Megigazítom a rekamiét
(először még úgy volt, hogy csak egy kicsit)

Szóval az úgy volt, hogy az egész úgy kezdődött, hogy mivel éppen úgyis szét volt
kapva a szoba, merthogy fene nagy jókedvemben fugáztam a parkettát, ezért azt
gondoltam ki, hogy egy füst alatt kiigazítom az ágyat is. Tettem mindezt abból
az okból, mert a képen éppen leszerelve látható kerék, finoman szólva nem
volt a helyén. Az ugyan igaz, hogy az előző kerék valószínűleg akkor adta
meg magát, mikor Apukám lerogyott az ágyra a száz kilójával, azonban
az is igaz, hogy az új kereket már én szereltem fel hibásan. Családi
bűnök sej! Ez az ágy amúgy nem szétszedve, nem a képen látott
módon felborítva, nem valami átlátható konstrukció. Így nézve
viszont egyből látszik, hogy mi akad be, illetve hova, és szerencsére
az is, hogy hol kellene lennie. Pikk-pakk két új lyuk, csavarok vissza, és
már meg is szűnt az immáron évtizedes gond. Hogy mi volt a probléma?
Tényszerűen az, hogy az ember a rekamié összecsukásakor gyakran
futott bele abba a kérdésbe, miszerint ha este onnan jöttél ki,
akkor reggel mégis mi a jó édes anyádért nem akarsz
ugyanoda visszamenni? A választ már tudjuk.
Mit ne mondjak? Javítás után, mondhatni
természetesen, újra nem ment be a helyére.

Persze én voltam a hibás. (no nem mintha a kerék ügyében nem én lettem volna)
Most speciel "csak" annyi történt, hogy az ágyba feltámasztásul betett kis sámlit
 elfelejtettem kivenni az ágyneműtartó fiókja mögül. Illetve jelen pozícióban alól.

Ha lefekvéskor nem nyitom fel az ágy fedelét, akkor igen
nagy valószínűséggel bele fogom verni a fejem.

Ha meg felnyitom a tetőt? Akkor leesik hátra. Illetve csak most, hogy ennyire
el van húzva a faltól, csak ilyenkor esik hátra. Ha oda van tolva a rekamié
a fal mellé, ahol amúgy lenni is szokott, akkor a tetőt megállítja a fal.

Ez - ahogy kell - meg is látszik rajta. No nem mintha az a függőleges repedés
díszére válna a szobának, de most nincs kedvem nekiállni festeni.
(és bátran merem állítani, hogy máskor sem igazán lesz)

Azt kéne megoldanom, hogy csak eddig nyíljon fel, és ne tovább!
Mondjuk tizenöt éve kellett volna, de most már mindegy...

Az a fahasáb azért áll ki a rekamié hátából, merthogy az állítja meg, mikor neki akar
menni a falnak. Hogy aztán ez a fadarab gyárilag is itt volt, vagy Apukám
barkácsolta ide? Vagy én? Erről halovány segédfogalmam sincs!

Az mindenesetre biztos, hogy bárki részéről is született a megoldás, félresikerült
egy ötlet volt. Mint az a képen az éjjeliszekrényre szerelt lámpa vonalától
kissé jobbra látható, a fahasáb ugyanis idővel szó szerint leette a falat.

Kerülgettem az ágyat erősen, mint ahogy magát a feladatot is. Végül azt sikerül
kihoznom megoldásnak, hogyha nem akarok további rombolást a falon, akkor
ide lentre kell áthoznom a faltól való távtartást. Egészen lentre kell valami
léc, aminek a másik vége nem magának a falnak, hanem a parketta
szegélyének megy neki. A parkett szegélye nálunk ugyanis
még keményfából van, így annak aztán nyugodtan
lehet lökögetni betoláskor az ágyat, abban
kár valószínűleg nem fog keletkezni.

