Hiába éreztem úgy, hogy épp köszörülni van kedvem, ha egyszer a köszörű egyrészt egy kissé beteges, másrészt hiányzik róla a talpa. Utóbbi ténymegállapítást úgy kell érteni, hogy még nem gyártottam le. Valami olyasmit (vagy épp pont ugyanolyat) szeretnék hozzá készíteni, mint amilyet a fúrógép állványa is kapott.
   Régebbi cikkekbe beleolvasván, miközben a belőlük hiányzó, azóta már rég elkészült szétszedésekre mutató linkeket pótolom, olyan eszement mennyiségű eljövendő barkácsolós projectre teszek utalást, hogy annak hatására megígértem magamnak, miszerint most már aztán tényleg belehúzok. Vagy ha azt azért talán nem is, de akkor legalább annyit megteszek, hogy az újólag felmerült ötleteimet nem hagyom a feledés mocsarába süllyedni. No persze a régiek sincsenek elfelejtve, hiszen voltam oly rendes, hogy összeírtam őket.
   Most, hogy ezeket a sorokat róttam, belenéztem a táblázatba, ahol is szomorúan láttam, hogy a már megemlített, ki azonban még nem vitelezett építési projectjeim száma 56-ra rúg. Mivel a táblázat régi, de az elkészült tételeket azért kihúztam belőle, az újakat viszont nem írtam bele (már persze csak a tematikus részbe nem), ezért ez a szám azóta még emelkedett is.

   Mivel nem voltam benne egészen biztos, hogy a mai napi pincei tevékenységem pakolássá fajul-e, vagy tényleg szétszedem a köszörűt, ezért az előbbivel nyitottam, minek következtében megtaláltam a flex dobozát.
   Hogy minek kell nekem ez a doboz? Nos egyrészt apró fadarabokat fogok benne felvinni a lakásba eltüzelni, másrészt minden oldalát jó alaposan szemügyre vettem, hátha látok rajta valahol egy a működtetési idejét korlátozó adatot.

   Bár az összes betűt nem olvastam ki belőle, a leírásban semmiféle működtetési időt korlátozó utalást sem találtam. Mivel pakolászásaim közepette nemcsak a kék flex, de még a kisebbik körfűrész leírása is előkerült, ha csak ideiglenes jelleggel is (vagyis innentől örökre így marad) nyitottam számukra egy papíros fiókot.

   Miután a pincében a mindenfelé szétszórt mindenfélékkel történő, már-már teljesen eredménytelen szaladgálásba beleuntam, kitettem magam elé a köszörűt, majd belekezdtem a hibáinak számbavételébe.

   Mind közül ez volt a leglátványosabb. Elmondjam miért van eltörve? Nos még véletlenül sem azért, mert dühömben, vagy mondjuk óvatlanul elejtettem, hanem ezt már eleve így vettem.
   Hogy pontosan mire is kellett nekem a köszörű (már úgy értem, hogy ki tudja hány éve), arra már nem emlékszem, a bolti árakra viszont még nagyon is. Na most ahhoz képest, hogy egy kétköves köszörű számomra valahogy sokkalta egyszerűbb szerszámnak tűnik (hiszen alig van benne valami alkatrész), mint mondjuk egy dekopír fűrész, vagy egy fúrógép, addig az ára az összes általam meglátogatott boltban az említett többi szerszámnál sokkalta magasabban, mégpedig úgy valahol 10.000 forint magasságában alakult.

   Hogy aztán megérte-e egy törött talpú gépet megvenni 5.990-ért, az egy jó kérdés! Mivel mióta megvettem (ez több mint 10 évet jelent), azóta jó ha tízszer be volt kapcsolva, elképzelhetőnek tartom, hogy igen.

   Bár a kaotikus háttér látványa kapcsán már többször is megígértem magamnak, hogy a pincében történő fényképezéskor magamra húzom az ajtót (már úgy értem, hogy a közelebbit, ami amúgy szintén szép sárga), ezt azonban folyton elfelejtem. Épp mint ahogy azt is, hogy eredetileg mit akartam ezzel a képpel megmutatni.

