Farigcsálok -60- szőnyeget cserélek
(balkonajtó előtt)

Bár megígértem magamnak, hogy ez lesz a következő feladat melyet elvégzek, és
tulajdonképpen ez is lett, de attól még csak becsúszott a mai szőnyegcsere, meg
a múltkori ablakszigetelés közé néhány szétszedés. Ez persze csak azért volt,
mert két napig reggeltől estig csepergett az eső, amitől valahogy
nem volt hangulatom elbiciklizni a szőnyegboltba.

Minek okán nem a boltban, hanem az interneten kezdtem
el szemezni a különböző mintájú futószőnyegekkel.

Mivel a boltban nem volt az előre kiválasztott mintázatúból, így kénytelen voltam
egy másikból levágatni a szükséges 2,5 métert. Bár az árak az előző szőnyeg
lefektetése óta biztosan növekedtek, ezt most mégis sikerült olcsóbban
megúsznom, mint a hasonló színvilágú elődjét. Ennek az volt az oka,
hogy míg az előző szőnyeg az csík egy széles padlószőnyegből, melyet
természetesen teljes szélességében meg kellett vennem, addig az új csak
egy 2,5 méteres darabka, ráadásul egy erősen nyomott árú, nem különösebben
jó minőségű (konkrétan színtiszta műanyag) futószőnyegből. A minőséget úgy
kell érteni, hogy a régi szőnyeg még véletlenül sem az olcsók közül, hanem
pusztán a mintája alapján lett kiválasztva, merthogy ez volt az egyetlen
olyan, ami színvilágában nem különösebben ütött el a parkettánktól.

Ugyan szabad szemmel nézve is látszik a színkülönbség a régi szőnyeg két széle
között (az új meg ugye pláne szebb), de a jelenséget ennyire látványosra
csak a fényképezőgép hozza elő. Csak úgy egyszerűen odanézve
ugyanis úgy néz ki, mintha csak a nap sütne rá jobban a szőnyeg
jobb oldali felére. Szóval a valóságban, csak egyszerűen ránézésre,
nem volt ez ennyire csúnya. Alatta a parketta viszont az volt. Hol az
ablak alatt folyt be a víz egy-egy nagyobb vihar alkalmával, hol meg
a virágállványon ücsörgő növények lettek túllocsolva. Szóval végül
is azért szereltem ide ezt a csíknyi szőnyeget, mert egyszerűbb
volt a nyomokat eltakarni, mint a parkettát felcsiszolni.

A szerelés jelen esetben konkrétan azt jelenti, hogy vettem egy szép hosszú lezáró
sínt padlószőnyeghez, amivel odafogattam a szőnyeg szélét a parkettához.
Így egyrészt nem bolyhosodik szét a szőnyeg széle, másrészt nem is
csúszik el. A harmadik előny pedig az, hogy még ha nagyon
szeretném (persze...), akkor sem tudok alatta kitakarítani.

Ez a kép annyira szarul sikerült, hogy még a fényképezőgép kijelzőjén keresztül is
láttam, hogy semmi sem látszik a plexi nyelű szerszámból. Ez amúgy egy nagyon
különös szerszám! Szerintem tuti nem volt eszénél a készítője, mikor egyetlen
nyél két oldalára szerelte a cigányfúrót és a szúróárat. Mert ugye ezt így
mindegy, hogy hol fogom meg, mert a másik vége úgyis belém áll!

Na tessék! Ez már jobban látszik. Amúgy ez is szúróár, bár valaha csavarhúzó volt.
Mondjuk nem én hegyeztem ki (vagy legalábbis nem közvetlenül), hanem miután
valaha évekig ezzel a szerszámmal lögybölgettem a szélüknél fogva a paneleket
a vaskloridban, egyrészt hosszára elfogyott, másrészt pedig ki is hegyesedett.
Amúgy csak annyit szerettem volna vele megmutatni, vagyis azért van ide
bedugva, hogy majd kell ide egy lyuk az új szőnyegre is (illetve kettő,
hiszen odébb is van egy), melyeken keresztül a virágállvány (épp
mint ahogy eddig is volt) oda lesz csavarozva a parkettához.
A kék vonalak a lyuk pontos helyének megerősítései.

Ez itt egy olyan lyuk, melyről egyrészt őszintén remélem, hogy másodjára (vagyis
most) már jobban fog sikerülni, másrészt pedig ezen keresztül jut át az ajtószárny
alsó végét idezáró rigli rúdja először ezen a szőnyegen, majd az alatta található
parkettára csavarozott lyukas vaslemezen. Meglehet, ez egy igen szokatlan
megoldás, de az akkori eszközeimmel (mikor ez készült) csak ezt voltam
képes összehozni megoldásképp arra a jelenségre, hogy az ajtószárnyat
(sajna mind a kettőt) becsukva, alul marad egy több centis tátongó rés.

