifolyólag ma két olyan hatos anya legyártása a feladatom, amin egyrészt átjutnak a csavarok, másrészt könnyű őket szabad kézzel, konkrétan a lábain álló munkapad alá benyúlva megtekerni.

   Megjegyzem sejtettem, hogy az összes rendelkezésemre álló, általam egyszerűen csak kezes csavaroknak nevezett alkalmatosságok között egy sem fog akadni, ami megfelelne az adott feladatra, de attól még igenis, hogy nagyon rosszul esett a tény.

   Aztán persze nekiálltam rajta újra létrehozni a szokásos, már-már hiányzó rendetlenséget, például a képen látható körzőkészlettel, vonalzóval, valamint a fadarabra felvázolt minta megalkotásához szükséges egyéb szerszámokkal.

   Nem azért tettem a munkadarab alá az apró fadarabot, hogy a rétegelt lemez fúráskor ne szakadjon szét a kimeneti oldalon, hanem azért, mert nem ért le a fúrószár hegye az alaplemezre helyezett munkadarabig.
   Ugyan be lehet állítani az állványt a fúrószár hosszához, illetve a munkadarab magasságához, ez azonban egy nagyon kényelmetlen feladat. No de erről majd egy kicsit később...

   Az állványba fogott fúrógép azért is előnyösebb a magában álló, természetesen befogott fúrószárral együtt a földön óvatlanul elhelyezett változatnál, ugyanis ebbe a kombinációba egy szokásosan hatalmasat rúgva már sokkal kisebb rá az esély, hogy a csigafúrót egy sebésznek kelljen a bokámból kioperálnia.

   Ezen a képen mindjárt két említésre méltó részlet is látszik. Az egyértelműen nyilvánvalóbb az, hogy a szétfurkált fadarab jelen állapotából még igen nehéz a végleges formájára következtetni, míg a másik a minap a piacon 200-ért vásárolt apró lombfűrész egyáltalán nem látszó apró hibája. No nem a belőle látványosan hiányzó fűrészlapra gondolok, és még csak nem is a nyelének végéből hiányzó aprócska kupakra, hanem arra a szomorú tényre, hogy a szabvány fűrészlap méretnél hosszabbra lett beállítva.
   Hogy mi ebben a szomorú? Nos az, hogy bele lett törve a hosszúság beállítására szolgáló csavar, minek okán lelki szemeimmel én már látom is, amint nagyban az apró lombfűrészről szóló szétszedtem cikkel foglalatoskodom.

   Hogy a jelölések csúsztak félre, vagy az anyák helyét reszeltem ki csálén? Na ez az a kérdés, amire azt vagyok kénytelen válaszolni, hogy mindkettő. Bár egyszer már csináltam ilyet, mármint egy nagyfejű csavart a csiszolópad rögzítéséhez, ez azonban még édeskevés ahhoz, hogy bármiféle rutinról beszélhessek.

   Ezek annyira szerencsétlenül néznek ki, hogy kifejezetten örvendetes a tény, miszerint nem fogom őket látni. No nem arról van szó, mintha gyártanék belőlük szebbeket, hanem csak arról, hogy a feladatuk ellátása közben a munkapad alatt tartózkodnak. Vagyis mondhatni jótékony homály borul reájuk.

   Mire fel azonnal felvéstem egy apró cetlire, hogy mit kell vennem. Még tiszta szerencse, hogy le is fényképeztem, mert a számokat tartalmazó cetli a következő egy órában (az időnként visszatarthatatlanul reám törő rendcsinálási mániámnak köszönhetően) végleg elkeveredett.

   Szóval majd kell még egy ilyen hosszú csavar a másik oldalra is. Na most ha netalántán úgy alakulna, hogy még ez az anya is hajlamosnak mutatkozik lepörögni a csavarról, akkor egy még ennél is hosszabb csavart teszek be helyette, aminek lezárom a végét két összetépett anyával. Azért nem puszta elkalapálással, mert ugye akkor egy esetleges igény esetén nem tudnám kiszedni a helyéről a csavart.