   Na most ha átépítem a gépet, akkor viszont befér. Már úgy értem, hogy ha átalakítom a jelen állapot szerint még felfelé álló védőüvegeit (amúgy plexi) előrefelé állókra, akkor a masina ennek hatására több centivel laposabb lesz.

   Ez itt a szerző műanyag doboz és vödör gyűjteménye. Mi az, hogy miért nem dobtam ki őket? Ez kérlek egyértelműen azért nem történt meg, mert ugye a csavarok szétválogatása kapcsán is milyen jól jött, hogy van egy csomó egyforma piros fagylaltos dobozom. Aztán ott van még másik oknak az is, hogy a fagyis vödrök teteje újrahasznosítható, mint vékony műanyag lap. Most így hirtelenjében mint példa, csak az IMI ventilátor jutott eszembe. Aztán ott van még az is, hogy ha úgy alakulnak a dolgaim, hogy egyszer csak kelleni fog egy csomó doboz, akkor nagyon jól fognak jönni az anyagok szétpakolásakor.

   Visszatérve a köszörűre, a képen látható részlet (mármint a támaszték) egyrészt ferde, másrészt viszonylag kényelmetlen a kép úgy nagyjából közepén látható két csavar kezelése. Az mondjuk igaz, hogy ezeket viszonylag ritkán, csak a köszörűkövek kopását követően kell piszkálni, azonban ha megfordíthatók az elemek (mármint úgy, hogy a külső oldalról legyen a támaszték rögzítve), akkor ezt is most kellene megtennem.

   Gondoltam megnézem, hogy így, vagyis leszerelt védőüvegekkel befér-e a polcba, csak aztán rájöttem, hogy hiába. Már úgy értem, hogy hiába fér be, ha egyszer szándékaim szerint hamarost teszek a gép alá egy az előbb még felfelé kiálló üvegekkel azonos magasságú talpat.

   Na most ha a talp nagyobb lesz a gép mostani szélességénél, akkor nem fogok odaférni alulról a csavarokhoz. Ezt még véletlenül sem úgy kell érteni, hogy mindenféle kifogásokat keresek a talp elkészítését megakadályozandó, hanem inkább úgy, hogy próbálom előre kiszűrni az esetleges buktatókat.

   Amennyiben lehajtanám a védőüveget tartó idomot, vagy eleve egyenesen, például a kissé hátrébb látható keresztben álló csavarhoz rögzíteném, akkor le tudnék venni a gép magasságából.
   Ebből szerintem az lesz, hogy a köszörűt egyszerűen csak átteszem egy olyan polcra, amibe könnyedén befér. Ez mondjuk jelen pillanatban még nem járható út, mert a többi polc el lett barikádozva azokkal a faanyagokkal, melyekből egy újabb fiókost szeretnék készíteni.

   A köszörűkő egy hatalmas csavarral van rögzítve. Az anya azért nem forog le a tengelyről, mert a köszörűkő terhelésekor automatikusan megszorul. Hogy ez a másik oldalon is éppen így legyen, az ottani anya nem jobb, hanem balmenetes.

   Miután a köszörűt kövek nélkül bekapcsoltam, s egy csavarhúzóval letoltam a tengelyről a maradványokat, majd egy kicsit még meg is csiszoltam, előtűnt két komolynak tűnő rozsdásodási nyom. Hogy ezek nem itt, mármint a száraz pincében keletkeztek, az tuti!

   A két belső kőtámaszték (illetve távtartó) közül a bal oldali az, ami még nincs kettétörve. Bár meggyanúsítottam vele magamat, miszerint én marha törtem el a feszegetése közben, erre azonban szerintem rácáfolt a törésfelület teljes feketesége.

   Természetesen tudom, hogy a Pálmatex még véletlenül sem erre való, de attól még meg lehet vele ragasztani a vasat is, hiszen csak addig kell tartania, míg fel nem teszem a gépre a követ. Már úgy értem azért, nehogy ütős irányba forduljon össze a kettétört vasdarab.