Ez itt a másik, vagyis a külső ajtószárny aljának odazárására szolgáló szerkezet,
melyen nagyszerűen látszik, hogy mit is találtam ki pontosan. Felül az eredeti rigli
van, csak persze nem vízszintesen, hanem függőlegesen szerelve, aminek a tolókáját
egy hosszú négyes menetes szárral kötöttem össze ezzel a szintén rigliből származó
másik tolókával. Ennek a vezetőlyuka mondjuk nem fém, hanem keményfa, de
ez mindegy. Mondjuk ha vasba tudtam volna ekkora lyukat fúrni, a súlya
miatt akkor is inkább fából csináltam volna meg. Ez a fadarab lett
rácsavarozva az ajtószárny aljára. A rozsdamentes acéllemez
- bár ez lényegtelen adat - a néhai Páva utcai István Szolgáltató
Központ melegítőkonyhájának ételkiadó pultját takaró anyag leeső
részéből van. (épp ott jártam és összeszedtem) Működni úgy működik
a rendszer, hogy először becsukom az ajtót kilincsre, majd rátaposok erre a
fényes lemezre, amitől bentebb megy az ajtó, és ekkor már be tudom ereszteni
az itt látható rudat a lyukába a rigli felső gombjával. Bár egyáltalán nem szokványos
megoldás, de mi már megszoktuk. Még mindig jobb így, mint ahogy előtte volt az
akkora lyukkal, melyen át gyermekként ki tudtam dugni az ujjaimat. A "B"
verzió az lett volna, hogy újragyártom az ajtószárnyakat. A "C" meg az,
hogy úgy megvasalom őket zártszelvénnyel, hogy ijedtükben menten
kiegyenesednek. Manapság persze már azt választanám, hogy jöjjön
az iparos és cserélje ki tokostul az egész ajtót, mondjuk jól szigetelő
duplaüveges fajtára, csak mikor ezt a megoldást évtizedekkel ezelőtt
megszültem, akkor ez még nem volt annyira elterjedt, mint manapság.

Bár az új szőnyeg mintája és színvilága egy kissé elüt a parkettától, de még mindig
sokkalta jobban mutat, mint a kép alján húzódó baromi ronda kék szőnyeg. Utóbbit
amúgy Apukám vette. Szerintem apukámnak igenis jó ízlése volt, hiszen évtizedeken
át mindig szép és jó dolgokat vett, csak az idő múlásával ez a tulajdonsága - épp mint
a ma cserélendő szőnyeg - sajnos megkopott. Emlékeim szerint mikor ezt a kék színű
izét anyám meglátta, erősen rezgett a léc, hogy ez kerül ki a telekre, és a régi piros
marad itthon. Végül azért maradhatott, mert a pirosnak már foszlott a széle, ami
itthon ugye meglehetősen csúnyán mutatott, míg a telken a szekrény alatt,
a másik vége meg az ágy mögött, mondhatni láthatatlan hiba volt.

Emlékem szerint nagyon megszenvedtem vele, mikor a szőnyeg szélét odafogató
sínt lecsavaroztam, mert baromi nehéz volt beletekerni a parkettába a csavarokat.
Ezért is hoztam ide ezt a három jobbféle csavarhúzót. Mármint azért, nehogy az
legyen, hogy még ki találom nyírni valamelyik csavarfejből a kereszthornyot,
aztán állhatok neki lefúrni, meg kipiszkálni valamivel a maradékot
a parkettából. Na most ehhez képest sikerült kitekernem
az összes csavart, mindössze egyetlen perc alatt!

Ez a jelölés új. Ekkor ugyanis még azt gondoltam, hogy a színükkel fogom egymásra
tenni a két szőnyeget, és majd úgy jelölöm át a szükséges lyukak és vágások helyét.
Na most ezen az újólag odakerült jelölésen kívül, látni még valami mást is ezen a
képen. Mégpedig azt, hogy mikor a szőnyeg szélét, illetve a szélidomot lefogató
csavart még valamikor évtizedekkel ezelőtt betekertem, akkor az igen gonoszul
magára csavart egy szálat a vadonat új szőnyegből, mely átkos tevékenységnek
a függőleges kék vonaltól balra látható világosabb sáv lett az eredménye. Ezt
a csúfos hibajelenséget most úgy szeretném elkerülni, hogy szándékomban
áll a csavar helyén valami szerszámmal előre kilyukasztani a szőnyeget.