   Ha már csavarkiszedés! Rezgett a léc, hogy ha csak ideiglenesen is, de kitekerem a pinceajtóra szerelt hevederzár egyik épp megfelelő méretű kapupánt csavarját, csak aztán rájöttem, hogy ez egy teljesen felesleges plusz munka lenne. Mert ugye olyan mindegy, hogy a remélhetőleg hamarost megtörténő beszerzése után hova kell visszatekernem a csavart. Addig pedig, míg az új, a jelenleginél hosszabb csavar meg nem érkezik, a régi is bőven megteszi, legfeljebb - mint ahogy eddig is volt - könnyen lepörgethető róla az anya.

   Bár a betervezett két nagyfejű anya elkészült, csak ha már egyszer itt vagyok alapon, ráadásul épp a fúrógép állványát csesztetem, akkor nehogy már kimaradjon a projectből az állvány másik neuralgikus pontja. Mint azt már korábban említettem volt, ez az állvány magasságának beállítása, amit a képen piros nyíllal jelölt csavar meglazítása után lehet megtenni. Csak ugye mivel lazítsam meg azt a csavart?

   Természetesen imbusz kulccsal, hiszen az illik a mélyben rejtőző csavar fejébe. Hogy hol itt a probléma? Nos ott, hogy egyrészt sosem találom a megfelelő méretű kulcsot, másrészt magát a csavart sem, mert ugye a gyártónak sikerült jól elrejtenie. Mindezt úgy, hogy ennek a csavarnak kézzel könnyen állíthatónak kellene lennie.

   Újra áttúrtam a kezes csavarok feliratú dobozomat, minek hatására egy perc elteltével ismét szomorúan vehettem tudomásul, hogy épp csak az nincs benne, amire szükségem támadt.
   Most ugyan néhány csavar esetében azért már rezgett a léc, de végül mind alkalmatlannak találhatott. Pedig milyen szépen összegyűjtöttem őket... Már úgy értem, hogy zömüket lomtalanításkor, de amúgy bármikor máskor is, mikor megláttam a földön egy ilyen csavart, vagy mondjuk a kukák mellett egy kidobott irodai széket, amiből kitekerhető.

   Mivel a 8-as csavaros dobozom tartalmával is befuccsoltam, méltóztattam átfáradni a rejtekszekrény mélyén őrizgetett motorcsavaros dobozaimhoz. Ezek tartalmát azért nem válogattam szét a többivel együtt, mert ezek nemcsak koszosak, sérültek, de még rozsdásak is!

   Ezek pláne olajosak! Amúgy épp a kép közepén díszeleg egy olyan nagyfejű anya, melyből pont az előbb gyártottam kettőt. Még tiszta szerencse, hogy csak egyet találtam belőle...
   Ez amúgy a 250-es MZ motorom oldaldobozának rögzítő csavarja volt, melyet idővel egy normál hatos anyával, valamint a csavar végének elgörbítésével pótoltam. Mármint azért, hogy ne tudják kilopni a mociból az oldalról amúgy könnyedén kiemelhető akkut.

   Ha többszöri nekifutásra is, de végül csak sikerült kidolgoznom a tuti megoldást. Mármint azt, hogy megcseréltem a csavart az anyával, s így most nem a csavar fejére kell szerelnem a gombot, hanem épp mint ahogy az előbb is tettem, csak most nem hatos, hanem egy nyolcas anyára.

   Gondoltam megnézem, akad-e a 8-as anyás dobozomban a szokásosnál hosszabb anya. Bár újra kellett benne fúrnom a menetet (valamint a külsejének sem ártott volna némi csiszolás), de találtam! Mondjuk csak ez az egy darab, de legalább volt.

   Már persze a felületkezelés hiányától eltekintve, mely tény folyományaként elképzelhető, hogy a megalkotott alkatrészek, ha nem is most, de idővel be fognak kerülni a sárgára festős project kettőbe.