   Csak előbb egy kicsit még belenézek a motorba is, ami amúgy nagyon tetszik. Már úgy értem azért, mert a leszerelhető talpa nélkül sokkal kisebb, mint mondjuk az útszórós sós pincében őrizgetett mosógépmotor.

   Bár keringtem egy darabig, miközben folyamatosan azt a kérdést morogtam az orrom alatt, miszerint mégis hová a csudába lettek a görbe talp kiegyenesítésére alkalmas fogóim, de végül azért csak megtaláltam őket ebben a szép kis fiókosban.
   Na most az addig rendben, hogy kialakulni látszik valamiféle rend, csak ugye ez számomra még annyira új keletű (vagy csak még nem dolgoztam hozzá a pincében eleget), hogy még erősen szoknom kell.

   Az a négyzet amin megcsillan a fény, az nem valamiféle szűrő, hanem az bizony egy segédfázis kondenzátor. Erről a tényről úgy győződtem meg, hogy lehúztam róla a zöld vezetéket, minek okán a köszörű motorja már nem indult el. Illetve elindulni elindult, csakhogy nem stabilan, hanem abban az irányban, amerre épp megpörgettem a tengelyét.
   Miközben a pince előtti linóleumon totyogtam, időnként egy maghatározhatatlan irányból érkező gyanús sziszegő hang hallatszott. Miután abbamaradt, illetve újra észleltem, többször is hiába füleltem. Úgy saccoltam, hogy vagy egy kígyó sziszeg, vagy a szomszéd spájznak használt pincéjében ereszt egy PET palack.

   Végül persze kiderült, hogy mindössze arról van szó, hogy elérett a cipőm talpa. Mivel úgy jöttem le a pincébe, hogy előtte eltúrtam a ház elől a havat, a víz beette magát a repedésekbe. Mikor aztán már eleget álltam egyhelyben, olyankor kifújódott a résekből, illetve a légpárnás cipőtalp belsejéből a levegő.

   Magát a motort végül azért nem tekintettem meg közelebbről, mert a gépház a kék fényezését már csak az összeszerelése után kapta meg. Már úgy értem, hogy nem akartam szétbarmolni.

   Bár úgy voltam vele, hogy a viszonylag vastag lemez okán ezzel a feladattal meglehetősen sokat fogok zörögni, a borítást mindössze néhány jól irányzott csapással sikerült kiegyenesítenem. A párjának meg már annyi is elég volt, hogy egy kicsit megmutattam neki az egyik fogót.

   Na most nem arról van szó, hogy a támasztékot nem lehet átbarkácsolni a köszörűkövet (valójában persze az embert) védő burkolat külső elemére, hanem arról, hogy ez azért nem lenne egy olyan nagyon egyszerű feladat. Már úgy értem azért, mert mivel a hely kicsi, ezért belső anyát nem lehet alkalmazni. Menetet (legalábbis tartósat) meg csak úgy lehetne fúrni az ebből a szempontból nézve vékony lemezbe, ha nem fúróval lyukasztanám ki, hanem - az anyag vastagságát megnövelendő - keresztül vernék (vagy sajtolnék) rajta egy 6,5 milliméter átmérőjű pontozót.

   Kivéve persze a két védőüveget, valamint a gép eredeti talpát, melynek gumilábaira az új talp legyártását követően valószínűleg már nem lesz szükség. Hogy a már többször is említett új talp mielőbb elkészüljön, a képen látható alkatrészeket - amolyan nyomatékosításképp - elől, konkrétan nagyon szem előtt hagytam.

   Természetesen a remélhetőleg nemsokára esztergakésekké avanzsáló, valaha vídiás fúrószárakat is. Már úgy értem, hogy ez is egy újabb nyomatékosító tényező a köszörűt a munkapadhoz rögzíthetővé tévő talp legyártásának irányába.
   Hogy aztán így lesz-e, vagy mint azt szoktam, közbejön egy csomó más egyéb project, az remélhetőleg hamarost kiderül. Az persze nem baj, ha megcsinálok, vagy szétszedek egy csomó minden mást, hiszen a lényeg maga a haladás.