Felrajzoltam egy darabka papírra, hogy mégis mekkora fadarabokat kell leszabnom
a pincében. Azt is odapöttyöztem, hogy - úgy nagyjából - hol legyen rajtuk lyuk.
Ahogy a cetlivel a kezemben mentem a lépcsőn lefelé, eszembe jutott, hogy
valamelyik nap az egyik lakó a ház előtt rám kérdezett, hogy láttam-e,
hogy mi van a ház mögött. Nemcsak, hogy nem láttam, de még el
is felejtettem megnézni. Illetve mivel épp indultam a boltba a
biciklimmel, megkérdezni sem igazán volt kedvem, hanem
egyszerűen csak ráhagytam a szomszédra a legyintését.

Juj de érdekes dolgok! A jobb oldali kupacból néhány fadarabot, a papírdobozokból
egy mennyezeti lámpát, a kupac közepéből pedig a színmintát hordozó műanyag
táblát mentettem ki. Melyik anyag mire lesz jó? Ez csak a fantáziámon múlik!

A balra látható két fadarab például már a ház mögötti kupacból van.
A jobbra látható kettő pedig parkett szegély, ami ugye keményfa.

Ez a négy csavar az alsó távtartókat fogja tartani. Mivel azt is lemértem, hogy milyen
vastag az ágy hátfala, így könnyedén ki tudtam választani a készletből a megfelelő
hosszúságú, jól tartó, de a kárpitborításon még át nem érő csavarokat. Ezekből
hatot azonmód zsebre is tettem, de mire felértem velük a lakásba, mondhatni
természetesen, már csak öt volt meg belőlük. A hatodik két hét múlva került
elő. A pajkos csavar a melósnadrágomban található zsebkendőmben bújt el.

Ezek nem kifejezettem a rekamié igazítási projecthez kellenek, csak ha már úgyis
ott kuporgok az ágy mögött, kezemben az akkus fúróval,
akkor egy füst alatt megcsinálom ezt is.

Ha ráhúzom a csavarokra a méretre szabott műanyag csövecskéket, ami amúgy
kábelburkolat, akkor a csavar éle nem fogja bántani a rajta futó kábeleket.

Már úgy értem, hogy ide kellettek a csavarok, a parkettát a szegélyező lécbe, hogy
az ágy mögött futó villanykábel semmiképp se kerülhessen olyan helyzetbe, hogy
nekitolódik az ágy. Ugyan eddig csak úgy egyszerűen le volt dobva a fal mellé a
kábel, és így sem lett semmi baja, de attól még - ha már itt vagyok alapon - ezt
is kiigazítottam. Az valami elképesztő, hogy annak ellenére, hogy mi mindig
is egy barkácsoló típusú család voltunk, még mindig mennyi ilyen kishibás
részlettel vagyunk megáldva. Persze az is lehet, hogy más is, és nálunk
sincs belőle több mint máshol, csak ugye mi (jelen esetben én)
felvesszük a kesztyűt. Magamnak csinálom a munkát!

Ez a szépséges fadarab (meg persze a párja) fogja ezentúl
megállítani, az ágy hátraesni készülő fedőlapját.

Volt az immáron helyén megálló fedélről kép vakuval is, ami ennél természetesen
sokkal élesebbre sikerült, de valahogy mégis ezt találtam hangulatosabbnak.
Amúgy jól elvoltam a két fadarab felszerelésével. Mivel úgy másfél centi
vastag lehet az anyag, ezért a ceruza nem ér át rajta, hogy bejelöljem
vele a csavaroknak előfúrandó lyukakat. No de ha benne vannak
a lyukakban a csavarok, akkor azokra csak rákoppintok egyet
a kalapácsommal, és a csavarok hegye máris bejelölte a fúrandó
lyukak helyét. Aztán még ezt is tovább egyszerűsítettem. Rákoppintás
után, előfúrás nélkül, egyszerűen belehajtottam a pozdorjába a csavarokat.
Nem lusta voltam előfúrni, hiszen ott volt a gép, belefogva a szükséges átmérőjű
és hosszúságú fúrószár, csakhogy az ágy mögötti homályban, a csavarhegy
ütötte lyukból a pozdorjamintán, szóval egyszerűen nem látszott semmi.