Na most a szőnyeg (már persze azon kívül, hogy eltakarja a hibákat) azért került ide,
hogy ne legyen olyan hideg a parketta. Mint az a képből sejthető, a balkon betonja
a parketta alatt is folytatódik, ami az alattunk található lakás balkonajtaja fölé
beszerelt szellős redőnytokjával együtt azt eredményezte, hogy telente itt
az ablak előtt megállva, szinte odafagyott az ember talpa a parkettra.

Ezért is vettem meg ezt a vastagabb fajta padlószőnyeget, melynek valami filcszerű
anyagból van az alja. A régi szőnyeg hátoldalán látható parkett minta természetesen
nem gyárilag, hanem az már itt nálunk került rá. Már úgy értem, hogy az itt elöltött
évtizedek alatt. Ez azért volt lehetséges - mármint a porcsíkok - mert ez a parketta
nem lakkozott, hanem ez vikszelt. Az eresztékei rég meglazultak, majd megteltek
porral. A huzat, a hőtágulás, a parketta mozgása által keltett áramlatok, ezt a
port rajzolták rá a szőnyeg aljára. Na most képzelheted, hogy mekkora
por tud lenni ebben a lakásban, akár csak attól is, ha átszalad rajta
az ember. Erre is találtam megoldást, mégpedig a parketta réseinek
fúgázásában. Mikor valahol ott tartottam, hogy már végig megírtam ezt
a cikket, fazonra tördeltem a sorokat, szóval már épp csak a hiányzó linkek
beszúrása lett volna hátra, na akkor derült ki, hogy ez a cikk (mármint a parkett
fúgázásáról szóló) egyszerűen semerre sem található. Nem volt sem a farigcsálós,
sem a lakás felszereléses cikkek között. Két nap múlva beugrott, hogy akkor
biztosan a képek szöveggel oldalra került, de ott sem találtam. Végül
csak hónapok múlva került elő, egy nevében még véletlenül
sem ráutaló alkönyvtárból, és akkor is csak a puszta
képek. Szóval állhatok neki megírni azt is...

Mivel úgy éreztem, hogy semmiképp sem lenne szerencsés, ha az új szőnyeg színére
rajzolnám át a lyukakat, és persze a vágási vonalakat is, ezért úgy döntöttem, hogy
inkább a hátoldalát firkálom össze. Na most akár így, akár úgy, semmiképp sem
ezt a régit, hanem előbb az új szőnyeget kellett volna leterítenem, és ezt majd
csak annak a hátára kellett volna ráigazítanom. Ahogy ezt így elcsesztem,
menten fel is merült bennem a kérdés, miszerint: Mi jöhet még?
Ha még az ilyen apróságokat is képes vagyok elszúrni...

Na most szerencsére nem szerencsétlenség (bár akár annak is nevezhetném), hanem
csak a szomszédasszony jött. Nem akartam neki mondani, hogy innen már tényleg
csak te hiányoztál, hanem inkább csak félrerúgtam az útból a porszívót, majd
elmentem IPTV oktatást tartani, a szomszédasszony ugyanis annak ellenére
hagyta felszerelni az IPTV-t, hogy megmondtam neki előre, hogy azt a rendszert
nem lesz képes normálisan kezelni, ugyanis még csak halovány lila fogalma sincs az
interaktivitás lényegéről. Egyszerűen nem képes megérteni (ami 70 felett mondjuk
azért valahol már érthető), hogy a távirányítón található OK gomb nem valamit
csinál, hanem mindig azt csinálja, ami éppen ki van írva a képernyőre.
Na most nem ő volt az első idős ember, akivel egyszerűen
képtelen voltam megértetni ezt a dolgot.

Miután az OK gomb erőt próbáló megnyomásából visszatértem a mai napra kitűzött
feladathoz - mivel már én sem vagyok mai gyerek - így ötször is megnéztem, hogy
akkor most melyik szőnyeg melyik szélét hová kell illesztenem. Mint az odatett
centi mutatja, még méregettem is egy kicsit! Ez utóbbit persze nem annyira
a biztonság, inkább csak az időhúzás kedvéért. Na most az időhúzásra
mint feladatra (már ha ez az) az utóbbi időben nagyon rágyúrtam!

Pedig most nem annyira az időt, hanem inkább ilyen szép egyenes (hát ja, mert
ez az) vonalakat kellene húznom. Na most nem arról van szó, hogy a kereszt
jegyében az Úrnak ajánlottam volna művemet, hanem arról, hogy az adott
ponton kellene lennie annak a lyuknak, melyen majd a tolózár rúdja halad
keresztül. Hogy mivel is fogom pontosan a futószőnyeget elvágni, illetve a
rajta szükséges lyukakat elkészíteni, na abba még csak most gondoltam bele.

A vágást ezzel a teljesen hétköznapi irodai papírvágó ollóval intéztem el. Amúgy
- mint ahogy nálam rengeteg dolog - ez sem a boltból van, hanem ezt is a volt
melóhelyről hoztam. Szóval az úgy volt, hogy egyszer csak rám förmedt a
gazdasági osztály, miszerint legyek már oly szíves elkölteni a negyedéves
írószerkeretet. Már úgy értem, hogy fillérre mind! Mielőtt még odafentről
kitalálják, hogy ha nem fogy el, akkor ugye nyugodtan levehetnek belőle. Én
meg ami az utóbbi időben egyáltalán felmerült, rendeltem mindent! Ekkor kapott
az összes melósom ollót, cellux ragasztót tartóval, tűzőgépet és tűzőkapocs kiszedőt,
alkoholos filctollkészletet, zsebszámológépet, mappát, lyukasztót, vonalzót, és még
irattartó tálcákat is, hogy ne legyenek az asztalokon szétszórva a papírok. Aztán
később, mikor a következő negyedéves rendelésnél gondolom szabadság okán
nem voltam ott, a kolléganőm az egyszerűség jegyében fogta, és ahogy volt,
megismételte ezt a rendelésem. Én meg kiszórtam ami csak jött. Már úgy
értem, hogy (persze magamat is belevéve) a melósoknak újra. Mert ugye
az egyik fele ember egyből hazavitte amit kapott, miközben a többieknek
mindössze néhány napon belül sikerült elhagyniuk az egész felszerelést.

Miután a lyukakat már rendre átjelöltem, nem volt többé szükség a régi szőnyegre.
No persze amilyen gyűjtögető típus vagyok, a régit sem dobtam ki, hanem szépen
összetekertem, majd leragasztottam. Bár több évtizedes, de azok a részei melyek
eddig a sarokban voltak, azok még bőven használható állapotban vannak. Hogy
aztán lesz-e belőle valaha valami, az csak azon múlik, hogy mennyi időm van
hátra. Már úgy értem, hogy ha eleget barkácsolok, akkor egyszer még csak
be kell majd borítanom valamit ezzel a sima felületnél mégiscsak puhább
anyaggal. Tudom is én... Lehet mondjuk sámli, vagy valaminek a széle,
amibe mindig beleakadok. Ez amúgy nálam bevett technológia. Mármint
a szőnyegpadlóval történő burkolás. A hangfalaim, a mélyládám, és még az
éjjeliszekrényem is szőnyegpadló borítású. Mert ugye a szőnyegpadló sokkalta
masszívabb anyag, mint mondjuk a famintás tapéta. Belerúgni, vagy
épp könyököt odaverni pedig pláne jobb a puhább felület!

Vehettem volna belőle hosszában pontosan annyit, mint amennyi kell, csak
ugye azt a törést elmagyarázni a boltban, vagy magam levágni, pláne
leszegetni, na azt nem biztos, hogy annyira egyszerű lett volna.

Mivel az új kiszabásához a régi volt a minta, így bár nem szakmám
a padlóburkolás, de ennek ellenére sem sikerült elcsesznem.

A sarokban is pontosan úgy van, mint ahogy eddig volt. Mikor épp itt álltam,
és csak bámultam az eredményt (ebben amúgy, mint ahogy az összes többi
improduktív munkában is, hatalmas rutinom van), egyszer csak az jutott
eszembe, hogyha elvittem volna magammal a boltba a régit, akkor az
alapján még ott melegében leszabhattam, vagy leszabathattam volna
az újat. Mikor már épp azon kezdtem volna mélázni, hogy milyen szép
lett volna az új szőnyeg, teljesen körben beszegve, akkor meglepő mód
azonnal beugrott, hogy a szegés miatt kissé vastagabb széleket sajnos
már nem is lehetne bedugni az ajtó tokjának alsó szélei alá. Vagyis
megnyugodhat a lelkem, hiszen így jó ez a szőnyeg, ahogy van!
Ellenben a sarokban lógó piros műszerzsinór, mint antenna,
na az már nem olyan jó. Tervezem is régóta, hogy kiigazítom.
Mondjuk a feladat puszta emlegetésén szerencsére már túljutottam,
ugyanis olyan mennyiségű kacatot sikerült összegyűjtenem ehhez az
antenna építős dologhoz, hogy nyitnom kellett nekik egy saját dobozt.