Ezt ide képtelenségnek bizonyult elsőre pontosan leszabni, mert egészen egyszerűen
nem lehetett meghatározni, hogy milyen hosszú legyen. Nem volt mihez képest
mérni. Végül a kétlépcsős megoldást választottam. Leszabtam mindkét lécet
hosszabbra, felcsavaroztam a helyére (vagyis ide), majd az ágyat tövig
betolva a falhoz, már könnyedén meg tudtam mérni, hogy melyik
darab mennyivel hosszabb a kelleténél. Már úgy értem, hogy
felül mértem, közvetlenül az ágy háta és a fal között, ahol a látható rés
is lesz. Aztán levettem a léceket és levágtam belőlük azt a néhány plusz centit.

Mindeközben a Tesco gazdaságos csavarhúzóm nyeléről már majdnem az összes
gumiborda lepergett. Nem baj az, hogy nincs ott, hanem csak azért írom, mert
a lehullott darabok a frászt hozzák rám, mert folyton bogárnak nézem őket.
Mondjuk nincs igazán okom panaszra, hiszen éppen száz forintba került
ez a csavarhúzó, annyi pénzért pedig botorság lenne többet várni.

Annyira elégedett vagyok magammal, hogy végre lendületbe jöttem, hogy megyek
és bőszen folytatom a parketta réseinek fugázását. Felvetődhet a kérdés, hogy mit
keres anyám éjjeliszekrényén egy piros színű műszerzsinór? Nálunk kérem ez
a Mindig TV antennája, csak tegnap levettem, mikor a virágállvány körül
rendetlenkedtem. Ahogy ezt a fotót másnap a képek rendezésekor
megláttam, mindjárt beugrott, hogy miért mondta nekem
azt a tévé tegnap, hogy nincs jel. Francba!
Lemaradtam a hírekről...

Hogy ez a fugázás is egy mekkora egy hülye egy játék...

Ezt a típusú ágyat, ezen a módon, akarom mondani erre a három darabra lehet
mindenféle roncsolás nélkül szétszedni. Még csak szerszám sem kell hozzá,
hiszen csak a fejtámlát kell kiakasztani a helyéről. Nem tartja ott semmi
trükk, csak a saját súlya. Hogy mégis mi a csudát keresek itt megint,
mikor az előbb már vége volt a cikknek! Szóval az úgy van,
hogy ez az ágy olyan, de olyan undok...

Ha innen nézzük, akkor az ágy lyukán keresztül látszik, hogy még valami hozzáér
az ágyból a falhoz. Azt a kicsit más színű falat (az előző képen talán még jobban
látszik) az okozta, hogy a fejtámla belső éle az ágy minden egyes nyitásakor (és
természetesen betoláskor is) nekimegy egy kicsit a falnak. Nem nagyon, csak
egy kicsit súrlódik. Hiába van kárpitozva, előbb-utóbb, pontosabban szólva
mostanra lehozta a falról a mintát. Az ugyan igaz, hogy nagyon szépen
belőttem a távtartó helyét, csakhogy a pozíció meghatározásánál ezt
a hibajelenséget nem vettem figyelembe. Beletoldottam a parketta
szegélyből készült távtartóba egy-egy centit. Csak azért talán még
nem szedtem volna szét az ágyat újra, de előjött egy másik hiba is.

Mégpedig az, hogy az ágyneműtartó fiókok alja kezdte elhagyni magát.
Gyárilag szögekkel fogatták oda a farostlemezt a pozdorjához.
Szinte hallottam lelki füleimmel, ahogy Apukám mondja:
Ha már egyszer nekiálltál, csináld már meg rendesen!

Minden egyes két szög közé kapott egy csavart. Aztán a gyengébbik fióknál
kihúzkodtam a lötyögő szögeket, és azok helyére is csavart tettem.

Ugyan van akkumulátoros fúróm, de ha már úgyis elő kellett fúrni a csavaroknak,
a sok lyukhoz meg inkább hálózati gép dukál, szóval előkaptam a BOSCH gépet.
Amúgy ezt is szét kéne már szedni. Működik rendesen, csak már elmúlt huszonöt
éves, és csikorognak kicsit a csapágyai. Igazán megérdemelne egy frissítő kenést.

Nem tudom, hogy említettem-e már, hogy nekem mennyire elegem van
ebből a "kipofozom az apróbb hibákat" elnevezésű projektemből...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.