Ez egy olyan szerszám, amivel mindenféle puhább anyagokat lehet kilyukasztani.
A hármas bőrt még viszi, így gondoltam a padlószőnyeg sem fogja megakasztani.
Na most átmenni ugyan átment rajta, csakhogy épp az történt, mint a múltkor.
Már ha az évtizedekkel ezelőtti eseményeket múltkorinak lehet nevezni...
Mivel az apróbb szöszök megmaradtak a lyuk szélei körül, így valami
olyan megoldás után kellett néznem, ami szépen elvarrja a szálakat.

Adott feladatra, mivel a szőnyeg minden egyes eleme hőre lágyuló műanyagból van,
tökéletesen megfelel egy forrasztópáka. Persze nem feltétlenül szükséges,
hogy Weller legyen, megteszi bármely másik cég gyártmánya is.

Nyitásképp undokul félrerúgtam az útból, majd persze azonnal fel is
kaptam a földről a levágott szőnyegcsíkot, és próbaképp
átdöftem rajta a trafóból kihúzott kábelű pákát.

Ez kérem egyszerűen tökéletes!

Miután az összes lyukat "kifúrtam", betoltam a helyére a szőnyeget.
Mint ahogy az elődje, úgy remélem ez is kibír néhány évtizedet.

Ez itt az egyik olyan csavar, ami a virágállványt tartja. A társát is betekertem,
hogy legyen két olyan valami, ami biztosan pozícionálja a szőnyeget.

Nos akkor ennyi volt mára a feladat. Illetve most következik a munka azon része,
hogy amit csak innen elrámoltam, azt hozhatom is vissza. Előtte persze még fel
is kell szegelnem azt a szigetelőcsíkot, ami a küszöb belső felére kell. Két
napja persze még tudtam, hogy ezt miért most kell megtennem, és
miért nem akkor, de ezt az okot mára teljesen elfelejtettem.

Ez annyival szebb mint a régi, hogy a szekrény melletti széle is be van szegve.

Ez olyan szép, hogy fáj sétálni rajta a melóscipőmmel. No persze munka előtt,
mivel itthon vagyok, vagyis magamnak koszolok, lemostam a cipőm talpát.

Ez a lyuk, ha nem is lett milliméterre pontos, de annyival szebb
mint az előző, hogy teljesen oda vagyok tőle, meg vissza!

Mivel új a szőnyeg, a szokásos tolom-húzom igénytelenséghez képest, most
valahogy sokkalta óvatosabban tettem vissza a helyére a virágállványt.

Ezt a kis darabot se sok híja volt, hogy körbe nem szegetem a
boltban, csak aztán mégsem volt pofám visszaállítani vele.

Hiszen szegés nélkül is bőven megteszi a sarokba tolva a létra lábai alá.

Most van minden a helyén! Jelentettem ki büszkén, majd még vagy tíz percen
keresztül rohangáltam a lakásban fel s alá a mindenféle szerszámokkal és
egyéb eszközökkel. A kiadós porszívózást pedig inkább ne is említsük!

Bár tizenkilencet számoltam, miközben negyven méternyi volt, de a két hosszú
szakaszon is dupla, meg a rés vastagsága miatt több helyen is két oldalról
ragasztott szigetelés okán, mindössze ennyi maradt. Most már legalább
tudom, hogy bármit is számolok, mindenképp legalább negyven méter kell.
Ezekkel a maradék szigetelőkkel meg majd mindjárt felújítom a bejárati ajtót.
Mondjuk ez a mindjárt, ez nem ma lesz, de ez azért gondolom sejthető volt.

Ez olyan szép lett, hogyha lehetne kapni ilyen mintájú futószőnyeget 180 centi
szélességben is, akkor simán lecserélném rá azt a ronda kéket. Itt aztán egy
érdekes közjáték következett, ami kezdetben abból állt, hogy mindenféle
irányokból és szempontok szerint körbemértem a szobát, majd ezt követően
összehasonlítottam a kapott adatokat a Diego újságban látható szőnyegek
méreteivel. Mivel a kombinálásomból semmi értelmes megoldás sem
jött ki, ezért sikerült megúsznom a többi szőnyegünk cseréjét.

Mivel még tartott a lendület, illetve mindenképp rendet szerettem volna látni
magam körül, még ezekkel az idefent szükségtelenné vált bigyókkal is
leszaladtam a pincébe. A vésőket persze már mindjárt másnap
hozhattam is vissza, hiszen azok még kellettek a régi
szigetelés bejárati ajtóról történő leszedéséhez.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.